tag:blogger.com,1999:blog-44314809951976161032012-02-22T22:41:46.033+01:00Sziasztok! Ez a blog TH-s történeket tartalmaz, esetenként TWC-t is. Ha valaki ezt a témát nem kedveli, ne olvassa és ne szidja a TH-t vagy az oldalt. Várom a kommenteket, őszinte véleményeteket illetve novellaötleteket. Ha kérdésed van vagy szeretnéd, hogy feltegyem a Te történetedet írj a thstoryk18@freemail.hu-ra. Jó olvasgatást! Mozillán nézd!Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.comBlogger1711100tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-65661405108394151342012-02-22T22:20:00.003+01:002012-02-22T22:41:46.222+01:00Sziasztok!<br />Újra itt! Annyira sajnálom, hogy eddig nem jelentkeztem, de az elmúlt időszak eléggé megviselt és nem akartam, hogy ez a dolog rámenjen az írásra ezért nem hoztam frisset. Most már viszont újra elmerültem a TWC csodás világába így napokon belül érkezik az Életem az ikrek húgaként következő része, ami egy újabb kis váratlan fordulatot rejt magában. Addig is, hogy kicsit kárpótoljalak Titeket hoztam Nektek egy remek novellát Agnusdei-től. Egy fantasztikus heteros, Tomos novella. Ajánlom mindenkinek, nekem nagyon megtetszett!<br />Jó olvasást!<br /><br />1#<br />-Nem, nem kell! Nincs rá szükségem! –ismételtem magam már sokadjára a napokban.<br />-De van! Valaki járkál a ház körül, ez veszélyes, és ha valami betörő? –sápítozott nagybátyám a konyhámban. Kora reggel az ő baromságait kell hallgatnom.<br />-Akkor már betört volna!<br />-Ne izgulj, tudok valakit, aki vigyázna rád! Benne megbízom! Gyere csak be! –kiabált ki a konyhából.<br />-Mi? De nekem nem kell… testőr… -akadt el a szavam, mikor is az a bizonyos illető, aki vigyázni fog rám, belépett a konyhába. A kora reggeli meleg napfény barna bőrét és izmos testét hangsúlyozta ki és nekem egyszeriben nem jutott eszembe egy szó sem.<br />-Hello… -mosolyodott el halványan.<br />-Öhm… -nyeltem egy nagyot, miközben tovább tanulmányoztam. Nem semmi egy hímpéldány, az biztos. Fehér izompólóban volt, egy könnyed melegítő alsóval, ami szintén fehér színű volt egy piros csíkkal az oldalán. Edzőcipőbe bújtatott lábán még a viszonylag bő nadrágon keresztül is látszott micsoda vádlija van. Fehér fejkendő díszelgett a fején, fekete lefonott haja a mellkasáig ért, alsóajkában piercing csillant. Nem egy szokványos testőr kinézet, az már biztos. Nem az az öltönyös sima képű, akiket a tv-ben látni, vagy akik az elnökre vigyáznak, az ő arca olyan más volt, Gyönyörű mogyoróbarna szemei voltak, finom húsos ajkai és néhány napos borosta. Gusztusos.<br />-Cammie, bemutatom neked Tomot… a testőrödet… -fordult felém nagybátyám és furán nézett rám.<br />-Tom… -nyikkantam meg végre zavartságomból kievickélve- Hello… -nyújtottam neki a kezem, amit meg is rázott.<br />-Ígérem, vigyázok rád! –mosolygott.<br />-Köszönöm!<br />-Én megyek, Tom tudod a dolgod…<br />-Persze, vigyázok rá!<br />Néhány percen belül kettesben is maradtunk, én pedig totál hülyének éreztem magam.<br />-Akkor én… -hátrált ki Tom lassan.<br />-Esetleg egy üdítőt? Vagy egy kávét?<br />-Nem, köszönöm… inkább körbenéznék odakint…<br />-Rendben, őő megmutatom merre…<br />-Ne fáradjon… Csak tegye azt, amit szokott…-tűnt is el.<br />-Hát jó… -néztem utána.<br />Felhajtottam a maradék kávémat és visszatértem a dolgozószobámba a laptopomhoz. Az új könyvem második fejezetéhez kezdtem éppen, de megakadtam. Nem tudtam hogyan is nézzen ki a férfi főhősöm, de már éreztem milyennek kell lennie. Fekete haj, barna szemek, izmos test… olyan, mint Tom. Órákig csak írtam, hol megakadtam, hol pedig gépeltem, mint az őrült. Már sötét volt, amikor sokadjára levettem fekete keretes olvasószemüvegem és rágcsálni kezdtem a szárát.<br />-Hm… -dörzsöltem meg a szemeimet, minden porcikám kávéért könyörgött, a csuklóm már sajgott a sok gépeléstől, a fejem is kezdett megfájdulni. Az órára pillantottam, fél 10? Nem lehet. És de, annyi volt. Egész nap csak írtam? Gyomrom megkordulása és a hirtelen rám tört éhség volt a válasz. Tehát egész nap írtam.<br />-Hé… -támaszkodott Tom az ajtófélfának és csendesen figyelt.<br />-Igen? –kaptam fel a fejem.<br />-Körbe néztem és bezártam az ajtókat! Senkit sem láttam a környéken…<br />-Köszönöm… -mosolyodtam el fáradtan- Azonnal kikísérem…<br />-Öhm… a nagybátyja nem mondta? Én… egy darabig itt fogok lakni… tudja, amíg meg nem lesz az elkövető…<br />-Értem… akkor… a szobája… -pattantam fel, de a hirtelen felállástól színes fények kezdtek pattogni a fejemben.<br />-Jól van? –tartott meg. Hihetetlen milyen gyors. És milyen férfias illata van.<br />-Persze… csak sok volt mára az írás…<br />-Nem is evett?<br />-Nem… -húztam el a szám- És a gyomrom már hadakozik is.<br />-Jöjjön, főztem vacsorát!<br />-Hogy? Komolyan?<br />-Igen! –bólintott- Remélem, szereti a tésztát…<br />-Tökéletes! De igazán nem kellett volna fáradoznia…<br />-Ugyan, én is éhes voltam, a hűtője meg üres, szóval…<br />-Holnap bevásárolok…<br />-Már megtettem! –kísért be a konyhába, ahol csodás illatok szállingóztak a levegőben- Továbbá bátorkodtam lenyírni a füvet, és ha nem gond, kicsit rendbe tettem a kertet…<br />-De… ezt igazán nem…<br />-Amíg itt vagyok, én leszek az ezermestere is! Most mindenki más gyanús, szóval felhívtam és lemondtam a kertészt.<br />-Ó… -ültem le.<br />-Jó étvágyat!<br />-Köszönöm! Tényleg… Ha végeztem, megmutatom a szobáját…<br />-Rendben… most meséljen, min dolgozik? –vett ki a hűtőből egy kis narancslevet. Elég otthonosan mozgott már, de valahogy nem zavart.<br />-Egy könyvön…<br />-Hm, író?<br />-Aféle volnék!<br />-Miket ír?<br />-Általában romantikusakat, de akad köztük krimi is…<br />-Érdekes…<br />-Azt hiszi béna csajkönyvek, mi?<br />-Nem! Amíg nem olvastam olyat, nem ítélkezem…<br />-Hallotta? –kaptam az ablak felé a fejem, mert mintha hallottam volna kintről valami neszt.<br />-Maradjon itt… -komolyodott meg azonnal Tom arca-<br />-Nem, nem maradok itt egyedül, magával megyek! –pattantam fel halálra rémülve.<br />Tom évődött pár pillanatig, aztán beleegyezően sóhajtott.<br />-Rendben… de szorosan mögöttem lépked és egy szót se!<br />-Oké… -kapaszkodtam belé és már megnyugodtam egy kicsit.<br />Lassú léptekkel, nesztelenül haladtunk ki a teraszra, mely a medencére nézett, mely ki volt világítva. Levegőt is alig mertem venni, és minden neszre összerezzentem.<br />-Nyugodjon meg… -súgta a fülembe Tom. Rekedtes hangjától libabőrös lettem és egy pillanatig elgondolkodtam azon, milyen lehet, ha más körülmények között, mást súg a fülembe. De el is vetettem azonnal, ő a testőröm és ennyiben is kell hagynunk.<br />-Oké…<br />-Maradjon itt, fél perc és itt vagyok! Maradjon itt! –ismételte.<br />Némán bólintottam, pedig egyáltalán nem volt ínyemre, hogy magamra hagy, még ha csak fél percre is. El sem tudtam találni ki ólálkodik a házam körül. És vajon mit akarhat tőlem? És ha akar tőlem valamit, miért nem fedte már fel magát?<br />Tom tényleg fél perc múlva jött vissza hozzám.<br />-Na? Látott valakit?<br />-Egy árva lelket sem! Lehet, hogy csak néhány kamasz…<br />-Remélem…<br />-Nyugodjon meg, mellettem semmi bántódása nem eshet! Fejezze be a vacsoráját…<br />Visszamentünk a házba és befejeztem az evést. Egy pohár vörösborral öblítettem és megköszöntem Tom fáradtságát. Megmutattam a szobáját, amit, mint kiderült már el is foglalt.<br />-Ha valamire szüksége lenne, csak szóljon!<br />-Rendben…<br />-Megyek, elpakolom a konyhát!<br />-Majd én, maga pihenjen!<br />-De… maga főzte a vacsorát, a minimum, hogy…<br />-Feküdjön le… -mosolyodott el halványan és nem tudtam neki nem szót fogadni.<br />-Elég fáradt vagyok… -vallottam be- Akkor jó éjt Tom…<br />-Holnap találkozunk! –bólintott, majd eltűnt a folyosó végén.<br />-Igen… -néztem utána pár pillanatig, majd bementem a szobámba. Beálltam a forró zuhany alá és hajat mostam. Bizsergető érzés volt egy kicsit pihenni az egész napos ücsörgés és gépelés után. Egy könnyed hálóingbe bújtam, majd bemásztam a jó hűvös ágyba. Szokatlanul nagynak éreztem, egymagamnak legalábbis nagy. De ugyan kivel oszthatnám meg… Mióta Tom itt serénykedik a ház körül, azóta magányosabbnak érzem magam, mint valaha. Nem, talán a házasságom alatt magányosabb<br />voltam. De annak már vége és nem is bánom. Jól meg vagyok én egyedül is. Egy férfi csak bonyolítaná a helyzetet…<br /><br />2#<br />Reggel jóleső napfény szökött be az ablakon, egyenesen az ágyamra vetülve. Kedvem sem volt felkelni, de muszáj volt. Ma még a szerkesztőmmel is beszélnem kell. Fél 9-kor csoszogtam be a konyhába, Tom már ott volt, és nekem egyből eszembe jutott a tegnapi körbekémlelés. Megnyugtatott a jelenléte.<br />-Jó reggelt! –kortyolt gőzölgő kávéjába- Feketén?<br />-Igen! –mosolyogtam rá hálásan és elvettem a felém nyújtott bögrét- Köszönöm!<br />-Kér reggelit? Van tojás is, de hoztam péksüteményt is…<br />-Igazán nem kellett volna fáradnia!<br />-Nem fáradtság…<br />-A péksütit választom…<br />-Tessék!<br />-Köszönöm…<br />-Tudja, beszélnünk kellene néhány dologról…<br />-Nem felel meg a szobája?<br />-De, a szobával semmi gond, nagyon szép és közel van a magáéhoz is szóval… Úgy értem erről az egészről beszélnünk kell! Tud esetleg olyat, aki rosszat akar magának?<br />-Ellenségre gondol?<br />-Olyasmire, igen!<br />-Nem tudok senkiről sem…<br />-Gondolkozzon… volt barát? Esetleg féltékeny barátnő? Egy rajongó…<br />-Elváltam, vagyis majd fogok… egy-két hét és kimondják a válást…<br />-Esetleg egy dühös férj?<br />-Nos, ami azt illeti, nekem lenne jogom dühösnek lenni! A legjobb barátnőmmel csalt évekig… Úgyhogy a barátnők is kihúzva! Rajongók… sosem volt velük gondom, kulturált rajongói közösséggel rendelkezem! Én csak egy író vagyok és nem egy rocksztár!<br />-Sajnálom… ami a férjét illeti…<br />-Én is… Hát, nem egymásnak teremtettek minket!<br />-Maga szerint ő…<br />-Hogy ártana-e nekem? Nem tudom… lehet… kész őrület ez az egész… Köszönöm a reggelit, most mennem kell!<br />-Hová? –kapta fel a fejét.<br />-Megbeszélésem lesz a szerkesztőmmel! Csak nem azt akarja mondani, hogy…<br />-Nem mehet!<br />-Micsoda? Muszáj mennem, már napok óta halogatom! Nézze, nagyra értékelem, hogy segít és vigyáz rám, de tőle nem kell tartanom! Ő talán az egyetlen barátom! Nem egy bérgyilkos vadászik rám, csupán valaki erre ólálkodik!<br />-Rendben… menjen!<br />-Köszönöm…<br />-De magával megyek!<br />-Ne! Úgy értem… nem mondhatom el nekik, hogy ki maga… csak feleslegesen aggódnának! Egy óra alatt megjárom az egészet, ígérem!<br />-Nekem az a dolgom, hogy vigyázzak magára és ez csak úgy megy, ha mindig a közelemben van!<br />-Kérem… -néztem rá könyörögve.<br />-Hol lesz a megbeszélés?<br />-Feladom… -sóhajtottam és felmentem a szobámba készülődni- Öltözzön fel, de ha lehet egy kis eleganciát is vigyen bele… -kiabáltam még vissza.<br />10 perccel később már a konyhában kortyolgattam a hideg narancslevem, amikor Tom lépett be. Majdnem félrenyeltem a látványától. Ő mindenhogy jól néz ki? Fekete farmert viselt egy sötétszürke inggel és egy fekete sportzakóval. Fekete cipője és sötétszürke fejkendője volt. Szívdöglesztően nézett ki, épp hogy nem csordult ki a nyálam.<br />-Kész van? –kérdezte és alaposan végigmért- Nagyon csinos…<br />-Kö-köszönöm… -pirultam el- Igen, mehetünk…<br />Beszálltunk a kocsimba és elindultunk a megbeszélésre. 10 perc kocsikázás és síri csönd után megérkeztünk, egy szálloda éttermébe.<br />-Szia! –köszönt Judy, a szerkesztőm két puszival.<br />-Szia! –ültem le mellé.<br />-Ki a kísérőd? –bökött állával Tomra, aki megállt tőlünk pár méterre és a tömeget pásztázta.<br />-Ó, ő csak… öhm…<br />-Jó napot! –lépett oda végül hozzánk- Tom vagyok, Cammie barátja!<br />-Nagyon örvendek! –mosolygott Judy és alaposan végigmérte őt, engem pedig elfogott a féltékenység, nem voltam rá büszke. Pedig csak megnézte magának Tomot.<br />-Khm… -köszörültem meg a torkom.<br />-Egy pillanat és jövök… -távozott Tom az asztalunktól.<br />-Neked aztán jó szemed van! De honnan akasztottál le egy ilyen pasit? Olyan, mint egy rocksztár…<br />-Ő nem a barátom… vagyis nem olyan, amilyenre te gondolsz…<br />-Én nem szólok bele, hogy kivel mit csinálsz, amíg nem hanyagolod el a munkát… Hogy haladsz a könyvvel?<br />-Haladgatok…<br />-És ez mennyiségben mégis mennyit jelent?<br />-Megvan az első 3 fejezet! Tegnap egész nap ezen dolgoztam…<br />-Igen? Na! Volt ihleted! Elhoztad?<br />-Persze… -vettem elő laptopomat a táskámból és megnyitottam a vázlatot. Amíg Judy elolvasta, rendeltem magamnak egy italt. Pár perc múlva Tom is megérkezett és rendelt magának egy sört.<br />-Hát ez… hát ez… -motyogott Judy néha olvasás közben és az arcáról nem lehetett levakarni azt a szokásos mosolyt, amikor biztos benne, hogy egy remekművet olvas. Zavarba tudott vele hozni, ugyanis én sosem éreztem az írásaimat profi munkának. Számomra sosem voltak teljesen készen, még évekkel később is találtam bennük egy-egy hibát, amikor újra olvastam őket könyvként. Mindig lenne mit hozzájuk fűznöm, de akkor már késő.<br />-Tetszik? –kérdeztem reménykedve, valahogy nem tudtam eldönteni, hogy mit is gondol.<br />-Hogy tetszik-e? –nézett rám hitetlenkedve- Még szép, ez zseniális! És ahogyan a férfi jellemét leírtad! Ez eddig a legjobb! –nézett Tomra és elakadt a szava. Rájött. Lebuktam, tudja, hogy róla mintáztam, mindenki levenné, aki olvassa, és aztán meglátja Tomot. Már csak abban reménykedhettem, hogy nem buktat le.<br />-Köszönöm… -jöttem zavarba, de láthatóan tom szerencsére nem vett észre az egészből semmit- Tom, kifizetnéd ezeket a pultnál? –nyomtam pár dollárt a kezébe és el is ment.<br />-Tudom, mire gondolsz… -fordultam azonnal Judy-hoz.<br />-Róla mintáztad!<br />-Nem, ez nem igaz, én csak…<br />-Cammie? –nézett rám átható pillantással.<br />-Oké… róla mintáztam, de neki ezt nem kell tudnia!<br />-Hm, rendben! De nem értem miért ne tudhatná! Nem gondolod, hogy örülne neki?<br />-Ő csak egy barát… tegnap óta ismerem csak és…<br />-Tegnap óta? És máris könyvet írsz róla?<br />-Nem róla írom!<br />-Ő az egyik főszereplő, épp csak a neve nem Tom, hanem Ted!<br />-Ez nem jelent semmit!<br />-Szerelmes vagy!<br />-Nem vagyok! –háborodtam fel.<br />-Akkor mi ez?<br />-Nem tudom… -kaptam el a tekintetem.<br />-Nézd! Te vagy a kedvenc ügyfelem! Imádom, amit írsz és egyszerűen annyira bele tudom élni magam az írásaidba, hogy ha sírnak, én is sírok, ha nevetnek, én is nevetek! De senki sem hinné el, hogy te írtad, ha megismerik a magánéleted!<br />-Nekem nincs magánéletem…<br />-Éppen ez az! Szerelmes sztorikat írsz, pedig a magánéleted egyelő a nullával… annak ellenére, hogy most válsz és eddig férjnél voltál…<br />-Ismered Scott-ot… A karriere mindig is fontosabb volt… vagy a legjobb barátnőm…<br />-Elhanyagolt, értem én! De most, hogy küszöbön a válás, igazán engedélyezhetnél magadnak egy kis életet! Ez a Tom igazán jó pasi, kár lenne kihagyni! Azok a szemek! Jó ég, megnézted te a szemeit? Csodálatosak!<br />-Igen, észrevettem… -néztem Tom felé, aki a pultnál ücsörgött. Talán látta, hogy jobb, ha most nem zavar- Rendben, elmondom neked, de csak neked és nem kell megijedned! Tom a testőröm, azért van velem, hogy vigyázzon rám! Állítólag valaki ólálkodik a házam körül és velem lesz, míg ki nem derül ki az!<br />-Bajban vagy? –kérdezte ijedten.<br />-Nem! Biztosan csak valami kamasz lesz, ezért mondtam, hogy nyugodj meg! Nem vagyok veszélyben…<br />-Hát… mellette én sem lennék… Mit nem adnék azért, ha egy ilyen pasi vigyázna rám…<br /><br />3#<br />-Kimegyek úszni… -dobtam le a táskámat haza érkezve és már szaladtam is fel a lépcsőn.<br />-De…<br />-Muszáj levezetnem a feszültséget, de ha gondolja, magán is megtehetem! –csuktam is be a szobám ajtaját magam után és csak akkor esett le milyen kétértelműen beszéltem. Vagy csak nekem tűnt annak? Menten elsüllyedek…<br />Gyorsan átöltöztem bikinire, mielőtt Tom bekopogna és elkezdene velem vitatkozni, hogy azonnal felejtsem el az úszkálást. Márpedig nekem senki sem fogja megmondani mit tegyek… többé nem.<br />Magamra kaptam még egy köntöst, fogtam a törölközőmet és a konyhába vonultam egy jó hideg koktélt keverni magamnak. A Brontosaurus koktél mellett döntöttem, az alkoholmentes és eszméletlen finom, pont jó egy kis úszáshoz. Szerencsére minden volt otthon hozzá, úgyhogy neki is láttam. Egy kis jég, szódavíz, grapefruitlé, lime leve és grenadine keveréke. Pompás íz világ és kitünően oltja a szomjat. Tom az udvaron volt, ahogy számítottam is rá. Biztos körbekémleli a terepet, kezdtem már kicsit unni ezt az egészet és meg is ijeszt ez az óvatosság, mert így egyfolytában azt érzem, van mitől félnem. Kezdek paranoiás lenni…<br />-Tiszta a levegő testőrkém? –raktam le koktélom az egyik kisasztalkára, a törölközőmet pedig az mellette elterülő napozóágyra.<br />-Komolyan is vehetne… -fordult felém és mintha elpirult volna.<br />-Én komolyan veszem… -mosolyodtam el- Kér egy koktélt?<br />-Nem köszönöm…<br />-Alkoholmentes!<br />-Maga csak ússzon… én pedig vigyázok magára… -ezzel oda is lépett mellém és egy gyors mozdulattal kigombolta, majd levette sötétszürke ingjét, mely alól előbukkant kidolgozott felső teste. A szívem is majd’ megállt a látványra, direkt csinálja? A nyál is összefutott a számban.<br />-M-mit csinál? –léptem hátrább, mint aki attól fél, hogy mentem letámadják. Örültem volna neki, de az igazság az, jobban féltem attól, hogy én támadom le őt.<br />-Ne is foglalkozzon velem…<br />Elkaptam a tekintetem, vettem egy mély levegőt és levettem a köntöst. Hátat fordítottam neki és azt is ledobtam a napozóágyra. Még pár nyugtató lélegzetvétel, majd egy nagyobb és beleugrottam a vízbe, gondosan ügyelve arra, hogy mindenképpen lefröcsköljem Tomot. Ezt kapja az, aki okoskodik nekem. Bosszantott Tom higgadtsága és egyszeriben azon kaptam magam, hogy mindennél jobban szeretném őt felbosszantani. Hogy legalább egy kis érzelmet lássak az arcán.<br />Úsztam pár hosszt, míg el nem fáradtam.<br />-Hé… ideadná a koktélomat? –támaszkodtam a medence pereméhez.<br />-Persze… -állt fel jól elkényelmesedett helyéről és oda adta a poharam.<br />-Kösz… nem jön be?<br />-Kihagynám…<br />-Mert innen nem tudna megvédeni, ha valaki ránk tör? Vagy nem tud úszni?<br />-Ne nevettessen…<br />-Jöjjön már, ígérem nem fojtom bele!<br />-Nem is tudna!<br />-Mivel érhetem el, hogy bejöjjön?<br />-Semmivel…<br />-És ha veszélyben forog az életem?<br />-Nem forog veszélyben…<br />-Jaj, segítsen, begörcsölt a lábam… -kezdtem el ficánkolni a vízben.<br />-Hazudik…<br />-Nem tudhatja… és ha igazat mondok?<br />-Ne szórakozzon! Nem hallott a fiúról, aki farkast kiáltott? –guggolt le hozzám.<br />-De, csak hogy én nő vagyok…<br />-Az… -nézett végig rajtam, szinte égette a bőröm a pillantása. De miért van ez? Lehet, hogy tényleg kell egy pasi?<br />-Gyerünk, mentsen meg… -buktam a víz alá és onnan néztem Tom tétovázását.<br />-Cammie, hagyja abba! Cammie! Cammie, jöjjön fel!<br />-Hagyja, hogy megfulladjak? –jöttem fel mosolyogva.<br />-Ez nem vicces… Hé!<br />-Jöjjön be… -buktam le ismét.<br />-Cammie! –még a víz alól is hallottam kiáltását- Cammie… francba… -levette a farmerjét és utánam ugrott.<br />-Már kezdtem félni! –nevettem.<br />-Azért vagyok itt, hogy megvédjem, nem azért, hogy szórakoztassam! –szúrt le, de láttam a szája szélén egy kis mosolyféleséget.<br />-Védjen meg az unalomtól! –fröcsköltem le.<br />-Hisztis nőszemély… -mosolyodott el.<br />-Na, fogadjunk, hogy bele tudom fojtani…<br />-Erre kíváncsi leszek… -húzta fel az egyik szemöldökét.<br />Nekirugaszkodtam és a vállába kapaszkodtam. Libabőrös lett, de biztosan csak a hideg víz miatt. Próbáltam lenyomni a víz alá, de sehogy sem ment, Tom kemény, mint a kőszikla. És mintha odaragadt volna a helyére. A háta mögé úsztam és onnan is próbálkoztam, de sikertelenül. Átöleltem a nyakánál, mire ő előre rántott, egyenesen a vízbe és nem eresztett.<br />-Hé… -néztem fel rá zavartan, mivel teljesen a mellkasához húzott.<br />-Na, mi az, feladta? –nézett le rám és egyből megkomolyodtam. Csak a szemét néztem és meg sem moccantam. Tom közelebb hajolt és lehunyta a szemét. Annyira meg akartam csókolni, de nem tettem. Nem tehettem. Ő a testőröm, és mint mondta, azért van itt, hogy vigyázzon rám, nem azért, hogy szórakoztasson…<br />Pár pillanat múlva sóhajtott egyet, majd elengedett.<br />-Bocsánat… -szabadkozott rekedt hangon.<br />-Hé… -kaptam el a karját, magamhoz húztam és megcsókoltam. Először csak hagyta, aztán egy kis habozás után viszonozta. Átöleltem a nyakánál és teljesen hozzá simultam. Meleg tenyere a hátamat simogatta, ahogy ő is közelebb húzott magához. Aztán hirtelen elszakadt tőlem.<br />-Neh… -néztem utána.<br />-Nem tehetjük… -merült le a víz alá és kiúszott.<br />-Tom…<br />-Hibáztam! –fordult felém, amikor kiért- Bocsásson meg… -ment be a házba gyors léptekkel.<br />Én rontottam el valamit? Hiszen akarta, láttam rajta. Vagy rosszul vettem volna észre? Megvártam, míg lenyugszom, aztán én is kiúsztam és felvettem a köntöst. Tom bent ült a nappaliban és úgy tett, mint aki nem vett észre, de tudom, hogy látott. Neki semmi sem kerüli el a figyelmét.<br />Felmentem és átöltöztem. Muszáj volt dolgoznom, így lementem és száműztem magam a dolgozószobámba.<br />-Lássuk… -nyitottam meg az eddigi vázlatot és átolvastam. Nem éreztem annyira reménytelennek, sőt, egészen jó volt. Szinte láttam magam előtt a cselekményeket, melyeket Tom hajt végre. A fene vinné el őt. Miért van rám ilyen hatással? És milyen hatással is? Csak ő jár a fejemben és nem értem miért hagyta abba azt a csókot. Belebizsergett mindenem, ha csak eszembe jutott. Nagy nehezen sikerült vissza terelnem gondolataimat az íráshoz és hozzá is fogtam. Rengetegszer elakadtam.<br />-Cammie… -rántott ki világomból egyszercsak Tom hangja.<br />-Hm? –néztem fel rá fáradtan és letettem szemüvegemet az asztalra, amit eddig rágcsáltam.<br />-Nagyon dolgozik?<br />-Igazság szerint megakadtam… -sóhajtottam.<br />-Miért nem pihen? Ha jól vettem ki Judy szavaiból, tegnap egész sokat haladt…<br />-Igen, valóban… de ha ellustulok, nehéz lesz folytatnom…<br />-Értem… -lépett beljebb.<br />-Leül? –mutattam az asztalom előtti székek egyikére.<br />-Nos… azt akartam mondani… -foglalt helyet- Hogy ami a medencében…<br />-Felejtsük el…<br />-Nem, én azt hiszem magyarázattal tartozom…<br />-Nem kell magyarázkodnia, az én hibám, bocsásson meg! Azt hittem akarja…<br />-Akartam! Csak… nem szabadott volna megtennem! Elfogulatlannak kell lennem, mert ha nem vagyok az, ez zavarhat a munkámban! Itt az a fontos, hogy megvédjem! Ezért azt hiszem, nem szabadna többször megtörténnie…<br />-Rendben… -láttam be.<br />-Láttam kint a nappaliban pár könyvét… tízet, ha jól számoltam… nem semmi…<br />-Köszönöm…-mosolyodtam el.<br />-Arra gondoltam, elolvashatnám-e az egyiket…<br />-Mi?<br />-Az egyik könyvét…<br /><br />4#<br />-Elolvasni? –nyeltem egy nagyot.<br />-Persze csak ha nem zavarja…<br />-Öhm… nem, nem az csak… persze, egészen nyugodtan… -erőltettem magamra egy mosolyt.<br />-Csak hogy legyen mivel elfoglalnom magam, míg maga bezárkózik ide! –állt fel- Mit enne ebédre?<br />-Fogalmam sincs, de ne főzzön, maga itt vendég… vagyis valami olyasmi… Ismerek egy jó éttermet!<br />-Rendben, szóljon, ha éhes… -hagyott magamra.<br />Még szenvedtem egy fél óráig, de csak azért, hogy ne tűnjek annyira lelkesnek a közös ebéd miatt, pedig már nagyon vártam. Meg akarom ismerni Tomot, még ha ez nem is jó ötlet. Felszaladtam a szobámba, villámgyorsan letusoltam és megszárítottam a hajam. Gyors smink, felvettem egy egybe részes rövid szoknyát és egy sarut. Befújtam magam a legfinomabb parfümömmel és lementem Tomhoz.<br />-Részemről mehetünk… -támaszkodtam a nappali falához.<br />-Rendben… –nézett fel rám Tom a könyv felett és elakadt a szava.<br />-Milyet olvas?<br />-Ez azt hiszem, romantikusnak indul…<br />-Mi a címe?<br />-Blue Hawaiian!<br />-Az az egyik kedvencem…<br />-Miért egy koktél neve a cím?<br />-Mert minden a miatt a bizonyos koktél miatt van! Hm, ha jól emlékszem… fehér rum, egy kis kókuszlikőr, blue curacao, ananászlé és jégdara… Kóstolta már? Nagyon finom…<br />-Még nem…<br />-Elkészítem magának, ha haza értünk! És Tom… ez nem romantikus könyv…<br />-Szóval valakit meggyilkolnak? De kit?<br />-Majd megtudja… -kacsintottam rá.<br />-Elhúzta a mézes madzagot, mostmár muszáj elolvasnom…<br />-És eddig hogy tetszik?<br />-Hm… majd ebéd közben elmondom…<br />-Az a bizonyos mézes madzag…<br />Egy közeli étterembe sétáltunk el, 20 perc alatt megvolt és ilyen jó időben még jól is esett mindkettőnknek. Bent hűvös volt, az étteremben alig voltak, de örültem neki. Legalább nincs, mi elvonja a figyelmem és nem jönnek oda, hogy én vagyok-e az és kérhetnek-e aláírást. Általában az éttermekben előfordul, ezért nem gyakran járok oda. Jó érzés persze, de úgy gondolom, az embernek kell, hogy legyen magánélete. Ja, igen, ami nekem nincs…<br />Megrendeltük az ételt és hozzáfogtunk az evésnek.<br />-Szóval? –tértem vissza a könyvhöz.<br />-Már vártam mikor kérdez rá! –nevetett fel Tom. Milyen édesen nevet… Egészen összeszűkülnek közben a szemei.<br />-Szeretem tudni mit gondol az olvasó… -támaszkodtam kézfejemre és figyelmesen néztem őt.<br />-Az első pár fejezeten vagyok túl és eddig tetszik… De miért nem a gyilkossággal kezdte, mint általában az írók?<br />-Nem tudom, fontosnak véltem, hogy előbb megismerhessük a körülményeket és egy kicsit a szereplőket, hogy mennyire más életet élnek! De aztán egyik pillanatról a másikra egymás életének részeseivé válnak…<br />-Igaza van… maga remek író…<br />-Köszönöm, de azért annyira nem nagy szám…<br />-Minden író alá értékeli magát? Ha ez a könyv tényleg krimi, ahhoz sok ész kell, nem? Kitalálni a gyilkosságot, a körülményeket, a tettest és úgy rendezni, hogy a végén meglepetés legyen a kiléte!<br />-Na, igen, a megdöbbentés!<br />-Maga nagyon okos…<br />-Hozhatok még valamit? –lépett asztalunkhoz a pincér.<br />-A számlát… -bólintott Tom.<br />-Ragaszkodom hozzá, hogy én álljam…<br />-Miért? Nem vagyok szegény! Tudja… én nem azért csinálom, amit csinálok, mert kell a pénz! Azért dolgozok, mert szeretem csinálni…<br />-Kockára teszi az életét másért?<br />-Régebben igen, de mostanában kisebb melókat vállalok…<br />-Engem…<br />-Ez még nem tudom az lesz-e… A nagybátyja jó barátom, miatta vállaltam el… és ez lesz az utolsó munkám…<br />-Akkor jó… -könnyebbültem meg.<br />-Mehetünk? –állt fel az asztaltól Tom és követtem ki az utcára.<br />Sétálgattunk egy kicsit a városban, aztán hazafelé vettük az irányt, mert már kezdtünk elfáradni.<br />-Finom volt az ebéd… -mondtam, ahogy beértünk a lakásba.<br />-Szerintem is… Mondja, nem nagy ez a lakás magának?<br />-Arra céloz, hogy egyedül vagyok?<br />-Nem, nem azért mondtam… -szabadkozott.<br />-Tudom… és de, szerintem is nagy… de még reménykedek…<br />-Miben? Hogy rendeződik a kapcsolata a férjével?<br />-Tessék? Nem, nem az ki van zárva!<br />-Akkor?<br />-Abban reménykedem, hogy lesz még normális pasi is a földön… és egyszer talán… megtöltik ezt a házat a szaladgáló gyerekek…<br />-Miért nincs gyereke? –nézett rám figyelmesen és azt láttam a szemén, hogy tényleg érdekli a téma.<br />-Ez… bonyolult… tudja a férjem… nem akart… én pedig…<br />-Nem vitatkozott…<br />-Igen! Én csak amolyan dísz voltam mellette…<br />-Nem lehetett könnyű…<br />-Nos… -vettem egy mély levegőt- Neki látunk annak a koktélnak? –tereltem el a témát és szerencsére tapintatosan ő sem kérdezett többet a pocsék házasságomról.<br />A konyhába mentünk, ahol elkészítettem a beígért Blue Hawaiian nevezetű finomságot.<br />-Tessék, kóstolja meg… -nyújtottam oda Tomnak mosolyogva, aki csak a pultnál ült és nézte, amint szorgoskodom.<br />-Köszönöm! –vette el- Csirió… -koccintotta össze poharát az enyémmel, majd mindketten bele kortyoltunk.<br />-Na? Milyen? Iható?<br />-Ez nagyon finom Cammie… -nézett rám, nekem pedig ugrott egyet a gyomrom, amikor kimondta a nevem.<br />-Köszönöm… -pirultam el.<br />-Nos, én… -kapta el a pillantását és beleharapott az alsó ajkába- Azt hiszem, körbenézek…<br />-Őőő… igen, az lesz a legjobb, én pedig… én pedig dolgozom egy kicsit… -kaptam is fel a koktélomat és a dolgozó szobámba már-már rohantam. Lehuppantam a székembe és nyugtatgattam magam. Hogy tud úgy nézni rám? Mint aki menten felfal… Pedig biztos semmi ilyesmi nem jutott eszébe, hiszen megmondta… nem fordulhat elő többet. Én pedig nem vagyok annyira elkeseredve, hogy bárkire is ráerőszakoljam magam.<br />Pedig Tom aztán nem mindennapi pasi…<br />Most nem dolgoztam késő estig, vacsorát is főztem és valamiért nagyon igyekeztem. Ki akartam tenni magamért.<br />-Istenien főz… -lapátolta be Tom sorban a falatokat, mint aki hetek óta most eszik szilárd ételt. Pedig csak egy egyszerű rakott tésztáról volt szó, sok-sok sajttal.<br />-Köszönöm… -mosolyodtam el a látványán.<br />-A férje nem volt normális… -motyogta- Ó… bocsánat…<br />-Semmi baj… Örülök, hogy ízlik!<br />-Hozzá tudnék szokni, az már biztos…<br />Őrült fantáziám újra szárnyra kelt mondatától. Hozzá tudna szokni… Magam előtt láttam a képet, ahogyan ülünk összebújva és eszünk, egy-egy pohár vörösborral öblítve, majd beszaladnak a gyerekeink a szobába hangosan visítozva és a nyakunkba vetik magukat. Jó-jó, tudom, szánalmas és egyébként is csak pár napja ismerem, de író vagyok, és nem tudok gátat szabni féktelen fantáziámnak, amiből akad jócskán.<br />-Köszönöm a vacsorát… Nagyon finom volt… -fejezte be az evést Tom.<br />-Hm? –kaptam el a fejem.<br />-Merre kalandozott? –mosolygott rám.<br />-S-semerre… egy kis bort?<br />-Nem köszönöm… még körbe nézek, aztán lefekszem!<br />-Rendben… -szedtem össze a tányérokat- Jó éjt Tom!<br />-Magának is…<br /><br />5#<br />Tom kiment, én pedig rendbe tettem a konyhát. Felmentem a szobámba, és vettem egy jó hosszú habfürdőt. Fárasztó nap volt, minden porcikám belebizsergett a lazító fürdőtől. És persze attól a gondolattól, hogy mi lenne, ha Tom mosná meg a hátam. Fél óra múlva kiszálltam és felvettem pizsamának szánt trikómat és rövid sortomat. Fogat mostam, aztán bemásztam a puha kacsatoll takaróm alá, ami kellemesen hűsített és álomra hajtottam a fejem. De nem akart jönni az álommanó, csak fészkelődtem az ágyban. Órákig csak szenvedtem, pedig nagyon fáradt voltam. Mégsem ment az alvás. Lehunytam a szemem és Tommal találtam szemben magam. Ahogyan testünk összeforr, és szerelmes szavakat suttog a fülembe.<br />-Áhh, hagyd már abba a fantáziálást!<br />Hiába, magánélet hiánya révén, nekem csak ez marad. Szánalmas vagyok… Egy pohár víz… igen, az jót fog tenni. Halkan nyitottam ki szobám ajtaját és lopóztam le a lépcsőn. Lámpát sem kapcsolva a konyhába lépkedtem és öntöttem magamnak egy pohár hideg vizet, Igen, ez biztosan segít majd. Töltöttem még eggyel és azt is megittam. Megtöröltem a szám, elöblítettem a poharat, aztán felfelé vettem az irányt. Ám nem jutottam tovább a nappalinál, hirtelen a semmiből egy kéz rántott a falhoz és odapréselt. Nem fájt, csak halálra rémültem.<br />-Tom? –néztem rémülten támadómra.<br />-Cammie? –lazított a szorításán, de nem engedett el- Maga az?<br />-Miért, mit hitt?<br />-Mi a fenét csinál? Meg is ölhettem volna!<br />-Talán jogom van meginni a saját házamban egy pohár vizet, vagy nincs?<br />-Az éjszaka közepén?<br />-Nem tudtam aludni… -kaptam el a tekintetem zavartan.<br />-Remek… én meg már azt hittem, a leselkedő az…<br />-Körbe nézett, nem?<br />-De igen, de nem fogok virrasztani…<br />-Mégis fent van!<br />-Jó a hallásom…<br />-Talán túl jó…<br />-A lényeg, hogy ne mászkáljon az éjszaka közepén nekem… Bárki elkaphatja…<br />-Paranoiás…<br />-Maga is félhetne egy kicsit Cammie! -nézett a szemembe szigorúan.<br />-Ugyan mitől? Kölyköktől?<br />-Nem! Veszélyben van, de elvicceli az egészet…<br />-Nem vagyok veszélyben! Maga itt van!<br />-De nem leszek mindig itt!<br />-Tudom! –szegtem fel az állam dacosan.<br />-Akkor jó! –hajolt közelebb Tom és azonnal elpárolgott minden magabiztosságom.<br />A kinti lámpák beszűrődő fényétől homályosan bár, de láttam az arcát. Szigorú arckifejezése lassan ellágyult, majd szép lassan elengedett és hátrább lépett.<br />-Gyáva! –vetettem oda neki, mire újra elkapott és ajkaimra tapadt. Szenvedélyesen csókolt, talán még sosem volt ennyire jó. Az arcomat fogta és úgy csókolt, én pedig a hátába kapaszkodtam. Akkor vettem észre, hogy nem volt rajta póló, valószínűleg csak egy szál alsógatyában szokott aludni. De abban a pillanatban nem is érdekelt. Úgysem lesz rajta sokáig. Simogató tenyere a hátamra vándorolt a trikóm alá, aztán felkapott a karjába. El sem szakadva ajkaimtól, felfelé vette az irányt, egyenesen a szobájába és az ágyra zuhantunk. Türelmetlen mozdulatokkal hámozott ki a sortomból és combomat kezdte cirógatni.<br />-Tom… -sóhajtottam fel, amikor csókjai már a nyakamra, vállaimra, és kulcscsontomra haladtak át. Felültem és felemeltem a kezem, hogy a trikót is le tudja venni. Amint az megvolt, ismét ajkaimra tapadt és teljesen fölém mászott. Apró, édes csókjai a mellemre orientálódtak át, teljesen kikészítve ezzel engem és nyelvét is megéreztem.<br />-Ú… -nyögtem fel és megrándultam az élvezettől.<br />-Gyönyörű vagy… -csókolt a köldökömbe, majd nyelvével, azzal is megismerkedett. Bugyim két pántjába akasztotta fogait és azzal húzta le rólam. Baromi szexisen csinálta. Fél pillanat alatt az alsójától is megvált és újra fölém mászott.<br />-Akarod? –kérdezte, mire a válaszom csak egy határozott és heves bólintás volt. Elmosolyodott és megcsókolt. Az a nyelvtechnika…<br />Már az egész testem izzott, fél volt, hogy felrobbanok Tom karjaiban, de kivártam, nem akartam elrontani az előjátékot. Nedves ajkaival körbejárta a mellem, végigszánkázott a szegycsontomon, le a hasamig, majd még lejjebb. Erőteljesen markoltam a lepedőbe, hogy ne sikítsak fel az élvezettől. Egy kicsit széljebb terpesztette lábaimat és most ott időzött el, míg azt nem éreztem, hogy bizsergés indul el a gerincem mentén és egy ponton tömörül össze… méghozzá ott, ahol Tom ajkai járnak.<br />-Tom… -nyögtem a nevét újfent.<br />-Azonnal… -mászott feljebb, megcsókolt és közben éreztem, ahogy szép lassan eggyé válunk. Eleinte lassan mozgott, majd egyre gyorsabban, hogy már levegőt is alig kaptam. A mellkasomat csókolta, én pedig magamhoz húztam, amennyire közelre csak lehetett. Egyszerre lélegeztünk, egyszerre nyögtünk, egyszerre sóhajtoztunk, még a szívük is egyként dobbant. A testünk verítékben úszott, ott csókoltuk egymást, ahol csak értük. Aztán mindkettőnk teste megfeszült, Tom lehunyta a szemét, én beharaptam az ajkam. Próbáltuk nyújtani, amíg csak lehetett, de a gyönyör hatalmas erővel söpört végig rajtunk, míg fel nem nyögtünk mindketten.<br />-Igen… -kapkodtam levegő után kifulladva.<br />-Cammie… -súgta a nyakamba és rám nehezedett. Ujjaim a hátán jártak, míg ki nem fújta magát és le nem nyugodtunk.<br />-Hm? –kérdeztem.<br />-Cammie… -csókolt a nyakamba és ez többet mondott puszta felszínes szavaknál. Elmosolyodtam és tarkóját simogattam, míg le nem gördült rólam. A karjára feküdtem, ő pedig cirógatni kezdte a csípőmet. Az éjszaka alatt még sokszor lettünk egymáséi és ez számomra felfoghatatlan volt. Tom megadta magát nekem? Pedig annyira ellenkezett eddig. A csók után is… Mindezt azért, mert azt mondtam rá, hogy gyáva? Tényleg annak tartottam… Hisz milyen férfi az, aki nem cselekszik a szíve szerint, hanem inkább az agyára hallgat, és nem bonyolódik bele a dolgokba. Bonyodalom mindig kell. Jó, az elején igaz, hogy mást mondtam… de Tomot megismerve, mégis vállalnom kell egy kis kockázatot. Hisz már az is az, hogy szeretkeztünk. Felemelő érzéssel a gyomromban aludtam el szorosan Tom mellkasához bújva. Bejött a simogatása, mert elálmosított.<br />-Tom? –mocorogtam reggel a takaró alatt és őt kerestem, de hiába. Azonnal kipattantak a szemeim és rögtön nem voltam olyan álmos. Egyből a legrosszabb jutott eszembe: Tom elment. Nem akar már vigyázni rám, még pedig az este történtek miatt. Hisz lefeküdtünk és reggelre biztosan megbánta… De miért nem volt képes ezt a képembe mondani? Elviseltem volna…<br />-Tom? –szaladtam végig a házon, de semmi. Aztán meghallottam a bejárati ajtó nyitódását. Szaladtam, ahogy csak tudtam, kis híján fellökve így Tomot, de nem érdekelt.<br />-Hé… Cammie? –kérdezte, de akkorra már elértem és a nyakába ugrottam örömömben. Hát nem ment el. A szatyrok, melyeket eddig a kezében tartott, a földre hullottak, kigurult belőlük pár gyümölcs.<br />-Tom…<br />-Mi van magával? Bárki lehetett volna az, és maga egyenesen a karjaiba szaladhatott volna…<br />-Azt hittem itt hagytál… de várjunk… -engedtem el- Mi van… magával? –kérdeztem összezavarodva- ezt meg hogy…<br />-Most szétszórt mindent… -hajolt le és szedegetni kezdte a zacskók egykori tartalmát.<br />-Mi van veled? Az este…<br />-Az este nem történt… semmi… -nézett rám az utolsó szónál nyomatékosítva.<br />-Semmi… -ismételtem halkan.<br />-Semmi… -indult is a konyhába.<br />Nem… nem lehet. Mégsem tudom elviselni, pedig ez a kegyetlen valóség. Az van, amitől féltem. Ugyan nem ment el, de így még csak rosszabb is a helyzet. Követtem őt, bár mondani nem igazán tudtam mit kellene. Nem fogok neki könyörögni. Valószínűleg felesleges is lenne.<br />-Mi az? –kérdezte, mikor meglátott a pult mögött.<br />-Dolgozom, ne zavarjon! –fordítottam neki hátat dühösen és felcsörtettem a szobámba. Úgy éreztem magam, mint akit kihasználtak, Ő csupán alkalmi szexet látott bennem, én naiv pedig már a jövőnkről szőttem mesebeli álmokat. Mit is hittem, csak három nap! Azóta ismerem… sőt, nem is ismerem. Nem tudok én róla az égvilágon semmit sem. Kivéve azt, hogy játszadozik a nőkkel. És én hagytam is neki, hogy kihasználjon.<br />Beálltam a zuhany alá, hátha a langyos víz lemossa a szégyenemet, de még utána is ott éreztem magamon Tom minden egyes csókját. Neki láttam a munkának, hátha eltereli a figyelmem, de éreztem rajta, hogy nem lett valami fényes a megfogalmazás. Kijelöltem az új szöveget és delete. Volt, nincs. Akár csak a méltóságom. Tegnap még volt, ma már nincs…<br />Arra eszméltem fel, hogy az ajtót bámulom, amint Tom szokott benézni, halvány mosollyal az arcán, de persze most senki sem állt ott. Eleredt a könnyem, csak tudnám miért. Nem vagyok szerelmes, sem egy kis tini, hogy ilyenek megríkassanak. Mégis sikerült. És ez csakis Tom hibája…<br /><br />6#<br />Egész nap bent voltam, hol írtam, hol pedig csak meredtem magam elé. Aztán úgy döntöttem, nem foglalkozom Tommal. Senki sem mondhatja meg, mit csináljak, pláne ő. Ha jól hallottam, Tom a konyhában szorgoskodott, ezt máskor aranyosnak találnám, de most csak egy ördögi mosolyt tudott kiváltani belőlem. Felmentem a szobámba és összekészülődtem. Hogy mihez? Egy féktelen partizáshoz, ami egész este tartani fog, amíg csak össze nem esek, Jár már egy kis szórakozás, napok óta be vagyok ide zárva. Egy dögös éjszakai smink, parfüm és már készen is álltam. Kezembe vettem kedvenc telitalpú magas sarkúmat és leosontam az emeletről. Úgy látszik Tom főzés közben nem elég éber. Amilyen gyorsan csak lehetett, kilopóztam a házból, persze ügyelve arra is, hogy ne csapjak zajt. Beültem a megrendelt taximba és a város legfelkapottabb klubjába vitettem magam.<br />-Cammie, nem éhes? –ment a dolgozó szobámba Tom- Cammie? –szólt fel a lépcső aljáról, amikor ott nem talált, majd válasz híján felsietett az emeletre- Itt van? –nyitott be a szobámba. Meglátta a ruhámat az ágyon és a készülődés nyomait, melyeket még véletlenül sem pakoltam el, lássak csak, hogy szórakozni mentem.<br />-A franc… -csapta be az ajtót dühösen.<br />A buli egy szóval? Pocsék… Több szóval? Unalmas és színvonaltalan. Szánalmas. Már tudom, miért nem járok ilyen helyekre. Nem tetszik a zene, és egyáltalán ez az „5 percenként alakul egy dj” felfogás sem. Mások számaiból slágert csinálni azzal, hogy egy kicsit megkeverjük, felpörgetjük, na meg elrontjuk? Ez lenne a művészet? A fiataloknak úgy látszik, ez jön be. Jó, azért én sem vagyok egy öreg tyúk, a magam 25 évével, de valahogy mégsem jön be. Mindegy, táncoltam rá, mert elhatároztam, hogy már csak azért is jól fogom magam érezni. Hamar elfáradtam, talán nem volt még elég a pia, vagy a kevés étel miatt, amit ma fogyasztottam, de őszintén szólva az is közre játszott, hogy egyedül voltam. Aztán ismerős arcot véltem felfedezni a tömegben.<br />-Na, ne, ezt ne… -fordítottam hátat hirtelen és talán ezért is figyelt fel rám az a valaki.<br />-Cammie? –hallottam saját nevemet magam mögül, így kénytelen voltam visszafordulni.<br />-Scott… észre sem vettelek… -villantottam egy hatalmas műmosolyt. Nem akartam ezt, nem akartam látni. Csak egy estét akartam. De ő elszúrta a jelenlétével. Fájt még, amit tett, és nem azért mert még szerettem. Ha bele gondolok, nem is szerettem őt igazán szerelemből, csupán tiszteltem. De mára már ez is szerteszét hullott, akárcsak az életem. Az egészben csak az volt a rossz, hogy mellette úgy éreztem, mintha nem érnék semmit. Csak arra vagyok, hogy őt büszkévé tegyem, és hogy támogassam. És hogy az én álmaimmal mi volt? Semmi… Engedte ugyan, hogy kiadjam a könyveimet, de élni nem. Így a könyvírás lett a mindenem, az egyetlen kapaszkodóm, ami még a valós világban tartott.<br />-Gyönyörű vagy Cammie… -mosolygott rám behízelgően, nekem pedig eszembe jutott az este történtek egy kis darabkája. Tom rajtam fekszik, sűrű levegővételek közepette. Testünk összetapadva hever az ágyon, a szoba csendes, csupán sóhajaink töltik be a teret. Tom a nyakamba csókol, és azt mondja: Gyönyörű vagy…<br />Libabőrös lettem az emléktől, de el kell fojtanom ezt az érzést. Minden pasi egy féreg. Mindegyiknek csak az kell.<br />-Köszi… khm, most mennem kell! –fordítottam neki hátat újfent, de elkapta a karom.<br />-Ne menj még, táncolj velem… -lihegett a nyakamba. Undorodtam tőle.<br />-Nem Scott, mostmár mennem kell…<br />-Vár a pasid?<br />-Tessék?<br />-Ki a fene az a férfi, aki nálad lakik? Azt ugye tudod, hogy még nem mondták ki a válást? Még az enyém vagy… -csókolt a nyakamba.<br />-Nem vagyok a tiéd! –taszítottam el magamtól- És nem is voltam! Egy dísz voltam melletted…<br />-Akkor nem panaszkodtál…<br />-Mert tiszteltelek! De rájöttem, mekkora egy aljas alak vagy… És most engedj… -elsiettem mellette az ajtó felé, de nem jutottam el odáig, egy kar rántott be a sötétségbe.<br />-Ne siess úgy… -csókolt meg Scott. Hányingerem lett tőle és a gyomrom is majd’ felfordult, ahogy Scott minden áron bele próbálja tuszkolni nyelvét a számba, de nem sok sikerrel. Vettem egy nagy levegőt, megrúgtam legnemesebbik szervét és elrohantam. Egyenesen az utcára szaladtam, meglepően jól ment magas sarkúban, talán az adrenalin miatt. Leintettem egy taxit és hazamentem. Egész úton az a csók járt a fejembe. Undorító volt. És egyáltalán nem olyan, mint Tomé… Tom nem önző, tudja, hogyan kell megcsókolni egy nőt, hogy az szinte szétfollyon tőle. Talán ez is lett a vesztem. Tom csókja… Tom csókja tökéletes… Nem erőszakos, hanem gyengéd, ugyanakkor szenvedélyes és vággyal túlfűtött. Először mindig az alsó ajkamat, majd a felső ajkamat kényezteti, olyan gyengéden, hogy alig érzem, majd egy igazi csókkal perzseli fel mindenem. Még most is libabőrös leszek tőle.<br />Amikor haza értem, kifizettem a taxit és nagyon halkan belopóztam. Mikor nem hallottam semmi mozgást, az ajtónak dőltem és lenéztem a földre. Pocsék egy este volt, meg kell hagyni. Én már sosem fogok tudni igazán jól szórakozni? Valóban ennyi lenne az életem? Megírni egy könyvet, kiadni, aztán járni vele az országot. Tényleg jó nekem ezt újra és újra végigjárni? Persze imádok írni… de egy perc szórakozás sem jut mellette.<br />-Cammie? –hallottam meg Tom ideges hangját, de nem néztem fel rá. Bizonyára csípőre tett kézzel áll előttem és legszívesebben megfojtana. De most nem tudtam a szemébe nézni, elszégyelltem magam. Pedig csak egy kis szórakozásnak indult. És mi lett belőle… Scott meg akart erőszakolni és pontosan tudom, mit akar vele…<br />-Hol a fenében volt? Én próbálom megvédeni, de maga már csak azért is kiszökik? Mi ellen lázad? A védelem ellen? Engem azért fizetnek, hogy minden percben magával legyek és semmi bántódása ne essen! –kiabált magából kikelve, én pedig hirtelen magamhoz tértem.<br />Hát persze, ezért fizetik. Hogy is lehettem ilyen bolond. Tom csak azért feküdt le velem, mert azt hitte, így végre békén hagyom őt. És csak azért nem ment el, mert fizetést kap. Ebben a világban tényleg minden csak a pénzről szól? Ennyire el lenne korcsosulva minden? Már senki sem megy a szíve után? Csak a haszonszerzés a lényeg…<br />Ezek szerint, én minden könyvemben a hazugságot írom le… Hisz igaz szerelem nincs is, pláne első látásra. Hisz, aki első látásra szeret bele valakibe, az is csak a külcsínt látja. Hogy milyen ruha van az illetőn, milyen a frizurája… Ezekből meg lehet állapítani, ki milyen gazdag. És ismét visszatértünk, a pénzhez…<br />-Cammie? –gyengült el a hangja egy kicsit, mire felnéztem rá- Miért sír? Történt valami? Megsérült?<br />-Nem… nem történt semmi… -mondtam alig hallhatóan- Jó éjt Tom… -mentem fel a szobámba. Levetkőztem és gyorsan letusoltam, hogy ne is érezzem magamon Scott tapizásait. Megmostam a fogamat is, két soron, biztos, ami biztos, aztán lefeküdtem aludni. Sok mindenen járt az eszem… Tomon is és Scotton is.<br />De elhatároztam, hogy soha többé nem fogják összetörni a szívem. Olyan vastag páncélt növesztek köré, hogy az életben nem jön majd le. Ezen túl én már csak a könyvírásnak élek, ott lehetek csak igazán a saját világomban, ahol még létezik az a kifejezés, hogy igaz szerelem és ahol még az emberek őszinték…<br />Viszonylag hamar elaludtam és korán is ébredtem, mégsem voltam fáradt. Csupán a csalódottság mardosott a tegnapiak miatt. Tom a konyhában volt, friss kávé illata terjengett a házban.<br />-Jó reggelt… -köszönt, amint meglátott.<br />-Olyasmit magának is… -vettem el a bögrét a pultról.<br />-Az az enyém… lett volna…<br />-Készítsen másikat… ja, bocsánat, magát nem ezért fizetik…<br />-Szerintem nem magának kellene megsértődnie a tegnapiak után…<br />-Maga csak ne akarja megmondani, mit kellene tennem és mit nem! Elégszer mondták már meg!<br />-Mi baja volt tegnap?<br />-Semmi különös…<br />-Pedig igenis felzaklatta magát!<br />-Semmi köze…<br />-Találkozott valakivel?<br />-Nem…<br />-Cammie… Ha nem mond nekem semmit, hogyan segítsek?<br />-Sehogy!<br />-Árulja már el, mi történt, az isten szerelmére, és ne legyen ennyire makacs!<br />-Semmi köze hozzá, hogy kivel találkozom…<br />-De van… hisz a testőre vagyok és…<br />-És?<br />-És… lefeküdtünk…<br />-Valóban? Azt hittem, nem történt… semmi!<br />-Ki volt ott? –kérdezte halkabban már.<br />-Scott… Scott volt ott… és erőszakoskodott velem… de nem történt semmi! Meg tudom védeni magam!<br />-Maga idióta… Még mindig nem akarja elhinni, hogy szüksége van rám? Menjen csak el este szórakozni nélkülem! Hátha legközelebb össze is jön neki a dolog! –hagyott ott idegesen.<br /><br />7#<br />Igen, abban a pillanatban, mikor megláttam Tomot, már tudtam. Beleszerettem.<br />-Tom… -sóhajtottam fel megkönnyebbülve, míg ő a falhoz passzírozta Scottot, aki csak össze-vissza kalimpált.<br />-Engedj el, ki a franc vagy te?<br />-A testőre! –szűrte a fogai közt Tom idegesen.<br />-A… milye? –visított- Te felvettél egy testőrt? Ellenem?<br />-Nem tudhattam, hogy te leselkedsz utánam! Tudod ezt bűnteti a törvény Scott! Menj innen és hagyj békén!<br />-Ezt nem teheted! Engedjen már el izomagy!<br />-Cammie? –nézett rám Tom válaszra várva, én pedig úgy döntöttem, megkínozhatnánk egy kicsit. Tekintetemmel válaszoltam, amit Tom meg is értett és szorított a fogásán.<br />-Héé…<br />-Na, halljuk mit akar! –préselte bele öklét Scott bordái közé.<br />-Az csak rám és… -kezdte Scott, de Tom félbeszakította csuklójának „kényeztetésével”- Én… é-én csak… megbántam, amit tettem és vissza akarom szerezni!<br />-Cammie? –nézett rám újfent, mire csak bólintottam egy nemet- Nem kér magából!<br />-Én tudom, hogy még meg lehet oldani!<br />-Najó, ez már kezd nevetségessé válni! –sóhajtottam- Tudom, mit akarsz Scott! Nem én kellek neked, hanem a pénzem! Mennyivel tartozol?<br />-Tessék, nem értem miről… áá, ez fáj! –sipítozott Tom szorítása miatt.<br />-Az bezzeg nem fájt te szemét, amikor Cammie-t szorongattad!<br />-Lefeküdtetek, mi? –írta alá a halálos kivégzését.<br />-Ne! –állítottam meg Tomot, akinek már lendült a keze- Én akarom! –húztam be egyet Scott önelégült fejének- És most újra… mennyivel tartozol?<br />-Cammie…<br />-Ugyan már, tudom miért akarsz hirtelen visszakapni! Olvastam, hogyan megy egy válás és az ügyvédem is tájékoztatott. Ha lefekszünk még a válás kimondása előtt, az egész semmis!<br />-Én csak…<br />-Te csak hülyének néztél! De Scott! Soha többé nem függök már tőled! A ház az én nevemen van, a válás után is az enyém marad! Tehát magánlaksértést követtél el! Örülj, hogy nem csukatlak le! Most pedig menj el és vissza se gyere soha többé! Engedje el Tom…<br />-Biztos? Én igazán szívesen földbe döngölném…<br />-Ne csábítson… -mosolyodtam el- Egyébként sem szeretnék lesüllyedni az ő szintjére… ha egyáltalán már nem késő…<br />-Ezt még megkeserülitek…<br />-Najó, egy aprócska pofon talán még belefér… -kacsintottam Tomra, aki cselekedett is, majd kilökdöste a nem túl szabályosan járó Scottot a kerítésen túlra.<br />-Köszönöm! –ugrottam Tom nyakába amint visszaért- Nagyon megijedtem! –sírtam el magam és a nyakába fúrtam az arcom.<br />-Vége… -simogatta a hátam.<br />-Amikor meghallottam a hangját, és amikor elkapott! Annyira féltem…<br />-Én is, amikor itt találtam! Azt hittem, hogy bezártuk a terasz ajtaját, ezért arrafelé nem is igazán figyeltem! Aztán amikor nem hallottam és nem láttam semmit, attól féltem már bent van…<br />-Köszönöm, hogy megvédett!<br />-Jól van… vége… Cammie?<br />-Igen? –néztem fel rá.<br />-Ne csinálja ezt, különben…<br />-Különben…<br />-Különben olyat teszek, amit megbánnék… újra…<br />-Megbánta? –céloztam a múltkori együttlétünkre, hiszen tudtam, hogy ő is arra gondol. Az emléke még bennem is elevenen élt. Nem tudtam elfelejteni.<br />-Azt kellene mondanom, hogy igen… -sóhajtott lemondóan.<br />-De?<br />-De gyűlölök hazudni… -csókolt meg szenvedélyesen- Azonban…<br />-Ne, ne mondjon semmit! Ma ne… -fúródtam közelebb hozzá, ő pedig magához szorított és a hátamat simogatta. Lehajolt hozzám és újra megcsókolt. Pontosan tudta, hogy most erre van szükségem. Egy kis gyengédségre. És ő azt is adta nekem, egész éjszakán keresztül csak óvott és védett. Még ha csak ennyire is, legalább az enyém lehetett a szerelme és ez nekem mindennél többet jelentett.<br />Reggel, ahogyan számítottam is rá, már nem volt mellettem. Elment és tudtam, soha többé nem látom. Én egy ügyfél voltam neki. Az utolsó, akit elvállalt és most biztosan otthon ünnepel, hogy vége. Nekem is azt kellene tennem. Hisz már nem vagyok veszélyben, Scott soha többé nem merészkedik a házam környékére sem, egy hét múlva pedig kimondják a válást. Akkor miért érzek mégis ürességet?<br />Már a kávénak és az ételnek sem volt semmi íze, valahogy a munkám közben sem éreztem magam otthon. Minden párbeszéd és csók üres volt benne. Judy is megjegyezte és a kérésére megerőltettem magam. Csak a munkára koncentráltam és arra, hogy minél többet tudjak írni. Napokig a gép előtt ültem, alig megszakítva a munkát, még a telefont is kihúztam, nehogy megzavarjanak. Elég sokat haladtam előre, pedig sokszor megakadtam. A férfi figurája… Tom figurája elvonta a figyelmem. Elméláztam azon, mit is szeretek Tomban és vajon a hősnő mit szerethet a férfiban. Nem tudtam konkrét példákat felhozni, az egyetlen normálisnak tűnő magyarázat a személyiség volt. Mi másért…<br />Tom rejtélyes, mégis odaadó, még ha csak am unkáját is végezte. Figyelmes és körültekintő. Van benne egy bizonyos fegyelmezettség, de ugyanakkor könnyen lehet vele beszélgetni. Vajon hol lehet most…<br />Repültek a napok, közeledett a válásom is. Minden reggel azzal kezdtem a napom, hogy körbenéztem a házban, este pedig alaposan bezártam mindent. Tom már nincs itt, kellemetlen lenne, ha Scott tényleg a látogatását tenné nálam. Nem biztos, hogy el tudnék bánni vele.<br />Szerencsére nem akadt ilyen problémám, talán tényleg ráijesztettünk akkor. Nagyon nem szerettem volna az ellenkezőjét. Még mindig félelem fogott el, ha csak bele gondoltam, mi van, ha Tom percekkel később jön…<br />-Azonnal indulok… -mondtam ügyvédemnek, aki nagy nehezen el tudott érni, mikor a válás előtti órában visszadugtam a teleont a konnektorba. Letettem a kagylót és felkaptam a táskám.<br />-Vágjunk bele… -sóhajtottam izgatottan. Ma végre vége ennek az egésznek. Ez a hét lassabban telt el, mint szerettem volna és nem tudtam, pontosan miért. Azért-e mert nagyon vártam a válást, vagy Tom hiánya miatt. Mindkettő elég sanszos volt, de végre eljött a pillanat.<br />Beszálltam a kocsimba és a bíróságra hajtottam. Nem volt zökkenőmentes válás, de a végére meg tudtunk egyezni. Enyém maradt a ház, ahogy azt előre mondtam Scottnak és mivel az autót eleve én vettem és a nevemen volt, az is. Scott persze még bepróbálkozott, mielőtt beléptünk volna a terembe, de esélye sem volt. Megkönnyebbülten hagytam el a bíróságot és egy kávézóba mentem megünnepelni. Judy-val is találkoztam, leadtam az eddig kész anyagot.<br />-Látom, megerőltetted magad! –mondta, miután elolvasta.<br />-Muszáj volt! Erőltetettnek tűnik?<br />-Nem, nem ez jó…<br />-De?<br />-De… valahogyan nem érzem azt a tüzet, mint amit az elején… Mi van Tommal?<br />-Az Ted…<br />-Nem a regénybeli főhősre gondolok Cammie… -emelte rám barna szemeit kíváncsian.<br />-A testőrömre?<br />-Igen! Hova tűnt?<br />-Honnan…<br />-Valami hiányzik az írásodból Cammie! Amikor Tom itt volt, úgy írtál, mint egy megszállott!<br />-Talán most nincs ihletem!<br />-Elment?<br />-El… -sóhajtottam.<br />-Sajnálom… nézd én azt mondom, próbálj meg túllépni rajta…<br />-Nem voltam belé szerelmes!<br />-Nem voltál… még mindig az vagy…<br />Sokáig agyaltam még Judy szavain. Még mindig az vagyok, rendben. Ezt nem tagadom. De mi az, hogy hiányzik valami az írásomból? Semmi konkrét dolgot nem mondott. Márpedig nekem azok kellenek. Mert szerintem is hiányzik valami… Én is észrevettem, hogy nem olyan jó, mint szokott, de azt hittem, ez csak szerintem van így.<br />De ha Judy is észrevette, nagy gond lehet.<br />Azonnal rájöttem mi hiányzik regényemből, amikor hazaérkezve találtam valakit az ajtómban. Az illető hanyagul nekidőlt a falnak, barna szemei pontosan úgy csillogtak, mint ahogyan emlékeztem rá. Laza farmert hordott, fehér trikóval és kék-fekete kockás inggel, ami őrjítően nézett ki rajta. Fehér fejkendője szorosan simult fekete fonatai köré, fekete ajakpiercingje megcsillant a napfényben.<br />Tom…<br /><br />8#<br />-Maga… -akadt el a lélegzetem.<br />-Helló Cammie… -intett felém Tom halvány mosollyal az arcán.<br />-Jó napot… -nyögtem ki nagy nehezen- M-mit keres itt?<br />-Elmehetek, ha…<br />-Ne! –vágtam rá- Akarom mondani… nem akar bejönni? Megiszunk egy csésze kávét és közben elmondja, mi járatban! –mondtam, pedig nem voltam rá kíváncsi. Egyedül az foglalkoztatott, hogy újra itt van, egy hét elteltével és még mindig ugyanolyan hatással van rám.<br />-Hm… egy koktél most jól esne… -emelte fel a kezében lévő valamit. A könyvem volt, elvitte? Csak azért jött volna, hogy visszahozza?<br />-Magánál volt?<br />-Elolvastam…<br />-Milyen volt? –döntöttem oldalra a fejem kíváncsian.<br />-Hm… bent elmondom… -mosolyodott el szélesebben és elállt az ajtóból, hogy ki tudjam nyitni.<br />Remegő kezekkel kutakodtam a kulcsom után, és amikor megtaláltam, kizártam az ajtót, többször is mellé nyúlva a kulcslyuknál idegességemben.<br />-Valami baj van? –kérdezte hátam mögött.<br />-Minden rendben… -nyitottam végre ajtót és egyből a konyhába vettük az irányt- Milyen koktélra gondolt? –fordultam felé, miután ő helyet foglalt a pultnál.<br />-Blue Hawaiianra… az elég finom…<br />-Rendben… -mosolyodtam el és elővettem a hozzávalókat.<br />Egymás után adtam kevertem egymáshoz a hozzávalókat, majd a végén következett egy kis jégdara, ami szerencsére mindig található a fagyasztómban.<br />-Tessék… -raktam le elé a hideg italt, majd helyet foglaltam vele szemben egy másik koktéllal a kezemben.<br />-Köszönöm… -kortyolt bele- Áh… mennyei…<br />-Köszönöm, de gondolom nem azért jött, hogy dicsérje a koktélomat…<br />-Visszahoztam a könyvét… de nem csak ezért vagyok itt… -tette hozzá gyorsan, csalódottságomat észrevévén.<br />-Akkor? –kortyoltam koktélomba idegesen- Miért jött?<br />-Nagyon tetszett… -simított végig könyven borítóján, nekem pedig beugrott egy kép, amikor az én testemet simogatta ilyen gyengéden végig…<br />-És megvolt a megdöbbenés?<br />-Meg! –nevetett- zseniális, tényleg nem gondoltam volna… A nő egy bárban találkozik a férfival, aki meghívja őt erre a koktélra… -bökött állával a pohara felé- Iszogatnak. A hangulat kezd felforrósodni… -fúrta tekinteté az enyémbe, mire égni kezdtem belül- Nem is sejtik, hogy később még találkoznak, ráadásul nem is akárhogy… Együtt töltenek egy éjszakát, holott a nőnek vőlegénye van! Másnap a nő dolgozni megy… zsaru! Új ügyet kap, gyilkosság! A férfi a gyanúsított, akivel az éjszakát is töltötte! Neki kell kihallgatnia, ám azt mégsem mondhatják, hogy a férfi vele volt a gyilkosság ideje alatt. Alkut kötnek, együtt kiderítik, ki a gyilkos…<br />-Ám ez nem valami egyszerű…<br />-Nem! –értett egyet Tom- A férfit többen látták a gyilkosság napján, amint a meggyilkolt fickóval ordítoznak egymással és halállal fenyegetik a másikat! Ám ezt csak a felindultság mondatta velük… A halott egy magánnyomozó volt, és főhősünk csak azért ordibált vele, mert megcsalta a húgát. Könnyű feladat volt tehát ráterelni a gyanút, ám csak ők ketten tudták, hol is volt a férfi azon a bizonyos éjszakán… és kivel… a nővel szeretkezett… -nyalta meg alsó ajkát Tom, majd tekintete mintha a nyakamon időzött volna. Reflexszerűen nyeltem egyet és kiittam maradék italomat. Felálltam és a pulthoz mentem, hogy rejtsem zavaromat. Milliószor hallottam már, ahogyan emberek ezrei vesznek el az általam alkotott világban, melyben ez a könyv íródott, de még egyszer sem fogott meg ennyire a mesélése. Mintha a főhős és a hősnő vonzalma kilépett volna, és köztünk szikrázna most.<br />-Folytassa… -köszörültem meg a torkom.<br />-Elindul a nyomozás, de a tettes ügyesen elvart minden szálat… illetve majdnem minden szálat. A fickó lakásán találnak pár mappát, mely a legújabb megfigyeléseiről szólt. A város majd’ minden lakosáról volt valami, elég kis város volt, de éppen elég nagy ahhoz, hogy tűt keressenek a szénakazalban. Közben az egymás iránti vonzalmuk, újra fellobban… -emelte fel a tekintetét Tom- Újra megtörténik az, ami akkor is, mikor a gyilkosság megtörtént…<br />-Szeretkeznek… -mondtam elfúló hangon.<br />-Szeretkeznek… -állt fel Tom a helyéről, én pedig bepánikoltam, fogalmam sincs miért. Amíg ülve volt, biztonságban éreztem magam a vonzalma ellen. Nem akarom, hogy újra elmenjen, de akkor is elfog… Jobb, ha nem történik közöttünk semmi sem, kezdhetném előről az egész elfelejtősdit… nem mintha eddig bármilyen érzésem is változott volna iránta.<br />-Tom…<br />-Sőt mi több, egymásba szeretnek… -jött közelebb- Gyönyörűen írta le a folyamatot…<br />-Köszönöm… -néztem fel a szemébe, de el is kaptam a tekintetem rögtön, ahogy megláttam benne azt a pajkos csillanást, amit akkor láttam utoljára, amikor másodszorra is…<br />-Mondja Cammie… -fogta meg az állam és cirógatni kezdte a hüvelykujjával.<br />-Mit Tom? –néztem a szemébe.<br />-A nő az első pillanattól fogva szerette őt?<br />-És maga szerint a férfi szerette őt?<br />-Mondja meg maga…<br />-Még mindig a könyvről beszélünk? –néztem közeledő ajkaira.<br />-Már összezavarodtam! –csókolt meg lehelet gyengén és magához húzott. A kezemben lévő pohár a földön landolt, annyira elgyengített a csók, hogy kiejtettem a kezemből, de nem érdekelt. Csak kapaszkodtam Tom inggallérjába és közelebb húztam az arcát. Egyre szenvedélyesebben téptük egymás ajkát, sóhajaink magasan szálltak fel a konyha plafonja felé. A gyomrom teniszlabda méretűre zsugorodott össze, szívem hangosan kalimpált bordáim mögött.<br />-Tom? –sóhajtottam fel nyakcsókjaitól.<br />-Hiányoztál… el sem tudod képzelni mennyire hiányoztál! Pedig csak egy hét telt el! –kapott újra ajkaim után, nekem pedig a józan eszem cserbenhagyni látszott. Felvett a karjaiba, de csak a nappaliig jutottunk el, túlságosan is türelmetlenek voltunk. Lerakott a műbőrrel bevont kanapéra és fölém helyezkedett. Egy pillanatra sem szakadtunk el egymás ajkaitól, mintha az életben maradásunk múlt volna rajta.<br />Tenyerem illett az övébe, ajkunk tökéletesen kiegészítette a másikét. Szívünk mintha egyként dobbant volna. Azt hittem, ekkora szenvedély csupán a könyvekben, vagy az álmokban létezik, de ez nagyon is valós érzés. Ahogy az is, hogy Tom csókjai szinte égetik a bőrömet. Fürge ujjai megszabadítottak könnyű kis blézeremtől, majd a blúzomat is eltüntették az útból.<br />-Mostmár szabad, ugye? –súgta a fülembe rekedtes hangon.<br />-Elváltam…<br />-Tökéletes… -csókolt meg újra, én pedig az ingjébe kapaszkodtam, ahogyan megéreztem ujjait a mellemen. Úgy csinált, mint pár perce a könyven borítóján. Simításai extázist okoztak, egy egészen másik dimenzióba repítettek. Csak Tom és én léteztünk, na meg a kanapé, mely néha meg-megreccsent mozdulatainktól. Például amikor Tom hirtelen a csípőmre ült, a hasamat kezdte csókolgatni, én pedig alatta ficánkoltam élvezetemben. Nyelve a köldökömben járt, kezei a combomat és annak belsejét cirógatták. Com középig érő szoknyám sem maradt rajtam sokáig. Felültem és lesimítottam Tom válláról az inget, ő felemelte a karjait, úgyhogy a trikó is az eddig szétdobált ruhák felé repült. Nadrágjának övével szenvedtem és mikor végre megvolt, boldogan bújt ki belőle. Újra rám feküdt és a nyakamba csókolt. Hátába kapaszkodva nyögdécseltem a gyönyörtől, ami szemmel láthatóan még jobban felizgatta. Megszabadított melltartómtól, majd az alsóneműmtől is és ujjai most azon a környéken játszadoztak. Pár perccel később testem megfeszült, hátam ívben hajlott hátra, ahogyan megéreztem a hamarosan rám törő gyönyört.<br />-Kérlek… -kapkodtam levegő után, a következő pillanatban pedig ujjai helyett már maga volt bennem és ritmusosan mozogni kezdett. Nyögéseink szaporasága egyenesen arányos volt lökéseinek számával és egyre gyorsabba közeledtünk az orgazmus felé. Vontatott mozgása az őrületbe kergetett, de tudtam, hogy csak ezzel akarja minél tovább nyújtani az élvezetet és sikerült is neki. Csak jó néhány perccel később élveztünk el mindketten egyszerre. Tom megcsókolt, majd mellém feküdt, már amennyire a kanapé szélessége engedte neki, és szorosan magához húzott.<br />Sokáig feküdtünk úgy, levakarhatatlan mosollyal az arcunkon. Azonban egy kérdés még mindig foglalkoztatott. Nem, nem egy kérdés… vagy száz dologra szerettem volna tudni a választ, mégsem mertem feltenni.<br />-Min gondolkodsz?<br />-Honnan…<br />-Hallom, ahogy csattognak a fogaskerekek a bájos kis fejecskédben… -cirógatta meg az állam, majd ujjaival az egyik hajtincsemmel kezdett játszadozni.<br />-Miért mentél el? –simogattam a mellkasát legyengülve.<br />-Muszáj volt… túlságosan is elvetted az eszem…<br /><br />9#<br />-Fejsd ki kérlek… -néztem fel rá, majd visszafeküdtem a mellkasára.<br />-Beléd szerettem Cammie! De tudod ezt nem lett volna szabad! Ha meg akarlak védeni, objektívnek kell lennem! Nem szabad, hogy az érzelmeim befolyásoljanak. Azért álltam ellen neked annyiszor, pedig hidd el, hogy… hidd el, hogy nagyon nehéz volt… -sóhajtott- A medencében… vagy egyáltalán mikor megláttalak a dolgozó szobádban, abban a fekete keretes szemüvegedben. Életemben nem láttam még egyetlen nőn sem olyan szexisen, mint rajtad! Hallottam, amikor a nagybátyáddal beszéltél a konyhába, hogy neked nem kell testőr. Azt gondoltam, újabb hisztis nővel lesz dolgom, de amikor megláttalak… Elakadt a szavam.<br />-Inkább én tűnhettem úgy, mint egy ütődött… -mosolyodtam el visszagondolva az emlékre.<br />-Talán egy kicsit… -nevetett.<br />-Hé!<br />-A legédesebb ütődött, aki valaha is láttam! –csókolt meg hosszan.<br />-Úgy viselkedtem, mint egy zakkant tini… A medencénél is…<br />-Tetszett benned, hogy el akarsz csábítani… de nem engedhettem… Éjszakánként fent voltam, nem tudtam aludni! Tudtam, hogy pár szobára vagy tőlem és még csak meg sem érinthetlek…<br />-Akkor azért hallottad, amikor az egyik este lementem vízért…<br />-Igen! Azért voltam olyan ideges, mert próbáltam ellenállni neked. Érdekelt minden zaj, ami a szobádból kijött! Amikor tusoltál, vagy öltözködtél… csak azt bántam, hogy nem láttalak! Az a medencés incidens meg… már én sem bírtam tovább! –nézett rám éhes tekintettel. Amikor először szeretkeztünk, madarat lehetett volna velem fogatni! De ahogyan eljött a reggel, egy kicsit észhez tértem! Nem tudtalak volna megvédeni, ha nem tartom magam távol tőled legalább azok után…<br />-Elmondhattad volna, hogy azért vagy olyan…<br />-Miért, akkor leálltál volna a csábítással?<br />-Nem… -vallottam be.<br />-Ez is tetszik benned… makacs vagy, akár egy öszvér! Sosem adod fel!<br />-Tom?<br />-Hm?<br />-Tényleg tetszett a könyv?<br />-Igen! –mosolyodott el- Imádtam! A főszereplő nő rád emlékeztetett, első sorban ezért vittem el… de el is akartam olvasni! Nem szándékoztam vissza hozni, azt hittem, majd egy idő múlva jobb lesz, nem vágyom már annyira rád, de ez egyre rosszabb! Azt hiszem, én már mindig a tiéd leszek…<br />-Mindig? –bújtam közelebb.<br />-Azért egy dolog érdekelne…<br />-Mi?<br />-Miért pont a nő vőlegénye volt a gyilkos? Úgy értem, az ember bárkire számítana, csak rá nem…<br />-Éppen ezért! –mosolyodtam el- És Scott miatt…<br />-Hogy érted?<br />-Amikor azt a könyvet írtam, akkortájt kezdtem gyanítani Scott viszonyáról… nem tudom, mindenképp le akartam vezetni a dühömet. Nem az fájt, hogy megcsal, hanem az, hogy ennyire nem kellek neki! Mindenképp a vőlegényt akartam bűnösnek…<br />-A könyvben ő is megcsalja a nőt… azért öli meg a nyomozót, mert a nő után kutatott, de megzsarolta, hogy mindent elmond neki, ha nem ad neki milliókat…<br />-Pedig a vőlegény nem volt épp a legszegényebb! De a kapzsiság a mindenkiből kiöli az embert, aki nem vigyáz…<br />-Úgy tudom, Scott is gazdag volt…<br />-Miután eljegyzett, örökölt a nagyapjától, aki elhunyt. Azt hiszem, nem neki való volt a vagyon, megváltoztatta… És nem bírta kezelni sem! Ezért akart visszaszerezni… hogy kifizessem a tartozását…<br />-Mi volt a váláson?<br />-Enyém maradt a ház… felajánlottam Scottnak, hogy kifizetem a tartozását… feltéve, ha utána békén hagy és soha többé nem látom! Szerződést írtunk! Ha megszegi, börtönbe kerül! Az uzsorás már a nyomában volt, ha nem utaltam volna át neki a pénzt, lehet, hogy már a holnapot sem érte volna meg… Nem vagyok érzéketlen ember, ahol tudok, ott segítek, legyen az az exférjem is… de legalább örökre megszabadultam tőle, neki pedig jó lecke volt…<br />-Az új könyvvel hogy haladsz? –csókolt a nyakamba.<br />-Rosszul… -húztam el a szám- Mióta elmentél, kiveszett belőlem… valami…<br />-Elolvashatom, mi van eddig? –kérdezte gyengéden.<br />-Komolyan érdekel? –csillant fel a szemem izgatottan. Scottot sosem érdekelte mit írok, egy könyvemet sem olvasta el.<br />-Na hozd ide szépen! –csapott a hátsómra játékosan, én pedig már szaladtam is a laptopért.<br />Annyira jól esett, hogy el akarja olvasni, Tomon látszik, hogy más, mint eddig bárki az életemben. Önfeláldozó és figyelmes.<br />-Ez volna az… csak 5 fejezet, megbirkózol vele? –tettem le elé a gépet.<br />-Még szép! –csókolt meg.<br />Amíg ő olvasta, én felvettem a trikóját és átölelve a hátát, vártam, hogy végezzen. Néha adtam rá egy-két csókot, simogattam a bordáit és a mellkasát és figyeltem, ahogyan a mellbimbói reagálnak.<br />-Kész… -dőlt hátra 20 perc múlva, így engem odapasszírozva a kanapé támlájához, de nem bántam, isteni érzés volt. Átöleltem a nyakánál és a nyakába csókoltam.<br />-Milyen volt?<br />-Hosszú… ha mondjuk nem hergeltél volna, közben, fele ennyi idő alatt is végzek… -jegyezte meg egyáltalán nem mérgesen. Elkapta a csuklóm és csókolgatni kezdte.<br />-Tetszett? –sóhajtottam fel.<br />-A hergelésed? Nagyon!<br />-Nagyon vicces vagy! –böktem oldalba.<br />-Nagyon tetszett… -rántott maga elé az ölébe.<br />-Komolyan? –néztem fel rá csillogó szemekkel.<br />-Eddig nagyon tetszik, pedig ezelőtt sosem olvastam romantikus történeteket! Tetszik a fogalmazásod, a nő karaktere és a férfié… az olyan ismerős nekem…<br />-Te vagy… -pirultam fülig- Ezt a könyvet akkortájt kezdtem, mikor találkoztunk. Előtte pár nappal, de a férfi karaktere még sehogy sem állt össze… Te öntöttél bele életet és lelket.<br />-Szóval az én vagyok benne? –kérdezte, mire csak bólintottam egyet- Akkor mégsem tetszik!<br />-Miért?-kérdeztem kétségbeesve, hisz eddig nem volt vele baja.<br />-Mert a főszereplő nő, akivel összejön, nem te vagy! Márpedig nekem csak te kellesz! –hajolt le hozzám egy mindent elsöprően szenvedélyes csókért- Megijedtél?<br />-Igen! –mosolyodtam el- Gonosz vagy Tom!<br />-Javíts meg! Adok rá neked egy életnyi időt…<br />-Honnan veszed, hogy meg akarlak javítani? Különben is… így vagy nekem tökéletes… -nyögtem fel simogató ujjaitól, melyek a szegycsontomon jártak.<br />-Cammie… -súgta a nevem rekedten, majd ismét ajkaimra tapadt. Fölém mászott és csókolgatni kezdte ujjainak útvonalát.<br />-Tom… -húztam magamhoz. Újabb szenvedélyes órát töltöttünk el a kanapén, majd félálomban csak azt éreztem, hogy felvesz a karjába és felvisz a szobámba. Lerakott a puha ágyneműre és betakart, majd bemászott mellém.<br />-Jó éjt kicsim… -csókolta meg a homlokom.<br />-Tom… -nyöszörögtem.<br />-Hm? –simogatta a hátamat mosolyogva.<br />-Valamit még meg kell beszélnünk… -erőltettem meg magam, hogy még ne aludjak el.<br />-Mit?<br />-A munkád…<br />-Mi van vele?<br />-Testőr vagy még?<br />-Úgy érted nálad, vagy úgy általában?<br />-Általában…<br />-Nem… megmondtam, hogy felhagyok vele utánad…<br />-Akkor jó… -nyugodtam meg. Nem akartam, hogy Tomnak életveszélyes munkája legyen és örültem, amikor azt mondta, utánam abbahagyja.<br />-Miattad hagytam abba…<br />-Komolyan?<br />-Komolyan! –mosolyodott el- Most újabb állást kell keresnem…<br />-Milyen állást?<br />-Hm, nem is tudom… nem keresel véletlenül egy ezermestert?<br />-Még meglátom! –mosolyogtam fel rá- Szerinted akadna jelentkező?<br />-Egy már biztosan van! –csókolt meg- De bébi csőszködöm is, ha kell…<br />-Ebben a házban nincsenek gyerekek…<br />-Még… -csókolt meg, és tudtam, Tom mellett teljesülhet minden álmom. Ez a ház pedig már nem sokáig lesz üres…<br /><br />&gt;VÉGE&lt;<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-6566140510839415134?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-86901705847520395762011-12-31T04:25:00.002+01:002011-12-31T04:33:39.293+01:00Sziasztok drága blogosok!<br /><br />Amint láthatjátok az új évet a blog is változással kezdi. <br />Hála kedves barátnőmnek, Meloddynak, már a chat is megtalálható oldalt, szóval bátran tessék megosztani a véleményeiteket. A chat ellenében szeretném kérni, hogy a bejegyzés alá is írjatok kommenteket, mert a chatből egy idő után eltűnik.<br />Legközelebb már a résszel jelentkezem. Továbbá szeretném megköszönni, hogy ebben az is velem voltatok. Jövőre ugyan itt várlak Titeket!<br /><br />Ezentúl szeretnék minden kedves olvasómnak <span style="font-weight:bold;">Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet kívánni!</span><div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-8690170584752039576?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-71058961333400487472011-12-26T15:17:00.002+01:002011-12-26T15:21:07.317+01:00Sziasztok drágáim!<br />Az ünnepekre való készülődés miatt sajnos csak most tudtam hozni a részt. Ebben a részben már kicsit előbbre haladunk ami Jörgöt illeti. <br />Ezentúl szeretnék minden kedves olvasómnak Kellemes Meghitt Ünnepeket kívánni! ^^<br /><br />Életem az ikrek húgaként <br /><br />58. rész – Szemtől szembe<br /><br />Az idő csak telik és mire észbe kapsz már eltelt egy hét, két hét, egy hónap… <br />November végéhez közeledve az idő meglepően szép. A kanyargó utcákon hűvös, lágy szellő huncutul suhan végig, miközben a nap sápadtan tündököl Berlin felett a kövér, furcsa ábrákat kirajzoló bárányfelhők között. <br />Visszagondolva a nyárra- mely olyan messzinek tűnik, pedig csak néhány hónap telt el azóta - vegyes érezések borítanak el. Számtalan meglepetést, titkot, váratlan eseményeket, szomorúságot és mérhetetlen boldogságot tartogatott a számomra, melyek teljesen megváltoztatták az életemet. Tisztán emlékszem ezekre a napokra. <br />Hisz’ hogyan is felejthetném el, mikor megláttam bátyáimat félreérthetetlen helyzetben, tudomást szerezve szerelmükről. Vagy azt a nyár eleji incidenses medencés bulit, ahol Georg karjaiban találtam menedéket, megpecsételve ezzel életemet. És a költözés pillanatait, mellyel önálló életet kezdve búcsút intettem csodaszép lakhelyemnek. Az idő kerekei szépen komótosan forogtak, nap nap utánt követve és íme, azóta eljegyeztek és egy csöppséget hordok a szívem alatt…<br />A srácok pihenőnapot kaptak Davidtől, így már péntek délután elindulhattunk Berlinbe, hogy a hétvégét anyuéknál töltsük. Gordon szokás szerint még ilyenkor is sokáig dolgozott. Tekintettel a jó időre és, hogy kell egy kis mozgás arra döntöttem meglátogatom, ami a fiúknak nem igazán tetszett, mondván, hogy a paparazzik kiszúrnak. Anyu szerencsére segítségemre sietett és meggyőzte őket. <br />Hamar odaértem a pár saroknyira lévő iskolába, ami ismét mosolyt csalt az arcomra. Céltudatosan indultam a folyosó végén lévő irodába, amit üresen találtam, de szerencsére összefutottam a folyosón Peterrel, apu segéd tanárjával.<br />- Szervusz Peter. Miújság?<br />- Semmi különös, mára végeztem. Hát te? Hülye kérdés, Gordonhoz jöttél. A 3-as teremben tart órát. – mosolygott kedvesen.<br />- Köszönöm. – biccentett majd távozott. A 3-as teremhez érve belestem az üvegajtón. Gordon egy tucat gyerek társaságában vígan beszélgetett. Halkan bekopogtam mire az ajtó felé szegezte tekintetét majd széles mosoly kíséretében intett, hogy menjek be. Helyet foglalva Gordon asztalánál figyeltem az óra hátralévő részét. Gordon fantasztikus tanár. Kedves, megértő és meglehetősen türelmes a gyerekekkel, akik odáig vannak érte. Látni a csillogást a szemükben, ahogy csüngnek apu minden szaván és hangosan felkacagnak egy egy elsütött poén után igazán megmelengette a szívemet. Biztos vagyok benne, hogy mindezt Gordon is tudja és boldog. Hogy is ne lenne boldog, mikor egy régi nagy álma valósult meg mikor megnyithatta az iskoláját. Sokat mesélt erről a helyről. Gyerekkorában is zeneiskolaként működött, - akkor szeretett bele igazán – de az évek során nagyon elhanyagolták és bezárták. Egy ideig üresen állt és ekkor béreltek ki egy kis helységet, hogy az akkori bandájukkal tudjanak hol próbálni. Ez lett apu mai irodájának helye. <br />Bármennyire is jól éreztem magam az iskola falai között, sötétedésig haza szerettem volna érni, így elköszöntem és távoztam. <br />Gondolataimba merülve haladtam végig utcánkon, mikor valaki a nevem kezdte kiáltozni. <br />- Eva! – szaladt oda hozzám kedves ismerősöm.<br />- Ah, szia Angelika. – erőltettem egy mosolyt az arcomra. Amint megpillantottam a házuk előtt parkoló tűzpiros Audit újabb felkavaró érzések öntöttek el. Vagy ez csak a várandóságom miatt van? Nem hinném. <br />Talán egy negyedórája beszélgethettünk, amikor hírtelen kinyílt házuk ajtaja és egy 30-as éveiben járó magas, csinos, hosszú barnahajú nő lépett ki.<br />- Angelika rögtön kész a vacsora. – kiáltott oda, majd bement.<br />- Remek. Nincs kedved bejönni? Vacsizhatnál velünk. <br />- Nem köszönöm, nem szeretnék zavarni. Különben is már biztosan várnak engem is. – próbáltam finoman visszautasítani a meghívást, de nem hagyta annyiban.<br />- Dehogyis zavarsz, egy órácskát meg még csak kibírnak nélküled. Kérlek. <br />- Hát nem is tudom… <br />- Légyszi, légyszi… - kérlelt. Megadóan sóhajtottam egyet és már előre láttam, hogy ebből nem sok jó fog kisülni. <br />- Ma este apa főz, isteni lesz, majd meglátod. – azzal már húzott is befelé. <br />- Anyaa, apaa – kiáltotta el magát amint beértünk a házba, ahol kellemes meleg fogadott minket. <br />- Mi az kicsim? – lépett elő a konyhából a férfi és éreztem egyre gyorsabban ver a szívem. <br />- Szeretném bemutatni neked Evat. A nyáron ismerkedtünk meg. <br />- Nagyon örülök Eva, én Jörg vagyok. – nyújtott kezet. <br />- Örvendek. – fogtam vele kezet – Eva, Eva Kaulitz. – néztem egyenesen az enyémhez hasonló mélybarna szemeibe. <br /><br />Folyt. köv.<br /><br />Várom a véleményeket! ^^<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-7105896133340048747?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-20701836867079780862011-12-06T21:26:00.003+01:002011-12-06T21:36:27.230+01:00Sziasztok drága olvasóim!<br />Amint látjátok újra itt és végre az Életem az ikrek húgaként folytatásával.<br />Egy kis emlékeztető, hogy mi is történt az előző részekben: A történet újabb ominózus pontjához ért, mikor Évi ismét találkozott Angelikaval és ismerős vonásokat vélt felfedezni a lány édesapjába, aki az ő gyerekkora óta nem viszont nem látott apja. A nagy érzelmi kavalkád közepette pedig Georg megkérte Évi kezét és íme itt a folytatás!<br />Jó olvasást! ^^<br /><br />Életem az ikrek húgaként<br /><br />57. rész – „Ezt látnotok kell!”<br /><br /><br />„Hozzám jössz feleségül?” – visszhangzott fülemben kérdése. Leírhatatlan érzés uralkodott el rajtam abban a pillanatban. Szívem hevesen dobogott, torkom kiszáradt könnyeim pedig csordogáló patakként folytak végig arcomon, úgy éreztem álmodok. Puha kezeivel letörölte újra és újra legördülő könnyeimet. Remegő kezeimmel keze után nyúltam és végigsimítottam azon, mire mosolygó tekintetét ismét rám emelte.<br />- Igen. – válaszoltam és tisztán éreztem miként szíve hatalmasat dobbant. Azonnal ajkaimra tapadt és úgy csókolt meg, mint még talán eddig sohasem. Puha ajkainak érintése lágy volt még is érzelem dús. <br />Ajkaink hosszú percek elteltével is csak nehezen váltak el egymástól.<br />Remegő kezekkel zsebébe nyúlt és egy apró, vörös dobozkát vett elő. Amint felnyitotta a fedelét kivette belőle a kis karikagyűrűt, majd felhúzta az újamra és megpuszilta kezemet. Mosolyogva ült vissza a kanapéra és ismét karjai közzé zárt. Csak néztem az ujjamat díszítő gyűrűt, és még mindig alig hittem el, hogy mind ez velem történik. <br /><br />Az falióra már megütötte a három órát, de ezt a boldogságot muszáj, vagyok megosztani. Az üvegasztalon pihenő telefonomért nyúltam.<br />Bill félálomban, kissé ügyetlenül tapogatózott éjjeliszekrényén rezgő telefonja után, mire a mellette békésen szuszogó bátyja is nyitogatni kezdte fáradt szemeit.<br />- Ki lehet az ilyen későn? – kattintotta fel hunyorogva az éjjeli lámpát. <br />- Fogalmam sincs, biztos az a barom Andreas megint berúgott és persze neki is pont ilyenkor jutottunk az eszébe. – motyogta Bill és végre megtalálta a készüléket. Megdörzsölte szemeit és olvasni kezdte a kijelzőn lévő nevet. <br />- Évi az. – mondta meglepetten, mire Tom is felült ágyában. Bill megnyitotta az üzenetet és némán nézegette tartalmát, majd széles mosoly húzódott arcára. <br />- Mi az? – kérdezte Tom, mire Bill felé fordította telefonját.<br />- Azt a…!<br />- Szóljuk anyuéknak. – ugrott ki már is az ágyból Bill és kettesével lépkedve a lépcsőn, igyekezett anyáék szobája felé. <br />- Anya, anya … Gordon keljetek fel. – szólongatta őket, mihelyst benyitott a szobába. <br />- Mi az Bill? – szólt dörmögve Gordon. <br />- Mi a baj Bill? – ébredezett Simone is. <br />- Ezt látnotok kell! – szólalt meg Tom az ajtóban állva. <br />- Ezt most küldte Évi. – mondta Bill és átnyújtotta a telefont anyunak, aki hirtelen szóhoz sem jutva nézegette a képernyőn megjelenő képet. <br /><br /><a onblur="try {parent.deselectBloggerImageGracefully();} catch(e) {}" href="http://1.bp.blogspot.com/-Aqe5F7b9BAY/Tt56lGIsIkI/AAAAAAAAATg/DlqijYVWzTo/s1600/engagment-ring-diamond.jpg"><img style="display:block; margin:0px auto 10px; text-align:center;cursor:pointer; cursor:hand;width: 320px; height: 213px;" src="http://1.bp.blogspot.com/-Aqe5F7b9BAY/Tt56lGIsIkI/AAAAAAAAATg/DlqijYVWzTo/s320/engagment-ring-diamond.jpg" border="0" alt=""id="BLOGGER_PHOTO_ID_5683114557508952642" /></a><br /><br />Pár perc elteltével már is megcsörrent a telefonom és egy hosszú beszélgetés vette kezdetét. <br />A hosszú, ám életem legszebb éjszakája után meglehetősen fáradtan, de annál boldogabban nyitottam fel pilláim –immáron vőlegényem gyengéd simogatására. <br />- Jó reggelt szépségem! – lehelt egy gyöngéd csókot ajkaimra.<br />- Inkább felséges reggelt! – vigyorogtam rá, mire ő szorosan magához vont ügyelve rá, hogy véletlenül se nyomja meg gömbölyű pocakomat. Ujjaimmal végigsimítottam arcvonalán, miközben smaragdzöld íriszeiben merültem el, majd pillantásom telt ajkaira vetettem, tenyeremet pedig meztelen mellkasán pihentettem meg. Bőre selymes és meglehetősen meleg volt, mintha lázas lenne. Éreztem egyre hevesen dobogó szívét, azt, hogy epekedik egy újabb csókért. Felkúsztam hát arcához és ajkaira tapadtam…<br /><br />Másnap a stúdióban:<br /><br />- Lám lám, kit látnak szemeim. – kurjantott fel hírtelen Gustav a dobok mögött ülve, mikor megpillantotta az éppen érkező Georgot. <br />- Héé, sóóóógor, szevasz. – üdvözölte Tom is fennhangon és igyekezett nem elnevetni magát, ami többé- kevésbé sikerült is.<br />- Sziasztok. – rázott kezet a srácokkal majd ledobta kabátját az egyik székre és elfoglalta helyét a többiek között.<br /><br />A próba szünetében az előcsarnokban ücsörögve beszélgettek egy gőzölgő kávé kíséretében. <br />- Jól meggondoltak? Végleg el akarod kötelezni magad? – érdeklődött Gustav.<br />- Igen. Biztos vagyok benne, hogy ő az igazi és semmire sem vágyom jobban, mint egy szerető családra. <br />- Hát öregem nagyon bátor vagy! – tette hozzá Tom, aki úgy tűnt eddig nem is figyelt az elhangzottakra, annyira elmerült saját gondolataimba.<br />- Én biztos vagyok benne, hogy helyesen döntöttél és örülök neki, hogy ilyen jól megvagytok. Azt hiszem nálad jobbat nem is tudnék elképzelni a húgom mellé. <br />- Kösz Bill. – mosolyodott el a gitáros.<br />- Akkor nincs is más hátra, mint… üdv a családban Georg! – emelte fel kávésbögréjét, széles vigyorral az arcán Tom és koccintott a többiekkel.<br />- Hé, srácok merre vagytok? – hallatszott a közelből Benjamin hangja.<br />- Megyünk… - jött az egyhangú válasz.<br /><br />Folyt. köv.<br /> <br />Továbbra is várom véleményeiteket! ^^<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-2070183686707978086?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com7tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-49891792867718848402011-11-17T22:45:00.002+01:002011-11-17T23:02:51.240+01:00Néha elég egy óvatlan pillanat és már bekövetkezett a baj. <br />Nem számítasz rá, a Gonosz még is ott lapul a sötétség legmélyén és hatalmas villódzó szemeit meresztgeti, hogy a legváratlanabb pillanatban, semmit sem figyelembe véve csaphasson le ártatlan áldozatára. <br />Szembesülni a Gonosszal a legrettenetesebb rémálom. Sarokba szorít és félelemben tart. Csak egy néma sikoly, az egyre záporozó könnyek és a remény, az éltető remény marad.<br />Halálfélelem járja át az egész tested, félsz, mint talán eddig még soha. <br />Szemébe nézni, s reményt adni egy kétségbe esett, megtört személynek - holott magad is annyira félsz, de próbálsz erősnek látszani - a másik félben is reményt gyújthat. <br />Küzdeni kell a Gonosszal és végül sárba tiporni!<br />Mert jöhet bármi egy szempillantás alatt, de a hit és a remény mindig, örökre ott marad!<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-4989179286771884840?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-84434302199610996392011-11-06T22:12:00.004+01:002011-11-06T22:37:50.710+01:00Sziasztok!<br />Igen, jól látjátok újra itt! <br />Nem a sztori folytatását hoztam hanem egy novellát, amihez az elmúlt napok adott ihletet. Nem épp hosszú, de szívből jött. Remélem elnyeri majd tetszéseteket.<br />Jó olvasást! <br /><br />Hallgass a szívedre<br /><br />Szomorú füzek alatt sétáltam- melyek ágai a lágy szellőtől gyengéden simítják a rozsdabarna színben pompázó avart- miközben a temető csendjében bolyongtam. <br />Mily’ sok díszes kőborulat, ami most körbevesz, mely annyi sok embert zár sötét, nedves burkába. Számtalan név díszeleg kecses betűkkel a kemény kőtáblába vésve. Van ki ismerős, ki jó barát és van aki csak egy idegen, még is van valami közös bennük, egy sötét kegyetlen gyilkos kapocs, mely örökre összeköti őket, a halál. <br />A temető csendjét halkan töri meg az érkező emberek halk suttogása. Csak elnézem őket, miként helyezik el illatos virágaikat, temérdek koszorúikat. <br />Elérve sírját vázába helyeztem kedvenc virágait. Végigsimítva a sírbolton egy könny csordult végig arcomon, mit még számtalan másik követett.<br />Gyenge vagyok. Már megint megtörtem. Képtelen vagyok erős maradni. A hiánya fölemészt. Mióta elment üres lett az életem és értéktelen. Elzárkózva a külvilágtól életem unalmas napjait. <br /><br />- Oh drága Bihll… - záporoztak tovább könnyeim.<br /><br /><span style="font-style:italic;">~ Egészen eddig, minden nap csak ő járt a fejemben. Egy idő után ez a fájdalom eltűnik majd? Annyira szerettelek, és én is meg voltam áldva a szerelmeddel… Még is elmentél, és ha most elfelejtenélek… az nem árulás volna? Ha most még is valaki mást választanék, az nem azt jelentené, hogy mindezt félredobom? Hogy ezzel elárultam Őt? A halottak nem térnek vissza!<br />El kell felejtened… még túl fiatal vagy. Felejtsd el őt és élj teljes életet. Ő érte is. <br />Ha eltudnám felejteni, boldog lehetnék? Megtalálhatom a saját boldogságom? …<br />Egyszer képes leszel majd megbocsájtani nekem... ? ~</span><br /><br />Időközben észre sem vettem, hogy besötétedett. A sötét, kísérteties temető most felvirágozva millió kis villódzó fényével pompázik. Meggyújtottam én is a hatalmas fehér gyertyát és csak álltam ott. Csak álltam ott és bámultam a fényes lángba, mely fürge táncot járt a lágy szellő simogatására és melyben gyönyörű mosolygós arcát véltem felfedezni.<br />Szívem hatalmasat dobbant, szemem elhomályosult a mardosó könnyektől és úgy éreztem rögvest megnyílik a föld alattam. <br />Egy újabb könnycsepp- mely már a végső- drágagyöngyként gurult végig sírján.<br /><br />- Bocsáss meg! – suttogtam halkan.<br /><br />Nem maradt más ott csak a visszhangom, a fürge táncot járó lobogó láng és a búgó szél.<br /><br /><a onblur="try {parent.deselectBloggerImageGracefully();} catch(e) {}" href="http://4.bp.blogspot.com/-bol8y0fQqVk/Trb50NyfKqI/AAAAAAAAATI/b9y_jvAYKMY/s1600/7632914_nagy.jpg"><img style="display:block; margin:0px auto 10px; text-align:center;cursor:pointer; cursor:hand;width: 320px; height: 214px;" src="http://4.bp.blogspot.com/-bol8y0fQqVk/Trb50NyfKqI/AAAAAAAAATI/b9y_jvAYKMY/s320/7632914_nagy.jpg" border="0" alt=""id="BLOGGER_PHOTO_ID_5671995456169650850" /></a><br /><br /> Vége<br /><br />Nagyon várom a véleményeiteket! *-*<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-8443430219961099639?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com8tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-66069933669922825642011-10-01T23:43:00.003+02:002011-10-02T00:00:59.191+02:00Sziasztok drága olvasóim (ha még vagytok)!<br /><br />Nem hittem volna, hogy ez be fog következni, de úgy látszik még is. <br />Tudom, sokótok várja már az új részt, de még egy kis türelmet kérek tőletek. Már nyár eleje óta érzem, hogy valami nincs rendben. Azt hiszem most jött el az a pillanat, ahol egy rövidke filmszakadás következik. Valami megváltozott, ami jelenleg gátol az írásban. Félre értés ne essék, nem zár be a blog és szünetet sem tartok, csak kell egy kis idő, talán pár nap is elég, hogy összeszedjem magam és hozhassam a folytatást. Mostanában összejött sok minden és a suli is teljesen lefoglal, alig van szabadidőm. <br />Ennek ellenére igyekszem minél hamarabb hozni a folytatást, hogy végre megtudhassátok miért is bukkant fel Jörg ilyen hirtelen. <br />Addig, míg készül az új rész: megújult a másik oldalam. Akit érdekel, katt az oldalt lévő linkre és nézelődjön. <br />Megértéseteket köszönöm.<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-6606993366992282564?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com5tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-47652176130463748522011-09-09T23:56:00.005+02:002011-09-18T02:33:47.437+02:00Sziasztok drága olvasóim!<br /><br />Tudom régen jelentkeztem, de az iskola és a tanulás sajnos kitölti az időm nagy részét. Részt sajnos még nem tudtam hozni, de hamarosan azzal is jelentkezem. Most viszont nagy meglepetés ért. Újabb díjat kaptam, amit ezentúl is szeretnék megköszönni <span style="font-weight:bold;">Dijjámnak</span>!! Továbbá <span style="font-weight:bold;">Annette-nek, Angelnek és <span style="font-weight:bold;">Mollynak</span></span>, hogy visszaküldték nekem! <br /><br />Visszamenőleg megkapjátok a másikon az elmaradt frisseket, sajnos arra sem volt időm még :S<br /><br /><a onblur="try {parent.deselectBloggerImageGracefully();} catch(e) {}" href="http://3.bp.blogspot.com/-ht3pOSOje0c/TmqMxv-8BXI/AAAAAAAAASc/P9hZGQVn7Q4/s1600/legvra1.png"><img style="display:block; margin:0px auto 10px; text-align:center;cursor:pointer; cursor:hand;width: 250px; height: 250px;" src="http://3.bp.blogspot.com/-ht3pOSOje0c/TmqMxv-8BXI/AAAAAAAAASc/P9hZGQVn7Q4/s320/legvra1.png" border="0" alt=""id="BLOGGER_PHOTO_ID_5650483468811634034" /></a><br /><br />Nos 7 dolgot kell mondanom magamról...<br />1. Nagyon szeretem a családom, és azt a kevéske barátomat, akik nélkül már elképzelhetetlen lenne az életem.<br />2. A nyáron jobban megismertem, egy számomra nagyon kedves és tisztelt személyt, akinek nagyon sokat köszönhetek.<br />3. Imádom a német zenéket, minden mennyiségben.<br />4. Zenében nem vagyok túl válogatós, ez abban is megmutatkozik, hogy egymástól teljesen távol álló zenéket is hallgatok :P<br />5. Imádok írni, ez rendszerint sokat segít és abszolút kikapcsol, de úgy érzem még rengeteget kell fejlődnöm<br />6. Szeretem a nyarat és napsütést, de emellett az esőt is <br /> és végül 7. TH és TWC forever :P<br /><br />És akiknek küldeném:<br />* Angel<br />* Molly<br />* Meloddy<br />* Alisa<br />* Lea<br />* Annette<br />* és Nessi, mert fantasztikus írók és megérdemlik!<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-4765217613046374852?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com5tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-50977996794645230632011-09-01T18:32:00.002+02:002011-09-01T19:30:00.547+02:00Sziasztok! <br /> <br />Az elmúlt pár napban azt vettem észre, hogy sokan tévedésben vannak a bloggal illetően. Elsősorban azzal, hogy ez nem egy tipikus TWC-s blog, mert hetero sztorikat is tartalmaz és a következő folytatásos is annak ígérkezik. Tehát azok is találnak kedvükre olvasni valót, akik a TWC-t nem igazán kedvelik. <br />A másik dolog pedig, hogy sokan tévesen ítélik el a TWC-t, mert nincsenek tisztában a szó jelentésével. Persze, én is tisztában vagyok vele, hogy ez a dolog elég fura és egyesek számára undorító is lehet, de ha jobban elmélyülnétek a történetekben és nem ítélnétek el egyből, rájönnétek, hogy ez nem csupán a testiségről szól. Vannak benne olyan részek, mert része a TWC-nek, de számomra és szerintem a legtöbb író számára nem ez a főbb mondanivalója egy TWC-s történetnek. <br />Számomra példaértékű az ikrek egymás iránti szeretete, kitartása és féltése. Ők nem csak szimplán testvérek, hanem nagyon jó barátok. A világban sokan kívánhatnak maguknak olyan testvért vagy barátot, mint amilyenek ők, feltéve, hogy veszik a fáradtságot és külső megítélések helyett próbálják megérteni és megismerni őket. <br />Személy szerint ezt a kettejük között lévő szoros köteléket, mérhetetlen szeretetet szeretném kifejezni és TWC-s történetekben, nem pedig a testiség, szexualitás és egyéb ilyen dolog előtérbe helyezése. <br />Nem szeretnék senkit sem megbántani, mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy mit szeret és mit nem. Csak szerettem volna ezt elmondani. <br />Továbbá szeretném megköszönni, a kedves e-mail küldőnek, hogy kulturáltan, mindenféle mocskolódások nélkül tette fel kérdéseit. Remélem ez által ő is választ kapott mindenre, ha további kérdésed van írj nyugodtan. Sajnos kevés ilyen ember van. <br /> <br />Az előző résznél véltem felfedezni egy kisebb vitát. <br />Természetesen minden nemű építő kritikát -akár negatív, akár pozitív- szívesen fogadok, hiszen ebből tanul az ember. Tisztában vagyok vele, hogy nem tetszett mindenkinek minden rész. Az egyetlen probléma az, hogy sokan olvassátok az oldalt, mégis mindig ugyan az a pár ember ír kommentet aminek nagyon örülök és hálás vagyok érte, mert rettentő sokat jelent. Szeretném megkérni az olvasóimat, hogy pár szóban mondjátok el a véleményeiteket, hozzáfűzni valótokat a történetekhez. Akár e-mailben is szívesen fogadom őket. Ha elolvassátok a blog bevezetőjét (fejléc alatt megtalálható)akkor láthatjátok, hogy ötleteket is várok novellákhoz illetve ha írtok valamit a Tokio Hotellel kapcsolatban és szeretnétek én szívesen felteszem azt is. <br />A "névtelen" kommentelőnek csak annyit üzennék, hogy örülök, hogy írt, de legközelebb fejtse ki pontosabban mit is gondol, mi a véleménye. Akkor talán kitudnánk küszöbölni az ilyesmit. <br /> <br />Tudom, hogy valamennyien túl nyálasnak érzitek a részt. Ezzel csak azt szerettem volna elérni, hogy Georg szemszögéből is lássátok az elmúlt időszakot, hogy mit is érzet a kezdetekor és most. Elég sok változás következett be az ő életében is ezért úgy gondoltam szívesen olvassátok majd az ő vélekedését is. <br />Reagálva néhány kommentre... nem hiszem, hogy elképzelhetetlen lenne, hogy bárkinek is ilyet mondana. Billhez hasonlóan ő is romantikus típus és szerintem simán belefér, ha elmondja valakinek mennyire szereti. Ez kölcsönösen jó mindkét fél számára, ha megoszthatjuk az érzéseinket a másikkal. <br />Persze, mindenkinek van egy elképzelése a tagokról, hogy milyen is lehet a való életben és lehet valakinek ez már nem fér bele. Ez így van rendjén. Azt viszont enyhén túlzásnak érzem, hogy az egész történet "taknyos-könnyes-nyálas lovestory" lenne. De ez is egy vélemény és elfogadom :) <br />A baba mozgásával az idő múlását szerettem volna jelezni és valamilyen szinten az együtt léttel kapcsolatban is ha még emlékeztek arra, mi volt a szülő háznál pár résszel ez előtt megértitek. <br /> <br />Sokan izgultok már, hogy mi lesz Jörggel. Megnyugtatok mindenkit, a következő részben már újra jelen lesz és kibontakozik ez a szál is. :) <br /> <br />Köszönöm, hogy elolvastátok és remélem tisztázni tudtam pár dolgot. <br />Rész holnap vagy szombaton.<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-5097799679464523063?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-8729594157085282042011-08-30T02:15:00.003+02:002011-08-30T02:22:55.168+02:00Sziasztok drágáim! <br />Meghoztam a következő részt, ami egy újabb fordulatot hoz Évi és Georg valamint Tokio Hotel életében. Talán kicsit csöpögős, de ezt így akartam. Azt hiszem könnyű lesz átérezni és értelmezni az eddigieket Georg szemszögéből is. Na de inkább jó olvasást! <br /> <br />Életem az ikrek húgaként <br /> <br />56. rész – „ Sosem fogom elfelejteni” <br /> <br />Csókjai szenvedélyesről egyre forróbbá és hevesebbé váltak, felkeltve bennem is a vágyat. Többet akartam, többet és többet. Érezni akartam. Újabb csókért epekedve fontam körbe kezeim nyaka körül. Körmeimet végighúzva tarkóján túrtam bele hajába. Vágytam rá. Minden porcikám érintéséért kiáltott. <br />Mintha olvasna gondolataimban, húzott az ágy felé és végigdöntött rajta. Szívem egyre hevesebben vert amint megéreztem puha kezeit a vékony anyag alá csúszni. Ujjait végighúzta hasamon miközben nyakamba csókolt. Nedves puszijai áttértek kulcscsontomra. Fogai segítségével vállamról lehúzta toppom pántját, majd megfosztva teljesen felsőmtől melltartóm után kapott, amit hamar ki is kapcsolt. Csípőm közzé fúrta magát úgy csókolta végig meztelen dekoltázsomon. <br />Kínzóan édes kényeztetésével az őrületbe kergetett. Már nem bírtam sokáig, a végsőkig kínzott ám a beteljesülés kapujához érve megtorpant. Huncut mosollyal az arcán nézett végig rajtam. Felhevült testem szinte remegve kiáltott a beteljesülés után, még is úgy éreztem elfogyott minden erőm. Mellkasom szaporán járt fel s alá, szívem örülten dobogott. <br />Összeszedve megmaradt erőmet nyitottam fel pilláim. Meztelen felsőtestével találtam szembe magam. A látványtól halkan felsóhajtottam, amit meghallhatott, mert elhangzott mondatára teljesen elvörösödtem. Ismét ajkaimra tapadva finoman húzott magára és száguldtunk a testünket árjáró bizsergés mámorában. <br />A nappaliban ültem köntösömbe burkolózva, magazint lapozgatva egy csésze tea társaságában. Hallottam amint ő is kilép a fürdőből és a szobába igyekszik pár perc elteltével pedig a lépcsőn igyekszik lefele. <br />- Mit olvasol? – kérdezte letelepedve mellém. <br />- Csak egy magazint. – pillantottam rá és az újságot az üvegasztalra dobtam. Éppen egy pusziért hajoltam volna, amikor a kicsi ismét rugdosni kezdett. Mosolyogva simítottam végig hasamon, mire egy apró pici rúgást kaptam válaszul. Georg is közelebb kúszott, karjaiba vont és hasamra tapasztotta tenyerét. <br />Nevetgélve ültünk a kanapén egymás karjaiban visszaemlékezve a nyári élményekre. Rövidke csend ült közénk, amit élveztem. Nem volt szükség szavakra, néha elég csupán a másik puszta jelenléte, közelsége. Imádtam az ilyen pillanatokat, amikor a szavak mellett ott vannak a tettek. Felemelő érzés. <br />A pár perces csendet Georg még is megtörte. Éreztem már egy ideje, hogy mondani szeretne valamit, csak talán nem találta a megfelelő szavakat. Mocorogni kezdett majd kibújt mögülem. <br />- Azt hiszem… ez a megfelelő pillanat, hogy elmondjak neked valamit. – félve pillantottam fel rá, komolynak tűnt és látszott rajta, hogy már nagyon szeretné elmondani ezért felültem vele szembe. <br />- Hallgatlak. – megköszörülte a torkát és belekezdett. <br /><span style="font-style:italic;">- Tudod… amikor megismertelek – sóhajtott egy nagyot – nem sok mindent tudtam rólad, igazán nagyon nem is beszéltünk. Pár elteltével ez megváltozott és nagyon jó barátok lettünk. Annyira jól esett, hogy számíthattam rád és mindig velem voltál. Szükségem volt rád már – akkor is-… nagyon is, még ha ezt ki sem mutattam. Volt, hogy csak te értettél meg és nem kellett felesleges köröket futnom a magyarázgatással, csak mellettem voltál és fogtad a kezem. Aztán… ez a nyár. Ez a nyár mindent megváltoztatott, teljesen felfordult az életem. Azt a juniusi bulit nálatok sosem fogom elfelejteni. Csak akkor jöttem rá, hogy már régóta másképpen tekintek rád, mint egy barátra. Sokkal többet jelentettél nekem. <br />Ha megláttalak furcsa érzés kerített hatalmába és a közeledben kellett lennem. Aznap este még is összeszorult a szívem, mikor megláttam meggyötört arcodat. Azonnal tudtam, hogy baj van és úgy éreztem, végre eljött az én időm, hogy viszonozhassam mindazt, amit tőled kaptam. Szükséged volt rám, hogy kiöntsd a szíved, ahogyan én is tettem számtalanszor. Jó érzés öntött el, hogy megnyíltál előttem és megbíztál bennem. Örültem, még is szomorú voltam, hogy így kellett látnom téged. Nem azt érdemelted… a sok keserűséget és bánatot. Nem a megvetést és a magányt. Nem is gondolkodtam igazán csak a szívemre hallgattam, ami azt súgta, hogy én képes lennék boldoggá tenni téged. Hogy újra mosolygó arcod ragyogja be az egész napom, hogy hangod csengése visszhangozzon fülemben. Úgy éreztem meg kell tennem azt pár bátortalan lépést. Bevallom őszintén, akkor féltem életemben először egy nőtől. – nevetett fel kínosan, én pedig nem bírtam tovább. Könnyeim egymás után folytak végig arcomon. – Nem a visszautasítástól, hanem attól, hogy úgy érzed, csak kihasználom az alkalmat és ellöksz majd magadtól teljesen. Leírhatatlan érzés volt megérinteni ajkaidat és érezni a viszonzást. Találkozásaink alkalmával mindig az egekig emeltél akár egyetlen mosolyoddal is. – letérdelt megfogva kezeimet. – Egyszerűen elbűvöl, magával ragad mindened: csillogó szemeid, édes mosolyod, csilingelő nevetésed… mézédes csókod és egyetlen érintésed. Felfoghatatlan, hogy itt vagy velem, hisz oly’ régóta vágytam már rád. Néha el sem hiszem mindezt, hogy itt vagy nekem te és a kisfiúnk a pocakodban. Reggelente félve nyitom ki szemeim, hogy nehogy csak álom legyen mindez, aztán oldalra fordulok, és ott szuszogsz édesen mellettem. Ilyenkor érzem igazán szerencsének magam, mert vagy nekem. Azt akarom, hogy mindig így ébredhessek, hogy hálát adhassak az égnek, megköszönve mindent. Azt akarom, hogy örökre így legyen, hogy had szeresselek egy életen át. – mély levegőt vett majd tovább folytatta én pedig úgy zokogtam, hogy féltem nem hallom majd meg halk szavait. – Mindezek után szeretném teljesen összekötni az életem és megosztani veled mindent. Csak… - szipogta már ő is- csak annyit szeretnék kérdezni: Hozzám jössz feleségül?</span> <br /> <br />Folyt. köv. <br /> <br />Megérdemlek egy kis véleményt? *-* <br /><div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-872959415708528204?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com12tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-559105737383879182011-08-26T00:48:00.002+02:002011-08-26T00:52:48.381+02:00Sziasztok! <br />Igen, jól látjátok itt az új rész és új fejléckép. :D <br />Talán meglepetést okoz majd ez a rész, mert esetleg nem ezt vártátok, de mindennek meg van a következménye ugyebár. <br />Jó olvasást! <br /> <br />Életem az ikrek húgaként <br /> <br />55. rész – Felnőttként is gyerek <br /> <br />A nap sápadtabban süt, mint ez elmúlt hetekben. Az éjszakák hűvösebbek a csípős szél miatt. Madarak ezrei szárnyalnak a magasban, hosszú útra készülődvén. A lombok lassan rozsda színbe burkolóznak, hogy elhullajtva leveleiket majd ők is nyugovóra térjenek. <br />Beköszöntött az ősz. <br />Kislánykoromban sohasem szerettem ezt az évszakot. A nyári pezsgés olyankor megszűnt a hatalmas városban, minden elcsendesedett ezzel is érzékeltetve az egyre inkább közeledő hideg, zord telet. <br />Mára már másként látom mindezt. Kifejezetten vártam az ősz varázslatos beköszöntését. Esténként sétálni a lehullott barnaszínbe öltözött falevelek között a parkban, figyelni a játszótéren még mindig vidáman szaladgáló gyerekeket. Lehunyt szemekkel élvezni a nap sugarainak gyengéd kényeztetését vagy csak egy hűvös esős napon az ablakból figyelni a kósza esőcseppek halk kopogását az ablakon. <br />Az ősz bezár maga mögött és egyben ki is nyit egy kaput előttünk, amit átlépve számtalan élmény, meglepetés, rejtély tárul elénk. Bármi megtörténtet veled, hiszen nem tudhatod, mit hoz a holnap számodra és ettől olyan izgalmas az egész. A meglepetésekkel teli nyár után kíváncsian vártam az ősz eljövetelét, szembesülni vele mit is tartogat számomra. <br /> <br />- Hogy tetszik? – kérdezte átkarolva derekam Georg, mikor befejezte a gyerekszoba festését. <br />- Nagyon szép lett! Ügyes vagy szívem. – adtam egy apró csókot szájára. <br />- Remélem neked is tetszeni fog majd. – hajolt a hasamhoz és mosolyogva beszélt a kicsihez. <br />- Bizto… - akadt el a szavam hírtelen. <br />- Mi a baj? – kérdezte rémülten Georg, mire csak megráztam a fejem és a keze után kaptam, amit aztán a hasamra helyeztem. Néhány másodperc elteltével már ő is érezte. Széles mosoly húzódott arcára. – Megint rúgott egyet… és megint. – tapogatta gömbölyű pocokom. Leírhatatlan boldogság öntötte el egész lényem, ahogy figyeltem őt. Szemei csillogása, őszinte mosolya és gyengéd érintései biztonságot, nyugalmat és mérhetetlen szeretetett sugárzott. <br />- Azt hiszem ő is elégedett vele. – kuncogtam miközben karjaiba zárt. Szorosan bújtam hozzá, érezni akartam a közelségét. Tudatni akartam vele szükségem van rá. Smaragdzöld íriszei ragyogására, telt ajkainak érintésére, izmos, védelmet nyújtó kezeire, hatalmas szívére. <br />Percekig öleltük egymást, felesleges volt bármit is mondanunk. Kissé elhajolt tőlem, – kibontakozva ezzel az ölelésből - hogy szemeimbe tudjon nézni. Nem szólt semmit csak nézett. Egészen elpirultam fürkésző tekintete révén, mikor ajkaimhoz hajolt és finom csókot lehet rá. Éreztem, hogy a végén elmosolyodik. <br />- Mi az? – kérdeztem miután ismét csak mosolyogva tekintett rám. <br />- Van valami az arcodon. <br />- Hol? – töröltem meg az arcom, mire kaján vigyor terült el arcán. <br />- Itt. – hajolt arcomhoz és egy hatalmas puszit nyomott rám, miközben magához húzott. Újabb puszit kaptam immáron arcélemre, majd áttért a nyakamra és finoman beleharapott a fülembe. Önkéntelenül is felsóhajtottam ezen cselekvésére. <br />- Most.. most, hogy így mondod neked is mintha lenne valami az arcodon. – hajoltam el tőle és úgy tettem mintha azt a bizonyos dolgot kémlelném az arcán. <br />- Hol? – kérdezte. <br />- Itt. – fogtam az ecsetet és egy csíkot húztam az orrára, majd mielőtt reagálhatott volna valamit nevetve kisiettem a szobából. <br />- Na ezért még számolunk. – hallottam, ahogy nevetve jön ki a szobából és keresésemre indul. - Hova bújtál? Úgy is megtalállak! .... Ne akard, hogy megcsikizzelek. – lépett be a hálószobába én pedig nem bírtam visszatartani a nevetést. – Szóval idebújtál. – csukta be a szobaajtót, ami mögött eddig rejtőzködtem. Próbáltam elslisszanni mellette, de nem sikerült. Megfogta a karom és a finoman a falnak tolt és ajkaimnak esett. <br />Csókjai szenvedélyesről egyre forróbbá és hevesebbé váltak, felkeltve bennem is a vágyat. Többet akartam, többet és többet. Érezni akartam. Újabb csókért epekedve fontam körbe kezeim nyaka körül. Körmeimet végighúzva tarkóján túrtam bele hajába. Vágytam rá. Minden porcikám érintéséért kiáltott. <br /> <br />Folyt köv. <br /> <br />A véleményeitekre még mindig kíváncsi vagyok. ^^<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-55910573738387918?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com8tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-39150151723082654112011-08-18T02:20:00.003+02:002011-08-22T02:06:03.228+02:00Sziasztok! <br />Huh, hát régen jelentkeztem, tudom. Ennek pedig az az egyetlen oka van, hogy nem úgy ment az írás, ahogy szerettem volna. Mostanában sajnos ez elég gyakori a blogosok körében. Sikerült összeszednem magam és hozni nektek a folytatást. Azt hiszem a cím elárul egy két dolgot a rész kapcsán. <br />Továbbá szeretném megköszönni, <span style="font-weight:bold;">annak a</span>z egyetlen egy <span style="font-weight:bold;">személynek</span>, aki érdeklődött mivoltam felől. Igazán jól esett! :) <br />Valamint köszönöm, hogy a több mint 40 ezres látogatást :) <br />Na de jó olvasást! <br /> <br />Életem az ikrek húgaként <br /> <br />54. rész – „Mégh még még… még egy kicsit kérlekh!” <br /> <br />Nos igen, a családi hangulat szerte foszlott, mikor apu újra szóba került. Képtelenek voltunk elmesélni a történteket, ami mindannyiunk számára - de legfőképpen nekünk - felkavaró volt. Legnagyobb meglepetésként még is Gordon kijelentése ért, miszerint korábban már látta Jörgöt a városban. <br />Felmerült a kérdés mindenkiben, vajon mit keres itt ennyi év után? Mit akarhat? Csak a véletlen játéka, hogy a szomszédos házba költözött? Angelika tényleg a lánya lenne? Mi történhetett vele eddig…? <br />- Mit gondolsz? – kérdezte Bill gondolataiban elmerengve bátyát, aki éppen az ágyat igazgatta meg, hogy minél hamarabb birtokba vehessék azt. <br />- Még is miről? – kérdezett vissza értetlenül. <br />- Erről az egészről, apáról, az állítólagos húgunkról. – sóhajtott fel és az ágy szélén foglalt helyet. <br />- Azt, hogy nem érdekel. – vágta rá egyből és ezzel lezártnak tekintette a témát, de Bill nem érte be ennyivel. <br />- Téged komolyan nem érdekel, hogy mit akar, egyáltalán akar-e valamit. – temette arcát kezeibe. <br />- Azt azért nem mondanám, de a hazugságaira nem vagyok kíváncsi. Ha akart volna, eddig is megkereshetett volna minket. Miből veszitek, hogy most megváltozott a helyzet? – battyogott lassan öccse mellé és helyet foglalt mellette az ágyon. <br />- Talán igazad van… nem kellene hiú ábrándokat kergetnünk. – pillantott fel óvatosan bátyja arcára és szemeibe könnyek gyűltek, amitől fényesebben ragyogtak, mint a csillagok. <br />- Hé ne sírj! – simított ki egy tincset Tom öccse szeméből, majd magához húzta és finoman simogatni kezdte a hátát. – Az nem baj, hogy próbálsz hinni benne, csak félek, hogy csalódás ér, azt pedig nem szeretném. – óvatosan felemelte a fejét, hogy íriszeibe tudjon nézni. – Azt szeretném, ha boldog lennél. Hogy az az őrjítően édes mosoly üljön ki az arcodra, amitől gyorsabban ver a szívem. Hogy a szemeid a boldogságtól csillogjanak, ne a mardosó könnyektől. <br />- Tohm… - suttogta halkan, nyelve az előtörni készülő könnyeket. Tom ujjaival halványan végigsimított puha ajkain, majd egy apró csókot lehelt meztelen nyakára, mire akaratlanul is felsóhajtott és lehunyta szemeit. Mondani szeretett volna még valamit, de az érzés megbénította. Bátyja érzéki érintései, gyengéd csókjai- mellyel arcát hinti be- apró sóhajokat váltottak ki belőle. Tom finoman hátradönti testvérét az ágyon és combjai közzé fúrva magát hajolt ismét ajkaihoz. Először csak lágy puszikat lehelt rájuk, majd nyelvét végighúzta alsó ajkán, mire azok szétváltak. Nyelvét átdugva öccse szájába, vad táncba kezdtek. Néhány perc múlva levegőért kapkodva hajoltak el egymástól. Homlokaikat egymásnak döntve szívták magukba az éltető oxigént. <br />- Úgy szeretnélek boldoggá tenni! – suttogta Bill ajkaira és ismét birtokba vette azokat. Billből egy újabb kéjes sóhaj tört fel, megtörve ezzel a szobában nyugvó némaságot. A nedves kis csókok szüntelenül lepték el bársonyos bőrét, miközben bátyja kezei pólója alá tévedtek. Libabőrös lett az érintéstől, amint megérezte a hosszú újakat, amik a mellkasát kezdték kényeztetni. A feszes pólón keresztül jól látszódott a testét elborító izgalomtól megkeményedett mellbimbói- melyek arról tanúskodnak mennyire is élvezi testvére kényeztetését - Tom ezt észre is vette, és még nagyobb késztetést érzett aziránt, hogy boldoggá tegye az alatta halkan nyögdécselő fekete szépséget. Pólója korcáját felhúzva fosztotta meg őt a zavaró anyagtól, amit aztán a szoba túlsó felébe dobott. Kínzó lassúsággal csókolta végig meztelen felsőtestét, eljátszadozva a kemény mellbimbókkal. A benne lévő kis fém karika még izgatottabbá tette huncut kis játékát. Ahogyan keze végigsiklott a törékeny testen, beleütközött egyre csúcsosodó hímtagjába. Nadrágon keresztül megmarkolta, mire Bill csípője megemelkedett az ágyon. Végigsimított rajta párszor miközben nyelvével ágyékát kényeztette. Hamarosan szűknek bizonyult Bill számára az amúgy is passzos farmerja. Mélyeket sóhajtva próbálta vágyát csillapítani, persze sikertelenül. Tom kissé ügyetlenül kapcsolta ki övcsatját – hiszen őt is átjárta a beteljesülés utáni vágy- majd nadrágjától is megszabadította öccsét. Ismét felhajolt ajkaihoz és apró puszit lehelt rájuk. Magát is kihámozva a feleslegessé vált ruhákból, feküdt vissza testvére mellé. Már csak egyetlen zavaró tényező választotta el őket egymástól. Kaján vigyor ült ki Tom arcára, majd lehajolva öccse ágyékához nyelvével végigszántott az igencsak lüktető férfiasságon, majd fogai segítségével lehúzta róla boxerét. <br />Hangos nyögés tört fel Billből, amint megérezte bátyja ujjait és ajkait érzékeny pontja köré fonódni és a szájában lévő hideg fémkarikát forró bőréhez simulni. <br />Keze és szája azonos ütemet diktálva járt fel s alá. Bill kéjes nyögései, ahogyan a lepedőt markolászva halkan nevét ismételgeti, még inkább cselekvésre ösztönzi. Mindent meg akar tenni, hogy öccsét boldoggá tegye, de tudja, nem kínozhatja sokáig. Befúrta magát lábai közzé, csípőjét kisé megemelve hatolt belé. Lassú ütemben kezdte mozgatni csípőjét majd gyorsított. Érezte, ahogy egyre jobban a beteljesülés felé sodródik, de türtőztetnie kell magát, hiszen egyszerre szeretné átélni öccsével a mindent elsöprő gyönyört. Lassítva a tempón pihent meg pár pillanatig, amíg egy röpke csókot váltottak, majd csípője ismét ütemes mozgásba kezdett, megőrjítve ezzel Billt. <br />-Tohm! – sóhajtott rekedtesen- Mégh még még… még egy kicsit kérlekh! – nyögte elhaló hangon. Nem is kellett sokáig várni, a következő lökések meghozták a várva várt gyönyört mindkettejük számára. <br />Levegőért kapkodva pihentek meg egymás karjaiban. <br />- Szeretlek! – szólalt meg mosolyogva, csillogó szemekkel néhány perc után Bill, majd szenvedélyes csókban forrtak össze. Abban a csókban pedig benne volt minden: hála, öröm és mérhetetlen szeretet. <br />Aznap éjjel Tom boldogan szunyta le fáradt szemeit, hiszen sikerült boldoggá tennie azt a személyt, aki számára a legfontosabb. <br /> <br /> <br /><a onblur="try {parent.deselectBloggerImageGracefully();} catch(e) {}" href="http://4.bp.blogspot.com/-M7CWyT1YYX0/TkxbUMdV51I/AAAAAAAAASM/CAqW-XI-LhE/s1600/154536_144326382285128_100001233001880_250885_1139999_n.jpg"><img style="display:block; margin:0px auto 10px; text-align:center;cursor:pointer; cursor:hand;width: 246px; height: 320px;" src="http://4.bp.blogspot.com/-M7CWyT1YYX0/TkxbUMdV51I/AAAAAAAAASM/CAqW-XI-LhE/s320/154536_144326382285128_100001233001880_250885_1139999_n.jpg" border="0" alt=""id="BLOGGER_PHOTO_ID_5641984835688195922" /></a> <br /> <br />Folyt. köv. <br /> <br />Pár szónak most is örülnék! :)<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-3915015172308265411?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com9tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-83765402474275939052011-08-03T16:27:00.003+02:002011-08-03T16:41:09.785+02:00Sziasztok!<br /><br />Befejeztem a másik blogom szerkesztését, így most már naponta lesznek fent friss információk kedvenceinkről. Akadnak érdekes dolgok, így azt hiszem érdemes benéznetek. <br />A szerkesztés miatt elmaradt híreket is megkapjátok visszamenőleg. <br />Köszönöm azoknak, akik eddig is benéztek :)<br />A linket oldalt megtaláljátok, ha érdekel.<br /><br />Köszönöm a kedves kommenteket a részhez, aki még nem olvasta görgessen lejjebb és már olvashatja is! :)<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-8376540247427593905?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-25449997868543073992011-08-03T01:29:00.003+02:002011-08-22T02:05:53.579+02:00Sziasztok drágáim! <br />Tudom, már rég nem hoztam részt, de egyszerűen nem ment. <br />Na de most itt a folytatás és remélem tetszeni fog. Hozzám nagyon közel áll ez a rész és csak remélni tudom, hogy elnyeri majd a tetszéseteket. <br />Jó olvasást! <br /> <br />Életem az ikrek húgaként <br /> <br />53. rész – Emlékek <br /> <br />- Engem aztán nem érdekel, ha ennyi éven keresztül nem volt kíváncsi ránk, én most miért legyek rá. – pufogott Tom. Hát persze, hogy nem vagy kíváncsi rá, miért is érdekelne miért nem keresett fel minket azóta? Mi történhetett vele az elmúlt években? Miért is vagy most ennyire feldúlt és ideges? Igen, biztosan azért, mert nem érdekel. – És különben is nekünk már Gordon az igazi apánk. Ő az, aki sajátjaként szeret mindhármunkat és nevelt fel minket. Gordon az, aki annyi mindent megtett értünk és javarészt neki köszönhetjük azt, akik most vagyunk. Nekünk Gordon az apánk! – adta ki magából az eddig benne felgyülemlő feszültséget, de minden szava igaz volt. Ehhez kétség sem férhet. <br />- Ha jól hallottam engem emlegettél. – szólalt meg Gordon, a hátunk mögül miután Tom befejezte mondandóját. A kissé mély, ám kellemes, mosolygós hangra azonnal hátra szegeztük tekintetünket, Gordonnal találtuk szembe magunkat, oldalán anyával. <br />- Öhm…szi..sziasztok. – köszönt Tom kissé zavartan, mire Gordon arcán egy angyali mosoly húzódott végig. – Igazán örülök, hogy így gondolod Tom. – lépett be a nappaliba és arca mosolygósról, komolyabbá vált. – Tudjátok, annak idején tartottam picit tőle, miként fogtok elfogadni nevelő apátokként. Hiszen, itt volt két kamasz fiú és egy pöttöm kis hercegnő, akik az ablakban csüngve figyelték, mikor jön vissza az apjuk. Emlékszem, sokszor a fejemhez vágtátok, – tekintett a fiúk felé- hogy sosem leszek olyan, mint Jörg és nem tudnám őt pótolni, majd dühösen felszaladtatok a szobátokba és nem voltatok hajlandóak szóba állni senkivel. Ilyenkor te mindig odaszaladtál hozzám, és könnyes szemekkel oda súgtad „én azért szeretlek”. – nevetett fel szomorúan, miközben rám tekintett. - El sem tudod képzelni, mennyire boldoggá tett az a pár szó. Na persze, ti nem nagyon emlékezhettek arra az időszakra, de volt sok jó közös élményünk is. Tom mikor megkapta az első gitárját, madarat lehetett volna fogatni vele. Mindig, mindenhova magaddal akartad vinni. Egyik este még az ágyadba is betetted, szépen betakarva. Nem voltál hajlandó csak vele aludni. Billel rengeteget játszottunk Scottyval, a kertben. Már a menhelyen nagyon megszeretted. Évinek meg mindig mesét kellett olvasni lefekvés előtt, amit mindig követeltél tőlem, de örömmel teljesítettem. Milyen régen is volt…- sóhajtott fel, miközben megannyi emlékkép cikázott át a szeme előtt. –… már kész felnőttek vagytok. Két nagyszerű, tehetséges és elismert fiatal férfi és két csodálatos, gyönyörű nő van az életemben. Büszke vagyok rá, hogy ilyen családom lehet. – mosolyodott el, mire és egy könnycsepp gördült végig férfias arcán. <br />Sosem láttam még sírni. Vajon most boldogság önti el hatalmas szívét - mert igen, neki van a világon a legnagyobb szíve,- vagy újra fájnak a régi sebek, amiket akaratlanul okoztunk neki kiskorunkban. Miként élhette meg a fiúk folytonos szurkálódását, a szembesülést, hogy soha sem lesz olyan, akit eddig teljes odaadással szerettek? Hogy soha nem válhat igazi apává a szemükbe? És az a sok szép pillanat? Azok vajon kárpótolták a fájó dologért? Biztosan. <br />Elmélyültem a gondolataimban miközben még mindig az arcát figyeltem rezzenéstenül, miként az apró kis cseppek, hogyan hullnak alá szemeiből. Én is bekönnyeztem és már már fojtogattak a kitörni vágyó könnyek. Céljukat elérve buggyantak ki szememből, végigfolyva arcomon, amit Georg puha kezeivel finoman letörölt. Hálás tekintettel pillantottam rá, majd kikelve öléből Gordon felé lépkedtem és átöleltem. Karjait körbefonta rajtam és egy aprócska puszit nyomott a fejem búbjára. Meghitt pillanat volt ez mindenki számára. Azt hiszem nem csak én, de a többiek is meg akarták neki mondani, hogy igaza volt Billéknél - nem olyan, mint Jörg, annál milliószor jobb, mert ő a legeslegjobb apa a világon. - de még sem tudtunk megszólalni. A keletkezett csendet kis idő múlva Tom törte meg. <br />- Emlékszem, mikor a kertben játszottunk Billel és odajöttél, hogy vigyázzunk Évire, kinyújtottam rád a nyelvem és bokán rúgtalak. De nem haragudtál, csak megborzoltad a hajam és elmentél. Idétlen kiskölyök voltam. – nevetett fel saját magán. <br />- Erre én is emlékszem. Miután Gordon elment Évi odaszaladt hozzád és meghúzta a hajad, mire te sírni kezdtél és annyira bömböltél, hogy szegény Évi úgy megijedt. – kapcsolódott be a beszélgetésbe Bill is. <br />- Biztos már akkor is allergiás volt rá, ha valaki piszkálta a haját. – szólt közbe Georg. <br />- Tom néha gonosz volt Évihez, de Bill annál inkább védelmezte. Sokat mesélt neki és tanította. Elválaszthatatlanok voltak. Délutánokként nem akartál aludni, olyankor is Bill feküdt melléd és azon nyomban elszundítottál. Talán megnyugtatott a közelsége. – mesélte anya. <br />- Ez a mai napig nem változott. – nevettünk fel Billel. <br />A délután hátralévő részében újabbnál újabb gyerekkori történetet idéztünk fel. Georg is sokat mesélt magáról, kiskori emlékeiről és az apukájáról, akit szintén régóta nem látott, mert jelenleg külföldön tartózkodik. <br />Nem is tudom mikor volt utoljára így együtt a család ilyen idilli pillanatban. <br /> Persze a jókedv, az öröm és a kacagás, mint minden boldog pillanat nem tartott sokáig. Szempillantás alatt fagyott a mosoly az arcunk, mikor körforgás szerűen visszatértünk a kiindulási ponthoz, apuhoz. Apa. Milyen különleges szó is ez egy gyerek számára. Talán a legfontosabbak egyike, az élete során. Én, mi, nem ismerjük ugyan az apánkat – hisz hogyan is ismernénk meg valakit kisgyerekként, úgy igazán - de apai szeretetből és gondoskodásból sosem szenvedtünk hiányt, hisz ott volt nekünk mindig az APÁNK, GORDON! <br /> <br />Folyt. köv. <br /> <br />Véleményt kaphatok? *.*<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-2544999786854307399?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com11tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-62406236943332332392011-07-21T01:12:00.004+02:002011-08-22T02:05:42.850+02:00Sziasztok drága olvasóim. <br />Köszönöm a kommenteket, igazán aranyosak vagytok. <br />Igaz, már javában elmúlt éjfél, így a részt csak ma tudtam hozni, de remélem elnézitek nekem :D <br />Na de jó olvasást! <br /> <br />Életem az ikrek húgaként <br /> <br />52. rész – Ismerős idegen <br /> <br />Újabb napok teltek el a megszokott rutinban. Anya és Gordon rendszerint dolgoznak, a fiúk az új lemez dalainak felvételén szorgoskodnak, én pedig mindennap zeneiskolába járok. <br />Az elmúlt pár napban úgy tűnt, minden felmerülő gond megoldódott, de amikor ma délután hazafelé sétáltam a suliból újabb meglepetés fogadott. Gondolataimból egy kedves hang zavart fel. <br />- Szia, Eva. – nevem hallatán felpillantottam az előttem alig pár méterre álló, mosolygó lányra. Valamikor még nyár elején találkoztunk, amikor a kutyusa elkószált tőle és engem talált meg. Milyen furcsa, hogy akkor pont a zeneiskolába igyekeztem, most meg onnan jöttem haza. <br />- Szia, Angelika. – köszöntem vissza, mikor mellé értem. – Régen láttalak erre. <br />- Igen, mert költözködünk. – mutatott a háta mögé, ahol tényleg egy nagy teherautó állt, amiből szorgosan hordták be a bútorokat a házba. <br />- Hát akkor szomszédok leszünk, pár házzal lentebb lakunk. – Hosszas beszélgetésünk során a figyelmemet a házukhoz bekanyarodó tűzpiros Audi kötötte le, amiből egy 30-as 40-es éveiben járó férfi szállt ki. Óvatosan végigmértem. Magas, elegáns öltözetű, rövid világos barna hajú férfi volt. Ismerősnek tűnt – bár háttal állt nekem- biztos voltam benne, hogy láttam már valahol. A felismerés villámcsapásként ért, amikor tekintetünk összetalálkozott. Arca enyémhez hasonlóan kissé megfeszült és elkomorult. Pár pillanatig még fürkésztük egymást, majd megszakítva a pillantást a kocsi csomagtartójához ment és keresgélni kezdett benne valamit. <br />- Mond csak… ki az a férfi ott? – mutattam az autó felé. Angelika háta mögé pillantott és egy halvány mosoly húzódott arcára. <br />- Az édesapám, Jörg. – felelte és újabb villámcsapás ért – ahogy kiejtette száján azt a pár szót - de ez most szíven talált. <br />- Az édesapád?! – ismételtem meg halkan a hallottakat. <br />- Igen, talán ismered? – nézett rám kérdőm, én pedig annyira össze voltam zavarodva, hogy hirtelen nem is tudtam reagálni kérdésére. <br />- Nekem most… most mennem kell. – azzal választ sem várva intettem neki és amilyen gyorsan csak tudtam megtettem azt a pár métert a házunkig. <br />Fel sem tűnt a ház előtt parkoló 2 autó – ami biztosít róla, hogy a srácok megérkeztek a stúdióból – és hogy az ajtó nyitva van. A konyhába igyekeztem egy pohár vízért, ami remélhetőleg segít majd kicsit lenyugodnom. Gondolataimból csak akkor eszméltem fel, mikor Georg Billel az oldalán megjelentek az ajtóban. <br />- Szia, szívem. Valami baj van? – fonta körbe karjait derekam körül Georg. <br />- Évi, minden rendben? – kérdezte aggódva Bill is, mire a többiek is a konyhába értek. Válaszolni még nem volt erőm ezért csak megráztam a fejem majd nappaliba mentem és helyet foglaltam a kanapén. <br />- Megint a paparazzik? Vagy esetleg valami eszelős fan? Szólok Davidnek, hogy állítsa le őket. – taglalta Tom, de én továbbra is csak a fejem ráztam, majd vettem egy mély levegőt némilegű megnyugvásként és belekezdtem. <br />- Azt hiszem… azt hiszem találkoztam apuval. – nyögtem ki végül nehezen mert még mindig cikáztak bennem a gondolatok. Egyrészt meg voltam győződve róla, hogy apa az, aki a kocsinál állt. Igaz csak kiskoromban láttam utoljára, de tisztán emlékszek az arcára, ami teljesen olyan volt, mint azé a férfié pár háztömbnyire tőlünk. Másrészt nem értettem, ha tényleg ő az, akkor hogy hogy Angelika nem Kaulitz, hanem Swam. <br />- Tessék? – jött az egyöntetű kérdés mindenkitől. <br />- Még is hol? – kérdezte Bill. <br />- Beszéltél is vele? – folytatta Tom, mire ismét csak megráztam a fejem. <br />- Nem, csak Angelikával. <br />- Még is ki a franc az az Angelika? – értetlenkedett Tom. <br />- A féltestvérünk… azt hiszem. <br />- Mi van? Na várj, ez most így nagyon nem oké. Ez az Angelika tudja, hogy mi kik vagyunk? És egyáltalán honnan ismered te azt a lányt? <br />Nagy nehezen elmeséltem nekik mindent kezdve azzal, hogy Angelikával nyár elején találkoztam először az utcán egészen véletlenül. <br />- És egészen biztos vagy benne, hogy tényleg apát láttad? Nem lehet, hogy csak nagyon hasonlít rá. A neve is más: Swam. Miért változtatta volna meg. <br />- Nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy ő az. Talán ő is felismert nem tudom, az egész olyan furcsa volt. <br />- Könyörgöm honnan ismert volna fel, amikor kb. 13 éve nem látott minket. – háborodott fel Tom, mire Gustav leszólta. <br />- Az újságokból. Mostanság teli vannak a lapok a képeivel a Georggal való kapcsolata miatt. <br />- Na jó, de pont itt. Ebben az utcában? Alig pár házzal odébb. És ennyi év után… - sóhajtott fel Bill és kezeit arcába temetve leült mellém a kanapéra. <br />- Engem aztán nem érdekel, ha ennyi éven keresztül nem volt kíváncsi ránk, én most miért legyek rá. – pufogott Tom. Hát persze, hogy nem vagy kíváncsi rá, miért is érdekelne miért nem keresett fel minket azóta? Mi történhetett vele az elmúlt években? Miért is vagy most ennyire feldúlt és ideges? Igen, biztosan azért, mert nem érdekel. – És különben is nekünk már Gordon az igazi apánk. Ő az aki sajátjaként szeret mindhármunkat és nevelt fel minket. Gordon az, aki annyi mindent megtett értünk és javarészt neki köszönhetjük azt, akik most vagyunk. Nekünk Gordon az apánk! – adta ki magából az eddig benne felgyülemlő feszültséget, de minden szava igaz volt. Ehhez kétség sem férhet. <br />- Ha jól hallottam engem emlegettél. – szólalt meg Gordon, a hátunk mögül miután Tom befejezte mondandóját. <br /> <br /><a onblur="try {parent.deselectBloggerImageGracefully();} catch(e) {}" href="http://3.bp.blogspot.com/-n8pnfPmHzto/TidhBG61r7I/AAAAAAAAAR8/oFloxS-rOFY/s1600/gordon-trumper-wallpaper--large-msg-121935552137.jpg"><img style="display:block; margin:0px auto 10px; text-align:center;cursor:pointer; cursor:hand;width: 320px; height: 240px;" src="http://3.bp.blogspot.com/-n8pnfPmHzto/TidhBG61r7I/AAAAAAAAAR8/oFloxS-rOFY/s320/gordon-trumper-wallpaper--large-msg-121935552137.jpg" border="0" alt=""id="BLOGGER_PHOTO_ID_5631576530715258802" /></a> <br /> <br />Folyt. köv. <br /> <br />Ha úgy gondolod, hogy megérdemlek egy kommit, bátran dobj egyet, nem haragszom meg érte ^^<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-6240623694333233239?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com10tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-91976426062198512662011-07-19T14:45:00.004+02:002011-08-22T02:05:33.293+02:00Sziasztok. <br />Tudom régen volt rész, de nem volt túl sok időm írni. Ruhapróbákra jártam aztán meg lagziban. De most itt van az új rész. Tudom, hogy nem lett igazán hosszú de holnap jön a folytatás :) <br />Jó olvasást! <br /> <br />Életem az ikrek húgaként <br /> <br />51. rész: Még sem mi okozunk neki meglepetést <br /> <br />- Tessék? – hangzott el újra a kérdés és a hitetlenség volt leolvasható az arcáról. – Hogy mit csináltok? <br />- Járunk. – ismételte el Tom és, hogy szavát megerősítse magához vonta Billt, aki úgy simult hozzá, mintha csak egy könnyed, lágy nyári szellő cirógatná az arcodat. <br />- Hát ez nem hiszem el… hát ez…!! <br />- Andy, nézd. Tudom ez most totál padlóra küldött, de próbált megérteni. – folytatta Tom a magyarázkodást kissé zavartan. <br />- Hát ez döbbenet. – nevetett fel Andy hangosan, mire mi csak kérdőn néztünk rá. – Figyu… figyu ez most komoly? Semmi vicc, tréfa és egyéb? – kérdezte miután abbahagyta a nevetést. Nem értettem Andy reakcióját a hallottakra, és ez a fura viselkedése is meglepett. <br />- Semmi. Mi komolyan együtt vagyunk, már négy hónapja. – csatlakozott be a beszélgetésbe Bill is. Andy arca hirtelen elkomorult majd egy széles vigyor ült ki ajkai sarkára. <br />- Tudtam! Annyira tudtam, hogy van köztetek valami. - mondta harsányan. – Az esti kimaradások, a huncut kis mosolyok, azok a láztól csilló szemek, amikkel egymásra néztek… komolyan, csoda, hogy ez másnak nem tűnt fel. Mondjuk nekem is csak véletlenül. – mondta mosolyogva, majd átölelte a velük szemben álló, zavarodott ábrázatú ikreket. Mindent vártak Andytől csak ezt nem. Azt várták, hogy majd teljesen kiakad, esetleg meg sem hallgatja majd őket és elviharzik a házból, faképnél hagyva őket vagy esetleg kiabálna velük, hogy térjenek már végre észhez és hagyják abba ezt a veszélyes és őrült játékot. De nem. Ehelyett mosolyogva közli velük, hogy ő már réges régóta sejtette a dolgot és örül neki. <br />- De hát… <br />- Hogy honnan tudom ezeket? – mintha olvasna Bill gondolataiban. <br />- Láttalak a moziban titeket, ami nem is lett volna annyira fura, de aztán a parkolóban átadtál egy rózsát Billnek, ami lássuk be nem mindennapi. Először nem foglalkoztam ezzel, de aztán az aprócska kis jelek számomra nagyon is egyértelművé vált. Aztán Bill reakciója a buli kapcsán csak még jobban megerősítette a sanda gyanúm. Na és ti? Ti tudtátok ezt? – nézett körbe a helyiségben. <br />- Én igen. – mondtam mosolyogva. <br />- Ránk nyitott. – húzta el a száját Tom. <br />- Az is a te hibád volt, mert nem bírtál a hormonjaiddal. – vágta rá Bill. <br />- Tehetek én róla, hogy olyan jól nézel ki, hogy legszívesebben minden egyes pillanatban veled lennék? – kezeit felemelve szabadkozott Tom. <br />- Na jó, részleteket nem kérünk. – nevetett fel Andy és a poharáért nyúlt. – Örülök nektek, de tényleg. – kortyolt bele italába, majd elkezdték az elmúlt másfél hónapban történtek kivesézését. Többek között szóba került, hogy miként békültek ki az ikrek és ez által hogyan szereztek tudomást a kapcsolatukról a többiek. Természetesen a terhességem sem volt kikerülendő téma, de őszintén megmondva szívmelengető érzés volt látni, ahogy Georg odaadással mesél miközben kezei kissé gömbölyödő hasamra tévednek. <br />Késő délután anyáék is megérkeztek és csatlakoztak hozzánk ők is. Hamar eltelt az idő és nagyon álmos lettem, így viszonylag korán ágyba bújtam, Georg viszont lent maradt beszélgetni. <br />- Történt valami Georg? – kérdezte anya a nappaliban egyedül ülő, gondolataiba elkalandozott fiút. <br />- Nem, semmi. – válaszolta sóhajtva, nem éppen meggyőzve anyát a dologról. <br />- Ki vele, mi a baj? Látom, hogy valami nyomaszt. – foglalt helyet a kanapén és kérdőn tekintett Georgra. <br /> - Magam sem tudom. – sóhajtott, majd folytatja. – Körülbelül két hete kezdődött. Akárhányszor próbálnék közeledni Évi felé, hogy legyünk együtt, mindig van valami, amiért nem jön össze. Vagy fáj a feje, vagy rosszul van, vagy fáradt, vagy egyszerűen csak nincs kedve semmihez. Megbántottam volna? De hát nem is csináltam semmit… - mondta kétségbe esetten. <br />- Ez nem a te hibád Georg. A terhességgel jár. Néha nem kívánjuk a másikat, de ez csak egy rövid időszak. Hidd el, ennek pár napon belül vége és aztán nagyon kívánós lesz. Emiatt ne aggódj, ez természetes. – mosolygott anya Georgra, aki látszólag nagyon megkönnyebbült. – Na, menj és nézd meg alszik-e már. – Georg felállt és a lépcső felé indult, de pár lépés után visszafordult. <br />- Köszönöm, hogy segítettél. <br />- Ugyan már. – legyintett anyu, majd elmosolyodva nézte miként siet fel hozzám életem szerelme. <br />Megmosolyogtatta az előbb történtek. Egyrészt azért, mert eszébe jutott mikor ő volt várandós velünk, hasonló dolgokon mentek keresztül apával. Másrészt melegség öntötte el a szívét, látva Georg mennyire törődik és aggódik értem. Ha volt is némileg egy kis kétsége a kapcsolatunkkal, vagy a terhességemmel kapcsolatban - amit soha sem mondott – mostanra biztosan megváltozott a véleménye. <br /> <br />Folyt. köv.<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-9197642606219851266?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com5tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-61138717792414651312011-07-11T01:18:00.005+02:002011-08-22T02:05:23.770+02:00Sziasztok! <br />Magam sem hiszem el, hogy részt hoztam. Ne haragudjatok, eddig nem hoztam, de ruhapróbákra jártam és nem is voltam túl jól érzelmileg. Na de itt a rész és remélem kapok pár kommit :) <br /> <br />Életem az ikrek húgaként <br /> <br />50. rész – Döbbenet??!! <br /> <br />A fiúk ma este is későn értek haza a megbeszélésről, így már nem indultunk útnak Magdeburgba. <br />Egy érdekes könyvet lapozgattam az ágyban, míg Georgra vártam. A könyvet Bill ajándékozta nekem és még mindig emlékszem milyen sokszor olvasta órákig bezárkózva szobája rejtekébe, csak, hogy elmerülhessen a kötet bűvöletes világába. A könyvet kezembe tartva és olvasva a sorokat már értettem Bill miért szerette annyira. Engem is teljesen megragadott. Különleges könyv volt és ezt mindketten tudtuk. <br />- Mit szólnál, ha olvasás helyett inkább valami mással foglalnánk el magunkat? – kérdezte Georg immáron mellőlem, miközben nyakamat csókolgatva a könyvet kivette a kezemből és az éjjeliszekrényre helyezte. <br />- Ne haragudj Georg, de most fáradt vagyok. Majd legközelebb bepótoljuk, ígérem. – adtam egy puszit a szájára, majd karjai közzé fúrtam magam és hamarosan álomba merültem. <br />Hajnalban hirtelen pattantak ki pilláim és forgolódni kezdtem az ágyban. Próbáltam visszaaludni ám ez sehogy sem sikerült és ezt még inkább nehezítette a szomszéd szobából átszűrődő tompa nyögések és sóhajok hangja. Akaratlanul is egy félszeg mosoly húzódott az arcomra, majd az órára tekintettem, ami fél 4-et mutatott. A kis könyvet kezembe véve botorkáltam le a nappaliba. Teljes némaság és sötétség fogadott a földszinten. Csak egy kislámpát gyújtottam fel a kanapé mögül és újra lapozni kezdtem a kötetet. Annyira elmerültem benne, hogy azt sem vettem észre, valaki a konyhába ment. Csak Bill halk szavára és kérdő tekintetére lettem figyelmes. <br />- Hát te? – kérdezte és leült mellém. <br />- Nem tudtam aludni és gondoltam lejövök olvasni. <br />- Bocsi, ha túl hangosak voltunk. – halvány pír és huncut mosoly jelent meg az arcán. Csak megráztam a fejem, hogy semmi gond, majd végig néztem rajta. Csak egy boxert viselt és mellkasa még mindig szaporán járt fel s alá. <br />- Na és te? – kérdeztem végül. <br />- Tom elaludt én pedig megszomjaztam. Mit olvasol? – vette ki kezemből a könyvet és mikor felismerte egykori kedvencét íriszei valósággal felcsillantak. <br />- De régen olvastam már. – suttogta, majd hangosan olvasni kezdte a sárgás papíron díszlő, szavak által összefüggő mondatokat alkotó szöveget. Közelebb bújtam hozzá és fejem vállára hajtva figyeltem, ahogyan felolvas. <br />A reggel a nappaliban ért el, Bill karjába burkolózva. Nem is emlékszem rá mikor hagyta abba az olvasást és egyáltalán, hogy került ránk takaró. Aztán Gordon asztalon hagyott aprócska üzenete ütötte meg a szemem, szóval ő volt ilyen aranyos. <br />Lassan Bill is nyitogatni kezdte a szemeit. <br />- Jó reggelt. – szuszogta álmosan miközben felült a kanapén és nyújtózott egyet. <br />- Jó reggelt neked is. – mielőtt még bármi mást is mondhattam volna, anya jelent meg előttünk egy tálca szendviccsel a kezében. <br />- Csak, hogy felébredtetek. Légy szíves szóljatok a többieknek, hogy kész a reggeli. – azzal el is tűnt a szemünk elől. Némán pislogtunk párat magunk elé, majd lomha léptekkel felvánszorogtunk az emeletre. Georg még mindig édesen aludt épp úgy, mint ahogy hajnalban ott hagytam. Leültem mellé az ágyra és simogatni kezdtem puha arcát, mire nyitogatni kezdte szemeit. <br />- Szívem?! <br />- Jó reggelt. – mosolyogva adtam neki egy puszit, mire ő óvatosan magára húzott, ügyelve rá, hogy meg ne nyomjam a hasam. – Kész a reggeli, anyu csinált egy halom szendvicset. <br />- Farkas éhes vagyok. – fűzte hozzá és már ki is bújt az ágyból. <br />Mire letámolyogtunk a földszintre a többiek már az ebédlőben vártak ránk. <br />A reggelit jó hangulatba fogyasztottuk el, ami ritka volt, - sem az ikrek sem pedig én nem szoktunk korán kelni – mert rendszerint néma csöndben, félig még aludva majszoljuk el a reggeli betevőnket, közel ebédidőben. <br />A délelőtt folyamán elszórakoztattuk magunkat, majd dél körül Gustav is csatlakozott hozzánk, anya pedig Gordon után sietve elment a szüleihez. Ahogy telt az idő egyre nagyobb feszültség terjengett a levegőben Andy érkezését illetően. Pontos időt nem mondott, így bármelyik pillanatban megérkezhet és emiatt mindannyian izgatottak voltunk, különösen Bill, aki már legalább 50szer járta körbe a nappalit, miközben azon aggódott, miként fog majd reagálni barátja a szokatlan hírek hallatán. <br />A pillanatnyilag keletkező csendet, ami most a házra telepedett, egy autó ajtajának csapódása végül pedig a csengő monoton dallama törte meg. Az előszobába siettem, hogy beengedhessem vendégünket. Mikor kinyílt az ajtó ugyan azzal a szöszke mosolygós tekintettel találkoztam össze, mint másfél hónappal ezelőtt. <br />- Andy, de örülök, hogy újra látlak. <br />- Hát még én, már úgy hiányoztál. Mi az már puszit sem kapok? – nos igen, tényleg nem változott semmit. <br />- Gyere be, a többiek a nappaliban várnak. – bólintott, majd kissé komorabb képpel utánam sietett a többiekhez. <br />- Sziasztok. –köszönt amint belépett a helységbe, majd kezet fogott sorban mindenkivel: Gustav, Tom – Billre egy félszeg mosolyt ejtett és kihagyva a kézfogást tovább ment, hogy Georggal is kezet rázhasson. Bill tehetetlenül állt testvére mellett, nem érti vele miért nem fogott kezet. Keserűség öntötte el és szemeiben fel-felcsillanni véltem a könnyeket. Végül Andy visszalépett hozzá és félpercnyi farkas nézés után, félő volt, hogy Bill nem bírja tovább és zokogni kezd. Rezzenéstelen arccal fürkészték egymás szemeit, majd Andy széles mosolyra húzta száját és úgy ölelte Billt magához, amennyire csak tudta. <br />- Te kis buta, el ne sírd már magad. – borzolta össze Bill haját, majd elszakadva tőle, helyet foglalt a kanapén. <br />- Na mi az Tom, túltetted már magad Erikán? – tette fel a kérdést, utalva a veszekedésre, ami miatt nem találkoztak mostanáig. <br />- Mi?? Az a szőke bögyös liba, akit beszerveztél a buliban? Ugyan kérlek, nagyobb volt a melle, mint a feje. – nevetett fel gúnyosan Tom, mire Andy csak hüledezett. <br />- Azt hittem bejönnek a bögyös cicababák. <br />- Én a természetes szépséget kedvelem, formás KIS mellekkel. – hangsúlyozta ki a szót. <br />- Nem ismerek rád haver. – képedt el Andy. <br />- Na jó én hozok egy is frissítőt. – azzal a konyhába siettem, Georggal a nyomomba. <br />- Héé skacok… Évi egész szépen ki van kerekedve. Jól néz ki. Gondolom Georg…khm jó formában tartja. – nevette el magát saját eszmefutásán. <br />- Igen, ráadásul kismama. – fűzte hozzá Tom. <br />- Hogy mi? Évi kismama?? – ismételte meg a hallottakat. - Hallom lehet gratulálni. Na és hogy van a kis pocaklakó? – kérdezte mosolyogva, amint visszatértünk az üdítőkkel. <br />- Jól van, köszi. – mosolyogtam vissza rá. <br />- Hát gyerekek most aztán megleptetek. – kortyolt bele italába. <br />- Pedig vannak még meglepetések. – fűztem hozzá, mire kérdőn tekintett körbe. <br />- Igazis, Évi említette, hogy mondani szeretnétek valamit. – fordult az ikrek felé. <br />- Nos i..igen. Először is szeretnénk bocsánatot kérni, a múltkoriért. – kezdett bele Bill. <br />- Sajnáljuk, de nem tehettünk mást. <br />- Tom és én csúnyán összevesztünk akkor a buli kapcsán, ahova elhívtál minket. Tudod Andy, Tom és én…szóval…mi…- kereste a megfelelő szavakat hogyan is kellene elmondani ezt, de ekkor Tom látva öccse bizonytalanságát, segítségére sietett. <br />- …Járunk. – vetette oda nemes egyszerűséggel és összefonta ujjait öccséivel. <br /> <br /><a onblur="try {parent.deselectBloggerImageGracefully();} catch(e) {}" href="http://4.bp.blogspot.com/-JRctf4BuJyc/Thoza-CUnHI/AAAAAAAAAR0/JbvaB0ALeW4/s1600/twc2009.jpg"><img style="display:block; margin:0px auto 10px; text-align:center;cursor:pointer; cursor:hand;width: 320px; height: 214px;" src="http://4.bp.blogspot.com/-JRctf4BuJyc/Thoza-CUnHI/AAAAAAAAAR0/JbvaB0ALeW4/s320/twc2009.jpg" border="0" alt=""id="BLOGGER_PHOTO_ID_5627867222775209074" /></a> <br /> <br /> - Tessék…?? – Andy arcán vegyes érzelmek jelentek meg. Arca egy pillanatig elkomorult és mérhetetlen döbbenet telepedet rá. <br /> <br />Folyt. köv.<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-6113871779241465131?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com15tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-48627807152096050772011-06-29T16:32:00.004+02:002011-08-22T02:05:13.140+02:00Sziasztok! <br />Tudom nem valami hosszú és nem is annyira izgalmas, de holnapután jön a folytatás. <br />Jó olvasást! <br /> <br />Életem az ikrek húgaként <br /> <br />49. rész: „Hiányzik… annyira hiányzik” <br /> <br />3 hét telt el azóta, hogy anyuék visszatértek a nyaralásból és elmondtuk nekik, hogy várandós vagyok. Az elmúlt hetek viszonylag gyorsan teltek. A fiúk stúdióba jártak dolgozni az új lemezen, én pedig rendszerint utazgattam Magdeburg és Berlin között, hogy ismételten belevethessem magam a gitározásba - amit a költözésem és a várandósságom kiderülése miatt kicsit elhanyagoltam- és be tudjak menni apu zeneiskolájába. Mindezeknek köszönhetően elég sokat tartózkodtam a szülői háznál, néha- néha már úgy éreztem, mintha visszaköltöztem volna. Korán reggel Georg elhozott és késő este értünk csak haza. <br />Szombat van, de ma is bementem a zeneiskolába. A srácoknak csak délután kell bemenniük egy megbeszélésre Davidhez, így most egymást boldogítják otthon, vagyis azt hittem, de amikor megérkeztem letargikus hangulat fogadott. Nem lepett meg, már számítottam rá. <br />- Hello, hát veletek meg mi történt? Mi ez a savanyú ábrázat? – tekintettem végig a négy srácon, akiknek egytől egyik lefele konyult a szája –mintha csak citromba haraptak volna- és mélán fixírozták a mintás szőnyeget lábuk alatt. <br />- Semmi…- motyogta némi csend után Tom. Percekig vártam hátha megtörik a csend, de hiába. <br />- Látom, veletek ma nem lehet beszélgetni. A konyhában leszek. – azzal magukra hagytam, had mélyüljenek el gondolaikban. Néhány eltelt kósza perc után, halk csoszogással Bill botorkált be a konyhába. Némán állt a nyitott hűtőnél és valami üdítő után kutatott. Meguntam nézni meggyötört, szomorú arcát és rákérdeztem a dologra, pedig tudtam miről is van szó. <br />- Billh… - sóhajtottam mélyet és az orra előtt csuktam be a hűtőt, mire csak pislogva nézett rám. – Most komolyan, mi a baj? <br />- Se… <br />- Bill!- emeltem fel kissé a hangom, nem rázhat le ilyen könnyen. <br />- Andy… hiányzik… annyira hiányzik. – a könnytől csillogni kezdtek szemei és félő volt, hogy utat törve maguknak végigfolynak puha arcán. Karomat kinyújtva bújt közéjük, fejét nyakamba fúrta. <br />- Akkor miért nem hívod fel? – kérdeztem miközben a hátát simogattam. Gyerekkori barátok, akik jóban- rosszban támogatták egymást. Andy mindvégig az ikrek mellett állt és miután megalakult a Devilish barátokra tett szert Georg és Gustav személyében is. Szinte már a családunk részévé vált. Lassan másfél hónapja nem látták egymást, így érthető miért is vannak így kibukva, különösen Bill, akihez valamilyen szinten Andy mindig is közelebb állt. <br />- Márh próhbáltam, deh… deh nehm veszi fel. Csahk az üzeneth rögzítővel tudtam behszélni. - motyogta nyakamba. <br />- Akarod, hogy megpróbáljam én is? <br />- Ühüm. – bólintott, mire lassan kibontakoztam az ölelésből majd a telefonomért nyúltam és tárcsáztam a számot. <br />- Kicsöng. – súgtam oda neki, mire gyönyörű mogyoróbarna íriszeiben a remény szikrái kezdtek felvillanni. ~ csöng… csöng… csöng… csöng…. ~ de nem akarta felvenni. Már éppen le akartam tenni, amikor felcsendült hangja a vonal túlsó végén. <br />~ Andy, na, végre. Azt hittem már sosem veszed fel… jól vagyok, köszi, viszont.. valakiknek már nagyon hiányzol és szeretnének neked is elmondani valamit… igen? Az nagyszerű lenne, rendben. Szia. ~ tettük le a telefont és Bill kíváncsian toporgott előttem. <br />- Na? Mit mondott? <br />- Hááát…- indultam ki a nappaliba a többiekhez. – Azt mondta már ő sem bírta volna tovább és nagyon hiányoztok neki, különösen Te – néztem a szemébe, mire angyali mosoly jelent meg az arcán- és holnap eljön. Ideje lesz vele is megosztani a kis titkotokat, elvégre ez az oka mindennek. – foglaltam helyett Georg ölében, aki a pocakomat kezdte el simogatni. <br />- Igazad van, ideje lesz. – sóhajtott Tom. <br />- Biztos ki fog majd akadni. – tűnődött el Bill. <br />- Hé, srácok, ezt majd ráértek holnap is megbeszélni most inkább örüljetek, hogy idejön és beszélhettek. – szólalt fel Gustav a fotelban elterülve. <br />- Na, mit szólnátok, ha kivételesen most én adnék nektek egy kis privát koncertet. Sokat tanultam a héten. – vigyorogtam ördögien Tomra, mire rám nyújtotta a nyelvét és a kezembe nyomta a gitárom. <br />- Lássuk, mit tudsz! – tette még hozzá majd magához húzva Billt figyelni kezdte mozdulataimat. <br />- Hát ez még semmi. – szólt oda pár perc múlva, majd előkapva saját hangszerét belekezdett egy dalba, de ráfázott, mert azt is tudtam folytatni, mire pislogva tekintett fel rám és kaján vigyorral az arcán gitározni kezdett velem együtt, amivel elszórakoztunk egészen addig, míg meg nem csörrent Bill telefonja és közölte David máris induljanak a stúdióba. <br /> <br />Folyt. köv. <br /> <br />Néhány kommentnek most is örülnék :D<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-4862780715209605077?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com12tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-61251017621147826942011-06-21T14:05:00.004+02:002011-08-22T02:11:02.458+02:00Sziasztok! <br />Most nem egy résszel, hanem egy novellával jelentkezem. Remélem ez is tetszeni fog. <br />Jó olvasást! <br /> <br />Segítő kéz <br /> <br />Gondolom veled is előfordult már, hogy egyedül érezted magad. Mikor körülötted minden szürkének és egyhangúnak tűnik. Úgy érzed, a világ észre sem vesz téged, de még a közeledben lévő emberek is levegőnek néznek. Azok, akik a barátodnak mondják magukat nincsenek melletted, pont most, amikor a legnagyobb szükséged lenne rájuk, a biztató szavukra, az ölelésükre vagy csak a puszta jelenlétükre, a tudatra, hogy ott vannak melletted mindig. Hiú ábrándokat kergetve vársz, hogy mikor csörren meg a telefonod, vagy jelenik meg egy ismerős mosolygós tekintet a szobád ajtajában. De mind hiába vársz, senki sem jelentkezik. Erre ébredt rá egy fiatal magdeburgi fiú is egy késő őszi délután. <br />Sötét gomolyfelhők gyülekeztek kora reggel Magdeburg felett, hogy könnyeivel öntözze meg a sárgás barnás levelekkel borított, őszi komorságba burkolózott várost. Az eső csendben eleredt és halkan kopogni kezdett egy külvárosi kertes ház emeleti ablakán, ott ahol a fiú nyitogatni kezdte fáradt pilláit. A függönyön át beszűrődő tompa fény bántotta szemeit, így laposakat pislogva ült fel az ágyában. Megdörzsölte szemeit, majd a mellette lévő éjjeliszekrényen lévő órájára nézett, ami épp akkor ütötte meg a fél hatot. Felsóhajtott és visszahunyta szemeit, - hisz korán van még, – de álom nem jött a szemére. Percekig forgolódott máskor oly puhának tűnő ágyában, - ám most kifejezetten kényelmetlennek találta – így inkább az ablakhoz botorkált és kitekintett rajta. Kicsit megdöbbentette a most szürke és komor hangulatot sugárzó város képe. Még soha nem látta ilyennek. Máskor az emberek vidáman járkálnak az utcán, az autók és fűnyírók zaja mellett gyerekek vidám kacagása tölti meg a levegőt. Most még is minden olyan csendes és nyomasztó, de mind ezt betudta annak, hogy még korán van és esik az eső. Esik az eső, erre eddig fel sem figyelt. Kövér cseppek folytak végig ablaka üvegén, melyeknek útját – miként egyesülnek egymással és alkotva még nagyobb cseppet folynak tovább az üvegen – tekintetével követte. Percekig figyelte az esőcseppeket és az égbolton átfutó villámok fényes cikázását. Van valami különös ezekben a fel-felvillanó fénycsóvákban, ami megragadták és nem engedték, hogy tekintetét levegye róluk. Miután egy éles dörgés merengéséből kizökkentette, nagyot sóhajtva a fürdőszobájába ment, hogy elvégezze reggeli teendőit, majd lebattyogót a konyhába, hogy megigyon egy pohár vizet. Sötétség fogadta amint leért a lépcsőn. Alszanak a szülei, Tom is, - sőt még a kutyusa is az igazak álmát alussza – alszik az egész ház. Csak ő az, aki fent van, és nem tud aludni, bármennyire is szeretne. Lassan visszacsoszogott a szobájába, ahonnan a nap folyamán nem is volt hajlandó kibújni. Csak ült az ablaknál és nézte az egyre felerősödő vihart. Édesanyja többször is benézett hozzá, miért nem jön le enni, de Bill folyton csak azt hajtogatta, hogy nem éhes. Különös érzés fogta el amióta felkelt. Úgy érezte senki sem törődik vele igazán. Kerülik őt az emberek és már- már levegőnek nézik, ha végig megy az utcán. A barátok egyre ritkábban keresik a társaságát mondván, hogy barátnőjük van. Barátnő? Régen neki is volt barátnője, még is jutott ideje másra is. Egyedül Tom maradt neki, de úgy látszik, már ő sem hiányolja. Nem érti, mi zajlik most körülötte, ennyire megváltoztak az emberek, vagy ő változott volna meg? <br />Annyira elmerült a gondolataiban, hogy észre sem vette a halk kopogást ajtaja felől. Tom lépett be az ajtón és lassan odasétált mellé. <br />- Ma még nem is láttalak. Miért nem jöttél le? <br />- Nem voltam éhes. – válaszolta halkan és rá sem nézett Tomra. Pedig mennyire szereti azt a gyönyörű arcot. A mogyoróbarna szemeit, telt ajkait és a férfiasodó vonásait. Ha ránéz, mindig melegség önti el a szívét és legszívesebben le sem venné róla a tekintetét. Most azonban még ránézni is fél. Fél, hogy nem fogja látni a mosolygós íriszeit,- melyek úgy ragyognak, mintha lázas lenne – az már elviselhetetlen lenne számára. <br /> Tom csak megcsóválta fejét és öccse meggyötört arcát kezdte figyelni. <br />- Hé, te sírtál? – kérdezte alig hallhatóan. <br />- Mi? Dehogy sírtam. – pirult el kissé Bill és zavarodottan elfordult. <br />- Mi baj van Bill? <br />- Semmi. – válaszolta hevesen, de tudta bátyját nem csaphatja be, túl jól ismeri már ahhoz. <br />- A sírás nem ciki. – tette öccse vállára kezét. <br />- De egy fiúnak az, nem? A gyengeség jele, és én nem akarok gyenge lenni. – szipogta Bill és újabb könnycseppek mardosták szemeit. <br />- Ugyan már, mindenki szokott sírni. Még Gordon is szokott és én is. <br />- Jó, de nem annyiszor, mint én. Van, hogy csak ülök a szobámba és rám jön a sírás… <br />- Akkor nem kellene olyan sokat egyedül lenned, nem gondolod? Például átjöhetnél hozzám is, én is egyedül vagyok. Emlékszel régen mennyi közös programunk volt? <br />- Hogyne emlékeznék. – suhant át egy röpke mosoly arcán, amint megjelentek szeme előtt az emlékek. <br />- Akkor jó lesz ismét bevezetni. De most menj le és egyél valamit, mert anya kezd aggódni érted. – simított végig öccse hátán majd elhagyta a szobát és a sajátját vette birtokba. Kezébe vette gitárját és játszani kezdte az oly jól ismert dalokat. <br />Bill elszánta magát, hogy megmutatkozik a konyhában és eszik pár falatot, hogy édesanyja ne aggódjon miatta. Miután nagy nehezen megevett egy fél szelet szendvicset, újból az emeletre sétált bátyja szobája felé, ám az ajtóban megtorpant. Némi hezitálás után bátortalanul nyomta le a kilincset és lépett be a számára mindig is barátságos szobába. <br />- Bejöhetek? <br />- Ez buta kérdés volt Bill. Te bármikor bejöhetsz. – mosolygott rá Tom kedvesen és intett, hogy üljön le mellé. Becsukva maga után az ajtót, helyet foglalt ikre mellett, aki épp egy új dalba kezdett bele, amihez énekelt is. ~ Keiner weiss, wie ist dir geht. <br />Keiner da, der dich versteht. Der Tag war dunkel, und allein… ~ Billnek nagyot dobbant a szíve, mikor tudatosult benne, mit is játszik testvére. Mintha Tom teljesen a gondolataiba látna és pontosan tudná mi bántja igazán. Az éneklésbe rövidesen ő is beszállt olyan átéléssel, mint még eddig talán soha. A dal végén Bill csak némán figyelte Tomot, akinek ez fel is tűnt. <br />- Mi az? Van valami az arcomon? – kezdte törölgetni puha bőrét, mire Bill hevesen megrázta a fejét. <br />- Nem, csak ez a szám… ez gyönyörű volt. <br />- Hát persze, hogy az volt Bill, hiszen te írtad. – mosolyodott el Tom, de Bill ismét csak a fejét rázta. <br />- Az a gyönyörű, ahogy játszottad. <br />- Oh.. hát köszönöm. – borzolta össze kissé Bill haját, majd az arcára adott egy puszit. Billt, mint valami villámcsapás érte ez a hirtelen, ám köztük oly jól megszokott gesztus. Valamiért úgy érezte ez most más, mint az eddigi puszik. Még mindig érzi arcán bátyja ajkait, ami szinte perzseli a bőrét. Nem tudja mi ez a különös érzés, amit testvére váltott ki belőle, de érezni akarja újra azokat telt ajkakat. Közelebb hajolt ikréhez, mintha viszonozná az előbbi pusziját, ám az véletlenül a szájára tévedt. Tom hamar feleszmélt és zavartan elfordítja a fejét. <br />- Még is mi volt ez? – kérdezte hirtelen Tom fennhangon, ami még jobban megrémítette az így is összezavarodott Billt. <br />- Éhn… én nem tudom.. ne haragudj. – szinte suttogta az utolsó szavakat. Tényleg nem tudja mi ütött belé, de egyszerűen késztetést érez arra, hogy megcsókolja a saját testvérét. Ettől a felismeréstől azonban megrémült, de az még inkább ijesztő volt számára, hogy ezek után mit gondol róla Tom. Most már biztosan ő is kerülni fogja, és akkor végkép egyedül fog maradni. <br />Tom elmélázva figyelte a kétségbe esett Billt, nem értette mi történt az előbb. A saját testvére csókolta meg pár perce. Ahogy figyelte öccsét összeszorult a szíve. Még most vette csak észre mennyire törékeny és érzékeny lett az utóbbi napokban. Mi történt veled Bill? Miért vagy ilyen szomorú? Miért csókoltál meg? És ez nekem miért esett jól? Ahogy ezen elmélkedett az ajtóhoz sétált és elfordította a zárban a kulcsot. Bill kérdőn tekintett fel rá. <br />- Mit csinálsz? <br />- Te mit csinálsz Bill? Miért csókoltál meg az előbb? – mászott fel az ágyra Bill mellé. <br />- Éhn.. éhn nem tudom. – hajtotta le a fejét. <br />- Egész jól csináltad. – suttogta Tom, mire Bill felkapta a fejét. – Csukd be a szemed. – Bill engedelmesen lehunyta pilláit, mire Tom ajkait öccse ajkaihoz tapasztva ízlelgetni kezdte azokat. Utat törve magának dugta át nyelvét ikre szájába, hogy nyelveik vad táncba kezdhessenek. Maga is meglepődött, hogy Bill milyen jól csókol. A nyelvében lévő piercing pedig csak még inkább fokozza ezt az érzést. <br />Levegőért kapkodva váltak szét ajkaik egymástól. <br />- Tohm, mi még is… <br />- Shh, ne beszélj most. – fojtotta öccsébe a szót és újra meg újra megcsókolta őt. <br />Az egész délutánt Tom szobájába zárkózva töltötték – ölelve és simogatva egymást az ágyon, miközben apró csókokkal hintik be egymás arcát. <br />Nem tudják mi fog ezután következni, mi lesz a folytatás, de abban biztosak, hogy nem engedik el egymást. <br />A fiatal magdeburgi fiúnak egy esős őszi délutánra volt szüksége, hogy rájöjjön, soha sincs egyedül, hisz csupán egy karnyújtásnyira van tőle a szomszéd szobában az az ember, aki mindig megóvta és vigyázott rá, aki mindig vele volt és az, aki mindig is az életet jelentette számára, akit a világon mindenkinél jobban szeret; az ikertestvére, Tom. <br /> <br />Vége <br /> <br /><a onblur="try {parent.deselectBloggerImageGracefully();} catch(e) {}" href="http://1.bp.blogspot.com/-9KwBYlvT5nM/TgCJctbIf1I/AAAAAAAAARs/ED7Bdv_Ta6c/s1600/EZT.jpg"><img style="display:block; margin:0px auto 10px; text-align:center;cursor:pointer; cursor:hand;width: 320px; height: 180px;" src="http://1.bp.blogspot.com/-9KwBYlvT5nM/TgCJctbIf1I/AAAAAAAAARs/ED7Bdv_Ta6c/s320/EZT.jpg" border="0" alt=""id="BLOGGER_PHOTO_ID_5620643461281120082" /></a><div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-6125101762114782694?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com13tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-89806492051948170712011-06-19T02:29:00.003+02:002011-08-22T02:04:57.469+02:00Sziasztok drágáim! <br /> <br />Magam sem hiszem el, hogy részt hoztam. Nem tudom mi volt velem, de nagyon nem akart összejönni ez a rész, de hála néhány kedves szónak új erőre kapva kész lettem. Remélhetőleg hamarosan jön a folytatás is és a napokban majd egy novella is. <br />Jó olvasást! ^^ <br /> <br />Életem az ikrek húgaként <br /> <br />48. rész – Sokkoló hír <br /> <br />Sebes léptekkel haladtam a gép felé, Bill pedig loholt utánam. <br />- Azért megvárhatnál. – motyogta mikor utolért. <br />- Nézd, ott vannak. – integettem anyuéknak. – Gyere menjünk oda hozzájuk. <br />- Édeseim. Úgy hiányoztatok. – ölelt magához minket anyu. – Hát a többiek? Ugye nincs semmi baj? <br />- Ne aggódj anyu, minden a legnagyobb rendben. Tom és Georg a kaját főzik. – vette el a csomagokat anyutól Bill. – És hogy éreztétek magatokat, milyen volt az út? – kérdezte egy széles vigyor kíséretében, miközben a bőröndöket bepakolta a csomagtartóba. <br />- Fantasztikus volt, nem is lehet szavakba önteni. – áradozott anyu. <br />- Az biztos, de engem anyátok jobban elbűvölt. – fűzte hozzá Gordon és megcsókolta anyut. Ezek után kérdezni sem mertünk többet, mert úgy turbékoltak a hátsó ülésen, mint valami tinipár. Billel csak összemosolyogtunk és az utat kezdtük el bámulni. Berlinben a forgalom még éjszaka sem áll meg. A főúton ismét kisebb torlódásba ütköztünk így a röpke húszperces utat most egy óra alatt tettük meg. <br />- Na, végre már. Betegre aggódtam magam miattatok. – lépett az előszóbába Tom és azonnal maga mellé húzta Billt, majd gyengéden végigsimított a hátán. <br />- Csak dugó volt kisfiam. – puszilgatta őt is körbe anyu, majd Georgot köszöntötte. – Hmm, micsoda illatok. – tette még hozzá, majd az ebédlőbe indult. <br />- A vacsora kész, már csak rátok vártunk… úgy, hogy jó étvágyat. – ültünk az asztalhoz és falatozni kezdtünk. Rossz szokásunkhoz híven már evés közben faggatni kezdtük anyuékat és figyelmesen hallgattuk meséjüket. <br />Egy pillanatnyi csend során Bill megköszörülte a torkát és rám sandított. Vettem a lapot így nagy levegőt véve belekezdtem mondókámba. <br />- Öhm szeretnénk mondani valamit. – kezdtem be bátortalanul, hiszen kicsit féltem anyuék reakciójától. Féltem, hogy felelőtlennek fognak tartani, hogy ilyen fiatalon teherbe estem. Georg is hamar észbe kapott miről is van szó, így segítségemre sietett. <br />- Kiderült, hogy Évi múltkori rosszullétei nem véletlenek. Ma pedig az orvos is alátámasztotta, hogy várandós. – húzott magához miközben a reakciókat vártuk. <br />- Tessék? – döbbent le anyu, hasonló képen, mint Gordon és láttam rajtuk nem igazán fogták még fel a hírt. <br />- Na de gyerekek, védekezni nem kell? – szólt közbe Tom nevetve, mire Bill oldalba vágta könyökével. –Áuu, ez fájt. <br />- Én nagyon örülök neki, hogy nagybátyó leszek, gratulálok. – ölelt meg minket Bill és a hasamon is végigsimított gyengéden. <br />- A viccet félre térve én is gratulálni szeretnék a kicsihez. Alig várom már, hogy belőle is vérbeli gitárost faragja. – követte Bill példáját Tom is. <br />- Az azért még odébb van. – kacagtam fel, majd anyu felé tekintettem. <br />- Ne haragudj szívem csak ez olyan váratlanul ért. Természetesen én is örülök a leendő unokámnak. De miért nem szóltál? Elkísértelek volna az orvoshoz. <br />- Georg eljött velem Dr. Schwwarzbach-hoz. <br />- És mit mondott? Minden rendben van? Mennyi idős vagy? És mikor kell megint mennetek? – jött a kérdés özön mire fellégeztem és örömmel válaszoltam rájuk. Ezt követően anyuval mi a nappaliba mentünk, - és folytattuk beszélgetésünket a kicsivel kapcsolatban- a fiúkra hagyva a pakolást. <br />- Na és Georg hogy reagált? <br />- Ez vicces, mert ő hozta fel a dolgot, hogy csináljak egy tesztet. Mikor rosszul voltam elhívta az anyukáját és gondolom ő mondhatta neki. Erre én nem is gondoltam, hiszen mindig vigyáztunk, de az sem nyújt 100% védelmet. Amikor pedig a teszt pozitív lett, nagyon megörültünk. Igazából még nem is beszéltünk gyerekről, de attól a ponttól kezdve már nagyon akartuk a kicsit. Csináltam még egy tesztet, ami viszont negatív lett így nem akartunk szólni senkinek, míg a doki meg nem erősítette a dolgot. <br />- Jaj, kicsim el sem hiszem, hogy te is anya leszel. <br />- Egyelőre még én sem. De már nagyon várom. – simogattam meg a még lapos hasamat. <br />- A kedves hölgyek kibeszélték magukat? – lépett be a nappaliba Georg mosolyogva és helyet foglalt mellettünk. <br />- Igen, úgy hogy nem is zavarlak titeket. De azért ne sokáig legyetek fent, a kicsinek és neked is pihenned kell. – mosolygott majd eltűnt a fürdőszobába. Hamarosan Bill is csatlakozott hozzánk. <br />- Annyira tudtam, hogy babát vársz és nem is szóltál nekünk. És te sem. <br />- Biztosak akartunk lenni benne, nem akartuk elkiabálni. – válaszolt Georg. <br />- És most már tudjuk, hogy egy édes kis krapek növekszik ott bent. – le sem vette a szemét a hasamról. Jóízűen felnevettem. <br />- Még is honnan tudod, hogy fiú lesz? – néztem rá felvont szemöldökkel. <br />- Csak tudom is kész. Tom is azt mondja, hogy kissrác lesz. Higgy nekünk. – kacsintott majd jó éjt kívánt és az emeletre sietett. Tekintettel rá, hogy tényleg későre járt az idő és elég izgalomban volt ma részünk, mi is nyugovóra tértünk. <br /> <br />Folyt. köv. <br /> <br />A kommenteket még mindig szívesen várom! *-*<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-8980649205194817071?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com8tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-45309087480684264272011-06-17T13:31:00.002+02:002011-06-17T13:38:33.006+02:00Sziasztok!<br />Tegnap puszta véletlenségből egy oldal kezdőlapján szemen ütött egy cikk részlete. TWC-s létemre ez még engem is meglepett. Nem az amit a csaj elmesél, hanem ahogy reagál arra a drága válaszoló. Elég durván közli a véleményét a dologról. Bemásolom nektek és szerintem nektek is lesz hozzá fűzni valótok. Nem konkrétan a TWC-ről van szó, de majd úgy is meglátjátok.<br />A következő rész pedig remélhetőleg este érkezik. :)<br /><br />"Szia Marco!<br /><br />Tudom, hogy gáz, ami most következik, de muszáj kibeszélnem magamból. 18 éves lány vagyok, az emberek szerint szép, kifejezetten jó csaj. Hiába. Eddig nem tudtam magamnak normális pasit találni. Minden csávó csak szexet és partizni akar, de normális dolgokat csinálni nem. Kicsit kiégtem az utóbbi időben. Sokat voltam otthon, a szüleimmel sem túl jó a kapcsolatom, csak a bátyámat bírom, aki mindig megértett és foglalkozott velem. A múltkor viszont történt valami, amit azóta sem tudok feldolgozni. Otthon voltunk együtt Zolival, ő a testvérem, s arról beszélgettünk egész este, hogy mennyire szar az élet, őt is most hagyta el a barátnője, én sem találom a helyem, ilyesmi.Sokat ittunk, tévéztünk, amikor hirtelen rám nézett és szó nélkül megcsókolt. Áramütésszerűen ért, amit csinált, de egyben nagyon felizgatott. Korábban soha nem éreztem semmilyen vonzalmat Zoli iránt, viszont most a szívem a torkomban dobogott. Iszonyatosan megkívántam. Szerencsére senki sem volt otthon rajtunk kívül, mert nem tudtunk uralkodni a vágyainkon. Zoli szinte letépte rólam a ruhákat, képtelen voltam ellenkezni, és az az igazság, hogy nem is akartam. Aztán a karjában bevitt apuék hálószobájába és az ágyon magáévá tett. Soha nem éltem át akkora gyönyört, mint aznap éjjel. Reggelig szeretkeztünk, majd hatalmasat aludtunk egymást átölelve. Érdekes módon másnap sem éreztünk semmilyen lelkiismeret-furdalást, csak kicsit zavarban voltunk mind a ketten. Ez egy hete történt. Azóta vergődünk, mert akarjuk egymást, de félünk, hogy ebből baj lesz. Segíts rajtunk, mit tegyünk? Ez szerinted normális?<br />Bari"<br /><br />Kedves Bari!<br />Nem. Egyáltalán nem normális. Mondhatni abnormális. Tesóval szexelni értelmetlen. Perverz, felkavaró, felesleges, rossz. Nem beszámítható megoldás. Pár percnyi élvezet, életnyi probléma. Fertőzi a testet és lelket egyaránt. Soha el nem múló infekciót okoz. Nincs rá orvosság, hiába is akarod. Marni fog a tudat, hogy a testvéred teste hatold beléd, mikor megszületett gyermeke fejét simogatod, de akkor is, mikor szüleid szemébe nézel, miközben gyűrött ágyukat rendezgetik. A bűntudat fejfájást okoz. Jön majd az a furcsa zúgás az agyban, melyet nem lehet kiseperni sehogyan. Lesz, hogy mindent feladnál, hogy múljon a szűnni nem akaró zakatolás. De akkor már hiába szorítod össze a fogad. Nagyon fáj és kész. Értened kell. Minden nehezen feldolgozható hím, akibe belebotlasz, aki szeret, imád, leszar, szenvedtet, magasba emel, földre ejt, kínozza a lelked és a tested egyaránt, többet ér férfiként, mint a srác a szomszéd szobából. Sokkal többet. Persze, nem tagadom, a testvérszerelemnek vannak előnyei. A bátyádat jól ismered, zsákban nincsen macska, igazából semmi nincs, ami elég fasza, lehet örülni tiszta szívből. A behatolás alatt ráadásul simán megbeszélhetitek ki mosogat, főz, porszívóz, ki csinálja meg a családi bevásárlást. Oly szimpatikus lehetőség ez is. Nem kell kéró után sem kutatni, van saját szoba, ágy, ami közös, csak a párna nem, mindamellett testvéred biztos nem hagy el, ha akarna sem tudna, hisz a véred, ha fertőző is, és látott már, mikor még csak a pokróccal maszturbáltál. Behozhatatlan előny, nem vitás. Mérlegelj hát, kedves Bari. Pattanj a serpenyő mindkét oldalára, billegj kicsit és dönts. Ha észnél vagy, átsétálsz tesódhoz, adsz neki egy laza puszit, arcra, testvérit és végleg átviszed a paplanod a saját szobádba. Esetleg dühös lesz kicsit, de majd megnyugszik. Tekintsd álomnak, ami történt, jó álomnak akár, melynek most vége. Édes lesz a felébredés. Még valami. Kutyátok, ugye, nincs? Ha van, vigyázz rá. Ha szarul vagy, ne rántsd be apuci ágyába vigasztalásképp. Kérlek, kíméld a blökit legalább. Mert ha őt is magadra húzod egyszer, nagy felindultságában még a seggedbe harap. S az még a fejnél is jobban fáj.<br />Üdv,<br />Marco<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-4530908748068426427?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com16tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-67288697572274335432011-06-05T20:17:00.003+02:002011-08-22T02:04:46.623+02:00Sziasztok! <br />Igen, még élek. Sajnálom, hogy két hétig nem jelentkeztem, de sajnos nem úgy alakultak a dolgok, ahogy elterveztem. Na de mentegetőzés helyett, itt a rész. Jó olvasást! <br /> <br />Életem az ikrek húgaként <br /> <br />47. rész – „Nagybátyó leszek?” <br /> <br />Egymás kényeztetéséből az éjjeli szekrényen lévő digitális óra pityegése zökkentett ki, jelezvén lassan útnak kellene indulnunk. <br />- Maradjunk inkább itthon… nem bánnád meg! – pillantott fel rám sejtelmes mosollyal az arcán. <br />- Abban biztos vagyok, de te is tudod, hogy megígértük anyáéknak, hogy kimegyünk a reptérre Billékkel. És különben is ne nézz így rám! <br />- Miért? Hogy nézek? – ha lehet most még elbűvölőbb mosolyt festett gyönyörű arcára. <br />- Tudod te azt nagyon jól. – adtam egy gyors puszit az arcára és kimásztam mellőle az ágyból. <br />Követve példámat hamarosan ő is kikászálódott a puha párnák közül és lustán battyogott le a lépcsőn. <br />- Pontosan mikor is érkeznek meg? <br />- 01:35-kor száll le a gépük, ha nincs késés. <br />- Akkor meg nem érünk még rá? – támaszkodott a konyhapultra a káváját szürcsölgetve. <br />- Sok dolgunk van még addig, ráadásul kitudja milyen a forgalom Berlinben. <br />- Igazad van, menjünk. – azzal megitta az utolsó csepp kávéját is, majd egy halvány puszit lehelt ajkaimra, de amit megéreztem a kávé illatát émelyegni kezdtem így inkább elhajoltam tőle. – Mi a baj? – kérdezte meglepetten. <br />- Nincs semmi, csak nem bírom a kávé illatát. – mostanában egyre több szagot tartok elviselhetetlennek - ami persze természetes velejárója a várandóságnak – de mindig váratlanul ér. Felsiettem az emeletre átvenni egy kényelmesebb ruhát és aztán útnak is indultunk. <br /> <br /> <br />- Kösz Dave, nagyon hálásak vagyunk. Még is csak felháborító, mit meg nem engednek maguknak ezek a mocsko… <br />- Ne húzd fel magad Tom, már intézkedtem. Ilyen baromságot úgy sem hisznek el az emberek. Amúgy is nem rég volt a sajtókonferencia, ami ennek teljes mértékben ellent mond. <br />- Davidnek igaza van Tom, nem ér annyit ez az egész. <br />- Csak meg akarom kímélni őket ettől a szennytől. – azzal fogta és az újságot a sarokba vágta. <br />- Ne törődj ezzel, már a pert is elindítottam, esélyük sincs. <br />- Ez igaz. – tűnődött el Tom. <br />- Na látod. Jól van srácok én megyek, szerdán fél 10 stúdió, el ne felejtsétek. <br />- Jó, jó. Ott leszünk. <br />- Helyes, sziasztok. <br />- Hello. – köszöntek egyszerre, majd visszasétáltak a konyhába, hogy folytathassák a – David látogatásával félbeszakított – főzést. <br />- Mindjárt 8, lassan itt kellene már lenniük. – amint ezt Tom kimondta dudaszó csapta meg a fülét. <br />- Megjöttek. – Bill máris rohant az ajtóhoz és széles mosoly keretében üdvözölt minket. – Hé skacok, csak hogy megérkeztettek végre. <br />- Elkerülő útón kellett jönnünk. Amúgy találkoztunk Daviddel, csak nem itt volt? <br />- De igen, épp most ment el pár perce. Na de gyertek már beljebb, mit állunk idekint. <br />- Na és Tom? – néztem körbe a nappaliban, de sehol sem találtam. <br />- A konyhában vagyok. – kiáltott, majd üdvözöltük egymást. <br /> <br /> <br />- Na a két főszakács jól egymásra talált. – nevetett Bill, immáron a nappaliban ülve. <br />- Nézd a jó oldalát, legalább nekünk nem kell főzni. – motyogtam miközben az asztalon lévő kekszből csipegettem már vagy húsz perce, amit sajnos ő is észrevett. <br />- Ilyen éhes vagy? Igaz a vacsorának még idő kell, de csináljak egy szendvicset? <br />- Nem köszi, jó ez. – majszoltam tovább. <br />- Komolyan, mint aki gyereket vár. – kuncogott jóízűen. <br />- Miért? Mit szólnál hozzá, ha kiderülne, hogy nagybácsi leszel? – néztem rá komolyan, mire arca komollyá vált. <br />- Na ne… ez most komoly? – kérdezett rá néhány perc töprengés után. Én csak mosolyogva felálltam és az emeletre indultam. <br />- Hé Évi! – jött utánam. – Ez most komoly? Várj már meg. – hármasával szedte a lépcsőket, de mire felért, én már az ágyamon ültem és a tv-t kapcsolgattam. Leült mellém és mielőtt bármit is mondhatott volna megakadt a szemünk a zenecsatornán, ahol épp a friss sztárhíreket sorolták, köztük a rólunk – legfőbbképpen Georgról - megjelent zagyvaságot is, amiről eddig fogalmam sem volt. <br />- Ez mi? – kérdeztem Billtől, mert látszólag ő nem volt ennyire meglepett, mint én. Nem szólt semmit, csak lebattyogott a földszintre és egy újsággal a kezében tért vissza. <br />- Ezt hozta David. – nyújtotta át az újságot, aminek a címlapján az a kép virított, amit a múlthéten a dugóban készítettek a lesifotósok. Fellapoztam a színest papírt és végig futattam szemem a cikk hasábjain. <br />- „ A napokban egy névtelen levelet kapott szerkesztőségünk, melynek tartalma szerint egy Hamburgi lány, hónapok óta titkos viszonyt folytat a banda basszerosával. ~ Egy helyi szórakozóhely szülinapi partiján találkoztunk. Meghívott egy italra és beszélgetni kezdtünk. Meglehetősen közvetlen volt és megkérdezte lenne-e kedvem találkozni vele valamelyiknap. Meglepett a kérdése, mert úgy tudtam, hogy az ikrek húgával, Evával van kapcsolatban, de Georg elárulta, nem szereti őt, csak egy fellángolás volt a részéről és megszakította vele a kapcsolatot. Elhittem amit mondott, így kedden újra találkoztunk és azóta is folyamatosan tartjuk a kapcsolatot. Nagyon megszerettem őt és ő sem rejtette véka alá érzéseit, amit egy szenvedélyes éjszaka keretein belül a tudtomra is adott… ~ Nem tudjuk, hogy igaz- e a levél tartalma és azt sem, hogy tudnak –e erről a srácok. És ha igen, mit szólnak mindezekhez? „ – olvastam egy töredéket a cikkből, majd nagy levegőt vettem és a konyhába indultam. Bill azonnal rohant utánam és nyugtatgatott, hogy mind ez nem igaz, amit persze tudtam, hisz Georg minden szabadidejét velem tölti és esténként sem szokott bulikba eljárni. <br />- Szívem! – szóltam már a lépcső aljáról, mire Georg kijött a konyhából. <br />- Mi az szívem? <br />- Aj ajj – szólt halkan Tom, mikor meglátta az újságot a kezemben. Georg elvette a lapot és elkezdte olvasni. <br />- Ezt nem hiszem el. Mi ez a baromság? Ugye nem hiszed, ho… <br />- Persze, hogy nem, ne aggódj. – nyugtattam meg. <br />- David már elintézett mindent, jó nagy raplit vágott a szerkesztőségen és bepereli őket. <br />- Ez a minimum. Nem hiszem el, hogy egy perc nyugta sincs az embernek az ilyen hülyeségek miatt. – morogta mérgesen és ő is jó messzire eldobta az újságot. <br />- Jól van, David elintézett mindent, ne is törődjünk ezzel, inkább terítsünk meg. – javasolta Tom és megterítettünk. – Bill, a vacsorának még kell pár perc. Érte mentek anyuékért? – kérdezte öccsét Tom. <br />- Persze, Évi jössz? <br />- Aha, csak egy pillanat. – nyomtam egy csókot Georgnak majd a repülőtérre indultunk. <br /> <br />- Szóval… - tekintett rám Bill vezetés közben. <br />- Szóval mi? – értetlenkedtem, mire megforgatta szemeit. <br />- Tudod te azt nagyon jól. Tényleg kisbabát vársz? <br />- Ezt honnan veszed? <br />- Évi! Nagybátyó leszek? <br />- Őőő… nézd, most száll le a gép, siessünk. – szálltam ki a kocsiból, mire Bill csak nagyot sóhajtott. <br />- Otthon nem úszod meg, el kell mondanod mindent. <br />- Oké, de gyere már. <br /> <br />Folyt. köv. <br /> <br />A kommenteket szívesen várom (= <br />Mit szóltok Bill újításaihoz?<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-6728869757227433543?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com7tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-41547222502398818272011-05-21T03:14:00.003+02:002011-08-22T02:04:36.212+02:00Sziasztok! <br /> <br />Amint látjátok megváltozott a desing. Változásra vágytam, remélem elnyerte tetszéseteket. Na és az új dizi mellett itt az új rész is, ami nem lett épp hosszú, viszont hamarosan jön a folytatás. <br /> <br />Életem az ikrem húgaként <br /> <br />46. rész – Amikor megtudod az igazságot <br /> <br />Pár percig még csendben feküdtek egymás karjába telepedve a mély színű tölgyfa asztalon. A ház némaságba burkolózva, nyugodtságot sugárzott az előtt elhaladó járókelők számára. Pedig ha tudnák, hogy ez előbb még szenvedéllyel túlfűtött nyögdécseléstől, zihálástól volt hangos az egész épület, most pedig csak a falon lévő antik óra monoton ketyegése töri meg a csendet. <br />Sötét volt már, Tom még is látta a mellette nyugvó törékeny test körvonalát kirajzolódni. Hosszú újaival gyengéden végigsimított rajta, mire megremegett. Halvány csókkal hintette be - a számára oly izgató- csillagtetoválást, majd ikre ajkaihoz hajolva néhány másodpercig birtokba vette azokat. <br />Épp olyan lassan ültek fel a mostanra már keménynek bizonyuló asztalon, mint amilyen lassúsággal szálltak vissza a gyönyör világából a valóságba. <br />- Megyek fürödni, jössz velem? – kérdezte Bill rekedtes hangon. <br />- Igen, csak ezt még összeszedem. – célzott a padlón darabokban heverő porcelán darabkákra, melyek hevesük során került a fölre- majd kisimított egy kósza tincset öccse szeméből és belecsókolt nyakába. – Menj előre, sietek én is. <br />Hamarosan már csak Bill lépteinek hangját hallotta a lépcső irányából, így kénytelen volt ő is feltápászkodni az asztalról és összeszedni a törött tányérokat, pedig szívesen maradt volna ott ikrét a végtelenségig csókolgatni. <br />Lassan botorkált ki a konyhába és szedte össze a törött porcelánt a földről, majd fölkapkodta szétszórt ruháikat és Bill után igyekezett. Amikor benyitott meleg gőz csapta meg puha arcát. A kezében szorongatott ruhadarabok most ismét a földön találták magukat. Meglátta amint Bill hívogatóan tekint felé és érezte szíve újra hevesen kezd dobogni. Megbabonázva vezette végig tekintetét öccse testén, mellyen millió számra folynak végig az apró vízcseppek. Bill észrevette Tom reakcióját és kihasználva az alkalmat, szelíd mosollyal az arcán kacérkodni kezdett, amivel még inkább elbűvölte testvérét. <br /> <br /> * * * <br /> <br />- Szívem el fogunk késni az orvostól. – szóltam be a fürdőbe, ahol Georg még mindig a gyönyörű hosszú barna haját igazgatta. Kevesebb, mint öt perc múlva már némán ültünk a kocsiban. Minden gondolatom a baba körül forgott, és ahogy szemem sarkából rá pillantottam Georgra tudtam ő sem tesz másként. Ha kiderül, hogy tényleg kisbabát várok, akkor megváltozik az egész eddigi életünk, még is bízom benne, hogy egy csöppséget hordok a szívem alatt. <br />Gondolataimba merülve észre sem vettem, hogy már Berlinbe értünk. <br />- Izgulsz? – tette fel a kérdést, amiről bizonyára ő is tudta, hogy felesleges. <br />- Igen, egy kicsit. – nem szólt semmit csak áthajolt a kormány fölött és apró puszikkal hintette be arcomat. <br />A kórház ajtaján belépve egyből megcsapott a levegőben keringő fertőtlenítő szaga, amitől hányingerem lett. Gyors léptekkel indultunk meg a nőgyógyászat felé, ahol türelmesen vártunk, amíg szólít minket az asszisztens. <br /> <br />- Áh, jó napot Eva, fáradjanak beljebb. – köszöntött minket kedvesen az orvos. <br />- Jó napot Dr. Schwarzbach. Ő a párom Georg Listing. <br />- Nagyon örülök, Dr. Jürgen Schwarzbach. – fogtak kezet, majd hellyel kínált minket. – Hogy van az édesanyja? Na és az ikrek? Régen hallottam már felőlük. – érdeklődött, hiszen nagyon jól ismerte a családot. <br />- Mindenki remekül van. <br />- Na és ön? Egy újabb rutinvizsgálatot szeretne? <br />- Nos, ami azt illeti… az elmúlt kéthétben elég rosszul éreztem magam, aztán Georg kérésére megcsináltam két gyorstesztet, de eltérő eredményt mutatott. – látszólag kicsit meglepődött, de nem csodálom számomra is hihetetlen az egész. <br />- Mennyi ideje késik a vérzése? – halmozott el még ehhez hasonló kérdésekkel majd nekilátott a vizsgálatnak, amit ultrahanggal fejezett be. Némán fürkészte a monitort, ami egyre inkább nyugtalanított, majd hírtelen a képre meredt. <br />- Nos Eva, ön kétségtelenül állapotos. <br />- Tessék? – kérdeztük egyszerre Georggal. <br />- Ott. Látják azt az aprócska pontot? Az ott az önök kisbabája, bár még nagyon nagyon picike. – alig akartam elhinni. Tényleg állapotos vagyok. Csillogó szemmel tekintettünk a monitorra, majd halvány csókban forrtunk össze. <br />Miután az orvossal megbeszéltünk mindent, még egyszer gratulált, majd elköszöntünk. Amint kiléptünk az ajtón, Georg egyből magához húzott, és nem törődve a körülöttünk lévő emberekkel szenvedélyes csókot váltottunk. <br />- Istenem, nem hiszem el. Legszívesebben világgá kürtölném, olyan boldog vagyok. – áradozott immáron otthon, miközben a pocakom simogatta. <br />- Előbb várjuk meg, míg anyáék hazaérkeznek. <br />- De az olyan soká lesz, nem bírom ki addig. <br />- Kevesebb, mint 19 óra és itthon lesznek…- nevettem fel halkan- addig is van egy ötletem, gyere ide. – kúszott feljebb az ágyon én pedig ajkainak estem. <br /> <br />Folyt. köv.<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-4154722250239881827?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com8tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-59880639129279441322011-05-08T01:34:00.006+02:002011-08-22T02:04:26.454+02:00Sziasztok. <br />Meghoztam a következő részt, ami, hogy is mondjam kicsit "pikáns" lett :P <br />Na de inkább olvassátok. <br /> <br />Életem az ikrek húgaként <br /> <br />45. rész – Szenvedélyes éjszaka <br /> <br />- Te most komolyan ezt akarod csinálni…. nekem van egy sokkal jobb ötletem, hidd el tetszeni fog. – azzal kivette kezéből a tányért és maga felé fordította, majd ajkait ikre ajkaira tapasztva finoman ízlelgetni kezdte azokat. Egy percre sem váltak el egymástól, még akkor sem, mikor Tom mindent félre söpörve a pultról felültette rá öccsét és tovább csókolgatta. <br />Bill mit sem törődve előző cselekedetével, lábaival körbefonta Tom derekát, ezzel is közelebb húzva magához. Arcát belefúrta bátyja nyakába és mélyen szippantotta be illatát. <br />Az apró csókok, amik eddig arcát hintették be, a kulcscsontjáig vándoroltak. Teste megremegett amint megérezte szerelme hosszú vékony újait végigfutni gerince vonalán. Feszes fekete pólója - ami eddig elfedte hófehér, vágytól tűzforró vékonyka felsőtestét – most a helyiség túlsó sarkában landolt. <br />A csókok melyek ellepték meztelen felsőtestét égetően perzselték selymes bőrét. A vágy teljesen átjárta minden porcikáját, már nem tudott józanul gondolkozni. <br />Tom kínzó lassúsággal kezdte bontogatni övcsatját, megszabadítva egy újabb zavaró ruhadarabtól. Kezével végigsimított öccse combján, majd boxere szegélyénél állapodtak meg kezei. Egy pillanatra felnézett Billre és mosoly húzódott arcára. Bill kipirult arccal, lehunyt pillákkal, a vágytól tűzforró és remegő testtel várta, hogy bátyja megszabadítsa az utolsó zavaró tényezőtől is. Tom azonban tovább kínozta. Halvány csókot nyomott telt, puha ajkaira, majd újra mellkasát vette birtokba, eljátszadozva a kis fémkarikával, ami Bill kemény mellbimbójában helyezkedik el. Kezével végigsimított már igencsak kőkemény hímtagján, ami öccséből rekedtes nyögést váltott ki. <br />Nagyon élvezte bátyja kényeztetését, de már tovább szeretett volna lépni. Ezért megelégelve Tom keserédes kínzását kissé megemelte csípőjét és hátra hajtotta fejét. Tom tudta mit szeretne öccse, ezért felhagyva korábbi cselekvésével kibújt felsőjéből – amit Billéhez hasonlóan jó messzire eldobott – felkapta Billt és a konyhaasztalra fektette. A lakozott tölgyfa asztal hideg volt felhevült testének, amitől felszisszentett, de azon nyomban megfeledkezett erről mihelyt megérezte a finom ujjakat körbefonódni erősen lüktető pontján. Ismét behunyta szemeit és hagyta had sodorják az érzelmek, melyek akkor annyira boldoggá tették. És nem csak Bill volt boldog, hanem Tom is. Végig nézett öccsén és melegség öntötte el szívét. Kócos fekete tincsei az izzadságtól kipirult arcába tapadtak, hosszú pilláit szorosan csukva tartva nyögdécselt alatta. Mellkasa szaporán emelkedik fel s alá, szíve sajáthoz hasonlóan őrült tempóban ver, csípője meg- megrándul. Látni ezeket és érezni - miként reagál, a számára legfontosabb ember a világon tevékenysége hatására. - hogyan kezd egyre jobban lüktetni és keményedni keze alatt ékessége, hallani egyre hangosabb nyögéseit, szuszogását. Kell annál nagyobb boldogság mintsem örömöt szerezni annak, akit szeretünk? Tom számára nem. Háttérbe szorítva saját vágyait Billre akarta szentelni az összes figyelmét. <br />Bill csípőjének mozgása azonosult Tom ütemével és nem sok kellett, hogy elsüljön, de ekkor Tom lelassított. Bill hálásan pislogott fel rá, majd megfordult és fenekét kissé kidomborítva tekintett ismét bátyja felé. <br /> <br /><a onblur="try {parent.deselectBloggerImageGracefully();} catch(e) {}" href="http://1.bp.blogspot.com/-CUjK3_6ivTM/TcXXadG86SI/AAAAAAAAAP4/ROtr1DB2Oj0/s1600/f2a462a3a3_51284768_o2.jpg"><img style="float:right; margin:0 0 10px 10px;cursor:pointer; cursor:hand;width: 222px; height: 320px;" src="http://1.bp.blogspot.com/-CUjK3_6ivTM/TcXXadG86SI/AAAAAAAAAP4/ROtr1DB2Oj0/s320/f2a462a3a3_51284768_o2.jpg" border="0" alt=""id="BLOGGER_PHOTO_ID_5604122160822806818" /></a> <br /> <br />Billen már nem voltak észrevehető jelei a szégyellőségnek, mint az előző aktusaik során, ami Tom számára kifejezetten tetszett. Mindig is szerette, ha öccse magabiztosan kezébe veszi az irányítást, ami eddig nem nagyon volt jellemző. Talán ezek után? <br />Tom azonnal kibújt bő nadrágjából, ami az eltelt félóra alatt igen szűkössé vált számára. Újból végigsimított gerincén, majd óvatosan belé hatolt. A fájdalmas helyett most egy kéjes nyögés törte meg a pillanatnyi csendet. Leírhatatlan érzés járta át testüket amint egyesültek. A mozdulatok hamarosan gyorsabbá, a nyögések egyre hangosabbá váltak. Tom érezte hamarosan elsül, de erőt vesz magán és még időben lassít a tempón, mert ikrével egyszerre szeretne eljutni a túlvilágba, amire nem sokat kell várnia. Két, három nagyobb lökés után érezte megfeszülni az alatta lévő törékeny testet, és a meleg folyadékot szétáradni kezében. Ezzel egy időben őt is átjárta az orgazmus mindent elsöprő érzése. <br />Fáradtan pihent meg öccse mellkasán levegőért kapkodva, majd kicsusszant belőle és mellételepedett az asztalon. <br />Bill fáradt szemei most is csillogtak a félhomályban. Az az angyali mosoly, ami megjelent arcán, Tomnak mindent elárult szavak nélkül is, azonban ő biztos akart lenni benne, hogy érzései Tom számára nyilvánvalók legyenek. <br />- Köszönöm. – suttogta halkan még mindig szuszogva. <br />- Shh…- helyezte mutatóujját ajkára majd olyan szenvedéllyel, mint még talán eddig soha csókolta meg. <br />- Szeretlek Tom. – lehelte ajkaira, Tom karjai közzé bújva. <br /> <br />Folyt. köv. <br /> <br />Várom a véleményeket *-*<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-5988063912927944132?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com10tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-52091195682527063142011-05-06T18:10:00.004+02:002011-08-22T02:10:44.252+02:00Sziasztok! <br />Mint láthatjátok most nem rész hozok hanem egy novellát Annettétől, ami szerintem ismét fantasztikus lett. Remélem nektek is tetszeni fog és Annette szívesen várja a véleményeiteket. <br /> <br /> <br />Lehull a lepel <br /> <br /> <br />Amikor felébredtem, egy egész hangulatos szobában találtam magam, ami egyáltalán nem hasonlított egy kórteremre. Körbenéztem, s láttam, hogy egy afrofonatos fiú a széken ülve alszik. A szemeit még nem láttam, de biztos voltam benne, hogy gyönyörűek. Az arca pedig egyszerre volt kisfiús és férfias. <br /> <br />Halkan felkeltem az ágyból, de a gravitáció kifogott rajtam, mire a fiú egyből felkapta a fejét. Nem tévedtem. Csodaszép barna szemei voltak. <br /> <br />-Jobban vagy? – jött a kérdés kissé álmoskás hangon. <br /> <br />-Hát… fogjuk rá. De hogy kerültem ide? <br /> <br />-Elájultál, mi meg a tesómmal arra jártuk, észrevettünk és hazahoztunk. <br /> <br />-Aha… és miért nem egy kórházba vittetek? – kérdeztem egy kicsit indulatosan, mire felvonta a szemöldökét. – Mármint köszi, hogy nem hagytatok ott, de … mi van, ha egy sorozatgyilkos vagyok? <br /> <br />-Nem hinném, hogy az vagy. Nem úgy nézel ki – válaszolt a fiú mosolyogva. <br /> <br />-Miért? Hogy néz ki egy sorozatgyilkos? – kötözködtem vele. <br /> <br />-1. A sorozatgyilkosok általában férfiak. 2. Azok nem ilyen szépek – mosolygott édesen. <br /> <br />-Ohh… köszönöm – pirultam el-ami sosem volt szokásom-, de hamar észbe is kaptam. – Te most flörtölsz velem? Még a nevedet sem tudom! – mondtam neki nevetve. <br /> <br />-Jaj, ne haragudj! Tom Kaulitz – nyújtott kezet. <br /> <br />-Laura Berger – viszonoztam a gesztusát, ő pedig elég furán nézett. – Mi a baj? <br /> <br />-Te nem ismersz meg? <br /> <br />-Miért? Kellene? <br /> <br />-Hát … - kezdett bele, de valaki feltépte az ajtót. – Bill! Nem lehetett volna halkabban? Mi van, ha Laura még pihen? <br /> <br />-Jó, sajnálom. Szia, Bill vagyok. Tom! David hívott, be kell mennünk hozzá. Azt mondta, sürgős. <br /> <br />-És mi lesz Laurával? – aggodalmaskodott Tom. <br /> <br />-Hozd őt is. Csak siessetek! – nyögte ki Bill hosszas mérlegelés után, majd kiviharzott a szobából. <br /> <br />-Nézd el neki! Mostanában kicsit ideges – mondta Tom egy zavart mosoly kíséretében. <br /> <br />-Oké. De azért lehetett volna kedvesebb. Nem egy nyamvadt tárgy vagyok, amit hurcibászhatnak ide-oda! – csattantam fel idegesen. <br /> <br />-Hey, ne idegeskedj emiatt! – kérte Tom, s nyomatékosításul rám mosolygott. Úgy látszik, mániája a mosolygás. <br /> <br />-Jó. De csak mert te kéred! – füllentettem neki, hisz borzasztóan zavart, hogy egy olyan ember, aki csak a nevem tudja - és én is csak a nevét tudom -, egy hordozható dologként kezel. – És ki az a David? <br /> <br />-Ez egy hosszú történet. De amíg odaérünk, elmondom. <br /> <br />-Nagyon titokzatosak vagytok ám! Téged ismernem kéne, David pedig egy hosszú történet… - adtam hangot a gondolataimnak nevetve. <br /> <br />-Na gyere, menjünk! Bill már vár! – mondta Tom, mikor meghallottuk a dudát. <br /> <br />Megfogta a kezem és elkezdett húzni kifelé a szobából. Nekem ez azonban nem volt olyan egyszerű, ugyanis majdnem összeestem. Ismét. Megszorítottam a kezét és megkapaszkodtam a legközelebbi tárgyban, ami a kezem ügyébe akadt. <br /> <br />-Hey, hey, kislány, minden oké? – érdeklődött aggodalmasan Tom. <br /> <br />Nemet intettem a fejemmel, ő pedig felkapott és visszafektetett az ágyra. Felhívta Billt, hogy menjen egyedül, mert rosszul vagyok. Az egész beszélgetésből Bill kiabálása ütött szíven, hisz most miattam összeveszett Tommal. <br /> <br />-Bill nagyon mérges volt? – kérdeztem suttogva. Nem volt erőm hangosabban beszélni. <br /> <br />-Túlélem – vetette oda félvállról. – Te viszont nem biztos. Most szépen elmeséled, mi a bajod, mert ma már másodjára esel össze! – utasított Tom ellentmondást nem tűrő, de mégis törődő hangon. <br /> <br />-Muszáj? – kérdeztem kelletlenül. Nem akartam a problémáimról beszélni. Túl zűrös volt az életem, és nem biztos, hogy Tomot érdekelné. <br /> <br />-Hahó, Laura! Itt vagy még? – rántott vissza az afrofonatos srác hangja a valóságba. <br /> <br />-Persze – válaszoltam neki halkan. <br /> <br />-Akkor elmondod, hogy mi a baj? – kérlelt kedvesen, s megjelent az első könnycsepp a szememben, amit tudtam, hogy még több fog követni. <br /> <br />-El – sóhajtottam, majd belekezdtem. – 3 napja vagyok ebben a nyomorult városban. Első nap még minden rendben volt, azonban tegnap ellopták az egyik bőröndömet. Természetesen azt, amelyikben a pénzem tartottam. Próbáltam pénzt kérni az emberektől, de – mintha ott sem lettem volna – továbbmentek. Így tegnap óta nem ettem és nem ittam semmit. Valószínűleg ezért ájultam el. <br /> <br />-Bassza meg! Mindjárt jövök! – kiáltotta Tom és kirohant a szobából. Én meg csak pislogtam nagyokat. Jó tíz perc múlva meg is tudtam, miért szaladt el. Egy nagy tálca kajával tért vissza. Rám parancsolt, hogy egyem meg, mire én hálásan ránéztem és elmotyogtam egy köszönömöt. <br /> <br />-Laura, egyél még! Megint a padlón fogsz kikötni! <br /> <br />-Miért? Nem kapnál el, ha esetleg ismét összecsuklana a lábam? – kérdeztem mosolyogva. <br /> <br />-Dehogynem! De akkor is egyél még! <br /> <br />-Tooom! Nem bírok többet enni! – nyavalyogtam, mint egy kisgyerek. <br /> <br />-De hát alig ettél! – mondta nevetve. <br /> <br />-Alig?! A fél tálcát elpusztítottam! – nevettem vele én is. – Amúgy ha sokat eszem, akkor integethetek az összerágott ételnek a WC-n. <br /> <br />-Akkor ne egyél! De lehetne még egy kérdésem? – kérdezte óvatosan. <br /> <br />-Akár kettő is. De utána én kérdezek. <br /> <br />-Még szép! Szóval, miért jöttél Los Angelesbe? <br /> <br />-Ez egy hosszú történet – válaszoltam letörve. <br /> <br />-Van időnk. Elmondod, kérlek? – nézett rám, én pedig ráemeltem még szomorúbb tekintetem. – Mi a baj? <br /> <br />-Milyen rövid szó ez a kérlek, mégis milyen sokat jelent nekem. Tudod, Tom, a családomban én voltam a fekete bárány. Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor mondták nekem, hogy kérlek. Eleinte minden rendben volt, míg egyedül voltunk. Anya, apa és én. Aztán mikor megszületett a húgom, engem szinte teljesen elfelejtettek. Már-már szolgaként kezeltek. Aztán 15 évesen eldöntöttem, hogy mindent elkövetek, hogy borsot törjek a szüleim orra alá. Lezüllött fiatalokkal lógtam, hétvégenként buliból buliba jártam. A sulit ennek ellenére sosem hanyagoltam el. Később mélyebbre süllyedtem. Elkezdtem drogokat használni, amikre szépen rá is szoktam. De nem ám a lightosabbakra. Inkább hol egy kis heroin, kokain és még sorolhatnám. Szerencsére segítséggel időben ki tudtam szállni, különben lehet, hogy már nem élnék. De nem egyszer vártak haza a szüleim azzal, hogy mekkora egy ribanc vagyok. Aztán ők is egyre messzebbre mentek. Volt, hogy egy buliból vagy randiról úgy rángattak haza, hogy valaki meghalt a családból. Szerencsére ez sosem volt igaz, de elég kellemetlen volt otthagyni a haverokat vagy épp az aktuális randi partneremet. Aztán ahogy közeledett az érettségi, egyre több mindent varrtak a nyakamba, hogy aztán megmondhassák, hogy még egy egyszerű érettségin is megbukom. De hát ez sem jött nekik össze, mert mint mondtam, végig tanultam a négy évet. A vizsgák után anyám közölte velem, hogy van egy nekem való munkalehetőség. Tudtam, hogy gáz meló lesz, mert túl boldogan mondta. Én persze nem akartam elmenni, de apával betuszkoltak a kocsiba… és… és eladtak egy kisstílű stricinek, hogy… igazuk legyen, hogy a lányuk… egy… egy… mocskos kurva! – zokogtam fel. Tom védelmezően átkarolt és próbált megnyugtatni kisebb-nagyobb sikerrel. Én pedig úgy szorítottam, mintha az életem múlna rajta. <br /> <br />-És a barátaid nem tudtak segíteni? - kérdezte Tom, mikor már nagy nehezen megnyugodtam. <br /> <br />-Barátok… Jó vicc – nevettem fel keserűen. – Az én életemből kimaradt a barátok című fejezet. Csak a haverok voltak, akik lelki szemetesként használtak. De ha nekem kellett valaki, akkor mindenkinek fontos dolga akadt. Ne nézz nagyon orvosi esetnek, de az utóbbi 11 évben a pszichológusom töltötte be úgymond a legjobb barát szerepét. Hiába fogadtam meg azonban a tanácsai nagy részét, a zűrös életem miatt senki nem engedett közel magához. <br /> <br />-Oh, szegénykém! Ez borzasztó. Én el sem tudnám képzelni az életem a tesóm és a barátaim nélkül – mondta Tom együtt érzően. Éreztem, hogy komolyan gondolja, és benne bízhatok. – Tényleg, a húgoddal mi lett? <br /> <br />-Az én kicsi hugicám segge fényesre lett nyalva – kezdtem bele egy nagy sóhaj után. – Ő mindent megkapott. Zongorázni tanult, a legújabb játékai voltak -amikkel egy hétnél tovább nem játszott, mert megunta őket- és a legjobb ruhákban járt. Jó, most nem azt mondom, hogy én hajléktalan kinézettel lófráltam. De míg ő szeretetből, én muszájból kaptam. Aztán beíratták a legjobb iskolába, ahol megadatott neki a lehetőség, hogy megismerje, mi az az igaz barátság – tört rám ismét a sírás és úgy bújtam Tomhoz, mint a gyermek az édesanyjához. Ő már nem is próbált szavakkal vigasztalni, egyszerűen csak átölelt és simogatta a hátam. Egy kicsit megnyugodtam, amit ő is észrevett. Éreztem, hogy vesz egy mély levegőt, megrázza a fejét, majd kifújja. <br /> <br />-Mondd nyugodtan, Tom! Mit szeretnél még tudni? – kérdeztem, mikor már harmadjára játszotta el ugyanazt. <br /> <br />-Hogy jött Los Angeles? Mármint… miért pont ez a város? Annyi más csodásabb hely van a világon! <br /> <br />-Most ugye nem éppen elzavarni akarsz? Mert ha igen, akkor egy szavadba kerül, és itt sem vagyok! – emeltem rá ismét könnyes szememet. <br /> <br />-Jaj, nem! Dehogyis! Úristen, de hülye vagyok! Bocsánat! Nem akartam, hogy félreérts! – nézett rám ő is szomorúan. – Kérlek, ne haragudj rám! <br /> <br />-Már hogy tudnék haragudni, Tom? Hazahoztatok, te belém tuszkoltál egy csomó kaját, most meg hallgatod az elcseszett életemet – erőltettem magamra egy mosolyt. – Nem haragszom. <br /> <br />-Köszönöm, Laura. De azért elmondod, hogy jutottál ide? <br /> <br />-Az, kérlek szépen, nehezen indult. Nagy nehezen megszöktem attól a szemét stricitől, amit anyáék hüledezve fogadtak. Megmondtam nekik, hogyha adnak elég pénzt, többet nem látnak. Összepakoltam lét bőröndnyi ruhát és a szükségesebbeket. A reptéren a leghamarabb induló járatra kértem a jegyet. Így lett LA. A pénzem nagy részét ott hagytam, a maradékról pedig már tudsz. Próbáltam egy-egy gyorsétteremben munkát találni -még takarítónő is lettem volna, csak legyen munkám-, de sehol nem volt rám szükség. Aztán jártam az utcákat és bumm. Filmszakadás. Még mindig nem tudom, hogyan hálálhatnám meg, hogy hazahoztatok. <br /> <br />-Nem kell megköszönöd. Ez természetes, hogy nem hagytunk ott – mosolygott rám Tom. <br /> <br />-Kedves vagy, Tom! De mindenképp meg szeretném hálálni! – akadékoskodtam. <br /> <br />-Ha valóban így akarod, akkor maradj velünk! Amúgy, köszönöm, hogy mindezt elmondtad nekem! <br /> <br />-Jól esett, hogy elmo… Tessék?! – kaptam észbe egy kis fáziskéséssel. <br /> <br />-Kíváncsi voltam, mikor esik le – nevetett Tom. <br /> <br />-De most komolyan? – hitetlenkedtem. <br /> <br />-Persze, hogy komolyan! <br /> <br />-ÉS Bill? <br /> <br />-Billt bízd ide! – mondta kihúzva magát. <br /> <br />-Akkor köszönöm! – öleltem meg. – És Tom! <br /> <br />-Mondd csak, Laura! <br /> <br />-Lenne még egy kérésem – szólaltam meg óvatosan. <br /> <br />-És pedig? <br /> <br />-Szóval… hogy is mondjam… gondolom a tesód is ilyen kedves és megértő, mint te. Viszont nem szeretném, ha más is tudná rajtad kívül, mi történt velem. <br /> <br />-Miért nem? Tuti megértené – próbált győzködni Tom. <br /> <br />-Ebben nem kételkedem. De nem akarom, hogy megsajnáljon, szánakozzon és a közelemben semmiféle családos témát ne említsen, mert az rossz érzéssel töltene el engem. <br /> <br />-De biztos? <br /> <br />-100%. És nézd a jó oldalát. Én még nem tudok rólad semmit, de máris lett egy közös titkunk! – mondtam neki immáron mosolyogva. <br /> <br />-Hát jó, ahogy szeretnéd – adta be a derekát kis idő múlva. <br /> <br />-Köszönöm, Tom! De most én kérdezek – néztem rá nevetve. – Vagy nem is! Csak mesélj! <br /> <br />-Rendben – kezdett bele Tom mosolyogva. – Van egy bandánk. A neve Tokio Hotel. Az egész akkor kezdődött, mikor még Devilishként felfedezett minket David. <br /> <br />-Akihez most Bill ment? <br /> <br />-Igen. Aztán az ő javaslatára változtattuk a nevünket Tokio Hotelre. Az első kislemezünk 2005-ben jött ki. Ez volt a Durch den Monsun. Hetekig vezette a lejátszási listákat, díjakat zsebeltünk be érte, és valóra vált az álmunk. Aztán jött a Schrei, majd a nagylemez, és… - és Tom csak mesélt, mesélt és mesélt. Hol szomorkásan, hol boldogan. Egy-egy poénos dolgon együtt nevettünk. Aztán hirtelen beugrott, hogy 15-16 éves fejjel milyen ocsmányságokat mondtunk rájuk. Pedig nem is tudtuk, hogy milyenek. De nem mondtam el Tomnak, nem akartam megbántani. Inkább csak hallgattam tovább, milyen átéléssel, milyen büszkén és boldogan beszél karrierjükről. Időközben befutott Bill is, és ketten folytatták tovább. <br /> <br />Később megismertem Georgot és Gustavot is. Ők is nagyon kedvesek voltak. Aztán jött David. Igazából rajtam kívül senki nem rezelt be az odafelé úton. Mikor már egy ideje beszélgettem a fiúk managerével, rájöttem, ugyanolyan rendes, mint a fiúk. Mikor rám terelődött a szó, mindenkinek azt mondtam, hogy a szüleim halála után új életet akartam kezdeni. <br /> <br />Mindenkivel remek kapcsolatot ápoltam, mégis Tom volt az, akiben feltétel nélkül megbíztam és mindent elmondtam. Talán az, hogy tudott az életemről és rólam mindent, egy láthatatlan kapocs lett köztünk. Úgy gondolom, Tom szemében az ikre mellett én lettem a legmegbízhatóbb ember. <br /> <br />Később az újságok arról cikkeztek, hogy egy titokzatos lány próbálja elcsavarni a TH-s fiúk fejét. Természetesen ebből egy szó sem volt igaz, hiszen időközben mindenki rátalálta az igazira. És nem a másik személyében szerencsére. <br /> <br />Egy szó, mint száz, boldog voltam. Boldog, mert barátokra leltem, és mert a múltam nem hátráltatott a jelenemben és a jövőm eltervezésében sem.<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-5209119568252706314?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-271782321007735272011-05-03T21:09:00.002+02:002011-08-22T02:04:14.835+02:00Sziasztok! <br />Tudom, tudom régen hoztam már részt, de ennek sajnos okai vannak, amiktől most megkíméllek Titeket. Most viszont hoztam egyet, szóval tessék olvasni. <br /> <br />Életem az ikrek húgaként <br /> <br />44. rész – Ajándék <br /> <br />A hazafelévezető út most sokkal hosszabbnak tűnt, mint mikor idejöttünk. Tom már legalább háromszor hívott minket, merre járunk már, mert anyáék hamarosan hazaérnek. <br /> <br />- Megjöttünk. – kiáltotta el magát Bill mihelyst belépett a házba. <br />- Na, végre már. Azt hittem sosem értek haza. Merre jártatok? – érdeklődött Tom és közben magához húzta Billt és egy szenvedélyes csókban összeforrtak. <br />- Szerinted még is merre? Megszerveztük az utazást aztán a többit nem kötjük az orrodra. – mondta Bill és rám kacsintott, mire elmosolyodtam és közelebb léptem Georghoz. <br />- Gyanúsak vagytok ti nekem. – vonta fel egy szemöldökét Tom. <br />- Nekünk is lehetnek titkaink. – öltötte ki nyelvét bátyára, mire ő ismét birtokba vette ajkait. <br />Elmerengve figyeltem az eseményeket, amit Georg is észrevett. <br />- Mi a baj? – kérdezte aggódva. Megfogtam kezét és az emeletre húztam. – Megijesztesz Évi, mi a baj? <br />- Felhívtam az orvost. Hétfőre kaptam időpontot. – mondtam mire felsóhajtott és magához ölelt. <br />- Kiveszek majd egy szabadnapot és elkísérlek. Ne aggódj szívem. – simogatta meg hátam. <br />- Hé srácok, nem most kell romantikázni. Gyerünk pakolni. – trappolt fel a lépcsőn Bill, ám mikor meglátott minket a széles vigyor ráfagyott az arcára. – Minden rendben? <br />- Persze, megyünk már is. – bújtam ki Georg öleléséből és a konyhába siettem. <br />- Mi baja van? – nézett utánam majd Georgra sandított, aki csak legyintett. <br /> <br />Az elkövetkezendő pár óra készülődéssel telt, hiszen anyáék hamarosan megérkeznek. Nem meglepetést-bulit akartunk hisz azt képtelenség lett volna most megszervezni, de azt hiszem így is lesz meglepetés számukra. <br />Nem kellett sokáig várni és meg is érkeztek így neki láthattunk megünnepelni a 15. házassági évfordulójukat egy finom vacsora keretében. <br />Bill feszülten figyelte az óráját, hogy mikor üt már fél nyolcat. Majd mikor a mutató elérte a hatos számot hírtelen felállt, Tom és én pedig a szobába igyekeztünk előhozni a bőröndöket. Anyuék kérdőn néztek ránk, mi a fenét csinálunk mi ennyi bőrönddel, ám ekkor Bill hangja csendült fel. <br />- Anyu, apu… hármunk nevében adom át nektek az ajándékot. Remélem örülni fogtok neki és jól fogjátok magatokat érezni. – azzal átnyújtotta a borítékot egy széles vigyor keretében. <br />- Két első osztályú repülőjegy a Maldív-szigetekre. – huh srácok, ez aztán a meglepetés. Nem is tudom, mit mondjak. – mondta Gordon. <br />- Semmit, csak érezzétek jól magatokat. <br />- Jaj drágáim, olyan aranyosak vagytok. Köszönjük szépen. – mondta anyu és körülölelgetett minket. <br />- Khm.. nem szeretném megszakítani a családi idillt, de idő van. – mutatott az órára Gustav, mire anyuék értetlenül néztek ránk. Tom és Bill felkapták a csomagokat és teljesen egyszerre megszólalnak. <br />- Húsz perc múlva indul a gépetek. <br />- Tessék? De hát… - pislogtak meglepetten. <br />- Semmi de hát. Minden itt van a bőröndben és mindent elintéztünk, már csak ti kellettek a csomagok mellé. – mondtam vigyorogva és már nyitottam is az ajtót. <br />- Hát szívem akkor igyekezzünk, mert a végén lekéssük a gépet. – lépett oda anyához Gordon és a fülébe súgott valamit, amin jóízűen felnevettek. <br />- Csak még egy pillanat Gordon. Ezt tőlem kapod pluszba… csak úgy a biztonság kedvéért. – nyújtotta át a kis dobozkát és alig bírta visszatartani a nevetést. Apu óvatosan belenézett a dobozba majd felnevetett. <br />- Khm… és szerinted mindre szükségünk lesz? – célzott a kis doboz tartalmára, ami óvszerrel volt teli. <br />- Én kihasználnám az alkalmat. – nézett sejtelmesen Tom, mire Gordon arcán egy ördögi mosoly suhant át. <br />- Most már tényleg induljunk. – szólt Bill és a reptér felé vettük az irányt, ahol hamarosan el is búcsúztunk egymástól. <br />- Menjetek nyugodtan haza, majd mi összepakolunk Tommal. – szólt Bill miután felszállt a gép. <br />- Biztos nem kell segítség? Szívesen maradunk. <br />- Nem kell tényleg. Menjetek nyugodtan. – hallgatva Billre elköszöntünk egymástól és haza mentünk. <br /> <br />- Fúh mennyi mosatlan van, pedig csak heten voltunk. – nézett szét az ebédlőben majd egy nagy sóhajtás után a konyhába indult. – A szemetet is ki kell vinni. Megcsinálod? – válaszra sem várva nyomta Tom kezébe a kis zsákot, mire Tom elmosolyodott. <br />- Persze édes. – csapott öccse fenekére finoman majd kiszaladt az udvarra. Mire visszaért Bill már a konyhapultnál állt és csípőjét lágyan mozgatva a halkan szóló zenére, szorgosan törölgette a tányérokat. Tom halkan mögé lépkedett és átkarolta kedvese derekát belecsókolt nyakába. <br />- Tedd azt le. – finom puszikkal hintette be selymes bőrét. <br />- De Tom, nem hagyhatjuk itt a mosatlant. Holnap még rosszabb lesz. – suttogta egészen halkan az apró puszik hatására. <br />- Te most komolyan ezt akarod csinálni…. nekem van egy sokkal jobb ötletem, hidd el tetszeni fog. – azzal kivette kezéből a tányért és maga felé fordította, majd ajkait ikre ajkaira tapasztva finoman ízlelgetni kezdte azokat. Egy percre sem váltak el egymástól, még akkor sem, mikor Tom mindent félre söpörve a pultról felültette rá öccsét és tovább csókolgatta… <br /> <br />Folyt köv. <br /> <br />A kommenteket még mindig szívesen várom *-*<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-27178232100773527?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com7tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-8836117771487130872011-04-23T00:59:00.005+02:002011-08-22T02:10:26.341+02:00Sziasztok. <br />Tudom, tudom hol a rész. Hamarosan az is lesz, de most egy novellát hoztam. Remélem ez is tetszeni fog nektek. Jó olvasást! <br /> <br />Mindörökké szerelem <br /> <br />Már lassan egy éve, hogy szorosabb kapcsolat fűz Hozzá. <br />Az egész egy júliusi napon kezdődött, amikor meglátogattam Őt. Nagyon maga alatt volt. Gyönyörű fekete haja rakoncátlan kis tincsekben omlottak könnyektől áztatott arcába. Mogyoróbarna szemei pedig nem csillogtak úgy, mint régen. Pirosak voltak és üresen tekintettek ki az ablakon. <br />Mintha a természet is érzékelné szomorúságát. A nap vakító sugarait egy sötét gomolyfelhő nyelt el és Hozzá hasonlóan sírni kezdett… <br />Késő délután hívott fel, hogy egyedül van, és nem bírja tovább. Még most is emlékszem minden egyes szavára. Hogyan is felejthetném el, hiszen ez indított el mindent. <br /> <br />„ Egyedül vagyok… teljesen egyedül…nem bírom tovább. Segíts… kérlek!” – majd hírtelen megszakadt a vonal. Nem gondolkoztam csak autóba ültem és siettem Hozzá. Nagyon megijedtem. Ahogy közeledtem Hozzá, annál jobban éreztem, hogy sietnem kell. Mikor megérkeztem a házhoz csend fogadott, túl nagy csend, ami még inkább aggasztott. Feltéptem az ajtót és hármasával lépkedve a lépcsőn rohantam fel az emeletre, egyenesen a szobája felé. Némi kis megnyugvás telepedett rám, mikor megláttam nincs semmi baja. Az ablak előtt állt és kifelé tekintett a messziségbe, már- már szinte teljesen hozzápréselte magát a hideg üveghez. Beléptem ajtaja küszöbén, mire hírtelen hátrafordult. Megláttam meggyötört arcát és tudtam nagy a baj. <br />Percekig csak álltunk egymással szembe néma csöndben, majd tettem felé néhány bátortalan lépést. Ő is közelebb lépett felém majd karjaim közzé zuhant. Egész testében reszketett. Kezeim óvatosan dereka köré fontam és szorosan magamhoz öleltem. Féltem talán túl szorosan is és kárt teszek benne, de látszólag Őt, ez nem érdekelte. Úgy simult hozzám, hogy szinte eggyé forrtunk. Fejét belefúrta a vállamba és zokogni kezdett, odakint a csendes esőből pedig hatalmas vihar támadt. Minden egyes dörgéskor összerezzent én pedig próbáltam még szorosabban tartani. <br /> <br />- Ssh. Nyugodj meg. – simítottam végig hátán. Lassan megnyugodott és alábbhagyott a sírással, már csak néha- néha szipogott egyet. <br />- Úgyh..úgy örülök, hogy itt vagy. – tekintett fel rám, szomorú mosollyal az arcán. <br />- Bill, rám mindig számíthatsz. – pusziltam meg homlokát. <br />- Köszönöm Georg. Már csak te vagy nekem. Nem akarlak téged is elveszíteni, azt már nem élném túl. – hajtotta le fejét és újabb könnycsepp gurult végig puha arcán. <br />- Nem fogsz, megígérem. – emeltem fel fejét és letöröltem könnyeit. – Fontos vagy nekem és nem h… – tettem még hozzá ám nem engedte, hogy befejezzem, mert egy puszival belém fojtotta a szót. Telt ajkai súrolták az enyémet, mitől kirázott a hideg még is melegem lett. Azt hittem csak félrecsúszott puszija és ennyi az egész. Megsimítottam arcát, mire ő újra közelebb hajolt és fülembe suttogott. <br />- Te is fontos vagy nekem. – lehelete súrolta bőrömet, amitől összerezzentem. Halványan rám mosolygott, majd ajkait finomat enyéimre tapasztva ízlelgetni kezdte azokat. Váratlanul ért a dolog így ellenkezni sem tudtam. Végignyalt alsó ajkamon mire az önkéntelenül is szétnyílt utat engedve nyelvének a számban. Mire észbe kaptam kezei a tarkómra csúsztatva csókolt tovább. Kicsit felnyögtem és elfordítottam a fejem. <br />- Bill, ezt nem szabad. – el akartam lépni Tőle, még sem tudtam arrébb menni. Gyökeret eresztett a lábam. <br />- De én… de én azt hittem… - ismét könnyeket véltem felfedezni szemében, de mielőtt bármit mondhattam volna az ablakhoz sétált. <br />Hazudnék, ha azt mondanám nem tetszett, amit az előbb csinált. Igazság szerint élveztem is és egyáltalán nem undorodtam tőle. Bizsergés járta át egész testem, ahogy megéreztem hideg piercingjét nyelvében. Hihetetlen volt az a csók. <br />Csak álltam ott és figyeltem Őt. Most teljesen másnak tűnt, mint az előtt. Most nem azt a Billt láttam magam előtt mint egykoron a próbákon. Most megláttam azt is amit eddig sosem, hogy milyen is Ő valójában. Szememmel végigmértem Őt, ahogy ott állt előttem. Azok a gyönyörű szemei, a piros telt ajka, hófehér bőre teljesen megigézett. Ezeket korábban miért nem vettem észre? Miért nem vettem észre mennyire törékeny ám mégis oly gyönyörű. A legszebb a világon. <br />Gondolataimból hangjának csilingelése ébresztett fel. <br />- Azt hittem te is ezt akarod. – hajtotta le fejét. <br />- Bill. – sóhajtottam fel. – Össze vagy zavarodva, nem tudod, hogy miket beszélsz. Ez nem helyes. – talán élveztem szenvedélyes csókját, talán nem is tűnik már olya bizzarnak ez a dolog, még is tudtam ezt kell, hogy mondjam. Szegénykém össze van zavarodva és nem tudja mi a helyes, mi a jó. Ezt Ő sem gondolhatja komolyan. <br />- Nem. – vágta határozottan és hátra fordul. – Nagyon is tudom, hogy mit akarok. Téged! – és újra meg akart csókolni, de nem engedtem. – Hát nem veszed észre? – emelte meg hangját és kérdőn nézett rám. Nem értettem mire érti. Mit nem veszek észre? – Már régóta nem tudok rád csak barátként tekinteni. Amikor a stúdióban összebújtunk, én azt hittem az a vég…- merengett el egy pillanatra majd folytatta. - Őrülten szeretlek, értsd már meg… – zokogva borult le a padlóra és kezeibe temette bársonyos arcát. Csak álltam ott és képtelen voltam felfogni a történteket. Mióta érezhet így? Mióta harcol ellene? Miért nem szólt nekem? És a stúdió, amikor áramszünet volt és összebújtunk a kanapén… Hogy nem vettem észre? Hiszen olyan egyértelmű volt… <br />Erőt vettem magamon és lekuporogtam hozzá. Szorosan magamhoz húztam és megfogtam a kezét, mire kérdőn tekintett rám. <br />- Miért nem szóltál? <br />- Mert féltem undorodni fogsz tőlem és elveszítelek. Azt már nem éltem volna túl. De most már nem bírtam tovább, elgyengültem. Ne haragudj rám. <br />- Nem haragszom te kis butus. Na gyere ide. – öleltem magamhoz. <br />Némán ültünk ott egy darabig, majd hírtelen megszólalt. <br />- Mi lesz most velünk? – kérdezte bátortalanul. <br />- Nem tudom, Bill…nem tudom. <br /> <br />Az elkövetkezendő napokban egyre gyakrabban találkozgattunk a próbán kívül is. Hol egy kávét ittunk meg a város eldugott kis zugában, hol egy filmet néztünk meg nálam. Ha nem volt mellettem és nem hallgathattam csacsogását mérhetetlen hiányérzet telepedett rám, amitől magam is megijedtem. Az egyik este épp Rá gondoltam, mit csinálhat otthon egyedül abban a hatalmas házban, mikor csörögni kezdett zsebem mélyében meglapult telefonom. A kijelzőn az Ő neve villogott és máris izgatott lettem. Vajon mit akarhat ilyen későn? <br />„Tíz perc múlva nálad vagyok” – meg sem várta válaszom megszakította a vonalat. Mikor sikerült felfognom mit is mondott még izgatottabb lettem, mint eddig. <br />Az a tíz perc túl hamar eltelt és mire észbe kaptam már a ház előtt állt és dudált. Az ajtóhoz siettem és beengedtem. Lélegzet elállítóan nézett ki. Haja mint mindig, most is tökéletesen állt, ruhája pedig úgy simult Hozzá, mintha ráöntötték volna. Forróság öntött el amúgy közeledett felém lehengerlő mosollyal az arcán. <br />- Szia Georg. – köszöntött egy puszival, ami megint kicsit eltévedt. <br />- Szi..szia, gyere be. – megráztam fejem és utána siettem a nappaliba. – Valami baj van? – kérdeztem és leültem a Vele szemben lévő fotelba. <br />- Csak látni szerettek volna, remélem nem baj. – mosolygott ellenállhatatlanul én pedig azt hittem meghalok attól a mosolytól. A szívem hevesen kezdett verni, a gyomrom maroknyira szűkült és kiszáradt a torkom. Istenem, mi történik velem? Nem érezhetek így iránta! Nem szerethetem Őt! Ám ekkor már nem tudtam tenni semmit érzéseim ellen és már nem is akartam. <br />- Hahó figyelsz rám egyáltalán? – lóbálta meg kezeit ellőttem. <br />- Ne haragudj, kicsit elkalandoztam. <br />- Vajon mi jutott az eszedbe?! – hírtelen felállt és az ölembe vetette magát majd ajkaimnak esett. Percekig élvezhettem mézédes csókját majd elállt és maga után húzott az emeletre. A szobában újra birtokba vette ajkaim és finoman harapdálni kezdte azokat. Kezeim önálló életre keltek és becsúsztak vékony pólója alá. Meleg bőre szinte megperzselte ujjaim. Finoman lehúztam Róla és a nyakába csókoltam, mire egy mélyből feltörő nyögést kaptam válaszul. Az aprócska hang hallatán felbátorodtam és tovább merészkedtem. Könnyedén az ágyra fektetem és felé térdeltem. Újra és újra megcsókoltam, míg kezem felderítő útra indult testén. Hamarosan Ő is megszabadított pólómtól és körmeit végighúzta gerincem vonalán. Akaratlanul is felnyögtem. Kezeim nadrágja korcájába ütköztek és egy pillanatra felnéztem Rá majd nadrágjától fosztottam meg. Fekete boxert viselt, melyen keresztül látható jelei voltak izgalmának, hozzám hasonlóan. Mielőtt megfosztottam volna az utolsó ruhaneműtől is magam is kibújtam a maradék ruhámból. Kissé bátortalanul húztam le Róla boxerét majd végignéztem törékeny testén, mire szégyellősen összekuporodott az ágyon. Ismét arcához hajoltam és megcsókoltam. <br />- Gyönyörű vagy. – suttogtam fülébe. Azt akartam, hogy tudja nincs miért szégyenkezni. Számomra ő a legszebb a világon. <br />Kezem végig húztam merev férfiasságán mire összerezzent alattam. Újra végig csókoltam testét majd elérve érzékeny pontjához birtokba vettem azt is. Kényeztetni akartam és éreztetni, mennyire fontos számomra. Csípője megemelkedett tevékenységem hatására. <br />- Kéhsz.. készen állok. – mondta zihálva és kérlően nézett rám. Lábait automatikusan szétnyitotta, hogy be tudjam fészkelni magam. Újaimmal körbefogtam hímtagját és tovább folytattam kényeztetését- elterelve gondolatait az esetleges fájdalmakról- és óvatosan beléhatoltam. Fájdalmas nyögés hagyta el ajkát, teste megfeszült és szemében egy könnycsepp csillogott, amit bármennyire is szerette volna még is észrevettem. Összeszorult a szívem. Nem akartam neki fájdalmat okozni, most még is megtettem. Fölé hajoltam és szenvedélyesen megcsókoltam. Vártam, míg alábbhagy fájdalma, majd folytattam megkezdett tevékenységem. Hamarosan a fájdalmast kéjes nyögések és zihálások váltották fel. <br />Soha nem fogom elfelejteni ezt a mámoros éjszakát, mikor először lettünk egymásié. Ahogy ezernyi kis apró izzadságcsepp jelent ragyogott hófehér bőrén. Ahogy gyönyörű ajka szabályos O alakot formál, melyen keresztül nevem suttogja. Miként teste megfeszül a beteljesülés pillanatában és fáradtan dől mellkasomra egy hosszú csók után. <br />Leírhatatlan boldogság vett körül és életemben először nem az eszemre, hanem a szívemre hallgattam, ami az óta is Érte és csak is Érte dobog. <br /> <br /> <br /><a onblur="try {parent.deselectBloggerImageGracefully();} catch(e) {}" href="http://3.bp.blogspot.com/-ocZUjoBP8XM/TbIIfs4orRI/AAAAAAAAAPg/_W5l1G0wSQY/s1600/3912583445_1fc9101df7.jpg"><img style="display:block; margin:0px auto 10px; text-align:center;cursor:pointer; cursor:hand;width: 320px; height: 178px;" src="http://3.bp.blogspot.com/-ocZUjoBP8XM/TbIIfs4orRI/AAAAAAAAAPg/_W5l1G0wSQY/s320/3912583445_1fc9101df7.jpg" border="0" alt=""id="BLOGGER_PHOTO_ID_5598546627492621586" /></a> <br /> Vége<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-883611777148713087?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com10tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-28660847137159264462011-04-17T01:42:00.003+02:002011-08-22T02:04:04.826+02:00Sziasztok. <br />Régen kaptatok részt, úgy hogy most hoztam egyet. Remélem tetszeni fog. Jó olvasást! <br /> <br />Életem az ikrek húgaként <br /> <br />43. rész – Keserű boldogság <br /> <br />Reggel borzalmas hányingerre ébredtem. Kirohantam a mosdóba és magamra zártam az ajtót. Miután rendbe szedtem magam egy kicsit, úgy gondoltam ideje lenne visszakászálódnom Georg mellé. Amint ezt kigondoltam már is kopogott az ajtón. <br />- Jól vagy? – hallottam a hangján, hogy megijedt. Felelet helyett inkább kinyitottam ajtót, mire ő szorosan magához ölelt. <br />- Gyere, menjük vissza. – óvatosan húzott maga után, de én megtorpantam, mire kérdőn nézett rám. <br />- Megcsinálom a tesztet. – azzal visszaléptem és újra magamra csuktam az ajtót. Végre meg szerettem volna bizonyosodni róla, hogy tényleg várandós vagyok-e. A zuhanykabinnak támaszkodva vártam, hogy teljen el az a néhány perc, ami most örökkévalóságnak tűnt. Egyszer csak Georg dugta be a fejét az ajtón. <br />- Lehet már tudni? – tárta ki szélesebbre az ajtót és belépett. <br />- Még várni kell egy kicsit. – lassan mellém sétált és maga felé fordított. <br />- Bármi is lesz az eredmény, én melletted vagytok, szeretlek. – cirógatta meg az arcomat, majd ajkaimra tapadt. Kis idő után pedig olyan hírtelen lépett el tőlem, hogy már fájt. <br />- Nézd meg. – bökött fejével a teszt felé. Hozzám hasonlóan ő is izgatott volt. Tettem pár bátortalan lépést a teszt felé, majd megnéztem. <br />- Negatív. – mutattam felé, hogy lássa, tényleg csak egy csík van rajta. Arca elkomorult, de már abban a pillanatban magához ölelt és simogatta a hátam. Teljesen össze voltunk zavarodva. <br />- Én … én ezt nem értem. – suttogta alig halhatóan. – Állandóan rosszul érzed magad, a teszt meg hol ezt, hol azt mutatja. – valóban fura, ráadásul már mindketten reménykedtünk, hogy ez a teszt is pozitív lesz. <br />- Délután majd kérek időpontot az orvoshoz, az lesz a legbiztosabb. <br />- Felhívjam anyut? Sok jó kollégája van, biztos tud ajánlani valakit. <br />- Nem köszi, Dr. Schwarzbach nagyszerű orvos, mindig hozzájárok. <br />- Gyere ide. – ölelt meg és egy nagy puszit nyomott a homlokomra. – Pihenjünk még egy kicsit. <br />- Ne haragudj, de én már nem tudok. Bill is hamarosan itt lesz, inkább elkészülök. <br />- Igazad van, jobb lesz, ha én is készülődök lassan, be kell mennem a stúdióba. <br /> <br />Bill pontosan érkezett, sosem késik. Széles mosollyal az arcán ölelt magához. <br />- Szia hugi. Miújság? <br />- Szia Bill, semmi különös. – sóhajtottam. <br />- Nekem nem úgy tűnik. Történt valami? Összevesztetek? Mert akkor adok neki. – emelte ökölbe a kezét, amin muszáj volt nevetnem. <br />- Na persze Bill, el is bírnál Georggal. – nyújtottam rá a nyelvem. <br />- Ne becsülj alá kérlek, van még amit te sem tudsz rólam. Kérdezd csak meg Tomot. – csillant fel a szeme ördögien és megnyalta a szája szélét. <br />- El tudom képzelni. – néztem rá sejtelmesen, mire megforgatta szemeit és jóízűen felnevetett. – Na, gyere… menjünk. – ültünk be és szeltük az utat Berlin felé. <br />Néhány órás vásárlás után, - mert mindenhova be kellett mennünk a tökéletes ajándékért – végül egy utazási irodában kötöttünk ki. <br /> <br />- Jó napot kívánok. Miben segíthetek? <br />- Jó napot! Utat szeretnénk foglalni 2 személyre. – mondta Bill és készségesen válaszolt a nő minden kérdésére. <br />- Szerencséjük van, van még 2 szabad hely az esti járaton. <br />- Na és a szálloda? <br />- Lássuk csak. Kettőt tudok ajánlani. Az egyik a Sun Beach, ez közvetlen a part mellett van, gyönyörű panorámával. A másik a központban van ez a The Lady’s. <br />- A Sun Beach-et kérjük. – a nő lefoglalta a szállást is. Némi formalitás után elköszöntünk és útnak indultunk. <br /> <br />- Hé Bill, itt nem jobbra kellett volna fordulnod? – néztem rá kérdőn. <br />- Ki mondta, hogy hazamegyünk? – kacsintott felém, majd újra az utat fürkészte. <br />- Még is hova megyünk? – kérdeztem, de a válasz csak annyi volt, hogy majd látom legyek türelmes. <br />- Na megjöttünk, gyere. – parkolt le Berlin túlsó végében egy csodaszép park mellett. <br />- Bill ez … csodaszép. <br />- Tetszik? Mutatok még ennél is szebbet. – 10 perc sétálás után egy teraszos, keleti hangulatú étterembe értünk. Amint beértünk rögtön egy fehéringes pincér termett előttünk. <br />- Jó napot Herr Kaulitz. A szokásos? <br />- Jó napot Hans. Igen, mint mindig. – mosolygott Bill, majd követni kezdtük a férfit. <br />- Honnan ismer téged? – kérdeztem, miközben tüzetesen körbenéztem az étteremben. Még soha sem jártam itt. Minden olyan gyönyörű. Halványságra falak nagy ablakokkal és képekkel, a háttérben halkan egy kedves dallam szólt. Pár ember ült csak az asztaloknál, akik halkan beszélgettek és néha fel-felnevettek. <br />- Ha úgymond üzleti vacsora van, vagy valamit ünnepelünk, mindig ide jövünk. Ide nem járnak paparazzik, ráadásul nagyon kedvesek az emberek és nyugodt minden. <br />- Gyönyörű hely. <br />- Tudtam, hogy tetszeni fog. – mosolygott Bill és helyet foglaltunk az asztalunknál. <br />- És mivel érdemeltem ezt ki? –pillantottam fel az étlapból. <br />- Ugyan már. A húgom vagy és régen lógtunk már együtt, szerettem volna veled lenni egy kicsit. <br />- Köszönöm. – elég sok időt töltöttünk az étteremben és a parkban is. Jól esett beszélgetni, régen volt rá lehetőségünk, hogy mindent elmondjunk egymásnak. Illetve majdnem mindent… azt nem mondtam el még neki sem. <br />- Jobb lesz, ha sietünk, különben Tom leszedi a fejünket. – pillantott órájára, ami fél 3-at mutatott. <br />- Igazad van. Sok dolgunk van, amíg anyáék haza érnek. Már is mehetünk csak egy pillanat. – kotorásztam a táskámban a telefonomért. – Csak el kell intéznem egy telefont, addig menj előre. <br />- Jól van, de siess. <br />- Sietek. – megvártam, míg kicsit távolabb ment majd tárcsáztam Dr. Schwarzbach rendelőjének számát. <br /> <br />* Jó napot Melissa, Eva Kaulitz vagyok… Igen, köszönöm jól. A doktor úr mikor tudna fogadni? … Nagyon köszönöm, akkor hétfő délután. Viszonthallásra.* <br /> <br />Gyorsan letettem és igyekeztem a kocsihoz. <br />- Ez gyors volt. <br />- Mondtam, hogy sietek. – mosolyogtam rá és elindultunk haza. Útközben nem sokat beszéltünk, ő az utat figyelte én pedig a gondolataimban merültem el. Annyira kellemes volt vele ez a délután. Boldog voltam és legalább egy kis időre eltudtam felejteni a gondomat. De ideje újra összeszedni magam, mert anyáéknak nagy nap ez a mai és szeretném, ha tényleg mindannyian boldogok lennék, legalább ezen az estén. <br />Folyt. köv.<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-2866084713715926446?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com9tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-62500342646566810652011-04-10T11:36:00.004+02:002011-04-10T11:44:29.547+02:00Sziasztok!<br /><br />Holnap lesz 1 éves a blog, de mivel holnap húzós napom lesz, ezért most jelentkezem.<br />Szeretnék köszönetet mondani Nektek, amiért rendszeres látogatók voltatok az elmúlt 1 évben. Köszönöm a 770 kommentárt és a több mint 29 ezer látogatót *-*<br />Nem is gondoltam mikor elkezdtem a írni, hogy ennyi olvasóm lesz. Nagyon köszönök mindent és remélem a következőkben is velem lesztek :D<br /><br /><a onblur="try {parent.deselectBloggerImageGracefully();} catch(e) {}" href="http://4.bp.blogspot.com/-6MuoZZYgpsM/TaF6hdkX1zI/AAAAAAAAAPY/UcXqJcc6Up0/s1600/sz_linap.jpg"><img style="float:left; margin:0 10px 10px 0;cursor:pointer; cursor:hand;width: 320px; height: 241px;" src="http://4.bp.blogspot.com/-6MuoZZYgpsM/TaF6hdkX1zI/AAAAAAAAAPY/UcXqJcc6Up0/s320/sz_linap.jpg" border="0" alt=""id="BLOGGER_PHOTO_ID_5593886927462324018" /></a><div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-6250034264656681065?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-64926726819419472562011-04-09T00:55:00.003+02:002011-08-22T02:03:54.896+02:00Sziasztok. <br />Meghoztam az újabb részt. Tudom, tudom nem épp a legizgisebb és leghosszabb, de kellett mert a következőkben fel fognak gyorsulni az események. Nem is mondom tovább, inkább olvassátok! <br /> <br />Életem az ikrek húgaként <br /> <br />42. rész – Kellemes délután <br /> <br />- Csak, hogy megérkeztettek. – nyitott ajtót Gordon és betessékelt minket a nappaliban. <br />- Ne haragudjatok, de borzalmas dugó volt a főutcán. – mondta Georg és kezet fogott apuval. <br />- Na és persze a paparazzók. Nem is értem, hogy kerültek oda két perc alatt, de legalább volt egy jó napjuk. Kíváncsi leszek, milyen zaftos sztorit találnak majd ki. – fintorogtam. <br />- Ezek mindig a sarkunkban vannak, megszokhattad volna már. – vágta oda Tom unottan, majd helyet foglalt az asztalnál. Bill azonban terelni kezdte a témát. <br />- Jól vagy? – úgy imádom őket, a széltől is óvnának, ha tudnának. <br />- Persze, már semmi bajom. Ne aggódj! – nyomtam egy puszit az arcára mire elmosolyodott. <br />- Kérni szeretnék majd valamit. – súgta oda, aztán hozzálátott elfogyasztani tányérja tartalmát. <br />Kíváncsiság öntött el, hogy mit akarhat. Talán van valami új fejlemény közte és Tom között? Vagy tanácsra lenne szüksége? Esetleg Davidékkel van probléma és nem tudják elfogadni a felálló helyzetet? <br /> <br />- Azt mondtad kérni szeretnél valamit. Most kettesben vagyunk, figyelek. – ültünk ki a hintaágyra és epekedve vártam kérését. <br />- Áh igen. Tudod, hogy holnap lesz anyáéknak a házassági évfordulójuk és gondoltam, ha ráérsz, elkísérhetnél megvenni az ajándékot. Tomnak a stúdióba kell mennie. <br />- Persze, hogy elkísérlek. Úgy is régen voltunk együtt vásárolni. <br />- Tudom, ezért szóltam. – vigyorodott el és összeborzolta a hajam. <br />- Hé, ezt még visszakapod. – sandítottam rá. – Azt hittem valami zűr van köztetek Tommal. – váltottam komolyra a szót. Érdekelt van-e valami változás. <br />- Nem, minden a legnagyobb rendben. – mondta nyugodtan és a távolba nézett. <br />- Na és David, Gustav? <br />- Sikerült valamilyen szinten elfogadniuk a helyzetet, bár David jön az erkölcsről szóló prédikációjával és a bántó megjegyzéseivel. Persze Tom olyankor egyből a védelmemre siet és beolvas neki. De ez sem mehet így sokáig elvégre a managerünk. – sóhajtott és a játszadozó kutyusokra nézett. <br />- Na látod épp ez az, a managered és nem az apád. Semmi köze a magánéletedhez, el kell fogadnia és idővel el is fogja. Úgy sem tehet semmit. <br />- Tom is mindig ezt mondja. – mosolyodott el halványan. <br />- Mert ez így van. Jaj te, tudod, hogy mennyire imádlak? – húztam magamhoz, mint egy kisgyermek féltve őrzött játékát, amit senkivel sem akar megosztani. Fejét vállamra hajtva pihentette. Reméltem, hogy kicsit megnyugodott és nem fog törődni David hülye beszólásaival, mert néha nagyon durva tud lenni. <br />Elmélkedésünket anyu törte meg. <br />- Hát itt vagytok, úgy eltűntetek. – ült le mellénk. <br />- Csak kijöttünk beszélgetni. A többiek? – érdeklődött Bill. <br />- A nappaliban vannak. Épp szegény Georgot fárasztják. Apropó Georg. Mesélj, miújság veletek? – kérdezte kíváncsian. <br />- Semmi különös, nagyon jól megvagyunk. – mosolyogtam és igyekeztem nem elszólni magam a baba kapcsán, míg nem vagyok benne biztos, hogy várandós vagyok. <br />- Ennek örülök. Bevallom féltem egy kicsit. Hirtelen letettek szerelmesek, aztán hamar össze is költöztetek. De látom felesleges volt aggódnom. Georg jó ember, vigyázz rád és nagyon szeret téged. <br />- Eleinte kicsit én is tartottam a közös életről, de már nem menne nélküle. Hiányzik ha nem szuszog mellettem. <br />- Mi lesz veled turnén? – tette fel a kérdést Bill. <br />- Fogalmam sincs. – nevettem fel, mire Georg jelent meg az ajtóban. <br />- Csak nem rólam van szó? – ült le és húzott az ölébe, majd belecsókolt a nyakamba, amitől kicsit kirázott a hideg. <br />- Áh dehogy. – legyintett Bill széles mosollyal az arcán. <br />Beszélgettünk még egy ideig majd pár óra múlva hazaindultunk várva a holnap reggelt és az újabb tesztet. <br /> <br />Folyt. köv.<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-6492672681941947256?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com7tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-91342067630515281292011-04-03T03:24:00.004+02:002011-04-03T03:38:35.360+02:00Sziasztok.<br /><br />Azt hiszem ilyesmit régen kaptatok már, hát most újra kaptok. <br />"A legjobb Twincest írok díját"<br /><br />Számtalan tehetséges író van, még is pár embert kiszeretnék emelni közülük. Ezek az emberek rengeteg gyönyörű történettel ajándékoztak meg minket és talán példaképpé is váltak. Remélem olvashatunk még tőlük megannyi csodás művet és az eddigiekért elismerésül küldöm a következőknek:<br /><br />- Slash<br />- Ayumi<br />- Molly<br />- Angel<br />- Erika Ino<br />- Dinn<br /><br /><a onblur="try {parent.deselectBloggerImageGracefully();} catch(e) {}" href="http://1.bp.blogspot.com/-VqwTmalZaEM/TZfNAu91UaI/AAAAAAAAAPQ/UbBYgJn1xjE/s1600/154536_144326388951794_100001233001880_250887_1362901_n.jpg"><img style="float:left; margin:0 10px 10px 0;cursor:pointer; cursor:hand;width: 320px; height: 241px;" src="http://1.bp.blogspot.com/-VqwTmalZaEM/TZfNAu91UaI/AAAAAAAAAPQ/UbBYgJn1xjE/s320/154536_144326388951794_100001233001880_250887_1362901_n.jpg" border="0" alt=""id="BLOGGER_PHOTO_ID_5591162874894832034" /></a><br /><br />(Aki nem olvasta el a következő részt, lentebb megtalálja)<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-9134206763051528129?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-74572963774150708862011-04-02T00:00:00.001+02:002011-08-22T02:03:42.683+02:00Sziasztok drágáim. <br />Itt az ígért rész. Jó olvasást! <br /> <br />Életem az ikrek húgaként <br /> <br />41. rész: Bizonytalanság <br /> <br />- Ezen két csík van. Az mit jelent? – lépet ki és mutatta felém. <br />Nagyot nyeltem <br />- Az azt jelenti, hogy… hogy... – akadt el a szavam és a teszt után nyúltam, majd mikor megbizonyosodtam róla, hogy tényleg két csíkot mutat, Georgra pillantottam, aki gyermeki izgatottsággal várta válaszom. <br />- Pozitív lett. – válaszoltam végül és azon nyomban karjai között találtam magam. <br />- Komolyan? Várandós vagy? Ezt nem hiszem el. – bólintottam mire kapott fel és óvatosan megforgatott a levegőben. Magához szorított és csókokkal hintette be arcomat. Könnycsepp csillant meg szemeiben és leírhatatlan tündöklő mosoly ajkain. <br />A mennyországban éreztem magam, szinte még fel sem fogtam mi is történik. <br />- Én tudtam, annyira tudtam… köszönöm édesem, el sem hiszem…. – lelkesedett önfeledten mire jóízűen felnevettem. <br />- Te is kellettél hozzá. – mosolyogtam rá sejtelmesen, mire büszkén kihúzta magát. <br />- Azonnal felhívom anyut. – nyúlt volna a telefonjáért, de megfogtam kezét. <br />- Várjuk meg a reggeli eredményt is, nem mindig megbízhatóak ezek a gyorstesztek. <br />- Igazad van, várjunk reggelig. – tette le telefonját és karjai közzé vont. <br /> <br />A délután hátralévő részét egymás kényeztetésével töltöttük, amit a mobiltelefonom monoton csörgése zavart meg. <br />- Anyu az. – néztem a kijelzőre és megnyomtam a kis zöld gombot. <br /> <br />*Szia, anyu. Miújság? …. Üzenem a fiúknak, hogy ne járjon annyit a szájuk. Komolyan nincs semmi bajom, ne aggódj. Kérlek… jó oké. Rendben… Szia* - tettem le és nagyot sóhajtottam. <br /> <br />- Mi a baj? – kérdezte Georg miközben a karom cirógatta. <br />- Semmi, csak az ikrek bogarat ültettek a fülébe, hogy milyen rosszul vagyok. <br />- Csak aggódnak, ez természetes. <br />- Tudom, de nincs semmi bajom. - csókoltam meg majd magam után húztam a fürdőbe. <br /> <br />Reggel ismét a beszűrődő mapsugarak játékára keltem. Egészen beragyogták a szobát így a reggeli órákban. Oldalra fordultam és Georg békésen szuszogott mellettem. Őt nem zavarták a vakító fények. Odahajoltam hozzá és egy apró puszit leheltem ajkaira, majd a fürdőbe mentem. <br />Fáradtnak éreztem magam és semmi kedvem nem volt felkelni, így visszavackoltam magam Georg mellé. Mocorgásomra azonban felébredt. <br /> <br />- Jó reggelt szívem. – pusziltam meg. <br />- Jó reggelt. – suttogta még kissé álmosan és magához vont. – Megcsináltad a tesztet? – pillantott rám hírtelen. <br />- Jesszusom, totálisan kiment a fejemből. – nem is értettem, hogy felejthettem el megcsinálni, mikor direkt kikészítetem a polcra. – Ne haragudj kicsim. – búgtam halkan fülébe. <br />- Semmi baj, majd holnap reggel megcsinálod. – beszélgetésünket halk pityegés zavarta meg. Mobiljáért nyúlt és olvasni kezdte az SMS-t. <br /> <br />- Anyukádék várnak minket ebédre. <br />- És most mennyi az idő? <br />- Fél 10. – pillantott az órára. <br />- Akkor még egy kicsit maradjunk. Bújtam hozzá és szinte azonnal vissza is aludtam. <br /> <br />Körülbelül egy órával később ébredtem fel simogatásra, de én magamra húztam a takarót. <br />- Ébredj szívem, mennünk kell. – hallottam hangján, hogy mosolyog. Dünnyögtem neki valamit, de nem hiszem, hogy értette. <br />- Jól van, te akartad. – húzta le rólam a takarót és szó szerint rám vette magát és csikizni kezdett. <br />- Jól vahn.. kehlek máhr. – nevettem és nagy nehezen kikászálódtam. <br />- Már kész is vagy? – néztem végig rajta. Sötét farmer térdnadrágot és egy fehér pólót viselt, ami megfeszült izmos felsőtestén, haját pedig összefogta, amit mindig is szerettem. <br />- Igen, már nem bírtam tovább feküdni. De jobb ha sietsz mert elkésünk. <br />Viszonylag hamar elkészültem. A nagy melegre tekintettel, egy vékonypántos kékszínű egybe ruhát vettem fel. Megigazítottam a hajam, kevés smink a paparazzik miatt és már indulhattunk is. <br /> <br />Röpke félóra alatt megérkeztünk a fővárosba, ahol természetesen elkerülhetetlen volt a dugó. – Ezt nem hiszem el. – szólalt meg Georg és fejével oldalra bökött. Kinéztem az ablakon és 3-4 lesifotós kitartottam kattintgatta gépeit. <br />- Meglesz a holnapi címlap sztori. – felhangosítottam a zenét, ügyet sem vetve rájuk, de szerencsére pillanatokon belül megindult a sor, így tovább haladhattunk. <br /> <br />Folyt. köv.<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-7457296377415070886?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-89370156347392373632011-03-31T22:14:00.003+02:002011-03-31T22:23:24.144+02:00Sziasztok!<br />Bizonyára minden TH fan tudja, hogy ma van a mi Georgunk születésnapja. Ezentúl is boldog születést napot neki, minden TH fan nevében. <3<br /><br />Kedves, Sándor Márton (EXAN), nem tudom, hogy olvasod-e de ha igen, akkor szeretném köszönni, hogy írtál. Örülök, hogy tetszik a novella, bár a Te versed is kellett hozzá, ami nagyon szép. Csak gratulálni tudok a verseidhez :)<br /><br />A rész folytatása holnapra várható :)<br />Puszi <br /><br /><a onblur="try {parent.deselectBloggerImageGracefully();} catch(e) {}" href="http://2.bp.blogspot.com/-8AdG4To63mw/TZTgxRx-hRI/AAAAAAAAAPA/jG9zBJyhhXo/s1600/GGG.jpg"><img style="display:block; margin:0px auto 10px; text-align:center;cursor:pointer; cursor:hand;width: 320px; height: 240px;" src="http://2.bp.blogspot.com/-8AdG4To63mw/TZTgxRx-hRI/AAAAAAAAAPA/jG9zBJyhhXo/s320/GGG.jpg" border="0" alt=""id="BLOGGER_PHOTO_ID_5590340174664860946" /></a><div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-8937015634739237363?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-20280848881077625122011-03-27T04:48:00.005+02:002011-08-22T02:10:01.602+02:00Sziasztok! <br />Mint láthatjátok nem a történet folytatását hoztam, hanem egy novellát. Remélem ez is tetszeni fog nektek. <br />Jó olvasást! <br /> <br />Rette mich <br /> <br />Későre járt az idő, mikor David kirakott a ház előtt. A korom sötétben próbáltam minél kisebb zajjal bejutni a házba. Nem akartam, hogy felébredjen, nem akartam újabb vitát. Az elmúlt napokban sokszor veszekedtünk, szerinte mindenért én vagyok a hibás. Alaptalanul vágott a fejemhez dolgokat, amik nem is voltak igazak, de meghallgatni sem volt hajlandó. Ma sem volt ez másként. <br />- Még is hol voltál? – kérdezte rám se nézve. <br />- Gustavnál. – feleltem halkan. <br />- Oh, miért is nem lepődök meg ezen? Észrevetted, hogy szinte minden nap annál a kis segfejnél vagy. – emelte fel a hangját. <br />- Ne beszélj így róla! <br />- Áhh, szóval még véded is? <br />- Tom, kérlek, hiszen beteg az édesanyja szüksége van rám, ránk. – próbáltam megértetni vele a dolgot, de mint mindig most sem engedte, hogy befejezzem. <br />- Vagy inkább neked rá… Nem vagyok elég jó neked?... Mi az nem is mondasz semmit? – lenézően nézett rám, és várta válaszom. Én pedig csak lehajtott fejjel nyeltem és nyeltem a könnyeimet. Letette kezéből a kést, amivel éppen szendvicsét kente és egész testével felém fordult, majd karba tette a kezét. – Vagy talán nem elég a napi 3szori sex és tőle megkapod a ráadást? Pff, szánalmas vagy Bill. – mért végig szemeivel miután lehordott mindennek, majd fogta tányérját és hanyagul elterült a nappaliban lévő plazma TV elé. <br />Egy darabig még álltam ott és tehetetlenül néztem magam elé. Miért csinálja ezt? Miért változott meg ennyire? Miért utál engem? Kérdések ezrei lebegtek fejem felett, de választ sehol sem találtam rájuk, így nem volt érte tovább ott maradnom. Felrohantam az emeletre és bezártam az ajtót. Egyedül akartam lenni, csakis egyedül. Bementem a fürdőmbe, hogy megmossam az arcom aztán a tükörbe pillantottam. Ez nem én vagyok. Hófehér, sápadt bőrű kissé beesett arcú képmásom nézett vissza rám, kinek sírástól vörös szemei alatt elhelyezkedő sötét sávok árulkodnak arról, hogy napok óta nem eszik, nem alszik. Lassan visszabattyogtam a szobámba és ki sem jöttem egészen estig, akkor is csak azért, mert hallottam Tomot elmenni. <br />Egy óra múlva miután tüzetesen szemügyre vettem házunk minden kis apró zugát, meguntam tovább nézni a négy falat. Az előszobába siettem felvettem a bőrkabátom és gyalog útnak indultam a sötét utcán. Nem néztem merre megyek csak mentem előre. A nyári esti szél csípősen fújt be kabátom alá mitől kirázott a hideg. Az elhullajtott könnyeket szinte arcomra fagyasztotta de csak mentem előre nem törődve semmivel. Végül David lakásánál kötöttem ki. Némi hezitálás után becsengettem. Beletelt pár percbe mire kinyitotta az ajtót, talán már aludt, mint minden rendes ember ilyenkor. Nem tévedtem. Haja kissé kócos volt, szemeit éppen nyitva tudta tartani. <br />- Bill? Mit keresel itt ilyenkor? – lepődött meg mikor ajtót nyitót és látszólag elmúlt szeméből az álmosság. <br />- Ne haragudj, hogy felébresztettelek. Én csak.. én csak… bemehetek? – néztem rá szinte már könyörgően. <br />- Jesszusom, Bill mi van veled? – tárta ki az ajtót én pedig szinte beestem azon. A nappaliba ültünk le és kérdezgetett, de nem válaszoltam rájuk csak néztem az üvegasztalon lévő asztali díszeket. – Várj, hozok neked valamit, rémesen nézel ki. – rohant el és egy pohár vízzel meg egy takaróval tért vissza, amit aztán rám terített. – Mondd, mit tehetnék érted? – kétségbe esetnek tűnt. Megragadtam kezét és lehúztam magam mellé a kanapéra. <br />- Csak kérlek, maradj velem. Ígérd meg, hogy itt maradsz. – kérleltem. <br />- Itt maradok, ne aggódj. – vállára hajtottam a fejem és éreztem szemeim egyre elnehezülnek, és már képtelen vagyok nyitva tartani őket. <br />Nem tudom mennyit aludhattam, de megváltás volt számomra az a pár óra is. Mikor kinyitottam szemeim szomorúmosolygó tekintetével találtam szembe magam. Hát tényleg itt maradt velem, nem ment el. <br />- Csináltam neked szendvicset, egyél pár falatot. – mutatott az asztalra, de csak hányingerem lett tőle. <br />- Nem kérem, köszönöm. <br />- Legalább pár falatot, napok óta nem ettél rendesen. Bill kérlek… - nagy nehezen ugyan, de hozzáláttam a szendvicshez, de pár falat után nem írtam többet enni. David rosszallóan megrázta a fejét, majd magához húzott. – abban a pillanatban úgy éreztem csak neki érek valamit ebben a világban, csak ő törődik velem. Nem kérdez semmit, csak figyel rám és mellettem van. Nekem pedig erre van szükségem. Pár órára ismét elszenderedtem, de hamar felébredtem. Rápillantottam az órára, hajnali 3-at mutatott. <br />- Hazaviszel? – kérdeztem mire biccentett a fejével és már ment is a kocsi kulcsért. Nem akartam tovább David terhére lenni. Tom már otthon van úgy is alszik, nem fog veszekedni velem. Viszonylag gyorsan hazaértem, talán túl gyorsan is. Megköszöntem Davidnek mindent majd bementem. Óvatosan elbotorkáltam a lépcsőig és felmentem az emeletre. A lépcső tetejéről láttam Tom szobájából gyenge fény és halk zaj szűrődik ki résnyire hagyott ajtaján keresztül. Benéztem a résen, talán nem kellett volna. Kezem gyorsan a szám elé kaptam és lerogytam az ajtó előtt. Nem hittem szemeimnek. Hogy képes ezt tenni velem? Én soha sem csaltam meg. Keserű könnyek marták a szemem és áztatták el arcomat. Egy hatalmas nyögés és éles fájdalom. Nem bírtam tovább ott lenni. Lerohantam a lépcsőn és hangos ajtócsapódással ismét elhagytam a házat. Zokogtam és futottam. Futottam el a messziségbe, el innen minél messzebb. Gyerekkori titkos helyünkre, egy elhagyatott gyárépületbe mentem, ahol elcsattant az első csók is közöttünk. Emlékképek jelentek meg szemeim előtt, amik még fájdalmasabbá tettek mindent. <br />Az ajtócsapódást Tom hallotta és azonnal felült az ágyon. <br />- Most el kell menned cica. – vágta oda ruháit a lányhoz, aki csak nyafogott. – Nem érted, hogy húzz el a francba? - emelte meg a hangját, amitől a lány megijedt és sietősen távozott. Tomba villámcsapásként hasított bele a bűntudat, mikor rájött valószínűleg mindent láthattam. Magára kapta ruháit és útnak eredt. Tudta hol talál meg, egyenesen a gyárhoz sietett. <br />A falon lévő írásokat néztem, amiket mi írtunk az évek során a titkos találkozókon. Most mindet hazugnak véltem és el akartam tűntetni őket a falról. Keresgélni kezdtem, hátha találok még egy kréta darabot, mellyel eltörölhetném a hazug szavakat. Szerencsémre hevert egy a földön így neki láttam azok lefirkálására. Egyen azonban megakadt a szemem és olvasni kezdtem. <br />- Hazudhatom, hogy jelentéktelen számomra már, <br />Rímek mögé bújva, egy sötét alagútban az érzés ketrecbe zár, <br />Emlékképek gyötörte valóságom vétek, de leplezném, <br />Szabadulást eme fogságból nem lelek, egy hang súgja "kellesz még". <br />Nekem, csalogató tekinteted életembe íródva, lágyan keresem. <br />Megfeszít egy érzés, intim a válasz, nincs mi ki támaszt, <br />- <span style="font-weight:bold;">Kérve-kérek édes egy utolsó, szívből szóló megértést!</span> – mondta az utolsó sort én pedig megijedtem. Nem vettem észre, hogy itt van. Lassan közelebb jött és lekuporgott mellém. <br />- Bill én… én annyira sajnálok mindent. Sajnálom, hogy olyan dolgokat vágtam hozzád, Te sohasem tennél ilyet. Csak a tudat, hogy talán elveszíthetlek… kérlek szépen bocsáss meg. – patakokban folytak le könnyei gyönyörű arcán, még sem tudtam ránézni. Annyira fáj minden egyes egy szava és ezt nem tudom csak így elfelejteni. Nem erre képtelen vagyok. – Mond, mit tehetnék most? – tudja, hogy magyarázkodással nem ér semmit. <br />- Csak ölelj magadhoz és szeress! <br /> <br /><a onblur="try {parent.deselectBloggerImageGracefully();} catch(e) {}" href="http://2.bp.blogspot.com/-KvVxpRE4rvE/TY6lqY4c04I/AAAAAAAAAO4/rv_shH0bUKc/s1600/75346_144292165621883_100001233001880_250352_687278_n.jpg"><img style="display:block; margin:0px auto 10px; text-align:center;cursor:pointer; cursor:hand;width: 320px; height: 243px;" src="http://2.bp.blogspot.com/-KvVxpRE4rvE/TY6lqY4c04I/AAAAAAAAAO4/rv_shH0bUKc/s320/75346_144292165621883_100001233001880_250352_687278_n.jpg" border="0" alt=""id="BLOGGER_PHOTO_ID_5588586335265674114" /></a> <br /> <br />Várom a véleményeiteket *-*<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-2028084888107762512?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com9tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-44228900428315169402011-03-20T03:23:00.003+01:002011-08-22T02:03:33.086+02:00Sziasztok. <br />Itt is van az új rész! <br />Jó olvasást! <br /> <br />Életem az ikrek húgaként <br /> <br />40. – rész: „Gyerünk már…” <br /> <br />A felkelő nap első sugarai tündöklő aranysárga színnel ragyogták be a szobát. A vakító fényre, mely gyengéden cirógatta arcom, akarva akaratlan felnyíltak pilláim. Hunyorogva néztem körbe a szobában, míg Georg mosolygó tekintetével találtam szembe magam. Leírhatatlanul gyönyörű volt még így korán reggel is. Kissé kócos haja lágyan omlott vállára, smaragdzöld szemei valósággal csillogtak, ajkain halvány mosoly ült. Elvesztem tekintetében, sugárzó szépségében. Egy pillanatig álomszerűnek tűnt, de ajkai mohón tapadtak enyémre és heves csókjai mellyel elárasztott meggyőztek róla, nem álmodom. <br /> <br />- Jó reggelt szépségem! – simított végig arcomon, mikor elszakadt ajkaimtól. <br />- Jó reggelt! – mosolyogtam rá álmosan és szorosan hozzábújtam. Nem akartam mást csak, hogy egy kicsit kényeztessen. <br /> <br />Mintha olvasná gondolataimat, keze már is hátam simogatásába kezdett majd hasamon állapodott meg. <br /> <br /><a onblur="try {parent.deselectBloggerImageGracefully();} catch(e) {}" href="http://3.bp.blogspot.com/-snrchrTFCe4/TYVlc29MY5I/AAAAAAAAAOw/JGB9wBoAweY/s1600/terhes.jpg"><img style="display:block; margin:0px auto 10px; text-align:center;cursor:pointer; cursor:hand;width: 245px; height: 224px;" src="http://3.bp.blogspot.com/-snrchrTFCe4/TYVlc29MY5I/AAAAAAAAAOw/JGB9wBoAweY/s320/terhes.jpg" border="0" alt=""id="BLOGGER_PHOTO_ID_5585982459285889938" /></a> <br /> <br />- Hogy van a kis pocaklakó? – nevetett fel jóízűen. <br />- Georg… - sóhajtottam fel. – Nem biztos, hogy várandós vagyok. <br />- De ha még is? Majd ma kiderül. – adott rá egy puszit majd kiszállt az ágyból. – Készítek reggelit. – azzal ki is lépett a szobából. <br /> <br />Még mindig nem éreztem úgy, hogy várondós lennék. –kezem hasamra helyeztem és tovább folytattam gondolataim. És ha még is? Ha még is kiderülne, hogy egy csöppség nevelkedik bennem? Létezik, hogy nem vettem észre semmit? Egy nő megérzi ezt, tudja. <br />Georg lelkessége bennem is megmozgatott valamit. Titkon talán bíztam benne, hogy sejtése beigazolódik, de még is ott volt a félsz. Mi lesz ha csalódnia kell… nem akarom, hogy túlságosan beleélje magát. <br />Gondolatmenetem után kikászálódtam az ágyból és kicsit rendbe szedtem magam. A konyhában már megterített asztal várt. <br /> <br />- Elmegyünk vásárolni? – tette fel a kérdést, miután elfogyasztottuk reggelinket. <br />- Persze, de nem lesz próbátok? <br />- David nem szólt tegnap, úgy hogy mai nap szabad. <br />- Szuper, akkor hozom a táskám és indulhatunk. <br /> <br />Már a kocsiban várt rám indulásra készen. <br />Sorra jártuk a boltokat majd berángatott egy patikába. <br /> <br />- Szerinted melyik a jobb?..én nem értek hozzá. – nézegette a terhességi teszteket. <br />- Ez jó lesz. – mutattam a felső polcra. <br />- Remek, akkor mehetünk is. – vett le kapásból kettőt és a kosárba csúsztatta majd a pénztár felé igyekezett. Fizetett és hazaindultunk. <br /> <br />- Mikor csinálod meg? – kérdezte gyermeki izgatottsággal. <br />- Holnap reggel érdemesebb lenne az első pisilésnél. – pakoltam ki a szatyrokat. <br />- Én addig nem bírom ki. Csináld meg az egyiket, kérlek. – nézett azokkal a hatalmas szemeivel, amiknek nem tudtam ellenállni. <br />- Jó, oké. Ebéd után megcsinálom. – adtam be a derekam mire széles vigyor jelent meg az arcán. <br /> <br />Az idő hamar elrepült a főzéssel, már fél 1 van. Megterítettem és megebédeltünk. <br /> <br />- Akkor megcsinálod? – ölelt magához. <br />- Azonnal. – töröltem el az utolsó tányért és a fürdőbe igyekeztem. Magamra csuktam az ajtót és elolvastam az utasítást. A teszt elvégzése után 5 percet várni kell. Kibontottam a dobozt és elvégeztem a tesztet. <br /> <br />- 5 percet még várnunk kell. – válaszoltam Georg kérdő tekintetére. <br />- Gyerünk már…! – járkált föl s alá, én meg úgy éreztem egyre nagyobb görcs keletkezik a gyomromban minden egyes eltelt perc után. <br />- Lejárt már az idő? <br />- Igen. – pillantottam órámra. – Megnézed? – választ sem adva rohant be a fürdőbe és forgatva kezében fürkészte a tesztet. <br />- Ezen két csík van. Az mit jelent? – lépet ki és mutatta felém. <br />Nagyot nyeltem. <br />- Az azt jelenti, hogy… hogy…. <br /> <br /> <br />Folyt. köv. <br /> <br />Továbbra is szívesen várom a kommenteket *-*<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-4422890042831516940?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com14tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-72582043427081478042011-03-14T02:53:00.004+01:002011-08-22T02:03:18.055+02:00Sziasztok Drágáim! <br /> <br />Igyekeztem hozni a következő részt, kárpótlásként a múltkoriért! <br />Jó olvasást! <br /> <br />Életem az ikrek húgaként <br /> <br />39. rész – „Jesszusom, de rosszul nézel ki…” <br /> <br />Amint kilépett az ajtón egyre rosszabbul kezdtem magam érezni így jobbnak láttam, ha felmegyek és lefekszem egy kicsit. A szobáig mégsem bírtam ki, mihelyst felértem a lépcsőn rohantam a wc-re… A délelőtt folyamán nem is egyszer. <br />Viszonylag hamar, negyed kettő fele már haza is ért. <br /> <br />- Megjöttem. Hahó, merre vagy? – hallottam kérdését a földszintről. <br />- Az emeleten. - Kiáltottam le, de már megint rohanhattam a mosdóba. <br />- Jól vagy? – kopogott be az ajtón. <br />- Persze, minden oké. – próbáltam összeszedni magam, majd lassan ajtót nyitottam. <br />- Én nem úgy látom, fal fehér vagy. Azonnal hívok orvost. – ijedtség jelent meg az arcán és már nyúlt is telefonjáért, de leállítottam. Próbáltam megnyugtatni, hogy nincs semmi bajom, biztosan csak elkaptam valamit, később jobban leszek. Végül is sikerült megnyugtatnom egy kicsit. <br />Nem vágytam másra, minthogy lefeküdjek aludni és ő ott legyen mellettem. <br />Pár órával később ébredtem fel sugdolózásra. Drága ikertestvéreim álltak az ágyszélénél. Nem bírta ki, hogy ne szóljon valakinek, mi van velem. <br />Lassan nyitottam ki a szemeim, még mindig szédültem egy kicsit. <br /> <br />- Hát ti? – kérdeztem rekedtes hangon. <br />- Georg szólt, hogy rosszul érzed magad és nem akarod, hogy szóljon… <br />- Jesszusom, de rosszul nézel ki. – vágott közbe Tom, mire Bill egy kicsit oldalba vágta. <br />- Kösz, úgy is érzem magam. – zuhantam vissza az ágyba. <br />- Na jó, én felhívom anyát, elvégre ő is orvos. – Georg hajthatatlan lett és felhívta az anyukáját, hogy jöjjön el, mert feledtén makacs vagyok, és nem akarok orvoshoz menni. <br />Épp a mosdóban voltam mikor megérkezett. <br />- Hol van most? – kérdezte mikor belépett a szobába. <br />- A fürdőben. <br />- Megint hányt. – tette hozzá Bill. <br />- Mióta van ilyen rosszul? –fordult fia felé, aki a fejét vakarta. <br />- Tegnap még nem mondott semmit, igaz egy kicsit össze is vesztünk… mielőtt elindultam akkor szólt. Azt mondta fáj a feje, szédül és hányingere van. <br />- Értem. Egy pillanatra! – hívta ki a folyosóra fiát. <br />- Mit gondolsz mi a baja? – kérdezte aggodalmasan Georg. <br />- Semmi. – vágta rá egyszerűen. <br />- Semmi? De hát nézz rá! <br />- Nem lehet, hogy várondós? <br />- Mi?? De mi mindig… jaj anyu, mi mindig védekezünk. – suttogta halkan. <br />- Az még nem jelent semmit. Nem mondta, hogy esetleg késne neki? <br />- Nem, ilyet nem említett. – tűnődött el Georg. <br />- Mindenesetre egy tesztet érdemes lenne csinálni. <br />- Rendben. – bólintott. <br />- Ha továbbra is rosszul érzi magát, akkor inkább vegyen be B vitamint, az segíteni fog. Ne aggódj, nincs semmi baja. <br />Szerencsére hamarosan sokkal jobban éreztem magam és élveztem a társaságot is. Este fele azonban mikor az ikrek megbizonyosodtak róla, hogy már jobban vagyok és miután Georg lelkére kötötték, hogyha bármi van szólni fog nekik, haza mentek. <br />- Főzzek egy teát, vagy mit kérsz? – sétált fel az emeletre Georg. <br />- Nem kérek semmit, köszönöm. – léptem ki a fürdőből, és láttam Georg arcára rémület ült ki. <br />- Megint rosszul vagy? – kérdezte és a tekintettem fürkészte. <br />- Nem, már nincs semmi bajom. Ne aggódj. – mosolyogtam rá, mire megkönnyebbülten magához ölelt. <br /> <br />Annyira hiányzott már a közelsége, hogy óvó karjai közzé vonjon. <br />- Úgy féltem. – vallotta be végül. Én csak felnéztem gyönyörű arcára és halványan megcsókoltam. Percekig élveztük egymás csókolgatását, majd az ágyon telepedtünk le. Újabb csókot akartam adni telt ajkaira, de láttam valami nyomasztja. <br />- Mi a baj szívem? A tegnapi igaz? Figyelj én … - de hevesen megrázta a fejét. <br />- Felejtsük el a tegnapit jó? Tudom, te csak segíteni akartál nekik, csak hát elég abszurd ez a dolog. Viszont valamit meg kell beszélnünk. – fogta meg lágyan kezem. Mintha mázsás súlytól szabadultam volna meg szavai hallatán, viszont utóbbi mondata különösen csengett. Némán figyeltem rá, és vártam kezdje el. <br />- Mikor jött meg utoljára? – vágott a közepébe, én pedig nem értettem mire érti. <br />- Tessék? <br />- Tudod…szóval nem késett mostanában? – látszott rajta zavarban van, de érdekli a dolog. <br />- Nem, miért? <br />- Gondolj csak bele, szédülsz, hánysz. <br />- Nem vagyok terhes, Georg. <br />- És ha még is? Minden jel erre utal. <br />- Nem lehetek terhes, hiszen mindig vigyázunk. <br />- Az sem add 100%-os védelmet, szeretném, ha megcsinálnál egy tesztet. <br />- De szívem… <br />- Kérlek, szeretném ha megcsinálnád. – simított végig karomon. <br />- Rendben, holnap veszek egyet. – egyeztem bele végül, mire megcsókolt. <br />- Köszönöm. – vont magához és félőn karjai közzé bújtam. <br /> <br />Nem éreztem, úgy, hogy terhes lennék….de ha még is? Ha még is neki van igaza és teherbe estem? Majd holnap kiderül… - gondolataim végül mély álomba merítettek. <br /> <br />Folyt. köv. <br /> <br />Következő rész: „ Gyerünk már…”<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-7258204342708147804?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com12tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-41735543650130501892011-03-13T01:46:00.005+01:002011-08-22T02:03:00.262+02:00Sziasztok! <br /> <br />Bocsánat, hogy így eltűntem, de rémes hetem volt és így nem tudtam hozni részt. Viszont szeretném megköszönni Angelnek és Meloddynak a sok segítséget, amit kaptam tőlük. Na de itt a rész, jó olvasást! <br /> <br />Életem az ikrek húgaként <br /> <br />38. rész – Újabb botrány? <br /> <br />Épp a konyhában készítettem az esti vacsorát, mikor hallottam, hogy nyitódott az ajtó. Georg elég korán ért haza a szokásoshoz képest. <br />- Megjöttem. – tette le a kocsi kulcsát a kis asztalra. <br />- A konyhában vagyok. – szóltam mire a hátam mögött termett. <br />- Szia, kicsim. – adott egy puszit a homlokomra, majd szemügyre vette mit csinálok. <br />- Szia. Ilyen hamar végeztettek, vagy David talált ki megint valamit? <br />- Nem is próbáltunk… illetve elkezdtünk, csak… <br />- Csak? – néztem rá kérdőn, nem értettem miről beszél. <br />- Hát elkezdtük volna, csak Bill elfelejtette a szöveget. – lépett a hűtőhöz és kinyitotta. <br />- Bill, a szöveget? – ez meglepett. <br />- Igen. – fordult felém halálos komolysággal majd a nappaliba ment. <br />- Georg mi a baj? – mentem utána, de a nappali bejáratánál megálltam. <br />- A bátyáid. – válaszolta tömören rám se nézve, nekem pedig megfagyott a vér az ereimben. <br />- Mi történt? – kérdeztem halkan és közelebb sétáltam hozzá, reménykedve, hogy nem arról van szó, amire gondolok. <br />- Szerintem tudod. – pillantott rám. <br />Arcom fehérré vált, kiszáradt a torkom és hevesen vert a szívem. Felnéztem arcára, amiről semmit sem tudtam leolvasni. <br />- Sajnálom… - ez volt az első, ami az eszembe jutott. Melléléptem és megfogtam a kezét, de nem reagált semmit. Sóhajtottam egyet, mintha bármilyen kis erőt is adna, majd belekezdtem. <br />- Én sem tudtam erről semmit, amíg… az egyik este rájuk nem nyitottam, amint csókolóztak… <br />- A részletekre nem vagyok kíváncsi. – mondta hűvösen és az ablakhoz sétált. <br />- Én szerettem volna elmondani, de megkértek rá, hogy had maradjon titokban, ők majd elmondják, ha eljön az ideje… Georg kérlek… tudod, hogy soha nem hazudnék neked. – sétáltam mellé és válaszra várva kémleltem a narancssárga színben pompázó égboltot. <br />- Tudom. – válaszolta egyszerűen, majd leült a kanapéra. Utána mentem és letérdeltem elé. Felemeltem kicsit a fejét, hogy belenézzek gyönyörű smaragdzöld szemébe. <br />- Kérlek, ne haragudj. – simítottam meg puha arcát, mire azon halvány mosoly jelent meg. <br />- Nem haragszom. – lehelt finom csókot ajkaimra. Örültem, hogy megérti és nem haragszik rám, de még sem éreztem úgy, hogy teljesen megbékélt volna. <br />- Nem jössz vacsizni? <br />- De igen. – kisétáltunk a konyhába és csendben megvacsoráztunk. Nem igazán szólt semmit, én pedig nem akartam erőltetni, pedig annyi mindent akartam volna mondani neki. <br />- Elmegyek tusolni. – szóltam be a nappaliba, ahol a tv-t nézte. <br />- Oké, majd megyek én is, csak ezt még végignézem. – azzal felbattyogtam az emeletre és vártam, mikor jön ő is. Fél egy után nem bírtam tovább, elaludtam. Hajnalban arra ébredtem, hogy zaj van. Felgyújtottam az éjjeli lámpát és láttam Georg még nincs mellettem. Lesiettem és láttam amint édesen összekuporogva alszik a kanapén. Ráterítettem egy takarót és kikapcsoltam a tv-t. <br />Reggel mikor felkeltem ő már a konyhában főzte reggeli kávéját. <br />- Ne haragudj, elaludtam a tv-n. <br />- Semmi baj, én is. Csak hajnalban keltem fel. <br />- Igen és köszönöm. – értette ezt a takaróra. Biccentettem a fejemmel és beszürcsöltem gőzölgő italomba. <br />Mikor a közelemben van, mindig melegebbnek érzem a levegőt és önkéntelenül is öröm tölt el. Azon a reggelen viszont valami furcsa hűvösség ült ki közöttünk. Nem akartam fintorgatni a dolgot, mert nem voltam benne biztos, hogy tényleg így van, ahogy én gondoltam és féltem mit mondana erre Georg így csak csendben iszogattam a kávémat. <br /> <br />Eközben az ikreknél: <br /> <br />- Jó reggelt! – köszöntötte Bill élete szerelmét. <br />- Jó reggelt. – simított végig öccse arcán és szenvedélyes csókban forrtak össze. Az elmúlt éjszaka varázsa még reggel is érezhető volt közöttük. Mennyi mindenen mentek keresztül mostanában, mégis a szerelmük olyan erős, hogy kibír minden akadályt és ezt már ők is tudják. Egy valakivel azonban még tisztázniuk kell a történteket, hogy önfeledten boldogok legyenek, ez pedig Andreas… <br /> <br />Nálunk: <br /> <br />- Anyu telefonált, várnak minket ebédre. <br />- Sajnálom, én most nem tudok elmenni. Nem érzem túl jól magam, de te menj csak nyugodtan, úgy is olyan ritkán találkoztok. <br />- Rosszul érzed magad? Mi a baj? – ijedtség jelent meg az arcán. <br />- Fáj a fejem és egy kicsit hányingerem van, de lefekszek és jobb lesz. Menj csak nyugodtan. <br />- Nem akarlak magadra hagyni. <br />- Nem lesz semmi bajom, biztos csak elrontottam a gyomrom. Na de siess, ne várasd meg őket. – rosszallóan rázta meg a fejét. <br />- Sietek vissza, és ha bármi baj van, hívj. <br />- Úgy lesz, de ne aggódj! – adott egy gyors puszit és már csak az ajtó csukódását hallottam. Amint kilépett az ajtón egyre rosszabbul kezdtem magam érezni így jobbnak láttam, ha felmegyek és lefekszem egy kicsit. A szobáig mégsem bírtam ki, mihelyst felértem a lépcsőn rohantam a wc-re… A délelőtt folyamán nem is egyszer. <br /> <br />Folyt. köv. <br /> <br />Következő rész: „ Jesszusom, de rosszul nézel ki…” <br /> <br />Várom a véleményeket *-*<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-4173554365013050189?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com5tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-31006978242270632862011-03-01T21:31:00.004+01:002011-08-22T02:02:47.447+02:00Sziasztok. <br /> <br />Tudom, tudom már megint régen volt rész, de annyi minden összejött, amitől most megkíméllek titeket! Így inkább jó olvasást! <br /> <br />Életem az ikrek húgaként <br /> <br />37. rész – Forró éjszaka <br /> <br />Az idősebbik Kaulitz türelmetlenül szorongatta a kormányt az egyik főúti piros lámpánál. <br />- Ajjh, gyerünk már. Ezt nem hiszem el. – sóhajtozott, amin Bill csak jóízűen felnevezett. – Na végre. – váltott zöldre a jelzőlámpa és tövig nyomta a gázpedált. Nagy sebességgel szelte az utat, minél hamarabb haza szeretett volna érni és minél hamarabb akarta érezni szerelme hófehér, törékeny, ám még is oly gyönyörű testét. Korábbi emlékképek jelentek meg a szeme előtt, ami még inkább fokozta a már amúgy is csillapíthatatlan vágyát öccse iránt. <br />- Hé Tom, lassíts már! Van időnk bőven. – szólt mosolyogva bátyára és kezét Tom combjára helyezte, aki szinte beleremegett ebbe. <br />- Nem Bill. Minden időt ki kell használnunk. Elviselhetetlen volt nélküled az elmúlt 2 hét. – pillantott öccsére majd újra az utat figyelte. – Egész éjjel szeretkezni akarok veled, be akarom bizonyítani, hogy mennyire szeretlek. – Billt érzések tömkelege lepte el. Megmelengették bátyja szavai. Mohósága mosolyt csalt az arcára, és benne is elindította az a magas fokú vágyat Tom iránt. Újra érezni akarta, újra át akarta élni azokat a szenvedélyes pillanatokat, amiket eddigi aktusaik alatt átélt. <br />- De hisz nem kell bizonyítanod semmit sem. – hajolt át és finoman beleharapott bátyja fülébe, majd bekapcsolta a rádiót és próbálta elterelni gondolatait. Ha Tomot már vezetés közben felizgatja abból nem lesz jó dolog. <br />Már kezdett besötétedni mikor Tom leparkolt a ház előtt. Némi nehézség után sikeresen kinyitotta a bejárati ajtót és amint beléptek hangos csapódással zárult be újra és kattant a zár. Mohón felkapta Billt, aki lábait dereka köré fonta. Elsöpörte hosszú fekete haját öccse nyakáról és finoman beleharapott. Bill száját mélyről feltörő rekedtes nyögés hagyta el miközben körmeivel cirógatta szerelme nyakát. Némi botladozással ugyan, de feljutottak az emeletre és berontottak Tom szobájába. <br />- Őrülten akarlak! – hangzott miközben óvatosan lefektette öccsét ágyára. – Megbolondulok érted! – Bill szólni akart valamit, de lehetősége már nem volt rá. Tom mohón tapadt ajkaira és olyan szenvedéllyel csókolta, mintha ezen múlna az életük. Kezei utat törtek a vékony anyag alatt. Bill már nem tudott uralkodni magán. Bátyja érintései perzselték már amúgy is heves testét. Édes kínzás volt számára, mire Tom megfosztotta a felesleges ruhadaraboktól. Behintette teste minden apró kis porcikáját, minden négyzetcentiméterét nedves csókokkal elidőzve az érzékeny pontoknál. Finoman beleharapott mellbimbójába, kezével ékességét simogatta. <br />Egy pillanatra felpillantott és végig nézett öccsén. Kócos fekete haja szétterül a párnán, gyönyörű mogyoróbarna szemeit szorosan összecsukja, ajkaival O- alakot formán mellyel nevét suttogja, mellkasa szaporán jár föl s alá, testét ezernyi kis verejtékcsepp borítja, kezeivel a lepedőt görcsösen markolja, férfiassága egyre csak duzzad és keményedig kezei alatt. <br /> <br /><a onblur="try {parent.deselectBloggerImageGracefully();} catch(e) {}" href="http://3.bp.blogspot.com/-u2mSZ9V_JGU/TW1YMcR-z7I/AAAAAAAAAOo/KtIlt-iOgYs/s1600/2007Surrender.jpg"><img style="display:block; margin:0px auto 10px; text-align:center;cursor:pointer; cursor:hand;width: 320px; height: 256px;" src="http://3.bp.blogspot.com/-u2mSZ9V_JGU/TW1YMcR-z7I/AAAAAAAAAOo/KtIlt-iOgYs/s320/2007Surrender.jpg" border="0" alt=""id="BLOGGER_PHOTO_ID_5579212484155199410" /></a> <br /> <br />Milyen törékeny, még is mily gyönyörű, számára legszebb a világon. <br />Fölhajolt arcához és belecsókolt nyakába. Bill ekkor hatalmasat rándult és belekapaszkodott bátyjába. Szorosan magára húzta és kezeivel felfedező útra indult testén. Mosolyogva vette kezébe az ágaskodó hímtagot és hol gyorsan, hol lassan mozgatta rajta kezeit. Az őrült határáig sodorta Tomot, aki már nem bírta sokáig az édes kínt. Feltérdelt és befúrta magát Bill combjai közzé. Kissé megemelte csípőjét, majd óvatosan beléhatolt. Leírhatatlan boldogság járta át szívüket, mikor testük egyesült. Más világba kerültek, ahol kizártak mindent és mindenkit. Ott, abban a percen csak ketten léteztek. <br />Az apró nyögések egyre hangosabbak lettek és megtöltötték vele a sötét szobát. Tom egy utolsót lökött öccsén mire a két test megfeszülve emelkedett el az ágytól. Az orgazmus villámcsapásként járta át testüket. Tom öccsén pihent meg, amíg visszanyerte szabályos légzését, majd melléfeküdt és szorosan magához húzva csókolta meg. Nem szóltak semmit csak feküdtek csendben, egymás karjaiban. <br />Pár perc múlva azonban Tom nem bírta tovább. <br />- Én tényleg annyira sajnálom… – búgta öccse fülébe, aki ujjaival elhallgatta őt. <br />- Shh! Fogd már be!! – teperte le Tomot és beleült férfiasságába. – Azt mondtad egész este szeretkezni akarsz…! – húzódott kacér mosolyra szája és lassan mozogni kezdett …. <br /> <br />Folyt. köv. <br /> <br />Következő rész: Újabb botrány?<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-3100697824227063286?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com14tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-30384196380774055702011-02-20T21:26:00.003+01:002011-08-22T02:09:39.699+02:00Sziasztok. <br /> <br />Drága barátnőm megajándékozott egy TWC-s novellával. <br />Szerintem fantasztikus lett. <br />Kérlek olvassátok el és írjatok véleményt! <br /> <br />Én is <br /> <br />A hideg penge ismét a csuklómon volt. Nem érte el az ereimet, sőt még a bőrömet sem sértette fel, de annyira megnyugtató volt. Ezt a bicskát még a 10. szülinapunkra kaptam. Neki is van egy pont ugyanilyen. Leszámítva egy dolgot. Abba más kezdőbetű van gravírozva. <br /> <br />Először a sima egyszerű pengét használtam, de egy idő után már az nem segített. Van rajta egy recés penge is. Egy ideje azt használom. Nagyobb fájdalmat és élvezetet okoz, mint a sima. Ahogy így okoztam rövid megnyugvást magamnak lépteket hallottam a lépcsőn. Épp csak annyi időm volt, hogy a bicskát bevágjam a párnám alá már nyílt is a szobám ajtaja és hatalmas mosollyal belépett rajta. <br /> <br />Az arca ki volt pirulva és a levegőt is gyorsabban vette. Látszott Rajta, hogy futott. Leült mellém az ágyra és még mindig hatalmas vigyorral az arcán kibökte: <br /> <br />- Megnősülök! <br /> <br />Abban a pillanatban meghűlt bennem a vér és forogni kezdett velem a szoba. ~Nem! Ez nem lehet! Nem nősülhet meg! Hiszen Ő nem ilyen! Mindig azt mondta, hogy nem fog megnősülni.~ <br /> <br />- Gratulálok! - mondtam a már jól begyakorolt műmosollyal. - Ez fantasztikus! <br /> <br />- Ugye? - a hangjában izgatottság és boldogság keveredett. - Natalija is nagyon meglepődött, de nagyon örült. <br /> <br />Natalija a barátnője volt legalább egy éve. Nagyon kedves lány, de igazából soha nem kedveltem túlságosan. Más körülmények között persze biztos barátok lettünk volna és most is jól kijöttünk, de haragot éreztem iránta ami miatt elvette tőlem Tomot. Persze tudom, hogy nem szándékosan, de akkor is. <br /> <br />- Aha. - bólogattam. <br /> <br />- Átmegyek anyuékhoz és elmondom nekik. Jössz? - nyújtotta felém mosolyogva a kezét. <br /> <br />- Most nem. Van egy kis dolgom. <br /> <br />- Jó. Majd jövök. - mondta és már kint is volt a szobámból. <br /> <br />Pár pillanat múlva halottam az ajtónyitódást és az autó motorjának zaját. Elment. Itt hagyott egyedül a fájó szívemmel. Csak ültem az ágyon lehajtott fejjel és a könnyeim lassan folydogáltak az arcomon. Nem hittem volna, hogy az egyik legrosszabb álmom valóra fog válni. Valahol tudat alatt számítottam rá, de mindig reménykedtem, hogy nem fog megtörténni. ~Mit is képzeltem. Hiszen ő olyan gyönyörű és kedves. Akármelyik lányt megkaphatja, miért kellenék neki én? Az ikertestvére. Tudom, hogy ez beteges és abszurd, de akkor is szeretem.~Ezek a gondolatok keringtek a fejemben mikor ismét elővettem a bicskát. <br /> <br />A recés kést végighúztam a csuklómon, de nem segített. Ez már nem olyasfajta fájdalom volt. Ez már sokkal inkább kínzott és fájt, mint eddig. Kinyitottam a legélesebb kést és belevágtam vele a csuklómba. A fájdalomtól ordítani bírtam volna mégsem tettem csak megcsináltam ugyanezt a másik kezemen. Ahogy a vér elkezdett lefolyni a fehér bőrömön mosolyogtam és elkezdtem énekelni a Der letzte Tag-ot: <br /> <br />Újra itt vagyunk <br /> <br />Nálad, a háztetőn <br /> <br />Tőlem az egész világ megsemmisülhet odalent ma éjjel <br /> <br />Utoljára vagyunk együtt? <br /> <br />Pedig csak most kezdődött el <br /> <br /> <br /> <br />Hogyha ez a nap az utolsó, <br /> <br />kérlek még ne mondd el nekem <br /> <br />Hogyha itt a vége, kérlek ne mondd, <br /> <br />még ne mondd el nekem! <br /> <br /> <br /> <br />Talán már a következő nap lenne, <br /> <br />mikor minden óra megáll <br /> <br />Ahol a horizont véget ér, <br /> <br />és az álmok aludni mennek <br /> <br />Utoljára vagyunk együtt? <br /> <br />Pedig csak most kezdődött el <br /> <br /> <br /> <br />Hogyha ez a nap az utolsó, <br /> <br />Kérlek, még ne mondd el nekem <br /> <br />Hogyha itt a vége, kérlek, ne mondd, <br /> <br />Még ne mondd el nekem... <br /> <br />A vér teljesen szétfolyt a szőnyegen én pedig elájultam. <br /> <br />A következő emlékem az, hogy a kórházban fekszem. Már sötét volt és csak a folyosón lévő lámpák égtek. Az infúzió lassú csöpögése tökéletesen hallatszott a csendben. Valaki fogta a kezemet. Még elég gyengének éreztem magam, de erőt vettem magamon és felé fordultam. Valahol a mérhetetlen ijedség és a mérhetetlen megnyugvás kavargott bennem. Tom ült az ágyam mellett és a kezemet fogta. Nem vette észre, hogy felébredtem csak magában beszélt. <br /> <br />- Bill! Miért tetted ezt? Tudom, hogy nagyon sok ért téged az utóbbi időben, de miért? Mond miért? - a hangjában a sírás tükröződött és pár nedves cseppet éreztem a kezemen. Sírt. - Látod? Még én is sírok. Féltelek. Mindennél jobban. Hiszen az ikertestvérem vagy és nagyon szeretlek. Nem akarlak elveszíteni. Most biztosan nem. Tudod Natalija és én ma délután szétmentünk. Tudom, hogy reggel megkértem a kezét, de mikor felhívtam, hogy később nem megyek át és nem kérem meg a kezét az apjától elkezdett hisztizni. Ezért felbontottam az eljegyzést. <br /> <br />- Tom. - a hangom teljesen erőtlen volt. <br /> <br />- Bill. - kapta fel a fejét. - Hogy vagy Öcsi? - arcán egy szomorú mosolyszerű jelent meg. <br /> <br />- Élek. - mosolyogni próbáltam, de nem igazán ment. <br /> <br />- Nagyon ránk ijesztettél. Ugye tudod? <br /> <br />- Anyuék? <br /> <br />- Hazamentek. Délelőtt 11-kor hoztak be. Azóta itt voltak, de pár órája hazaküldtem őket pihenni. Lévén, hogy akkor már lassacskán éjfél fele járt az idő. <br /> <br />- Hát ezt tettem. - teljesen elcsüggedtem és próbáltam a csuklómon lévő kötésre összpontosítani, de még egy kicsit homályosan láttam. <br /> <br />- Ne is próbálj ilyenekre gondolni! Biztos megvolt rá az okod. De mi nem haragszunk. Mármint féltünk és rettentően megijedtünk, de nem hibáztatunk. - a hangja megnyugtatott. <br /> <br />Ha akkor azt mondja, hogy ugorjak ki az ablakon hát kiugrom, mert amit mondott az számomra olyan volt, mint a Szent írás. <br /> <br />- Köszönöm. <br /> <br />- Szívesen. - a hangjában hallottam, hogy mosolyog. - Próbálj meg még aludni egy kicsit. Hazamegyek, de ígérem, mire reggel felébredsz, itt leszek. <br /> <br />- Rendben. - bólintottam. <br /> <br />Tom hazament én pedig szinte azonnal visszaaludtam. Nem tudtam mennyi vért vesztettem és nem is érdekelt. Itt volt mellettem és megvárta, míg felébredek. Ez mindennél többet jelentett nekem. <br /> <br />Az ígéretét betartotta. Mikor kinyitottam a szememet már ott ült mellettem és mosolygott ahogy kinyitottam a szememet. <br /> <br />- Jó reggelt! - mosolyogtam rá. <br /> <br />- Jó reggelt neked is! Jól aludtál? <br /> <br />- Mondhatjuk. Kicsit fáztam. A kórházak mindig olyan hidegek. <br /> <br />- Este már nem fogsz, mert hazaviszlek. <br /> <br />- Komolyan? - kérdeztem döbbenten. <br /> <br />- Sikerült kiegyeznem az orvosoddal és azt mondta, ha sokat pihensz és nyugodt környezetben vagy akkor hazajöhetsz. Ja és anyáik is nemsokára bejönnek, és együtt viszünk haza. Úgy jó esz? <br /> <br />- Persze. - bólintottam. - Amíg ti a közelemben vagytok addig minden jó. De valamit kérdezhetnék? <br /> <br />- Természetesen. - látszott rajta, hogy egy kicsit meglepődött, de nagyon készséges volt. <br /> <br />- Mennyi vért vesztettem? - a kérdés meglepte. <br /> <br />- Pontosan nem tudom, de az állapotod már túl volt a kritikus ponton. Azt mondták, hogyha később talállak meg nagyobb baj is történhetett volna. <br /> <br />- Értem. Nagyon szépen köszönöm! <br /> <br />- Nincs mit. - mosolygott. <br /> <br />- De igen van. - erősködtem. - Neked köszönhetem, hogy itt vagyok. <br /> <br />- Jaj, Bill. - olyan édesen ejtette a nevemet, hogy bele borzongtam. Leült az ágy szélére és szorosan magához ölelt. - Én köszönöm, hogy vagy nekem. <br /> <br />Szorosan ölelt magához, ami nagyon jól esett. Óvatosan átöleltem, egyrészt mert féltem, hogy elhúzódik másrészt a kanül még mindig ott kandikált ki a kezemből (aki nem tudja a kanül az a pici cucc, amin keresztül infúziót adják, de ha már az emberben van vért is levehetnek belőle). <br /> <br />- Én köszönöm! - az arcomat a vállába temettem így jobban be tudtam szippantani az illatát. <br /> <br />A délelőtt hátralévő részében beszélgettünk úgy mindenféléről. Már elég rég volt ilyen. Majd megjöttek anyáék és hazamentünk. A szobám már ki volt takarítva. Gondoltam mennyi ideig tarthatott. <br /> <br />Tom egész délután leste minden óhajomat és sóhajomat. Nagyon jól esett, hogy törődött velem. De láttam rajta, hogy nagyon fáradt. <br /> <br />- Tom. - kezdtem halkan. - Kérdezhetnék valamit? <br /> <br />- Persze. - mosolyogva tette a kezét a kezemre, amitől a szívem hevesebben kezdett verni. <br /> <br />- Az éjjel nem aludtál valami sokat igaz? <br /> <br />- Előtted felesleges lenne titkolóznom. <br /> <br />- A szobámat takarítottad? <br /> <br />- Igen. - bólintott. <br /> <br />- Köszönöm. <br /> <br />- Neked bármit. - szemében valami furcsa kavargott. <br /> <br />- Feküdj le pihenni. <br /> <br />- De mi lesz veled? - aggódott. <br /> <br />- Elleszek. Nem nyúlok a késhez. <br /> <br />- Rendben. <br /> <br />Kiment a szobámból, de mielőtt becsukta volna az ajtót visszapillantott majd miután konstatálta, hogy minden rendben átment a szobájába. <br /> <br />Megrohantak a gondolatok és az érzelmek. Attól a délutántól jobban szerettem Tomot, ha ez egyáltalán lehetséges volt. <br /> <br />Az agyamban rengeteg emlékkép és gondolat kavargott. Mire észbe kaptam már besötétedett és a fejemben egy versike kezdett formát ölteni, ami énekelni kezdtem: <br /> <br />- Az ikrem vagy, <br /> <br />a másik felem, <br /> <br />Mégis szeretlek. <br /> <br />Vágyom rád, <br /> <br />Kívánom a csókod <br /> <br />Boldogít a mosolyod. <br /> <br />- Ő az ikrem, akire vágyom <br /> <br />Ő az ikrem akiről álmodom. <br /> <br />E szavak hallatán felkaptam a fejemet. Tom ott ált az ajtófélfának dőlve egy szál boxerban és engem nézett. Lassú léptekkel odajött az ágyhoz és leült. <br /> <br />- Tom én...- kezdtem el dadogni. <br /> <br />- Én is. - mosolyogva megcsókolt. <br /> <br />*-*<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-3038419638077405570?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com11tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-3750778025897452702011-02-20T01:47:00.003+01:002011-08-22T02:02:35.350+02:00Sziasztok. <br />Tudom, tudom keddre ígértem részt és hoztam is csak aztán levettem, mert nem lett az igazi, így kicsit átformáltam. De most végre itt van. A Valentin- napos novellán még dolgozok, viszont ma este kaptok majd egy meglepit. Addig is olvassátok el a részt és írjatok véleményt! <br /> <br />Életem az ikrek húgaként <br /> <br />36. rész – Felismerés <br /> <br />Miután Bill befejezte a dalt óvatosan Tomra pillantott, aki csak állt ott tátott szájjal majd odasietett öccséhez és nem törődve senkivel és semmivel magához ölelte és olyan szenvedéllyel, mint még soha csókolta meg Billt. Nem érdekelte, hogy ott vannak a többiek, David és a menedzsment többi tagja. Most csak Bill érdekelte és az a mérhetetlen boldogság, amit akkor érzett. Elkiáltotta volna magát, hogy a világ megtudja mennyire boldog, de helyette csak csókolta azt, akit mindenkinél jobban szeret. <br />Hosszú percekig, szinte kifulladásig csókolóztak. Mikor már nem bírták tovább elszakadtak egymástól, de még mindig nem vettek tudomást a többiekről, akik csak tátott szájjal pislogtak rájuk. Nem hittek a szemüknek. A csendet végül David törte meg. <br /> <br />- Mi… a .. jó ..élet ..folyik ..itt? Még is mi ez Kaulitz? – kérdése azonban nem jutott el Tom tudatáig. <br /> <br />- Köszönöm. – súgta öccse fülébe Tom és szorosan magához ölelte. <br /> <br />- Mondjátok… mondjátok, hogy ez nem igaz. – dadogta Gustav. Még mindig nem hitt a szemének. Georg viszont nem szólt semmit. Nézet maga elé és próbálta értelmezni az előbb látottakat. <br />- Srácok, én tudom, hogy ez most elég fura és abszurd, de amit látattok az a valóság. Szeretem Billt és nem csak úgy, mint a testvérem. <br />- Tessék? – hitetlenkedett David. <br />- Ez az egész a turné végén kezdődött. Másként kezdtem tekinteni Billre. Egyszerűen úgy éreztem állandóan mellette kell lennem és figyelnem őt, mert ha nincs velem, akkor megörülök. Próbáltam elfojtani ezeket az érzéseket, de nem ment. Napról napra erősödött a vágy, hogy elmondjam neki mennyire szeretem. Aztán mikor már végkép nem bírtam, cselekedtem és most itt járunk… - mosolygott öccsére. <br />- De hiszen testvérek vagytok, ez nem normális. Ilyen nincs. – tárta szét kezeit Gustav. <br />- Én sem hittem haver, de még is van. Nekem Bill kell és senki más. Számomra ő jelent mindent és ő tesz igazán boldoggá. Őrülten szerelmes vagyok belé. <br />- Ezt nem hiszem el. Felfogtátok mit csináltok? Mi lesz így a Tokio Hotellel? Ha ez kiderül, lehúzhatjuk a rolót. Hova lett az a régi lelkesedés az álmaitok iránt? A csúcson nem állhattok meg. Felejtsétek el ezt a marhaságot, még hogy szerelmes vagy az öcsédbe. Ez abszurd. – taglalta David. <br />- Az álmunkat sosem adjuk fel, de az életünket sem. Tiszta szívből szeretem Tomot és kell nekem. – szállt be az eszmecserébe Bill is. <br />- De még is mióta van ez köztetek és egyáltalán ki tud még róla? – David reagálni sem tudod Bill előbbi mondataira, mert Gustav közbe szólt. <br />- Másfél hónapja járunk. – mondta ki büszkén Tom és úgy érezte kissé megkönnyebbült, hogy barátai is tudnak a dologról, így legalább előttük nem kell titkolózniuk. – Rajtatok kívül senki illetve… - halkult el és Billre pillantott. <br />- Évi igaz? – szólalt meg hírtelen Georg, mire mindenki felkapta a fejét. <br />- I..igen, egy ideje már ő is. <br />- Szóval ezért volt olyan fura, tudtam, hogy nem mond el valamit… <br />- Kérlek Georg, ne haragudj rá, mi kértük meg, hogy ne szóljon. Csak nekünk segített. – próbált megvédeni Bill. <br /> <br />Georg arcáról most semmit sem tudott leolvasni. Sem az undor sem pedig a harag jeleit nem mutatta. Mit érezhet most igazából? Azt csak is ő tudja. <br />Nem szólt csak semmit csak nagyot sóhajtva letette a gitárját és David felé fordult. <br />- Elmehetek? – kérdezte, mire David az ajtó fele bökött fejével. Csendben kisétált az ajtón majd elhajtott kocsijával. <br /> <br />- Nos a próbának vége, menjetek haza. A többit később megbeszéljük, ha már mindenki túltette magát a dolgon. – fordult sarkon a manager. <br />- De David én … - szólt utána Bill, de az leintette. <br />- Majd később Bill, majd később. – azzal az elment és hangos ajtócsapódással adta a többiek tudtára most ne zavarja senki. Képtelenségnek és felfoghatatlannak vélte ezt az egészet. Nem is tudja mire vélni a körülötte zajló dolgokat. <br /> <br />Miután David távozott, a többieknek sem volt értelme tovább maradni. <br />- Gustav, legalább mondj valamit. – Bill már szinte könyörögve nézett barátjára. Nem erre számított. Azt hitte teljesen kiakadnak és David is üvöltözni kezd majd, ami végülis megtörtént, de nem volt olyan vészes, mint gondolta. <br />- Nem ítélek el titeket, de ezt még fel kell fognom. Nem minden nap tapasztal ilyet az ember. Mindenesetre én örülök, hogy elmondtátok. – rázott kezet az ikrekkel majd ő is távozott. <br />Gustavról sem tükröződött semmi. Talán sejtett valamit? Kicsit eltűnődve indultak haza az ikrek is. <br /> <br />- Szólni kellene Évinek, hogy Georg tudja. – nyúlt telefonjáért Bill. <br />- Hagyd, Georg már úgy is hazaért. Később felhívjuk és megbeszéljük. <br />- Szerinted nagyon össze fognak veszni? – sandított Tomra, aki az utat figyelte. <br />- Nem hinném. Georg nem az az őrjöngős típus és meg fogja érteni, hogy Évi csak nekünk segített. <br />- Remélem igazad van. <br />Tom csak halványan elmosolyodott. <br />- Mit szólnál hozzá, ha megünnepelnénk, hogy kibékültünk. – szegezte a kérdést öccsének. <br />- Mire gondolsz? <br />- Nos van egy pár ötletem. – jelent meg az arcán az a tipikus mosoly, amiből Bill rögtön tudta mire gondol bátyja. <br />- Benne vagytok. – válaszolta röviden és remélte minél hamarabb hazaérnek. <br /> <br />Folyt. köv. <br /> <br />Következő rész: Forró éjszaka<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-375077802589745270?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com13tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-47197599056110714552011-02-13T21:33:00.004+01:002011-02-13T22:02:38.213+01:00Sziasztok drágáim!<br /><br />Először is köszönöm, hogy átléptük a 23 ezres látogatást *-*<br />Nekem nagyon sokat jelent.<br />Másrészt ne haragudjatok, hogy ilyen sokáig nem hoztam részt, de a sulival kapcsolatos dolgok nem épp pozitívan hatottak rám.(De mivel ez szerintem senkit nem érdekel, így megkímélek Titeket tőle.) Igyekszem minél előbb hozni a részt és elkésve ugyan, de egy Valentin napi novellával is készültem. Addig pedig kárpótlásként hoztam egy jó kis +18-as TWC-s videót. <br />Pussz<br /><br />(Oldalt friss hírek)<br /><br /><object width="320" height="266" class="BLOG_video_class" id="BLOG_video-17ef4b60ba2367a9" classid="clsid:D27CDB6E-AE6D-11cf-96B8-444553540000" codebase="http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=6,0,40,0"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/get_player"><param name="bgcolor" value="#FFFFFF"><param name="allowfullscreen" value="true"><param name="flashvars" value="flvurl=http://v14.nonxt3.googlevideo.com/videoplayback?id%3D17ef4b60ba2367a9%26itag%3D5%26app%3Dblogger%26ip%3D0.0.0.0%26ipbits%3D0%26expire%3D1333079200%26sparams%3Did,itag,ip,ipbits,expire%26signature%3D4AA7F963364608FBBD5C92532152CD0111487461.4C73A629BA943D1B47D10FB6E843BDBAD949E2B%26key%3Dck1&amp;iurl=http://video.google.com/ThumbnailServer2?app%3Dblogger%26contentid%3D17ef4b60ba2367a9%26offsetms%3D5000%26itag%3Dw160%26sigh%3DL15Sp3QSEocNvkRpe_jg6TwK4Hw&amp;autoplay=0&amp;ps=blogger"><embed src="http://www.youtube.com/get_player" type="application/x-shockwave-flash"width="320" height="266" bgcolor="#FFFFFF"flashvars="flvurl=http://v14.nonxt3.googlevideo.com/videoplayback?id%3D17ef4b60ba2367a9%26itag%3D5%26app%3Dblogger%26ip%3D0.0.0.0%26ipbits%3D0%26expire%3D1333079200%26sparams%3Did,itag,ip,ipbits,expire%26signature%3D4AA7F963364608FBBD5C92532152CD0111487461.4C73A629BA943D1B47D10FB6E843BDBAD949E2B%26key%3Dck1&iurl=http://video.google.com/ThumbnailServer2?app%3Dblogger%26contentid%3D17ef4b60ba2367a9%26offsetms%3D5000%26itag%3Dw160%26sigh%3DL15Sp3QSEocNvkRpe_jg6TwK4Hw&autoplay=0&ps=blogger"allowFullScreen="true" /></object><div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-4719759905611071455?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com5tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-59510640002649353782011-02-01T21:28:00.004+01:002011-08-22T02:02:02.176+02:00Sziasztok. <br />Volt egy kis időm szóval hoztam a dupla rész! <br />Jó olvasást! <br /> <br />Életem az ikrek húgaként <br /> <br />34. rész – Talán kibékülnek? <br />35. rész - Békülés <br /> <br />Úgy döntöttünk Georggal, hogy ma ott alszunk, aminek én most kifejezetten örültem. Az ikreknek szükségük van rám. <br />Este hamar eltelt és nem tudtam Billel beszélni. Azt mondta fáradt és lefekszik, így nem akartam zavarni. Tom is hasonló képen tett. Miután letusoltam bebújtam Georg mellé az ágyba. <br />- Min gondolkozol? – kérdeztem tőle, mikor már kínosnak éreztem a köztünk lévő csendet. <br />- Csak ezen az estén. Az ikrek olyan furák, én ezt nem értem. Ez nem rájuk vall. – cirógatta meg vállam. <br />- Még nem békültek ki és szerintem emiatt van feszültség közöttük. Ráadásul most Andy is elég bunkó volt. Látja, hogy nem akarnak erről beszélni, még is erőlteti. Az bezzeg, hogy Tom holnap megy varratszedésre, az nem érdekli. Mindig csak a nők meg a pia. Úgy örülök, hogy te nem vagy ilyen. – nyomtam egy puszit meztelen mellkasára, mire hatalmas mosoly suhant át az arcán és az ölébe húzott. Bűntudatom van, hogy kételyek között hagyom, hiszen én tudom az igazságot, tudok mindent, még sem mondhatok semmit. Nem akarok neki hazudni, így inkább ha tehetem kerülöm a témát. Bár tudom ez sem megoldás, de addig megteszi, míg rendeződnek a dolgok. <br />- Nekem csak te kellesz. Gyere ide…- hajoltam közel hozzá mire fordított helyzetünkön és testem feltérképezésére indult. <br /> <br />Másnap reggel sajnos korán indulnunk kellett, mert Georg szülei vártak ránk. Elköszöntünk a többiektől és már indultunk is. <br /> <br />Pár órával később: <br /> <br />- Készen vagy Tom? Indulhatunk? El fogunk késni. – szólt fel az emeletre bátyjának Bill. <br />- Jövök. – sietett le a lépcsőn. – Upsz a papírok. – fordult volna vissza, de Bill megfogta a kezét. <br />- Már eltettem, induljunk. <br />Az út hosszúnak tűnt a kórházig a dugó miatt, de félóra múlva odaértek. <br />- Jó napot doktorúr. – fogtak kezet az orvossal a rendelőben. <br />- Jó napot. Nos hogy vagy Herr Kaulitz? Nem jelentkeztek nagyobb fájdalmak? <br />- Nem. Jól vagyok. <br />- Akkor levesszük a kötést és kivesszük a varratokat. Nővérke kérem, készítse elő az eszközöket. – a doki óvatosan leszedte a kötést, majd neki látott a varrat eltávolításának. <br />- A seb szépen összeforrt, nincs jele gyulladásnak, fertőzésnek. Előfordulhat, hogy egy darabig még érzéken lesz. Felírok egy kenőcsöt, naponta 2x kenje be vele. <br />- Mikor gitározhatok újra? Tudja hamarosan fellépésünk lesz és nem szeretnék kijönni a formából. – érdeklődött. <br />- Párnap múlva már bátran mozgathatja, de azt javaslom, most még ne erőltesse a karját, még könnyen felszakadhat. <br />- Rendben. Köszönjük doktorúr. <br />- Kérem. – azzal távoztak is. <br /> <br />- Öregem, végre ettől is megszabadultam. – dőlt hátra a kocsiban Tom. <br />- Hallottad a dokit, nem erőltetheted meg. –intette óvatosságra bátyát. <br />- Majd te úgy is vigyázol rám. – tekintett öccsére, aki erre csak szélesen elmosolyodott. Tom nem tudta levenni tekintetét öccséről. Végre mosolyog, úgy igazán mosolyog, ahogy szokott. Melegség öntötte el a szívét és úgy érezte ma talán megbeszélhetik a dolgokat. Nem akarta elhamarkodni ezért inkább még élvezte kicsit Bill mosolyát. Bekapcsolta a rádiót és miért is ne épp az egyik kedvenc száma ment benne. Először csak fejével kezdett el bólogatni az ütemre, majd rappelni is elkezdett. A végén már kézzel, lábbal hadonászott és párszor fel is sziszentett, ha meghúzódott kezén a seb. Bill jókat derült bátya mutatványán és néha- néha ő is elmondott pár sort a szövegből. Észre sem vették, de már meg is érkeztek. <br /> <br />- Te teljesen megörültél. – nevetett Bill mikor bementek a házba. <br />- Most miért? Csak élveztem a zenét. <br />- Örülök, hogy jó kedved van. <br />- Ezt neked köszönhetem Billchi és a mosolyodnak. – tolta óvatosan a falhoz és egy apró csókot lehelt öccse szájára. Felemelő érzés volt mindkettejüknek, de Bill hamar realizálódott. Nem kéne addig ezt csinálniuk, amíg meg nem beszélik a dolgot. <br />- Tom… ezt most ne. – bújt ki Tom karjából, de ő utána nyúlt. <br />- Bill kérlek, én már nem bírom tovább. <br />Billen látszott a zavartság és jelen pillanatban nem tudta mit is akar. Az előbbi csók teljesen elbódította. <br />- Nem nézünk meg egy filmet? Csinálok popcornt. – azzal a konyhába sietett. <br /> <br />Tom csak felsóhajtott és keresett valami filmet. Beszélni akart Billel és elmondani mennyire sajnálja az egészet, de jelenleg az is boldoggá tette, hogy Bill egyáltalán szóba áll vele és érezte neki is ugyan olyan jól esett az az aprócska kis csók. Érezte, hogy beleremegett és ez reményt adott neki a béküléshez. Miután előkereste Bill kedvenc filmjét egy nagy tál popcorn kíséretében leültek a TV elé. Tom nem hozta fel a témát csak örült annak, hogy testvére ott van mellette és lopva figyelhette őt. <br /> <br />---------------------------------------------------------- <br /> <br />A másnap reggel a nap sokkal fényesebben ragyogott az égen. Az utca halk morajlása keltette fel az idősebbik testvért. Kinyitotta szemét és nagyot nyújtózkodott. Lesietett a konyhába és anya üzenetét kezdte el kémlelni az asztalon. <br /> <br />„ Sziasztok Drágáim! <br /> <br />Évi keresett titeket. Hívjátok fel fontosnak tűnt. <br />David is volt itt, azt mondta, ha lehet, Bill menjen be a stúdióba. <br />Gordon Hamburgban van, későn ér haza. <br />Ebéd a hűtőben, melegítsétek meg és egyetek. <br />Legyen szép napotok. <br />Puszi: <br /> Anya” <br /> <br />Miután elolvasta a cetlit töltött magának kávét és az asztalon lévő kalácsból kezdett el majszolni mikor Bill jelent meg a lépcsőn. <br /> <br />- Jó reggelt vagyis delet. – mosolygott és csatlakozott bátyához. <br />- Ühüm. – bológatott Tom teleszájal. <br />- Ez olvastad? – Bill. <br />- Igen. Kérsz? – jutotta a tálcát öccsének. <br />- Felhívom, biztos aggódik. – nyúlt a telefonért és bepötyögte a számom, de a készülék csak sípolt. – A francba ki van kapcsolva. – ült vissza az asztalhoz és ő is elfogyasztotta ebédjét. <br />- Mit akarsz ma csinálni? – kérdezte Tom miután befejezte az evést. <br />- Be kell bennem a stúdióba. <br />- Megyek én is. <br />- Hát ha akarsz. <br />Felsiettek az emeletre és készülődni kezdtek. <br /> <br />Stúdióban: <br /> <br />- Na hát Tom, hát te itt? Az orvos nem azt mondta, hogy pihenned kell még? – pacsizott le Gustav az ikrekkel. <br />- Hiányzott már a gitárom és különben is már jól vagyok. <br />- Hey szevasz öregem, de rég jártál már erre. – fogott kezet Georggal is majd azonnal megragadta kedvenc gitárját és pengetni kezdte a húrokat. <br />- Ez igen Kaulitz. Mi van már a kényszerpihenőt sem bírod? – jelent meg David is az ajtóban. <br />- De, csak már hiányzott már a fene nagy pofád. – röhögtek fel mindannyian. <br />- Jól van azért túlzásokba ne essünk, de csak hogy tudd, jó, hogy itt vagy. <br />- Meghiszem azt, nélkülem ez a kóceráj nem az igaza. <br />- Kezdhetnénk végre? – ütötte meg a dobokat Gustav. <br />- Jól van jól van befogom. - szólt oda Tom. Mindenki elfoglalta a helyét, majd Georg visszaszámolt és elkezdtek játszani, ám Bill valami mást kezdett el énekelni. A zene elhalkult és kérdőn néztek rá, de ő csak énekelt tovább egyre inkább beleélve magát. <br /> <br />„… Néha visszatér még ugyanúgy <br />Egy régi félelem <br />De semmi nem hajt igazán <br />Ha elhiszed, hogy túl vagy mindenen <br />Rég nem volt szélvihar a néma tengeren <br />Mert összetörhet, s te félsz nem élnéd túl <br />Ha a szíved védtelen <br />De félig él, az aki nem mer (nem mer nem mer) <br /> <br />Ami volt, marad a múlt, egy régi emlék <br /> <br />A szívedben érzed <br />Hogy van még mért élned <br />A tűz újra éled <br />És újból megéget <br />De nem kell, hogy félj <br />Nem kell, több szó <br />Engedd, hogy fájjon <br />Engedd, így jó <br />A szíved újra érzem…újra érzem…” <br /> <br />Tom ámultan figyelte öccsét és elakadt a lélegzete mikor felfogta mit is énekel Bill. A gitár kiesett a kezéből. Végre mindent megértett. Megértette mit jelent a dal, amit Bill most neki és egyedül csak is neki énekelt. Megértette, hogy Bill ezzel azt akarja mondani, hogy régen volt már szerelmes és ezért viselte meg ennyire, de tudja, hogy Tom szereti és félti őt. Tudja, hogy semmi sincs kockázat nélkül így a szerelem sem és meri folytatni a kettejük kapcsolatát. Megbocsát neki. <br />Miután Bill befejezte a dalt óvatosan Tomra pillantott, aki csak állt ott tátott szájjal majd odasietett öccséhez és nem törődbe senkivel és semmivel magához ölelte és olyan szenvedéllyel, mint még soha csókolta meg Billt. Nem érdekelte, hogy ott vannak a többiek, David és a menedzsment többi tagja. Most csak Bill érdekelte és az a mérhetetlen boldogság, amit akkor érzett. Elkiáltotta volna magát, hogy a világ megtudja mennyire boldog, de helyette csak csókolta azt, akit mindenkinél jobban szeret. <br /> <br /><a onblur="try {parent.deselectBloggerImageGracefully();} catch(e) {}" href="http://1.bp.blogspot.com/_XaXZ06hoHrw/TUhtGv5kYkI/AAAAAAAAAOc/A8KbBWyI8gA/s1600/Brothely%2BKiss.jpg"><img style="float:left; margin:0 10px 10px 0;cursor:pointer; cursor:hand;width: 318px; height: 320px;" src="http://1.bp.blogspot.com/_XaXZ06hoHrw/TUhtGv5kYkI/AAAAAAAAAOc/A8KbBWyI8gA/s320/Brothely%2BKiss.jpg" border="0" alt=""id="BLOGGER_PHOTO_ID_5568820901948187202" /></a> <br /> <br />Folyt. köv. <br /> <br />Köv. rész: Felismerés <br /> <br />Tudom, hogy ez a kép már egyszer szerepelt, de ehhez jobbat nem találtam :D <br />Zenerészlet(kicsit átalakítva): Mester Tamás: Szabadíts fel <br /> <br />Várom a kommenteket továbbra is *-*<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-5951064000264935378?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com13tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-34577560492968547732011-01-29T00:38:00.004+01:002011-08-22T02:01:49.997+02:00Sziasztok!! <br />Végre itt vagyok az új résszel. Ne haragudjatok, hogy ennyi ideig kellett várni rá, de a dogák, az újságírás és egyéb dolgok miatt nem volt túl sok időm. De nem is húzom az időt. Jó olvasást! <br /> <br />Életem az ikrek húgaként <br /> <br />33. rész – Bill tud még meglepetéseket okozni <br /> <br />Pár napja történt Tom balesete. Most is őt megyünk meglátogatni. <br />- Indulhatunk szívem? – kérdezte Georg az ajtóban állva. <br />- Csak egy pillanat, hozom a sütit. – siettem a konyhába. Hát igen mostanában elég sokat sütök, mert Georg nagyon édesszájú. Ő azt mondja én tettem ilyenné, mert elkényeztetem. <br />- Itt is vagyok, indulhatunk. – ültünk be a kocsiba és indultunk Berlinbe. <br /> <br />Otthon: <br /> <br />- Jól van srácok, nekem most mennem kell. Neked meg jó pihenést Tom, később majd még benézek. Sziasztok. – köszönt el David és Bill kikísérte. <br />- Az előbb hívott Évi, elindultak. – ült le a fotelbe Bill. <br />- Renden. – válaszolta Tom erőtlenül. Hasogatni kezdett a feje, de leginkább az fájt neki, hogy nem beszélnek Billel. A szülők jelenlétében persze ezt nem mutatják. Tom már többször akart beszélni Billel, de ő mindig hárította a témát, hogy Tomnak pihenni-e kell. <br />A köztük lévő csendet Bill törte meg váratlanul. <br />- Kérsz valamit? – Tom felkapta a fejét merengéséből. <br />- Egy fájdalomcsillapító jó lenne. – Billen azonnal látszott az aggodalom. <br />- Nagyon fáj? Nem szédülsz? <br />- Nem. – válaszolta és végig simított Bill karján. „Istenem, milyen régen éreztem már bőre selymességét, bódító illatát.” Egy aprócska könnycsepp jelent meg a szemében, amit csak nehezen tudott lenyelni. Nem akart Bill előtt sírni és sajnáltatni magát. <br />Bill beleborzongott az érintésbe, nagyot dobbant a szíve. <br />- Má.. máris hozom a gyógyszert. – sietett a szobába és hamarosan vissza is érkezett egy pohár vízzel és a gyógyszerrel a kezében. <br />- Köszönöm. Köszönöm, hogy ilyen jó vagy hozzám, pedig meg sem érdemlem. –fogta meg öccse kezét és tekintetét fürkészte. <br />- Tohm… - csak sóhajtott és nem nézett bátyára. Tomnak talán ez fájt a legjobban. Elengedte Billt és magában zokogni kezdett. Mind a ketten feszélyeztetve érezték magukat, különösen Bill. Tudta, hogy sokáig nem lehet húzni az időt, beszélniük kéne, mert így mindketten csak szenvednek. A hosszú kínos csendet a csengőszó hangos dallama törte meg. Bill egy kicsit meg is ijedt. Az ajtóhoz sietett és beengedett minket. <br /> <br />- Sziasztok, gyertek be. – ölelt meg minket. <br />- Szervusz öregem, mi a helyzet? – pacsizott le vele Georg. <br />- Csak a szokásos. Nem rég ment el David. De elég hamar ideértetek. – lepődött meg drága bátyám. <br />- Ha hiszed, ha nem. Alig volt forgalom az utakon. – fejtette ki a roppant érdekes témát Georg, én pedig megkerestem Tomot. A konyhában találtam rá. A pultnál állt és csak nézett ki az ablakon. <br />- Szia. – simítottam végig karján, mire elmosolyodott, de nem nézett rám. <br />- Szia. – válaszolt elhaló hangon. Látszott rajta, hogy meggyötört és keveset aludt. Sötét mély karikák húzódtak a szemei alatt. <br />- Hoztam egy kis süteményt, beraktam a hűtőbe. – nem igazán tudtam mivel bírhatnám szóra. <br />- Köszi. – kortyolt bele vizébe. Felsóhajtottam majd átkaroltam gyengéden a karját. <br />- Fáj még? <br />- Egy kicsit. <br />- Tom… Még mindig nem beszéltetek? – rázta meg a fejét- hidd el, hamarosan kibékültök, légy egy kicsit türelmes. Szeret téged, csak most azt akarja, hogy előbb meggyógyulj. <br />- Meddig várjak még? Meddig fog még kerülni engem? Miért nem látja, hogy nekem a szívem a fáj és csak ő gyógyíthatja meg. Nem érdekel, a kezem nem érdekel semmi, csak Ő…csak Ő. – végre rám nézett. Az elhullajtott könnyektől pirosak voltak a szemei. Éppen szóra emeltem volna a szám, mikor Georg jelent meg az ajtóban. Tom letörölte könnyeit és üdvözölte barátját. Viszonylag kellemes hangulatban (a körülményekhez képest) beszélgettünk a nappaliban mikor csengettek. <br /> <br />- Majd én nyitom. – szaladtam az ajtóhoz és az a személy ált előttem, aki a barátunk most még is haragszok rá. <br />- Nocsak téged is lehet látni. – ölelt egyből magához én pedig egy halvány mosolyt erőltettem az arcomra. Éreztem ennek a látogatásnak nem lesz jó vége. <br />- Szia Andy, gyere be. A nappaliban vannak. <br />- Hello mindenki. – ráztak kezet, majd lehuppant a kanapéra. <br />- Na és hogy van a nagy csajozó gép? – sandított Tomra. <br />- Megvagyok. – vonta meg a vállát. <br />- Jutt eszembe hallgattátok ma a rádiót? Őrület, ami a sajtó körül folyik. <br />- Miért mi van? – nézett értetlenül Georg. <br />- A Sunriseban felismerték egy páran Tomot és hát készült egy két kép is Erikaval. Azt hiszik a csajod. <br />- Pff… szánalmasak. – legyintett Tom. <br />- De most miért? Ne mondd, hogy nem tetszik a csaj, a buliban nem úgy látszott. Miért nem jössz vele össze? Ráadásul nála jobbat úgy sem találsz, igazi bombázó. <br />- Azt majd én tudom. <br />- Kikér sütit, Évi csinálta? – állt fel hirtelen Bill és választ sem várva sebes léptekkel a konyhába sietett. Utána mentem. <br /> <br />- Jól vagy? <br />- Persze, minden oké. – mosolygott rám, de tudta, hogy nálam ez nem hatásos. – felsóhajtott. – Én igazán kedvelem Andyt, de most nem akarom. Nem akarom hallani újra és újra, hogy mi a bulin, mi van azzal a szőkeséggel. <br />- Elküldjem? <br />- Nem, nem akarom, hogy haragudjon, és hogy bármi is kiderüljön. Inkább menjünk vissza. <br /> <br />- … pedig már kezdtem örülni, hogy találtam neked valami jó nőt nem csak egy ***. <br />- Andy, kérlek. – forgatta meg szemeit Tom. <br />- Tom, ne haragudj, de az öcséddel együtt teljesen be vagytok savanyodva. Rád nem igazán volt jellemző, hogy nem húzol egy nőt. Már pedig Erika azt mondta, hogy nem volt semmi. Valahogy nehezen tudom elhinni. <br />- Pedig elhiheted. Nem volt köztünk semmi és soha nem is lesz. – kezdett Tom ideges lenni és a hangerejét is megemelte. <br />- Mi van veled Tom? Rád sem ismerek. Akkor van valakid. Miért nem mondtad? <br />- Bocs, de nem vagyok köteles beszámolni a magán életemről. De ha éppenséggel tudni akarod, igen van valakim és… - hirtelen elhallgatott, ezt talán nem kellet volna elmondania. Félőn Billre nézett, aki szint úgy meglepett fejet vágott, mint a többiek. <br />- Szóval erről van szó. Most még is mit mondjak Erikának, totál ki lesz akadva. <br />- Leszarom. Azt csinál amit akar, csak engem hagyatok békén. <br />- Jól van, azért nem kell annyira felkapni a vizet. Bocsi, hogy próbáltam segíteni. Bill már reménytelen, ő nincs benne az ilyenekbe. – kezdett Andy is kiabálni én pedig felváltva néztem a hangoskodó srácokat. Hol az ikrek, hol pedig Andy kezdett el veszekedni. <br />- Ebből elég volt!! – kiáltotta el magát Bill. – Andy kérlek most menj el. <br />- De hát…. <br />- Azt mondtam menj el! – még maga is meglepődött saját hangnemén- kérhlek. – tette hozzá suttogva. Andy a legjobb barátjuk, a lelki társuk már kiskoruk óta, most még sem látja szívesen. <br />- Rendben van. Ha majd mindenki lenyugodott és elgondolkozott kicsit majd hívjatok, addig ne. – viharzott ki és hangos ajtócsapódás tudatta velünk, hogy elhagyta a házat. <br />- Ne haragudjatok…- sietett fel Bill szobájába és Tom utána akart menni, de leintettem. <br />- Ez most még is mi volt? Sosem hallottam még Billt így kiabálni, pláne nem Andyvel. – taglalta Georg és kérdőn nézett ránk. Tom keserűen felsóhajtott. <br />- Haragszik még rám és Andyre a buli miatt. Még nem békültünk ki. – húzta el a száját. <br />- Én ezt már komolyan nem értem, min vesztettek össze ennyire? A buli meg már tök régen volt. <br />- A bulin eléggé berúgtam hála Andynek és a szőke cicájának, akit rám küldött. <br />- Na és aztán? Máskor is berúgtál már. <br />- Ja, csak máskor nem vágtam olyan dolgokat Bill fejéhez, amiket nem kéne. Jogosan haragszik rám. <br />Beszélgettünk még egy kicsit majd mikor megjöttek anyuék megnéztem Bill. Kicsit összeszedte magát és lejött, de látszott rajta, hogy sírt, amit persze anyu egyből észre is vett. <br />- Mi a baj kicsim? <br />- Nincs semmi, csak ettől a szemceruzától folyton begyullad a szemem. <br />- Jaj kicsim, dobd ki azt a vackot. – simított végig Bill arcán majd a konyhába és találta a vacsorát. Úgy döntöttünk Georggal, hogy ma ott alszunk, aminek én most kifejezetten örültem. Az ikreknek szükségük van rám. <br /> <br />Folyt. köv. <br /> <br />Következő rész: Talán kibékülnek? <br /> <br />Várom a kommenteket ^^<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-3457756049296854773?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com16tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-58583523133175709282011-01-23T22:05:00.002+01:002011-01-23T22:09:00.580+01:00Sziasztok. <br />Köszönöm szépen Nektek csajok <3 Már sokkal jobban vagyok és dolgozom a következő résszel, ami már hozza magával az eseményeket :D<br />Most viszont itt van valami más ...<br /><br /><a onblur="try {parent.deselectBloggerImageGracefully();} catch(e) {}" href="http://2.bp.blogspot.com/_XaXZ06hoHrw/TTyYZiyBS0I/AAAAAAAAAOU/hSfTbQBFpgU/s1600/TTT.jpg"><img style="float:left; margin:0 10px 10px 0;cursor:pointer; cursor:hand;width: 240px; height: 320px;" src="http://2.bp.blogspot.com/_XaXZ06hoHrw/TTyYZiyBS0I/AAAAAAAAAOU/hSfTbQBFpgU/s320/TTT.jpg" border="0" alt=""id="BLOGGER_PHOTO_ID_5565490804123847490" /></a><br /><br />>> HÍREK<br />Két év sem telt el, hogy Tom megütötte a zaklatóját, Perrine-t - és ismét<br />akadt valaki, aki nyomon követi az ikrek minden lépését. Ezúttal egy 26<br />éves férfi, akit különösen Tom érdekel és az ikrek közötti kapcsolat - bár<br />az illető a twincest (ikrek közötti szerelem) megszállottja. Barátai szerint a<br />férfi édes, mások szerint őrült és veszélyes. <br /><br />*Mi lesz még itt?!*<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-5858352313317570928?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-79049131008243656612011-01-22T13:42:00.002+01:002011-01-22T13:47:01.779+01:00Sziasztok.<br />Tudom tegnapra ígértem a részt, de sem fizikailag sem pedig lelkileg nem voltam/vagyok valami jól. És az utóbbi az ami inkább kicsit megvisel. Hirtelen jött rám, de azt hiszem ennyi idő után nem kéne csodálkozom. Ígérem megpróbálom befejezni a részt és hozni. Addig is további szép napot Nektek!<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-7904913100824365661?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com5tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-49285431727085736822011-01-18T21:56:00.003+01:002011-08-22T02:09:24.799+02:00Sziasztok! <br />Most nem résszel érkeztem, hanem Fiore egy csodás novelláját hoztam Nektek. Szerintem nagyon jó, mindenképpen olvassátok el. A 33. rész pedig péntekre várható :) <br />Jó olvasást! <br /> <br />Heilig / Én már hozzád tartozom <br /> <br /> <br />Bill ajkai az enyémre tapadnak. Forró csókjától a térdeim megremegnek,nyelvünk vad táncba kezd. <br /> <br />Átkarolja a derekam és magához von. Az arcomat,a nyakamat és a vállamat kezdi csókolni. Puha ajkai épphogy érik felhevült bőrömet. <br /> <br />Átkarolom a nyakát és másik kezemmel hosszú,selymes,fekete hajába túrok. Közelebb hajolok hozzá és mélyen beszívom illatát. Azt az illatot,mely elbolondít,aminek már szinte a rabja vagyok. <br /> <br />Gyengéd ajkai már a dekoltázsomat érik. Fejem hátra hajtva halkan sóhajtok fel. Már nem létezik a kűlvilág. Csak ő van számomra. <br /> <br />Felnyitom a szemeim és csodálatos arcával találom szembe magam. Azzal az arccal,mely már első látásra valami különöset,megfoghatatlant sugárzott felém. Azzal az arccal,mely oly gyermeki,oly gyönyörű,már szinte nem is emberi. <br /> <br />Szemeimmel vadul kutatom tekintetét. Elveszek mélybarna szempárjában,amely azonnal megbabonázott,amitől szabad erőmből nem vagyok képes elszakadni - és nem is akarok. Úgy ragyognak akár a csillagok. <br /> <br />Szemem a szájára téved. Azoktól az ajkaktól kaptam életem első csókját és nem vágytam utánna senki máséra. <br /> <br />Ha nyakamon éreztem forrócsókjait,a világ összes bánatát el tudtam viselni. Ha az oldalán lévő zavaros,hullámokra emlékeztető betűkön végigvezettem újjamat,mindig egyre többet értettem meg belőle. Annál inkább beleláttam csodálatos lelkébe. <br /> <br />Óvó karjaiban soha nem kellett félnem,hiszen éreztem szerelmét és ígérete a fülemben csengett: "Soha nem hagylak magadra. Én már hozzád tartozom! " <br /> <br />Akárhányszor elment én boldog voltam. És senki nem értette boldogságom okát. Nem is volt szükség másra,elég volt,ha lén tudtam,hogy visszajön. Megígérte és betartotta az ígéretét. <br /> <br />Valahányszor elment és visszatért szerelmünk még inkább megerősödött. Mert megtehette volna,hogy egy nap nem hozzám jön haza,de valamilyen csodálatosan hihetetlen módon őt hozzám húzta a szíve. Ezt ő maga mondta. És én ilyenkor a mennyekben éreztem magam. <br /> <br />Újjainek gyengéd cirógatása húz vissza őhozzá.Kézen fog és az ágy felé vezet. Óvatosan ledönt rá és felémhajol. Zihálva csókolom meg,ölelem magamhoz és simítom végig a hátát. <br /> <br />Fordítok helyzetünkön és nyakát kezdem puszilni. A mellkasán elidőzöm a piercingjével és úgy haladok lejjebb. Az alhasára adott csókokban megremeg,amitől mosolyra húzódik a szám. <br />Nem hagyja,hogy tovább menjek. Óvatosan a hátamra dönt és megszabadít a pólómtól és a nadrágomtól. Aztán hamarosan az ő ruhái és a fehérneműink is lekerülnek. <br /> <br />Gyengédség,szerelem,szenvedély,romantika és figyelmesség. Azt hiszem ezekkel a szavakkal lehetne jellemezni a szeretkezésünket. <br /> <br />A végén Bill mellém fekszik és karjaiba zár. <br />-Szeretlek! <br />- Én is szeretlek téged! - suttogja a fülembe. <br /> <br /> <br />Vége <br /> Fiore<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-4928543172708573682?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-43092549245644449532011-01-15T18:22:00.002+01:002011-08-22T02:01:40.235+02:00Sziasztok drágáim! <br />Sajnos tegnap nem tudtam hozni a részt, mert itt volt unokatesóm, de most végre hoztam. Jó olvasást! <br /> <br />Életem az ikrek húgaként <br /> <br />32. rész – Georg nem ért semmit II. <br /> <br />Ahogy letettem a telefont Georg sétált mögém és átölelt. Éreztem rajta a tusfürdő illatát, most jöhetett a zuhany alól. <br />- Nem jössz aludni? – csókolt a nyakamba. <br />- De igen, mindjárt. Csak benézek még Billhez. <br />- Tom jól van? <br />- Hasonló képen, mint Bill. – bújtam karjai közzé. <br />- Nem értem min kaptak össze ennyire. Komoly lehet, de Bill nem mond semmit. Te tudsz valamit? – kérdezte fülembe suttogva. <br />- Tegnap Tom elment Andreassal a Sunrise-ba bulizni és hulla részegen jött haza. Gondolom utána meg összekaptak valamin és nem lett valami jó vége. <br />- Remélem hamar kibékülnek. Sosem láttam még ilyennek őket. <br />- Eddig még én sem. – rövid csend következett majd hírtelen felkapott és a fürdőbe vitt. <br />- Még is mit csinálsz? – kérdeztem, mikor már teljesen meztelenre vetkőztetett és maga is vetkőzni készült. <br />- Csak kényeztetem a barátnőmet. – azzal lekapta magáról az utolsó ruhadarabot és megengedte a vizes csapot. A kád hamar megtelt és belehúzva engem is elmerültünk a habok között. Érzékien simított végig testemen, miközben lágy csókokkal halmozott el. Kezei dekoltázsomra tévedtek mire egy aprócska sóhaj szakadt fel belőlem. Tudta, érezte mire van szükségem, hogy egy kicsit törődjön velem. Legalább még félórát töltöttünk el a fürdőben. Már elég későre jár az idő mikor Bill ajtaja előtt megálltam. Nem hallottam semmilyen zajt, gondoltam elaludt, de azért halkan bekopogtam. <br />- Gyere be. – szólt ki és benyitottam. <br />- Azt hittem már alszol. – ültem le mellé az ágyra. <br />- Akartam, de nem megy. És te, hogy hogy még fent vagy? <br />- Még meg akartam nézni, hogy vagy. <br />- Köszi. – mosolyodott el az este folyamán talán először. <br />- Khm … Tom kérte, hogy adjak át egy üzenetet. – éreztem, hogy a neve hallatán megrezzen. <br />- És mi az? <br />- Azt kéri, hogy holnap menj haza és beszéljétek meg a dolgot. <br />- Rendben. – hunyta le a szemeit. <br />- Bill ..- sóhajtottam. – Tom elmesélt mindent és én hiszek neki. Őt is ugyan úgy megviseli a történtek és szerintem … - vágott a szavamba: <br />- Tudom. Tudom, mit érez. /hát persze, hisz ikrek/ De most még képtelen vagyok bármit is gondolni. Ettől féltem a legelején. Én fiú vagyok és ráadásul a testvére, hogy is gondolhattam, hogy boldogok lehetünk életünk végéig. Hosszú idő után újra szerelmes lettem és ez most fáj… nagyon fáj. Hiszen azt mondta, hogy… hogy én más vagyok, hogy engem igazán szeret és soha nem csapna be. – ismét szipogni kezdett. Kevesen tudják, de Billnek az előző kapcsolatai mind hosszúak voltak és nem csodálom, hogy most jó pár év elteltével ennyire megviseli a dolog. Remélem holnap majd sikerül megbeszélni a dolgokat. <br />- Nyugodj meg Bill, Tom szeret téged. Holnap majd megbeszélitek, ha haza mész, de most pihenj inkább. – adtam neki egy puszit és hagytam aludni. <br /> <br /> * * * <br />- Minden rendben? – tekintett rám Georg ahogy beléptem a hálóba. <br />- Nem igazán, fogalmam sincs mi lesz ebből. – bújtam be mellé ő pedig gyermekien átölelt. <br />- Rendbe fog jönni minden, majd meglátod. – kaptam tőle egy lágy csókot, majd kikapcsolta a TV-t és elaludtunk. <br />Reggel mikor felkeltem Georg már nem volt mellettem. Lesiettem a földszintre és a konyhában találtam meg. Reggelit készített. <br />- Jó reggelt édesem. Hogy aludtál? – halmozott el csókokkal. <br />- Jó reggelt. Köszönöm jól. – ahogy ezt kimondtam Bill is előbújt a szobából. <br />- Nos én azt hiszem megyek. – forgatta kocsi kulcsát kezében. <br />- Legalább a reggelit várd meg. – szólt Georg. <br />- Nem köszönöm, egy falat sem menne le a torkomon…. Köszönök mindent, sokat segítettél.- ölelt meg immáron az ajtóban. <br />- Hívj majd fel! <br />- Mindenképpen. <br />- Hé Bill, azért a próbára eljöttök nem? – kiabált ki a konyhából Georg barátja után. <br />- Persze, majd ott találkozunk. – szólt vissza majd intett és elhajtott. Addig álltam ott, míg el nem tűnt a messzeségben. Furcsa előérzetem támadt. Remélem nem lesz semmi gond. Visszasétáltam Georghoz és megreggeliztünk. <br /> <br />* * * <br /> <br />Tom kocsiajtó csapódást hallott és szentül meg volt győződve róla, hogy szeretett öccse ért haza. Álmosan kászálódott ki az ágyából. Az éjszaka nem sokat aludt, erről a szemei alatt húzódó sötét sávok is árulkodtak. Mikor hallotta az ajtó nyitódását sebes léptekkel vágtatott le a lépcsőn. <br />- Bill… Bill… Biiiilllh…ááááá. – megbotlott a lépcsőn és nagy puffanás kíséretében érkezett le. Bill azonnal odasietett hozzá. <br />- Jesszusom, Tom jól vagy? – segített felállni bátyjának. <br />- Semmi bajom csak… rettenetesen fáj a karom. <br />- Had nézzem. – óvatosan elvette onnan újait, hogy öccse megnézze. Bill szemei elkerekedtek. Csupa véres volt Tom karja. <br />- Azt hiszem ez felszakadt. Be kell mennünk a korházba. – rohant a fürdőszobába. <br />- Egy kis karcolás, majd elmúlik magától. – próbált erősnek tűnni Tom, de tényleg nagyon fájt neki. <br />- Be kell mennünk Tom, ez nem játék. – kiáltott vissza és rögtön vissza is sietett sok sok törlővel a kezében. Letörölte a vért a karjáról, majd egy tiszta ruhával bekötötte a sebet. <br />- Vegyél fel valamit és indulhatunk. – Tom csak némán figyelte öccsét, ahogy gondosan ellátja karját. Ha lehet most még nagyobb bűntudata támadt. Bill mindent félredobva segít neki, még akkor is ha haragszik rá. Összeszorult a szíve. Mikor megértette Bill mit is mondott bólintott és felsietett az emeletre. Felkapott egy nadrágot és egy pólót majd visszasiettek. <br />- Készen vagyok. – szólt halkan és indultak is ám Tom az ajtóban hirtelen megtorpant és majd nem elesett. <br />- Minden rendben? – karolta át bátyját és a kocsiba ültette. <br />- Csak egy kicsit megszédültem. – Bill még jobban megijedt és gyorsan elindította a kocsit. 20 perc múlva már meg is érkeztek. <br /> <br />- Elnézést nővérke, a bátyám elesett és felszakadt a karja. <br />- Folyosó végén jobbra van a sebészet. Már is szólok Dr. Härtmann-nak. <br />Nem kellett sokáig várni az orvos meg is érkezett a rendelőbe. <br />- Jó napot, Dr. Härmann vagyok. Mi történt? – érdeklődött miután kezet fogtak. <br />- A bátyám leesett a lépcsőről és vérzik a karja. <br />- Más tünet nincs? Kettős látás, szédülős esetleg fejfájás? <br />- Tom csak csóválta a fejét. <br />- Mielőtt elindultunk megszédült. – javította ki Tomot. <br />- Ezt sajnos össze kell varrni, azután elvégzünk pár vizsgálatot. – látott neki az orvos. Másfél óra múlva tért vissza az eredményekkel. <br />- Nos a vizsgálatok szerint enyhe agyrázkódása van. Előfordulhat, hogy fájni fog a feje és hányingere lesz. Egyéb tünet esetén vissza kell jönni, különben csak jövő hét pénteken várom varrat szedésre. Pihenjen és igyon sok folyadékot. Szerencséje, hogy ilyen testvére van. Nagyobb baj is történhetett volna. – azzal elköszöntek és hazaindultak. <br /> <br />Főzök teát, pihenj le. – szólt bátyjára Bill mikor megérkeztek és indult volna is a konyhába, de Tom elkapta a kezét. <br />- Bill én annyira sajnálom… <br />- Ezt most hagyjuk Tom, majd megbeszéljük. – azzal a konyhába ment, Tom pedig a nappaliba battyogott és lefeküdt a kanapéra. Bill hamarosan megérkezett a teával és leült Tom mellé. <br />- Köszönöm. Köszönök mindent. – motyogta Tom és belekortyolt a gőzölgő italba. Bill csak mosolygott és a TV-t kezdte el figyelni. <br /> <br />* * * <br />- Nem értem hol vannak. Már fél órája itt kellene lenniük. – mondta Gustav a dobok mögül és nézett ki az ablakon. <br />- Én már semmit nem értek haver. Az ikrek összevesztek, de annyira, hogy az este Bill nálunk aludt. És semmit nem árult el, Évi is csak annyit, hogy Tom berúgott egy buliban. Pedig szerintem tudja mi történt még is kerüli a témát. Na és ha berúgott mi van? Máskor is beszokott, meg amúgy is….. – ömlött a szó Georgból. Kezdte nagyon furcsállni, hogy mindenki titkolózik körülötte, még én is, pedig nekem nincs is rá okom. <br />- … Haho Gus, figyelsz egyáltalán? - lóbázta meg a kezét a szöszke fiú előtt. <br />- Tessék? – ráta meg a fejét Gustav. <br />- Hát ezt komolyan nem hiszem el. Szerelmes vagy, vagy mi van már? Mindenki megőrült rajtam kívül? – azzal kivágtatott a próbateremből és David irodájába rontott be. <br /> <br />- …nem tudom, de rögtön felhívom őket. <br />„ Hello. Még is merre vagytok?..... és jól van? ….. rendben…. Nem…. Oké. Szia.” <br />- Na?? – nézett kérdőn Georg. <br />- Nem jönnek. Tom most jött a korházból, elesett. Agyrázkódása van és felszakadt a keze, össze kellett varrni. <br />- Jesszusom és komoly? <br />- Pihenni- e kell és rendben lesz. Majd meglátogatom. <br />- Persze mi is. <br />- Jól van, akkor menjetek haza. <br />- Rendben. Szia. <br />- Szia. <br /> <br />Georg elújságolta a hírt Gustavnak, majd haza indultak. <br /> <br />Folyt. köv. <br /> <br />Következő rész: Bill tud még meglepetéseket okozni<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-4309254924564444953?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com9tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-47472819684878483482011-01-08T23:17:00.003+01:002011-08-22T02:01:29.255+02:00Sziasztok drágáim! <br />Tudom már elég régen volt rész, de most végre hoztam. <br />Elég hosszúra sikerült volna, ezért két részre osztottam. Az is hamarosan érkezik. <br />Hoztam híreket a TH-ról is, amit oldalt elolvashattok, bár lehet tudtok már róla. <br />Na nem húzom az idő, úgy is a részre vártok. <br />Jó olvasást! <br /> <br />Életem az ikrek húgaként <br /> <br />31. rész – Georg nem ért semmit <br /> <br />- Ott van egy cetli az asztalon, ráírtam, ami kell. – válaszoltam, de Bill most sokkal jobban aggasztatott. Láttam rajta mindjárt elsírja magát. <br />- Jól van, akkor megyek. Sziasztok. <br />- Szia. – köszöntem és ismét Billre figyeltem. <br />- Tohm… - és egy újabb könny csordult le az arcán. – Tohm egy lánnyal volt tegnap. – törölgette szemeit. – Andreas elhívott minket bulizni, ő elment és felszedett valami Erika nevű szőkeséget. <br />- Tessék? Ezt honnan tudod? – kérdeztem meglepettem miközben könnyeit törölgettem. <br />- Ah..Ahndreas mutatott … ehgy kéhpet róhluk. – szipogott és próbált megnyugodni. <br />- Shh… - öleltem magamhoz. - Nyugodj meg Bill, lehet a csókon kívül nem történt semmi. <br />- Nem tudom, Tom elég részegen jött haza és… neked nem kell bemutatnom, hogy milyen ha Tom részeg. Csak remélni tudom, hogy nem… - nem bírta befejezni a mondatot. Ismét a nyakamba borult és hagytam had sírja ki magát. Hamarosan sikerült megnyugodni és elnyomta az álom. Csendben figyeltem meggyötört arcát és összeszorult a szívem. Hosszú idő után újra szerelmes lett ráadásul olyas valakibe, aki mindig is közel állt hozzá. Most még is csalódnia kellett. <br />Nemsokára Georg is megérkezett. <br />- Megjöttem. Hol vagy szívem? – kiáltotta el magát az ajtóban. <br />- A nappaliban, de kérlek kicsit halkabban. – jelent meg az ajtóban és kérdőn nézett rám, mikor meglátta, hogy Bill fejét ölemben tartva békésen alszik. <br />- Csúnyán összeveszett Tommal. - sóhajtottam. - Megágyazok neki a vendégszobában, át tudnád hozni? <br />- Persze. – letette a szatyrokat és ölbe vette Billt. Gyorsan megágyaztam neki és hagytuk had aludja ki magát. <br />- Mi történt? – ölelt magához, mert látta engem is megvisel a dolog. <br />- Nem igazán tudom, de nagyon sokat sírt. – nem hazudtam Georgnak, hisz a részleteket nem tudom. Nem is kérdezett többet, inkább terelte a témát. <br />- Segítsek? <br />- Köszönöm nem, boldogulok. Menj nyugodtan, Gustav már biztosan vár. <br />- Biztos ne maradjak? – kérdezte. Úgy imádom, mindig velem akar maradni, ha egy kicsit is szomorú vagyok. <br />- Biztos. Inkább menj és érezd jól magad. Én meg főzök valami finomat. – azzal elköszöntem tőle és birtokba vettem a konyhát. Délután lett mire elkészültem mindennel. Bill telefonja szinte folyamatosan rezgett az asztalon. Tom kereste. Írtam neki egy SMS-t, hogy Bill itt van és alszik ne aggódjon, inkább ő is pihenjen egy kicsit és később majd beszélünk. Szinte ezzel egy időben Bill álmosan botorkált ki a konyhába és leült mellém. <br />- Hogy tudtál becipelni a szobába? – nevetett fel keserűen. <br />- Georg vitt be. <br />- Tényleg most hol van? Ugye nem mondtad el neki? <br />- Azt mondtam, hogy összevesztettek. Jut eszembe Tom legalább 50szer hívott. Írtam neki egy SMS-t, hogy majd később beszélünk. <br />- Köszi. – nem mondott egyebet csak ivott egy pohár vizet. – Segítsek valamit? – kérdezte és odaállt mellém a konyhapulthoz. <br />- Már készen vagyok, de örülnék neki, ha ennél pár falatot. – erre fintorogva elhúzta a száját. – Kár pedig Georgnak nagyon szokott ízleni. – próbálkoztam és úgy tűnik, hogy bejött, mert nagy sóhajtás közepette elvette a tányért. Miután sikeresen evett egy kicsit elmesélte, hogy milyen jól indult a napja, milyen boldog volt. Mióta elköltöztem most beszéltünk igazán ilyen komolyan, így volt mit megbeszélni. Estefele Georg megérkezett és beszállt a beszélgetésbe. Elmesélte Gustav milyen új kocsit vett és hogy próbálták elhívni Tomot, de lerázta őket. <br /> <br />- Szeretnél itt aludni? – kérdeztem Billt miközben kocsi kulcsát forgatta a kezében. Szeretett volna hazamenni, de úgy érezte még nem képes Tommal beszélni semmiről. <br />- Ha nem gond. – nézett felváltva Georgra és rám. <br />- Persze, hogy nem gond… de mond csak tényleg ennyire összevesztettek? – kérdezte Georg barátját, aki csak hevesen bológatott. – De még is min? Nem szoktatok veszekedni, pláne nem annyira, hogy haza sem menj. Mi történt Bill? <br />- Ezt most inkább hagyjuk Georg, fáradt vagyok. Majd talán holnap. <br />- Rendben. – ebben a pillanatban megcsörrent Bill telefonja és Tom neve állt a kijelzőn. <br />- Én… én most inkább elmegyek fürödni. Georg kölcsön tudnál adni egy boxert? – állt fel Bill és a fürdő fele igyekezett. <br />- Hozom már is. – állt fel Georg is és egyedül maradtam a még mindig monoton csörgő készülékkel. <br /> <br />* * * <br /> <br />- Szia Tom. <br />- Szia. Bill ott van? Szeretnék vele beszélni. – hallatszott a hangján, hogy szomorú és zaklatott. <br />- Épp fürdik… itt alszik. <br />- De hát…- sóhajtott egyet. – Megértem, látni sem akar. De ugye jól van? <br />- Jobban, mint mikor idejött. Aludt egy kicsit. És te, hogy vagy? <br />- Rémesen. Mi lesz ha elveszítem? Én azt nem élem túl. Szeretem őt, mindennél jobban szeretem. – zokogni kezdett. Sosem láttam vagy hallottam ennyire sírni. Hosszú csend után újra megszólalt. – Andreas is az a ….. minek hívott el? Mi a francért itatott le? Persze én vagyok a marha, nem voltam köteles meginni azt a sok szart, amit odarendelt. Mindent csak magamnak köszönhetek. Olyan nyomorult vagyok… <br />- Tohm… <br />- Odajött az a szőke liba, hogy táncoljuk. Hiába mondtam neki, hogy nincs kedvem nem ment el. Aztán lassú szám következett és rám mászott. De nem történt a csókon kívül semmi. Nem feküdtem le vele. Ugye te elhiszed? Ugye hiszel nekem? <br />- Én hiszek neked Tom. Rendbe fog jönni minden. <br />- De mikor? Rettenetesen hiányzik. Sosem voltam még szerelmes, de most az vagyok. Végre megértettem, amikről Bill régen mesélt. Általa lettem igazán boldog, vele teljes az életem…. – halkult el hírtelen és éreztem, hogy a könnyeivel küszködik. <br />- Akarod, hogy odamenjek? <br />- Nem… nem köszi, inkább maradj vele. Szüksége van rád. <br />- De neked is Tom..kérlek… <br />- Nyugi, letusolok és lefekszek. Anyuéknak meg szólok, hogy Bill nálatok alszik. Kérlek mond meg neki, hogy sajnálom és holnap jöjjön haza, beszéljük meg. <br />- Megmondom. <br />- Köszönöm. Hát akkor… jó éjt hugica. <br />- Jó éjt Tom. <br />- Szia. <br />- Szia. <br /> <br />* * * <br />Ahogy letettem a telefont Georg sétált mögém és átölelt. Éreztem rajta a tusfürdő illatát, most jöhetett a zuhany alól. <br />- Nem jössz aludni? – csókolt a nyakamba. <br />- De igen, mindjárt. Csak benézek még Billhez. <br />- Tom jól van? <br />- Hasonló képen, mint Bill. – bújtam karjai közzé. <br />- Nem értem min kaptak össze ennyire. Komoly lehet, de Bill nem mond semmit. Te tudsz valamit? – kérdezte fülembe suttogva. <br />- Tegnap Tom elment Andreassal a Sunrise-ba bulizni és hulla részegen jött haza. Gondolom utána meg összekaptak valamin és nem lett valami jó vége. <br />- Remélem hamar kibékülnek. Sosem láttam még ilyennek őket. <br />- Eddig még én sem. – rövid csend következett majd hírtelen felkapott és a fürdőbe vitt. <br /> <br />Folyt. köv. <br /> <br />Következő rész : Georg nem ért semmit II. <br /> <br />Kommenteknek még mindig örülök *-*<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-4747281968487848348?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com12tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-35755128051205831922010-12-30T02:03:00.003+01:002011-08-22T02:01:15.755+02:00Sziasztok drágáim! <br /> <br />Végre volt egy kis időm és betudtam fejezni a részt! <br />Kíváncsi vagyok szerintetek, hogyan fog folytatódni a történet Bill és Tom valamint Georg és Évi között. Várom az ötleteiteket. <br />Jó olvasást! <br /> <br />Életem az ikrek húgaként <br /> <br />30. rész – Mindenre fényderül <br /> <br />- Megjöttem. – szólt, mire Bill felült az ágyán. <br />- Tom? – gyújtotta fel az éjjeli lámpát. <br />- Ahszem egy kicsit berúgtam. <br />- Azt látom. Gyere, feküdj le. – Tom nagy nehezen odasétált, lerúgta magáról a cipőt és úgy ahogy volt ruhástól bezuhant az ágyba. Bill betakarta és gyermekien bújt oda hozzá. <br />Reggel Bill viszonylag hamar felkelt az utcai zajok miatt. Felült az ágyában, nyújtózott egyet majd lassan lebattyogott a földszintre. A konyhát és a nappalit a nap aranysárga sugarai ragyogták be. Kávéját kortyolva a reggeli újságot lapozgatta. Felnézett az órára, 7 órát mutat. Miután megunta az újság cikkeinek bújását, ami többnyire a város felújításáról és az elkövetkezendő szavazásról szólt, inkább felment a szobájába és csendben felöltözött. Tom még békésen alszik az egész ágyat elfoglalva. Bill mosolyogva tekint végig szuszogó bátyján majd ad egy aprócska puszit ad a homlokára és ismét a földszintre igyekszik. Magához vette kocsi kulcsát és elhagyta a házat. A város utcái nem mondhatóak kihaltnak. Sok autós és megannyi munkába igyekvő járókelő hemzsegett. Bill ledöbbent a látványtól, nem szokott ilyenkor még felkelni, pláne nem a város utcáit járni. Hiába kellett sokat várni a lámpáknál a hosszú autósor miatt, ő inkább még furikázott a városban pár kört. A turné során nem volt lehetőség ilyesmire. Élvezte a szabadságot, azt, hogy a nap melengeti arcát, hogy egy- egy tini lány integet neki a járdáról. Aztán eszébe jutott szeretett bátyja és a szívét melegség öntötte el. Végül elérkezett oda, ahova készült, a város legfinomabb pékségébe. Meg akarja lepni Tomot egy kis reggelivel, biztos jól esne neki. Miután bevásárolt hazafele igyekezett, nehogy felkeljen Tom, mielőtt hazaérne, bár erre csekély esélyt látott. Gondolt egyet és bekapcsolta a rádiót. Pont vége lett az egyik kedvenc számának. <br /> <br />„Üdvözlöm a kedves hallgatókat Peter Franz vagyok. Következnek fél 8-as híreink. Megtalálták a múlthéten ellopott autó tulajdonosát. A rendőrség szóvivője szerint a tulajdonos ellen eljárás indult, mivel nem jelentette be autója eltűnését. A tolvajt még nem kapták el, de friss információk szerint újabb 3 balesetet okozott az utakon. <br />Tegnap ünnepelte 10. születésnapját a Club Sunrise. Megannyi híresség jelent meg a partyn mint például: Alex C., Cassandra, a Tokio Hotel csajozó gépe Tom Kaulitz, Silbermond és még sokan mások. <br />Közlekedési híreink…” – kapcsolta ki a rádiót, mert megérkezett. Megterített, készített kakaót és várta Tom mikor ébred fel. Nem kellett sokat várnia, bátyja fejét fogva sétált le a lépcsőn. <br />- Auu a fejem. – foglalt helyet és egy halvány mosoly jelent meg az arcán, látva Bill kedvességét. <br />- Benne voltál a rádióban. – szólt Bill és kiöntötte a kakaót. <br />- Igen? – kapta fel fejét rémülten Tom. Nem emlékszik mit csinált a csajjal, de abban biztos volt, hogy nem feküdt le vele. Azt nem tenné meg Billel. Reménykedett, hogy tényleg nem csinált semmi rosszat. Vagy még is? <br />- Aha. Felsoroltak pár hírességet, aki ott volt a bulin, persze téged nem hagyhattak ki. De ez nekünk csak jó, így legalább nem feltűnő, hogy folyton együtt lógunk. Nem gondolod? – nézett kérdőn bátyjára, aki csak bámult maga elé. – Tom?! <br />- Tessék? Ja persze, igazad van. Ahogy mondod. – bólogatott hevesen majd falatozni kezdett. –Egyébként, köszi a reggelit, nagyon finom. – sandított Billre, aki szintén reggelijét fogyasztotta. Jól esett neki ikre kedvessége. – Szeretlek Bill. – csókolta meg öccsét miután mindketten abbahagyták az evést. <br />- Én is téged Tom. <br />- Mit szeretnél ma csinálni? – érdeklődött Tom. <br />- Hmm nem is tudom. Veled lenni. – mosolyodott el és a nappaliba mentek. <br />- Ez igazán jól hangzik. – forrtak össze egy csókban. <br /> <br />* * * <br /> <br />A délelőttöt TV nézéssel töltötték el. Tom végül megunta és úgy döntött felmegy, összeszedi kicsit magát. Hirtelen csengettek. <br />- Ki lehet az? – tette fel a kérdést magában Bill, majd ajtót nyitott. - Andy, nahát. Gyere be. – invitálta be barátját. – Hallom jó buli volt az este. <br />- El sem hiszed mennyire. Az a sok csaj… sajnálhatod, hogy nem jöttél. <br />- Talán legközebb. – mosolyodott el. <br />- Ajánlom is. A bátyád is elég jól érezte magát azzal a szőkeséggel. Tényleg hol van most Tom? Ja biztos alszik, nem csodálom rendesen berúgott… hehe. – nevetgélt Andreas. <br />- Milyen szőkeséggel? – a halvány kis mosolyt döbbenet és düh váltotta fel. <br />- Azt hiszem valami Erika. A fene tudja már a nevét, de eléggé összegabalyodtak ott a tánctéren. Nem semmi nő, az már biztos. Várj, megmutatom. – vette elő telefonját. – Áh meg van, nézd csak. Egy mázlista a bátyád. – mutatta a képet Billnek, amin Tom és a szőke lány épp a tánctéren csókolóznak. Bill nem volt képes elhinni a hallottakat, pedig a kép nem hazudik. Könnyek gyűltek a szemébe. „Hogy tehette ezt? Ugye nem…ugye nem feküdt le a lánnyal? Nem… nem azt nem… Azt mondta én más vagyok, hogy engem szeret. Ugye szeret? Ugye szeretsz még Tom? „ – gondolta magában heves dacot vívva könnyei ellen. <br />- Az… - válaszolta némi csend után. Robogás hallatszott a lépcső felől felöl. <br />- Bill szerinted a … - torpant meg hírtelen a lépcsőn, amint meglátta Andreast. -…Andy, hát te itt? Dühöt és haragot érzett Andy és saját maga iránt. Aztán Billre pillantott, aki kétségbe esetten nézett rá. Tom lesütötte a fejét. Tehát tudja, Andy biztos részletesen beszámolt az esti kis kalandjáról, nem is sejtve ezzel mekkora fájdalmat okozott Billnek. Bill amint látta Tom reakcióját kiejtette kezéből a telefont és a kocsi kulcsot vette magához majd az ajtó felé vette az irányt. <br />- Bill várj!! Még is hová mész? – szaladt utána Tom és az ajtóban még elkapta öccse kezét. <br />- El. – próbálta volna kiszabadítani karját Tom erős szorításából, de nem sikerült neki. <br />- De még is hová? – félelem jelent meg szemében. Aggódott Billért, ne hogy valami butaságot csináljon. <br />- Évihez, ha éppenséggel tudni akarod… és most kérlek engedj el! – rántotta el kezét majd beszállt autójába és elhajtott. Tom csak nézett öccse után a messzeségbe, majd becsukta az ajtót és Andybe botlott. <br />- Hát ennek meg mi baja van? – nézett furcsán Tomra. <br />- Nyilván tegnap elfelejtettek valamit fontosat megbeszélni Évivel. – sóhajtott majd leült a kanapéra Andreas mellé. <br /> <br />* * * <br />- „Szia Bill miújság?” <br /> <br />- „Szia, átmehetnék? Ráérsz most? Georg otthon van?” – zaklatott volt a hangja. <br /> <br />- „Persze, gyere nyugodtan. Georg még alszik, de mondd csak Bill, minden rendben van?” <br /> <br />- „Nem igazán. 10 perc és ott vagyok” <br /> <br />- „ Bill…” – de Bill már letette és végre szabadjára engedhette szemeit maró könnyeit. <br />Bill tényleg hamar megérkezett és bekopogott. <br />- Nyitom. – szóltam és teljesen lefagytam mikor kinyitottam az ajtót. Könnyei teljesen átáztatták az arcát, sminkjét teljesen elmosva. Azonnal a nyakamba borult és hangos zokogásba kezdett. <br />- Úristen Bill mi történt? – öleltem magamhoz és próbáltam vigasztalni kisebb nagyobb sikerrel. – Menjük beljebb és szépen elmondod mi történt, rendben? Hoztam neki egy pohár vizet és zsebkendőt. Úgy látszott kicsit megnyugodott, de a könnyek ott csillogtak a szemében. <br />- Mi történt Bill? – fogtam meg a kezét bátorítás képen. Épp szóra emelte a száját, mikor Georg hangját hallottuk a konyha felől. <br /> <br />- Szívem, elmegyek vásárolni. Áh szia Bill, te is itt vagy. Miújság? Te kérsz valamit? <br />- Nem kérek semmit Georg. <br />- És te szívem? – tekintett rám. <br />- Ott van egy cetli az asztalon, ráírtam, ami kell. – válaszoltam, de Bill most sokkal jobban aggasztatott. Láttam rajta mindjárt elsírja magát. <br />- Jól van, akkor megyek. Sziasztok. <br />- Szia. – köszöntem és ismét Billre figyeltem. <br />- Tohm… - és egy újabb könny csordult le az arcán. <br /> <br />Folyt. köv. <br /> <br />Következő rész: Georg nem ért semmit<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-3575512805120583192?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com9tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-69628851712683207772010-12-27T01:17:00.003+01:002011-08-22T02:01:02.554+02:00Sziasztok drágáim! <br />A szavazás lezárult és örülök, hogy azért a többségnek tetszik az új dizi. <br />A novella után itt a rész, amit már annyira vártatok. <br />Nem is húzom az időt, jó olvasást! <br /> <br />Életem az ikrek húgaként <br /> <br />29. rész – Andreas mindent elront <br /> <br />Már másfél hete, hogy ideköltöztem Georghoz. Fantasztikus érzés. Élvezem, hogy kedvezhetek Georgnak, mikor fáradtan tér haza a stúdióból. Ugyanakkor érzem ennek az egésznek a felelősségét is. Sokan gondolhatják most, hogy milyen felelőtlen vagyok, hogy belevágtam ebbe az egészbe ilyen fiatalon, de nem hiszem, hogy bármi miatt is aggódnom kellene. Georggal mindent meg tudok beszélni és ott segít, ahol csak tud. Ő már évek óta egyedül él, így pontosan tudja ilyen egy háztartást vezetni. Emellett sokat foglalkozik velem. Szerencsére már csak ősszel lesz vizsgám és a sulinak is vége. Vannak terveim a jövőt illetően, de az még odébb van. Most még szép és jó minden… legalábbis azt hittem. <br />A srácoknak most szabad napjuk van, így otthon pihengetnek. Délután csengettek. <br />- Megnézed ki az? – kérdezte bátyától Tom. <br />- Aha. - állt fel unottan és az ajtóhoz battyogott. – Nahát, Andy csá! – pacsiztak le az ajtóban és beljebb invitálta barátjukat a házba. <br />- Szia Bill, hogy vagytok? – huppant le mellé a kanapéra és üdvözölte Billt is. <br /> - Megvagyunk haver, na és te? Mesélj, milyen volt New Yorkba? – érdeklődött Tom. <br />- Áh ne is kérdezzétek. Miután vége volt apám konferenciájának indultunk a reptérre, de az összes németországi járatot törölték. Értitek az összeset?! Már kezdett NY undorom lenni. 2 hónap bőven elég volt ott. Na de nem ezért jöttem. Ráértek este? – nézett hol egy egyikre hol a másikra. <br />- Ami azt illeti én megígértem Évinek, hogy elmegyek hozzájuk. – válaszolt Bill. <br />- Na és te haver? Este tök jó buli lesz a Sunriseban. Gyere, ha már Bill nem jön. – kérlelte Tomot. <br />- Ne… nem is tudom. – nézett Billre, akitől valamilyen reakciót várt. Persze Bill értette és hevesen bólogatni kezdett, hogy mondjon igent. <br />- Jól van, meggyőztél. – sóhajtott mélyet, mert egyáltalán nem volt kedve most bulizni. Csak Billel szeretne lenni és remélni, hogy szüleik elmennek vacsorázni vagy Éviékhez, így kettesben tudnának lenni. <br />- Ez a beszéd. Na jól van most megyek. 9-kor nyit a hely, el ne késs! – fenyegette meg ujjával Tomot. <br />- Nem fogok. – legyintette Tom és kikísérte barátját. – Egyáltalán nincs kedvem elmenni. Miért kérted, hogy mondjak igent? – nézett kérdőn öccsére. <br />- Mert nem akartam, hogy feltűnjön, mostanában nem megyünk sehova. Nem akartam, hogy gyanús legyen. Tom, nem szabad lebuknunk megint. – bújt bátyja karjai közzé. <br />- Igazad van Billchi. <br />A délután sajnos hamar véget ért Tom számára. Kedvetlenül indult fel szobájába készülődni. Viszonylag hamar elkészült, így megkereste Billt. A szobájában volt és éppen egy könyvet olvasott. <br />- Bill… ígérem, nem leszek sokáig. – húzta magához és megcsókolta. <br />- Maradj addig, ameddig csak akarsz. Érezd jól magad. <br />- De én veled érzem jól magam, nem pedig egy zsúfolt, füstös, büdös kis helyen. – vágta be a durcát. <br />- Te is jól tudod, hogy a Sunrise nagyon is jó hely és nem mehetnek be akárkik. <br />- Neked miért van folyton igazad? <br />- Neked meg nem kellene már indulnod? – mosolygott Bill. <br />- De igen, megyek már. Jó éjt Billchi, szeretlek. – búcsúzott el öccsétől és elindult a szórakozó helyre. <br /> <br />A Sunriseban: <br /> <br />- Tényleg nem késtél. – szólt oda Andy köszönés helyet. <br />- Mondtam, hogy nem fogok. <br />- Kár hogy Bill nem jött, nem tudja miből maradt ki. Annyi jó csaj van itt. <br />- Aha. – sóhajtott egyet. A csajok most tőle nem megszokottan hidegen hagyták. – Tudod, még mindig szokatlan, hogy Évi elköltözött és amint van egy kis időnk, meglátogatjuk. – terelte a témát Tom. <br />- Aha, megértem. Na gyere lefoglaltam egy asztalt. <br /> Bementek a discoba és megdöbbenve vették észre, hogy már tele van a tánctér táncoló fiatalokkal. <br />- Erről beszéltem. Írtó nagy buli lesz. <br />- Gondolom. – nézett körbe Tom. <br />- Mi van veled? Olyan savanyú vagy. Lazíts már, vagy David olyan szorosra vette a gyeplőt? Tudom mi kell neked … egy jó ital és egy bomba nő. Nézd ott van az a szőke, milyen bögyös. – bökött a tánctér felé mikor a csaj éppen arra nézett és integetni kezdett nekik. <br />- Mit adhatok az uraknak? – kérdezte a pultos srác. <br />- 2 sört és valami erőset. – válaszolta Andy Tom helyet is. Miután megkapták az italukat, helyet foglaltak a lefoglalt asztalnál. Egymás után itták a feleseket és beszélgettek, majd Andreas elment táncolni egy csajjal. Hamarosan Tom is társaságot kapott. <br />- Tom Kaulitz? – szólította meg egy lány. <br />- Igen?! – nézett fel a lányra poharából fátyolos szemmel. Az a szőke csaj volt az, akit Andy mutatott. <br />- Leülhetek? <br />- Felőlem. – azzal a lány leült és beszélgetni próbált Tommal, ám neki ehhez semmi kedve nem volt. Egymás után itta az italokat, amiket Andy rendelt neki kérés nélkül és kezdett egyre jobban becsípni. <br />- Nem akarsz táncolni? – kérdezte a lány mikor megunta Tom szótlanságát. <br />- Kösz most nem. <br />- Na gyere már, ez a kedvenc számom. Légyszi, a kedvemért. – kérlelte és úgy tűnik bevált, mert Tom felállt. A tánctéren kerestek egy viszonylag nyugisabb részt és táncolni kezdtek. Jobbnál jobb számok követték egymást, többnyire Tom kedvencei, így egészen belemerült a táncba. A sok pörgős szám után most egy lassabb következett és ezt kihasználva a csaj odasimult Tomhoz. Tom már nem igazán volt beszámítható állapotban így engedte a csajnak, aki feltűnően élvezte ezt. Időközben Andy is megkereste barátját és széles vigyor jelent meg a száján mikor látta, hogy épp egy csajjal táncol. Örült neki, hogy Tom végre felszabadult és bulizik egy jót. <br />- Mondták már, hogy jól táncolsz? – kérdezte a szőkeség Tomtól. <br />- Egy páran már igen. Elég sok mindenhez értek. <br />- Ehhez is? – hajolt közelebb a lány Tomhoz és ajkaira tapadt. Tom először eltolta magától a lányt, de az újra megcsókolta és Tom már hagyta neki. <br />Hajnaltájt indult haza a szórakozóhelyről. Nagy nehezen felbotorkált az emeletre és egyenesen Bill szobájába ment. <br />- Megjöttem. – szólt, mire Bill felült az ágyán. <br />- Tom? – gyújtotta fel az éjjeli lámpát. <br />- Ahszem egy kicsit berúgtam. <br />- Azt látom. Gyere, feküdj le. – Tom nagy nehezen odasétált, lerúgta magáról a cipőt és úgy ahogy volt ruhástól bezuhant az ágyba. Bill betakarta és gyermekien bújt oda hozzá. <br /> <br />Folyt. köv. <br /> <br />Következő rész: Mindenre fényderül<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-6962885171268320777?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com9tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-26797412981251195252010-12-24T15:26:00.004+01:002011-08-22T02:09:07.457+02:00Sziasztok! <br /> <br />Ahogy ígértem egy novellát hoztam. Remélem tetszeni fog :) <br />Köszönöm azoknak akik gondoltak rám, aranyosak vagyok és szeretnék mindenkinek Békés Boldog Karácsonyt kívánni!! <br /> <br />Ünnep <br /> <br />2015. december. 21-e kedd. Ezt a napot írjuk. Kint nagy pelyhekben hull a hó és az egész várost beborítja vakító fehérségével. Rögtön itt a karácsony és én még mindig nem tudom, hogy mit vegyek az öcsémnek. Mindig azt mondja, nem kell neki semmi. Ellentétben Dorával, aki már hetek óta azt hajtja, mit szeretne. Dora a barátnőm. Kb. 4 hónapja vagyunk együtt, de semmit sem érzek iránta. Ő örül, hogy vagyok neki, én pedig megkapom tőle azt, amit akarok. Naiv lány. Ő hisz a szerelemben, én kevésbé. Sosem voltam még szerelmes egy lányba sem. Nem is tudom miért nem küldtem még el. Lehet nyersnek és önzőek tűnök, de én csak élvezem az életet, míg lehet. <br />- Tom szívem… a csajokkal elmegyünk vásárolni, kölcsön tudnád adni a kocsidat? – sietett le a lépcsőn, én meg csak reméltem nem esik el a 10 centis tűsarkújában. <br />- Bocs, de kell nekem is. Elmegyek, veszek Billnek valamit. – válaszoltam hanyagul. <br />- Jaj már megint. Tegnap is ezt mondtad és még sem vettél semmit. – állt meg előttem, de nem voltam hajlandó ránézni sem. – Nekem nem is akarsz venni semmit? … Látom nem is érdekel amit mondok. Megyek is. – sértődött meg és kifele igyekezett ám ekkor utána szóltam. <br />- Rendben. Viheted a cuccaidat is. – kapcsolgattam a TV-t. <br />- Tessék? – fordult vissza. – Azt akarod, hogy elmenjek? <br />- Ja. Örülök, hogy sikerült végre felfognod. <br />- Hogy te mekkora egy szemét vagy. El is megyek, nekem nem kell egy ilyen alak mint te. Sokkal jobbat találok nálad. – kiabált a képemben és felsietett az emeletre, hogy összeszedje kevés holmiját. <br />A kiabálásra Bill is kijött szobájából. <br />- Mi folyik itt? – kérdezte értetlenül. <br />- A bátyád kihajított, mint egy koszos lábtörlőt. Sajnállak, hogy ilyen testvéred van. Na minden jót. – vágtatott végig a lakáson és hangos ajtócsapódás közepette elhagyta a házat. Bill nehezen fogta fel az előbb történteket, majd mikor realizálódott benne, hogy mi történt lejött hozzám. <br />- Tényleg szakítottatok? – ült le mellém. <br />- Ugyan Bill, soha nem is szerettem. Bánom, hogy ilyen sokáig húztam. <br />- Nem értelek Tom. – rázta meg fejét rosszallóan. <br />- Mit nem értesz? <br />- Csak kihasználod a nőket. Nem volt még egy normális párkapcsolatod sem. Nem lesz ennek jó vége. <br />- Mit tudsz te erről Bill? Hány barátnőd is volt eddig? Kettő? Három? – már akkor megbántam mikor kimondtam. Döbbentséget és mérhetetlen szomorúságot láttam rajta. <br />- Annyit azért én is tudok, hogy jó ha van kit szeretni és van aki viszont szeret, tőrödig veled. Remélem, hogy egyszer majd megtapasztalod. – felsietett a szobájába. <br />- Billh…- szóltam utána, de meg sem hallotta. Az egyetlen ember aki érezteti velem, hogy szeret. Még is mindig megbántom, pedig csak jót akar. Utána akartam menni, de tudom jobb most kicsit egyedül hagyni. A szobámba mentem és elgondolkoztam. Egyrészt örültem, hogy Dora elment, így nem kell az állandó vinnyogását hallgatnom. Másrészt rájöttem Billnek mennyire igaza van és változtatnom kell a dolgokon. Szeretném átélni én is a szerelemnek azt a varázsát, amiről Bill folyton beszél. Talán szerelmes valakibe? Nem is mondta. Bár hogy is mondta volna, mikor szerinte semmibe veszem az ilyesmiket. Pedig nem így van, nekem fontos a boldogsága. Elmélkedésem után átmentem Billhez. Az ágyán feküdt és békésen szundikált. Milyen gyönyörű. Eddig nem is vettem észre milyen szép arca van. Lassan odasétáltam az ágyához és betakartam. <br />- Tom… - suttogta. <br />- Csak bocsánatot szeretnék kérni. Bunkó voltam és igazad van. Én még sosem éltem át azt, amit te, de nagyon szeretném. <br />- Semmi baj Tom. – mosolygott álmosan. <br />- Aludj nyugodtan. – csuktam volna be az ajtót. <br />- Várj! Maradj itt velem. – arrább húzódott az ágyban, helyet szorítva nekem. Bebújtam mellé ő pedig gyermekien bújt hozzám. Magamhoz öleltem, akartam éreztetni vele, hogy mindig mellette vagyok. Pillanatok alatt visszaaludt. Nekem viszont nem jött álom a szememre. Egy darabig a kinti hóesést néztem a párás ablakon keresztül vagy pedig egyenletes szuszogását hallgattam. Különös érzés fogott el. Mellette mindig megnyugvás van, közelsége melegséggel tölt el. Ezt az érzést újra és újra át akarom élni, soha nem akarom elveszíteni. Nekem ő jelent mindent. Gondolatatimat mocorgása zavarta miközben nevem suttogja. Halványan elmosolyodtam. Senki sem tudja kimondani a nevem olyan szeretettel, mint ő. Magamhoz húztam és álomba szenderültem. Másnap reggel ébredtem fel és Bill már nem volt mellettem. Nem éreztem gyengéd ölelését. Kinyitottam a szemeim, amik Bill félmeztelen testén állapodtak meg. Gyönyörű. Hófehér bőre libabőrös lett, biztos fázott. Lassan mögé sétáltam és átkaroltam. Kicsit összerezzent, megijeszthettem. <br />- Tohm… azt hittem még alszol. <br />- Gyönyörű vagy. – tereltem a témát és a nyakába csókoltam. Nem tudom miért, de úgy éreztem ezt kell tennem és ő nem húzódott el tőlem. <br />- Segítesz díszíteni? - kérdezte és lecsukódtak szemei. <br />- Persze. Hol kezdjük? – léptem hátrább, hogy lássam az arcát. <br />- A nappaliban. – válaszolt halkan, majd kiment. Megálltam az ajtóba és figyeltem mozdulatait. Előszedte a díszeket és nekiláttunk a díszítésnek. Délután lettünk kész mindennel. <br />- Meg kellene nézni, megérkezett –e már anyáék ajándéka. <br />- Elviszlek, gyere. <br />- Míg ő intézte anyuék ajándékát én szétnéztem az üzletbe, mit vehetnék Billnek, de semmi érdekeset nem találtam, aminek örült volna. Haza mentünk el és vacsorát készítettünk. Este átjönnek Georgék, csapunk egy laza estét. <br />- Csá haver. – pacsiztunk le az ajtóban a többiekkel. <br />- Te figyu már, hol van a csajod? – nézett körbe Georg. <br />- Nem tudom, de nem is érdekel. – legyintettem és Billre néztem. Dora érdekelt a legkevésbé. <br />- Csak nem…? – nézett Gustav sejtelmesen. <br />- De, elküldtem. Kész, nem bírtam tovább. <br />- Öregem, már itt volt az ideje. Az a csaj nem komplett, de tényleg. – na ebben legalább egyetértettem velük. Az este jól sikerült, elég későn mentek el a srácok. <br />- Holnap karácsony. – pillantott fel a faliórára és elmosolyodott. Éjfél már javában elmúlt, így úgy döntöttünk, hogy lefekszünk. <br />Hát eljött a karácsony. Reggel mikor lementem a földszintre a várt a kép jelent meg a szemem előtt. Bill a fenyőfát díszítette. Akarva akaratlan elmosolyodtam. Megint úgy ragyogott a szeme, mint tegnap és most is elbűvölően nézett ki, pedig csak póló és egy melegítő nadrág volt rajta. Segítettem a díszítésben, majd a kutyusokkal játszottunk egy nagyot. Eltelt az idő és kezdett besötétedni. A ház szépen ki volt világítva a karácsonyfa fényei is beragyogták a nappalit. <br />Az elmúlt napokban különösen éreztem magam. Bill valami furcsa érzést váltott ki belőlem, sosem éreztem még ilyet. Épp a fürdőbe igyekeztem, ám mikor beléptem megtorpantam. Bill állt előttem anyaszült meztelen. Nem szóltunk semmit csak néztük egymást. Hirtelen jött ötlettől vezérelve becsuktam magam mögött az ajtót és levettem boxerem. Behúztam magammal a zuhany alá. Megnyitottam a csapokat és a gőz hamar betöltötte a helyiséget. Dereka köré fontam karjaim és olyan szenvedéllyel amennyire csak tudtam megcsókoltam. Meglepődött, de nem taszított el magától. Végignyaltam alsó ajkán, mire résznyire nyitotta utat biztosítva nyelvemnek. Leírhatatlan érzés járta át a testem mikor nyelveink összefonódtak és éreztem heves szívdobogását. Ugyan úgy érzett, mint én. Legalább még egy órát töltöttünk el a zuhany alatt egymás kényeztetésével és én végre megértettem, amit mondott. Mennyire jó másnak örömet okozni, vigyázni rá, óvni mindentől. Én csak egy embert vagyok képes így szeretni, az pedig Bill. Be szeretném neki bizonyítani, hogy mennyire szeretem. Magunkra csavartunk egy törölközőt és úgy, ahogy voltunk a karácsonyfa elé kuporogtunk. <br />- Ez a tied. – nyújtott át egy kis csomagot, amiben levél volt. Elolvastam és könnycseppek hagyták el az arcomat. Hogy nem vettem eddig észre? Hogy tudta így elpalástolni az érzéseit? <br />Lassan felnéztem rá. <br />- Én nem vettem neked semmit. – húztam el a szám. <br />- Te adtad nekem a legszebb ajándékot… a szívedet. <br />- Bihll éhn… szeretlek. – suttogtam halkan, mintha bárki is meghallhatná. <br />- Boldog karácsonyt Tom! <br />- Boldog karácsonyt Bill! – csókolt meg és én végre megtudtam mi a szerelem. <br /> <br /> <br /><a onblur="try {parent.deselectBloggerImageGracefully();} catch(e) {}" href="http://1.bp.blogspot.com/_XaXZ06hoHrw/TRStzdoJz9I/AAAAAAAAAOM/PIm-YUHg6QA/s1600/MC.jpg"><img style="display:block; margin:0px auto 10px; text-align:center;cursor:pointer; cursor:hand;width: 294px; height: 320px;" src="http://1.bp.blogspot.com/_XaXZ06hoHrw/TRStzdoJz9I/AAAAAAAAAOM/PIm-YUHg6QA/s320/MC.jpg" border="0" alt=""id="BLOGGER_PHOTO_ID_5554255340092641234" /></a> <br /> <br />Vége <br /> <br />Várom a kommenteket! *-*<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-2679741298125119525?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com8tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-34456564507753638102010-12-22T03:24:00.003+01:002011-08-22T02:00:51.809+02:00Sziasztok Drágáim! <br /> <br />Végre szünet!! :D <br />Kicsit megkésve ugyan, de itt a rész. Most már remélhetőleg jobban tudok haladni és sűrűbben lesznek részek. Hamarosan egy novella is várható lesz, de nem húzom az időt. Jó olvasást! <br /> <br />Életem az ikrek húgaként <br /> <br />28. rész – Mámoros este <br /> <br />- Akkor én megyek, Évi már biztos vár. Holnap találkozunk, sziasztok. – azzal beült kocsijába és elhajtott. <br />- A hős szerelmes. – nevetett fel Gustav majd mindnyájan hazaindultak. <br />- Megjöttem szívem. <br />- A konyhában vagyok. – szóltam ki és az asztalra tettem a vacsorát. – Készítettem vacsorát. Remélem éhes vagy. <br />- Mit a farkas. – dörzsölte össze tenyerét gyermekien és helyet foglalt az asztalnál. – Fenséges volt drágám, köszönöm. – karolt át a mosogatónál állva, miután befejezte az evést és a nyakamat kezdte puszilgatni. – Nincs kedved lazítani? Hosszú napunk volt. – lehelete súrolta a bőröm, amitől kirázott a hideg. Hihetetlen, hogy egyetlen érintése milyen érzéseket kelt bennem. Maga felé fordított és mohón tapadt ajkaimra. Éreztem hevesen dobogó szívét és szapora légzését. Kezei áttértek a derekamra és óvatosan a konyhapultra ültetett. Lábaimat köré fontam és gyengéden átkaroltam. Csókjai bódítóan hatottak rám, még is egyre jobban forrt a vérem. Lassan kigombolta a felsőmet és a földre dobta. Apró puszijai már a dekoltázsomat érték, mikor felkapott és óvatosan a kanapára fektetett. Befúrta magát combjaim közzé és nadrágomtól is megfosztott. Fordítottam a helyzeten és az ölébe ültem. Érezhető jelei voltak izgatottságának. Kezeimmel pólója alá nyúltam és cirógatni kezdtem mellkasát. Nem sokáig bírta és ismét alulra kerültem. Levette ruháit és újra dekoltázsomat vette birtokba. Ujjaival ügyetlenül próbálta kikapcsolni melltartómat, de nem nagyon sikerült. <br />- Segítsek? <br />- Jó lenne, nem akar kikapcsolódni. – válaszolta és engedte, hogy levegyem. Egy kósza mosoly suhant végig arcán amint meglátta melleim. Csókjaival végigjárta testem, combomat simogatta. Hangos nyögés hagyta el a szám, az egész testemet átjárta a bizsergés. Nagyon vágytam már rá. Jólesett kényeztetése, még is egy örökké valóságig tartott édes kínzása, mígnem megszabadított az utolsó zavaró ruhaneműtől is, majd a fiókban kezdett keresgélni. Egy kis tasakot vett elő, amit kivettem a kezéből. <br />- Én szeretném. – néztem lázasan csillogó szemeibe, miközben levette boxerét és eldobta. <br />Leírhatatlan érzés járta át a testem mikor eggyé váltunk. Ütemesen mozgott. Gyorsított majd lassított. Azt akarta, hogy nekem is jó legyen. Nem bírtam visszafojtani nyögéseimet, éreztem hamarosan elérem a gyönyört. Teste megfeszült és abban a pillanatban mindketten átéltük a beteljesülést. Mellkasomon pihent meg, míg légzése újra normálisra állt, majd kicsúszott belőlem és az óvszert egy papírzsebkendőbe csomagolta. Legördült rólam, szorosan magához ölelt és egy puszit nyomott a homlokomra. <br /> <br />Otthon: <br /> <br />Eközben Tomék is hazaérkeztek és vacsorájukat fogyasztják el. <br />- Fura, hogy nincs itt Évi. – nyelte le a falatot Tom. <br />- Üresnek tűnik a ház. Mi hazajövünk a turnéról, erre egy hónap múlva ő megy el. – tűnődött el Bill milyen is lehetett nekem, mikor ők odavoltak a nagyvilágban. <br />- Na ja. Azért nem gondoltam voltam volna, hogy Évi és Georg. Mármint én örülök nekik, csak kicsit hirtelen jött. – Tom. <br />- De szeretik egymást és ez számít. <br />- Ahogyan én is téged. – hajolt át az asztalon Tom és megcsókolta Billt. <br /> <br /><a onblur="try {parent.deselectBloggerImageGracefully();} catch(e) {}" href="http://2.bp.blogspot.com/_XaXZ06hoHrw/TRFhlcTlRmI/AAAAAAAAAM4/h43vJZNrxSY/s1600/Brothely%2BKiss.jpg"><img style="display:block; margin:0px auto 10px; text-align:center;cursor:pointer; cursor:hand;width: 318px; height: 320px;" src="http://2.bp.blogspot.com/_XaXZ06hoHrw/TRFhlcTlRmI/AAAAAAAAAM4/h43vJZNrxSY/s320/Brothely%2BKiss.jpg" border="0" alt=""id="BLOGGER_PHOTO_ID_5553327111405913698" /></a> <br /> <br />Folyt. köv. <br /> <br />Következő rész: Andreas mindent elront <br /> <br />Várom a véleményeket *-*<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-3445656450775363810?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com19tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-74157438713819760102010-12-16T22:23:00.002+01:002010-12-16T22:29:46.844+01:00Sziasztok!<br />Most egy videóval jöttem, holnap hozok részt is :D<br /><br />Zene: Gravitation theme /legeslegjobb anime :P/ <br /><br /><object width="320" height="266" class="BLOG_video_class" id="BLOG_video-67874d724dd709db" classid="clsid:D27CDB6E-AE6D-11cf-96B8-444553540000" codebase="http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=6,0,40,0"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/get_player"><param name="bgcolor" value="#FFFFFF"><param name="allowfullscreen" value="true"><param name="flashvars" value="flvurl=http://v12.nonxt7.googlevideo.com/videoplayback?id%3D67874d724dd709db%26itag%3D5%26app%3Dblogger%26ip%3D0.0.0.0%26ipbits%3D0%26expire%3D1333079200%26sparams%3Did,itag,ip,ipbits,expire%26signature%3D2083705E7E8BEE945F6E5023813B4B9499B64960.20C30A18FCAD5114C3759DEB95B689BB62C98CFB%26key%3Dck1&amp;iurl=http://video.google.com/ThumbnailServer2?app%3Dblogger%26contentid%3D67874d724dd709db%26offsetms%3D5000%26itag%3Dw160%26sigh%3D0f9yxql3rpYmKvG0KXGQQSiwuVU&amp;autoplay=0&amp;ps=blogger"><embed src="http://www.youtube.com/get_player" type="application/x-shockwave-flash"width="320" height="266" bgcolor="#FFFFFF"flashvars="flvurl=http://v12.nonxt7.googlevideo.com/videoplayback?id%3D67874d724dd709db%26itag%3D5%26app%3Dblogger%26ip%3D0.0.0.0%26ipbits%3D0%26expire%3D1333079200%26sparams%3Did,itag,ip,ipbits,expire%26signature%3D2083705E7E8BEE945F6E5023813B4B9499B64960.20C30A18FCAD5114C3759DEB95B689BB62C98CFB%26key%3Dck1&iurl=http://video.google.com/ThumbnailServer2?app%3Dblogger%26contentid%3D67874d724dd709db%26offsetms%3D5000%26itag%3Dw160%26sigh%3D0f9yxql3rpYmKvG0KXGQQSiwuVU&autoplay=0&ps=blogger"allowFullScreen="true" /></object><div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-7415743871381976010?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com7tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-60325378000061860402010-12-05T03:44:00.003+01:002011-08-22T02:00:42.509+02:00Sziasztok. <br />Itt is az új rész. Lehet nem a legizgalmasabb, de a következő előtt mindenképpen kell. <br />Nem is húzom az időt, jó olvasást! <br /> <br />Életem az ikrek húgaként <br /> <br />27. rész - Különös éjszaka és a sajtótájékoztató <br /> <br />- És még is mikor költözöl? – érdeklődött Gordon, miközben anyut vigasztalta. <br />- Holnap már elvisszük a legszükségesebbeket. – anya erre jobban sírni kezdett így megpróbáltam megnyugtatni, hogy majd sokszor jövünk és ők is jöhetnek, hiszen nem lakik Georg olyan messze. Az este folyamán a fiúk pókerezni kezdtek, mi meg csak néztük őket milyen önfeledten tudnak nevetni. <br />- A francba… - dobta be a kártyáit Bill, kiesett. <br />- Nyugi öcsi, majd én megnyerem. – vágott elégedett képet Tom. <br />- Azt hiszem én is vesztettem. – tette le a kártyáit Gordon. Már csak Georg és Tom vannak játékban. Anyu és én Georg oldalán álltunk, apu és Bill pedig Tomnak szurkolt. Feszült csend kerekedett. Vártuk, hogy megmutassák a lapjaikat. Elsőként Georg, majd Tom. <br />- Úgy tűnik még sem nyertél haver. – csapta össze tenyerét Georg. <br />- Most az egyszer szerencséd volt. – vigyorgott Tom. <br />- Te csak azt hiszed. – nevetett fel én meg szépen az ölebébe ültem. <br />- Ügyes vagy szívem. – csókoltam meg, amit ő készségesen viszonzott. <br />- Khm.. szerintem hagyjuk most a fiatalokat életem. – szólt közbe Gordon és kézen fogva anyát indult meg a szobájuk felé. <br />- Rendben. Jó éjt drágáim. – azzal elmentek. <br />- Én is megyek. Hosszú napunk volt. Jó éjt. – nyújtózkodott Bill és az emeletre indult. <br />- Csak semmi rosszaság. – kacsintott Tom és ő is elment. <br />- Nos, ketten maradtuk. – karolt át gyengéden Georg. <br />- Ugye itt alszol? – ez inkább kijelentés volt, mint kérdés. <br />- Persze. Na, gyere, menjünk mi is. – azzal felmentünk a szobámba. Megfürödtünk és amint befeküdtünk az ágyba elnyomott minket az álom. Hajnali 4- körül felkeltem Georg mocorgására. Álmosan pislogtam az óra felé, ám ekkor furcsa zajra lettem figyelmes. Először nem is fogtam fel, majd lassan kezdtem felébredni és nyilvánvalóvá vált. A szomszéd szobából, azaz Bill szobájából szűrődtek át. Nem volt hangos, de nem akartam véletlenül sem, hogy bárki felkeljen rá, ezért előkaptam a telefonom és írtam Billnek egy SMS- t. Gondolom elolvasta, mert már semmit sem hallottam a következő percekben. Visszadőltem az ágyba és Georg karjai közzé fúrtam magam. <br />- Mi a baj? – szólalt meg hírtelen rekedtes hangon. <br />- Nincs semmi, csak felébredtem. Aludj nyugodtan. <br />- Szeretlek. – suttogta és magához húzott. <br />- Én is szeretlek Téged. – nem tudtam még egyből visszaaludni. Azon járt az eszem, milyen szerencsés vagyok Georggal. Soha nem találkoztam még megértőbb és szerethetőbb emberrel, mint amilyen Ő. Nagyon tudod szeretni és gondoskodni a másikról. Számomra Ő a legtökéletesebb. <br />Reggel gyengéd simogatásokra ébredtem. Kinyitottam a szemem és Georg mosolygott rám. <br />- Jó reggelt álomszuszék. – lehelt az apró puszit a számra. <br />- Neked is. – motyogtam és szorosan odabújtam hozzá. <br />- Csak nem álmos vagy? Pedig már fél 11 is elmúlt. – nevetett fel édesen. <br />- Tessék? – pattantak ki szemeim. – Még nem is pakoltam semmit. – bújtam ki az ágyból. <br />- Még van időnk bőven. <br />- Mondtam már, hogy mennyire szeretlek? – sétáltam oda hozzá és olyan szenvedéllyel amennyire csak tudtam megcsókoltam. <br />- Ha nem mondanád is tudnám. – mosolygott. Gyorsan megmosakodtam és rendbeszedtem magam. Lementünk enni pár falatot, majd neki láttam előszedni a bőröndöket és pakolni. Egy kis idő után anyu jelent meg az ajtóban szomorú mosollyal az arcán. <br />- Segítsek kicsim? <br />- Igen, az jó lenne. – tudtam, hogy segíteni akar ezért nem mondtam nemet. Hátha így egy picit megnyugszik. Georg jobbnak látta, ha most kettesbe hagy minket így átment az ikrekhez. Jól kibeszéltük magunkat és a pakolással is végeztünk. <br />- Ez volt az utolsó csomag. – csukta le a csomagtartó tetejét Gordon. Elköszöntünk a többiektől, ám mielőtt elindultunk volna Billék félre hívtak. <br />- Ő..nos izé… köszi az SMS-t. – dadogták zavartan. <br />- Nyugi nincs semmi, csak nem akartam, ha Georg felébred véletlenül is meghallja. – mosolyogtam. Fura módon viszonylag „könnyen” elfogadtam a kapcsolatukat és engem nem zavart. <br />- Azért köszi. Na menj, Georg már vár. – öleltük meg egymást majd beültem a kocsiba és elhajtottunk. Tűrhető volt a forgalom így hamar megérkeztünk. <br />- Délután sajtótájékoztató lesz. Nem gond ha addig egyedül leszel? – kérdezte miközben behordta a bőröndöket. <br />- Dehogyis, úgy is eltelik az idő mire kipakolom őket. <br />- Rendben. És ha a kapcsolatunkról kérdeznek? – nem igazán beszéltünk még erről, hogy mi lesz ha nyilvánosságra kerül. <br />- Akkor elmondod, amit úgy érzel el kell. Nem akarom, hogy ebből bármilyen probléma legyen. <br />- Egyszer a rajongóknak is szembesülni kell azzal, hogy mi is csak emberek vagyunk és lehetnek barátnőink. <br />- Ez igaz. <br />- Na jó én gyorsan elkészülök, azonnal itt lesz Gustav. – pillantott órájára és a fürdőbe sietett. Ahogy megmondta párpercen belül csengettek is. <br />- Kinyitnád, kérlek? <br />- Persze. – másztam ki a táskahalmaz közül és ajtót nyitottam. Gustav egyáltalán nem volt meglepett, mikor meglátott. Valószínűleg ő már tudta, hogy ma költözök ide. Míg Georg elkészült, addig beszélgettünk egy kicsit. <br />- Sietek haza. Szeretlek. – csókolt meg és indultak. <br />- Én is téged. Sziasztok. – intettem majd visszatértem a pakoláshoz. Miután sikerült mindennek helyet találnom bevetettem magam a konyhába és azon gondolkoztam milyen vacsival lepjem meg Georgot. <br /> <br />Eközben a sajtótájékoztatón: <br /> <br />… <br />- És mikor kezdenek el az új albumon dolgozni? <br />- Rajta vagyunk. Nagyon sok új ötletünk van, amit mindenképpen szeretnék megvalósítani. – Bill. <br />- Elmondana párat? <br />- Többek között most nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni az érzelmek kifejezésére és ezért a zenében is változások lesznek. – Tom <br />- Az érzelmekkel kapcsolatban… minap egy fotó készült amint az ikrek húgával Evával látható együtt. Megerősítené a kapcsolatukról keringő pletykákat? – fordult oda Georghoz az egyik riporter. <br />- A pletyka igaz, Évi a barátnőm. <br />- Mióta vannak együtt? Tervezték, hogy bejelentik? Az ikrek mit szóltak hozzá? Nem tart a rajongók elpártolásától? – rohamozták meg szegényt kérdéseikkel. <br />- Nyár eleje óta és nagyon boldogok vagyunk. Előbb utóbb biztosan bejelentettük volna, az meg, hogy Billék mit szóltak hozzá… talán kérdezzék őket. Nem hinném, hogy a rajongók elpártolnának tőlem. 23 éves vagyok és nekem is szükségem van a boldogságra, Ő pedig ezt megadja nekem. – kortyolt bele vizébe, így lezártnak nyilvánította a témát. <br />- Önök mit szóltak mikor mind ez kiderült? <br />- Nos, őszintén én örülök nekik és annak…. <br /> <br />Legalább még vagy 30 kérdést feltettek a hátralévő időben. Már fáradtak voltak és alig várták, hogy hazaérhessenek. <br /> <br />- Remélhetőleg most egy ideig békén hagynak majd minket. – mondta Tom miközben elindultak az autók felé. <br />- Egy rövid ideig, aztán úgy is kitalálnak valamit. – Bill. <br />- Lehet megpróbálnak majd belőled is többet kiszedni. – Gustav. <br />- Az lehet, de nem fogom a magánéletemet kiteregetni. Legyen ennyi elég. Tényleg mennyi már az idő? <br />- Fél 7 múlt. – David. <br />- Akkor én megyek, Évi már biztos vár. Holnap találkozunk, sziasztok. – azzal beült kocsijába és elhajtott. <br />- A hős szerelmes. – nevetett fel Gustav majd mindnyájan hazaindultak. <br /> <br />- Megjöttem szívem. <br />- A konyhában vagyok. – szóltam ki és az asztalra tettem a vacsorát. <br /> <br />Folyt. köv. <br /> <br />Következő rész: Mámoros este<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-6032537800006186040?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com10tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-84894100237766868082010-12-03T20:12:00.003+01:002011-08-22T02:08:54.128+02:00Sziasztok! <br /> <br />Anette megajándékozott egy Tomos novellával :) <br />Olvassátok el, szerintem nagyon jó lett és továbbra is várom a véleményeket. <br />Életem az ikrek húgaként következő része ma vagy holnap várható. <br />Jó olvasást! <br /> <br />Az a kritikus hetedik év <br /> <br />Épp a szobámban ültem és vártam, hogy hívjon. Egy hete ment el a bandával turnézni. Azt mondta, ha odaérnek, felhív. De nem tette. Én pedig ha hívtam, csak az üzenetrögzítővel tudtam beszélni, ami csak annyit mondott, hogy „Koncerten vagyok, hívj később!”. Ezek szerint pedig hiába mondtam, hogy hiányzik és hívjon, süket fülekre találtam. Ugyanis még mindig nem hívott. A legrosszabbra is gondoltam már, de aztán elhessegettem a gondolatot, hisz akkor a sajtó úgyis beszámolt volna róla. Arra is gondoltam, mi van akkor, ha megcsalt? Hisz már régóta, lassan hét éve vagyunk együtt, lehet, hogy megunt. De aztán erről is lebeszéltem magam, mert ő sosem tudna nekem fájdalmat okozni. Szánt szándékkal biztosan nem. Míg ezen gondolkoztam, elkezdett csörögni a telefonom, amit történetesen lent hagytam a konyhában. Rohantam, mit egy félőrült, a lépcsőről is majdnem leestem. Nagy nehezen leértem, de szomorúan vettem tudomásul, hogy csak a bátyám hívott. <br /> <br />-Szia, mondjad! – lihegtem a telefonba. <br /> <br />-Csak nem megzavartalak valamiben? <br /> <br />-Hülye! Dehogyis! Csak az emeleten voltam és azt hittem Tom hív és rohantam. <br /> <br />-Még mindig nem hívott? – kérdezte, s a hangja csodálkozást, csalódottságot, de leginkább dühöt tükrözött. Pedig Tom lelkére kötötte annak idején, hogy vigyázzon rám és ne bántson meg, mert akkor megbánja. <br /> <br />-Nem. Nem tudom, mi lehet vele – itt nem bírtam tovább. Kitört belőlem az eddigi stressz és elkezdtem zokogni. <br /> <br />-Jaj, Hugi! Ne sírj, kérlek! <br /> <br />-Már hogyne sírnék, mikor sem életem szerelem, sem a többiek nem méltóztatnak felhívni, hogy mi van velük?! – egy kicsit megpróbáltam lenyugodni. –Amúgy, Bátyó, miért hívtál? <br /> <br />-Itt van Chris, mivel ez a hétvége az enyém, és át akartalak hívni, hogy ne legyél egyedül. De akkor átugrom, addig ellesz ő egyedül is. <br /> <br />-Jaj, Bátyó! Nem kell. Jó nekem egyedül is. Meg amúgy is, ha már a tiéd a hétvégén a fiad, akkor maradj vele, nehogy aztán még ezt a kis időt is megvonják tőled! <br /> <br />-Nem fogják megvonni. Meg Chris nagyfiú, tud már magára vigyázni. Ugye, Chris? <br /> <br />-Persze apu! – hallottam Chris hangját a háttérből. <br /> <br />-Nem. Nem jössz te sehová! Ott maradsz a fiaddal! <br /> <br />-Hát jó – mondta kissé letörten. – Akkor pihenj le vagy aludj egyet! És nyugi! Hívni fog biztosan! <br /> <br />-Rendben. Köszi, Bátyó! Szeretlek! <br /> <br />-Nincs mit! Én is, Hugi! Puszi. <br /> <br />-Szia! <br /> <br />Ismét csak a csend vett körül ebben a nagy házban. Úgy döntöttem, iszom egy pohár whiskyt. Még jó, hogy tartunk itthon ilyeneket. Kitöltöttem, egy ideig csak szemezgettem a pohárral, majd megittam. Felmentem a szobánkba és bekapcsoltam a tv-t, hátha van valami érdekes. Semmit nem találtam, így inkább a Vivánál maradtam. Néztem egy ideig, majd egyszer csak élőben kapcsolták a Tokio Hotel hamburgi koncertjét. <br /> <br />-Jesszusom! El is felejtetem, hogy ma itthon játszanak. Hogy lehettem ekkora marha? Tom tuti ki fog akadni, hogy még csak el sem mentem – gondolkodtam hangosan. Aztán pedig eszembe jutott, hogy ez az utolsó állomás, mert most csak pár városba mentek el itt Németországban. A rendes turné majd csak egy hónap múlva kezdődik. <br /> <br />Míg ezen agyaltam, egyszer csak egy fénykép nézett vissza rám a képernyőről, amin Tom egy szőke plasztikmacával enyeleg. Azt hitem, hogy csak a pia miatt van, és csak odaképzelem, ezért az éjjeliszekrényen lévő vázából a vizet a fejemre öntöttem. De sajnos nem segített. Rá kellett jönnöm, hogy a kép valóban ott van, Tom pedig megcsalt. Ezernyi kérdés futott át az agyamon, hogy miért. Közben pedig megkérdezték Tomot, hogy ez mégis mi. Ő pedig letörve és szomorúan csak annyit mondott, hogy ez egy félreértés és sosem csalna meg. Én csak ültem az ágyon a vizes fejemmel a vizes ágyneműn könnyektől áztatott arccal és mereven bámultam a tv-t. Hirtelen Tom kivette a riporternő kezéből a mikrofont. <br /> <br />-Baba, tudom, hogy nézed. Kérlek, ne haragudj rám! Nemsokára otthon leszek, és mindent megbeszélünk! Hiányzol! Nagyon szeretlek! <br /> <br />-Bárcsak igazat mondanál, Tom Kaulitz! – kiabáltam a tv-nek, majd a vázát, ami még a kezemben volt, teljes erőből hozzávágtam a falhoz, s ennek következtében darabokra tört, ahogyan a szívem. <br /> <br />Visszafeküdtem az ágyba és elkapcsoltam a tv-t. Nem zavart, hogy semmi érdekes nem volt a tv-ben. Csak nem Tomot kelljen néznem, mert még olyat tetem volna, amit később én is megbánok. <br /> <br />Egyszer csak arra ébredeztem, hogy valaki simogatja az arcom. <br /> <br />-Bátyó, mondtam, hogy ne gyere el! <br /> <br />-Akár ő is lehetek, de nem ő vagyok. <br /> <br />-Ne szórakozz,Bátyuskám, mert felkelek és körbekergetlek a házban! – mondtam mosolyogva, még mindig csukot szemmel. <br /> <br />-Nem szórakozok, Baba! <br /> <br />Hirtelen kipattantak a szemeim és a mosoly lefagyott az arcomról.. Tom ott ült az ágy szélén és mosolyogni próbált, de a szemén látszott, hogy sírt. <br /> <br />-Mit csinálsz? Miért nem azzal a plasztikmacával vagy? <br /> <br />-Tessék? – kérdezte, mintha nem tudna semmiről. <br /> <br />-Mindent láttam a tv-ben. Az elejétől egészen addig, amíg befejezted a mondandódat és visszaadtad a mikrofont a riporternek. <br /> <br />Tom arca az értetlenből szomorúvá vált, a szemei pedig ismét könnyesek lettek. <br /> <br />-Én itt halálra aggódom magam, hogy mi lehet veled és miért nem hívsz. Próbáltalak nem egyszer felhívni, de csak a hülye üzenetrögzítődnek járattam a szám. Már arra is gondoltam, hogy lehet, hogy balesetetek volt és ott maradtatok mindannyian. Vagy hogy meguntál és összeszedtél valami más nőcskét. De aztán eszembe jutott, amit mindig mondtál, mielőtt elmentél. Hogy mennyire szeretsz és nem csalsz meg. Sőt, mikor a tv-ben megláttalak titeket, az is megfordult a fejemben, hogy biztos teljesen kiakadsz, amiért nem mentem el. És míg én hatszor megőszültem az idegtől, mert egyikőtök sem hívott, hogy „Heló, élünk, minden oké”. addig te összeálltál egy ilyen nővel?! – itt nem bírtam tovább, ismét sírni kezdtem. Láttam Tomon, hogy ő is közel áll hozzá. – Miért tetted ezt velem, mi? Azt hittem szeretsz! <br /> <br />-Szeretlek is, Baba! De hidd el, én sosem csalnálak meg! De volt egy buli még a megnyitó koncert előtti napon. Utólag kiderült, hogy az a csaj, amelyik a képen volt, drogot tett a piámba, én meg nem tudtam mit csinálok. Másnap reggel nagyon szarul ébredtem, és Bill mesélt el mindent. Borzasztóan összetörtem, nem gondoltam volna, hogy valaha is megcsallak. Orvosnál is voltam, ha kell megmutatom a papírokat. És tudom, hogy ez nem mentség, mert megtörtént, aminek nem kellett volna. De hidd el, rettentően megbántam. Nagyon szeretlek, Annette, és nem fogok neked többé csalódást okozni. Ha kell, a bandát is ott hagyom, csak hogy veled lehessek. Kérlek bocsáss meg nekem! – zokogott immáron ő is. Hirtelen magához rántott és megöleltük egymást. Egy ideig így sírtunk együtt, majd elengedett és elindult kifelé. <br /> <br />-Nem hagysz te ott semmiféle bandát! <br /> <br />-Tessék? – kapta fel a fejét és visszafordult. <br /> <br />-Jól hallottad! Felejtsd el, hogy otthagyod a Tokio Hotelt miattam. Maximum azt a szőke ribancot hagyod ott. Mást nem! <br /> <br />-Szóval akkor mégis megbocsátasz? – csillant fel a remény a szemében. <br /> <br />-Meg, de … <br /> <br />-… nem lesz több ilyen – fejezte be helyettem a mondatot. – Köszönöm, Baba! <br /> <br />Megölelt, majd mélyen a szemembe nézett, majd pont ugyanolyan lágyan csókolt meg, mint amikor először csókolóztunk. <br /> <br />Egyszer csak gondoltam egyet és gyorsabb és vadabb tempóra váltottam. Benyúltam a pólója alá, simogattam, ahol csak értem. Elkezdtem tolni az ágy felé, de Tom egyszer csak elhajolt. Én csak értetlenül néztem rá. <br /> <br />-Lenne itt még valami, Szerelmem! – mondta halálos nyugodtsággal. <br /> <br />-Jesszusom, mi történt? <br /> <br />-Ülj le az ágyra, mindjárt jövök. <br /> <br />Majd megcsókolt és kiment. Nekem egy örökkévalóságnak tűnt, míg visszaért, pedig csak pár pillanat volt. Nem tudtam, mi lehet az, amit még el akar mondani. <br /> <br />-Életem, mi történt? Megijesztesz! – ugrottam oda hozzá, amint beért a szobába. <br /> <br />-Ülj le, Baba! Mindjárt megtudod! – mondta mosolyogva. <br /> <br />-Hát jó. De ugye nincs semmi baj? <br /> <br />-Ha folyton kérdezősködsz, sosem tudod meg! – mosolygott és arcon puszilt. Leültem az ágy szélére, ő pedig letérdelt elém. <br /> <br />-Sajnálom, hogy annyi keserűséget okoztam neked, és hogy annyiszor szomorkodtál és idegeskedtél miattam, és ezekért remélem meg tudsz bocsátani – matatott a zsebében, majd elővett egy dobozkát. – Annette Müller, hozzám jönnél feleségül? <br /> <br />A meglepettségtől és a boldogságtól hirtelen nem tudtam megszólalni, de két szót mégis sikerült kimondanom. <br /> <br />-Igen, boldogan! – majd a nyakába ugrottam akkora lendülettel, hogy a padlón kötöttünk ki. Az ajkaimat az övéire tapasztottam, s heves csókcsatába kezdtünk. Mikor elváltak ajkaink, Tom felhúzta az ujjamra a gyűrűt. <br /> <br />-Szeretlek, Baba! <br /> <br />-Én is szeretlek, Életem! <br /> <br />Megcsókoltuk egymást, s egy csodás éjszakát töltöttünk együtt. <br /> <br />Két hét múlva tartottuk az esküvőt, a nászutat pedig a Bahamákon töltöttük. <br /> <br />-Baba, nem megyünk ki a partra? – kérdezte Tom a szobából. <br /> <br />-Megyek, Szívem! De valamit el kell mondanom! – mondtam totál nyugodtan, de mégis teljesen komolyan. <br /> <br />-Mi történt? – kérdezte Tom riadtan, s nem bírtam ki, hogy ne nevessem ki. – Ne nevess ki! Mi a baj? <br /> <br />-Baj? Nincs itt semmiféle baj – mosolyogtam rá édesen. <br /> <br />-Akkor meg mi történt? <br /> <br />- Szívem, fontos dolgot szeretnék neked mondani. <br /> <br />-Figyelek, Szerelmem, mondd! <br /> <br />-Elvileg ketten jöttünk, de hazafelé már biztos, hogy hárman megyünk. <br /> <br />-Mi? Kit viszünk haza? – kérdezte értetlenül. <br /> <br />Megfogtam a kezét és a hasamra tetem. <br /> <br />-Őt visszük haza – mondtam fülig érő szájjal. <br /> <br />-Szülők leszünk? Jön a kis-Kaulitz? – kérdezte boldogan Tom. Én pedig csak bólogattam könnyes szemekkel. Tom hirtelen felkapott és megpörgetett. <br /> <br />-És mióta tudod? <br /> <br />-Tegnap óta, de ma csináltam még egy tesztet. És az is pozitív lett. És ha hazaértünk, elmegyünk az orvoshoz. És ne nézz rám ilyen értetlenül! Jössz te is! <br /> <br />Tom megcsókolt, majd lementünk a partra, és onnantól kezdve az egész nászút alatt csak a kívánságaimat leste. <br /> <br />Mikor hazaértünk, elmentünk az orvoshoz, aki megerősítette, hogy terhes vagyok. Később az is kiderült, hogy ikreink lesznek. Egy kisfiú és egy kislány. Már csak néhány hét van a babák érkezéséig. Tom pedig teljesen megváltozott. Nem tart a bandával a pubokba, csak akkor, ha én is ott vagyok. Minden szabad percét velünk tölti, és ahova és amikor csak tud, magával visz minket. <br /> <br />Azt hiszem, mi vagyunk a legboldogabbak a világon!<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-8489410023776686808?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com3tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-74773509136996032052010-11-28T03:02:00.003+01:002011-08-22T02:00:32.210+02:00Sziasztok. <br /> <br />Tudom, tudom sokat kellett várni, ezért kifogások helyett jó olvasást! <br /> <br />Életem az ikrek húgaként – 26. rész <br /> <br />A költözés <br /> <br />Hát ez remek. Kiderül minden és aztán nyugtunk sem lehet. <br />- Nyugi, nem lesz gond. Na, gyere megérkeztünk. – állította le motort és bementünk a hatalmas épületbe. <br />Az egészet ismertem már kívülről- belülről. Nagyon szépek a dekorációk és a berendezések. Gordon igazán sokat tett ezért a zeneiskoláért, büszke rá és valljuk be, van miért. A folyosón végig menve ismerős arcok mosolyogva köszöntöttek minket. Az ember belépve ide, nem is érzi úgy magát, mintha iskolában lenne. Hamarosan elértük Gordon irodáját. <br /> <br />- 20 perc múlva jön egy diákom, van kedved meghallgatni? Vagy inkább itt maradsz? – kérdezte mikor az órájára pillantott. <br />- Megyek veled… pillanat. – szólalt meg a telefonom. <br /> <br />- Szia, Szívem! … Eljöttem apuval… tudom, én is hallottam róla épp az előbb…. Rendben, akkor este…én is szeretlek…szia. – tettem le a telefont. Nem volt nehéz kitalálni, hogy Georggal beszéltem. Jól esett hallani a hangját és a tudat, hogy este karjai közzé bújhatok felvidított egy kicsit, komor hangulatomból. <br /> <br />- Csak nem hallotta ő is a híreket? – érdeklődött Gordon, pakolászva az asztalánál. <br />- De igen. David rögtön ezzel fogadta. – sóhajtottam mélyet. <br />- Ne aggódj, megoldódik minden. – tette vállamra kezét és ebben a pillanatban kopogtak. <br />- Jó reggelt Gordon. – köszönt egy kis szöszke fiú. <br />- Áhh, szervusz Justin. Mehetünk is, a 3-as terem szabad. Jössz Évi? – fordult vissza az ajtóból. <br />- Majd utánatok megyek. – bólintott és elmentek. A tegnap látottak kavarogtak a fejemben. Még mindig alig hiszem el. Vajon mióta tart ez és a többiek sejtik? Hogyan lesz tovább? Tudok –e rájuk úgy tekinteni, mint eddig? Muszáj lesz velük beszélnem. Még ha nehéz is lesz, annyit megérdemelnek, hogy meghallgatom őket. És vajon mit szólnak majd Georg ötletéhez? Miután úgy éreztem eleget töprengtem, összeszedtem magam és apuék után mentem. Végig hallgattam az órát. A kis 11 éves Justin nagyon ügyes volt, alig tévesztet és látszott rajta mennyire szereti ezt csinálni. Az idő hamar eltelt, így az én órám következett. Egy régi filmslágert tanultam meg azt, amit kicsi korunkban megannyiszor eljátszott nekünk Gordon meleg nyári estéken, az udvaron. Mire végeztünk az órával dél lett, így elmentünk egy ebédlőbe. Nem gondoltam volna, hogy ez a nap lehet még jó, de Gordon annyira megnevetetett, hogy elfelejtettem az összes gondomat, amikkel sajnos újra szembesültem, mikor hazaértem. Az ikrek amint meghallották, hogy megjöttem, lesiettek az emeletről és tudtam itt az idő a beszélgetésre. <br /> <br />- Beszélhetnénk? – tette fel a kérdést Tom. <br />- Hogyne, csak lepakolok. – felmentem a szobámba és ők jöttek utánam. Kissé nyomasztva éreztem magam. Nem igazán fogtam még fel a helyzetet, de lehet a beszélgetés után másként lesz. <br />- Hallgatlak. – álltam meg és az asztalra támaszkodtam. <br />- Figyelj! Tudom, hogy amit láttál az enyhén szólva sokkoló, de kérlek had magyarázzuk meg. – zavartságot láttam az arcán. Nem szóltam semmit, csak bólintottam. <br />- Az egész a turné végén kezdődött. Igazából elmagyarázhatatlan, hogy mit éreztünk akkor. <br />Kezdtem másként látni Billt, mint eddig. Mindig azon kaptam magam, hogy már megint ő jár az eszembe és egyáltalán nem gondoltam helytelennek… <br />- Nem tudta, de én is így éreztem és vágytam a közelségére. Haza feleúton mikor először megcsókolt a mennyekben éreztem magam. Nem gondoltam volna, hogy Tom is így érez. – vágtak egymás szavába, így hol Billt, hol Tomot fürkésztem. <br />- Aztán pedig jött minden magától. Randizni kezdtünk… - sóhajtott egy mélyet és Billre nézett-… én még sohasem éreztem így senki iránt. Bill az első akit, így teljes szívből szeretek… és bizonyítani szeretnék neki, hogy nem csak játszadozom, hanem komolyan gondolom. Legszívesebben az egész világnak elmondanám, hogy érzek, de nem tehetem. – fejezte be és továbbra is Billt nézte, akinek valósággal ragyogtak a szemei. Egy pillanatra lefagytam. Tényleg lehetséges? Tomtól soha nem hallottam még ilyet, tényleg nagyon szereti Billt. Ahogy rájuk nézek egy szerelmes párt látok magam előtt, akik csak boldogok szeretnének lenni, minden megvetés, gúny és undor nélkül. Ebben a pillanatban elhatároztam segítek, hogy boldogok legyenek. Naivnak tűnhetek, hogy csak most esett le az ember nem irányíthatja az érzéseit. Gondolataimból Bill rázott vissza a realitásba, mikor megfogta a kezem. Láttam rajtuk, valami választ várnak és csak remélik, nem fogom őket utálni ezért. Elmosolyodtam, amit ők kevésbé értettek. <br />- Szeretlek titeket és azt hiszem megértettem mit éreztek. Valóban szeretitek egymást és boldogok vagytok. Nekem pedig ez számít. – próbáltam röviden, tömören összegezni előbbi mélázásomat. Látszólag megkönnyebbültek. Széles mosoly húzódott az arcukra és szorosan magukhoz öleltek. <br />- Köszönjük. – suttogták halkan. <br />- Viszont elköltözöm. – bontakoztam ki az ölelésből. <br />- Tessék? – hökkent meg Bill. – Ugye nem azért mert mi együtt….? <br />- Nem, dehogyis. Kb két hete Georg elvitt este vásárolni ezt azt és akkor adta tudtomra szándékát. Végülis igaza van. Hol én alszom nála, hol ő itt, a lényegen nem változtat. Megpróbáljuk milyen a közös élet. <br />- Már emlékszem, Georg tényleg mondott valami ilyesmit. <br />- Na és anyuék tudják már? – érdeklődött Tom. <br />- Nem még. Este jön Georg és bejelentjük. <br />- Anyu tuti kilesz. <br />- Én is teljesen kivagyok. Mi lesz velem nélküled? Reggelenként ki fog átmászni hozzám? – tette sértettségét Bill, majd elnevette magát. – Örülök, hogy ilyen jól megvagytok. <br />- Én is. – vigyorogtam. <br />- Halihó.. – hallatszott lentről anyu hangja. Lesiettünk hozzá. Hamarosan megjött apu is és már csak Georg hiányzott. Épp a vacsorát fejeztük be, mikor csengettek. Kinyitottam az ajtót és mielőtt bármit is mondhattam volna Georg ajkaimra tapadt. Felemelt és megpörgetett a levegőben. <br />- Annyira hiányoztál Életem. – tett le. <br />- Te is nekem. – csókoltam meg most én. – Gyere be, az ebédlőben vagyunk. <br />- Sziasztok. – köszönt mindenkinek. <br />- Csá haver. – pacsizott le az ikrekkel, majd helyet foglalt. Egy ideig beszélgettünk mindenről majd rövid szünet következett. Georg rám nézett és felállt majd csatlakoztam én is. Erre felkapta mindenki a fejét. <br />- Anyu, apu… úgy döntöttünk összeköltözünk. <br />- Hogyan? – könnyeztek be anyu szemei. <br />- Megpróbáljuk milyen együtt élni, bár azt hiszem nem lesz gond. – mosolygott Georg. <br />- Gondoltam, hogy el fog jönni ez az idő, de azt nem, hogy ilyen hamar. – pityegett anyu. <br />- És még is mikor költözöl? – érdeklődött Gordon, miközben anyut vigasztalta. <br />- Holnap már elvisszük a legszükségesebbeket. – anya erre jobban sírni kezdett így megpróbáltam megnyugtatni, hogy majd sokszor jövünk és ők is jöhetnek, hiszen nem lakik Georg olyan messze. Az este folyamán a fiúk pókerezni kezdtek, mi meg csak néztük őket milyen önfeledten tudnak nevetni. <br /> <br />Folyt köv. <br /> <br />Következő rész: Különös éjszaka és a sajtótájékoztató<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-7477350913699603205?l=thstoryk18.blogspot.com' alt='' /></div>Eva Kaulitzhttp://www.blogger.com/profile/06530140724292287012noreply@blogger.com10tag:blogger.com,1999:blog-4431480995197616103.post-82886055586834159232010-11-22T14:41:00.003+01:002010-11-22T21:49:40.699+01:00És itt is van a szám, szerintem nagyon nagyon nagyon jó :D<br /><br /><object width="320" height="266" class="BLOG_video_class" id="BLOG_video-22284f8c7b3be96a" classid="clsid:D27CDB6E-AE6D-11cf-96B8-444553540000" codebase="http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=6,0,40,0"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/get_player"><param name="bgcolor" value="#FFFFFF"><param name="allowfullscreen" value="true"><param name="flashvars" value="flvurl=http://v1.nonxt5.googlevideo.com/videoplayback?id%3D22284f8c7b3be96a%26itag%3D5%26app%3Dblogger%26ip%3D0.0.0.0%26ipbits%3D0%26expire%3D1333079200%26sparams%3Did,itag,ip,ipbits,expire%26signature%3D7C7804E38F572D0E23487A856D4281BC8F58AA1.43D010E451BB135993F3B080E9351BC526C8C6A1%26key%3Dck1&amp;iurl=http://video.google.com/ThumbnailServer2?app%3Dblogger%26contentid%3D22284f8c7b3be96a%26offsetms%3D5000%26itag%3Dw160%26sigh%3DDdiaTF-2foe-JoP50vE-mXZA8eI&amp;autoplay=0&amp;ps=blogger"><embed src="http://www.youtube.com/get_player" type="application/x-shockwave-flash"width="320" height="266" bgcolor="#FFFFFF"flashvars="flvurl=http://v1.nonxt5.googlevideo.com/videoplayback?id%3D22284f8c7b3be96a%26itag%3D5%26app%3Dblogger%26ip%3D0.0.0.0%26ipbits%3D0%26expire%3D1333079200%26sparams%3Did,itag,ip,ipbits,expire%26signature%3D7C7804E38F572D0E23487A856D4281BC8F58AA1.43D010E451BB135993F3B080E9351BC526C8C6A1%26key%3Dck1&iurl=http://video.google.com/ThumbnailServer2?app%3Dblogger%26contentid%3D22284f8c7b3be96a%26offsetms%3D5000%26itag%3Dw160%26sigh%3DDdiaTF-2foe-JoP50vE-mXZA8eI&autoplay=0&ps=blogger"allowFullScreen="true" /></object><br /><br />Dalszöveg:<br /><br />Hurricanes And Suns <br />Love is a game for everyone<br />But this is you and me<br />We had a thousand lives<br />We are hurricanes and suns<br />Hey, don't you know, we've just begun<br /><br />Come pain<br />Come hurt<br />See the halo, ha-ha-halo<br />Come pain<br />Come hurt<br />See the halo, ha-ha-halo<br />hey, hey, hey<br />hey, hey, hey<br /><br />Be first in your world<br />That understands<br />And last that feel relief<br />It's a melancholy time<br />But together we'll be fine<br />Hey let's go with a smile into the end, into the end<br /><br />Come pain<br />Come hurt<br />See the halo, ha-ha-halo<br />Come pain<br />Come hurt<br />See the halo, ha-ha-halo<br />hey, hey, hey<br />hey, hey, hey<br />See the halo, ha-ha-halo<br />hey, hey, hey<br />hey, hey, hey<br />See the halo, ha-ha-halo<br /><br />The sun will shine<br />till the end of time<br />Believe in love<br />and the halo, halo!<br /><br />Alive and dead, Alive and dead<br />Alive and dead see the halo<br />Alive and dead, Alive and dead<br />Alive and dead, see the halo<br /><br />Halo, halo...<br />Come pain<br />Come hurt<br />See the halo, halo!<br />Come pain...<br />Follow the halo<br />Follow the halo<br /><br />Till the sun won't shine<br />Till the end of time<br />See the halo, halo, halo<br />Till the sun won't shine<br />Till the end of time<br />See the halo, halo, halo<br />Come pain<br />See the halo, ha-ha-halo<br />Come pain<br />See the halo, ha-ha-halo<br />Hey, hey, hey<div class="blogger-post-footer"><img width='1' height='1' src='https://blogger.googleusercontent.com/tracker/4431480995197616103-8288605558683415923?l=thstoryk18.blogsp