2011. augusztus 3., szerda

Életem az ikrek húgaként - 53. rész

Sziasztok drágáim!
Tudom, már rég nem hoztam részt, de egyszerűen nem ment.
Na de most itt a folytatás és remélem tetszeni fog. Hozzám nagyon közel áll ez a rész és csak remélni tudom, hogy elnyeri majd a tetszéseteket.
Jó olvasást!

Életem az ikrek húgaként

53. rész – Emlékek

- Engem aztán nem érdekel, ha ennyi éven keresztül nem volt kíváncsi ránk, én most miért legyek rá. – pufogott Tom. Hát persze, hogy nem vagy kíváncsi rá, miért is érdekelne miért nem keresett fel minket azóta? Mi történhetett vele az elmúlt években? Miért is vagy most ennyire feldúlt és ideges? Igen, biztosan azért, mert nem érdekel. – És különben is nekünk már Gordon az igazi apánk. Ő az, aki sajátjaként szeret mindhármunkat és nevelt fel minket. Gordon az, aki annyi mindent megtett értünk és javarészt neki köszönhetjük azt, akik most vagyunk. Nekünk Gordon az apánk! – adta ki magából az eddig benne felgyülemlő feszültséget, de minden szava igaz volt. Ehhez kétség sem férhet.
- Ha jól hallottam engem emlegettél. – szólalt meg Gordon, a hátunk mögül miután Tom befejezte mondandóját. A kissé mély, ám kellemes, mosolygós hangra azonnal hátra szegeztük tekintetünket, Gordonnal találtuk szembe magunkat, oldalán anyával.
- Öhm…szi..sziasztok. – köszönt Tom kissé zavartan, mire Gordon arcán egy angyali mosoly húzódott végig. – Igazán örülök, hogy így gondolod Tom. – lépett be a nappaliba és arca mosolygósról, komolyabbá vált. – Tudjátok, annak idején tartottam picit tőle, miként fogtok elfogadni nevelő apátokként. Hiszen, itt volt két kamasz fiú és egy pöttöm kis hercegnő, akik az ablakban csüngve figyelték, mikor jön vissza az apjuk. Emlékszem, sokszor a fejemhez vágtátok, – tekintett a fiúk felé- hogy sosem leszek olyan, mint Jörg és nem tudnám őt pótolni, majd dühösen felszaladtatok a szobátokba és nem voltatok hajlandóak szóba állni senkivel. Ilyenkor te mindig odaszaladtál hozzám, és könnyes szemekkel oda súgtad „én azért szeretlek”. – nevetett fel szomorúan, miközben rám tekintett. - El sem tudod képzelni, mennyire boldoggá tett az a pár szó. Na persze, ti nem nagyon emlékezhettek arra az időszakra, de volt sok jó közös élményünk is. Tom mikor megkapta az első gitárját, madarat lehetett volna fogatni vele. Mindig, mindenhova magaddal akartad vinni. Egyik este még az ágyadba is betetted, szépen betakarva. Nem voltál hajlandó csak vele aludni. Billel rengeteget játszottunk Scottyval, a kertben. Már a menhelyen nagyon megszeretted. Évinek meg mindig mesét kellett olvasni lefekvés előtt, amit mindig követeltél tőlem, de örömmel teljesítettem. Milyen régen is volt…- sóhajtott fel, miközben megannyi emlékkép cikázott át a szeme előtt. –… már kész felnőttek vagytok. Két nagyszerű, tehetséges és elismert fiatal férfi és két csodálatos, gyönyörű nő van az életemben. Büszke vagyok rá, hogy ilyen családom lehet. – mosolyodott el, mire és egy könnycsepp gördült végig férfias arcán.
Sosem láttam még sírni. Vajon most boldogság önti el hatalmas szívét - mert igen, neki van a világon a legnagyobb szíve,- vagy újra fájnak a régi sebek, amiket akaratlanul okoztunk neki kiskorunkban. Miként élhette meg a fiúk folytonos szurkálódását, a szembesülést, hogy soha sem lesz olyan, akit eddig teljes odaadással szerettek? Hogy soha nem válhat igazi apává a szemükbe? És az a sok szép pillanat? Azok vajon kárpótolták a fájó dologért? Biztosan.
Elmélyültem a gondolataimban miközben még mindig az arcát figyeltem rezzenéstenül, miként az apró kis cseppek, hogyan hullnak alá szemeiből. Én is bekönnyeztem és már már fojtogattak a kitörni vágyó könnyek. Céljukat elérve buggyantak ki szememből, végigfolyva arcomon, amit Georg puha kezeivel finoman letörölt. Hálás tekintettel pillantottam rá, majd kikelve öléből Gordon felé lépkedtem és átöleltem. Karjait körbefonta rajtam és egy aprócska puszit nyomott a fejem búbjára. Meghitt pillanat volt ez mindenki számára. Azt hiszem nem csak én, de a többiek is meg akarták neki mondani, hogy igaza volt Billéknél - nem olyan, mint Jörg, annál milliószor jobb, mert ő a legeslegjobb apa a világon. - de még sem tudtunk megszólalni. A keletkezett csendet kis idő múlva Tom törte meg.
- Emlékszem, mikor a kertben játszottunk Billel és odajöttél, hogy vigyázzunk Évire, kinyújtottam rád a nyelvem és bokán rúgtalak. De nem haragudtál, csak megborzoltad a hajam és elmentél. Idétlen kiskölyök voltam. – nevetett fel saját magán.
- Erre én is emlékszem. Miután Gordon elment Évi odaszaladt hozzád és meghúzta a hajad, mire te sírni kezdtél és annyira bömböltél, hogy szegény Évi úgy megijedt. – kapcsolódott be a beszélgetésbe Bill is.
- Biztos már akkor is allergiás volt rá, ha valaki piszkálta a haját. – szólt közbe Georg.
- Tom néha gonosz volt Évihez, de Bill annál inkább védelmezte. Sokat mesélt neki és tanította. Elválaszthatatlanok voltak. Délutánokként nem akartál aludni, olyankor is Bill feküdt melléd és azon nyomban elszundítottál. Talán megnyugtatott a közelsége. – mesélte anya.
- Ez a mai napig nem változott. – nevettünk fel Billel.
A délután hátralévő részében újabbnál újabb gyerekkori történetet idéztünk fel. Georg is sokat mesélt magáról, kiskori emlékeiről és az apukájáról, akit szintén régóta nem látott, mert jelenleg külföldön tartózkodik.
Nem is tudom mikor volt utoljára így együtt a család ilyen idilli pillanatban.
Persze a jókedv, az öröm és a kacagás, mint minden boldog pillanat nem tartott sokáig. Szempillantás alatt fagyott a mosoly az arcunk, mikor körforgás szerűen visszatértünk a kiindulási ponthoz, apuhoz. Apa. Milyen különleges szó is ez egy gyerek számára. Talán a legfontosabbak egyike, az élete során. Én, mi, nem ismerjük ugyan az apánkat – hisz hogyan is ismernénk meg valakit kisgyerekként, úgy igazán - de apai szeretetből és gondoskodásból sosem szenvedtünk hiányt, hisz ott volt nekünk mindig az APÁNK, GORDON!

Folyt. köv.

Véleményt kaphatok? *.*

11 megjegyzés:

  1. Uuuuhh, ez nagyon szép lett *.* Olyan igazán nosztalgiázós hangulat, amiben jelenleg én is benne vagyok. Most nagyon jól esett ezt a részt olvasni ^.^ Nagyon jól leírtad a gyerekkorukat, és magam előtt láttam a jelenetet, ahogy Gordon könnyezni kezdett, és nagyon megható volt *.* Nem tudom, mi sül még ki ebből a történetből, de nagyon nagyon várom a folytatást!! ^.^
    És én vagyok az első komizóóóóó :D wííí ^.^

    VálaszTörlés
  2. Jaj, életem!!! *.*
    Ez annyira de annyira szép lett. Könyezek.
    Emlékszel mit mondtam neked múlt hétfőn?
    Na az pontosan megmutatkozik most a részben. Bár mellettem mindig volt apa de ahogy leírod pontosan jól át tudom érezni amit egykor érezhettek az ikrek és Évi és ahogy az évek során az érzések megválltoztak.
    Fantasztikus lett!
    Siess a folytatatással!
    Puszi!

    VálaszTörlés
  3. Jajj de nagyon szééép *.* Nagyon nagyon jóó!! :D
    eez de nagy xD Bokán rúgta Gordont xDD
    nagyon nagyon szép lett :)

    VálaszTörlés
  4. Isteni lett!Nekem is nagyon tetszik és várom a következőt!

    VálaszTörlés
  5. Jáááj végre én is tudtam írni! Annyira csodálatos egy rész volt ez. Imádom a gyerekkori történeteket! És ahogy látom Évi is mindig Gordont védte... ;))) széééép kis rész volt! Siess a folytival drága szerelmetes rózsabimbulácskácskáááám!!! ^^

    VálaszTörlés
  6. Nagyon köszönöm mindenkinek, igazán jól esik.

    Molly, reméltem, hogy ez a kis rész talán kicsit segít a nyomi kedvünket illetően. (nem kell elmesélnem, miről beszélek, ezt mi ketten pontosan tudjuk)

    Angel, nem csak az ikrekre és Évire akartam itt összpontosítani, hanem magamra is, hasonló a helyzetünk, de azért még sem egyezik :(

    Lea, hát igen az tényleg vicces, de hát kellett bele valami ilyen is :P

    Slash, mindig örülök a kommentednek, tényleg hálás vagyok és köszi!

    Meloddy, drágám ^^
    Évi nagyon kötődik Gordonhoz, örülök, hogy ezt észrevetted. Hamarosan jön a rész!
    Köszi!

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jó réész. Olyan meghitt családi hangulat nagyon aranyosaaak:)
    sieess a folytivall!!!!

    VálaszTörlés
  8. Csodás rész volt. a kiskori élmények nagyon aranyosak :D

    VálaszTörlés
  9. Örülök, hogy elnyerte a tetszéseteket! A kiskori emlékek tényleg aranyosak. Folytatás remélhetőleg mára esedékes!

    VálaszTörlés
  10. nagyon szép rész lett, rengeteg emléket keltett fel bennem... hasonlóan jártam én is még kb 12 éve és még mindig fájnak azok az emlékek... :( de a rész ettől függetlenül csodajó lett :) tetszett nagyon, hogy együtt nosztalgiáztak és hogy Georgot is bevonták a családi, meghitt idillbe :)
    pusziim^^)

    VálaszTörlés
  11. Megtudlak érteni Annette. Hasonlón mentem én is keresztül és nagyon rossz érzés, rossz visszagondolni rá. Örülök, hogy ennek ellenére, tetszett a rész! :)

    VálaszTörlés