2014. május 8., csütörtök

Életem az ikrek húgaként - 69. rész

Sziasztok!
Ahogy ígértem újra itt az Életem az ikrek húgaként folytatása! Továbbra is számítok véleményeitekre!
Jó olvasást!


Életem az ikrek húgaként

69. rész – „Hiányoztál…”

Egy hosszú, álmatlan éjszaka után fáradtan ébredtem másnap reggel. Egész éjszaka csak forgolódtam, minden apró kis neszre felébredtem.
A ház még félhomályba és csöndbe burkolózva szunnyadt, ahogy a konyhába érve teavizet készítettem fel. Amíg vártam, hogy melegedjen az ablakon tekintettem ki. Az ébredező várost szürke felhők borították be, talán esni fog a hó. A gondolatra is kirázott a hideg. Szerettem a hóesést, de nem most, amikor minél előbb Magdeburgba akartam lenni, hogy Georggal lehessek, hogy végre megölelhessem. Rettenetesen hiányzott.
Gondolataimat egy álmos nyüszítés zavarta meg. Scotty az ablak alatt ülve figyelt engem, vélhetően ő is még csak most ébredt fel. Halványan rámosolyogtam, majd a teáskanna felé fordultam.
– Már is fent vagy, kicsim? – Gordon lépett be a konyhába és egy puszival üdvözölt. – Olyan nyúzottnak tűnsz, minden rendben? – fürkészte a tekintetem aggodalmasan, majd két bögrét vett elő.
– Nem aludtam túl jól. Köszi. – nyúltam a bögre után és bele kortyoltam. – El tudnál vinni Magdeburgba? Mondtam tegnap Georgnak, hogy ne jöjjön értem, jobb, ha most pihen egy kicsit. De ha valami dolgod van, megkérem a fiúkat, biztosan…
- Persze, hogy elviszlek, kicsim.
– Mire kell megkérni minket? – kérdezte Tom ásítás közepette.

Az ebédlőasztalnál reggelizve gondolatban újra Magdeburgban jártam. El sem tudtam képzelni korábban, hogy hiányozhat valaki ennyire, a puszta gondolat, hogy ott vagyunk egymás mellett, láthatom őt, noha még csak pár nap telt el azóta, hogy hazament.
– Mi a baj kicsikém, alig ettél valami. – anyu aggódó hangjára lettem figyelmes.
– Nem vagyok éhes, mikor indulunk? – fordultam Gordon felé.
– Mihelyst befejeztük ezt. – széles mosollyal az arcán kortyolt bele kávéjába, tudta mennyire indulni szeretnék már, hogy elkerüljük a nagy forgalmat, az esetleges dugókat.
– Útra készen! – szólalt fel Tom pár perc múlva és már vette is a kabátját.
– Csak nem képzelitek, hogy egyedül mentek. Mi is látni szeretnénk az unokaöcsénk szobácskáját. – szögezte le Bill megvillantva 1000 wattos mosolyát, amire elnevettem magam. Szívet melengető érzés látni, mennyire várják, és már mennyire szeretik őt. – Nos, akkor mire várunk még? – ragadta meg a kocsikulcsot Gordon és mind az öten elindultunk. Örültem, hogy anyuék is jönnek, ugyanis mióta elköltöztem Georghoz, röpke villámlátogatásokon kívül, még nem igazán jártak nálunk.
Mikor az autó bekanyarodott a feljáróra azonnal megnyugodtam, hazaértem. Az ajtóhoz sietve a kulccsal kezdtem babrálni, ám az pillanatokon belül kinyílt. Georg állt az ajtóban széles mosollyal az arcán, majd a pillanat törtrésze alatt magához vont és szenvedélyesen megcsókolt.

– Mikor mész anyukádért? – kérdeztem miután gőzölgő teával a kezünkben letelepedtünk a nappaliban.
– Az orvos azt mondta fél 12-re elkészülnek a papírokkal.
– Addig készítek valami finom ebédet.
– Szükség van valamire a boltból, szívesen elmegyek. – ajánlotta Gordon.
– Köszönöm, azt hiszem minden van itthon.

Amíg Georg elment az édesanyjáért, a konyha megtelt élettel, finom illatokkal és hangos nevetgéléssel.
Egy röpke órácskán belül már az ebédlőasztalt körbeülve, beszélgetve fogyasztottuk el az ízletes ebédet. Georg anyukája szerencsére jobban van, fájdalmai sincsenek, de a teljes felépülés így is hetekig eltart majd.  Addig, amíg megkapja majd a járógipszet nálunk marad, hogy segítsünk neki.
A délután folyamán alkalmunk nyílt nagy családi beszélgetésre. A fiúk a bandával kapcsolatos aktuális eseményeket vitatták meg, míg mi nők a piciről, a közelgő karácsonyról és újévről cseverésztünk, majd kettesben hagytam anyut és Melissat.
– Egy kicsit elfáradtam, azt hiszem lepihenek. Ha szükség van valamire szóljatok. – mosolyogtam és az emelet felé indultam.
– Jól vagy? – Georg azonnal utánam sietet és letelepedett mellém az ágyra.
– Nincs semmi baj. Jó újra itthon. – mosolyogva nyúltam felé, ő pedig finoman ajkaimra tapadt. – Hé Georg.. öhm bocsi. – vigyorgott Tom az ajtóban – Arra gondoltunk áthívhatnánk Gust egy kis délutáni spontán csocsómeccsre. Na mit szólsz?
– Tőlem, ha már ennyire veszíteni akartok. – vigyorgott ő is, majd felállt.
– Alázd le őket. – súgtam oda nevetve.
– Azon leszek. Szeretlek. – puszilt homlokon, majd ki ment.

A délután hátralévő részét olvasással töltöttem, miközben lentről hallottam hogyan is folyik a mérkőzés. Jóízűen elmosolyodtam egy-egy vidám felkiáltásnál, ha gólt lőttek.
Pár órával később botorkáltam le a lépcsőn, még javában folyt a mérkőzés.
– Hogy álltok? – kérdeztem, miközben Gustavot üdvözöltem.
– Mint ahogy várható volt Tom és Gustav vesztésre állnak… már megint. – nevetett fel Bill és egy újabb gólt lőtt be.
– Nincs kedved beszállni? – kérdezte Gustav vigyorogva – Mondjuk, leválthatnád Georgot.
– Miért is ne? – kacsintottam Georgra.
– Ajajj. – nyögte Tom és belökte a labdát.
– Azt hiszem srácok ez nem volt valami bölcs döntés. – nevetett fel Bill jóízűen.
– Miért? – kérdezte értetlenül Gustav.
– Hát ezért. – Bill passzolta a kis golyót és belőttem a kapuba. – Basszus! – csapott az asztalra Tom és látszott rajta, hogy nagyon felbőszítette magát és eltökélte vége a puhánykodásnak és diadalmasan bedobta az újabb labdát.

– Azt hiszem, itt kell töltenetek az éjszakát, szakad a hó. – tekintettem ki az ablakon. – Megyek, előkészítem a szobákat. 
– Én hozok be még egy kis fát. – azzal Georg és Gordon eltűntek a fáskosárral a kezükben.
– Anyu tietek lesz a földszinti háló a fürdővel szemben, Melissaé pedig a másik. Srácok nektek a fenti vendégszobát szántam, remélem nem gond, hogy együtt lesztek, de Gus kapja a másikat és gondoltam kényelmesebb, mint a kanapé. – vigyorogtam az ikrekre sejtelmesen, mire vették a lapot.
– Abszolút nem gond. Feltéve, ha nem löksz le az ágyról. – bökte meg Bill bátyja izmos karját játékosan.

A kényelmes puha párnák közé bújva simultam Georghoz.
– Gyönyörű lett a babaszoba, el sem hiszem, hogy kész lett.
– Én pedig azt nem, hogy hamarosan itt lesz. – simított végig gömbölyű hasamon. – Mit mondott az orvos?
– Minden rendben van, legközelebb 2 hét múlva kell menni. Jut eszembe ezt elfelejtettem odaadni. – azzal átnyújtottam neki az ultrahangos képet. Ragyogó szemmel tanulmányozta a kis képet majd apró puszikkal halmozta el az arcom. Fülem mögé tűrt egy kósza tincset az arcomból majd újra birtokba a nyakam, vállam és kulcscsontom. Jóleső halk sóhaj fakadt ki belőlem amint finoman beleharapott a bőrömbe. Tenyerével végigsimított az oldalamon majd hálóingem szegélyéhez elérve finoman felhúzta az anyagot és az ágy mellé ejtette.
– Gyönyörű vagy. – cirógatott puha ujjaival és olyan lágyan tapadt ajkaimra, hogy szinte nem is éreztem. Gerincén végigsimítva hosszú selymes hajába túrva húztam még közelebb. Megérezve hogyan lesz csókja egyre szenvedélyesebb, mohóbb, követelőzőbb testemben azonnal fellobbant a vágy és még többet akartam belőle. Kissé eltolva magamtól lehúztam róla pólóját, majd tenyeremet végighúzva izmos mellizmán finoman megnyomtam. Azonnal tudta mit kérek és hátradőlt az ágyon. Apró nedves puszikkal hintettem be állcsontját a füle felé haladva majd elérve azt finoman beleharaptam az íves cimpába. Szemei halk sóhaj kíséretében lecsukódtak. Csókjaim útját folytattam a nyakán, éreztem amint egy pillanatra elakad a lélegzete. Izmos felsőtestén keresztül eljutva bokszere szegélyéig beszívtam finom bőrét, körmeimmel oldalát cirógattam mire egy mélyről jövő rekedtes nyögés tört fel belőle. Fölé hajolva ismét ajkaira tapadtam miközben combjába markoltam. Csípője megemelkedett, mire engedelmesen végigvezettem tenyerem a vékony anyagon - melyen keresztül már jól látható jelei voltam izgalmának-, és finoman megmarkoltam. Teste megremegett mire belemosolyogtam a csókba és lehúztam róla az anyagot.
Hátamra döntve felém kerekedett és végigsimított hasamon majd megszabadított az egyetlen zavaró ruhaneműtől miközben egy újabb csókért hajolt.
– Hiáh… hiányoztál!
– Ennyire? – kérdezte mosolyogva amint megérintve megérezte izgalmam.
– Nagyohn! – nyögtem bele csókjában mikor megéreztem, ahogyan finoman elmerül bennem és ringatni kezd.


Folyt. köv.