2015. október 17., szombat

Összetörve - 4. rész

Sziasztok!
Először is szeretném mindenkinek megköszönni, aki jelentkezett és el is küldte alkotását a novellaíró versenyre. A novellák zsűrizés alatt állnak, hamarosan eredményhirdetés.
Most pedig a történet folytatását hoztam, jó olvasást hozzá!
Véleményeteknek most is nagyon örülnék! :)

4.    rész

Hétfő reggelre a tengert és a partot ismét hűvös ködréteg borította be. Mikor Emma felébredt Bill már a városban volt a szokásos bevásárláson és a soron következő csoportterápián. Mire lebotorkált a konyhába Sandy már javában a telefonon csüngött, majd miután megpillantotta a kislányt intett neki, hogy üljön le és reggelizzen. A kevéske pirítós és tea elfogyasztása után a délelőtt hátralévő részét a TV előtt ücsörögve töltötte. Alig várta, hogy elérkezzen az ebédidő és lesétálhasson a szabad strandra. Úgy gondoltam Tom délután már biztosan a parton lesz.
– Hova mész? – kérdezte Sandy, mikor meglátta, hogy Emma Brixie társaságában a part fele indul.
– Sétálok egyet Brixie-vel. – válaszolta.
– Elkísérjelek?
– Nem kell, nem megyek messzire. – azzal felkapta Brixie labdáját, majd becsukva maga mögött az ajtót távozott. 
Széles mosoly terült el az arcán, amikor megpillantotta Tomot színes kempingszékében. Ugyanott ült, mint legutóbb és festett. 


Tom már a távolból észrevette a feléje szaladó párost és megkönnyebbülten sóhajtott fel. A hétvégén nem látta a kislányt és ő sem tudja miért, de aggódott érte.
– Helló! – köszönt Emma vidáman, majd leült a férfi mellé a homokba.
– Szia Emma! Hogy vagy? – kérdezte kedvesen a férfi.
 – Jól! Jöttem volna hamarabb, de féltem még nem vagy itt.
– Pedig reggel óta itt ülök. – ő is várta már a találkozást, noha egyikük sem ígérte meg a másiknak, hogy eljön.
– Újabb hajót festesz? Hogy tudod odaképzelni? – igazán tetszett neki a naplementében ringatózó hajó látványa. Elbővülve nézte a férfi apró ecsetvonásait.
– Sok hajót láttam már. – felelte mosolyogva. – Nekem is van egy kis vitorlásom, egyszer majd megmutatom. – tette még hozzá. Egyértelmű volt, hogy mennyire megkedvelte a kislányt és a barátjának tartja.
– Hogy telt a hétvégéd? – kérdezte és nem kerülte el a figyelmét miként derül fel a lány arca a gondolatra.
– A keresztapám jött látogatóba. Övé a ház, ahol most lakunk. Főzött nekünk ebédet és sokat játszottunk. Még apa is beállt hozzánk. Újra vidám volt. – csacsogta jókedvűen és messzire hajította Brixie-nek a labdát.
– Szeretnél rajzolni?
– Igen, nagyon! – lelkesedett Emma.
– Na és mit szeretnél rajzolni? Ismét Brixiet? – kérdezte miközben átnyújtotta neki a vázlattömböt és egy ceruzát.
– Szerinted le tudnék rajzolni egy hajót? – pillantott a készülődő festményre.
– Biztos vagyok benne, hogy menni fog. Próbaként lemásolhatnád az enyémet, vagy inkább egy vitorlást szeretnél? Készíthetek egy vázlatot.
– Szívesen lemásolnám a tiedet, ha nem baj. – nem akart plusz terhet okozni a férfinak. Már hozzászokott, hogy ne jelentsen terhet másoknak, kiváltképp az apjának nem. Tom csak mosolyogva fordította felé a festőállványt, hogy jobban lássa a képet. Míg Emma igyekezett a lehető legjobban lemásolni a képet, addig Tom egy szendvicset vett elő, melyet magával hozott ebédre.
– Kérsz te is? – nyújtotta felé, de Emma csak a fejét rázta.
– Köszönöm nem, Mr. Trümper.
– Szólíts nyugodtan Tomnak. - mosolyodott el a lány udvariasságán. - Már ebédeltél?
– Nem, de nem vagyok éhes, köszönöm. – felelte és neki látott a vázlatnak. – Apa is ritkán eszik. Nagyon sovány lett. – Tomot alaposan megdöbbentette a kislány kijelentése, melyből tisztán kiérződött apja iránti aggodalma.
– Talán beteg?
– Csak nagyon szomorú. – felelte halkan.
– Te is szomorkodtál? – kérdezte óvatosan. Emma csak némán bólintott. Szinte látta a kislány fájdalmas emlékeinek súlyát, így szándékosan nem kérdezett rá, hogy miért. Úgy gondolta a lány majd magától elmeséli a történteket, ha felkészült rá.
– És most hogy vagy?
– Már jobban. Szeretek itt lenni a tengerparton. Azt hiszem apának is jót tesz.
– Örömmel hallom. Előbb-utóbb biztosan többet is fog enni. – biztatta a kislányt.
– A keresztapám, Georg is ezt mondta. Ő is aggódik apuért.
– Van testvéred? – kérdezte Tom. Azt hitte ártatlan kérdést tett fel, ám mikor Emma ráemelte tekintetét, a szeméből sugárzó fájdalomtól annyira megrémült, hogy majdnem hátra esett a székkel.
– Van…vagyis… - bizonytalanodott el egy pillanatra, majd újra felnézett Tomra és folytatta – csak volt. A bátyámat Jack-nek hívták. Tizenöt éves volt. Balesetet szenvedet tavaly októberben. – Tom számára azonnal világossá vált, miért viselkedik ennyire megtörten Emma édesapja, bár elképzelni sem tudta mit érezhet, abban biztos volt, hogy nem lehet kínzóbb érzés egy gyermek elvesztésénél.
– Jack is ügyesen rajzolt, éppúgy, mint anya. – felelte Emma és amit ezután mondott még jobban padlóra küldte Tomot, de egyszersmind mindent megmagyarázott. – Jack egy hegyi táborba készült és anyukám vitte el kocsival. Egy éles kanyarban szemből beléjük szaladt egy teherautó, és ők leestek egy szakadékba. Mindketten meghaltak. Az autó felrobbant. – Emma könnyeivel küszködve ejtette ki az utolsó szavakat, Tom pedig csak döbbenten nézte az előtte ülő megszeppent kislányt.
– Istenem, ez szörnyű. Annyira sajnálom Emma. – Hirtelen semmi más nem jutott az eszébe, még mindig le volt sokkolva. – Nagyon sajnálom Emma, szörnyű lehetett mindkettőtöknek. Édesapád rendkívül szerencsés, hogy itt vagy neki.
– Lehet. – felelte sóhajtva. Letörölte könnyeit, majd újra a festményre fókuszált. Megkönnyebbült, hogy elmondta Tomnak. – Azóta sokat bezárkózik a szobájába és csak alszik.
– Én is ezt tenném. – felelte Tom. Őt is csaknem összetörték a maga veszteségei, az elmúlt évek szendései, de mindezek eltörpülnek a hallottak mellett. Emma még sokat mesélt Jackről és az édesanyáról, akiről már korábban megtudta, hogy rajztanár volt. Innen eredhet Emma jó kézügyessége. Csendben figyelte Emmát és hallgatta történeteit. Tudta, hogy most erre van szüksége. Úgy érzete a lánynak szüksége van valakire, aki meghallgatja őt és mivel édesapja mély fájdalmában képtelen erre, senki másban nem bízhat meg, talán a keresztapját leszámítva.
– Neked vannak gyerekeid? – váltott témát Emma. Eljött az ideje, hogy a férfi is meséljen magáról.
– Igen, kettő. – azt már nem tette hozzá, hogy lassan hat éve nem látta őket. – Alex és Sara. Tizennyolc és tizenhat évesek. Ők most Európában élnek az édesanyjukkal.
– Biztosan nagyon hiányoznak, hogy ilyen távol élnek.
– Igen, hiányoznak. De azt hiszem ők nagyon boldogok ott. – felelte Tom és leült Emma mellé a homokba. Már legalább egy órája egyikük sem rajzolt semmit.
– Hogy néznek ki? – kérdezte Emma kíváncsian.
– Alexnek sötét haja és barna szeme van, akárcsak nekem. Sara pedig szőke és kékszemű, ő az anyukájára hasonlít jobban. A kislány megsimogatta a békésen szunyókáló Brixie-t, majd Tomot kezdte fürkészni.
– Apának is ilyen fekete haja és barna szeme van, mint neked. Csak az övé nincs ilyen hosszú. – fogott kézbe egy fonott tincset és érdeklődve tanulmányozni kezdte.
– Akkor rajzolunk ma valamit? – kérdezet Tom kis idő múlva. Úgy gondolta, hogy elég mára a sok szomorú és bizalmas történetekből. Emma megkönnyebbült arca pedig igazolta feltételezését.
– Igen, szeretnék. – felelte mosolyogva és újra kézbe vette a vázlattömböt, miközben Tom visszaült a székébe.
Az elkövetkezendő pár órában alig váltottak pár szót. Míg a kislány a rajzán, Tom pedig a festményen dolgozott, a felhők is eloszlottak és a nap is előbújt. Igazán szép, kellemes délután kerekedett a borongós reggelből. Olyannyira, hogy mire felocsúdtak, már öt óra is bőven elmúlt.

6 megjegyzés:

  1. Már elképesztően vártam! :D Nagyon jó rész lett! :D Várom a következőt! *o*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, örülök, hogy tetszik. A folytatással pedig igyekszem :)

      Törlés
  2. Örülök, hogy hoztál részt! :) Nagyon jó lett! Hogy őszinte legyek, kicsit meglepett, hogy mi is történt pontosan. Azt hittem csak Emma anyukája halt meg. Érdekes volt, hogy ő, hogy kezeli a történteket.
    Már nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is örülök, hogy végre volt egy kis időm írni, már igazán hiányzott. Örülök, hogy meglepetést okozott, mert ez volt cél. Köszönöm, hogy írtál, hamarosan hozom a folytatást! :)

      Törlés
  3. Jajj,annyira imadom.
    Ilyenkor en el is bujok az en torteneteimmel.
    Annyira szeretem,ahogyan irsz.
    Ez a resz is tokeletes!
    Bar en mar azt varom,hogy mikor talalkozik Bill es Tom. Mar nagyon sokszor,sokfelekeppen elkepzeltem.
    Nagyon varom a kovetkezo reszt,sieeeees nagyon^^puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Dóri, igazán jól esik, hogy így gondolod.
      Már nem kell sokat várni a találkozásra. Kíváncsi vagyok a Te alternatíváidra is, hogy miként képzeled el.
      Igyekszem a folytatással.
      Köszi, hogy írtál :)

      Törlés