2016. január 26., kedd

Összetörve - 7. rész

Sziasztok!
Meghoztam a folytatást, remélem elnyeri tetszéseteket.
Véleményeiteknek most is nagyon örülnék, fontosnak tartom a visszajelzést, hiszen abból lehet tanulni!
Jó olvasást!



7. rész

Másnap reggel Emma izgatottan ébredt fel. Még az este elhatározta –miközben apjával kézen fogva sétáltak haza- hogy ma meglátogatja Tomot. Bízott benne, hogy ma már a szokott helyén fog festeni a vicces színes strandszékében, sötét fonatait bohókásan összefogva. Kiugrott az ágyból, gyorsan megmosakodott, felöltözött és lázas készülődéssel a konyhába vetette magát. Készített néhány szendvicset, amit gondosan becsomagolt, hozzá egy-egy almát és már indulásra készen volt.
Brixievel futva tették meg az utat a szabadstrand felé. Hatalmas mosoly terült el az arcán, amint megpillantotta Tomot festővászna előtt üldögélve.


 


– Tom, Tom. – kiálltatta már messziről.
– Emma. – súgta maga elé a férfi, amint a hang irányába fordult és megpillantotta felé szaladó barátját. Nem hitte volna, hogy ilyen hamar újra láthatja a lányt, biztos volt benne, hogy édesapja nem engedi el többet hozzá.
– Szia. – állt meg mellette félszeg mosollyal Emma.
– Szia. Örülök, hogy újra látlak. – felelte Tom és ecsetét újra a festékbe mártotta.
– Sajnálom a múltkorit. – telepedett le a meleg homokba a festő mellé.
- Én is, bár valamilyen szinten megértem apukádat, aggódik érted. Nem lesz baj belőle, hogy eljöttél? – kérdezte óvatosan. Még csak az hiányzik, hogy az apja újra nekiessen.
– Nem, apa elengedett. – felelte lelkesen Emma. – Csúnyán beszélt veled, de már ő is sajnálja. Tegnap eljöttünk ide, de nem voltál itt. – Tomot meglepte a lány szavai. Képes volt rávenni az apját, hogy bocsánatot kérjen tőle.
- Nem volt kedvem festeni. – vallotta be őszintén.
– Megértem, de örülök, hogy most itt vagy. – felelte Emma sugárzó mosollyal az arcán, ami a férfira is átragadt.
– Én is.
– Éhes vagy? Készítettem néhány szendvicset. – mutatta fel a barna papírzacskót, amit eddig a kezében szorongatott.
– Mint a farkas. – tette le ecsetét és elfogadta a feléje nyújtott gondosan szalvétába csomagolt szendvicset és almát.
– Én attól a perctől fogva tudtam, hogy jó ember vagy, mihelyst megláttalak. – szólalt meg Emma, miközben a morajló tengert figyelte. Szörnyű volt belegondolnia, hogy akár el is veszítheti egyetlen barátját.
– Na, ne mond! – incselkedett vele Tom, ugyanakkor jólesett hallani ezt a lánytól.
– De igen. Kedves volt a tekinteted és segítettél megrajzolni Brixie lábát. – felelte mosolyogva Emma és nagyot harapott az almájába. Csendben falatoztak tovább, közben Emma tanulmányozni kezdte a férfi festményét. Újabb vitorlásokat festet a képre, a lemenő nap narancsos színeibe. Tom észrevette, hogy a lány már percek óta csendben a képet figyeli.
– Tetszik? – kérdezte Tom őszinte érdeklődéssel, számított neki kis barátja véleménye.
– Nagyon! – felelte Emma csillogó szemekkel.
– Van kedved segíteni? – nyújtott felé egy kisebb ecsetet.
– Hogyan? – nézett értetlenül barátjára. – Már mint szívesen, de nem szeretném elrontani a képedet.
– Emiatt ne aggódj, igazán szépen rajzolsz már hajókat. Lefesteni őket kicsit más, de gyere és próbáld ki. Emma bizonytalanul álldogált a festővászon előtt kezében az ecsettel. Tom felé tartotta a palettát, Emma pedig belemártotta a barna színbe.
– Most pedig befejezzük a hajó törzsét. Látod hogyan kezdtem el? Apró pici mozdulatokkal… - fogta meg Emma kezét és megmutatta neki, majd hagyta, hogy egyedül befejezze az egész törzset. Ezután egy másikat festett mellé, szinte teljesen egyedül. Miután végzett, kezeit csípőre téve, hátralépett Tom mellé és onnan szemlélte meg művét. Elégedett volt vele, és remélte Tomnak is tetszik és nem rontotta el a képét. – Nos művész kisasszony, ez igazán pompás lett. – karolta át Emma vállát és önfeledt mosollyal tekintett le rá. Emma csak ekkor vette észre Tom mennyire hasonlít apjára mikor mosolyog. Bár Bill azóta nem mosolygott, hogy Georg meglátogatta őket.
– Lassan indulnom kell, apa nemsokára hazajön a csoportterápiáról. Ilyenkor nagyon fáradt szokott lenni, nem akarom, hogy aggódjon miattam. Van, hogy hazajön és csak bezárkózik a szobájába aludni, vagy csak sír.
Nehéz lehet neki. – tűnődött el Tom.
– Holnap újra meglátogatlak, ha neked így megfelel. – Tom sosem éreztette vele, hogy hátráltatná, vagy esetleg zavarná őt a munkában, de a múltkori eset után meg akart róla bizonyosodni.
– Bármikor szívesen látlak titeket. – simogatat meg Brixie fejét. – Üdvözlöm apukádat. – tette hozzá Tom mosolyogva. Emma biztosította róla, hogy átadja, majd búcsút intett és Brixievel hazaindultak. Tom pedig, mint mindig, most is addig figyelte őket, míg el nem tűntek a szeme elől, majd tekintete visszasiklott a festményre. Mosoly húzódott az arcára. Igazán különleges lány. A közös rajzolgatás és beszélgetések a mindennapjaivá váltak, már el sem tudta képzelni milyen volt hosszú éveken keresztül egyedül, magányosan festegetni a parton. Valahányszor eszébe jut Emma, elgondolkodik azon vajon az édesapja milyen lehet igazából. Emma történetei alapján biztos volt benne, hogy felelősség teljes családapa, aki rajongásig szerette a családját. De most megsebzett, összetört, akár csak ő. Aztán rájött, bár ő is elveszítette a feleségét és a gyerekeit - és a festésen kívül nem maradt neki semmi, - ő még is tudja, hogy gyerekei élnek, biztonságban vannak, és bizonyára jól érzik magukat Európában. Bill azonban mindent elvesztett, csak Emma maradt neki. Csoda, hogy egyáltalán kibírta.

*

Emma nem sokkal azelőtt ért haza, hogy Bill megérkezett volna. Ismét fáradtnak tűnt, de nem volt olyan nyúzott, mint legutóbb. Friss narancslét töltött magának és Emmanak, majd letelepedett az asztalhoz, közben pedig arról érdeklődött merre járt ma.
– Meglátogattam Tomot. Üdvözöl téged. – felelte mosolyogva, majd belekortyolt a gyümölcslébe. – Képzeld megengedte, hogy befejezzem az egyik hajót a festményén, egy másikat pedig szinte teljesen egyedül festettem meg és tetszett neki.
– Ez igazán kedves tőle. – válaszolt Bill, miközben fekete tincseibe túrt.  
- Ha szeretnéd, ma este készítek én vacsorát. – ajánlotta fel Emma látva apja kimerültségét.
– El is mehetnénk valahová. – ajánlotta fel.
– Nem fontos, biztos nagyon fáradt vagy.
– Szerintem jól szórakoznánk. Olyan szép idő van, akár sétálhatnánk is. Mit szólsz hozzá? – kérdezte egy kósza mosollyal az arcán, ami szíven ütötte Emmát. Ez hiányzott neki. Bill mindig is vidám természetű volt, sokat nevetett és ettől ő is mindig boldog volt.
– Mehetünk! – kiáltott fel Emma lelkesen. 
– Előbb letusolok, aztán mehetünk is. – állt fel még mindig mosolyogva és egy puszi kíséretében megsimogatta lánya lebarnult arcoskáját, majd az emeletre sietett.
Félórával később már kéz a kézben sétáltak a kisváros központja felé. Emma nem hagyta figyelmen kívül, hogy édesapja mennyire kitett magáért. Sötét farmert és fehér inget viselt, a haját is megmosta – mely most szép fényesen omlik vállára -, és még parfümmel is befújta magát. Emma szerette ha ezt a kölnit használja, a régi időkre emlékeztette, amikor még minden rendben volt.
A vacsorát, mely Emma és Bill kedvence, a spagetti volt egy barátságos kis vendéglőben, a Sunny Beachben fogyasztották el, mely közvetlenül a part mellett helyezkedett el, így tökéletes kilátást biztosított a végtelen tengerre. A vacsorát követően a közeli parkban még egy fagyit is elnyaltak, majd jóllakottan és fáradtan sétáltak haza.
Emma biztos volt benne, hogy keresztapja ismét felkereste Billt és ennek köszönheti, hogy apja még ha rövid ideig is, de kiszakadt fájdalmas magányából. Elalvás előtt elhatározta, hogy másnap fel is hívja és megköszöni neki és Tomnak is beszámol majd a vidám estéről. Hálás volt és boldog, igazán boldog.
Ezen gondolatokkal fészkelte be magát apja karjai közzé és merült mély álomba.


2016. január 10., vasárnap

Összetörve - 6. rész



Sziasztok!
Először is szeretném nektek megköszönni a 100.000-es nézettséget! Egyszerűen hihetetlen! *-*
Ezzel kapcsolatban majd hozok egy kis meglepit, addig is itt az új rész!
Jó olvasást!

6. rész

Miután Bill egyedül maradt úgy döntött felhívja barátját. Rémesen dühös és zaklatott volt, szüksége volt rá, hogy megnyugodjon egy kicsit. Georg természetesen csöndben végighallgatta a történetet. Megértette Bill aggodalmát, ugyanakkor úgy vélte túl reagálja a dolgot. Emma magányos, szüksége van neki is valakire.
– A rendőrséget értesítetted? – érdeklődött Georg a vonal túlsó végén.
– Nem, még nem. Szerinted kellene? – esett kétségbe Bill.
– Először is nyugodj meg, nem történt semmi baj. Hogy nézett ki a pasas?
– Nem is tudom. Rendesen volt öltözve és valami füzet is volt nála. Emma azt mondta együtt szoktak rajzolni a parton. De ez még nem jelent semmit, attól még kitudja milyen hátsó szándékai lehetnek.
– Talán csak barátkozó típus. – próbálta nyugtatgatni Billt, több-kevesebb sikerrel.
– Milyen jogon barátkozik ilyen korú gyerekekkel? Emma éppen ideális korban van az efféle férfiak számára. Naiv és ártatlan. Különben is kitudja miket hazudgál neki, hogy magához édesgesse – háborodott fel Bill.
– Ez igaz, de nem jelenti azt, hogy pedofil Bill.
– Legalább háromszor annyi idős, mint Emma. Ha annyira tisztességes és jóravaló embernek tartja magát, mint ahogy mondta, akkor ezt tudnia kellene. Kíváncsi vagyok ő mit szólna hozzá, hogy ha az ő lányával történne ez.
– Miért nem keresed meg és kérdezed meg tőle? Őszintén szólva kezd érdekelni a fazon. – nevetett fel Georg a vonal végén.
– Ezt nem hallgatom tovább. Nem akarom, hogy bármi szörnyűség történjen vele, azt már nem élném túl. – túrt bele kócos hajába, miközben lerogyott egy székre a konyhába.
– Nézd Bill. – sóhajtott fel Georg. – Én megértem az aggodalmad, de Emma magányos. Szüksége van valakire. Egész nyáron ott kuksolt a lakásban, érthető, hogy társaságra vágyik. – E szavakat néma csend, majd egy fájdalommal teli sóhaj követte.
– Tudom, még is képtelen vagyok változtatni rajta. Már szinte nem is beszélgetünk.
– Ezzel meg is adtad saját magadnak a választ, hogy miért is áll szóba idegenekkel.
– Úgy tűnik, csak rajzoltak a parton. Korábban Emma is mutatott pár rajzot.
– Bízzál Emmában, nagy lány már és legfőképp okos. Szerintem csak egy ártatlan fickó, aki szeret festeni a parton. Legközelebb hívd el egy kávéra és jobban megismered te is.
– Ugye most viccelsz? Még mindig nem tudjuk miféle fazon, ráadásul kötve hiszem, hogy szóba állna velem, azok után, amit a fejéhez vágtam.

Miután lerakták a telefont Bill elgondolkozott Georg szavain. Rá kellett jönnie, hogy igaza van. Emma magányos. Nincs senki akivel barátkozhatna - kivéve persze Brixie-t -, és nem nagyon van szabadidős tevékenység amivel lefoglalhatná magát. Együtt pedig szinte nem is mentek sehova mióta kiköltöztek Georg nyaralójába. Egyszerűen képtelen emberek közzé menni és erősnek mutatnia magát, miközben belül szétszaggatja a fájdalom és fojtogatja a megszűnni nem akaró sírás.
Hosszas merengés után elhatározta, hogy megbeszéli Emma-val a történteket, de a lány nem volt hajlandó beszélni vele, a szobáját is alig hagyta el.

Aznap este Tom nem tudott elaludni. Egész éjjel forgolódott, aggódott Emma-ért. Habár még alig ismerik egymást, le sem tagadhatná, hogy mennyire megkedvelte a kislányt. Igazán tündéri teremtés. Összeszorul a szíve ha arra gondol miken kellett keresztülmennie ilyen fiatalon, ráadásul nap mint nap szembesülnie kell apja mélységes fájdalmával. És igen ott van Bill. Rémséges dolgokkal vádolta meg, ugyanakkor tudta, hogy csak védeni próbálta a lányát. Még ha problémái is vannak, látszik mennyire félti és szereti őt, ez érthető. Csak abban bízhat, hogy a férfi egyszer megenyhül és elengedi Emmat rajzolni a partra. Nem akarja őt is elveszíteni.

Másnap reggel Emma hajlandó volt apjával együtt reggelizni, de még mindig haragudott rá. Találkozni akart Tommal és bocsánatot kérni tőle az apja nevében is.
– Ugyan már Emma, ne legyél ennyire dühös. Csak féltelek. – tette le csészéjét a konyhapultra. – Különben is mi olyan különleges benne? Hiszen nem is ismered és … - Emma nem engedte, hogy apja befejezze a mondatot.
– De igen. Ő a barátom apa és szeretek vele rajzolni. Jól érzem magam vele. – felelte a lány félénken.
– Épp ez az, ami aggaszt. Szinte az apád lehetne. Miért barátkozna veled?
– Talán mert hiányoznak neki a gyerekei, vagy magányos. – Emma úgy vélte nem kell tovább magyarázkodnia, ő is és édesapja is pontosan tudják milyen magányosnak és egyedül lennie.
– Mi lenne, ha délután sétálnánk egyet a parton? – vetette fel az ötletet Bill, mire Emma arca felragyogott. Bízott benne, hogy Tom ismét a parton lesz és akkor bocsánatot kérhet tőle.

Viszonylag késő délután indultak el szabadstrand felé. Emma türelmetlenül lépkedett Bill mellett a meleg a homokban, de ahogy egyre közelebb értek, annál izgatottabb lett. Az utolsó kanyartól kezdve Brixie-vel futva tették meg az út hátra lévő részét, hogy mielőbb megkeresse Tomot. Ám amikor a megszokott helyre értek nem találta őt ott, sem a színes strandszéket, sem a festőállványt.
Bill és Emma még hosszú ideig üldögéltek a parton a lemenő napfényben és a férfiról beszélgettek. Végül kéz a kézben indultak vissza a lakópark felé. Emma bár csalódott volt, még is örült, hogy apja elkísérte és hajlandó lett  volna bocsánatot kérni Tomtól.