2012. május 19., szombat

Életem az ikrek húgaként - 61. rész


Sziasztok.
Elég gyors volta? Igyekeztem hozni a folytatás. A részben kissé betekintést nyerünk Jörg új családjába, de sok kérdés így is nyitott marad. Ígérem nem sokáig fogom már húzni a dolgot és kiderül minden.
Véleményeitekre számítok, jó olvasást!

Életem az ikrek húgaként

61. rész – Felismerés

Miután távoztam Angelikaéktól a hangulat nem változott. Melanie még mindig megtörten, szipogva pakolgatta a szennyes tányérokat, míg Jörg eltűnődve ült az asztalnál, épp úgy, mint a vacsora alatt. Néha néha belekortyolt kitöltött vörösborába, majd egy futó pillantást vetett feleségére.
Angelika is letörten tért vissza a házba. Nem így tervezte az estét. Szerette volna, ha a családja megismeri Évit, és kellemes vacsora keretében eltöltik az estét. Ehelyett újra felszakadtak a régi sebek, megannyi keserű emlék. Magukban ismét átélték az elmúlt 10 év minden szörnyűségét. Jörg balesetét, az orvosok által reménytelen, mégis várakozással teli hosszú éveket, az újrakezdést… Mind-mind fájó emlék, amit sosem felejtenek el, hisz hogyan is lehetne….

- A szobámban leszek, ha kellenék. – szólt egykedvűen a lány, miután visszaért a konyhába.

- Persze, menj csak szívem. – emelte rá tekintetét Melanie, majd a lány az emeletre sietett.

- Ő az. – szólat meg Jörg hirtelen hosszú néma percek után.

- Tessék? – fordult meglepetten férje felé a nő, nem értette kiről beszél.

- Eva… a lány, aki itt volt…. a lányom. – lehelte halkan a férfi.

- Hogyan? – döbbent le.

Melanie mindent tudott Jörg előző családjáról. A férfi mindent elmesélt neki megismerkedésükkor. Mindig olyan odaadással beszélt gyermekeiről, öröm volt hallgatni minden egyes szót. Szeretetteljesen mesélt Simoneról, előző feleségéről is, akitől barátságban váltak el. Melanie csak remélni tudta, hogy az ők közös kis családjuk is ilyen összetartó, harmonikus és szeretetteljes lesz.
Jörg számtalan mókás történetet elevenített fel iker fiai csínytevéseiről. Mesélt arról is, hogy Tom (a nagyobbik fiú) nagyon lelkesen tanul gitározni. Állandóan kezei között markolja a becses hangszert, hogy kitanulja annak minden csínját-bínját. Míg Bill (Tom öccse) ellentéte bátyjának. Ő leginkább a dalok és versek világában szeret elmerülni, de ha mókáról és bosszúságokozásról van szó kitűnő partnerek.
Na és ott van Eva, az alig 4 éves kis tünemény, aki bátyáihoz hasonlóan szintén nagyon eleven. Büszke volt rájuk, büszke az egész családra.
A válás után rendszeresen tartotta a kapcsolatot gyermekeivel- nem volt olyan hétvége, hogy ne látogatta volna meg őket- figyelemmel kísérte növekedésüket, egészen a baleset pillanatáig.
A baleset… mennyi kiesett hosszú év…

- Ő volt az. – ismételte újból és párás tekintetét a nőre emelte, aki gyengéden végigsimított kézfején?

- Biztos vagy benne? – kérdezte kedvesét bizonytalanul, hiszen az elmúlt hónapokban csak az újságban láthatta gyermekeit. Mit sem tudva hol élnek, mit csinálnak. Az újságokból, illetve Melanietól kellett megtudnia, hogy fiai együttest alapítottak- két másik fiúval, Georggal és Gustavval együtt - ami ráadásul mára már igencsak befutott, világhírű banda lett. Fájó érzés töltötte el, hogy mindennek nem lehetett a részese, hogy nem segíthette, támogathatta őket. Újabb meglepetést okozott neki immáron nagylányát a címlapokon látni Georggal az oldalán, aki- mint kiderült- nem más, mint a banda basszusgitárosa és a család nagyon jó barátja.

- Igen. Biztos, hogy ő az és abban is biztos vagyok, hogy ő is pontosan tudja, én ki vagyok. A tekintette mindent elárult. – sóhajtott mélyen és kiitta pohara tartalmát.

- Angelika vajon tudja ki ő? – kérdezte kétségbeesetten a nő.

-  Nem hinném, különben már kérdezősködött volna. – válaszolta letörten Jörg. – Én most lefekszem, ha nem baj. 

- Nem, dehogyis… azonnal megyek én is. – válaszolta.

A mosogatóhoz lépve elöblítette a borospoharat, közben pedig azon gondolkozott, hogy újabb nehézségek elébe nézve mennyi mindent kell megoldaniuk a lehető legrövidebb idő alatt. Félt. Őszintén félt az elkövetkezendő hetektől. Féltette férjét, hiszen csak nem régen kapta vissza, nem akarta ilyen terhek alá vetni és aggódott lánya miként fog reagálni, ha mindent elmondanak neki, hisz az elmúlt hónapok így is megviselték. Egy egészen új életbe csöppent bele egyik napról a másikra.
Melanie a mosogatóra támaszkodva tekintett ki a konyhaablakon. Nagy pelyhekben havazott, beborítva a várost fehér leplével. Halvány mosoly suhant át arcán eszébe jutva, hogy közeleg karácsony, a szeretett ünnepe, amit hosszú idő után végre ismét férjével tölthet. Lekapcsolva a pislákoló fényforrást követte kedvesét a hálószobába.

Folyt. köv.

2012. május 13., vasárnap

Váratlan "meglepetés"...


Sziasztok!
Újra itt, de sajnos még nem a következő résszel. Igyekszem azt is hamarosan hozni, de most valami más miatt írok!

A napokban rábukkantam egy blogra, amit első ránézésre nagyon jónak találtam. Időm hiányában azonban csak most kezdtem el igazán olvasni. Mivel twc-s blogról van szó izgatottan merültem bele az olvasásba, de sajnos nagy csalódást okozott. Az első pár rész elteltével észrevettem, hogy több esemény teljesen megegyezik az Életem az ikrek húgaként című történetem twc-s szálával. Úgy véltem csak véletlen egybeesés ezért tovább olvastam, de a következő részek is megegyeztek a történetemben lévő cselekményszállal, majdcsak szóról szóra.
Igazán rosszul esik és elszomorít olvasni a saját történetemet egy másik sztoriba préselve, ráadásul az illető – akit most nem neveznék meg - arra sem vette a fáradtságot, hogy kissé átalakítja, vagy magáévá formája az átvett részleteket, amiből akad bőségesen.
Az ilyen dolgot mélységesen elítélem és gerinctelennek tartom. Úgy vélem mindenki rendelkezik némi fantáziában és nem szorul rá, hogy mások alkotásait hamisítsa.
Remélem, az illető magára ismer és üzenem neki, ha továbbra is ilyen eszközökhöz folyamodik, legalább „figyeljen oda jobban”…

Az előző bejegyzéshez pedig köszönöm a kommenteket azoknak, akik megtiszteltek vele. Hamarosan hozom a folytatást.

2012. május 9., szerda

Életem az ikrek húgaként- 60. rész


Sziasztok. Hosszú idő után újra itt. Ne haragudjatok, tudom, hogy korábbra ígértem a rész, de egyszerűen nem tudtam befejezni a részt. Aztán meg a gépem és megadta magát, amit aztán sikerült megoldani, így hát itt a folytatás. Jó olvasást! 

Életem az ikrek húgaként

60. rész – A szeretett bátyó…
Hosszú elmélkedésem végére haza értem. Az ajtóban megtorpantam egy pillanatra és mély levegőt vége léptem be a házba.
- Megjöttem. – szóltam el magam hangosan.
- Na végre, azt hittem már sosem érsz haza. – pattant fel Bill a nappali kényelmes foteljából és felém tartott. – Jesszusom, Évi, jól vagy? – csuklott el a hangja.
Belepillantottam az előszobában lévő hatalmas falitükörbe. A látottak engem is megleptek. Hajamat a hideg szél teljesen összeborzolta, arcom sápadt és könnyes volt. Észre sem vettem legördülni őket arcomon. Talán csak a hideg miatt…
- Igen, minden rendben. – mondtam és levettem kötött sálamat, majd Bill lesegítette rólam a kabátomat. A nappaliba érve kíváncsi tekintetek szegeződtek rám.
***
Georg óvó karjai közzé bújva próbáltam álomba merülni. Fáradt voltam, de akárhányszor behunytam szemeimet nem értem el álomföldre, pedig most mindennél jobban vágytam volna rá. Csak álmodni akartam valami szépet és nem gondolni az elmúlt órákra.
Az ébresztő óra ketyegése hangos zajként morajlott a szoba sötét csendjében, és a percek is csak csigalassú vánszorgással mutatta az idő múlását.
Mocorogni kezdtem az általam már igen kényelmetlennek vélt ágyon, mire Georg morgott valamit, de továbbra is békésen aludt. Óvatosan kikászálódtam az ágyból és magamra kapva kék pamut köntösömet elhagytam a szobát.
Az ablakon beszűrődő gyér holdfény világította meg az emeletről levezető lépcsőt, így nem kellett a sötétben botorkálnom.
Amint leértem a lépcsőn észrevettem a nappaliból kiszűrődő kislámpa fényét.

- Tom… mit csinálsz itt ilyen későn? – pillantottam meg kanapén egyedül ücsörgő bátyámat.

- Évi… - kapta fel fejét, amint meghallotta hangom – én csak nem tudok aludni. Na és te?- kérdezett vissza.

- Én is csak forgolódtam, nem akartam Georgot felébreszteni. – válaszom követően bólintott egyet, majd a kandallóban parázsló tüzet nézte.

- Min gondolkozol? – kérdeztem néhány néma másodperc után.

- Amiket mondtál, apán… mindenen… - sóhajtott.

Férfias arcára emeltem tekintetem, ami meglehetősen meggyötört és nyúzott volt. Szemei alatt apró sötét karikák húzódtak, biztosan nagyon fáradt már.

- Mit szólnál egy csésze teához? – törte meg a csendet hírtelen.

- Az nagyon jól esne. – mosolyogtam rá halványan, majd felpattanva mellőlem eltűnt a konyhába. Néhány perc elteltével két gőzölgő csészével a kezébe tért vissza.

- Barackos, a kedvenced. – nyújtotta át az egyik csészét, majd visszatelepedett mellém. – Vigyázz meleg! – figyelmeztetett mielőtt belekortyoltam volna. Letéve a csészémet az üvegasztalra közelebb bújtam hozzá, mire ő karjai közzé vont. Néhányszor végigsimított karomon, majd a hajamat kezdte piszkálni, amit valamiért mindig is szerettem.

- Szerinted gondolt valaha is ránk az elmúlt tíz évben?

- Biztosan.

- Egyáltalán mesélt rólunk a mostani családjának?

- Nem tudom Tom, Angelika nem úgy viselkedik, mint ha tudná, ki vagyok. – tűnődtem el egy pillanatra. – Héé…

- Mi az? – kérdezte meglepetten.

- Úgy tűnik valaki nagyon rugdosós kedvében van. – elmosolyodott- talán az este folyamán először- és kezeit hasamra vezette át. – Megint! Érezted?

- Igen. Nagyon kis virgonc. Hát szabad a mamát rugdosni? – beszélt a kicsihez miközben párszor elnevette magát. Jól eső melegség öntött el, miközben figyeltem ahogy a kicsihez beszél.

- Na és Bill? – csillantak fel szemei amint kiejtettem nevét. – Minden rendben?

- Egy kicsit ő is ideges a banda miatt, az állandó hajtás… na és most még itt van apa is. Sokszor látom rajta, hogy nagyon bántja valami, de nem panaszkodik, csak mosolyog és próbálja megoldani egyedül.

- Ő nagyon erős.

- Igen, tényleg az. A legcsodálatosabb ember a világon. Annyira szeretem…- ezt követően még hosszú ideig nagy áhítattal mesélt nekem kettejük kapcsolatáról. Volt mit bepótolnunk. Kivirágzott, teljesen felderült az arca, ahogy mesélt Róla. Öröm volt hallani, hogy ilyen boldogok együtt.

Órákig beszélgettünk még, mely nagyon jó esett. Mióta elköltöztem innen Georghoz, kisebb beszélgetéseket leszámítva nem volt alkalmunk így kettesben lennünk. Az állandó próbák, David újabbnál újabb kiosztott feladatai mellett nem igazán jutott erre időnk. Örülök, hogy most volt rá lehetőségünk és átbeszélve az egész éjszakát, egy vastag pokrócot magunka terítve hajnalban nyugovóra tértünk.  

Folyt. Köv.

Véleményeitekre most is számítok.