2011. december 26., hétfő

Életem az ikrek húgaként - 58. rész

Sziasztok drágáim!
Az ünnepekre való készülődés miatt sajnos csak most tudtam hozni a részt. Ebben a részben már kicsit előbbre haladunk ami Jörgöt illeti.
Ezentúl szeretnék minden kedves olvasómnak Kellemes Meghitt Ünnepeket kívánni! ^^

Életem az ikrek húgaként

58. rész – Szemtől szembe

Az idő csak telik és mire észbe kapsz már eltelt egy hét, két hét, egy hónap…
November végéhez közeledve az idő meglepően szép. A kanyargó utcákon hűvös, lágy szellő huncutul suhan végig, miközben a nap sápadtan tündököl Berlin felett a kövér, furcsa ábrákat kirajzoló bárányfelhők között.
Visszagondolva a nyárra- mely olyan messzinek tűnik, pedig csak néhány hónap telt el azóta - vegyes érezések borítanak el. Számtalan meglepetést, titkot, váratlan eseményeket, szomorúságot és mérhetetlen boldogságot tartogatott a számomra, melyek teljesen megváltoztatták az életemet. Tisztán emlékszem ezekre a napokra.
Hisz’ hogyan is felejthetném el, mikor megláttam bátyáimat félreérthetetlen helyzetben, tudomást szerezve szerelmükről. Vagy azt a nyár eleji incidenses medencés bulit, ahol Georg karjaiban találtam menedéket, megpecsételve ezzel életemet. És a költözés pillanatait, mellyel önálló életet kezdve búcsút intettem csodaszép lakhelyemnek. Az idő kerekei szépen komótosan forogtak, nap nap utánt követve és íme, azóta eljegyeztek és egy csöppséget hordok a szívem alatt…
A srácok pihenőnapot kaptak Davidtől, így már péntek délután elindulhattunk Berlinbe, hogy a hétvégét anyuéknál töltsük. Gordon szokás szerint még ilyenkor is sokáig dolgozott. Tekintettel a jó időre és, hogy kell egy kis mozgás arra döntöttem meglátogatom, ami a fiúknak nem igazán tetszett, mondván, hogy a paparazzik kiszúrnak. Anyu szerencsére segítségemre sietett és meggyőzte őket.
Hamar odaértem a pár saroknyira lévő iskolába, ami ismét mosolyt csalt az arcomra. Céltudatosan indultam a folyosó végén lévő irodába, amit üresen találtam, de szerencsére összefutottam a folyosón Peterrel, apu segéd tanárjával.
- Szervusz Peter. Miújság?
- Semmi különös, mára végeztem. Hát te? Hülye kérdés, Gordonhoz jöttél. A 3-as teremben tart órát. – mosolygott kedvesen.
- Köszönöm. – biccentett majd távozott. A 3-as teremhez érve belestem az üvegajtón. Gordon egy tucat gyerek társaságában vígan beszélgetett. Halkan bekopogtam mire az ajtó felé szegezte tekintetét majd széles mosoly kíséretében intett, hogy menjek be. Helyet foglalva Gordon asztalánál figyeltem az óra hátralévő részét. Gordon fantasztikus tanár. Kedves, megértő és meglehetősen türelmes a gyerekekkel, akik odáig vannak érte. Látni a csillogást a szemükben, ahogy csüngnek apu minden szaván és hangosan felkacagnak egy egy elsütött poén után igazán megmelengette a szívemet. Biztos vagyok benne, hogy mindezt Gordon is tudja és boldog. Hogy is ne lenne boldog, mikor egy régi nagy álma valósult meg mikor megnyithatta az iskoláját. Sokat mesélt erről a helyről. Gyerekkorában is zeneiskolaként működött, - akkor szeretett bele igazán – de az évek során nagyon elhanyagolták és bezárták. Egy ideig üresen állt és ekkor béreltek ki egy kis helységet, hogy az akkori bandájukkal tudjanak hol próbálni. Ez lett apu mai irodájának helye.
Bármennyire is jól éreztem magam az iskola falai között, sötétedésig haza szerettem volna érni, így elköszöntem és távoztam.
Gondolataimba merülve haladtam végig utcánkon, mikor valaki a nevem kezdte kiáltozni.
- Eva! – szaladt oda hozzám kedves ismerősöm.
- Ah, szia Angelika. – erőltettem egy mosolyt az arcomra. Amint megpillantottam a házuk előtt parkoló tűzpiros Audit újabb felkavaró érzések öntöttek el. Vagy ez csak a várandóságom miatt van? Nem hinném.
Talán egy negyedórája beszélgethettünk, amikor hírtelen kinyílt házuk ajtaja és egy 30-as éveiben járó magas, csinos, hosszú barnahajú nő lépett ki.
- Angelika rögtön kész a vacsora. – kiáltott oda, majd bement.
- Remek. Nincs kedved bejönni? Vacsizhatnál velünk.
- Nem köszönöm, nem szeretnék zavarni. Különben is már biztosan várnak engem is. – próbáltam finoman visszautasítani a meghívást, de nem hagyta annyiban.
- Dehogyis zavarsz, egy órácskát meg még csak kibírnak nélküled. Kérlek.
- Hát nem is tudom…
- Légyszi, légyszi… - kérlelt. Megadóan sóhajtottam egyet és már előre láttam, hogy ebből nem sok jó fog kisülni.
- Ma este apa főz, isteni lesz, majd meglátod. – azzal már húzott is befelé.
- Anyaa, apaa – kiáltotta el magát amint beértünk a házba, ahol kellemes meleg fogadott minket.
- Mi az kicsim? – lépett elő a konyhából a férfi és éreztem egyre gyorsabban ver a szívem.
- Szeretném bemutatni neked Evat. A nyáron ismerkedtünk meg.
- Nagyon örülök Eva, én Jörg vagyok. – nyújtott kezet.
- Örvendek. – fogtam vele kezet – Eva, Eva Kaulitz. – néztem egyenesen az enyémhez hasonló mélybarna szemeibe.

Folyt. köv.

Várom a véleményeket! ^^

6 megjegyzés:

  1. Én kajakra ennyire rámenős vagyok?
    Isteni lett a rész! *.*
    Annyira gyönyörű tájleírás-visszaemlékezés van az elején! *.* Elképesztő!
    Imádom!!!
    Puszi!

    VálaszTörlés
  2. hogyan hagyhattad itt abba?

    VálaszTörlés
  3. bakker, Eva! Ez nagyon jó lett, és teljesen egyet kell értsek Angel-el! *___*
    És Névtelennel is egyetértek teljes mértékeben!! :P Bocsi, így hajnalban nem nagyon tudom összeszedni normálisan a gondolataimat, de ez elképesztő volt, mint mindig! ^-^

    VálaszTörlés
  4. Röviden fejtem ki a véleményem: ez a történet sosem lesz unalmas! ^^ Egyre több változatosság van benne, és én kapó vagyok az új dolgokra ;) imádom - - ->MINT TÉGED :D

    VálaszTörlés
  5. Tuti lett, imádtam és várom a következőt!!!!

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm mindannyiótoknak.
    A következő hamarosan érkezik, csak előtte egy két újítás történik :)

    VálaszTörlés