2013. április 7., vasárnap

Életem az ikrek húgaként - 65. rész



Sziasztok!
Meghoztam a történet folytatását. Várom a véleményeket!
Jó olvasást!


Életem az ikrek húgaként

65. rész –  Újabb emlékek

A kocsiban hazafelé a hangulat kicsit sem csillapodott. Tom jókedvűen énekelt a piros lámpánál állva, miközben a kormányon hosszú ujjaival az ütemet dobolta.
- Fantasztikus volt ez az este! – mosolyogtam rá, miután sikerült abbahagynom a nevetést.
- Örülök, hogy jól érezted magad, ez volt a cél. – pillantott rám halvány mosollyal a szája szélén. – Tudod… mióta elköltöztél, olyan csendes lett otthon minden. Billel éppen erről beszélgettünk minap, amikor meghallottuk a rádióban, hogy koncert lesz. Azonnal tudtam, hogy tetszeni fog.  – parkolt le a ház előtt. – Hiányzott, hogy kettesben is legyünk! – fordult felém kicsit szomorkás mosollyal az arcán. Meleg mogyoróbarna szemei őszintén csillantak meg a lámpafényben.
- Köszönöm! – súgtam oda neki és összeszorult a szívem. Áthajolva hozzá szorosan hozzábújtam és hagytam, hogy egy könnycsepp utat törjön magának. Keserédes érzések öntöttek el. Boldog voltam, hisz fantasztikus estét töltöttem el vele, még is pontosan tudtam mit érez. Végigsimított a hajamon, majd adott egy aprócska puszit a homlokomra, megszakítva ezzel az ölelést.
- Na gyere, a többiek már biztos tűkön ülve várják az élménybeszámolót.
Tom nem tévedett, mindannyian a nappaliban vártak a kandalló előtt üldögélve. A részletes beszámoló után a szobámba siettem. Fáradtnak éreztem magam és nem vágytam másra, csakhogy a puha párnák közzé bújhassak.
Különös álmom volt… illetve azt hittem álom, de annál sokkal szebb és sokkal varázslatosabb volt. Kellemes, ismerős illat terjedt szét a levegőben, majd lágy, selymes érintést éreztem amint halványan az ajkaimhoz ér. Egy újabb bársonyos simítást az arcomon és tudtam, hogy nem álmodom. Lassan nyitottam ki szemeimet, a reggeli fény fakítóan hatott, de így is tisztán láttam édes mosolyát, amint az ágyam mellett állva tekint le rám.
- Georg! – ültem fel és hatalmas mosoly ült ki az arcomra.
- Szia Kicsim! – üdvözölt és újra felém hajolt, hogy ajkainkat összeérintve forró csókban merüljünk el.
- Mennyi az idő? – kérdeztem amint elváltunk egymástól.
- Még korán van. Aludj vissza nyugodtan. – mondta és vetkőzni kezdett, hogy bebújhasson mellém. Látta rajtam zavartságom, ezért kérés nélkül folytatta.
- Már kora hajnalban felkeltem, hogy minél előbb ideérjek. A gyér forgalomnak köszönhetően pedig hamarabb ideértem, mint gondoltam. Felhívtam Tomot és nagy nehezen beengedett. Látnod kellett volna a kómás fejét. Komolyan megsajnáltam szegényt, amiért felébresztettem, de már annyira hiányoztál! – csókolt meg újra és a karjai közzé vont.
- Te is nekem! – búgtam halkan egészen hozzásimulva és éreztem, hogy szemeim ismét elnehezülnek simogatásának hatására.
Pár órával később, amikor újra felébredtem és megpillantottam Őt, miközben békésen szuszog mellettem védelmezően átölelve elmondhatatlanul boldognak éreztem magam. Egy rövid ideig még figyeltem amint egyenletesen veszi a levegőt, hogy szempillái néha néha megrebbennek. Biztosan álmodott. Csak remélni tudtam, hogy legalább olyan szépet álmodik, mint én amilyen szépnek látom Őt és ezt a pillanatot.
Már nem bírtam tovább ágyban maradni, bármennyire is szerettem volna ott maradni vele és csak nézni Őt. Amilyen óvatosan csak tudtam, próbáltam kibújni öleléséből, de a legapróbb mozdulatomra támadó anyatigrisként pattantak ki szemei remélten tekintve rám.
- Valami baj van? – kérdezte aggódva.
- Nincs semmi baj, aludj csak nyugodtan! – simogattam meg a párnától megnyomott arcát majd és egy leheletnyi csókot nyomtam dús ajkaira.
Amikor a földszintre értem kellemes illatok töltötték be a levegőt, így egyből a konyha felé kell mennem. Meglepetésemre Gordont találtam ott egyedül, aki meglehetősen profi módon mozgott a konyhában. Épp egy tálat akart elővenni a szekrény aljából, amikor megpillantott.
- Jó reggelt kicsim! – mosolygott felém.
- Jó reggelt! – üdvözöltem és beljebb merészkedtem, hogy lássam mit is főz.
- Kérsz valamit reggelire? Készítettem neked kakaót. – mutatott egy nagy gőzölgő bögrére!
- Pompás! – vigyorogtam és megragadva a bögrét kortyoltam belőle párat. – A többiek? – érdeklődtem.
- Simone elment a galériába, szörnyű, hogy most is be kellett mennie – grimaszolt, majd folytatta. – Tobi meg egyszer csak betoppant és srácok elviharzottak vele. Láttam Georg autóját az udvaron. Már is megjött? Későbbre vártam. – pillantott fel a gáztűzhely mellől.
- Igen, én is. – mosolyogtam. – Már hajnalban elindult. Fent alszik, szegénykém nagyon fáradt lehet.
- Szerencsés vagy vele, fantasztikus ember.
- Tudom, nem is kívánhatnék jobbat. –merültem el a gondolataimban egy pillanatra. – Na és mit főzöl? Segítsek valamit?
- Nem kell, már egész jól elhaladtam. A srácok rakott zöldséget és zöld salátát rendeltek, na meg áfonyás palacsintát. Az édesség az kihagyhatatlan a mindennapjaikból. Hihetetlen mennyire édesszájúak. – erre a kijelentésre elnevettem magam. A csokik, gumicukrok, nyalókák és egyéb édes kekszek a szekrényben tornyokba halmozódva állnak, várva, hogy az ikrek – különösen Bill- elfogyaszthassák.
- Egyébként nem mondták mikor jönnek? Bill megígérte, hogy segít megmosni a hajam, a pocakom miatt már nem olyan egyszerű.
- Nem mondtak semmit, csak, hogy majd jönnek. De ha szeretnéd, szívesen segítek én, csak ezt még befejezem.
Tekintve növekvő pocakomra egyre inkább nehezebbé válik megmosni hosszú hajam, ezért elfogadtam a segítségét.
A Gordonnal töltött minden percet élveztem. Számtalanszor bebizonyította már, milyen nagyszerű ember és legfőbbképp milyen fantasztikus apa.
- Amikor kislány voltál, akkor is sokszor megmostam a hajad. Bevallom szerettem azokat a pillanatokat. Imádtad a habot fújni és a vizet pancsolni. Egy-egy ilyen alkalom után úszott az egész fürdő. Ültél a kádban és hatalmas csillogó szemekkel vidáman kacarásztál!- áradozott, amíg a hajamat öblítette le. – De rég is volt már!- nyúlt a törölközőért és odanyújtotta nekem.
- Köszönöm a segítséget. – fordultam felé.
- Nagyon szívesen. – mosolygott őszintén, majd a konyhába ment és egy csésze kávéval a kezében tért vissza. A nappaliban telepedtünk le a kanapén. Egy darabig csendben ültünk elgondolkodva, majd a csendet én törtem meg.  
- Soha nem vágytál saját gyerekre? – egy pillanatra elgondolkodott, majd mosolyogva rám nézett.
- Mielőtt Simoneval találkoztam volna volt egy hosszabb kapcsolatom. Soha nem merült fel bennünk, hogy szorosabbra kössük az életünket házassággal vagy gyerekkel. Jól elvoltunk egymással, és csak ez számított. Aztán vége lett. Valami megváltozott köztünk és rájöttem én nem erre vágyom. Mindig is családcentrikus voltam, de ekkor jött el a pillanat, amikor rájöttem többre vágyom. A pár év alatt, amit egyedül töltöttem ez még inkább fokozódott. Aztán, megismerkedtem édesanyáddal és hírtelen megváltozott minden. Boldog voltam és biztos voltam benne, hogy megtaláltam amit kerestem, és vele együtt egy szép nagy családot. Emlékszem az első találkozásra. Bill nagyon nyitott volt és barátságos, míg Tom egy kicsit visszahúzódó. Te pedig egy hihetetlenül tüneményes kisangyal voltál a hatalmas barna szemeiddel, édes mosollyal a pofidon abban a kis kék ruhában. – szinte ragyogtak a szemei amint az emlék kockák peregtek előtte. – Nekem ti vagytok a gyermekeim, és ezt a fantasztikus érzést nem cserélném el semmire. Büszke vagyok rátok! – kortyolt bele kávéjába. Azok a melengető kellemes érzelmek újra elöntöttek és úgy éreztem ennél boldogabb már nem is lehetek. Gordon az én legjobb barátom, aki egyben a legcsodásabb apa a világon.
- Szeretlek apa! – bújtam oda hozzá, és ő készségesen viszonozta az ölelést.
- Én is szeretlek kis Maszat! – simogatta a hátamat.
- A végén még féltékeny leszek. Jó reggelt! – jött le mosolyogva Georg a lépcsőn.
- Jó reggelt Georg. – üdvözölte Gordon egy kézrázással, majd Georg helyett foglalt mellettünk és folytattuk a beszélgetést.
Kulcs csörgése hallatszódott a bejárat felől, majd anyu lépett be az ajtón szatyrokkal a kezében. Gordon azonnal a segítségére sietett és elvette tőle a szatyrokat.
- Mi a baj drágám? – kérdezte amint az arcán rejlő zavartságot meglátta.
- Anya mi történt? – kérdeztem én is aggódva, olyan zavartnak tűnt.
- Az előbb beszéltem apátokkal! – mondta halkan, szinte suttogva majd egyenesen rám nézett.

folyt. köv.