2014. augusztus 9., szombat

Deniii novellája: Schrei

Sziasztok!
Mint láthatjátok, ma Deniii novellájával érkeztem.
Nekem nagyon tetszett, régi emlékeket idézett fel bennem, még egyszer köszönöm az élményt!
Nektek hogy tetszik? Várjuk véleményeiteket!
Jó olvasást!

Oké srácok. Pihenjetek egy kicsit.. –azzal ki is trappolt a kis szobából. Pedig most kezdtem belejönni. Már majdnem megszólaltam, amikor a félelem kötelei visszarántottak. Nem mondhatok semmit. Másoknak biztosan nem tetszene. Néha magammal is kéne törődnöm. De ez nem most van, nem akarom mások szünetét tönkretenni.

– Héj, Tom! – emeltem tekintetem gyönyörű, várj mi? Gyönyörű? Ilyenen nem járhat az eszem. Bátyámra.

– Mi van?! – de rám sem nézett csak továbbra is a maga előtt lévő fiút pásztázta.

– Csa… Csak azt szeretném ké…kérdezni, hogy ha vége van a próbának elmegyünk valahova ebédelni? – de ahogy kimondtam rögtön tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége. Rám kapta tekintetét és majdnem ordítva mondta ki ezeket a szavakat.

– Bill! Hagyjál már! Fontos dolgokról beszélünk! – Azzal visszafordult Georghoz „Az a szőke?” igen, látom mennyire fontos lehet a beszélgetés… na mindegy. Gustav csak megrázta a fejét a dobok mögül. Lassan fölállt majd odasétált hozzám.

– Hagyd… Tessék. Idd meg. – nyomott a kezembe egy Red Bullt. Fölerőltettem egy mosolyt az arcomra. Nem akartam a legjobb barátom szemében is bunkónak tűnni. Az ablak felé fordultam, ami előtt a tesóm csodálatos alakja volt kivehető. Mogyoróbarna szemek, tökéletes arc, telt – puhának látszó ajkak. Csodálatos. Legszívesebben odamennék és megcsókolnám vagy valami. Most parancsolhatnék a gondolataimnak vagy valami, de minek? Ezeket egyedül én hallom! Ez az egy dolog, ami az enyém! Éreztem, ahogy az indulatok kiülnek az arcomra és Gustav valami nyugtatás félét kezd nekem beszélni. Nem hallottam, nem is láttam. Fölpattantam a régi karosszékből, felkaptam a kabátom és kiszaladtam a teremből. Szaladtam az utcára, egyenesen, amíg a városközpontba nem értem. A decemberi szél havat fújt az arcomra, de nem érdekelt csak mentem és mentem. Nem érdekelt senki és semmi. Letelepedtem egy padra és ott ültem, nem tudom, hogy meddig szerintem mát hét óra is elmúlt már. Kezd sötétedni, haza kéne mennem. Nagy nehezen fölkászálódtam és haza indultam. Kabátomat földobtam a fogasra. A szobámban megszabadítottam magam az átázott ruháktól és ránéztem az órára „19:56”. Ledobtam magam az ágyra és egy könyvet vettem a kezembe. Éppen hogy egy sort elolvastam, amikor hangokat hallottam a másik szobából „Ohh, Toooom. Add vissza! Te kis huncut! /nevet/ Ezért még meg leszel büntetve!”. Nem hiszem el. A tesóm egy napot sem bír ki a luxus kurvák nélkül? Miért jó ez neki? És engem miért nem vesz már észre?... Ezer meg ezer kérdés fogalmazódott meg bennem. Leszaladtam a kocsiba és elindultam ahhoz az emberhez, aki ilyenkor mindig meg tudott érteni és ki tudott segíteni a mély gödörből. Megálltam az ajtó előtt. „Gustav Schäfer”. Ez lesz az, benyomtam a  csengőt és hamarosan hallottam a lábai dobogását, ahogy a lépcsőn jön lefelé. De nem hagytam abba. Zokogva nyomtam a csengőt, mint egy pszichopata. Nyílt az ajtó. én pedig egyenesen a fiú karjaiba zuhantam.

– Úristen Bill! Mi történt? - kérdezősködött, de szerintem ő is tudta, hogy erre most egyhamar nem fog választ kapni. Leültem egy székre ő pedig kiment a konyhába. – Tessék. Epres. – mosolygott és a kezembe nyomott egy gőzölgő bögrét. Mormogtam valami köszönöm félét és belekortyoltam a teába. – Tehát mi történt? – de nem válaszoltam,m csak néztem ki az ablakon.

– Látod azt az épületet? – mutattam remegő kézzel az ablak felé.

– Persze. Nem rég újították föl.

– A tetejére föl tudnánk vinni pár erősítőt?

– Persze, de minek is?

– Majd elmondom! Induljunk! – többet nem is kérdezett, csak hagyta, hogy irányítsam. Már minden megvolt csak össze kellett szerelni a mikrofont az erősítőkkel, amikor szirénát majd hangokat hallottunk. „Jöjjön és nem esik bántódása!” – Ezek zsaruk. Innen nem mehetek vissza. – néztem kétségbeesetten Gustavra.

– Vidd a mikrofont. Ezt hiszik, egyedül vagyok. Lemegyek te pedig megcsinálod amit szeretnél! – Azzal le is szaladt. Egy pillanatra melegség öntötte el a szívemet, de ezzel nem állhattam le. Viszonylag gyorsan összeszereltem az erősítőket, de nekem ez is egy örökkévalóságnak tűnt. Megragadtam a mikrofont de hirtelen nem tudtam mit kéne tennem. Gyerünk Bill! Most nem hátrálhatsz meg! Azzal egy óriásit ordítottam a mikrofonba, ami egész Magdeburgban visszacsengett. Kezdtem: „ Ja, ich bin! Bill Kaulitz! Ich habe etwas zu sages! Ich bin verliebt! In der Liebe mit meinem Bruder! Die Zwillige… Tom. Ich liebe! Aber ich weiß nicht wie der Himmel Bruder! Ich bin verliebt!!!!! / „Igen én vagyok! Bill Kaulitz! El kell mondanom valamit! Szerelmes vagyok! Szerelmes a testvérembe! Az ikrem… Tom. Szeretem! De nem mint egy testvért! Szerelmes vagyok! SZERELMES VAGYOK!!!!!” / Azzal kitört belőlem a zokogás. Annyira sírtam, hogy alig vettem észre a derekamon lévő két kezet. Hátrafordultam és ott állt Ő. Életem szerelme. Tom. Arca vészesen közeledett az enyémhez és egy gyengéd csókot lehelt ajkaimra. Sírva bújtam hozzá és öleltem át. Erős kezei közt biztonságban éreztem magam. Végre egy hely ahol biztonságban érzem magam. Ahol szeretnek, ahol végre nem kell hazudoznom…


Vége

2014. augusztus 5., kedd

Életem az ikrek húgaként - 70. rész

Sziasztok!
Mint láthatjátok végre meghoztam a folytatást!
Szeretném megköszönni mindazoknak akik szavaztak a novellaíró versennyel kapcsolatban. A végeredmény alapján viszont csak 4 jelentkező lenne, ami nem hiszem, hogy egy igazi versenyt jelentene. Mindazonáltal nagyon örültem neki, hogy ennyien kíváncsiak vagytok a novellákra, így Angellel arra jutottunk, hogy szívesen publikálom az oldalon a műveket. Ha valaki esetleg rendelkezik már kész novellával, vagy már elkezdett rajta dolgozni, az bátran küldje el az oldal e-mail címére mikor kész lesz vele és szívesen felteszem őket. 
Még egy észrevétel! Korábban kaptam egy e-mail, szintén publikálással kapcsolatban, visszaírtam, de további választ nem kaptam, így ha esetleg nem kapta volna meg a válaszomat az illető, akkor írjon nyugodtan és várom a ő művét is. Most pedig itt a rész! 
Véleményeiteket továbbra is várom komment vagy chat formában!
Jó olvasást!


Életem az ikrek húgaként

70. rész – Egy újabb turné és egy újabb meglepetés készülőben…

A jó hangulatban eltöltött közös vacsora után mindenki elvonult a szobájába.
Bill az ablakban állva kémlelte az előtte elterülő várost. A hó továbbra is nagy pelyhekben hullott, fehér leplével lassanként beborítva a várost.
- Szegény Scotty biztos fázik, és vacsorát sem kapott. - merengett el Bill szomorúan amint szeme előtt megjelent a vidáman ugrándozó pajkos kiskutya.
– Biztos vagyok benne, hogy nagyon is jól van. Tudod, hogy mennyire szeret a hóban játszani. Indulás előtt pedig én adtam neki enni. Ne aggódj emiatt. – sétált Tom öccse mögé az ablakhoz és gyengéden átölelte. Haját finoman arrébb söpörve lágy puszikkal porította be nyakát. Bill megremegett mikor megérezte bátyja meleg leheletét miközben beszélt hozzá, majd sűrű pilláit lehunyva élvezte a kényeztetést.
Tom lassan maga felé fordította, majd ajkait ikre dús ajkaira tapasztotta, és mohón ízlelgetni kezdte azokat.
Bill mondani szeretett volna még valamit, de az érzés, amit testvére egész arcát elhalmozó lágy csókjai keltettek benne, minden szót elfelejtetett vele. Ébredező vágya hatására hevesen viszonozni kezdte bátyja édes törődését. Tom válaszul finoman belemarkolt a fenekébe - ezzel is közelebb húzva magához- majd csípőjét öccse ágyékához nyomta, melynek hatására Billből egy jóleső mély sóhaj tört fel.
– És ha valaki meghallja? – kérdezte Bill kiszáradt torokkal.
– Szerintem Évi nem véletlenül szánta nekünk ezt a szobát az emeleten. – nézett öccsére sejtelmesen, majd válaszra sem várva csípőjére zárva Bill lábait az ölébe kapta és az ágyra fektette. 





Másnap reggel Georg gyengéd simogatására ébredtem. Mosolyogva bújtam ölelésébe, imádom, ha így ébreszt fel. Szemeimet kinyitva mosolygó tekintetével találtam szembe magam, mely mindig olyan békességet és nyugalmat sugároz. Egy kósza tincset elsöpörve arcomból puha ajkaival enyémre tapad.
– Jó reggelt, kicsim! – simított végig arcomon és én máris doromboltam, akár egy jóllakott kiscica.
– Jó reggelt neked is! – hajoltam közelebb még egy csókért. Dús ajkain finoman végignyaltam, mire azok elváltak egymástól bebocsátást kínálva nyelvemnek. Finoman alsóajkába harapva újra meg újra birtokba vettem.
– Milyen kis huncut ma reggel valaki! – nézett rám sejtelmesen és csípőjére ültetett. Hálóingem pántját lefele kezdte húzni vállamon - miközben ujjaival bőröm cirógatta -, majd mindezt lassan megismételte a másikoldalon is. Meleg tenyerét végigvezette le a karomon, miközben nyakam és kulcscsontomat hintette be apró csókokkal.  Érintésére libabőr borította be a testem. Megmarkolta a derekamat, majd megkezdett útját folytatta felfelé, majd tenyerei melleimen állapodtak meg. Finoman megmarkolta, majd elégedettséggel húzott még közelebb magához és eldöntött az ágyon.
– Azt hiszem egy picit nagyobbak lettek. - suttogta két csók között. – És úgy tűnik, hogy egy kicsit sem bánod. – vigyorogtam rá, majd kibújva mellőle köntösömért nyúltam.

– Ilyen korán felébredtetek? – kérdezte anya, mikor látta, hogy már az ebédlőben terítünk.  – Segíthetek? – kérdezte, de választ sem várva kikapta Georg kezéből a teától gőzölgő kancsót és az asztalra helyezte.
Hamarosan mindenki összegyűlt az étkezőben, így nekiláthattunk reggelink elfogyasztásához.
– Georggal arra gondoltunk, hogy idén itt ünnepelhetnénk szentestén. – vetettem fel előző esti gondolatunkat.  
– Ez remek ötlet, így végre itt is eltölthetünk veletek egy kis időt. – vélekedett Bill, mire a többiek is helyeslően bólogattak. – Akkor munkára fel emberek, ez nem fog eltűnni innen magától - csapta össze tenyerét Gordon és a fiúkkal nekiláttak az este leesett hó eltakarításának. Mi pedig Billel a ház feldíszítésén ügyködtünk – elvégre nyakunkon karácsony-, mikor dudaszóra, lettünk figyelmesek.  Hamarosan David jelent meg a nappaliban háta mögött Tommal, Gustavval és Georggal. 
– De jó, hogy mind itt vagytok. Meg kellene beszélnünk pár dolgot.  – tért rögtön a lényegre, majd helyet foglalt a kanapén. – Tegnap telefonáltak a Record News-tól. Érdeklődtek egy újabb sajtótájékoztatóról. Szerintem ez kitűnő alkalom lenne, hogy bejelentsük Évi és Georg eljegyezték egymást. Továbbá a közelgő hazai mini turné időpontjait is közzétehetjük. Nem húzhatjuk tovább az időt, csoda, hogy eddig nem derült ki, az meg pláne, hogy trónörökös is érkezik. 
- Egy újabb turné? – kérdeztem értetlenül. – Erről nem is tudtam.  
– Szervezés és egyeztetés alatt állt a dolog eddig, de egyre több nagyváros kér fel minket.
 – Nem akarom Évit egyedül hagyni. – szólt közbe Georg.
- Ez csak egy pár helyszínes esti mini koncertet jelent az ország területén. És nyílván a baba érkezésekor te is és természetesen a többiek is Évi mellett szeretnétek lenni, így akkorra terveznénk egy kisebb-nagyobb szünetet. – ecsetelte David.
 – Nos, szerintem is ez a legjobb megoldás. Az ünnepek után megtartjuk a sajtótájékoztatót, addigra pedig véglegesítjük a koncert időpontokat is. – vélekedett Bill.
– Szerintem is. Most még jól bírom és anyuéknál elleszek addig. – szóltam én is közbe.
– Biztos vagy benne?  - kérdezte Georggal.
– Persze és különben is a rajongók is számítanak rátok. Had legyen nekik is felejthetetlen az év vége.
– Remek. Akkor még ma felhívom a Record News-t, hogy bejelentsem a sajtótájékoztatót.  – mondta és azzal távozott is.
- És én még azt hittem, hogy nyugis lesz ez a tél. – sóhajtott Gustav. – Felejtsd el öregem! – veregette vállon Tom „együtt érzően” idétlen fejet vágva, mire válaszul egy barackot kapott a fejére.

folytatás következik