2016. július 2., szombat

Deni novellája: Faterom haverja



Sziasztok!
Végre újra itt és most Deni novelláját hoztam, aki szintén a versenyre írta ezt az aranyos novellát.
Olvassátok el és mondjátok el a véleményeteket, biztosan Deni is nagyon örülne neki :)
Jó olvasást!

Faterom haverja

Meleg nyári nap volt. Olyan amilyennek egy igazi nyárnak lennie kell. Én viszont nem nagyon örültem ennek. Sose voltam az a nagy vidám típus. Ezen kívül, semmi kedvem nem volt kimenni a haverokkal a partra, idétlenül ülni a homokban és bámulni az épp arra járó csajok fenekét. Bent punnyadtam a tévé előtt egy szelet dinnye társaságában. Ebből a transzból apu hangja rángatott ki, ami azt jelezte, hogy ki kell vinnem a szemetet. Nehezen, de kivonszoltam magam a konyhába és kezembe fogva a nagy fekete szemetes zacskót, indultam ki az udvarra. Mikor kiléptem az ajtón egy furcsa sráccal találtam szembe magam. A fater BMW-jét jött javítani. Elgondolkodó arccal tekintett a motor felé és néha kotorászott ott valamit. Magamban kicsit fölnevettem, a fekete fonataival és a néhol olajjal összekent meztelen felsőtestével női magazinba illő látványt nyújtott. Nem mintha én nézegetnék ilyeneket…
- Helló. – szóltam oda neki halkan. Fejét a hang iránya felé fordította és kicsit elmosolyodott.
- Szia! – köszönt vissza, ő kicsit nagyobb lelkesedéssel, amitől nekem is felfelé görbült a szám. Helyes srác - jegyeztem meg magamban. – Tudnál szólni Jörgnek, hogy hozzon nekem egy kis vizet?
- Um, persze. – válaszoltamismét csendesen majd a kukába dobtam a kezemben lévő tasakot. Jörg az apám. Vele élek amióta elvált anyutól. Már a válás elején tudták, hogy vele fogok élni. Anyám nem valami családias típus, de megköveteli, hogy tartsam vele a kapcsolatot.
- Szörnyű ez a meleg. – törölte meg homlokát a kezében lévő ronggyal. Én erre csak bólintottam és visszasiettem a házba.
- Őméltósága szomjas. – jelentettem ki a konyhába érve. Apu épp a napi újságot olvasta.
- Hát itasd meg. – válaszolta szórakozottan és egy üveg vizet vett ki a hűtőből. – Gyere, bemutatlak neki. – felvontam a szemöldököm és követtem az udvarra. Ő egyenesen a férfihez ment,én pedig megálltam az ajtóban és néztem őket, ahogy beszélgettek. Ivás közben néhány csepp víz végig gördült a srác kidolgozott felsőtestén. Akaratlanul is megakadt rajta a szemem és alaposan végigmértem. Tetszett a látvány. Kinézet alapján úgy 20-21 évesnek saccoltam. A hangos nevetésük döbbentett rá arra, hogy egy pasit bámulok. Kezeimet összefontam magam előtt és minden erőmmel próbáltam a kopott lábtörlőt tanulmányozni. Bár, ez kevésbé volt olyan érdekes, mint az előző célpontom.
- Szeretném bemutatni a fiamat. Gyere ide, Bill! – lassan megindultam feléjük.
- A fiad? – Nem is tudom leírni milyen képet vágott. Próbálta leplezni a meglepődését, de látszott rajta hogy kicsit kikerekedett a szeme. Sose voltam egy „fiús fiú”, ha lehet így mondani. Vállig érő fekete haj, smink, és mostanában rászoktam a fekete körömlakkra is. A furcsa arckifejezést meglepődésemre hamar mosoly váltotta fel. – Tom vagyok. – fogott kezet velem.
- Bill Kaulitz. – dünnyögtem és igyekeztem hamar elhúzni a remegő kezemet.
- Tom velünk jön majd nyaralni tehát, jó lenne, ha kicsit összeismerkednétek.
- Ez esetben nincs ellenedre, ha pár órára elrabolom Billt? – vágott be egy 2000 wattos mosolyt.
- Nem. Legalább kimozdul egy kicsit. Egész nap a házban ül. – nézett rám szemrehányóan. Nem sok kedvem volt „kimozdulni” egy idegennel,de ezek után nem ellenkezhettem. Mire észbe kaptam már Tom kocsijában ültem és a belváros felé tartottunk. Ismerős volt a környék. Mindig erre jöttem az iskolabusszal. Csak egy közeli barátom van, tehát vele szoktam ülni. Mikor kicsik voltunk mindig a házakat, fákat számoltuk és vicces neveket adtunk az utcákon járó embereknek. Most már beérjük a zenehallgatással, de még mindig jó visszaemlékezni az akkori időkre.
- Hova megyünk? – kérdeztem megtörve a kínos csendet.
- Nem tudom. – nevetett Tom. – Nem ebbe a városban lakom. Nem nagyon ismerem. Tudsz valami jó helyet?
- Ha itt befordulsz, van egy jó fagyizó… - jegyeztem meg halkan.
- Ne légy ennyire merev. – mosolygott rám kedvesen. – Már nem vagyok idegen. – erre csak bólintottam és azon kaptam magam, hogy nekem is szinte fülig ér a szám. Van benne valami. Valami, ami befolyásol. Nem tudom, hogy fejezzem ki. Mindenesetre, tetszik.
Miután a fagyizóhoz étünk Mindkettőnknek rendelt egy jeges limonádét. Nem mondtam mennyire örülök ennek ebben a nagy melegben, de a fejemben hálatáncot jártam neki. Mivel a ruháin nagy része fekete ezért általában majd ki gyúlok a melegben. Néha félek, hogy nem e áraztok sült hús szagot. Bár lehet, hogy ez hülyeség.
Kint ültünk a napernyők alatt.Nem beszéltünk sokat. Láttam rajta, hogy zavarban van. Nem tudtam mit mondjak. Folyton nézett és ezzel egyszerűen kikészített.
-Öm… eszünk egy fagyit? – nyögtem be ügyetlenül.
- Igen. – válaszolt szintén annyi átéléssel. Én meg minden kérdés nélkül berohantam a kis épület előterébe. Itt is asztalok és székek voltak, viszont ide elég ritkán ültek be az emberek, mert titokzatos módon mindig meleg volt. Viszont most egy asztal foglalt volt. Három srác ült ott és beszélgettek. Igyekeztem gyorsan kihúzni a teremből, de amikor gúnyosan kifejezéssel a nevemet hallottam felőlük tudtam, hogy nem úszom meg.
- Rég láttunk Billy! – állt fel a „bandavezér”, Jake. Mint minden iskolában, az enyémben is vannak kretének, akik istennek hiszik magukat. Most pont hozzájuk nem volt kedvem. Kit álltatok, még magamhoz se.
- Hogy van a mi kis homárunk? – röhögte az egyik seggnyaló az asztaltól.
- Nincs jobb dolgotok, minthogy velem foglalkozzatok? – pillantottam oda lenézően.
- Nálad minden sarkon találunk egy érdekesebb dolgot! – mondta újra Jake mire a két asztalnál ülő fiú újra röhögni kezdett. – Viszont nem nagyon látlak itt. Esetleg a barátnődet hoztad ide? – kérdezte egy undok vigyorral az arcán.
- A pasiját! – röhögtek megint hátulról. Éreztem, hogy a szemem összeszűkül, és az ökleim megfeszülnek magam mellett. Aztán átfutott a fejemen, hogy ha nem hárman lennének, és én kétszer ilyen erős lennék, akkor se bírnék el velük.
- Még ilyen szarházikat mint ti. Nincs életetek, hogy az enyémmel foglalkoztok? – mondtam mély hangon.
- Mit mondasz? – és éreztem Jake kezeit, ahogy erősen mellbe lökött, amitől kicsit hátra is léptem. Épp mondani készültem valamit, de egy, az ajtóból jövő hang megelőzött…
- Hát itt meg mi folyik? – Tom volt az. Egyenesen Jake-re nézett. – Nem otthon kellene lenned és a szobádat takarítani? – a két fiú értetlenül nézett, velem az élen. Jake lehajtotta a fejét.
- De igen. Bocs Bátyó. – bátyó? Az asztalnál ülő fiúk pedig hangos nevetésben törtek ki. Szerintem ezeknek mindegy, hogy min röhögnek, csak röhögjenek.
- Akkor indulás. – mutatott az ajtó felé. – És ti is. Hordjátok el magatokat. – mikor már mindenki kiért a helységből én még mindig értetlenül meredtem magam elé.
- Az öcséd? – néztem fel Tomra.
- Jah. De menj ki és ülj le, - mosolygott rám. – majd elmesélem. – a magam lassú tempójában kiballagtam az asztalunkhoz és leültem. Hamarosan visszatért Tom két fagyival a kezében. Az egyiket egy kedves mosollyal felém nyújtotta. Csöndben ettük a hideg édességet majd egy idő után váratlanul megszólalt.
- A mostohatesóm. – Jake-ről van szó. – anya hozzá ment az apjához viszont ők két éve elhunytak egy autóbalesetben.
- Részvétem. – motyogtam. Erre csak bólintott.
- Azóta én nevelem. Förtelmes gyerek. – nevetett föl erőltetetten.
- Tudom. – válaszoltam halkan. – Ő a vezérhím a suliban. Én meg az áldozat. Tudod, aki fejét a vécébe nyomják, bezárják az öltözőbe, ha nincs kit megverni egyből őt találják meg. Ilyenek…
- Mért nem ütsz vissza?
- Nézz rám. – lóbáltam meg ügyetlenül kezeimet a levegőben. – Egy marionett bábú nagyobbat üt, mint én. – nevettem el magam és láttam, hogy Tom is elmosolyodik.
- És izé… - kezével a nyakát kezdte dörzsölni lehetett érezni rajta hogy zavarban vagy. – tényleg meleg vagy?
- Hát… nem tudom. Még sose volt se barátom se barátnőm. – vallottam be. – És te? – kérdeztem vissza egy zavart nevetéssel, nyilván csak humorból.
- Volt már barátom. – kapott be egy kanál fagyit egy nagy mosollyal majd elnevette magát.
Ezek után valahogy maguktól jöttek a témák. Elég sok mindent megtudtam róla. Nyitott minden témára és minden érdekli őt. Nem nagyon szeretem az embereket. Nem szoktam barátkozni, és amikor más közeledik azt is általában elutasítom. De Tom valahogy más. Mintha mindent tudni akarnék róla. Én szívem szerint még maradtam volna mikor ő szólt hogy lassan haza kéne indulnunk mert apám megnyúz, vagy őt. Sötétedésre értünk haza, ami nyáron elég későt jelent és még a hazaúton is csak beszélgettünk. Mikor az autó leparkolt a ház előtt hirtelen mindketten elhallgattunk és egymásra néztünk. Egyenesen a szemembe nézett, ami nekem egy kicsit kellemetlen volt. Sose szerettem a szemkontaktusokat ezért elfordítottam a fejem.
-Köszönöm a mai napot. – suttogtam neki, amire csak egy mosolyt kaptam válaszul. Közelebb hajolt és egy puszit nyomott az arcomra. Hirtelen éreztem, hogy az egész testem elpirul és legalább három kérdést nyögtem volna be neki azonnal… de nem akartam elrontani a pillanatot a béna kérdéseimmel. – vigyázz magadra Tom. – mondtam kedvesen és lassú tempóban kikászálódtam az autóból. Mikor a kapuhoz értem még visszanéztem rá és hallottam, hogy halkan jó éjszakát kíván, majd elhajt. Hosszan néztem utána s hamarosan azt vettem észre, hogy az utat bámulom. Kicsit fölnevettem magamon majd megráztam a fejem és beballagtam a házba.
Az ezután következő másfél hét ugyan úgy telt. Unalmasan és egyedül. Már az első hétben összeszedtem, amit vinni fogok a nyaralásra. Persze a bőröndbe szinte minden nap bekerült valami, és valami kikerült. Általában egy: „Ez Tomnak nem tetszene…”- mondattal kiselejteztem mindent. Az elején még foglalkoztam azzal, hogy mért őt hozom fel folyton, de egy idő után már nem is érdekelt. Persze, ezt neki nem kell megtudnia.
Lassan elérkezett a nyaralás első napja. Kora reggel indultunk, de én ekkor már szó szerint meg voltam veszve. Újra látni akartam Tomot és beszélni vele. Mikor odaértünk apummal, szinte hinni se tudtam a szememnek. A felkelő nap első sugarai melegen cirógatták az arcom.
-Mintha a tengerből bújna elő… - jegyezte meg Fater kedvesen mikor észrevettem, hogy nézem. Álmosan rá mosolyogtam és leguggoltam majd kezemmel szívecskéket rajzoltam a homokba és közben egy ismeretlen dalt dúdolgattam. Éreztem magamon apa tekintetét, de most nem izgatott, hogy néz. Teljesen el voltam veszve a saját kis világomban. Tom körülbelül délre ért ide. Térdig érő farmert és egy idétlen virágos inget viselt. De így is kibaszottul jól nézett ki. Mikor megérkezett azt hittem idejön hozzám, de csak egyik kezét kicsit fellendítette és kilesett a napszemüvege mögül köszönésképpen.
Egész nap nem szóltunk egymáshoz. Nem is volt nagyon alkalom. Elég szeles volt az idő így ő általában szörfözött és láthatólag jól összehaverkodott mindenkivel maga körül. Látszott rajta hogy igazi társasági ember ellentétben velem, aki a három napban éppen, hogy csak bemerészkedett a vízbe. Láttam rajta, hogy jól érzi magát. Természetesen lányok is voltak körülötte, akik elég feltűnően fogdosták a karját és az egyéb szexi testrészeit. Engem pedig akaratlanul is idegesített ez. Kezdtem rájönni, hogy veszettül féltékeny vagyok rájuk…
Már 7 óra is elmúlt kezdett a nap nyugovóra térni. Egy hintán ültem a homokos parton és olvasgattam. Mikor felnéztem láttam, hogy Tom épp akkor megy be a vízbe. Több mint egy órán keresztül úszott. Nem tudom hányszor néztem fel ezalatt az idő alatt, de lassan azon kaptam magam, hogy már majdnem másfél óránál járunk. Tom pedig ekkor indult ki a vízből. Gyorsan visszakaptam a tekintetem a könyvre, hogy ne lássa, mennyire bámulom. A betűk lassan rajzolódtak ki előttem hirtelen elvörösödtem. Szinte egy oldalt se olvastam.
- Hé, Bill! – hallottam Tom hangját és észrevettem, hogy két dobozos kólát tart elém. Egyiket elvettem majd hálásan elmosolyodtam. Lassan leült mellém és iszogatni kezdett én pedig csak néztem magam elé. Kezdett lemenni a nap és éreztem, hogy Tom társaságától egyre idegesebb leszek. A hasam görcsölni kezdett és nem tudtam mit mondani. – Meg fog melegedni, ha csak szorongatod. – Nem nézett rám. Csak maga elé meredt és még egyet kortyolt a kólából. Lassan jöttem rá hogy mire gondol és a kezemben lévő italra néztem. Szorongatom? Elég erős a szorongatásom, ha a körmöm már picit be is horpasztotta... – Csendes vagy.
- Nem tudok mit mondani… ̶ morogtam, mint aki haragszik. Haragudtam is. Hisz az elmúlt pár napban csak a nőivel lógott és nem velem. Aztán még én vagyok…
- De valamin nagyon agyalsz – nézett rám mosolyogva a nyaraláson először. Mintha a nézése végighatolt volna a testemben. Egyszerre ijedtem meg és lettem izgatott. – Tudod, hiányoltam a társaságod… - mondta majd a mellette lévő szemetesbe dobta az üres dobozt.
- Szerintem jól meg voltál azzal a bandával. – mormogtam majd előre néztem. – Főleg a lányokkal… ̶ suttogtam még hozzá, és reméltem, hogy nem hallja.
- Szerinted azért a sok nejlon punciért jöttem? – kapta föl a vizet mire én nevetésben törtem ki. Pár perc elmúltával is még mindig úgy nevettem, hogy szinte leestem a hintáról. Ekkor megragadta a kezem és egy hitelen mozdulattal az ölébe rántott. A hang a torkomon akadt mikor szembe találtam magam vele. – Csak miattad jöttem, Bill… ̶ éreztem, hogy arca vészesen közeledik az enyémhez és a keze lassan a derekamra csúszott. A barna szeme és a csodálatos arca teljesen elvarázsolt. Köpni, nyelni nem tudtam abban a pillanatban. Kezeim használatlanul lógtak magam mellett. Az új helyzet teljesen elvarázsolt. Emellett le is fagytam. Nem értettem az egészet. Mért kezdtem el érdekelni ilyen hamar?
- Én is… izé. Nekem is hiányoztál. – mondtam ügyetlenül erre ő kedvesen elmosolyodott és még közelebb húzott magához. Így már csak pár milliméter volt köztünk. A leheletét éreztem az arcomon és biztos voltam benne, hogy pirosabb vagyok egy paradicsommal megdobált tűzoltó autónál.
- Igen? – kérdezte huncutul. Az ajkai az enyémet súrolták majd éppen, hogy csak megmozdította a fejét már össze is értek. Lassan és egyenletesen csókolt. Szemeim lassan lecsukódtak. Annyira lágy volt ez az egész helyzet mégis a szívem épp készült kiugrani a helyéről. Kezeim lassan felcsúsztak mellkasán és körbefonták a vállát. Még pár percig így ültünk ott majd fellélegezve váltunk el egymástól. Még egyszer belenéztem aranybarna szemébe majd mellkasára hajtottam a fejem. Ezer meg ezer kérdés futott át a fejemen. Most ez jelentett valamit? Ennek akkor lesz folytatása? Mit fog erről gondolni apa és anya?
Keze lassan hátamra csúszott és simogatni kezdett ezzel elűzve minden rossz gondolatom. Hirtelen nem érdekelt már semmi. A gondolatmenetem leállt és erősen szorítottam magamhoz Tomot. Azt akartam, hogy ez a pár perc sose érjen véget. És végképp nem érdekelt, ha most így meglát valaki minket. Abban a pillanatban egy új világba léptem át. Ahol mindent rózsaszín köd borított és nem létezett más rajtunk kívül. Csak Ő meg Én. Itt, ebbe a szerelmes filmeket túlszárnyaló pillanatban.