2012. augusztus 24., péntek

Liebster Award *-*


Sziasztok!
Amint azt láthatjátok az elmúlt időben sajnos nem bővelkedtem részekben, ezért elnézést is kérek, próbálok igyekezni a következővel.
Most azonban egy örömhírrel érkeztem, számomra tényleg sokat jelent. Ezennel szeretném megköszönni a díjat Mollynak és Angelnek.
Szabályok:
1.) Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról!
2.) A jelölő minden kérdésére válaszolni kell!
3.) 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek!
4.) 11 embert kell megjelölni! (Nincs visszajelölés / visszaadás)

1. Szerintem mindenkinek vannak álmai/vágyai, amit szeretne véghezvinni. Ez velem sincs másként. Rengeteg dolog van, amit szívesen kipróbálnék/megcsinálnék, amik alapjában véve másnak alap dolognak tűnhet, nekem viszont eddig nem volt rá lehetőségem. Hiszem, ha kemény dolgozunk érte, és nagyon szeretnék, akkor a többségük megvalósulhat.

2. Szeretem a rég múlt korokról szóló, filmeket, könyveket. Teljesen bele tudom élni magam és olykor úgy érzem, néha jó lenne akár csak pár órára belecsöppenni az akkori életbe.

3. Szeretem az életrajzi filmeket is, rengeteg olyan monumentum van bennük, amikből tanulhatunk, már csak azzal is ha nem követjük el ugyanazokat a hibákat.

4. Nagyon fontos számomra a zene. A dalok mondanivalóját, tanulságát és maga az érzést, amit egy különbféle szempontból is gyönyörű dal nyújt, igen fontosnak tartom.
Magam is szívesen dolgoznék a szakmában, nem feltétlenül énekesként.

5. Mostanság (bármennyire is meglepő) egyre jobban hajlok és nyitott vagyok a 80-as, 90-es évek dalai felé is. Figyelembe véve, hogy az akkori lehetőség tárháza mekkora volt a maihoz képest, hihetetlen miket alkottak. Szerintem abszolút többet figyeltek az érzelmekre és a különbféle mondanivalóra a sok „tuc-tuc” mellett. Többségük örök sláger lett, és nem érnek fel a napjainkban készülő zenének titulált „tingli-tanglival”.

6. Legszívesebben Thomas Anderssel találkoznék. Ő egy olyan ember, akire felnézek és mérhetetlenül tisztelek. Sok mindent elért az életben, sok mindent letett az asztalra, mindezek ellenére megmaradt hétköznapi embernek, aki nagyon nyitott, közvetlen, önzetlen és szeretettel gondol az emberekre. Nem vágyik nagyvilági életre, megelégszik azzal, amilye van és legnagyobb boldogságát a családja biztosítja számára.

7. Legfőbb célom, hogy egyszer jó feleség és anya legyek.

8.  Nem szeretem, ha valaki újjal mutogat a másikra. Személy szerint toleráns vagyok, és nem ítélek el senkit nemzetiségük vagy szexuális beállítottságuk miatt. Bátor dolognak tartom, ha valaki felvállalja másságát és örömmel fogadom, hogy megtalálta élete párját.

9. Sajnos nincs túl sok önbizalmam.

10. Nagyon fontosak számomra a barátaim. Sajnos korábban sokat csalódtam azokban az emberekben, akiket a barátaimnak tartottam. Jelenleg két igazbarátom van, de ők sajnos távol laknak tőlem, ennek ellenére mindennél fontosabbak számomra.

11. Családcentrikus vagyok és remélem egyszer nekem is megadatik az az öröm, hogy vacsorát főzzek a férjemnek és esti mesét olvassak a gyerekeimnek.

Molly kérdései:

1. Mit tartasz a legjobb tulajdonságodnak?

Talán azt, hogy jó hallgatóság vagyok. Szívesen meghallgatok másokat, főleg ha olyan emberről van szó, aki fontos számomra. Jó érzés tudni, hogy bíznak bennem.  

2. Mi az, amit szeretnél magadban megváltoztatni?

Akadnak dolgok, amiken változtatnék és mivel ez csak rajtam múlik, ezért igyekszem tenni is érte.

3. Könnyen meg tudsz nyílni másoknak?
Ha látom, hogy őszintén érdekli a dolog és ő is nyit felém akkor igen.

4. Szeretsz a figyelem középpontjában lenni, vagy inkább visszahúzódó vagy?
Inkább visszahúzódó.

5. Mi az, amit a legjobban szeretsz a világban/életben?
A családomat és a barátaimat.

6. Milyen zenéket szeretsz?
Mindent meghallgatok, de erről részletesebben a magamról írt 11 pontban írtam.

7. Mit szeretnél a halálod előtt mindenképpen kipróbálni/megtenni?
Ilyen esetben semmi másra nem vágynék, csak, hogy elbúcsúzhassak azoktól, akiket szeretek.

8. Mi az, ami ebben a pillanatban igazán boldoggá tenne?
Ha még lenne idő a nyárból.

9. Mit szeretnél az életeddel kezdeni?
Családot és sikeres munkát, amit szeretek.

10. Mi a jelenlegi kedvenc filmed/dalod?
Fentebb már erről is beszéltem. Jelenleg Thomas Anders dalai azok amikre igazán szükségem van.

11. Szereted magad / elégedett vagy magaddal?
Szeretem magam, de vannak dolgok amiken változtatnék.


Angel kérdései:

1. Mióta írsz?
Még valamikor általános iskolás koromban kezdtem el. Szóval elég régóta.

2. Mit szeretsz magadban?
Erre Mollynál már válaszoltam.

3. Melyik a kedvenc színed?
Van egy pár: fehér, kék, fekete, piros/vörös

4. Van kedvenc dalok, és ha igen mi az?
Fentebb szintén megtalálható.

 5. Mi az első emléked?
Szerintem ilyen nincs. Az embernek számtalan emléke van.

 6. Ha bárkivel elmehetnél vacsorázni, akkor ki lenne az? (Több ember is lehet)
Család, barátok illetve olyan emberek, akikre felnézek vagy tisztelek

7. Ha lehetne különleges képességed, mi lenne az?
Talán az, hogy az emberekből kiűzzem az előítéleteket és az undokságot.

8. Hol élnél a legszívesebben?
Németországban

9. Éreztél már pillangókat a gyomrodban?
Nem igazán.

10. Szeretsz engem? *.* (Nem szerelemre kell gondolni!)
Igen. ^^

11. Lököttnek tartasz?
Nem.

És akkor az én kérdéseim:
1. Mit gondolsz magadról?
2. Ki az, akire igazán felnézel?
3. Közeljövőre tekintve milyen terveid vannak?
4. Hova szeretnél eljutni/elutazni?
5. Mi az ami igazán megtud fogni?
6. Miket szeretnél elérni az életbe?
7. Volt-e olyan pillanat az életedben, amikor szívesen megállítottad volna az időt? (Ha igen, akkor mi?)
8. Ha egy szóval kellene jellemeznek magad, akkor mi lenne az?
9. Ha találkoznál egy számodra fontos emberrel mi(k) azok a dolgok, amiket megkérdeznél tőle?
10. Mik azok a dolgok, amikről szívesen írsz/írnál?
11. Elégedett vagy magaddal?

Akiknek küldeném:  
Meloddy
Annette
Diane
Alisa




2012. augusztus 2., csütörtök

Életem az ikrek húgaként - 62. rész


Sziasztok!
Igen tudom, millió éve nem volt már rész, de a novella elég sok időmet lekötötte és ezt a rész sem szerettem volna összecsapni. Nos itt a végeredmény, olvassátok és mondjatok véleményt.
Köszönöm azoknak akik elolvasták a novellát, nagyon örülök neki, igazán fontos számomra!
Még egyszer bocsi és jó olvasást!

Életem az ikrek húgaként

62. rész –  Vad éjszaka

Az éjjel lehullott néhány centi hó, másnap délelőttre már a semmibe veszett. A nap halványan sütött, még is elegendő erővel ahhoz, hogy megolvasztva az apró kis kristályokat tócsákat képezzen belőlük.
Georg már korán reggel visszautazott Magdeburgba, hogy befejezze a gyerekszobát. Én pedig álmosan bújtam vissza a meleg paplan alá, de már nem bírtam visszaaludni, ezért egy könyvet kezdtem el lapozgatni, amibe annyira belemerültem, hogy észre sem vettem az idő múlását.
Valamikor 10 óra körül halk kopogást hallottam az ajtó felől, majd Bill kukucskált be rajta mosolyogva.
- Szia, nyuszi, bejöhetek? – kérdezte. – Hoztam neked teát és egy kis pirítóst.- tette le az éjjeliszekrényre a tálcát.
- Oh Bill, te mindig tudod, hogy mire van szükségem, köszönöm. – kortyoltam a gőzölgő nedűbe.
- Georg már el is ment? – érdeklődött és befészkelte magát mellém.
- Igen, még kora reggel.
- És itt hagyott téged nekem. – széles mosollyal az arcán ölelt magához, majd a hasamra hajtotta fejét. – Szia, kis tökmag. – simított végig gömbölyű pocakomon, és ott ahol a keze hozzáért a hasamhoz rúgott egyet a pici. – Látom már te is fent vagy. – vigyorgott és megint rúgott egyet. – Oh, szóval most ilyen kis játékos kedvedben vagy, azért ne bántsd a mamit… Megosztok veled egy titkot. Nagyon szuper kis szobád lesz, apukád igazán ügyes. Neked is tetszeni fog… oh és képzeld Tom azt mondta, hogy vesz neked egy… - széles mosoly ült ki arcomra miközben olyan öröm és melegség járta át a szívem, ahogy néztem miként simogatja a hasam és beszél a kicsihez. Öröm volt nézni minden egyes kis mozdulatát, ahogy gyermeki vigyorral az arcán mondja és mondja. Imádnivaló egy srác.
Szinte az egész délelőttöt végig bohóckodtuk, nem is tudom mikor volt legutoljára ilyen önfeledt kacagástól zajos az egész ház.

Kora délután Billel tettünk egy kis sétát, hiszen novemberhez képest, igazán szép idő volt. A zeneiskolából tartottunk haza gőzölgő forró csokit kortyolgatva és beszélgetésbe merülve, így fel sem tűnt, hogy már az utcánkban járunk. Beszélgetésünket egy halk köszönés szakította félbe.
- Szervusz Eva! – hallottam az ismerős hangot, így rögtön odapillantottam az integető férfira, ám mikor Bill is felé fordult, az arca hirtelen megdermedt, szája kissé tátva maradt, keze pedig hirtelen megállt a levegőben, majd lassan maga mellé eresztette.
- Jó napot Jörg! – intettem vissza és éreztem, ahogy megremeg a hangom. Billre pillantottam, aki döbbenten állt mellettem és tekintete hasonlóan Jörgéhez, meglepett volt. Annyi év után most újra látta. Ott áll tőle mindössze néhány méterre a ház előtt az a személy, akit gyermek kora óta nem is látott. Csak egy pillanatig tartott, amíg felé tekintett, de épp elég ahhoz, hogy teljesen felkavarja.
Ismét útnak indultunk és egészen a hazáig nem is szóltunk egymáshoz. Tudtam mit érzett, hisz én is ugyan azt éreztem mikor először megláttam és még mindig épp ugyan úgy érzek, akárhánysor csak váratlanul felbukkan.

Vacsora után az ikrek társaságában a nappaliban telepedtem le és egy filmet néztünk esti kikapcsolódás gyanánt. Egy újabb reklám szakította félve a filmet mikor a kanapéra pillantottam. Bill Tom mellkasához bújva, betakarózva fürkészte a képernyőt, míg Tom szorosan ölelte magához és simogatta a hátát. Megmosolyogtatott a látvány. Örültem, hogy minden rendben van köztük, és hogy így szeretik egymást.
Merengésemből kitartóan csörgő mobilom rázott fel. A kijelzőre pillantva, ha lehet még jobban elmosolyodtam és elköszönve bátyáimtól az emeletre siettem.
Tom is nagyot nyújtózkodott, miközben elgémberedett nyakát simogatta.
- Megmasszírozzalak? – kérdezte Bill és már be is fészkelte magát bátyja mögé.
- Az nagyon jól esne. – azzal fel is emelte fonatait, hogy Bill zavartalanul hozzáférhessen izmos hátához. – Ugye tudod, hogy istenien csinálod? - hunyta le pilláit, amit Bill észrevett. Közelebb hajolt ikréhez és belecsókolt a nyakába, mire egy rekedtes sóhaj volt a válasz. Újabb lágy puszit lehelt a hajlatba, majd a sajátjához hasonló aprócska fülére adott egyet majd nyelvével kecsesen végignyalta, végül finoman ráharapott. Tom teste beleremegett az érintésbe és egy újabb nyögést hallatott. Bill egy csábos mosoly kíséretében belemászott bátyja ölébe, vékony karjait pedig a fonatos nyaka köré fonta. Vágytól csillogó szemekkel nézett a vele szemben lévő mogyoróbarna íriszbe, melynek mélységében elveszett. Erős karok fonódtak karcsú dereka köré és húzták még közelebb. Pillantásai a puha, dús ajkak és az igéző szempár között cikázott. Végül szemei lecsukódtak és rátapadt Tom telt ajkaira. Érzékien végignyalt alsó ajkán mire azok önkéntelenül is elváltak egymásból, bebocsájtást engedve számára. Nyelve átsiklott bátyja szájába és rátalálva a másikra egymásba fonódva víg táncot jártak. Olyan hévvel és olyan szenvedéllyel csókolta ikrét, hogy Tom megremegett és libabőrös lett. Levegőért kapkodva váltak el egymástól, majd Bill kicsusszant bátyja öléből és széles mosoly kíséretében az emelet felé kezdte húzni pulóverébe markolva. A szobába érve halkan becsukta az ajtót és az ágyhoz lépkedve újra birtokba vette az érzéki ajkakat. Csípőjét erősen Toméhoz dörgölte, mire ő erősen megmarkolta öccse formás hátsóját, majd egyik lábát derekához emelte és erősen a falhoz nyomva, fejét hátraszegezve hagyta csókokkal borította be öccse íves ajkait, állát, nyakát egészen a kulcscsontjáig majd fel a fülcimpájáig.
Hirtelen ötlettől vezérelve Bill finoman eltolta magától Tomot majd finoman az ágyra lökte és felé térdelt és mohón esett neki. Tomot feltüzelte öccse hevessége, vadsága és irányító szerepe. Bill egyre többet és többet akart az ízletes csókokból, érinteni, ízlelni, kényeztetni akarta bátyát, ezért azonnal pulóverje után kapott és jó messzire dobta, amit aztán követett a póló is. Magát is kihámozta vastag garbójából és újra ikrének esett. Ismét ajkaira tapadt, majd az arcát, állát, nyakát végül kulcscsontját hintette be apró csókokkal. Őrjítő játékba kezdett a meredező mellbimbókkal majd végig nyalta felsőtestét egészen a köldökéig. Tomból kéjes nyögés tört felszínre mikor megérezte öccse ujjai becsusszannak nadrágjába megérintve becsességét. Lassan simított végig rajta majd erősen rámarkolt. Tom szinte ugrott egyet az érintéstől annyira beleremegett. Testét forróság öntötte el, izzadni kezdett és majd szétvetette a testében cikázó kéj.
Mit sem tétlenkedve fosztották meg egymást a zavaró nadrágtól és újra egymásnak estek. Már csak egyetlen zavaró ruhanemű volt rajtuk, de Bill ebből is hamar kihámozta Tomot. Befúrta magát az izmos combok közzé és kezével ingerelni kezdte a már amúgy is meredező becsességet. Tom háta megfeszült, mellkasa sebesen járt fel s alá és érezte, ha most nem állítja le Billt, azonnal elélvez. Erőt vett magán és finoman beletúrt öccse kócos, nedves hajába, mire ő feltekintett rá. Felhúzva magához ajkaira tapadt és fordított helyzetükön.
Erős karjait Bill dereka köré fonta és feljebb tolta az ágyon, földre söpörve ezzel a díszpárnákat. Tekintetét végigvezette a törékeny testen, majd öccse vágytól csillogó íriszeiben állapodott meg. Tudta mit szeretne, hisz ő maga is erre vágyott, hogy egymásié legyenek. Bill maga szabadult meg a zavaró textiltől és dobta a szoba távol eső egyik sarkába. 
Kaján mosoly jelent meg férfias arcán, látva Bill hevességét, ami határozottan tetszett neki. Az éjjeli szekrény fiókjában kezdett el kotorászni és hamarosan meg is találta, amit keresett. Egy kis tasakot húzott elő és bontogatni kezdte, de Bill kikapta a kezéből.
- Majd én. – felelte zihálta és fogai segítségében feltépte a kis tasakot, majd tartalmát felgörgette Tomra. Kényelmesen elhelyezkedett az ágyon és készségesen nyitotta szép lábait. Már nem bírta tovább, érezni akarta Tomot, szüksége volt rá, hogy csillapítsa benne tomboló magas fokú vágyat.
Mintha Tom a gondolatait olvasná befúrta magát combjai közzé és testük egymásba fonódott.



 
Csípőjük azonos ütemben mozgott hol gyorsan, hol pedig lassabban. Bill erősen kapaszkodott Tomba, körmeivel végigszántott gerincén, fogait finoman vállába mélyesztette egy egy erősebb lökésnél, amit Tom szapora sóhajokkal és még gyorsabb tempóval jutalmazott.
Érezték, hogy nem sok van hátra, hogy elérik a mindent elsöprő beteljesülést. Még néhány mélyebb lökés és testük ívben megfeszült, ajkuk O alakot vett fel miközben hangos nyögés töltötte be a szobát.
Zihálva dőltek el mindketten a teljesen összegyűrt lepedős ágyon mámoros tekintettel, várva, hogy szapora lélegzetvételük normalizálódjon.
Bill Tom mellkasát cirógatta, miközben bátyja karjai között pihent, aki egy lágy puszit lehelt homlokára miközben mosolyogva nyugtázta magában, hogy megismerte Bill vad, heves játékát, melyet piszkosul élvezett.

folyt. köv.