2011. augusztus 30., kedd

Életem az ikrek húgaként - 56. rész

Sziasztok drágáim!
Meghoztam a következő részt, ami egy újabb fordulatot hoz Évi és Georg valamint Tokio Hotel életében. Talán kicsit csöpögős, de ezt így akartam. Azt hiszem könnyű lesz átérezni és értelmezni az eddigieket Georg szemszögéből is. Na de inkább jó olvasást!

Életem az ikrek húgaként

56. rész – „ Sosem fogom elfelejteni”

Csókjai szenvedélyesről egyre forróbbá és hevesebbé váltak, felkeltve bennem is a vágyat. Többet akartam, többet és többet. Érezni akartam. Újabb csókért epekedve fontam körbe kezeim nyaka körül. Körmeimet végighúzva tarkóján túrtam bele hajába. Vágytam rá. Minden porcikám érintéséért kiáltott.
Mintha olvasna gondolataimban, húzott az ágy felé és végigdöntött rajta. Szívem egyre hevesebben vert amint megéreztem puha kezeit a vékony anyag alá csúszni. Ujjait végighúzta hasamon miközben nyakamba csókolt. Nedves puszijai áttértek kulcscsontomra. Fogai segítségével vállamról lehúzta toppom pántját, majd megfosztva teljesen felsőmtől melltartóm után kapott, amit hamar ki is kapcsolt. Csípőm közzé fúrta magát úgy csókolta végig meztelen dekoltázsomon.
Kínzóan édes kényeztetésével az őrületbe kergetett. Már nem bírtam sokáig, a végsőkig kínzott ám a beteljesülés kapujához érve megtorpant. Huncut mosollyal az arcán nézett végig rajtam. Felhevült testem szinte remegve kiáltott a beteljesülés után, még is úgy éreztem elfogyott minden erőm. Mellkasom szaporán járt fel s alá, szívem örülten dobogott.
Összeszedve megmaradt erőmet nyitottam fel pilláim. Meztelen felsőtestével találtam szembe magam. A látványtól halkan felsóhajtottam, amit meghallhatott, mert elhangzott mondatára teljesen elvörösödtem. Ismét ajkaimra tapadva finoman húzott magára és száguldtunk a testünket árjáró bizsergés mámorában.
A nappaliban ültem köntösömbe burkolózva, magazint lapozgatva egy csésze tea társaságában. Hallottam amint ő is kilép a fürdőből és a szobába igyekszik pár perc elteltével pedig a lépcsőn igyekszik lefele.
- Mit olvasol? – kérdezte letelepedve mellém.
- Csak egy magazint. – pillantottam rá és az újságot az üvegasztalra dobtam. Éppen egy pusziért hajoltam volna, amikor a kicsi ismét rugdosni kezdett. Mosolyogva simítottam végig hasamon, mire egy apró pici rúgást kaptam válaszul. Georg is közelebb kúszott, karjaiba vont és hasamra tapasztotta tenyerét.
Nevetgélve ültünk a kanapén egymás karjaiban visszaemlékezve a nyári élményekre. Rövidke csend ült közénk, amit élveztem. Nem volt szükség szavakra, néha elég csupán a másik puszta jelenléte, közelsége. Imádtam az ilyen pillanatokat, amikor a szavak mellett ott vannak a tettek. Felemelő érzés.
A pár perces csendet Georg még is megtörte. Éreztem már egy ideje, hogy mondani szeretne valamit, csak talán nem találta a megfelelő szavakat. Mocorogni kezdett majd kibújt mögülem.
- Azt hiszem… ez a megfelelő pillanat, hogy elmondjak neked valamit. – félve pillantottam fel rá, komolynak tűnt és látszott rajta, hogy már nagyon szeretné elmondani ezért felültem vele szembe.
- Hallgatlak. – megköszörülte a torkát és belekezdett.
- Tudod… amikor megismertelek – sóhajtott egy nagyot – nem sok mindent tudtam rólad, igazán nagyon nem is beszéltünk. Pár elteltével ez megváltozott és nagyon jó barátok lettünk. Annyira jól esett, hogy számíthattam rád és mindig velem voltál. Szükségem volt rád már – akkor is-… nagyon is, még ha ezt ki sem mutattam. Volt, hogy csak te értettél meg és nem kellett felesleges köröket futnom a magyarázgatással, csak mellettem voltál és fogtad a kezem. Aztán… ez a nyár. Ez a nyár mindent megváltoztatott, teljesen felfordult az életem. Azt a juniusi bulit nálatok sosem fogom elfelejteni. Csak akkor jöttem rá, hogy már régóta másképpen tekintek rád, mint egy barátra. Sokkal többet jelentettél nekem.
Ha megláttalak furcsa érzés kerített hatalmába és a közeledben kellett lennem. Aznap este még is összeszorult a szívem, mikor megláttam meggyötört arcodat. Azonnal tudtam, hogy baj van és úgy éreztem, végre eljött az én időm, hogy viszonozhassam mindazt, amit tőled kaptam. Szükséged volt rám, hogy kiöntsd a szíved, ahogyan én is tettem számtalanszor. Jó érzés öntött el, hogy megnyíltál előttem és megbíztál bennem. Örültem, még is szomorú voltam, hogy így kellett látnom téged. Nem azt érdemelted… a sok keserűséget és bánatot. Nem a megvetést és a magányt. Nem is gondolkodtam igazán csak a szívemre hallgattam, ami azt súgta, hogy én képes lennék boldoggá tenni téged. Hogy újra mosolygó arcod ragyogja be az egész napom, hogy hangod csengése visszhangozzon fülemben. Úgy éreztem meg kell tennem azt pár bátortalan lépést. Bevallom őszintén, akkor féltem életemben először egy nőtől. – nevetett fel kínosan, én pedig nem bírtam tovább. Könnyeim egymás után folytak végig arcomon. – Nem a visszautasítástól, hanem attól, hogy úgy érzed, csak kihasználom az alkalmat és ellöksz majd magadtól teljesen. Leírhatatlan érzés volt megérinteni ajkaidat és érezni a viszonzást. Találkozásaink alkalmával mindig az egekig emeltél akár egyetlen mosolyoddal is. – letérdelt megfogva kezeimet. – Egyszerűen elbűvöl, magával ragad mindened: csillogó szemeid, édes mosolyod, csilingelő nevetésed… mézédes csókod és egyetlen érintésed. Felfoghatatlan, hogy itt vagy velem, hisz oly’ régóta vágytam már rád. Néha el sem hiszem mindezt, hogy itt vagy nekem te és a kisfiúnk a pocakodban. Reggelente félve nyitom ki szemeim, hogy nehogy csak álom legyen mindez, aztán oldalra fordulok, és ott szuszogsz édesen mellettem. Ilyenkor érzem igazán szerencsének magam, mert vagy nekem. Azt akarom, hogy mindig így ébredhessek, hogy hálát adhassak az égnek, megköszönve mindent. Azt akarom, hogy örökre így legyen, hogy had szeresselek egy életen át. – mély levegőt vett majd tovább folytatta én pedig úgy zokogtam, hogy féltem nem hallom majd meg halk szavait. – Mindezek után szeretném teljesen összekötni az életem és megosztani veled mindent. Csak… - szipogta már ő is- csak annyit szeretnék kérdezni: Hozzám jössz feleségül?


Folyt. köv.

Megérdemlek egy kis véleményt? *-*

2011. augusztus 26., péntek

Életem az ikrek húgaként - 55. rész

Sziasztok!
Igen, jól látjátok itt az új rész és új fejléckép. :D
Talán meglepetést okoz majd ez a rész, mert esetleg nem ezt vártátok, de mindennek meg van a következménye ugyebár.
Jó olvasást!

Életem az ikrek húgaként

55. rész – Felnőttként is gyerek

A nap sápadtabban süt, mint ez elmúlt hetekben. Az éjszakák hűvösebbek a csípős szél miatt. Madarak ezrei szárnyalnak a magasban, hosszú útra készülődvén. A lombok lassan rozsda színbe burkolóznak, hogy elhullajtva leveleiket majd ők is nyugovóra térjenek.
Beköszöntött az ősz.
Kislánykoromban sohasem szerettem ezt az évszakot. A nyári pezsgés olyankor megszűnt a hatalmas városban, minden elcsendesedett ezzel is érzékeltetve az egyre inkább közeledő hideg, zord telet.
Mára már másként látom mindezt. Kifejezetten vártam az ősz varázslatos beköszöntését. Esténként sétálni a lehullott barnaszínbe öltözött falevelek között a parkban, figyelni a játszótéren még mindig vidáman szaladgáló gyerekeket. Lehunyt szemekkel élvezni a nap sugarainak gyengéd kényeztetését vagy csak egy hűvös esős napon az ablakból figyelni a kósza esőcseppek halk kopogását az ablakon.
Az ősz bezár maga mögött és egyben ki is nyit egy kaput előttünk, amit átlépve számtalan élmény, meglepetés, rejtély tárul elénk. Bármi megtörténtet veled, hiszen nem tudhatod, mit hoz a holnap számodra és ettől olyan izgalmas az egész. A meglepetésekkel teli nyár után kíváncsian vártam az ősz eljövetelét, szembesülni vele mit is tartogat számomra.

- Hogy tetszik? – kérdezte átkarolva derekam Georg, mikor befejezte a gyerekszoba festését.
- Nagyon szép lett! Ügyes vagy szívem. – adtam egy apró csókot szájára.
- Remélem neked is tetszeni fog majd. – hajolt a hasamhoz és mosolyogva beszélt a kicsihez.
- Bizto… - akadt el a szavam hírtelen.
- Mi a baj? – kérdezte rémülten Georg, mire csak megráztam a fejem és a keze után kaptam, amit aztán a hasamra helyeztem. Néhány másodperc elteltével már ő is érezte. Széles mosoly húzódott arcára. – Megint rúgott egyet… és megint. – tapogatta gömbölyű pocokom. Leírhatatlan boldogság öntötte el egész lényem, ahogy figyeltem őt. Szemei csillogása, őszinte mosolya és gyengéd érintései biztonságot, nyugalmat és mérhetetlen szeretetett sugárzott.
- Azt hiszem ő is elégedett vele. – kuncogtam miközben karjaiba zárt. Szorosan bújtam hozzá, érezni akartam a közelségét. Tudatni akartam vele szükségem van rá. Smaragdzöld íriszei ragyogására, telt ajkainak érintésére, izmos, védelmet nyújtó kezeire, hatalmas szívére.
Percekig öleltük egymást, felesleges volt bármit is mondanunk. Kissé elhajolt tőlem, – kibontakozva ezzel az ölelésből - hogy szemeimbe tudjon nézni. Nem szólt semmit csak nézett. Egészen elpirultam fürkésző tekintete révén, mikor ajkaimhoz hajolt és finom csókot lehet rá. Éreztem, hogy a végén elmosolyodik.
- Mi az? – kérdeztem miután ismét csak mosolyogva tekintett rám.
- Van valami az arcodon.
- Hol? – töröltem meg az arcom, mire kaján vigyor terült el arcán.
- Itt. – hajolt arcomhoz és egy hatalmas puszit nyomott rám, miközben magához húzott. Újabb puszit kaptam immáron arcélemre, majd áttért a nyakamra és finoman beleharapott a fülembe. Önkéntelenül is felsóhajtottam ezen cselekvésére.
- Most.. most, hogy így mondod neked is mintha lenne valami az arcodon. – hajoltam el tőle és úgy tettem mintha azt a bizonyos dolgot kémlelném az arcán.
- Hol? – kérdezte.
- Itt. – fogtam az ecsetet és egy csíkot húztam az orrára, majd mielőtt reagálhatott volna valamit nevetve kisiettem a szobából.
- Na ezért még számolunk. – hallottam, ahogy nevetve jön ki a szobából és keresésemre indul. - Hova bújtál? Úgy is megtalállak! .... Ne akard, hogy megcsikizzelek. – lépett be a hálószobába én pedig nem bírtam visszatartani a nevetést. – Szóval idebújtál. – csukta be a szobaajtót, ami mögött eddig rejtőzködtem. Próbáltam elslisszanni mellette, de nem sikerült. Megfogta a karom és a finoman a falnak tolt és ajkaimnak esett.
Csókjai szenvedélyesről egyre forróbbá és hevesebbé váltak, felkeltve bennem is a vágyat. Többet akartam, többet és többet. Érezni akartam. Újabb csókért epekedve fontam körbe kezeim nyaka körül. Körmeimet végighúzva tarkóján túrtam bele hajába. Vágytam rá. Minden porcikám érintéséért kiáltott.

Folyt köv.

A véleményeitekre még mindig kíváncsi vagyok. ^^

2011. augusztus 18., csütörtök

Életem az ikrek húgaként - 54. rész

Sziasztok!
Huh, hát régen jelentkeztem, tudom. Ennek pedig az az egyetlen oka van, hogy nem úgy ment az írás, ahogy szerettem volna. Mostanában sajnos ez elég gyakori a blogosok körében. Sikerült összeszednem magam és hozni nektek a folytatást. Azt hiszem a cím elárul egy két dolgot a rész kapcsán.
Továbbá szeretném megköszönni, annak az egyetlen egy személynek, aki érdeklődött mivoltam felől. Igazán jól esett! :)
Valamint köszönöm, hogy a több mint 40 ezres látogatást :)
Na de jó olvasást!

Életem az ikrek húgaként

54. rész – „Mégh még még… még egy kicsit kérlekh!”

Nos igen, a családi hangulat szerte foszlott, mikor apu újra szóba került. Képtelenek voltunk elmesélni a történteket, ami mindannyiunk számára - de legfőképpen nekünk - felkavaró volt. Legnagyobb meglepetésként még is Gordon kijelentése ért, miszerint korábban már látta Jörgöt a városban.
Felmerült a kérdés mindenkiben, vajon mit keres itt ennyi év után? Mit akarhat? Csak a véletlen játéka, hogy a szomszédos házba költözött? Angelika tényleg a lánya lenne? Mi történhetett vele eddig…?
- Mit gondolsz? – kérdezte Bill gondolataiban elmerengve bátyát, aki éppen az ágyat igazgatta meg, hogy minél hamarabb birtokba vehessék azt.
- Még is miről? – kérdezett vissza értetlenül.
- Erről az egészről, apáról, az állítólagos húgunkról. – sóhajtott fel és az ágy szélén foglalt helyet.
- Azt, hogy nem érdekel. – vágta rá egyből és ezzel lezártnak tekintette a témát, de Bill nem érte be ennyivel.
- Téged komolyan nem érdekel, hogy mit akar, egyáltalán akar-e valamit. – temette arcát kezeibe.
- Azt azért nem mondanám, de a hazugságaira nem vagyok kíváncsi. Ha akart volna, eddig is megkereshetett volna minket. Miből veszitek, hogy most megváltozott a helyzet? – battyogott lassan öccse mellé és helyet foglalt mellette az ágyon.
- Talán igazad van… nem kellene hiú ábrándokat kergetnünk. – pillantott fel óvatosan bátyja arcára és szemeibe könnyek gyűltek, amitől fényesebben ragyogtak, mint a csillagok.
- Hé ne sírj! – simított ki egy tincset Tom öccse szeméből, majd magához húzta és finoman simogatni kezdte a hátát. – Az nem baj, hogy próbálsz hinni benne, csak félek, hogy csalódás ér, azt pedig nem szeretném. – óvatosan felemelte a fejét, hogy íriszeibe tudjon nézni. – Azt szeretném, ha boldog lennél. Hogy az az őrjítően édes mosoly üljön ki az arcodra, amitől gyorsabban ver a szívem. Hogy a szemeid a boldogságtól csillogjanak, ne a mardosó könnyektől.
- Tohm… - suttogta halkan, nyelve az előtörni készülő könnyeket. Tom ujjaival halványan végigsimított puha ajkain, majd egy apró csókot lehelt meztelen nyakára, mire akaratlanul is felsóhajtott és lehunyta szemeit. Mondani szeretett volna még valamit, de az érzés megbénította. Bátyja érzéki érintései, gyengéd csókjai- mellyel arcát hinti be- apró sóhajokat váltottak ki belőle. Tom finoman hátradönti testvérét az ágyon és combjai közzé fúrva magát hajolt ismét ajkaihoz. Először csak lágy puszikat lehelt rájuk, majd nyelvét végighúzta alsó ajkán, mire azok szétváltak. Nyelvét átdugva öccse szájába, vad táncba kezdtek. Néhány perc múlva levegőért kapkodva hajoltak el egymástól. Homlokaikat egymásnak döntve szívták magukba az éltető oxigént.
- Úgy szeretnélek boldoggá tenni! – suttogta Bill ajkaira és ismét birtokba vette azokat. Billből egy újabb kéjes sóhaj tört fel, megtörve ezzel a szobában nyugvó némaságot. A nedves kis csókok szüntelenül lepték el bársonyos bőrét, miközben bátyja kezei pólója alá tévedtek. Libabőrös lett az érintéstől, amint megérezte a hosszú újakat, amik a mellkasát kezdték kényeztetni. A feszes pólón keresztül jól látszódott a testét elborító izgalomtól megkeményedett mellbimbói- melyek arról tanúskodnak mennyire is élvezi testvére kényeztetését - Tom ezt észre is vette, és még nagyobb késztetést érzett aziránt, hogy boldoggá tegye az alatta halkan nyögdécselő fekete szépséget. Pólója korcáját felhúzva fosztotta meg őt a zavaró anyagtól, amit aztán a szoba túlsó felébe dobott. Kínzó lassúsággal csókolta végig meztelen felsőtestét, eljátszadozva a kemény mellbimbókkal. A benne lévő kis fém karika még izgatottabbá tette huncut kis játékát. Ahogyan keze végigsiklott a törékeny testen, beleütközött egyre csúcsosodó hímtagjába. Nadrágon keresztül megmarkolta, mire Bill csípője megemelkedett az ágyon. Végigsimított rajta párszor miközben nyelvével ágyékát kényeztette. Hamarosan szűknek bizonyult Bill számára az amúgy is passzos farmerja. Mélyeket sóhajtva próbálta vágyát csillapítani, persze sikertelenül. Tom kissé ügyetlenül kapcsolta ki övcsatját – hiszen őt is átjárta a beteljesülés utáni vágy- majd nadrágjától is megszabadította öccsét. Ismét felhajolt ajkaihoz és apró puszit lehelt rájuk. Magát is kihámozva a feleslegessé vált ruhákból, feküdt vissza testvére mellé. Már csak egyetlen zavaró tényező választotta el őket egymástól. Kaján vigyor ült ki Tom arcára, majd lehajolva öccse ágyékához nyelvével végigszántott az igencsak lüktető férfiasságon, majd fogai segítségével lehúzta róla boxerét.
Hangos nyögés tört fel Billből, amint megérezte bátyja ujjait és ajkait érzékeny pontja köré fonódni és a szájában lévő hideg fémkarikát forró bőréhez simulni.
Keze és szája azonos ütemet diktálva járt fel s alá. Bill kéjes nyögései, ahogyan a lepedőt markolászva halkan nevét ismételgeti, még inkább cselekvésre ösztönzi. Mindent meg akar tenni, hogy öccsét boldoggá tegye, de tudja, nem kínozhatja sokáig. Befúrta magát lábai közzé, csípőjét kisé megemelve hatolt belé. Lassú ütemben kezdte mozgatni csípőjét majd gyorsított. Érezte, ahogy egyre jobban a beteljesülés felé sodródik, de türtőztetnie kell magát, hiszen egyszerre szeretné átélni öccsével a mindent elsöprő gyönyört. Lassítva a tempón pihent meg pár pillanatig, amíg egy röpke csókot váltottak, majd csípője ismét ütemes mozgásba kezdett, megőrjítve ezzel Billt.
-Tohm! – sóhajtott rekedtesen- Mégh még még… még egy kicsit kérlekh! – nyögte elhaló hangon. Nem is kellett sokáig várni, a következő lökések meghozták a várva várt gyönyört mindkettejük számára.
Levegőért kapkodva pihentek meg egymás karjaiban.
- Szeretlek! – szólalt meg mosolyogva, csillogó szemekkel néhány perc után Bill, majd szenvedélyes csókban forrtak össze. Abban a csókban pedig benne volt minden: hála, öröm és mérhetetlen szeretet.
Aznap éjjel Tom boldogan szunyta le fáradt szemeit, hiszen sikerült boldoggá tennie azt a személyt, aki számára a legfontosabb.




Folyt. köv.

Pár szónak most is örülnék! :)

2011. augusztus 3., szerda

Tokio Hotel's life - Minden ami Tokio Hotel

Sziasztok!

Befejeztem a másik blogom szerkesztését, így most már naponta lesznek fent friss információk kedvenceinkről. Akadnak érdekes dolgok, így azt hiszem érdemes benéznetek.
A szerkesztés miatt elmaradt híreket is megkapjátok visszamenőleg.
Köszönöm azoknak, akik eddig is benéztek :)
A linket oldalt megtaláljátok, ha érdekel.

Köszönöm a kedves kommenteket a részhez, aki még nem olvasta görgessen lejjebb és már olvashatja is! :)

Életem az ikrek húgaként - 53. rész

Sziasztok drágáim!
Tudom, már rég nem hoztam részt, de egyszerűen nem ment.
Na de most itt a folytatás és remélem tetszeni fog. Hozzám nagyon közel áll ez a rész és csak remélni tudom, hogy elnyeri majd a tetszéseteket.
Jó olvasást!

Életem az ikrek húgaként

53. rész – Emlékek

- Engem aztán nem érdekel, ha ennyi éven keresztül nem volt kíváncsi ránk, én most miért legyek rá. – pufogott Tom. Hát persze, hogy nem vagy kíváncsi rá, miért is érdekelne miért nem keresett fel minket azóta? Mi történhetett vele az elmúlt években? Miért is vagy most ennyire feldúlt és ideges? Igen, biztosan azért, mert nem érdekel. – És különben is nekünk már Gordon az igazi apánk. Ő az, aki sajátjaként szeret mindhármunkat és nevelt fel minket. Gordon az, aki annyi mindent megtett értünk és javarészt neki köszönhetjük azt, akik most vagyunk. Nekünk Gordon az apánk! – adta ki magából az eddig benne felgyülemlő feszültséget, de minden szava igaz volt. Ehhez kétség sem férhet.
- Ha jól hallottam engem emlegettél. – szólalt meg Gordon, a hátunk mögül miután Tom befejezte mondandóját. A kissé mély, ám kellemes, mosolygós hangra azonnal hátra szegeztük tekintetünket, Gordonnal találtuk szembe magunkat, oldalán anyával.
- Öhm…szi..sziasztok. – köszönt Tom kissé zavartan, mire Gordon arcán egy angyali mosoly húzódott végig. – Igazán örülök, hogy így gondolod Tom. – lépett be a nappaliba és arca mosolygósról, komolyabbá vált. – Tudjátok, annak idején tartottam picit tőle, miként fogtok elfogadni nevelő apátokként. Hiszen, itt volt két kamasz fiú és egy pöttöm kis hercegnő, akik az ablakban csüngve figyelték, mikor jön vissza az apjuk. Emlékszem, sokszor a fejemhez vágtátok, – tekintett a fiúk felé- hogy sosem leszek olyan, mint Jörg és nem tudnám őt pótolni, majd dühösen felszaladtatok a szobátokba és nem voltatok hajlandóak szóba állni senkivel. Ilyenkor te mindig odaszaladtál hozzám, és könnyes szemekkel oda súgtad „én azért szeretlek”. – nevetett fel szomorúan, miközben rám tekintett. - El sem tudod képzelni, mennyire boldoggá tett az a pár szó. Na persze, ti nem nagyon emlékezhettek arra az időszakra, de volt sok jó közös élményünk is. Tom mikor megkapta az első gitárját, madarat lehetett volna fogatni vele. Mindig, mindenhova magaddal akartad vinni. Egyik este még az ágyadba is betetted, szépen betakarva. Nem voltál hajlandó csak vele aludni. Billel rengeteget játszottunk Scottyval, a kertben. Már a menhelyen nagyon megszeretted. Évinek meg mindig mesét kellett olvasni lefekvés előtt, amit mindig követeltél tőlem, de örömmel teljesítettem. Milyen régen is volt…- sóhajtott fel, miközben megannyi emlékkép cikázott át a szeme előtt. –… már kész felnőttek vagytok. Két nagyszerű, tehetséges és elismert fiatal férfi és két csodálatos, gyönyörű nő van az életemben. Büszke vagyok rá, hogy ilyen családom lehet. – mosolyodott el, mire és egy könnycsepp gördült végig férfias arcán.
Sosem láttam még sírni. Vajon most boldogság önti el hatalmas szívét - mert igen, neki van a világon a legnagyobb szíve,- vagy újra fájnak a régi sebek, amiket akaratlanul okoztunk neki kiskorunkban. Miként élhette meg a fiúk folytonos szurkálódását, a szembesülést, hogy soha sem lesz olyan, akit eddig teljes odaadással szerettek? Hogy soha nem válhat igazi apává a szemükbe? És az a sok szép pillanat? Azok vajon kárpótolták a fájó dologért? Biztosan.
Elmélyültem a gondolataimban miközben még mindig az arcát figyeltem rezzenéstenül, miként az apró kis cseppek, hogyan hullnak alá szemeiből. Én is bekönnyeztem és már már fojtogattak a kitörni vágyó könnyek. Céljukat elérve buggyantak ki szememből, végigfolyva arcomon, amit Georg puha kezeivel finoman letörölt. Hálás tekintettel pillantottam rá, majd kikelve öléből Gordon felé lépkedtem és átöleltem. Karjait körbefonta rajtam és egy aprócska puszit nyomott a fejem búbjára. Meghitt pillanat volt ez mindenki számára. Azt hiszem nem csak én, de a többiek is meg akarták neki mondani, hogy igaza volt Billéknél - nem olyan, mint Jörg, annál milliószor jobb, mert ő a legeslegjobb apa a világon. - de még sem tudtunk megszólalni. A keletkezett csendet kis idő múlva Tom törte meg.
- Emlékszem, mikor a kertben játszottunk Billel és odajöttél, hogy vigyázzunk Évire, kinyújtottam rád a nyelvem és bokán rúgtalak. De nem haragudtál, csak megborzoltad a hajam és elmentél. Idétlen kiskölyök voltam. – nevetett fel saját magán.
- Erre én is emlékszem. Miután Gordon elment Évi odaszaladt hozzád és meghúzta a hajad, mire te sírni kezdtél és annyira bömböltél, hogy szegény Évi úgy megijedt. – kapcsolódott be a beszélgetésbe Bill is.
- Biztos már akkor is allergiás volt rá, ha valaki piszkálta a haját. – szólt közbe Georg.
- Tom néha gonosz volt Évihez, de Bill annál inkább védelmezte. Sokat mesélt neki és tanította. Elválaszthatatlanok voltak. Délutánokként nem akartál aludni, olyankor is Bill feküdt melléd és azon nyomban elszundítottál. Talán megnyugtatott a közelsége. – mesélte anya.
- Ez a mai napig nem változott. – nevettünk fel Billel.
A délután hátralévő részében újabbnál újabb gyerekkori történetet idéztünk fel. Georg is sokat mesélt magáról, kiskori emlékeiről és az apukájáról, akit szintén régóta nem látott, mert jelenleg külföldön tartózkodik.
Nem is tudom mikor volt utoljára így együtt a család ilyen idilli pillanatban.
Persze a jókedv, az öröm és a kacagás, mint minden boldog pillanat nem tartott sokáig. Szempillantás alatt fagyott a mosoly az arcunk, mikor körforgás szerűen visszatértünk a kiindulási ponthoz, apuhoz. Apa. Milyen különleges szó is ez egy gyerek számára. Talán a legfontosabbak egyike, az élete során. Én, mi, nem ismerjük ugyan az apánkat – hisz hogyan is ismernénk meg valakit kisgyerekként, úgy igazán - de apai szeretetből és gondoskodásból sosem szenvedtünk hiányt, hisz ott volt nekünk mindig az APÁNK, GORDON!

Folyt. köv.

Véleményt kaphatok? *.*