2012. december 30., vasárnap

Életem az ikrek húgaként - 64. rész


Sziasztok!
Itt is a folytatás, igyekeztem hozni. Ezúton szeretném megköszönni Nektek a több mint 60 ezres látogatást! 
Jó olvasást!

Életem az ikrek húgaként

64. rész – Tom meglepetése II.

Tom utasításának eleget téve lepihentem a nappaliban lévő kényelmes kanapén, amíg ő az emeleten folytatta a takarítást. Az unalmasabbnál unalmasabb TV műsorok áttekintése után egy kicsit elszenderedtem. Arra ébredeztem, hogy Tom gondosan betakargat egy vastag pléddel.
- Ne haragudj, nem akaratlak felébreszteni.
- Nem aludtam mélyen. – mosolyogtam kissé álmosan.
- Ami az estét illeti… - jelent meg egy csintalan mosoly az arcán, majd az ebédlőasztalhoz lépve egy borítékkal a kezében tért vissza. – Remélem örülni fogsz neki! – nyújtotta át. Huncut mosolyát látva el sem tudtam képzelni mi lehet a boríték tartalma. Óvatosan, de annál izgatottabban bontottam fel, majd kivettem a tartalmát.
- Jesszusom, Tom! – csillant fel szemem a két jegy láttán. – Ezt nem hiszem el! – nézegettem tovább a két koncert jegyet, melyek kedvenc énekesem ma esti Berlini koncertjére szóltak.
- Gondoltam, hogy örülni fogsz neki, csak mi ketten kikapcsolódunk egy kicsit. – mosolygott édesen.
- Annyira köszönöm. – öleltem magamhoz szorosan. – Még is hogyan? Nem is tudtam, hogy itt koncertezik a fővárosban. – lepődtem meg.
- Annál jobb! Így is alig tudtuk titokban tartani, ezzel volt teli a rádió és a TV is, a plakátokról már ne is beszéljünk. De így legalább meglepetést tudtam okozni vele.
- Az biztos! – vigyorogtam, majd pár perc múlva eszembe jutott valami.
- Tom…
- Igen? – nézett rám kíváncsian.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne elmennem így. –néztem le pocakomra. Eddig sikerült titokban tartani a nyilvánosság elől, hogy kisbabánk lesz, és ameddig csak lehet továbbra is ezt szeretnénk.
- Emiatt ne aggódj! Délelőtt elintéztem mindent. Lefoglaltam egy páholyt magunknak az emeleten, a színpadhoz közel, ahol Saki már várni fog minket. Toby pedig értünk jön és elkísér. Nyitás előtt már bemehetünk a hátsó bejáraton, így nem fogunk találkozni senkivel. Nem lesz semmi gond, ne aggódj! – mosolygott továbbra is. – De készülődj, lassan indulunk. – azzal felállt és indult volna, de elkaptam a kezét, mire visszanézett.
- Tom… köszönöm.
- Ugyan, ez a legkevesebb. Csak egyvalamit kérek.
- Igen?
- Érezd jól magad!
- Ezt megígérhetem. 
Ezzel a meglepetéssel teljesen levett a lábamról. Hogy tudott mindent titokban így leszervezni. Haláli egy pasi.

Lassan készülődni kezdtem, mikor kopogtattak az ajtómon, Bill kukucskált be rajta.
- Halihó! – lépett beljebb. Segítsek?
- Szia. Igen, azt megköszönném.
- Na, mutasd magad. Csinos vagy. Ülj csak le, majd én megcsinálom a többit. – azzal kezelésbe vette a hajam és a sminkem. Ha egyszer fejébe veszi, akkor addig fel sem állhatok, amíg tökéletes nem lesz, de mi tagadás élvezem, mert roppant ügyes és közben nagyon jól elbeszélgetünk. 
- Na hogy álltok? – lépett be Tom.
- Egy pillanat. – végezte az utolsó simításokat Bill. – Kész is. Tádááám! – vigyorgott.
- Hűha, de jól nézel ki, kár, hogy Georg nem láthat. – ahogy ezt kimondta csipogni kezdett a telefonom, jelezvén, hogy üzenetem érkezett.

„Jó szórakozást Kicsim! Érezd jól magad! Szeretlek!” – olvastam az üzenetet. – De hát… még nem is szóltam neki, hogy megyünk. Várjunk csak! – pillantottam igencsak vigyorgó bátyáimra, akik ebben a pillanatban szakadtak el egymás ajkaitól.
- Én csak szóltam neki, hogy kicsit vegye lazábbra tempót azzal a szobával, máskülönben, hogy tudtalak volna elszakítani tőle egy estére.
- Oh de kis gonosz vagy! De megbocsátok! – nevettek fel.
- Tooom! Megjött Toby! – kiáltott fel Gordon.
- Nos, hölgyem, akkor indulhatunk? – nyújtotta a karját.

Mint egy kisgyerek úgy csüngtem az autó ablakán, nézve Berlin esti fényeit. Ámulattal néztem a rengeteg plakátot az esti koncertről. „The Gentleman Of  Music, Thomas  Anders újra a fővárosban”. Még egy óra volt kezdésig, de már kígyózó sor állt az aréna előtt.
Megkerülve az épületet a hátsó bejáraton át vezettek minket a páholyunkig, ahol Saki már várt minket. Tom lepacsizott vele, majd körülnéztünk és elfoglaltuk a helyünket. Hatalmas csarnok. Akarva akaratlan eszembe jutott a TH első koncertje ebben a csarnokban. Zsúfolásig voltak és amint elnéztem a várakozó tömeget ez most sem lesz másképp, leszámítva, hogy a sikítozó tinik helyett most leginkább a középkorúak veszik birtokba az arénát, hogy újra részesei legyenek egy fergeteges koncertnek. Még Tomék is egészen kicsik voltak, rólam nem is beszélve, mikor még együtt volt a banda és virágkorát élte, de még is az egész család odavan az egykori világhírű bandáért, illetve az immáron szólókarrierjét egyengető két félért.
Hamarosan a tömeg is kezdett beszállingózni a csarnokba, ami azt jelenti, hogy hamarosan kezdődik a koncert.
Pontban 6-kor a fények elaludtak és egy rövid videó levetítését követően a zenészek is elfoglalták helyeiket. A dob üteme mintha csak a szívem ritmusát követte volna, mikor megszólaltak az első hangok. Aztán megjelent Ő, mint mindig most is elegáns öltönyben, és az első dallal már is elbűvölte a tomboló közönséget, amely alól mi sem maradtunk ki.




Tommal csak egymásra kellett pillantanunk és a levakarhatatlan mosoly mindkettőnk arcán ott ült. Már az első szám végénél szép számmal sorakoztak a színpad előtt, hogy virágcsokraikat átadhassák Neki, melyek a koncert végére szép nagy halomban díszelgett a színpadon. A legnagyobb meglepetést számomra az okozta, hogy a virágot átadók között kis általános iskolás gyerekek is a sorban álltak és türelmesen várták, hogy sorra kerüljenek.  

„Geronimo’s Cadillac” hangzott fel az est záródala. Szemem sarkából Tomra sandítottam, tudtam, hogy ez az egyik kedvenc száma, már csak a klipben megjelenő 2 gyönyörűséges Cadillac miatt is. Nem csalódtam a látványban, hozzám hasonlóan ő is ízig- vérig élvezte az utolsó gitárhangig.
A tömeg tapsviharban fakadt ki, Ő megköszönte az elmúlt 2 óra felejthetetlen perceit, majd elhagyta a színpadot. Mi is elindultunk a kijárat felé Saki és Toby társaságában, mielőtt még a fényeket visszakapcsolták volna.

Az elmúlt időszakban sok olyan dolog történt a családban, ami eléggé rányomta a bélyeget mindenki hangulatára. Most azonban minden gondot egy szempillantás alatt sikerült elfelejtenem, végre újra önfeledt boldog lettem és ezt most csakis Tomnak köszönhetem. Örökké hálás leszek neki ezért!

Folyt. köv.

Várom véleményeiteket!


2012. december 25., kedd

Életem az ikrek húgaként - 63. rész

Sziasztok!
Nagyon sajnálom, hogy csak most jelentkezem, de eddig nagyon el voltam havazva és nem túl sok időm maradt az írásra, azonban ezt remélhetőleg a hét folyamán pótolni fogom. Addig is itt a következő rész és szeretnék minden kedves olvasómnak Kellemes Ünnepeket kívánni!
Jó olvasást!


Életem az ikrek húgaként

63. rész – Tom meglepetése I.

A másnap reggel hamar rám köszönt. Nem voltam képes tovább ágyban maradni így a földszintre botorkáltam, hát ha a többiek már reggeliznek. A lépcső aljához érve azonban síri csönd fogadott. Az ebédlőasztalon találtam egy nekem címzett kis cetlit, melyet Tom hagyott ott nekem.

Szép jó reggelt Manóka!

 Gordon és Anya dolgozni mentek,
David meg elrángatta Billt valami
 „hihetetlenül” fontos megbeszélésre.
Én pedig elugrok elintézni pár dolgot a városba.
Sietek vissza!

Ja, amúgy csináltam neked kakaót, bent van a
mikróban, csak indítsd el, kalács pedig a pulton.

Jó étvágyat!

                                   Szeretett bátyókád: Tom : -)”


Megmosolyogtatott rövid kis üzenete, jól esett, hogy gondolt rám és még reggelit is készített.
Hozzáteszem, isteni kakaót tud készíteni, egyszerűen imádom, már kiskoromban is mindig az ő által készített kakaó volt a kedvencem.
A reggeli elfogyasztása után Georg felhívott, ami még szebbé tette a reggelem, ugyan akkor el is szomorított egy kicsit. Úgy volt, hogy este fele eljön, de sajnos nem tudta még befejezni a gyerekszobát, ezért majd csak holnap jön. Jó lett volna újra magamhoz ölelni, édes illatát érezni, karjai közzé bújva csókolni. Iszonyúan hiányzott már. Nem is gondoltam volna korábban, hogy egy ember így tud kötődni a társához, a párjához, a szerelméhez, aki az életet jelenti a számára. Már elképzelni sem tudnám az életem nélküle, a részemmé vált.
Nehezemre esett még a telefont is lerakni, pedig tudtam, hogy holnap végre újra velem lesz. Nagy nehezen azonban erőt vettem magamon és megszakítottam a vonalat. Hogy gondolataimat eltereljem, úgy gondoltam takarítok egy kicsit. A porszívó tologatása felér egy kisebb sétával, ami meg ugye nem árt. Még élveztem is a dolgot, olyannyira, hogy észre sem vettem milyen gyorsan eltelt az idő. Csak arra lettem figyelmes, hogy a porszívó hirtelen leállt.
- Hát te meg mi a francot csinálsz? – förmedt rám Tom hirtelen, amitől rendesen megijedtem.
- Jesszusom, de megijesztettél.
- Sajnálom, de még is mit csinálsz? Te sem gondolod komolyan, hogy nekiállsz takarítani. Neked pihenned kell. – kapta ki a kezemből a porszívó csövet és a kanapé felé kezdett noszogatni.
- Hé, nyugi Tom. – álltam meg és felé fordultam. – Állapotos vagyok nem beteg.
- De…
- Nincs de, ennyi mozgás nekem is kell. És nyugodj meg, vigyázok a picire, nem emeltem semmi nehezet.
- Ahh… jól van, csak nem akarom, hogy bármi baja essen az unokaöcsémnek. – sóhajtott, majd tenyerét a pocakomra tette és végigsimított rajta.
- Tudom, és köszönöm, hogy ennyire aggódsz, de hidd el, jól vagyok. – adtam puszit kissé borostás arcára.
- Jól van, de ezt akkor is bízd csak rám, majd én befejezem. – indult az emelet felé, de aztán visszafordult. – Jut eszembe, estére van valami programod?
- Nincs, Georg csak holnap jön. – ültem le az egyik fotelba, ő pedig visszasétált mellém meglepődött tekintettel.
- Hogy hogy? Nem úgy volt, hogy ma este jön?
- De igen, csak nem tudta még befejezni a gyerekszobát, és addig nem akar eljönni amíg kész nincs vele.
- Rengeteget dolgozik rajta, már most élvezi az apaságot, pedig addig még van egypár hónap.
- Igen, nagyszerű ember. – mosolyodtam el szomorúan, amit Tom is észrevehetett, mert azonnal előállt egy ötlettel.
- Na ne szomorkodj, amúgy is el akartalak vinni valahova ma este.
- Még is hova? – kíváncsiskodtam.
- Az egyelőre titok. – vigyorgott sejtelmesen.



- Tom!
- Csak egy kicsit szórakozni, de ne aggódj tetszeni fog. Most pedig pihenj, később megbeszéljük. – azzal sarkon fordult és feltrappolt a lépcsőn, magamra hagyva a tudattal, hogy tervez valamit.

Folyt. köv.

Véleményeket szívesen fogadok komment vagy chat formájában! :)