2012. szeptember 8., szombat

Novella: Azon az éjjel

Sziasztok!
Sajnálom, hogy csak most jelentkezem, de sajnos elkezdődött a suli, így az időm is kevesebb lett.
Most is csak egy kis szösszenetet hoztam, valamint egy új dizit, de azért remélem ez is megteszi, amíg hozom a következő részt.
Véleményeiteket most is szívesen fogadom.
Jó olvasást!

Azon az éjjel



Szerző: Eva Kaulitz
Kategória: twincest
Korhatár: 12
Szereplők: Bill Kaulitz, Tom Kaulitz
Műfaj: romantika
Fő párosítás: Bill/Tom
Mellékpárosítás: -
Figyelmeztetés: -
Befejezett: Igen

Azon az éjjel egyedül voltunk. A szobában gyéren pislákolt az asztali kislámpa majd hirtelen minden elsötétült az odakint tomboló nyári vihartól. A ház nesztelenné vált és sötétségbe borult.
Néhány perc elteltével halk, bizonytalan lépteket hallottam az ajtóm felől, mely hangos csikorgás közepette tárult ki. Egy élesen csattanó villám fényében tisztán láttam rémült sápadt arcát, amint ajtómban kétségbe esetten toporog és tapogatózik előre nyújtott kezeivel a semmibe. Lassan feltápászkodtam kényelmes fekvőhelyzetemből és keze után nyúltam, melyet azonnal meg is ragadott és erősen szorított. Magamhoz húztam és karjaimba zártam, ahol megnyugvást talált.
- Gyere… - intéztem felé és magam is meglepődtem rekedtes hangomon.
Az ágy felé húztam és felemelve a vékonyka takarót bebújtunk alá. Úgy simult hozzám reszkető törékeny testével, hogy szinte eggyé váltunk.
Lágyan simogattam hol selymes ébenfekete haját, - melynek bódító levendula illatából mélyeket szippantottam-, hol pedig izmos hátát. Percekig feküdtünk így némán, egymás karjaiba fonódva, hallgatva a kinti záport.
Vékonyka ujjai felfedező útra indultak fedetlen mellkasomon. A hirtelen jött érintéstől bőröm libabőrös lett, majd felforrósodott. Ujjaival végigszántott vállamon, kulcscsontomon a nyakamon keresztül egészen a számig, ahol egy pillanatra megállapodott. Leheletnyi kis apró puszit nyomtam rájuk, egyenként minden odatévedt ujjára és éreztem amint összerezzen mellettem.
Egy újabb felvillanó fénycsóvában láttam néma zokogástól könnyes arcát, amint lehunyt dús pilláin keresztül újabb gyöngyöcskék gurguláznak le.
Közelebb hajoltam hozzá és finoman letöröltem azokat, majd egy könnyed puszit leheltem helyükre.
Észre sem vettem amint kezei derekam köré fonódtak és csak húz húz egyre közelebb magához. Éreztem szapora lélegzetvételét nyakamon, szíve örült dobogását, felhevült bőrét tenyerem alatt… érzéki ajkait az enyémhez tapadva.
A vihar megszűnt és az utca elcsendesedett, az asztali kislámpa újra fénybe borította a szobát, és láthattam az újabb cseppeket kibuggyanni szeméből.
Régóta elfojtott halk sóhaj tört fel belőle, de nem engedett el, a rabja lettem. 


Azon az éjjel
az órák összevissza vertek.
Azon az éjjel
holdfényben úsztak a kertek.
Azon az éjjel
kocsik robogtak a kapunk alatt.
Azon az éjjel
könnyben vergődtek a fülledt szavak.
Azon az éjjel
égett szobánkban gyertya, lámpa.
Azon az éjjel
féltünk a borzaszó homályba.
Azon az éjjel
arcunk ijedt volt, halavány.

Azon a reggel
riadtan bámultam feléje.
Azon a reggel
csak hallgatott makacs ajakkal.
Azon a reggel
olyan volt, mint egy néma angyal.

Vége

Versrészlet: Kosztolányi Dezső - Azon az éjjel