2015. október 26., hétfő

Összetörve - 5. rész

Sziasztok!
Itt a történet következő része, némi kis izgalommal.
Jó olvasást!

5.  rész

Az együtt töltött kellemes délután hamar eltelt. Emma aggódó pillantással nyújtotta vissza Tomnak a vázlattömböt. A férfi észrevette a kislány szemében megbújó gondterheltséget.
– Apukád már mostanra biztosan hazaért.
– Valószínűleg. Lassan mennem kell, nehogy megharagudjon, hogy sokáig elkószáltam. - megfordult a férfi fejében a gondolat, hogy talán visszakíséri a kislányt, de nem tudta eldönteni, hogy az megnyugtatná-e az apját, vagy csak még inkább rontana a helyzeten. A vázlattömbre pillantott és elmosolyodott.
– Igazán jól sikerült, vidd haza nyugodtan. – nyújtotta Emma felé a rajzot.
– Köszönöm. Holnap délután újra eljövök. Ugye itt leszel Tom? – kérdezte reményteli hangon.
- Minden délután itt vagyok. De most siess, nehogy bajba kerülj!
– Rendben. Viszlát, Tom! – köszönt nevetve és Brixie-vel a nyomában futásnak eredt.
Mire hazaért Billt a teraszon üldögélve találta, miközben egy újságot olvasott.
– Merre bóklásztál Emma? Sandy azt mondta, hogy lementél a partra, de én sehol sem láttalak. – nem haragudott rá, csupán féltette. Csak ő maradt neki, senki más.
– Csak sétáltam egyet, aztán lerajzoltam egy hajót és megfeledkeztem az időről.
– Legközelebb maradj ezen a részen. Nem szeretném, ha a szabadstrand közelébe mennél, kitudja miféle emberek járkálnak arra. – Emma szívesen azt felelte volna rendesek – legalábbis Tom biztosan az -, de látta apja aggodalmát és fáradt tekintetét, mint amilyen a csoportterápiák után szokott lenni, ezért inkább csendben maradt.
Bill fejében meg sem fordult, hogy megnézze a rajzot, melyet Emma a kezében szorongatott, inkább a szobájába burkolózott és aludt.

*

Másnap délután, miután Bill elaludt Emma lesurrant a szabadstrandra. Tom a megszokott helyén üldögélt, ám ezúttal most nem festett. Csupán egy vázlattömb és néhány ceruza volt nála, de így is elmélyült munkájában.
– Egy újabb vázlat? – kérdezte Emma, amint a férfi mellé lépett.  
– Nocsak. Szervusz, Emma. Igen, annak készül. – felelte Tom mosolyogva, észre sem vette a lány érkezését.
– Apukám elaludt én pedig unatkoztam, gondoltam meglátogatlak.
– Ennek örülök, de nem fog aggódni amikor felébred?
– Nem. Néha egész nap alszik. – felelte és leült Tom mellé a homokba. Egy ideig csendben figyelte őt, aztán lement a vízhez kagylót gyűjteni.
– Van kedved sétálni? – kérdezte Emma miután a férfi befejezte vázlatát.
– Miért is ne? – összecsukta kempingszékét és útnak indultak. A férfi mosolyogva haladt az egyfolytában csacsogó kislány mellett. Öröm volt látni, hogy ennyire felszabadult.
– Az a mi házunk. – mutatott a ház felé Emma, amint elérték a lakóparki részt.
– Igazán szép. – jegyezte meg a férfi, mikor megpillantotta az emeletes épületet. 



– Csak szomorú. – felelte Emma és Brixie után szaladt a vízhez, aki éppen a parton megpihenő sirályokat vette üldözőbe.
Tom csak nézte őt elmerengve. A gondolatra is elszörnyedt, hogy miken kellett keresztül mennie ennek a tündéri kislánynak, ugyanakkor csodálta is, hisz nagyon erős lány.
Annyira elmerült a gondolataiban, hogy észre sem vette a feléje közeledő férfit.
– Miért bámulja a lányom? – jött az igencsak feldúlt a háta mögül, mire azonnal megfordult.
– Csak figyelem biztonságba van-e. Nagyon bájos kislány.
– Bájos? Ez pontosan mit jelent magának? Tudja, hogy ő még csak tizenegy éves?
– Igen, elmondta Mr. Kaulitz.
- Maga beszélget vele? – háborodott fel Bill és egyre dühösebb lett.
- Ó apa, ő itt Tom. – szaladt oda a kislányt, amint megpillantotta édesapját.
– Tom Trümper. – nyújtotta kezét a férfi felé, de az ügyet sem vetett rá.
– Megmondtam, hogy soha ne állj szóba idegenekkel. Menj fel a szobádba. – fordult a lánya felé.
– De apa, ő a barátom.
– A szobádba! Most! – emelte fel a hangját még jobban.
– Semmi baj Emma, megértem. – felelte Tom a lány kétségbe esett arcát látva.
– Az ilyen dolgoknak neve van. Nagyon csúnya neve. – fordult ismét Bill a férfi felé. – Nincs joga kiszemelni egy ártatlan gyermeket a parton és csak úgy barátkozni vele. Nem tudom ki maga és mit akar, de maradjon távol a lányomtól, különben hívom a rendőrséget. Remélem felfogta! Tartsa távol magát a lányomtól! – szögezte neki és szemei égtek a dühtől.
– Érthetően fogalmazott uram. – válaszolta Tom döbbenten. A férfi meglehetősen sértő hangnemben tárgyalt vele, ráadásul szörnyűségekkel gyanúsította meg, mégis ismerve az előzményeket igyekezett visszafogni magát.

– Szóval ezért jársz le folyton a partra? Hogy vele találkozz? Még is hol ismerted meg? – kérdezte lányát Bill, amint ő is visszatért a házba.
– A parton festett. Ő a barátom apa. Megmutatta hogyan rajzoljam le Brixie-t.
– Nem a barátod, csak egy idegen. Semmit sem tudsz róla. Megkért bármikor is, hogy elmenj vele? – Billt még a gondolattól is kirázta a hideg.
– Nem. Te viszonyt durván bántál vele!
– Tartsd távol magad tőle és egyedül nem mehetsz le a partra többé.
– Akkor örökre bezárkózom a szobámba, ahogy te! – vágta apja fejéhez és a szobájába sietett. Dühös volt az apjára. Már annyira sok számára fontos embert veszített el, és most megint ez történt. Pedig Tom volt az egyetlen, akivel egész nyár alatt összebarátkozott. Sőt, az egyetlen hosszú hosszú idő óta.

2015. október 17., szombat

Összetörve - 4. rész

Sziasztok!
Először is szeretném mindenkinek megköszönni, aki jelentkezett és el is küldte alkotását a novellaíró versenyre. A novellák zsűrizés alatt állnak, hamarosan eredményhirdetés.
Most pedig a történet folytatását hoztam, jó olvasást hozzá!
Véleményeteknek most is nagyon örülnék! :)

4.    rész

Hétfő reggelre a tengert és a partot ismét hűvös ködréteg borította be. Mikor Emma felébredt Bill már a városban volt a szokásos bevásárláson és a soron következő csoportterápián. Mire lebotorkált a konyhába Sandy már javában a telefonon csüngött, majd miután megpillantotta a kislányt intett neki, hogy üljön le és reggelizzen. A kevéske pirítós és tea elfogyasztása után a délelőtt hátralévő részét a TV előtt ücsörögve töltötte. Alig várta, hogy elérkezzen az ebédidő és lesétálhasson a szabad strandra. Úgy gondoltam Tom délután már biztosan a parton lesz.
– Hova mész? – kérdezte Sandy, mikor meglátta, hogy Emma Brixie társaságában a part fele indul.
– Sétálok egyet Brixie-vel. – válaszolta.
– Elkísérjelek?
– Nem kell, nem megyek messzire. – azzal felkapta Brixie labdáját, majd becsukva maga mögött az ajtót távozott. 
Széles mosoly terült el az arcán, amikor megpillantotta Tomot színes kempingszékében. Ugyanott ült, mint legutóbb és festett. 


Tom már a távolból észrevette a feléje szaladó párost és megkönnyebbülten sóhajtott fel. A hétvégén nem látta a kislányt és ő sem tudja miért, de aggódott érte.
– Helló! – köszönt Emma vidáman, majd leült a férfi mellé a homokba.
– Szia Emma! Hogy vagy? – kérdezte kedvesen a férfi.
 – Jól! Jöttem volna hamarabb, de féltem még nem vagy itt.
– Pedig reggel óta itt ülök. – ő is várta már a találkozást, noha egyikük sem ígérte meg a másiknak, hogy eljön.
– Újabb hajót festesz? Hogy tudod odaképzelni? – igazán tetszett neki a naplementében ringatózó hajó látványa. Elbővülve nézte a férfi apró ecsetvonásait.
– Sok hajót láttam már. – felelte mosolyogva. – Nekem is van egy kis vitorlásom, egyszer majd megmutatom. – tette még hozzá. Egyértelmű volt, hogy mennyire megkedvelte a kislányt és a barátjának tartja.
– Hogy telt a hétvégéd? – kérdezte és nem kerülte el a figyelmét miként derül fel a lány arca a gondolatra.
– A keresztapám jött látogatóba. Övé a ház, ahol most lakunk. Főzött nekünk ebédet és sokat játszottunk. Még apa is beállt hozzánk. Újra vidám volt. – csacsogta jókedvűen és messzire hajította Brixie-nek a labdát.
– Szeretnél rajzolni?
– Igen, nagyon! – lelkesedett Emma.
– Na és mit szeretnél rajzolni? Ismét Brixiet? – kérdezte miközben átnyújtotta neki a vázlattömböt és egy ceruzát.
– Szerinted le tudnék rajzolni egy hajót? – pillantott a készülődő festményre.
– Biztos vagyok benne, hogy menni fog. Próbaként lemásolhatnád az enyémet, vagy inkább egy vitorlást szeretnél? Készíthetek egy vázlatot.
– Szívesen lemásolnám a tiedet, ha nem baj. – nem akart plusz terhet okozni a férfinak. Már hozzászokott, hogy ne jelentsen terhet másoknak, kiváltképp az apjának nem. Tom csak mosolyogva fordította felé a festőállványt, hogy jobban lássa a képet. Míg Emma igyekezett a lehető legjobban lemásolni a képet, addig Tom egy szendvicset vett elő, melyet magával hozott ebédre.
– Kérsz te is? – nyújtotta felé, de Emma csak a fejét rázta.
– Köszönöm nem, Mr. Trümper.
– Szólíts nyugodtan Tomnak. - mosolyodott el a lány udvariasságán. - Már ebédeltél?
– Nem, de nem vagyok éhes, köszönöm. – felelte és neki látott a vázlatnak. – Apa is ritkán eszik. Nagyon sovány lett. – Tomot alaposan megdöbbentette a kislány kijelentése, melyből tisztán kiérződött apja iránti aggodalma.
– Talán beteg?
– Csak nagyon szomorú. – felelte halkan.
– Te is szomorkodtál? – kérdezte óvatosan. Emma csak némán bólintott. Szinte látta a kislány fájdalmas emlékeinek súlyát, így szándékosan nem kérdezett rá, hogy miért. Úgy gondolta a lány majd magától elmeséli a történteket, ha felkészült rá.
– És most hogy vagy?
– Már jobban. Szeretek itt lenni a tengerparton. Azt hiszem apának is jót tesz.
– Örömmel hallom. Előbb-utóbb biztosan többet is fog enni. – biztatta a kislányt.
– A keresztapám, Georg is ezt mondta. Ő is aggódik apuért.
– Van testvéred? – kérdezte Tom. Azt hitte ártatlan kérdést tett fel, ám mikor Emma ráemelte tekintetét, a szeméből sugárzó fájdalomtól annyira megrémült, hogy majdnem hátra esett a székkel.
– Van…vagyis… - bizonytalanodott el egy pillanatra, majd újra felnézett Tomra és folytatta – csak volt. A bátyámat Jack-nek hívták. Tizenöt éves volt. Balesetet szenvedet tavaly októberben. – Tom számára azonnal világossá vált, miért viselkedik ennyire megtörten Emma édesapja, bár elképzelni sem tudta mit érezhet, abban biztos volt, hogy nem lehet kínzóbb érzés egy gyermek elvesztésénél.
– Jack is ügyesen rajzolt, éppúgy, mint anya. – felelte Emma és amit ezután mondott még jobban padlóra küldte Tomot, de egyszersmind mindent megmagyarázott. – Jack egy hegyi táborba készült és anyukám vitte el kocsival. Egy éles kanyarban szemből beléjük szaladt egy teherautó, és ők leestek egy szakadékba. Mindketten meghaltak. Az autó felrobbant. – Emma könnyeivel küszködve ejtette ki az utolsó szavakat, Tom pedig csak döbbenten nézte az előtte ülő megszeppent kislányt.
– Istenem, ez szörnyű. Annyira sajnálom Emma. – Hirtelen semmi más nem jutott az eszébe, még mindig le volt sokkolva. – Nagyon sajnálom Emma, szörnyű lehetett mindkettőtöknek. Édesapád rendkívül szerencsés, hogy itt vagy neki.
– Lehet. – felelte sóhajtva. Letörölte könnyeit, majd újra a festményre fókuszált. Megkönnyebbült, hogy elmondta Tomnak. – Azóta sokat bezárkózik a szobájába és csak alszik.
– Én is ezt tenném. – felelte Tom. Őt is csaknem összetörték a maga veszteségei, az elmúlt évek szendései, de mindezek eltörpülnek a hallottak mellett. Emma még sokat mesélt Jackről és az édesanyáról, akiről már korábban megtudta, hogy rajztanár volt. Innen eredhet Emma jó kézügyessége. Csendben figyelte Emmát és hallgatta történeteit. Tudta, hogy most erre van szüksége. Úgy érzete a lánynak szüksége van valakire, aki meghallgatja őt és mivel édesapja mély fájdalmában képtelen erre, senki másban nem bízhat meg, talán a keresztapját leszámítva.
– Neked vannak gyerekeid? – váltott témát Emma. Eljött az ideje, hogy a férfi is meséljen magáról.
– Igen, kettő. – azt már nem tette hozzá, hogy lassan hat éve nem látta őket. – Alex és Sara. Tizennyolc és tizenhat évesek. Ők most Európában élnek az édesanyjukkal.
– Biztosan nagyon hiányoznak, hogy ilyen távol élnek.
– Igen, hiányoznak. De azt hiszem ők nagyon boldogok ott. – felelte Tom és leült Emma mellé a homokba. Már legalább egy órája egyikük sem rajzolt semmit.
– Hogy néznek ki? – kérdezte Emma kíváncsian.
– Alexnek sötét haja és barna szeme van, akárcsak nekem. Sara pedig szőke és kékszemű, ő az anyukájára hasonlít jobban. A kislány megsimogatta a békésen szunyókáló Brixie-t, majd Tomot kezdte fürkészni.
– Apának is ilyen fekete haja és barna szeme van, mint neked. Csak az övé nincs ilyen hosszú. – fogott kézbe egy fonott tincset és érdeklődve tanulmányozni kezdte.
– Akkor rajzolunk ma valamit? – kérdezet Tom kis idő múlva. Úgy gondolta, hogy elég mára a sok szomorú és bizalmas történetekből. Emma megkönnyebbült arca pedig igazolta feltételezését.
– Igen, szeretnék. – felelte mosolyogva és újra kézbe vette a vázlattömböt, miközben Tom visszaült a székébe.
Az elkövetkezendő pár órában alig váltottak pár szót. Míg a kislány a rajzán, Tom pedig a festményen dolgozott, a felhők is eloszlottak és a nap is előbújt. Igazán szép, kellemes délután kerekedett a borongós reggelből. Olyannyira, hogy mire felocsúdtak, már öt óra is bőven elmúlt.

2015. szeptember 8., kedd

Összetörve - 3. rész

Sziasztok!
Tudom, régen hoztam már részt, de sajnos nem volt időm írni.
A novellaíró pályázat időpontját meghosszabbítottam, szóval aki kedvet érez hozzá az még nyugodtan jelentkezhet. Részletek oldalt a képre kattintva.
A részhez pedig jó olvasást, várom véleményeiteket!

3.    rész

Emma másnap reggel az ablakon beszűrődő napsütésre ébredt. Szerette az ilyen reggeleket, ilyenkor a valóság kevésbé tűnt olyan komornak. Megdörzsölte álmos szemeit, majd tekintete az éjjeli lámpának támasztott képen pihent meg. Eszébe jutott Tom és a gondolatra, hogy hamarosan újra láthatja – hiszen biztosan ő is kihasználja a szép időt festésre – elmosolyodott.
Jókedvűen csoszogott le a konyhába, de ez a jókedv el is szállt, mikor megpillantotta köntösbe burkolózott édesapját, amint reggeli kávéját kortyolgatja az asztal mellett. Kimerültnek tűnt, pedig még most kelt fel.

– Jól aludtál? – érdeklődött Emma miközben egy tál müzlivel helyet foglalt apja mellett. Bill egy aprót biccentett fejével, mindketten tudták, hogy felesleges a kérdés.
– Ne haragudj, hogy elaludtam tegnap este. Vacsorát akartam főzni, de szörnyen fáradt voltam. Ugye vacsoráztál? – kérdezte aggódva. Folyamatos lelkiismeret furdalás gyötri, de nem képes túllépni saját fájdalmán. Megnyugodva sóhajtott fel, mikor Emma utolsó falat müzlijét is bekanalazva bólintott. – Georg telefonált reggel, azt mondta ma meglátogat minket.
A hír hallatán a kis Emma arca ismét felderült. Georg Bill gyerekkori barátja és üzlettársa, nem mellesleg Emma keresztapja is, aki rajongásig szereti a kislányt. Ez a szerelem kölcsönös kettejük között.
– Mikor érkezik? – érdeklődött Emma és a mosogatóba rakta a szennyes edényeket.
– Valamikor a délelőtt folyamán. – felelte Bill. Ő is örült barátja látogatásának. Georg jelenléte mindig felszabadítóan hatott rájuk. Elterelte figyelmüket a fájdalmas múltról, és Emma úgy látta Georg mellett apja is megnyugszik, képes fellélegezni, anélkül, hogy bármi fájdalom hasítana lelkébe. A két férfi még középiskolás korukban ismerkedtek meg. Az egyetem során szoros barátságot kötöttek, melynek eredménye egy egészen jól gyümölcsöző energetikai vállalat elindítása volt, melyben Bill a történtek után csendestársként vonultak vissza.

Félóra elteltével apa és lánya a parton élvezték a ragyogó napsütést. Emma vidáman fürdőzött a tenger habjaiban Brixie társaságában, míg Bill a teraszon üldögélve egy magazint lapozgatva figyelte őket. Néhány perc elteltével egy fekete Audi parkolt le lakópark előtt. Emma hatalmas mosollyal az arcán szaladt ki a vízből, amint megpillantotta az autót. Georg szállt ki belőle, és amint megpillantotta a felé szaladó kislányt tárt karokkal indult el ő is.
– Georg, Georg, úgy örülök, hogy itt vagy! Hiányoztál! – rohant egyenesen keresztapja karjaiba, aki felemelve őt megpörgette a levegőbe, majd szorosan magához ölelte.
– Te is nagyon hiányoztál nekem. – simított végig a kipirult arcoskán, majd megcsikizte mire nevetésben tört ki. Bill hangos kacajra ébred fel szendergéséből. Amint tekintetével megpillantotta Georgot az ölében kacarászó lányával széles mosoly telepedett sápadt arcára.
– Apa hol van? – kérdezte keresztlányát Georg, aki a ház előtti napozóágyra mutatott. – Rögtön jövök. – felelte és letette Emmát és elindult Bill felé.
– Gyönyörű lányod van! Ugye tudod, hogy nagyon szerencsés vagy? – nyújtotta kezét Bill felé, majd helyet foglalt mellette. – Bill csak mosolyogva bólintott egyet és le sem vette szemét Emmáról.
 – És te hogy vagy? Hogy érzed magad? Milyen itt lenni? – kérdő tekintette figyelte barátját, bízott benne, hogy sikerült kicsit összeszednie magát.
– Jobb. – jött a tömör válasz, mely nem hangzott túl meggyőzően. – Nem is tudom. – folytatta hirtelen. – Néha úgy gondolom, a csoportterápia segít, máskor csak még pocsékabbul érzem magam tőle.
– Ez hangulat kérdése Bill. Ott legalább olyan emberek vesznek körül, akik hasonló problémákkal küzdenek, mint te. Ráadásul addig sem a négy falat bámulod, hanem kimozdulsz kicsit.
– Lehet. De bűntudatom van Emma miatt is. – felelte halkan.
– Emma erős lány. Ő is átélt már sok mindent, veled együtt. Megérti, hogy min mész keresztül. Neki sem könnyű, de tudja, hogy időre van szükséged. – mélyen legbelül megnyugvást jelentett számára Georg szavai és őszintén hisz benne, hogy nem távolodtak el teljesen egymástól lányával. Neki már csak ő maradt, ő a mindene. Még ha most képtelen is kimutatni, így van.

A kiadós ebéd után – amit Georg készített el – Emma visszament Brixie-vel a partra, míg ők a nappaliban telepedtek le és egy pohár finom vörösbor kíséretében tovább társalogtak.
– Szóval mit csinálsz mostanában a csoportterápián kívül?
- Olvasok, a parton sétálok vagy alszok. Szörnyen fáradt vagyok.
– Menekülsz? – kérdezte fürkésző tekintettel Georg.
– Ez olyan nagy baj? Most épp erre van szükségem.
– Talán. De már annyi idő eltelt azóta, lassan ideje talpra állnod. – Bill csak fintorgott egyet, de nem szólt semmit. - Tudom, hogy nem könnyű, de szépen lassan sikerülne ha igazán akarnád. Emma érdekében is. Szüksége van rád Bill! Miért nem mentek el valahová? Olyan békés kis város ez. Ott van a múzeum, az étterem, a sétáló utcák a hatalmas parkokkal. Láttad már bármelyiket is? – Bill csak megrázta a fejét. Ha jobban belegondol mióta kiköltöztek ide Georg nyaralóházába nem is látott mindebből semmit, csak az autóból, mikor elhajtott mellettük. – És szerinted Emmát mindez nem érdekelné? Légy egy kicsit nyitott Bill! Menj emberek közzé, ismerkedj! Idővel randizhatnál is.
– Erre gondolni is szörnyű. – háborodott fel Bill.
– Csak lassú léptekkel haladj Bill! Kezdve egy kiadós sétával, egy forró fürdővel és egy hajmosás is rád férne. – kuncogta Georg és ujjával megbökte barátja vállát, mire ő is elmosolyodott. Hálás volt Georgnak amiért mindenben támogatja őt, segít neki, és ha az kell, akkor kegyetlenül az arcába dörgöli a véleményét, hogy egy kicsit észhez térítse.

A délután hátralevő részében a parton frizbiztek és sikerült Billt is rávenniük, hogy csatlakozzon hozzájuk. Igazán jó móka volt együtt tölteni a napot, de leginkább annak örültek, hogy Bill végre őszintén mosolygott.
A hosszú kimerítő játék után a lemenő nap narancssárgás fényében a parton ücsörögve fogyasztották el hűs limonádéjukat.
– Mond csak hercegnő, mit szoktál csinálni mostanság? Találkoztál már más gyerekekkel? Szoktál velük játszani? – kérdezte kíváncsian Georg, aggódott Emma miatt is. Tudta mennyire magányos. – A lány csak vállalat vont és tovább rajzolgatott a homokba.
– Ejnye, hát biztos vannak is más gyerekek is, ideje felkeresni őket!
– Jó így nekem! – felelte halkan és megsimogatta Brixie-t.
– Úgy látszik többször kell idelátogatnom, hogy gatyába rázzalak tieteket!

Georg kora estig maradt. Épp vacsoraidő előtt távozott, így miután elment Bill bárminemű dilemma nélkül a konyhába vetette magát és vacsorát készített. Sült csirkét salátával, ez Emma kedvence, és az ő is. A vacsorát csendben fogyasztották el, már is hiányzott nekik Georg jelenléte.
A vacsora után mindketten visszavonultak szobáikba. Emma mosolyogva bújt a takaró alá. Boldog volt amiért Georg meglátogatta őket és amiért ilyen remek napot tölthettek együtt, de legnagyobb ajándékot számára Bill őszinte mosolya és rég nem hallott vidám kacagása jelentette. Az sem kerülte el figyelmét, hogy játék közben édesapja lebarnult, így már nem olyan sápadt, mint az utóbbi napokban. Egészséges és vidám volt. Újra!

Elalvás előtt Emma még megfogadta magában, hogy reggel, miután apja elmegy vásárolni első dolga lesz elsétálni a szabad strandra és elmesélni Tomnak, milyen szép napjuk is volt hosszú hosszú idő óta először.

2015. július 16., csütörtök

Novellaíró pályázat

Sziasztok!
A szavazás lezárult és nagyon örülök, hogy ennyien szavaztatok és ilyen nagy az érdeklődés a novellaíró versenyre. Remélem minél többen jelentkezni is fogtok, hiszen így van értelme egy versenynek.

Tudnivalók a pályázattal kapcsolatban:
  • Jelentkezni kommentben névvel, e-mail címmel és blog címmel, ha van.
  • Jelentkezési és beküldési határidő: 2015. szeptember 30. (Kérés esetén hosszabbítható!)
  • Az elkészült műveket a thstoryk18@freemail.hu e-mail címre küldjétek el. Illetve ha bármilyen kérdésetek/kérésetek lenne, akkor is ide írhatok.
  • Az alábbi képet tegyétek ki az oldatokra ezen bejegyzés linkjével együtt jól látható helyre. A képet csak annyira kicsinyítsétek, hogy az írás még jól látható legyen!




Kritériumok/szempontok:
  1. A novella legyen minimum 2 oldalas, (nincs megszabott felsőhatár), Times New Roman 12-es betűmérettel és normál sorközzel.
  2. Olyan történetettel jelentkezz, amely még nem került publikálásra saját vagy más blogján.
  3. Téma: Twincest
  4. Kerüljétek a túlzott trágár kifejezéseket, a rövidítéseket és hangulatjeleket!
  5. Egy jelentkező maximum 2 művel jelentkezhet!
  6. Ügyelj a helyesírásra! 

+ 1 tipp: Legyetek minél kreatívabbak, hiszen a twincest elég nehéz műfaj, mivel a cselekmények és a szereplők egy része ugyanaz.

A beküldött művek a következő szempontok alapján kerülnek értékelésre:
  • történet/cselekmény
  • fogalmazás
  • helyesírás
A zsűrizésben pedig Meloddy fog segíteni :)

A díj oklevél illetve az első helyezetnek fél éves oldal hirdetés ezen a blogon.

A verseny csak akkor fog ténylegesen elindulni, ha elegendően jelentkeztek!

Remélem kedvet kaptatok hozzá, jó munkát a novellákhoz! :) 

2015. július 8., szerda

Video Update

Sziasztok!
A novellaíró versennyel kapcsolatban kitettem egy szavazást. A verseny csak akkor fog elindulni, ha elegendő szavazat illetve jelentkező összegyűlik, mert 3-4 jelentkező esetén nemigazán tudnánk "hiteles" és jó versenyt rendezni. Köszönöm akik már szavaztak - jól esik, hogy azért van érdeklődés -, aki pedig még nem szavazott, de lenne kedve hozzá az csak bátran voksoljon :)
A következő részt hamarosan hozom, addig is itt egy újabb videó! :)


video

2015. július 3., péntek

Összetörve - 2. rész

Sziasztok!
Itt az újabb rész, illetve egy kis szavazás. 
Arra gondoltam csinálnék egy novellaíró versenyt és érdekelne a véleményetek!
Jó olvasást! 


2.    rész

Bill Kaulitz fáradtan, meggyötörten kanyarodott be autójával a zárt lakópark felé vezető útra. Hetente egyszer bejárt a városba, hogy csoportterepián vegyen részt, amit utált, de megígérte Emmának. Május óta, mióta kiköltöztek a tengerpartra rendszeresen részt vesz a foglalkozáson és végül rá kellett jönnie, hogy a kezelés segít.
Kimerültnek érezte magát az elmúlt másfél órától, melyet mások problémáinak meghallgatásával töltött, nem vágyott másra, mint egy kellemes fürdőre és hogy aludhasson. Ahogy halad az úton az előtte elterülő tenger látványa, a levegő sós illata nyugtatóan hatott rá. Szerette ezt a csendes kis várost, mely csak egy postából, egy étteremből és a hozzá tartózó kávézóból, élelmiszerboltból, könyvesboltból és egy kisebb múzeumból állt, amely a kicsiny település emlékeit őrzi. Bár ő sosem használta ki a tengerpart és a zárt lakóparki részt adta lehetőségeket, tudta, hogy Emma jó helyen van. Ő igazán szereti ezt a helyet, nagy sétákat tesz Brixie-vel a parkon, ellentétben vele… neki mindegy, ha süt a nap, vagy vastag komor ködréteg borul a partra. Nem szeretett emberek közelében lenni, látni a parton andalgó szerelmes párokat, játszadozó gyerekek vidám kacagását hallani, miközben benne leírhatatlan fájdalom és üresség honolt. Ő csak ágyba bújva, a négy fal között gyötörte magát emlékeivel, melyek, ha fájdalmasak is úgy érezte nélkülük megsemmisülne. Emiatt gyakran bűntudata támadt, hiszen számára ott van Emma, legfőbb támasza, reménye, ő még is képtelen talpra állni.

Amint behajtott a kapun intett Robertnek, az ötvenes éveiben járó, ősz hajú, kissé kopaszodó biztonsági őrnek, akit mindenki tisztelt a lakók közül. Tisztelettudó, barátságos, tipikusan olyan ember, akinek egyetlen mosolya is melegséggel tölti el az embert. Habár az élet vele sem volt kegyes még is vidám, kedves és türelmes, a gyerekek egyszerűen imádják, gyakran játszik velük. Akárhányszor látják az emberek, mindig az újság bújja, vagy egy könyvben van elmélyedve. Ennek köszönhetően rendkívül bölcs, megfontolt, okos, sokat tudó ember.
Miután felhajtott a kocsi feljáróra leállította a motort, felsóhajtott és percekig némán ült a kocsiban. Túl fáradtnak érezte magát, hogy megmozduljon, bemenjen és találkozzon Sandyvel – a 16 éves szomszéd lánnyal, aki Emmára „vigyázott” mikor ő a városba utazott, de rendszerint inkább csak a telefonon lógott naphosszat – és vacsorát főzzön. Az étel gondolatára még a gyomra is liftezni kezdett.

– Jó napot Mr. Kaulitz! – üdvözölte Sandy Billt, amint belépett a konyhába.
– Üdv, Sandy! – tette le a bevásárló szatyrokat a pultra. – Minden rendben volt?
– Persze, Uram! – felelte miközben lelkesen törölgette az elmosott edényeket.
– Emma? - kérdezte Billt miután körbe nézett a nappaliban.
– A szobájában rajzolt legutóbb. – felelte a lány és az utolsó tányért is a helyére rakta.
– Redben. Köszönöm, hogy átjöttél.
– Jövő héten ismét jövök. Viszlát! – válaszolta, majd sietősen távozott.

Bill az emeletre sietett, hogy megnézze Emmát, ám mikor benyitott a lány szobájába üresen találta azt.
– Emma? – kiáltotta el magát, de válasz nem érkezett. Lesietett a lépcsőn és benézett a fürdőben, de ott sem találta. Rémülten szaladt ki a verandára és a partot kezdte fürkészni. Megkönnyebbülten sóhajtott fel amint megpillantotta a kis Emmát amint Brixie-vel szaladgálva hazafelé tartanak.

– Hol voltál? – szegezte neki a kérdést Bill. Emma látta az aggodalmat apja szemében.
– Sétálni voltam Brixie-vel. Egészen odáig. – mutatott a szabad strand irányába. – Kicsit tovább tartott az út hazafelé, Brixie folyton megkergette a sirályokat.
Bill végre megnyugodott és halvány mosoly kíséretében megsimogatta Emma futástól kipirult arcát. Csak ekkor vette észre, hogy lánya egy papírt szorongat a kezében.
– Ez micsoda? – kérdezte érdeklődően.
– Lerajzoltam Brixie-t. Képzelt most már tudom, hogy kell megcsinálni a hátsólábát. – felelte lelkesen és odanyújtotta apjának a rajzot.
- Ügyes vagy! – ahogy nézte a rajzott megállapította, hogy valóban jól sikerült és tényleg hasonlított Brixie-re. Ezt a tehetségét az anyjától örökölte, neki is kiváló érzéke volt az ilyesmihez. – Igazán szép lett! – nyújtotta vissza a rajzott, majd a konyhába sétált.
– Még csak most tanulgatom, de majd sokat gyakorlok! – fecsegte Emma és belekortyolt egy pohár narancslébe.
 Éhes vagy?- kérdezte Bill.
– Nem igazán. De később majd csinálhatok pizzát. – ajánlotta fel Emma. Tudta, hogy apja számára nyűggé vált a főzés, megutálta. Régen viszont sokat főzött, gyakran Emma is élvezettel segítkezett neki. Jól szórakoztak közben. Most azonban többnyire csak salátán és mirelit félkész ételeken éltek, melyek ott tornyosultak a mélyhűtőben.
– Jól hangzik. De főzhetek is valamit. – Szinte minden este elhangzott köztük ez a beszélgetés. Emma olykor jobbnak látja, ha apja főz valami rendes vacsorát is, mert addig is csinál valamit, nem csak fekszik, sír és alszik egyfolytában. A csoportterápiás napokon azonban még kimerültebbnek, szomorúbbnak látszik, ezért inkább ő készít vacsorát.
– Nem igazán vagyok most éhes. – A rövid beszélgetést követően Bill lefeküdt és Emma is a szobája vonult Brixie társaságában.


Már besötétedett amikor Emma átment Billhez. Fel akarta ajánlani, hogy majd ő elkészíti a vacsorát, de Bill addigra már elaludt. Az ágy végében lévő puha takaróért és gondosan betakargatta édesapját. Most milyen nyugodtnak és békésnek tűnik. – tűnődött el, majd egy puszit nyomott apja borostás arcára és halkan becsukta maga után az ajtót. Lement a konyhába és megette Brixie-t, majd magának is kent egy szelet baracklekváros kenyeret, melyet a tv előtt ülve elmajszolgatott. Egy darabig még nézte a tv-t, majd Brixie hangos hortyogására lett figyelmes. Biztosan kimerítette sirályok kergetése. Mosolyogva kapcsolta ki a készüléket, lekapcsolta a villanyt és csendben visszament a szobájába. Megmosakodott, fogatmosott, átvette rózsaszín nyuszis pizsamáját majd ágyba bújt. Az éjjeli lámpájának támasztott rajzott nézte és szüntelenül Tomra gondolt. Milyen jó, hogy találkozott vele és megmutatta, hogyan rajzolja meg hűséges társa hátsó lábait. Alig várja, hogy újra találkozzanak. Pár perc múlva álomba merült és álmában Bill újra volt mint régen.

2015. május 9., szombat

Összetörve - 1. rész

Sziasztok!
Itt is van az első rész. Kissé hosszas bevezetése, de remélem tetszeni fog!
Véleményetekre számítok! 
Jó olvasást!

1.    rész

Didergős, ködös napok köszöntötték júliust, épp úgy, mint azon napon is. Hűvös szél süvített el az öböl felett, fodrozódó hullámokat alkotva – a máskor oly békés, tükörsima tengeren -, hömpölygő homokfelhőt képezve a levegőben.
Emma ezen a napon is – mint az elmúlt hetekben mindennap – leszegett fejjel, dacolva a szél ellen – ballagott a tengerparton hűséges társával Brixie-vel, a 3 éves tejeskávészínű labradorjával.
Lassan haladtak a lakóparktól az öböl túlsó végén előrülő szabadstrand felé. A zord idő miatt elnéptelenedett a part, rajtuk kívül aligha merészkedett ki valaki. De Emma nem bánta. Ámulattal figyelte egyetlen barátját, miként szaglászik a partot csapdosó víz peremén, vagy ugatja meg a feltámadó szelet, majd jóízűen felkacagott, mikor vad csaholással hátrahőkölt egy-egy tarisznyarák láttán. Régóta járták végig ezt az utat, a vak is láthatta milyen jó barátok.
Az öböl túlsó részén a strandot ütött-kopott egyszerű, szerény kis faházak szegélyezték. Napsütötte időben a part ezen része nyüzsgött, pezsgett az élettől, ám ilyen barátságtalan időben kihalt volt, csakúgy, ahogyan a  lakóparki rész, amit egy-két szörfözőn kívül nem látogatott meg senki.

A kislány épp a faházakkal tarkított parti részre ért, amikor a távolban észrevett egy kempingszéken üldögélő férfit. Festett. Emma megállt és a férfi felé tekintett, míg Brixie üldözőbe vette a fövenyen megpihenő sirályokat. Emma leült a homokba, tisztes távolságra a festőtől és onnan nézte miként dolgozik. A kislány örömét lelte ebben, ablakából gyakran figyelte a távolban szorgosan munkálkodó helyi halászokat, vagy az épp kikapcsolódásra, szórakozásra vágyó szörfösöket.
Hosszú ideig ült a hűs homokban, észre sem vette, hogy Brixie mikor szaladt vissza hozzá és telepedett le mellé. Megsimogatta, de tekintetét le sem vette a különös férfiról. Hamarosan eleredt az eső, így Brixie és kis gazdája visszaindultak a bús, és komor lakópark felé.

Másnap délelőtt gyéren sütött a nap, de a fel-fel támadó szél épp úgy felborzolta a vizet és a parti homokot, mint előző nap. Ennek ellenére Emma és Brixie már korán reggel útnak indultak a parton, bízva benne, hogy a férfi most is ott fog festeni. Szinte futva tették meg az utat a szabadstrandig. A partot az egymást kergető, viháncoló gyerekek önfeledt nevetése töltötte be. Emma rég nem hallott ilyet, már majdnem egy teljes éve, hogy édesapja szomorú magányában osztozik. A gondolatra még inkább elszomorodott, de bízott benne, hogy az ismeretlen férfi ismét a parton fog festeni, így nézheti majd a távolból.
Míg Bixie a víz partján szaglászott, ő addig fürkésző tekintettel nézett körül, hátha meglátja a férfit, ám nem találta. Csalódottan sóhajtott egyet, majd a föveny mentén korábban talált botot eldobta, Bixie pedig farok csóválva szalad utána és hozta vissza gazdájának.

*

Ebéd után – mely ismét egy mirelit pizza volt – Emma újból sétálni készült.
– Ne menj messzire Emma!
– Csak a strandig megyek. – felelte a lány.
– Jól van. – jött a halk válasz. – Vigyázz magadra, én ledőlök egy kicsit.
– Vigyázok apa! – tekintett apjára és összeszorult a szíve. Annyira megváltozott! Haja kócos, szemei pirosak, melyet sötét karikák öveznek, pedig egész nap csak alszik. És sovány, túlságosan is…

Amint elérték a strandot a lány már messziről kiszúrta a színes kempingszéket. A férfi megint festett, pont ott, ahol előző nap is. Emma most a távolban telepedett le a homokba, és onnan figyelte a férfit, milyen apró mozdulatokkal festi meg a részleteket. Tetszettek neki a színek, a hullámzó tenger és a naplemente is, amely a képre került.
Kisidő elteltével fel állt és közelebb merészkedett, a föveny szegélyénél foglalt helyet a festő háta mögött, így az nem vehette észre. Most már nemcsak a készülő festményt, hanem a férfit is jobban megnézhette. Annyi idős lehet, mint az apukája. Barátságosnak tűnt, de egyben komolynak is, ahogy elmélyülve festette a képet. Az is feltűnt neki, hogy a haja éppolyan hollófekete, mint Billé, csak ez bohókás fonatokban van copfba fogva. Kopott farmert, laza világos pólót és egy fekete strandpapucsot viselt.
 Miközben elmélyülten vizslatta hol a képet, hol a férfit óvatosan még közelebb merészkedett, és észrevette, hogy az nem létező vitorlásokat fest a vászonra. A férfi lehajolt, hogy kimossa ecsetét a vízben, mikor megpillantotta az őt figyelő kislányt. Nem szólt hozzá, csak halványan rámosolygott.
– Szeretsz festeni? – kérdezte a férfi percekkel később, mikor hátrapillantott, hogy a lány nézi-e még.
– Igen. – felelte félszegen. Eszébe jutottak apja szavai, miszerint ne álljon szóba idegenekkel. – Bixie-t szoktam lerajzolni, ő a kutyám. – tette hozzá.
– Megmutatod? – kérdezte a férfi és egy vázlattömböt valamint ceruzát nyújtott a lány felé. A lány habozott egy pillanatig, majd felállt és elvette a papírt és a ceruzát, majd letelepedett a festő mellé.
– Miért festesz hajókat a képre, mikor nincsenek is ott? – kérdezte, míg ő lerajzolta Bixiet.
– Tudod, elképzelem őket. Ha a saját ötleteidet is belecsempészed a képre, akkor válik különlegessé. – felelte mosolyogva. – Egyébként Tom vagyok. Tom Trümper.
– Én pedig Emma Kaulitz. – felelte a lány vidáman, majd csalódottan pillantott rajzára. – A hátsó lábát sosem tudom megcsinálni.
– Had nézzem. Szabad? – kérdezte mielőtt belejavított volna a lány rajzába. – Egész ügyes vagy! Nézd, húzz egy vonalat így, egy másikat pedig így. Így olyan mintha futna. – nyújtotta a lány felé az immáron kijavított rajzot, majd csomagolni kezdett.
– Anya is sokat festett régen. – szólalt meg Emma. – Tom azonnal felfigyelt a múlt időre, de nem tudta, hogy csak abbahagyta-e a festést, vagy elhagyta őket.
– Ő is festő?
– Nem, ő nem művész, rajzot tanított az iskolában. – ahogy ezt kimondta felsóhajtott és szomorúan nézett a férfira. – Most már haza kell mennem. – alig hogy ezt kimondta Bixie már a lábánál is volt.
– Talán találkozunk még. – mosolygott rá Tom szelíden. Bár már régen nem beszélgetett gyerekekkel, a bájos kislány még is mosolyt csalt az arcára. Egészen megkedvelte.
– Biztosan, nyaralni jöttünk. – felelte a lány immár mosolyogva. – Köszönöm, hogy rajzolhattam Önnel Mr. Trümper.
– Tom. Én pedig köszönöm, hogy meglátogattál. – Emma rámosolygott majd, Bixie-vel futásnak eredt.
– Viszlát, Tom. – kiáltott vissza még utoljára.

Miután Tom összeszedte holmiját és hazasétált kopottas faházához. Leült a fotelbe és ahogy Emmára gondolt beléhasított a fájdalom. Tekintettét egy falon csüngő képre emelte.

2015. április 24., péntek

Video Update

Sziasztok!

Először is szeretném megköszönni Nektek, hogy már a 91. 000 látogatót is túlléptük. Mikor elkezdtem a blogot annak idején nem is gondoltam volna. Nagyon sokat jelent ez nekem, az pedig még többet, amit az utóbbi időben kellemes meglepetésként tapasztaltam. 
Érdeklődtetek páran a bloggal, illetve a történetekkel kapcsolatban. Őszintén, nem gondoltam, hogy lenne igény rá, illetve olvasó, ezért is hanyagoltam el a blogot egy időre. De most már visszatértem és remélhetőleg rendszeres jelleggel tudok hozni Nektek friss részeket, novellákat. 
Addig is gondoltam hozok nektek egy ksi videót, mert ez már úgy is régen volt! :)

video

2015. április 18., szombat

Összetörve


A kis 11 éves Emma életét tragédia és magány árnyékolja be. Miközben édesapja egyre inkább elmerül a gyász sötét tengerében, ő magányosan éli életét egyetlen hűségés társával, a kutyájával Brixie-vel.
Egy nap a tengerparton sétálva találkozik egy különös férfival, aki kedvességével melegséget varázsol a kislány életébe.
Bill bizalmatlan az idegennel szemben, ám a férfi varázsa idővel rá is hatni kezd és észrevétlenül lép a gyógyulás útjára.
---------------------------------------------------------------------------------------

Szerző: Eva Kaulitz
Kategória: twincest not-related, slash
Korhatár: 12-16
Szereplők: Bill Kaulitz, TomTrümper, Georg Listing, Saját női karakter
Műfaj: romantika
Fő párosítás: Bill/Tom
Mellékpárosítás: Tom/Saját női karakter
Figyelmeztetés: felfokozott érzelmek
Befejezett: nem