2011. december 31., szombat

Egy kis változás

Sziasztok drága blogosok!

Amint láthatjátok az új évet a blog is változással kezdi.
Hála kedves barátnőmnek, Meloddynak, már a chat is megtalálható oldalt, szóval bátran tessék megosztani a véleményeiteket. A chat ellenében szeretném kérni, hogy a bejegyzés alá is írjatok kommenteket, mert a chatből egy idő után eltűnik.
Legközelebb már a résszel jelentkezem. Továbbá szeretném megköszönni, hogy ebben az is velem voltatok. Jövőre ugyan itt várlak Titeket!

Ezentúl szeretnék minden kedves olvasómnak Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet kívánni!

2011. december 26., hétfő

Életem az ikrek húgaként - 58. rész

Sziasztok drágáim!
Az ünnepekre való készülődés miatt sajnos csak most tudtam hozni a részt. Ebben a részben már kicsit előbbre haladunk ami Jörgöt illeti.
Ezentúl szeretnék minden kedves olvasómnak Kellemes Meghitt Ünnepeket kívánni! ^^

Életem az ikrek húgaként

58. rész – Szemtől szembe

Az idő csak telik és mire észbe kapsz már eltelt egy hét, két hét, egy hónap…
November végéhez közeledve az idő meglepően szép. A kanyargó utcákon hűvös, lágy szellő huncutul suhan végig, miközben a nap sápadtan tündököl Berlin felett a kövér, furcsa ábrákat kirajzoló bárányfelhők között.
Visszagondolva a nyárra- mely olyan messzinek tűnik, pedig csak néhány hónap telt el azóta - vegyes érezések borítanak el. Számtalan meglepetést, titkot, váratlan eseményeket, szomorúságot és mérhetetlen boldogságot tartogatott a számomra, melyek teljesen megváltoztatták az életemet. Tisztán emlékszem ezekre a napokra.
Hisz’ hogyan is felejthetném el, mikor megláttam bátyáimat félreérthetetlen helyzetben, tudomást szerezve szerelmükről. Vagy azt a nyár eleji incidenses medencés bulit, ahol Georg karjaiban találtam menedéket, megpecsételve ezzel életemet. És a költözés pillanatait, mellyel önálló életet kezdve búcsút intettem csodaszép lakhelyemnek. Az idő kerekei szépen komótosan forogtak, nap nap utánt követve és íme, azóta eljegyeztek és egy csöppséget hordok a szívem alatt…
A srácok pihenőnapot kaptak Davidtől, így már péntek délután elindulhattunk Berlinbe, hogy a hétvégét anyuéknál töltsük. Gordon szokás szerint még ilyenkor is sokáig dolgozott. Tekintettel a jó időre és, hogy kell egy kis mozgás arra döntöttem meglátogatom, ami a fiúknak nem igazán tetszett, mondván, hogy a paparazzik kiszúrnak. Anyu szerencsére segítségemre sietett és meggyőzte őket.
Hamar odaértem a pár saroknyira lévő iskolába, ami ismét mosolyt csalt az arcomra. Céltudatosan indultam a folyosó végén lévő irodába, amit üresen találtam, de szerencsére összefutottam a folyosón Peterrel, apu segéd tanárjával.
- Szervusz Peter. Miújság?
- Semmi különös, mára végeztem. Hát te? Hülye kérdés, Gordonhoz jöttél. A 3-as teremben tart órát. – mosolygott kedvesen.
- Köszönöm. – biccentett majd távozott. A 3-as teremhez érve belestem az üvegajtón. Gordon egy tucat gyerek társaságában vígan beszélgetett. Halkan bekopogtam mire az ajtó felé szegezte tekintetét majd széles mosoly kíséretében intett, hogy menjek be. Helyet foglalva Gordon asztalánál figyeltem az óra hátralévő részét. Gordon fantasztikus tanár. Kedves, megértő és meglehetősen türelmes a gyerekekkel, akik odáig vannak érte. Látni a csillogást a szemükben, ahogy csüngnek apu minden szaván és hangosan felkacagnak egy egy elsütött poén után igazán megmelengette a szívemet. Biztos vagyok benne, hogy mindezt Gordon is tudja és boldog. Hogy is ne lenne boldog, mikor egy régi nagy álma valósult meg mikor megnyithatta az iskoláját. Sokat mesélt erről a helyről. Gyerekkorában is zeneiskolaként működött, - akkor szeretett bele igazán – de az évek során nagyon elhanyagolták és bezárták. Egy ideig üresen állt és ekkor béreltek ki egy kis helységet, hogy az akkori bandájukkal tudjanak hol próbálni. Ez lett apu mai irodájának helye.
Bármennyire is jól éreztem magam az iskola falai között, sötétedésig haza szerettem volna érni, így elköszöntem és távoztam.
Gondolataimba merülve haladtam végig utcánkon, mikor valaki a nevem kezdte kiáltozni.
- Eva! – szaladt oda hozzám kedves ismerősöm.
- Ah, szia Angelika. – erőltettem egy mosolyt az arcomra. Amint megpillantottam a házuk előtt parkoló tűzpiros Audit újabb felkavaró érzések öntöttek el. Vagy ez csak a várandóságom miatt van? Nem hinném.
Talán egy negyedórája beszélgethettünk, amikor hírtelen kinyílt házuk ajtaja és egy 30-as éveiben járó magas, csinos, hosszú barnahajú nő lépett ki.
- Angelika rögtön kész a vacsora. – kiáltott oda, majd bement.
- Remek. Nincs kedved bejönni? Vacsizhatnál velünk.
- Nem köszönöm, nem szeretnék zavarni. Különben is már biztosan várnak engem is. – próbáltam finoman visszautasítani a meghívást, de nem hagyta annyiban.
- Dehogyis zavarsz, egy órácskát meg még csak kibírnak nélküled. Kérlek.
- Hát nem is tudom…
- Légyszi, légyszi… - kérlelt. Megadóan sóhajtottam egyet és már előre láttam, hogy ebből nem sok jó fog kisülni.
- Ma este apa főz, isteni lesz, majd meglátod. – azzal már húzott is befelé.
- Anyaa, apaa – kiáltotta el magát amint beértünk a házba, ahol kellemes meleg fogadott minket.
- Mi az kicsim? – lépett elő a konyhából a férfi és éreztem egyre gyorsabban ver a szívem.
- Szeretném bemutatni neked Evat. A nyáron ismerkedtünk meg.
- Nagyon örülök Eva, én Jörg vagyok. – nyújtott kezet.
- Örvendek. – fogtam vele kezet – Eva, Eva Kaulitz. – néztem egyenesen az enyémhez hasonló mélybarna szemeibe.

Folyt. köv.

Várom a véleményeket! ^^

2011. december 6., kedd

Életem az ikrek húgaként - 57. rész

Sziasztok drága olvasóim!
Amint látjátok újra itt és végre az Életem az ikrek húgaként folytatásával.
Egy kis emlékeztető, hogy mi is történt az előző részekben: A történet újabb ominózus pontjához ért, mikor Évi ismét találkozott Angelikaval és ismerős vonásokat vélt felfedezni a lány édesapjába, aki az ő gyerekkora óta nem viszont nem látott apja. A nagy érzelmi kavalkád közepette pedig Georg megkérte Évi kezét és íme itt a folytatás!
Jó olvasást! ^^

Életem az ikrek húgaként

57. rész – „Ezt látnotok kell!”


„Hozzám jössz feleségül?” – visszhangzott fülemben kérdése. Leírhatatlan érzés uralkodott el rajtam abban a pillanatban. Szívem hevesen dobogott, torkom kiszáradt könnyeim pedig csordogáló patakként folytak végig arcomon, úgy éreztem álmodok. Puha kezeivel letörölte újra és újra legördülő könnyeimet. Remegő kezeimmel keze után nyúltam és végigsimítottam azon, mire mosolygó tekintetét ismét rám emelte.
- Igen. – válaszoltam és tisztán éreztem miként szíve hatalmasat dobbant. Azonnal ajkaimra tapadt és úgy csókolt meg, mint még talán eddig sohasem. Puha ajkainak érintése lágy volt még is érzelem dús.
Ajkaink hosszú percek elteltével is csak nehezen váltak el egymástól.
Remegő kezekkel zsebébe nyúlt és egy apró, vörös dobozkát vett elő. Amint felnyitotta a fedelét kivette belőle a kis karikagyűrűt, majd felhúzta az újamra és megpuszilta kezemet. Mosolyogva ült vissza a kanapéra és ismét karjai közzé zárt. Csak néztem az ujjamat díszítő gyűrűt, és még mindig alig hittem el, hogy mind ez velem történik.

Az falióra már megütötte a három órát, de ezt a boldogságot muszáj, vagyok megosztani. Az üvegasztalon pihenő telefonomért nyúltam.
Bill félálomban, kissé ügyetlenül tapogatózott éjjeliszekrényén rezgő telefonja után, mire a mellette békésen szuszogó bátyja is nyitogatni kezdte fáradt szemeit.
- Ki lehet az ilyen későn? – kattintotta fel hunyorogva az éjjeli lámpát.
- Fogalmam sincs, biztos az a barom Andreas megint berúgott és persze neki is pont ilyenkor jutottunk az eszébe. – motyogta Bill és végre megtalálta a készüléket. Megdörzsölte szemeit és olvasni kezdte a kijelzőn lévő nevet.
- Évi az. – mondta meglepetten, mire Tom is felült ágyában. Bill megnyitotta az üzenetet és némán nézegette tartalmát, majd széles mosoly húzódott arcára.
- Mi az? – kérdezte Tom, mire Bill felé fordította telefonját.
- Azt a…!
- Szóljuk anyuéknak. – ugrott ki már is az ágyból Bill és kettesével lépkedve a lépcsőn, igyekezett anyáék szobája felé.
- Anya, anya … Gordon keljetek fel. – szólongatta őket, mihelyst benyitott a szobába.
- Mi az Bill? – szólt dörmögve Gordon.
- Mi a baj Bill? – ébredezett Simone is.
- Ezt látnotok kell! – szólalt meg Tom az ajtóban állva.
- Ezt most küldte Évi. – mondta Bill és átnyújtotta a telefont anyunak, aki hirtelen szóhoz sem jutva nézegette a képernyőn megjelenő képet.



Pár perc elteltével már is megcsörrent a telefonom és egy hosszú beszélgetés vette kezdetét.
A hosszú, ám életem legszebb éjszakája után meglehetősen fáradtan, de annál boldogabban nyitottam fel pilláim –immáron vőlegényem gyengéd simogatására.
- Jó reggelt szépségem! – lehelt egy gyöngéd csókot ajkaimra.
- Inkább felséges reggelt! – vigyorogtam rá, mire ő szorosan magához vont ügyelve rá, hogy véletlenül se nyomja meg gömbölyű pocakomat. Ujjaimmal végigsimítottam arcvonalán, miközben smaragdzöld íriszeiben merültem el, majd pillantásom telt ajkaira vetettem, tenyeremet pedig meztelen mellkasán pihentettem meg. Bőre selymes és meglehetősen meleg volt, mintha lázas lenne. Éreztem egyre hevesen dobogó szívét, azt, hogy epekedik egy újabb csókért. Felkúsztam hát arcához és ajkaira tapadtam…

Másnap a stúdióban:

- Lám lám, kit látnak szemeim. – kurjantott fel hírtelen Gustav a dobok mögött ülve, mikor megpillantotta az éppen érkező Georgot.
- Héé, sóóóógor, szevasz. – üdvözölte Tom is fennhangon és igyekezett nem elnevetni magát, ami többé- kevésbé sikerült is.
- Sziasztok. – rázott kezet a srácokkal majd ledobta kabátját az egyik székre és elfoglalta helyét a többiek között.

A próba szünetében az előcsarnokban ücsörögve beszélgettek egy gőzölgő kávé kíséretében.
- Jól meggondoltak? Végleg el akarod kötelezni magad? – érdeklődött Gustav.
- Igen. Biztos vagyok benne, hogy ő az igazi és semmire sem vágyom jobban, mint egy szerető családra.
- Hát öregem nagyon bátor vagy! – tette hozzá Tom, aki úgy tűnt eddig nem is figyelt az elhangzottakra, annyira elmerült saját gondolataimba.
- Én biztos vagyok benne, hogy helyesen döntöttél és örülök neki, hogy ilyen jól megvagytok. Azt hiszem nálad jobbat nem is tudnék elképzelni a húgom mellé.
- Kösz Bill. – mosolyodott el a gitáros.
- Akkor nincs is más hátra, mint… üdv a családban Georg! – emelte fel kávésbögréjét, széles vigyorral az arcán Tom és koccintott a többiekkel.
- Hé, srácok merre vagytok? – hallatszott a közelből Benjamin hangja.
- Megyünk… - jött az egyhangú válasz.

Folyt. köv.

Továbbra is várom véleményeiteket! ^^