2014. november 15., szombat

Helyzetjelentés II.

Sziasztok!

Köszönöm szépen mindenkinek, aki szavazott! Mint láthatjátok már el is készült a blog, - a linket oldalt találjátok, ha képre kattintatok - hamarosan pedig a történetek is felkerülnek.


Ezen a blogon szintén átdolgozásra kerülnek az eddigi történetek. Ha felkerül egy ilyen rész, azt chatben fogom jelezni nektek, szóval akit érdekel és szívesen elolvasná őket "újra", az néha lessen be!


2014. november 2., vasárnap

Helyzetjelentés és szavazás

Sziasztok!

Mint láthatjátok ennyi kihagyás után sem résszel jövök. Ennek számos oka van, amiből most csak egyet emelnék ki. Régóta gondolkodom rajta, de úgy voltam vele inkább megkérdezlek Titeket is, hiszen a blog elsősorban értetek van.
És akkor amiről szó lenne:

Mint észrevehettétek a blog kezdetben TWC-s történetekkel indult, aztán szépen lassan kerültek fel hagyományos TH-s történetek is. Egy-két történet írása illetve feltöltése között előfordul huzamosabb időkihagyás is, ami szerintem eléggé meglátszik a történeteken. Már régóta tervezem, de most rá is szántam magam, hogy újra „nekik essek” és kicsit átformáljam, átalakítsam őket, valamint a blogot is kicsit alakítgatnám. Ekkor merült fel bennem a kérdés, hogy mi lenne ha testvéroldalként indítanék egy másik blogot is, így  a két témájú történetek szétválhatnának a blogon, hisz úgy vélem sokan vannak, akik nem kedvelik a TWC világát, viszont a másikat szívesen olvasták/olvasnák. Mind a kettőhöz rengeteg ötleteim, történeteim vannak készülőben, de úgy gondolom, hogy a kettő szétválasztva valamivel jobb lenne.  

Ezzel kapcsolatban lennék kíváncsi a véleményeitekre! Valószínűleg lesz majd szavazás azzal kapcsolatban is, hogy milyen típusú történeteket, novellákat olvasnátok szívesen, illetve, hogy milyen újításokat, változásokat szeretnétek, de természetesen ezt leírhatjátok kommentben vagy e-mailben is, szívesen fogadom őket és nagy segítség is lenne!


Köszönöm, ha szavaztok és hamarosan jelentkezem!