2013. augusztus 13., kedd

Életem az ikrek húgaként - 68. rész

Sziasztok!
Amint látjátok már is itt a folytatás. Lassan, de biztosan közeledünk a történet vége felé.
Köszönöm a véleményeket továbbra is várom őket. Továbbá jobb oldalt látható egy szavazás, hogy milyen novellát olvasnátok szívesen. Ha konkrét ötleted is van bátran írd meg e-malben(címet lásd fejléc alatt). Nagyon örülnék neki. Esetleg egy közös novellát is lehetne írni, ha van rá jelentkező.
Jó olvasást!

Életem az ikrek húgaként

68. rész – Váratlan fordulat

Sosem fogom elfelejteni Bill tekintetét, amint a monitort fürkészte. Nem láttam még ennyire izgatottnak és boldognak egyszerre. Még a kocsiban is csillogott a szeme, szája sarkában mosoly bújt meg. Melengető érzés borított el őt figyelve. Nem kérdés, hogy fantasztikus apuka lesz egyszer és kiváló nagybátyja a kisfiamnak.
Hazaérve a felvételt tanulmányozva Bill részletes beszámolóba kezdett a kicsi minden egyes rezdüléséről. Az örömöm azonban nem volt felhőtlen. Felsietve az emeletre felhívtam Georgot.
- Hogy van a kicsi? – kérdezte egyből. Igyekeztem megnyugtatni, hogy minden rendben, mire egy megkönnyebbült sóhaj volt a válasz.
- Anyukád jól van? – kérdeztem óvatosan, a hangjában fájdalom, félelem és idegesség bujkált.
- A munkatársa várt rám az előcsarnokban, amíg őt vizsgálatokra vitték. Jelenleg a műtőben van. – csuklott el a hangja.
- Tessék? – ültem le az ágy sarkára azt hittem rosszul hallok.
- Eltört a bokája és nem akarják, hogy a csontok rosszul forrjanak össze. Lehorzsolta a karját és beütötte a fejét. De szerencsére nincs agyrázkódása. – összeszorult a szívem hallgatva őt, ott akartam mellette lenni és kezét fogva vigasztalni.
- Holnap délután érted megyek.
- Nem kell, majd megkérem a srácokat. Menj haza, igyál egy forró teát és pihenj le. Majd otthon találkozunk. Nem lesz most már semmi gond.
- Rendben. Szeretlek! – suttogta.
- Én is szeretlek!
Későre járt már az idő, mikor úgy döntöttem átmegyek. Épp az előszobában vettem fel kabátomat, amikor Bill jött utánam.
- Hova mész? – kérdezte kíváncsian.
- Jörghöz. – válaszoltam.
- Veled megyek. – jelentette ki és már nyúlt is kabátjáért.
Némán tettük meg a szomszédos házig vezető utat, majd becsöngettünk. Néhány pillanaton belül már nyílt is az ajtó.
- Remélem nem zavarunk. - Jörg állt az ajtóban és meglepetten nézett Billre, majd mosolyogva reagált mondatomra.
- Dehogyis, gyertek be. – tárta kijjebb az ajtót és segített levenni a kabátomat. – Fáradjatok beljebb. – intet a nappali felé és ugyan azt a meglepettséget, félelmet még is örömöt éreztem rajta, épp úgy, ahogy legutóbb, amikor váratlanul betoppantam. Most azonban nem voltam egyedül. Éreztem rajta, hogy nem találja a szavakat, így ismét hagytam neki egy kis időt.
- Köszönöm a virágcsokrot, igazán gyönyörű. – mosolyogtam őszintén. – Most én hoztam neked valamit. – Billre pillantott, majd a felé nyújtott borítékra. Óvatosan kezdte kibontani, majd mikor tudatosult benne, mit is tart a kezében könnybe lábadtak szemei.
- Istenem, Eva. Köszönöm. – tekintett ismét a képre majd átölelt. Bill csak némán figyelte a történéseket.
- Hozhatok valamit inni, biztosan nagyon hideg volt odakint. – bontakoztunk ki az ölelésből.
- Egy tea jól esne, köszönöm.
- Barackos? – kérdezte mosolyogva, mire Bill felkapta a fejét.
- És neked mit hozhatok Bill? – suttogta nevét, mintha még mindig nem hinné el, hogy ő is itt van.
- Tea nekem is jó lesz, köszönöm. – Jörg azzal a konyhába sietett. Bill kérdőn nézett rám, mire bólintottam. Mély levegőt vett, felállt és utána ment.
- Segíthetek? – kérdezte és Jörg mellé sétált.
A nappaliban teánkat szürcsölgetve hallgattuk, amint Jörg ismét elmeséli a történteket a balesetről, a kórházról, az újságokról, amikor csöngettek.
- Majd én kinyitom. – szólt Melanie, aki időközben Angelikával a konyhában szorgoskodott. – Gyere nyugodtan, a nappaliban vannak. – invitálta be kedvesen az érkező vendéget. 
Az ajtóban megállva megköszörülte a torkát, mire mindannyian a hang irányába néztünk.
- Tohm. – suttogta maga elé és azon nyomban felállt.
- Zavarhatok? –kérdezte zavartan, mire Jörg hellyel kínálta. Melanie egy újabb csésze teát hozott Tom számára újra szembesültünk a szörnyű történésekkel, mikor Jörg újra és újra felidézte minden pillanatát, amire emlékezett.
- Büszke vagyok rád! – mondta Bill és szorosan Tomhoz bújva cirógatni kezdte.
- Miért? Mert átmentem? – Tom csak a plafont bámulta, miközben öccsét hallgatta.
- Azért mert képes voltál felülkerekedni saját magadon és az érzéseiden. Hogy rá tudtad venni magad, hogy eltekintesz az elmúlt 14 éven és a sok keserűségen. Hogy volt erőd és kitartásod átmenni és végig hallgatni őt.
- Volt más választásom? Elvégre mindenkinek jár egy második esély nem? – tekintett öccsére.
- Lett volna választásod. Ha úgy döntesz, hogy nem adsz neki második esélyt. De örülök, hogy helyesen döntöttél
- Én is örülök. – nézte ismét a plafont. – Őrület nem? Miken ment keresztül mi pedig azt hittük, hogy letett rólunk, eldobott minket. Hogy nem kellünk neki.
- Láttad az újság halmot?
- Hihetetlen mennyi lelki ereje volt Melanienak. Még erre is gondolt.
- Igen, erős nő. – helyeselt Bill.
- Tudod, azért jó tudni, hogy még ha utólag is, de valamilyen szinten nyomon követte az életünket. Alig, hogy felébredt szembesült vele, hogy eltelt 14 év. Hogy a lánya, akit utoljára ultrahangon látott már 14 éves. Aztán ideköltöztek, mit sem sejtve, hogy a lehető legközelebb került hozzánk. Hogy abban a rövid kis időben átnyálazta azt a rengeteg újságot. – Bill is elgondolkozott bátyja szavain.
- Na és mit szólsz hozzá, hogy lett hírtelen még egy húgunk?
- Furcsa. – vágta rá. – De aranyos lány. Biztos neki is szokatlan lehet ez a helyzet. Hirtelen visszakapja az apját és mellé még 3 testvért és hamarosan egy unokaöcsit.
- Nem láttad Jörg arcát mikor meglátta az ultrahang képet. – emlékezett vissza a könnyáztatta arcra, amint engem ölelt. – Szeretlek! – bukott ki Billből hirtelen és feltápászkodott, hogy láthassa bátyja arcát. – És ha történne veled valami, én ….
- Shh. Fojtotta belé a szót. – Erről hallani sem akarok. Itt vagyok, mindig itt leszek neked! – simogatta meg arcát majd lehúzta magához, hogy egy gyengéd csókot leheljen öccse ajkaira. – Én is szeretlek. – tekintett Bill szemeibe, akinek ajkai huncut mosolyra húzódtak és éhesen tapadtak Tom ajkaira.
- Ühm. – sóhajtott Tom, amikor Bill finoman beleharapott telt alsó ajkába, majd nedves puszikkal kezdte állát, majd nyakát behinteni, néhol finoman megszívva a bőrt. – Bihll…- sóhajtott ismét, majd öccse derekába markolt, aki azóta már kényelembe helyezte magát csípőjén.   
- Bihll! –hallgatva az apró sóhajokat még inkább eltökélve vette át az irányítást, hogy minden apró simításban és csókban éreztesse szerelmét.


Folyt.köv