2013. június 18., kedd

xxslashxx novellája: Gyere vissza pillangó! - A pillangó szárnyai (2.rész)

Sziasztok!
Ne haragudjatok, hogy nem tudtam hozni a novella folytatását, de a vizsgáimra való felkészülés kitöltötte az egész napomat. De végre vége van, így újult erővel szentelhetem magam az írásnak. Kezdésnek itt a novella második rész.
Jó olvasást!


Szerző: xxslashxx
Cím: Gyere vissza pillangó!- A pillangó szárnyai
Korhatár: 18
Szereplők: Gustav, Bill, Original Female Character, Original Male Character
Műfaj: slash
Figyelmeztetések: F/F, szexjelenet, under age erotica, first time, túlzott romantika, szereplő halála, szomorú befejezés

Gyere vissza pillangó! - A pillangó szárnyai

Bambán álltam a házunk kapujában azt figyelve, ahogy anya és apa az autóba pakolják a csomagokat.
- Gustav, figyelsz rám egyáltalán ? - kérdezte csilingelően nevetve anya.
Össze rezzentem és egyetlen jól irányzott zuhanással vissza kerültem a jelenbe. A nap bántóan tűzött a szemembe, ezért a földet kezdtem bámulni.
- Igen...Mondd csak...- hümmögtem.
- Anyád azt kérdezi, biztos hogy jól ellesztek Billel kettesben, amíg mi Edith nénikédnél leszünk ? - érdeklődött anya helyett apa.
Billel...Kettesben...Már a szavaktól is émelyegni kezdtem, de nem rossz értelemben. Izgalom szökött a gyomromba és elborított belülről. Minden nappal erősebb volt ez a fura érzés, most meg mintha a sors tálcán kínálná nekem az alkalmat, anya és apa váratlanul rokon látogatóba készültek utazni.
- Persze, miért ne lennénk ? - kérdeztem vissza.
- Ha gondolod, áthívhatjuk valamelyik szomszédot...Heidi néni biztos szívesen gondot visel rátok...
- Nem, tényleg nem kell ! - tiltakoztam hevesen.
Apa megveregette a vállamat.
- Majdnem felnőtt férfi vagy végül is. - bátorított.
- És amúgy is csak egy éjszakáról van szó. Legkésőbb holnap vacsorára már itt leszünk. - ígérte anya és megölelgetett.
- Érezzétek jól magatokat ! - suttogtam neki.
- Ti meg vigyázzatok egymásra ! - szállt be apa után anya is a járműbe.
Vigyázni egymásra ? Félelmetesnek, ugyanakkor izgalmasnak hangzott ez a jókívánság. Számomra legalábbis mindenképpen.
- Rendben, sziasztok ! - intettem neki és megvártam míg elindulnak, majd miután az autó eltűnt a látóhatárról, befelé indultam a házba. Gondtalannak ígérkező, vidám kora délelőtt volt. És rám szakadt egy nap szülő mentesség. Mégsem éreztem magam szabadnak és nem is örültem az egésznek. Súly volt a mellkasomon, már azóta, mióta Bill olyan furcsán viselkedett velem azon az éjszakán a vendégház előtt. És én is furcsán viselkedtem, hiszen nem hagytam hogy magyarázkodjon, elszaladtam mint egy ostoba kisfiú. Pedig már nem vagyok kisfiú ! Apa is azt mondta, majdnem felnőtt férfi vagyok...És én is ezt éreztem...Ha Billre pillantottam legalábbis mindenképpen. És rémisztett az izgatottság amit Bill különlegessége ébresztett bennem. Ez nem volt normális ! Ez nem volt hetero ! És ez nem egy unalmas kis porfészek falai közé volt való ! Bár tudtam volna mit tegyek, vagy egyáltalán tegyek e ez ellen valamit ?!
Lomha léptekkel értem be a házba és rögtön a konyhába mentem. Legnagyobb döbbenetemre, Bill állt a mosogatónál és kezében egy csésze kávét tartott. A napfény pont az arcára esett, megmutatva ezzel gyönyörűségét és hibátlanságát. Egy fekete farmernadrág és ujjatlan világos felső volt rajta, ami olyan szűk volt hogy jól látszottak a mellbimbói körvonalai és valami tetoválás féle a hasánál. Kivert a víz, ahogy végig néztem rajta. Nem tudtam honnan volt ez a ruha, eddig nem láttam rajta. Talán anya vette neki új holmikat ?!
- Felébredtél ? - dadogtam és meg is bántam a buta kérdést, mert ha előttem állt akkor nyilván felkelt.
- Kérsz te is kávét ? - kérdezte válasz helyett Bill és készségesen fordult a konyha pulton álló csészék felé. Nemet intettem és leültem az utamba eső első székre, majd a szalvéta tartóval kezdtem matatni, hogy leplezzem a zavarodottságomat és hogy Bill ne vegye észre, ahogy egyfolytában őt bámulom a szemem sarkából.
- Hova mentek a szüleid ? - kíváncsiskodott Bill.
- Egy rokonunkat látogatják meg. Nem messze utaznak, csak ide az egyik szomszédos városkába. Holnap már jönnek is vissza. - hadartam el.
- Nagyon rendes emberek. - tette hozzá Bill.
- Igen...- helyeseltem, ezzel nem tudtam vitába szállni. Mindig is büszke voltam anya és apa önzetlenségére és jó szívére. Bill lehajtotta a kávéját és oda sétált az asztalhoz, maga alá húzott egy széket, így éppen szembe kerültünk egymással. Az izgalom máris vörössé varázsolta az arcomat és rám tört a légszomj. Mintha varázslat történne velem mindahányszor közel kerül hozzám.
- És a te szüleid ? - érdeklődtem és figyeltem Bill reakcióit. A mosolya megfogalmazhatatlanná torzult, mintha mindjárt elsírná magát úgy festett pár másodpercig, aztán észbe kaphatott, mert nagyot sóhajtva válaszolt.
- Ők nem ilyen jó emberek. - tűnődött el.
- Sajnálom...Nem szabadna kérdezősködnöm. Mindig bele tenyerelek valamibe, ehhez jól értek azt hiszem. - csóváltam meg a fejemet.
Bill legyintett, aztán a farmerja zsebéből előhúzott egy öngyújtót és egy szál cigarettát.A szájához emelte, majd hirtelen mégsem gyújtotta meg, hanem kérdőn nézett rám, hogy szabad e. Anya és apa talán nem örültek volna, ha tele füstöli a lakást, de nem voltak itt és nem láthatták. Biccentettem, mire Bill rágyújtott és nagyot szívva a cigarettából elmerengett egy percet. Már éppen felállni készültem az asztaltól, mikor halkan megszólalt.
- Az anyám egy rossz családból menekülve botlott bele az apámba, aki szinte azonnal teherbe ejtette, így születtem meg az ikerbátyámmal, Tommal együtt...
- Van ikertestvéred ? - döbbentem le.
Bill bólintott és folytatta.
- De ez az élet sem hozta meg anyámnak azt, amire vágyott. Apa gyakran volt részeg és emiatt agresszív, sokat bántotta. Egészen kicsik voltunk Tom meg én, mikor anya ezt megunta és lelépett egy másik férfival. Nem a szomszéd városba ment, vagy az ország másik végébe, hanem meg sem állt az Egyesült Államokig. Ott aztán megvalósította az álmait, férjhez ment és szült még vagy négy gyereket. Néha-néha írt egy lapot nekünk, de már vagy egy év óta nem tudok róla szinte semmit. Biztos jól van, éli a világát...
- Az apád nevelt fel titeket ? - vágtam közbe.
- Igen. Illetve nem nevelt, mert eléggé ivott és Tommal többet kaptunk verést, mint ételt. De persze a maga módján szeretett minket, csak nem tudta kimutatni. Azt mondta, egy férfi nem kell hogy kinyilatkoztassa az érzéseit, mert akkor átlátnak rajta, kihasználják. Ezért úgy éltünk hármasban mint három idegen...
- És hol van most az apád ? Tartjátok még a kapcsolatot ? - halmoztam el Billt a kérdéseimmel és a megismerés tüze égett bennem, végre mesélt magáról, kicsit beavatott a rejtelmes világába. Mindent tudni szerettem volna róla.
- Másfél éve börtönben ül kettős gyilkosságért. Életfogytiglani büntetést kapott. - Bill ismét a cigarettába szívott, majd felpattant és a mosogatóba hamuzott. Nem is ült vissza az asztalhoz, nézett kifelé az ablakon és láttam hogy szaporán pislog. A hangszíne is más lett, mintha fojtogatná a sírás. Elszégyelltem magam, nem akartam kiborítani. Nagyon nehéz élete lehetett és most feltéptem a sebeit.
- Annyira sajnálom...- motyogtam, de Bill meg sem hallotta, mondta tovább, mintha neki is megkönnyebbülést jelentene, hogy beszélhet a múltjáról.
- Tom, az ikrem, az egyetlen ember aki a családot jelenti nekem, nos ő is bajban van. Mióta apát börtönbe zárták, elkezdett érdeklődni a drogok iránt. Nem sok idő kellett és teljesen bele süllyedt. Heroinista lett és a szerért bármit képes volt megtenni. Most éppen elterelésen van, mert elkapták bolti rablásért, de ő inkább a leszokást választotta. Nem tudom, tényleg akarja e, vagy csak a börtön elől menekül...De teljes szívemből remélem, hogy sikerül neki letenni a heroint. Én pedig...- itt Bill elhallgatott, a konyha pulton lévő hamutálba nyomta el a cigaretta csikket, majd kinyitotta az ablakot. Ismét titkozatos lett az arca, amikor vissza fordult felém. Bágyadtan ragyogtak a szemei, neki dőlt a mosogatónak és csak nézett rám.
- Te pedig ? Mi van veled ? - kaptam el a pillantását és igyekeztem uralni a napok óta rám törő jól ismert remegést. Nem akartam hogy elszédítsen a kinézete, hogy bele őrüljek a mosolyába. Álltam a nézését, de éreztem hogy izzadtság cseppek gurulnak le a hátamon és lángol az arcom.
- Talán te is drogozol ? - vontam fel a szemöldököm, mire Bill felnevetett.
- Dehogy ! Nem mondom hogy nem próbáltam ki ezt-azt, de nem élek semmilyen szerrel, szóval ha azt gondolod, kirabolom a szüleidet hogy pénzhez és ezáltal kábítószerhez jussak, rossz úton jársz !
- Én nem gondolok semmi ilyesmit. De akkor miért mondtad, legutóbb hogy nem jó ha azt szeretném hogy velünk maradj, mert az rossz lesz nekem és a családomnak ?
Bill nevetése megfagyott.
- Mindenről te sem tudhatsz Gustav. Már így is sokat meséltem magamról...- mentegetőzött és kifelé igyekezett a konyhából.
- És ha szeretném, hogy itt maradj ? Ha pont az lenne a rossz, ha elengednélek ? - kiáltottam utána.
Megfordult az ajtóból és valamiféle csodálkozás ült a szemeiben.
- Akkor azt nem hagynám ! - jelentette ki ellent mondást nem tűrően.
- Miért ? Mondd el hogy miért ? Kérlek...Akármibe is keveredtél, a szüleim biztos tudnak segíteni. Itt új életet kezdhetsz, tiszta lappal, a múlt árnyaitól mentesen ! Nem akarod ? - tártam szét a kezeimet tehetetlenül.
- Ez már régen nem arról szól mit akarok, hanem hogy mit kell tennem. Értsd meg, a múlt nekem a jelen, emiatt hamarosan el kell mennem, mert nem akarok senkit sem bajba sodorni. - ingatta a fejét Bill.
Beharaptam az ajkamat és felváltva néztem hol az asztalt, hol őt. Még mindig fogalmam sem volt, mi ez az egész.
- És a sérülésed is a múltad és jelened miatt van ? - böktem a még mindig bekötözött karjára, de Bill ismét csak elzárkózott mindennemű válaszadástól.
- Többet nem árulhatok el, ne haragudj ! - kérte, majd meg sem várva mit mondok, kilépett a konyhából. Hallottam hogy nyitotta a terasz ajtót és kedvesen szólt az udvaron napozó öreg, cirmos macskához Pletykához. Felugrottam az asztaltól és oda mentem, ahol az előbb ő állt, kezembe fogtam a kávés csészét, amiből nem rég még ő ivott és a gondolat, hogy a fehér porcelánt az ő ajka érintette, máris feltüzelt. Reszketni kezdett a kezem, ahogy minden más porcikám is, ezért inkább gyorsan leraktam a csészét a pultra és kikémleltem az ablakon. Bill ott ült az egyik műanyag kerti széken és bámult bele a felhőtlen égbe. Jó lett volna kimenni hozzá, de nem akartam idegesíteni a kérdezősködésemmel, ezért inkább vissza vonultam a szobámba.
Így telt szinte az egész délelőtt, monoton mód és unalmasan. Hallottam hogy egy idő múlva Bill bejött a teraszról, de rögtön a szobájába ment és ki sem mozdult onnan. Nem így képzeltem a kettesben eltöltött, független napot. Valahogy másként, nagy beszélgetésekkel, amikből kiderül ki is ő igazából. A családjáról már mesélt egy keveset, de magáról még mindig nem és ez idegesített.
Délután fele halk kopogás törte meg az egyhangú csendet. Az ágyamon feküdtem, nem gondolva semmire a plafont bámultam, de mikor meghallottam hogy kopognak gyorsan felültem és a szívem rögtön hevesen kezdett el verni.
- Gyere be ! - szóltam és nem telt bele két másodperc Bill belépett az ajtón, majd az ágyamig sétált. Arca szomorúságot tükrözött, kezében a kockás ingjét szorongatta. És nem szólalt meg.
- Baj van ? - kérdeztem, mert elég érthetetlenül viselkedett.
- Gustav...- köszörülte meg a torkát, de nem mondta tovább. Ijesztően sápadt volt. Lehajtott fejjel szobrozott előttem és láthatóan kereste a szavakat, de nem akadt rájuk.
- Történt valami ? - kérdeztem értetlenül.
- Én  csak búcsúzni jöttem Gustav...- mondta zavartan Bill.
- Hogy micsoda ? - az ereimben megfagyott a vér és fájdalom hasított a fejembe.
- Elmenni ? - kérdeztem hangosan, mint aki nem hallotta jól az előbbi szavakat.
Ilyen hirtelen ?! Az nem lehet ! Most fogja magát és odébb áll ? Csak úgy ? Ez képtelenség...
- Vissza kell térnem oda, ahonnan jöttem. Szóval köszönök mindent és ezt mondd meg a szüleidnek is. Mérhetetlenül hálás vagyok...
- Gratulálok, nagyon hamar rászántad magad erre a döntésre ! Ez szép ! - fortyantam fel dühösen.
- Hiszen mondtam hogy előbb-utóbb eljön az ideje. Én nem ide tartozom... - vont vállat szomorúan Bill.
- Mert nem akarsz ide tartozni. - vágtam a szavába.
Bill szomorkásan elmosolyodott.
- Mert nem lehet ide tartoznom. Én más világból jöttem Gustav...
- És a szüleimtől el sem köszönsz, ez aztán nagyon jó ! Úgy érzem, a kérdezősködésem miatt akarsz elmenni...- gyanakodtam.
Bill megrázta a fejét.
- Ez nem igaz, megértem hogy sok mindent tudni szeretnél és emiatt nem neheztelek rád, mindenki így érezne, ha egy idegen lakna a házában. Azért megyek el, mert  jól vagyok, semmi értelme tovább háborgatnom titeket ! Járnom kell a saját utamat.
- Nem zavarsz senkit, ne törődj csak azzal ami neked is jó, és maradj ameddig szeretnél ! - makacskodtam.
- Addig nem lehet...Így is az az érzésem hogy figyelnek és tudják hogy itt vagyok...- sóhajtotta Bill.
- Paranoiás vagy...- mérgelődtem és nem hittem el, hogy ilyen sürgős lelépnie. Úgy éreztem, ha most hagyom ki menni a házunk kapuján, többé nem láthatom és soha nem érezhetem azt a bizonyos remegést és szédülést, amit csak ő tudott eddig kiváltani belőlem. És bármilyen ambivalens is ez az érzés, még akartam...Mert gyönyörű volt.
Bill némán lépkedett a szoba ajtaja irányába, de nekem támadt egy ötletem. Felpattantam az ágyból és elkaptam a karját. Ámulva nézett rám és lassan húzta ki kezét gyengéd szorításomból. Egy másodpercre értem hozzá, de máris feltüzelt.
- Várj Bill ! Maradj még egy napot ! Csak míg a szüleim haza nem jönnek. Annyit ők is megérdemelnek, hogy személyesen búcsúzz el tőlük. Cserébe ígérem, egy árva kérdést nem teszek fel neked mostantól. Áll az alku ? - nyújtottam felé a kezemet. Bill meghökkent, a szája is nyitva maradt, de nem sokat hezitált.
- Rendben. - és kezet rázott velem. Mosolygott, és én is azt tettem, de az ájulás környékezett, ahogy tenyereink össze simultak.
A délután későbbi része ugyanolyan eseménytelenül zajlott, Bill a vendégszobában, én a sajátomban. Az egész csak annyiból volt más hogy tudtam holnap, de legkésőbb holnapután reggel Bill elmegy innen. Véglegesen és vissza vonhatatlanul. És nekem ezalatt a kevés idő alatt kell valami jelet adnom, közelebb kerülnöm hozzá, egyszerűen vele lennem. Nem tudtam mire számítsak, merek e bátor lenni, féltem, izgultam és el szomorított, de igyekeztem nem mutatni. Pár óra csendes magány után, hirtelen ötlettől vezérelve bekopogtam Billhez, majd kiültünk a nappali kanapéjára. Fél szemmel a tv-ben lévő műsorokat figyeltük, de közben semmiségekről beszélgettük. Megígértem  hogy nem faggatom az életéről, és próbáltam ezt betartani bármilyen nehéz volt. Inkább hagytam hogy ő kérdezzen engem, bármiről.
- Sok helyen jártál már ? - érdeklődött, mikor egy természet film megnyugtató képkockáit néztük a televízió képernyőjén.
- Nem igazán. A szüleim nem azok az utazós típusok.- ráztam meg a fejemet.
Bill hirtelen áthajolva felettem a szekrényről egy képeslapot emelt le és tágra nyílt szemmel, álmodozva bámulta.
- Én ide szeretnék eljutni. - húzta végig ujját a képeslapon, ahol azúrkék vízben lévő apró kis sziget volt, amit pálmafák öveztek.
- Oh...- sóhajtottam fel, ahogy a képeslap elém tárult. Elöntöttek az érzelmek és emlékek.
Bill megfordította a lapot és félhangosan elolvasta mit írtak a hátuljára.
Gustavnak sok szeretettel Alicia !
- Alicia ? - aztán félmosoly szaladt az arcára és láttam a kíváncsiságot a szemében, mégsem kérdezett többet. Én meg elsápadtam és kikaptam Bill kezéből a képeslapot, majd vissza raktam a polcra.
- Ő a barátnőm, illetve csak volt...- árultam el szemlesütve és már meg is jelent gondolataimban Alicia mosolygó arca és gesztenye barna haja. Meg az egész rövidke kapcsolatunk. Bill még mindig nem kérdezett róla, csak ült mellettem, engem bámulva és ki tudja mit gondolhatott, de nem akartam hogy azt higgye ez egy világ megváltó kapcsolat volt és hogy én rontottam el. Nem akartam, hogy bármi rosszat feltételezzen rólam.
- Egy iskolába járunk és tavaly a karácsonyi loitschei bálon jöttünk össze. Én haza kísértem és ő hagyta hogy megcsókoljam a házuk ajtajában. Emlékszem szakadt a hó és rettenetesen hideg volt, de ami akkor történt egészen átmelegített. Nem mondtuk ki, de járni kezdtünk, igaz a téli szünetben mindössze négyszer találkoztunk és pár csókon kívül nem történt más. De nekem sokat jelentett, azt hittem valaminek a kezdete lehet ez. Tudod, Alicia volt az első lány akivel...szóval akihez valaha is közel kerültem. Aztán mikor a szünet után elkezdődött az iskola, valahogy megváltozott a kapcsolatunk. Alicia került engem, alig beszéltünk, igyekezett lerázni, nem hagyta hogy elkísérjem tanítás után és nem telefonált, ha pedig én hívtam, fel sem vette a telefont. Majdnem egy hétig ezt csinálta és én kezdtem teljesen megzavarodni. Végül rákérdeztem, hogy mi az oka amiért ilyen elutasító velem szemben. Nem kertelt sokat, elárulta hogy csak azért ismerkedett velem, hogy elfelejtse az ex barátját és a srác amint megtudta hogy Alicia mással kezdett el találkozgatni, rögtön vissza is ment hozzá. Akkor úgy éreztem magam, mint akit szíven szúrtak, eléggé kiborultam és még sokáig nehéz volt vele szembe menni az iskola folyosóján, vagy egyáltalán látni őt. De így több hónap után, eljutottam oda, hogy már nem fáj annyira...Ezt a képeslapot csak úgy adta, mikor télen a hideg utcán sétálva, kirakatokat nézegetve, majd megfagytuk és arról beszélgettünk, milyen jó lenne egy ilyen szigeten. Nem is tudom, miért nem dobtam ki...- nyúltam a lap fele, majd a kezem félúton megállt.
- Ha nem szeretett igazán, meg sem érdemelt téged...- mondta halkan Bill.
- Igen, én is ilyesmikkel vigasztaltam magam...- nevettem fel kínomban, és egyáltalán nem esett jól Aliciáról beszélgetni. Ez volt életem egyik legfájóbb pontja, amit soha senkivel nem osztottam még meg. Anya és apa nem tudtak arról hogy van valakim, mire meg elmondtam volna nekik, már nem is volt. A nővérem túl messze lakott és meg volt a saját gondja - baja, az iskola beli barátaim pedig nem biztos hogy megértettek volna.
- Majd biztos lesz olyan, akivel egy ilyen szigetre való eljutás nem csak álom marad. Lesz olyan, aki önmagadért szeret teljes szívéből...- jegyezte meg Bill és még mindig úgy nézett engem, hogy bele melegedtem.
- Gondolod ? - nyeltem egy nagyot és én sem vettem le róla a szemem. A pillantásunk szorosan egybe fonódott és hiába kínzott a légszomj, gyötört a remegés, nem tudtam szabadulni a szemei fogságából. Közel húzódott hozzám és centiméterek választottak el az arcától. Csak bámultam bele hol a fekete hajába, hol gyönyörű szemébe, hol pedig a hófehér bőrét néztem áthatóan és az illata megőrjített. Nem tolt el magától, láthatóan nem zavarta a már-már kínosnak nevezhető közelség.
- Biztos vagyok benne. Olyan különleges ember vagy Gustav...- mondta szinte suttogva és egyik tenyere a vállaimat súrolta, majd átsimított a karomon. Kirázott a hideg.
- Dehogy is ! Unalmas vagyok és szürke, egy kis faluban élek ! A különleges az te vagy...A kinézeteddel és a titkaiddal...- nyögtem fel, ahogy megéreztem érintését és forró leheletét a nyakamnál. Az izgalom pár másodperc alatt végig haladt rajtam és az ágyékomnál megállapodva keménnyé tette a férfiasságomat.
- Titkok ? Akarod, hogy elmondjam neked a legsúlyosabb titkomat ? - vont kérdőre furcsán rekedtes hangon, amikor már percek óta szótlanul ültünk egymással szemben pár centis távolsággal közöttünk. A szívem, ami eddig is vadul dörömbölt, most még őrültebb ütemre váltott át és alig hittem a füleimnek. Végre beavat valamibe, ami vele kapcsolatos. Buzgón bólogatni kezdtem.
- Hát persze ! - dadogtam, hiszen mást sem akartam, csak hogy meséljen magáról.
Bill körbe nézett, mintha nem magunk lennénk a házban, aztán meg szűntette azt a néhány centimétert is, ami közöttünk tátongott. Az arca az én arcomhoz simult, ahogy a fülembe suttogott.
- Én nem vonzódom a nőkhöz...


- Oh...nahát...- a füleim égni kezdtek és éreztem hogy vérvörös forróság borítja el az arcomat, leizzadok és a gerincemen végig cikázik valami fura érzés, a hímtagom pedig ha lehet még keményebbé válik. Félelmet, izgalmat és megkönnyebbülést is éreztem egyszerre. Igazság szerint ez a feltevés megfordult a fejemben nem is egyszer, Billt túl szépnek tartottam, ahhoz hogy hetero legyen. És  amikor a vendégháznál hozzám ért, bár nevetséges volt, biztosra vettem hogy ez a helyzet. És most  hogy kimondta, talán nem is tűntem olyan meglepettnek.
- Tudod, apámnak nem volt igaza, mikor azt állította, egy férfinek nem szabad kimutatni az érzéseit. Szerintem nem szabad és nem is lehet igazából elrejteni az érzelmeket, ha igazak...- mondta még Bill pár másodperc múlva és kezei ismét a vállamra, majd a hátamra kerültek.
- Bill...- haraptam be az ajkamat, ahogy ujjai a gerincemen haladtak végig nagyon lassan. A gyomrom merő görcsben volt.
- Most megint el fogsz szaladni, mint a legutóbb ugye ? - kérdezte és kicsit gúnyosan csengett a kérdése.
- Tévedsz ! Nem megyek sehova ! - vágtam közbe és egyenesen lázasan csillogó barna szemeibe néztem. Elgyengültem ugyan, de nem mozdultam. Nem akartam megmozdulni. Hagytam, hogy tegye amit akar. A televizió halk hangja, a kintről jövő neszek mind elmosódtak, csak a szabálytalan levegővételeimet hallottam és talán a vérem száguldását az ereimben. A szemeim önkéntelenül is lecsukódtak és már nem is tudom, mennyi idő telt el, míg Bill ajkait éreztem a sajátomon, aztán a nyelvét, ahogy szelíden tört utat a számban. Ez annyira más volt, mint Aliciával csókolózni ! Ezer féle kimondhatatlan és kimondatlan érzelem söpört végig rajtam és éreztem, hogy a kezeim önálló életre kelve szorosan fonódtak Bill teste köré, érintve a ruhája vékony anyagán keresztül a hátát.
- Még...- nyögtem, amikor percek múlva Bill szuszogva elhajolt tőlem. Felnyitottam a szemeimet és láttam a csodálkozást rajta.
- Még ? - kérdezett vissza, mint aki nem jól hallotta.
- Igen még...Én...akarom...És azt is, ami utána jöhet...- mondtam zavartan és egyik kezemmel megtöröltem izzadt homlokomat. Talán fel sem fogtam a szavaim súlyát.
Bill csak a fejét csóválta.
- És akkor is akarod, ha azt mondom ez elitélendő, bűnös cselekedet és mindent meg fog változtatni az életedben ? - érdeklődött.
Gondolkodás nélkül vágtam rá.
- Igen, akarom, minden következményével együtt !
- És akkor is, ha holnap elmegyek innen ? - tette fel az újabb kérdést bizonytalanul Bill. Szomorúságot éreztem, és hogy bármit megadnék ha Bill mindig velem lehetne. Ugyanakkor égetett a megismerés iránti vágy. Akartam az újabb csókokat, azt a forróságot ami a testéből áradt és teljesen feltüzelt, akartam tudni mi van a ruhái alatt, érinteni a bőrét és messze menni a legtávolabbi határokon is. Még akkor is, ha nem tarthat örökre. Sohasem éreztem így senki iránt sem és kicsit szégyelltem is magam a bizarr gondolataimért. De nem tehettem róla, az izgalom hozta ki belőle. A félelmetesen nagy és tűzforró izgalom...
- Igen...akkor is...- válaszoltam elcsukló hangon. Bill pedig készségesen hajolt hozzám, hogy újra megcsókoljon, és én remegve zártam a karjaimba.  A csókja most sokkal mélyebb volt mint az előbb és ha lehet, sokkal szenvedélyesebb is. Észre sem vettem, és a kanapén feküdtünk, felé hajoltam és úgy csókoltam hogy szinte szédültem, ahogy forró ajkai az enyémre tapadtak és a nyelve az én nyelvemhez ért. Kezeim a kanapé és a teste közé férkőzve, végig siklottak a hátán, le a derekáig és türelmetlenül nyúltam be a ruhája alá, érintve a bőrét. Ő sem tétlenkedett, hamarosan a mámoros csókjain kívül, ujjai gyengédségét is éreztem, ahogy a mellkasomon simított és egészen a hasamig merészkedett. Nem volt rajtunk sok ruha, engem az otthon viselt, kissé elnyűtt póló és egy vékony nadrág fedett csak, és őt is könnyű volt kibújtatni abból a világos színű felsőből, ami olyan remekül állt rajta. De én még többet akartam látni belőle, ugyanakkor először alig mertem oda nézni, ezért csak vaktában gomboltam ki farmernadrágja gombjait és toltam le róla a ruhadarabot. Hagyta, hogy nézzem. Nem volt szégyenlős, én pedig úgy bámultam a tejfehér bőrét és a testét borító különféle tetoválásokat, mint akit elvarázsoltak.
- Érints meg ! - kérte szelíden és én éppen hogy csak végig húztam az egyik tenyeremet a hasán. Először csináltam ilyet, először léptem valakivel erre a talajra és ez sütött belőlem. Bill mégsem vette zokon a sutaságomat és sokkal rutinosabban szabadított meg a nadrágomtól, majd villámgyorsan lehúzta rólam az alsó nadrágot is. Szégyenemben felsóhajtottam, még senki sem látott ruhátlanul engem, eltekintve a szüleimet egészen kis koromban. Nem szerettem a testemet és azt sem szerettem volna ha bárki így lát, de Bill nem nevetett ki, vagy botránkozott meg, elfogadott úgy, ahogy Isten megteremtett. Mikor résnyire kinyitottam a szemeimet, láttam hogy szeretetteljesen pillantott végig rajtam. Igen, ez a szó ugrott be először és hogy az érzései valósak, így nem nézhet valaki csak sajnálatból, szánalomból. Ujjai lágyan simogattak mindenhol és egyre bátrabban közeledtek kemény férfiasságom felé. Szinte megrettentem a felismeréstől, hogy mit szeretne, de egyúttal őrülten akartam hogy megtegye.
- Kívánlak...- mondta halkan és őszintén csillogó szemekkel. Össze szorult a szívem, mert ugyanabban a percben, ugyanarra gondoltunk. Én is így éreztem, tudat alatt attól a pillanattól kezdve kívántam őt, amikor megláttam a vendégszobában sápadtan és elgyötörten feküdni, karján a kötéssel. Az a kötés még mindig a sérülésén volt, alvadt vér ütött át rajta, oda néztem és megsimítottam, mire Bill újabb érzéki csókkal válaszolt, majd hirtelen fordított a pozíciónkon és ő került felülre. Nagyot nyögtem nyelvének egyre izgatóbb érintésétől és a fojtogató félelmem közé beférkőzött a gerjedelem.
- Bill... - suttogtam neki és vártam mit fog tenni a következő másodpercben. Ajkai édesen csókolták az arcomat és a nyakamat. Olyan önzetlen volt és jó hozzám, hogy a szívem amellett hogy majd kiugrott a helyéről, megtelt szeretettel, hálával és boldogsággal. Tudtam, hogy nem örökre szól és hogy akármit is teszünk, akármi is történik köztünk, elmegy innen, mégis boldogságot éreztem. Boldogságot, ami majd szétfeszített belülről.
Bill váratlanul, de határozottan megfogta a férfiasságomat és óvatos, de gyakorlott mozdulatokkal tette ha lehet, még keményebbé. Hitetlenkedve sóhajtoztam, mint aki nem éri fel ésszel, hogy vele történik ez az egész.
- Miért nem mondtad, hogy így érzel ? - kérdeztem elhaló hangon, miközben lecsukott szemekkel feküdve, teljes testemben remegve átadtam magam Bill kéjes érintéseinek. Ő rajtam feküdt, éreztem meleg leheletét és a teste forróságát, a hasamnál pedig kemény férfiasságát. Az ajka súrolta az enyémet.
- Úgy vettem észre, megrémültél és különben is, számított volna, mit mondok ? - suttogott hanyagul megrántva a vállát. Én pedig átkoztam magamat, amiért hülye mód, gyáván kereket oldottam, ezzel pedig napokat vesztegettem el, holott én is azt éreztem, azt kívántam amit ő...
Bill egyre gyorsabb mozdulatokra váltott, így nem tudtam tovább vádolni magam, átjárt egy keserédes, idegen érzés és hol fáztam, hol pedig melegem volt, a csípőm pedig egyre gyorsabban mozdult. A férfiasságom vadul lüktetett Bill kezében és lassan homályossá vált minden. Tehetetlenül nyögdécseltem, a szám kiszáradt és a torkom össze szorult. Nem akartam hogy vége legyen, hogy elérjen az extázis és ez az egész álomszerű élmény a semmibe vesszen. Akartam hogy tartson még és örömet akartam neki is okozni. Hogy tudja, mennyit jelent nekem ez a délután.
Hirtelen mozdulattal eltoltam Bill kezét és még kérdezni sem volt ideje, lihegve kezdtem el csókolgatni izzadt testét. Először a nyakát, majd végig a mellkasát, ahol rabul ejtett az egyik mellbimbójában lévő apró kis karika. A kezem kanyargós utat bejárva érkezett el Bill hasához, majd elém tárult az, amit eddig még csak félve és fél szemmel tanulmányoztam. Kemény és duzzadó hímtagja. Nem tudtam, hogy kellene vele bánni, de meg akartam próbálni, érezni akartam ahogy nagyobb és nagyobb lesz az érintéseimtől és akartam hallani hogy Bill ugyanúgy nyög és sóhajtozik ahogy én tettem pár perccel ezelőtt. Minden gátlásomat legyűrve és bátorságomat össze szedve, fogtam marokra a kőkemény testrészt, ami rögtön nagyot rándult a tenyeremben, ezzel együtt Bill halkan felszisszent és csípőjét a kezemhez nyomta. Izzadtság csapott meg és tanácstalanság. Merem én ezt csinálni ? Tudom egyáltalán mit teszek ?
- Nem is sejted, hányszor játszottam el a gondolattal, hogy ezt csinálod nekem...- csókolta meg Bill a nyakamat. A vágytól rekedt volt a hangja, a teste nyirkosan tapadt az enyémhez és éreztem hogy apró remegések szaladnak végig rajta.
- Te jó ég, igazán ? - kérdeztem vissza, mert nem hittem el, hogy én Gustav Schafer, a teljesen átlagos és saját véleményem szerint egyáltalán nem jóképű, vidéki srác, valakinek az erotikus ábrándjaiban kapjon főszerepet. Megtisztelőnek és meghatónak éreztem. És hihetetlennek.
Az előbbi tapasztalataimra hagyatkozva kezdtem el a bőrt húzgálni Bill merev férfiasságán, miközben gyengéden csókolgattam az arcát és a száját. Úgy tűnt tetszik neki amit csinálok, a csípője előre-hátra mozgott az én kezemmel egyre gyorsuló ütemre és hol halkabb hol hangosabb nyögések hagyták el a száját, homlokáról sós izzadtság cseppek folytak az én arcomra, vállamra, mellkasomra. A haja vizesen tapadt a nyakára, a gyönyörű arcába és szüntelenül a nevemet ismételgette. Ez pedig engem is teljesen felizgatott. A gyomromba fájdalom hasított, a szívem iszonyúan vert, Billhez hasonlóan én is izzadt voltam és kemény hímtagomon előcseppek jelentek meg. Testem minden porcikájával kívántam Billt, azt akartam hogy megtegyük, de nem mertem szóba hozni. Úgy éreztem, már az is gyönyörűséges élmény amit eddig csináltunk egymással. Nem akartam erőltetni, azt szerettem volna hogy ő is felkészültnek érezze magát rá, de néha úgy tűnt nem is akarja, vagy már nem is képes rá, mert kezdett túl menni azon a ponton, ahonnan én is csak nehezen fordultam vissza. Egyre hangosabban nyögte a nevemet, reszketett egész testében és azt hittem menten eléri a kielégülés, de az utolsó másodpercekben elhúzódott az őt kényeztető kezemtől és levegő után kapkodva, kéjes mosollyal az arcán megrázta a fejét.
- Tudom hogy mit akarsz Gustav...
- Tényleg ? - ziháltam szégyenkezve és olyan kreténnek gondoltam magam. Bill lekászálódott az ágyról, szomorúan bámultam utána, míg ő botladozva és anyaszült meztelenül a fürdőszoba irányába ment. Bosszúsan felsóhajtottam és a plafont bámultam, miközben az járt a fejemben, hogy Bill olvassa a gondolataimat és ez bosszantott. Persze ő olyan különleges ember volt számomra, hogy éppen az lett volna a furcsa, ha a gondolat olvasás nem szerepelne a képességei között. A fürdőszoba ajtó halkan megnyikordult és rövidesen Bill lépteit hallottam, amint a nappali felé közeledtek. Ösztönösen felültem és éppen felkapni készültem egy földre került hímzett dísztakarót, hogy magamra terítsem, mikor megjelent az ajtóban. És ugyanúgy mosolygott mint az előbb. Őrjítő volt. A kezében egy flakon testápolót tartott, amiről először nem tudtam mi célja van, de amint Bill kinyitotta és egy kevés krémet a markába nyomott, hirtelen megvilágosodtam. És üdvözült mosoly ült az arcomra.
- Mert én is ezt akarom...- tette még hozzá és akkor már ott állt az ágy előtt.
- Biztos hogy ezt szeretnéd ? - dadogtam és ujjaimmal körbe rajzoltam a csípőjén lévő csillag tetoválást, majd apró csókot adtam rá, amit Bill megmosolygott.
- Egészen biztos. - felelte és leült az ágy szélére. Kikapta a kezemből a takarót, majd ágaskodó férfiasságomat vette szemügyre és minden nemű magyarázat nélkül elkente rajta a krémet. Beharaptam a számat, hogy elfojstam a nyögést, ami ki törni készült belőlem az érintésétől.
- Félek...- mondtam feszülten.
Bill beletúrt a hajamba.
- Egyáltalán nem kell félni...
- Nem akarok fájdalmat okozni, nem akarok béna lenni...- tiltakoztam, de Bill befogta a számat egy gyengéd csókkal.
- Minden rendben lesz, csak bízd rám magad és higgy az ösztöneidnek. - bátorított, majd ledőlt az ágyra és magára húzott. Én pedig a félelemtől és izgalomtól fűtve engedelmeskedtem neki.
Elhalmozott a csókjaival és elfeledtette velem a világot, a valódi dolgokat. Amit Bill művelt, olyan volt mint a személyisége, egyszerre felkavaró és földöntúli. Olyan szorosan ölelt, hogy minden egyes lélegzetvételét éreztem, amikor az ujjaimmal hatoltam bele. Leírhatatlan volt az egész, semmihez sem hasonlítható...Néha, egy-egy bizonytalan mozdulatomnál, halkan feljajdult és még erősebben kapaszkodott belém. Szeretettel irányítgatott és mutatta meg mit hogyan tegyek, később pedig gyengéden fogadott magába. Abban a pillanatban, ahogy kettőnk teste eggyé vált, megszűnt számomra minden, az a keskeny híd is leomlott ami össze kötött a valósággal és immár két lábbal jártam egy új, veszélyes és titokzatos földön. Mintha homályos üvegen keresztül láttam volna az egész elmosódott életemet. A színek, képek, mind mások voltak mint eddig és mintha nem is ezek között a falak között éltem volna le az életemet. Akkor az a világ volt az otthonom, amiben Billel ketten voltunk és szeretkeztünk. Ahogy mélyebbre mentem benne, gyorsabb iramot diktáltam, ahogy a testünk egyszerre rezdült, ahogy körmeivel vadul és vérforralóan végig szántotta a hátamat, ahogy felszabadultan szinte kiáltozott és úgy vergődött az ölelésemben, mint akin áram ment át. De én is ilyenné váltam és nem ismertem magamra. Bár ez volt az első alkalom, az első szexuális élmény, amit valaha tapasztaltam, de nem tudtam hogy ilyen is lehet. Úgy remegtem kívül-belül mint aki fázik, holott nem fáztam. Sőt lángoltam a beteljesülés tüzében, hangosan nyögdécseltem és elképedten néztem, ahogy egyik pillanatban Bill a nevemet kimondva eljutott az orgazmusig és férfiasságából spriccelve tört elő a folyékony fehér anyag. És ez engem is a biztos tetőpontig vitt. Sosem hittem volna hogy így tudok élvezni valamit. Vagy csak vele volt ilyen különleges ? Nem tudom, de nem telt bele két perc és a csúcspont hevesen rám törve, mindent elsöpörve magával ragadott. A testem összerándult, majd megmerevedett és egy rekedt nyögés keretében fáradtan hanyatlottam Billre, aki  még mindig alig kapott levegőt. A szemeimet szorosan becsuktam és magamhoz öleltem Billt, éreztem hogy a a hasam, a lábam és a lepedő alattunk hűvösen nedves lesz a kettőnkből származó folyadéktól, de nem mozdultam, nem érdekelt. Perceken keresztül csak hallgattam dübörgő szívét és nem jöttek gondolatok a fejembe. Aztán amikor a sejtelmes világunkat szétszaggatta a szürke realitás, úgy kezdtem azt érezni, hogy ennek így nem lehet vége. Nem mehet el holnap, nem hagyhat itt ezzel a temérdek érzelemmel a szívemben. Fáradtan pillantottam fel rá, ő is éppen akkor nyitogatta barnán izzó szemeit.
- Bill...- simítottam el egy tincset a homlokáról és már attól megteltem boldogsággal, hogy kimondhattam a nevét.
- Igen ? - nézett rám és szórakozottan simogatta az alkaromat.
- Ugye...ugye itt maradsz velem Bill ? Nem bírnám ki, ha elmennél...Ezek után nem...Kérlek, mondd hogy maradsz...- kértem szinte könyörögve és szorongatott a sírás. Bill nem válaszolt, csak simogatott, közben ingatta a fejét, mintha egy néma dallamot hallana.
- Most ne beszélj Gustav...
Én pedig elfojtottam minden kételyemet és csendben maradtam, pedig kiáltozni lett volna kedvem és kérdőre vonni, vagy megígértetni vele, hogy ezek után minden szép lesz és örökre a karjaimban tarthatom.
Hajnali hidegre eszméltem fel, a tv képernyőjén futó szürke-fehér pontokra és arra hogy Bill nem fekszik mellettem a nappali kanapéján. Felültem és körbe kémleltem a nappaliban, de nem láttam sehol sem, a tegnap szerte-szét dobált ruhái sem voltak a földön. Kora reggeli üresség és csend ült a ház falai között. Az ágy lábához nyúltam és magamra rángattam az alsómat, a nadrágomat és a pólómat, majd kibotorkáltam a nappaliból. A fürdőszoba is üres volt.
- Bill ? - löktem be a vendégszoba ajtaját, de ott is némaság fogadott. Belém hasított, hogy Bill elment búcsú nélkül, de ezt a gondolatot elhessegettem magam elől és a konyhába igyekeztem, ahol megkönnyebbülten vettem észre egy fél csésze kávét és Bill cigarettáját, öngyújtóját a konyha pultján, ebből azt feltételeztem hogy nem hagyott itt csak úgy. Az ablak is nyitva volt, talán innen eredhetett a huzat. Beugrott, hogy Bill talán a kertben van, bár a konyha ablakából semmilyen mozgást nem tapasztaltam kintről.
- Merre vagy ? - léptem ki a teraszra és álmosan hunyorogtam a szürkés-kék félhomályba. Senki nem felelt.
- Bill ! - kiáltottam el magam, de csak a visszhangom felelt, én pedig semmit sem értettem. Bele bújtam az ajtó előtt hagyott régi papucsba és megindultam a kert vége felé, miközben mindenfele kutató-fürkésző szemekkel néztem Billt, remélve hogy megpillantom.
- Kérlek, ne csináld ezt, halálra rémisztesz...- morogtam és megtorpantam a házunk kerítésénél. Az út felől vészjósló sötétség fogadott, szívbe markolóan hideg és ijesztő. Gyorsan vissza fordultam és rögtön szemembe ötlött a vendég ház félig nyitott ajtaja. A vér megfagyott, majd többszörösére gyorsult az ereimben és a gyomromba mintha egy jeges kéz markolt volna.
- Bill bent vagy ? - közeledtem reszkető lábakkal a vendégház felé, de még mindig nem válaszolt senki. Megálltam a küszöb előtt és bekukucskáltam a nyitott ajtón, aztán minden erőmet össze gyűjtve határozottan benyitottam és rögtön a villanykapcsolóhoz nyúltam, hogy világosságot csináljak. A régi villanykörte pislákolva árasztotta el sötét narancs sárga fénnyel a vendégházat. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, de ekkor megkönnyebbülésem döbbenetté változott és a szívem akkorát dobbant, hogy szinte fájt.
- Bill ! - a hangom kiabálásnak hatott és megbénított a rémület. A piszkos padlón, egy régi lepedőn Bill hevert. Szaggatottan lélegzett és úgy tűnt nincs is eszméleténél. Oda léptem hozzá és mellé térdeltem.
- Bill...Bill...- simogattam meg lágyan sápadt arcát, ami hideg volt és verejtékes.
- Gustav...- mondta, még mindig csukott szemekkel és keserű mosolyt erőltetett arcára.
- Mi...mi történt veled Bill ? - kérdeztem akadozó nyelvvel és tekintetem végig futott Billen.
- Semmi...csak egy kis baleset...- legyintett Bill és kinyitotta a szemeit.
- Istenem ! - kiáltottam fel, amikor észre vettem, hogy a hasánál egy hatalmas vérfolt színezte haragos vörösre a világos színű felsőjét. Talán megszúrták, vagy rálőttek nem tudom, de a sebből még mindig erősen szivárgott a vér.
- Nyugodj meg ! - csitított Bill.
- Ki tette ezt veled ? - kérdeztem könnyes szemmel.
- Mondtam hogy figyelnek...Mondtam hogy túl rossz dolog azt kívánnod, hogy maradjak veled...Ostoba voltam hogy nem mentem el, csak bajt hozok rád és a szüleidre...
- Hívom Dr.Schillert ! - pattantam fel, de Bill tiltakozva kapott a kezeim után.
- Ne Gustav ! Most ne menj el, ne hagyj magamra...Szükségem van rád...- kérte, én pedig tehetetlenül rogytam le mellé a földre, miközben folyni kezdtek a könnyeim, de nem akartam hogy lássa, ezért gyorsan eltöröltem őket.
- Minden rendben lesz...- ígértem meg neki bizonytalanul és magamhoz húztam.
- Azt hiszem a szüleid nagyon fognak haragudni rám, most már biztos hogy nem tudok tőlük elbúcsúzni...- fúrta bele a fejét a mellkasomba Bill.
Beharaptam a számat, hogy vissza fojtsam a zokogásom.
- Ne mondj ilyet, meg fogsz gyógyulni ! - mondtam elcsukló hangon.
Bill felnevetett.
- Te ne mondj ilyet Gustav...Ahova én megyek, onnan soha nincs vissza térés...- majd hirtelen köhögni kezdett és a szájából élénk vörös vér ömlött a ruhámra. Émelyegni kezdtem, ahogy a vért megpillantottam, mégsem gondolkodtam egy percig sem, Bill arcához nyúltam és letöröltem az oda csapódott vércseppeket.
- Nem fogom hagyni, hogy meghalj ! Nem halhatsz meg ! Most hogy megjelentél az életemben, besétáltál a szívembe és olyan sokat kezdtél jelenteni...Most hogy már azt kezdem érezni...Szóval azt érzem, hogy szeretlek...Érted ?! - kiáltottam rá elkeseredetten és közben csak folytak a könnyeim.
- Szerintem is igazságtalanság, mert én is egész életemben kerestem valakit, aki megment engem mindentől, még saját magamtól is és mikor rátaláltam, mégsem lehetünk együtt...- helyeselt Bill fáradtan bólogatva.
- Szeretlek...- ismételtem meg valamivel halkabban és hangomat elmosta a sírás.
- Ne sírj Gustav...Nem akarom hogy sírj...- sóhajtott fel erőtlenül Bill és rám nézett. Megrémültem a pillantásától. Az a szempár, amibe bele habarodtam és ami olyan hevesen lángolt, ami rabul ejtett, most üresen meredt rám. Valami eltűnt belőle. Kiszáradt a torkom és a könnyek szinte marták a szememet. Bill a kezeimet kereste és ahogy megtalálta megszorította. Jéghideg volt a tenyere.
- Annyira fázom...- nyögte és lehunyta a szemeit.
Fél kézzel felkaptam egy földön heverő ócska, kötött pulóvert és rá terítettem.
- Loitschében mindig hidegek a hajnalok...De majd elmegyünk valahova ahol meleg van. Egy klassz kis szigetre...Tudod mit, majd elmegyünk arra a szigetre, amit a képeslapon láttál és annyira tetszett neked. Meggyógyulsz és útra kelünk...Csak te meg én...- bólogattam hevesen és a testem rázkódott a sírástól.
Bill mosolygott és a tekintete a vendégház plafonjára révedt, mintha ott látná maga előtt a képeslapon szereplő aprócska szigetet.
- Bill, nézz rám, hallod nézz rám ! - ráztam meg gyengéden a vállát, de talán már nem is hallotta mit kérek. Az arca egyre sápadtabb és kifejezéstelenebb lett, vértelen ajkai közül vastag vércsík csordogált.
- A sziget...A pálmafák és a kék tenger...Majd ülünk az aranyszínű homokban és nézzük ahogy naplementekor az ég a földdel egybe ér...Csak mi ketten...- suttogta levegőért kapkodva. Reszkető kézzel simogattam a homlokát.
- Igen ! Az lesz a mi szigetünk ! El kell jutnunk oda ! Látod Bill, már csak ezért nem adhatod fel ! Ígérd meg, hogy nem adod fel. Bill igérd meg ! Bill hallasz engem ?! Bill...Bill...Bill !!!
Bill ott halt meg a kezeim között azon az elátkozott, hideg hajnalon. És csak forró könnyeket, ordító fájdalmat, keserű ürességet hagyott maga után. Meg ezernyi kérdést. Ki volt pontosan ő, mit követett el, mi vagy kik elől menekült, míg felém vetette a sors. Apa és anya is ledöbbentek a történtektől, de bennük győzedelmeskedett a józan ész. Hiszen ők nem azt érezték amit én. És inkább annak örültek, hogy nekem, na meg nekik nem esett bajuk. Persze a rendőrség is vizsgálódott az ügyben és hamarosan fény derült Bill kilétére. Bár az igazságot nem nagyon akartam elhinni, mégis kénytelen voltam, a tények magukért beszéltek. A fiú, aki fenekestől felfordította az életemet Bill Kaulitz, egy fiatal korú bűnöző volt, Hamburgban élt és az ottani rendőrség egy ideje már kereste, mivel nem vonult be a rá kiszabott börtönbüntetés megkezdésére. Állítólag jócskán voltak ellenségei, sok embernek érdekében állt megszabadulni tőle. Mikor anya és apa meghallotta ezt, természetesen fel voltak háborodva, vagy le voltak sújtva, hogy így félre ismerték Billt. Én viszont egyiket sem éreztem ezek közül. Hogy Bill bűnöző volt, engem nem érintett, nem tartozott rám, mikor velem volt egy tiszta és nagyszerű embert láttam. Aki hihetetlenül gyönyörű volt, érzékeny, titokzatos és magányos. Akinek a csókja volt a legédesebb a világon és aki a legnagyobb örömet okozta nekem, amit valaha átéltem. Én nem a csalódást, megvetést éreztem, csak a gyászt, ami a lelkemben volt, amiatt hogy elvesztettem, ezért tele torokból üvöltöttem a szüleimmel, amikor rosszat mondtak Billre. Ők nem értették mi bajom, de nem is akartam magyarázkodni, inkább elvonultam a szobámba és ki sírtam a fájdalmamat. Egyszer kezembe akadt az a pár szál cigaretta ami Bill után maradt és úgy éreztem, el kell szívnom. Azóta sem gyújtottam rá, de akkoriban kifejezetten jól esett és megnyugtatta a háborgó lelkemet.
Billt a loitschei köztemetőben helyezték nyugalomra és sokáig csak én látogattam a sírját. Ám egyszer, jó fél év múlva egy fiatal fiút találtam a sír felett állva, kezében apró, színes virág csokorral. Hatalmas bő ruhákat viselt és raszta hajat. Az arca megviselt volt és beesett, de a szemei, amikkel rám nézett ugyanolyan fénnyel és lázzal villantak rám, mint Billnek. A kezét nyújtotta bemutatkozáshoz, de rögtön tudtam, hogy ő Tom és kézfogás helyett, barátságosan öleltem át. Nem tiltakozott, ő is megölelt és hangtalanul zokogtunk együtt Bill sírjánál.
Néha még most sem hiszem el hogy Bill nincs. Olyan, mintha csak elutazott volna egy időre, de majd vissza jön. Mindig figyelek, hátha megpillantom valahol, valamikor. Hiányzik az egész lénye, a csókja, az érintése és az a bizonyos remegés, amit senki más nem okozott ezidáig rajta kívül.
Mardos a bűntudat, hogy önző mód marasztaltam, hiszen ha hagytam volna hogy elmenjen, talán ma is élhetne, de én tudatlan voltam, magamnak akartam őt és emiatt örökre elveszítettem. De az a röpke idő, amíg velem volt, megváltoztatta az életemet. Rájöttem hogy a szeretet nagyon fontos, sőt a legfontosabb dolog az ember életében. És ahogy Bill mondta, ki kell mutatni ha szeretünk. Ennek fényében igyekszem alakítani a sorsomat. A Billel történt tragédia megtanított megbecsülni amit kaptam, hogy mindennap hálásnak kell lenni amiért van családom, mindennap meg kell szorítani a szüleim kezét és mondani nekik hogy mennyire szeretem őket. Bill által rájöttem arra, hogy nem széthúzni kell, hanem össze terelni a széthullott családot. Ezért gyakran felhívom a nővéremet Franziskát, sokat és sok mindenről beszélgetünk. Igyekszem meggyőzni hogy karácsonyra jöjjön el hozzánk a férjével és a kislányával. Mert tudom hogy a szüleim nagyon örülnének neki és talán újra béke lenne a családunkban.
Csak ne érezném ilyen nyomorultul magam ! Úgy gondolom Bill után sosem leszek a régi. És nem hiszem el, hogy ennyi volt a jó, hogy ilyen rövid a boldogság. Bill olyan volt mint a forgószél, egy nyári záporeső, ami mindent felkavart körülöttem. Vagy inkább olyan volt, mint egy pillangó...Egy csodálatos, színes pillangó, ami a semmiből cseppent ide, a jelenlétével gyönyörűséget és forró érzelmeket hozott nekem, aztán amilyen váratlanul itt termett, úgy el is tűnt. És magával vitte a szívemet, az életemet. Gyakran csak állok a szobám kitárt ablaka előtt és kémlelem az égboltot, ahogy ő tette. És várok. Arra hogy csoda történjen és boldogságom pillangója újra megjelenjen nekem...Talán én is egy pillangóhoz hasonlítok, bár nem vagyok olyan fényes mint ő. És nélküle szárnyaszegetté, céltalanná váltam. Tudom, hogy képes lennék egyedül is szárnyalni, felemelkedni a felhőkig, egészen a napsugarakig, de úgy nincs értelme...Bill nélkül semmi sem jó...Gyere vissza pillangó ! Gyere vissza élet...

Hogy tetszett a novella? Véleményedet várom chat-ben vagy komment formájában!