2011. április 23., szombat

Novella: Mindörökké szerelem

Sziasztok.
Tudom, tudom hol a rész. Hamarosan az is lesz, de most egy novellát hoztam. Remélem ez is tetszeni fog nektek. Jó olvasást!

                                    Mindörökké szerelem 


Szerző: Eva Kaulitz
Kategória: slash
Korhatár: 18
Szereplők: Bill Kaulitz, Georg Listing,
Műfaj: romantika
Fő párosítás: Bill/Georg
Mellékpárosítás: -
Figyelmeztetés: Felnőtt tartalom
Befejezett: Igen


Már lassan egy éve, hogy szorosabb kapcsolat fűz Hozzá.
Az egész egy júliusi napon kezdődött, amikor meglátogattam Őt. Nagyon maga alatt volt. Gyönyörű fekete haja rakoncátlan kis tincsekben omlottak könnyektől áztatott arcába. Mogyoróbarna szemei pedig nem csillogtak úgy, mint régen. Pirosak voltak és üresen tekintettek ki az ablakon.
Mintha a természet is érzékelné szomorúságát. A nap vakító sugarait egy sötét gomolyfelhő nyelte el és Hozzá hasonlóan sírni kezdett…
Késő délután hívott fel, hogy egyedül van, és nem bírja tovább. Még most is emlékszem minden egyes szavára. Hogyan is felejthetném el, hiszen ez indított el mindent.

„ Egyedül vagyok… teljesen egyedül…nem bírom tovább. Segíts… kérlek!” – majd hírtelen megszakadt a vonal. Nem gondolkoztam csak autóba ültem és siettem Hozzá. Nagyon megijedtem. Ahogy közeledtem Hozzá, annál jobban éreztem, hogy sietnem kell. Mikor megérkeztem a házhoz csend fogadott, túl nagy csend, ami még inkább aggasztott. Feltéptem az ajtót és hármasával lépkedve a lépcsőn rohantam fel az emeletre, egyenesen a szobája felé. Némi kis megnyugvás telepedett rám, mikor megláttam nincs semmi baja. Az ablak előtt állt és kifelé tekintett a messziségbe, már- már szinte teljesen hozzápréselte magát a hideg üveghez. Beléptem ajtaja küszöbén, mire hírtelen hátrafordult. Megláttam meggyötört arcát és tudtam nagy a baj.
Percekig csak álltunk egymással szembe néma csöndben, majd tettem felé néhány bátortalan lépést. Ő is közelebb lépett felém majd karjaim közzé zuhant. Egész testében reszketett. Kezeim óvatosan dereka köré fontam és szorosan magamhoz öleltem. Féltem talán túl szorosan is és kárt teszek benne, de látszólag Őt, ez nem érdekelte. Úgy simult hozzám, hogy szinte eggyé forrtunk. Fejét belefúrta a vállamba és zokogni kezdett, odakint a csendes esőből pedig hatalmas vihar támadt. Minden egyes dörgéskor összerezzent, én pedig próbáltam még szorosabban tartani.

- Ssh. Nyugodj meg. – simítottam végig hátán. Lassan megnyugodott és alábbhagyott a sírással, már csak néha- néha szipogott egyet.
- Úgyh..úgy örülök, hogy itt vagy. – tekintett fel rám, szomorú mosollyal az arcán.
- Bill, rám mindig számíthatsz. – pusziltam meg homlokát.
- Köszönöm Georg. Már csak te vagy nekem. Nem akarlak téged is elveszíteni, azt már nem élném túl. – hajtotta le fejét és újabb könnycsepp gurult végig puha arcán.
- Nem fogsz, megígérem. – emeltem fel fejét és letöröltem könnyeit. – Fontos vagy nekem és nem h… – tettem még hozzá ám nem engedte, hogy befejezzem, mert egy puszival belém fojtotta a szót. Telt ajkai súrolták az enyémet, mitől kirázott a hideg még is melegem lett. Azt hittem csak félrecsúszott a puszija és ennyi az egész. Megsimítottam arcát, mire ő újra közelebb hajolt és fülembe suttogott.
- Te is fontos vagy nekem. – lehelete súrolta bőrömet, amitől összerezzentem. Halványan rám mosolygott, majd ajkait finomat enyéimre tapasztva ízlelgetni kezdte azokat. Váratlanul ért a dolog így ellenkezni sem tudtam. Végignyalt alsó ajkamon mire az önkéntelenül is szétnyílt utat engedve nyelvének a számban. Mire észbe kaptam kezeit a tarkómra csúsztatva csókolt tovább. Kicsit felnyögtem és elfordítottam a fejem.
- Bill, ezt nem szabad. – el akartam lépni Tőle, még sem tudtam arrébb menni. Gyökeret eresztett a lábam.
- De én… de én azt hittem… - ismét könnyeket véltem felfedezni szemében, de mielőtt bármit mondhattam volna az ablakhoz sétált.
Hazudnék, ha azt mondanám nem tetszett, amit az előbb csinált. Igazság szerint élveztem is és egyáltalán nem undorodtam tőle. Bizsergés járta át egész testem, ahogy megéreztem hideg piercingjét nyelvében. Hihetetlen volt az a csók.
Csak álltam ott és figyeltem Őt. Most teljesen másnak tűnt, mint az előtt. Most nem azt a Billt láttam magam előtt mint egykoron a próbákon. Most megláttam azt is, amit eddig sosem, hogy milyen is Ő valójában. Szememmel végigmértem Őt, ahogy ott állt előttem. Azok a gyönyörű szemei, a piros telt ajka, hófehér bőre teljesen megigézett. Ezeket korábban miért nem vettem észre? Miért nem vettem észre mennyire törékeny ám mégis oly gyönyörű. A legszebb a világon.
Gondolataimból hangjának csilingelése ébresztett fel.
- Azt hittem te is ezt akarod. – hajtotta le fejét.
- Bill. – sóhajtottam fel. – Össze vagy zavarodva, nem tudod, hogy miket beszélsz. Ez nem helyes. – talán élveztem szenvedélyes csókját, talán nem is tűnik már olyan bizzarnak ez a dolog, még is tudtam ezt kell, hogy mondjam. Szegénykém össze van zavarodva és nem tudja mi a helyes, mi a jó. Ezt Ő sem gondolhatja komolyan.
- Nem. – vágta rá határozottan és hátra fordult. – Nagyon is tudom, hogy mit akarok. Téged! – és újra meg akart csókolni, de nem engedtem. – Hát nem veszed észre? – emelte meg hangját és kérdőn nézett rám. Nem értettem mire érti. Mit nem veszek észre? – Már régóta nem tudok rád csak barátként tekinteni. Amikor a stúdióban összebújtunk, én azt hittem az a vég…- merengett el egy pillanatra majd folytatta. - Őrülten szeretlek, értsd már meg…  – zokogva borult le a padlóra és kezeibe temette bársonyos arcát. Csak álltam ott és képtelen voltam felfogni a történteket. Mióta érezhet így? Mióta harcol ellene? Miért nem szólt nekem? És a stúdió, amikor áramszünet volt és összebújtunk a kanapén… Hogy nem vettem észre? Hiszen olyan egyértelmű volt…
Erőt vettem magamon és lekuporogtam hozzá. Szorosan magamhoz húztam és megfogtam a kezét, mire kérdőn tekintett rám.
- Miért nem szóltál?
- Mert féltem undorodni fogsz tőlem és elveszítelek. Azt már nem éltem volna túl. De most már nem bírtam tovább, elgyengültem. Ne haragudj rám.
- Nem haragszom te kis butus. Na gyere ide. – öleltem magamhoz.
Némán ültünk ott egy darabig, majd hírtelen megszólalt.
- Mi lesz most velünk? – kérdezte bátortalanul.
- Nem tudom, Bill…nem tudom.

Az elkövetkezendő napokban egyre gyakrabban találkozgattunk a próbán kívül is. Hol egy kávét ittunk meg a város eldugott kis zugában, hol egy filmet néztünk meg nálam. Ha nem volt mellettem és nem hallgathattam csacsogását mérhetetlen hiányérzet telepedett rám, amitől magam is megijedtem. Az egyik este épp Rá gondoltam, mit csinálhat otthon egyedül abban a hatalmas házban, mikor csörögni kezdett zsebem mélyében meglapult telefonom. A kijelzőn az Ő neve villogott és máris izgatott lettem. Vajon mit akarhat ilyen későn?
„Tíz perc múlva nálad vagyok” – meg sem várta válaszom megszakította a vonalat. Mikor sikerült felfognom mit is mondott még izgatottabb lettem, mint eddig.
Az a tíz perc túl hamar eltelt és mire észbe kaptam már a ház előtt állt és dudált. Az ajtóhoz siettem és beengedtem. Lélegzet elállítóan nézett ki. Haja mint mindig, most is tökéletesen állt, ruhája pedig úgy simult Hozzá, mintha ráöntötték volna. Forróság öntött el, ahogy közeledett felém lehengerlő mosollyal az arcán.
- Szia Georg. – köszöntött egy puszival, ami megint kicsit eltévedt.
- Szi..szia, gyere be. – megráztam fejem és utána siettem a nappaliba. – Valami baj van? – kérdeztem és leültem a Vele szemben lévő fotelba.
- Csak látni szerettek volna, remélem nem baj. – mosolygott ellenállhatatlanul én pedig azt hittem meghalok attól a mosolytól. A szívem hevesen kezdett verni, a gyomrom maroknyira szűkült és kiszáradt a torkom. Istenem, mi történik velem? Nem érezhetek így iránta! Nem szerethetem Őt! Ám ekkor már nem tudtam tenni semmit érzéseim ellen és már nem is akartam.
- Hahó figyelsz rám egyáltalán? – lóbálta meg kezeit ellőttem.
- Ne haragudj, kicsit elkalandoztam.
- Vajon mi jutott az eszedbe?! – hírtelen felállt és az ölembe vetette magát majd ajkaimnak esett. Percekig élvezhettem mézédes csókját majd felállt és maga után húzott az emeletre. A szobában újra birtokba vette ajkaim és finoman harapdálni kezdte azokat. Kezeim önálló életre keltek és becsúsztak vékony pólója alá. Meleg bőre szinte megperzselte ujjaim. Finoman lehúztam Róla és a nyakába csókoltam, mire egy mélyből feltörő nyögést kaptam válaszul. Az aprócska hang hallatán felbátorodtam és tovább merészkedtem. Könnyedén az ágyra fektetem és felé térdeltem. Újra és újra megcsókoltam, míg kezem felderítő útra indult testén. Hamarosan Ő is megszabadított pólómtól és körmeit végighúzta gerincem vonalán. Akaratlanul is felnyögtem. Kezeim nadrágja korcájába ütköztek és egy pillanatra felnéztem Rá, majd nadrágjától fosztottam meg. Fekete boxert viselt, melyen keresztül látható jelei voltak izgalmának, hozzám hasonlóan. Mielőtt megfosztottam volna az utolsó ruhaneműtől is magam is kibújtam a maradék ruhámból. Kissé bátortalanul húztam le Róla boxerét majd végignéztem törékeny testén, mire szégyellősen összekuporodott az ágyon. Ismét arcához hajoltam és megcsókoltam.
- Gyönyörű vagy. – suttogtam fülébe. Azt akartam, hogy tudja nincs miért szégyenkezni. Számomra ő a legszebb a világon.
Kezem végig húztam merev férfiasságán mire összerezzent alattam. Újra végig csókoltam testét majd elérve érzékeny pontjához birtokba vettem azt is. Kényeztetni akartam és éreztetni, mennyire fontos számomra. Csípője megemelkedett tevékenységem hatására.
- Kéhsz.. készen állok. – mondta zihálva és kérlően nézett rám. Lábait automatikusan szétnyitotta, hogy be tudjam fészkelni magam. Újaimmal körbefogtam hímtagját és tovább folytattam kényeztetését- elterelve gondolatait az esetleges fájdalmakról- és óvatosan beléhatoltam. Fájdalmas nyögés hagyta el ajkát, teste megfeszült és szemében egy könnycsepp csillogott, amit bármennyire is nem szerette volna még is észrevettem. Összeszorult a szívem. Nem akartam neki fájdalmat okozni, most még is megtettem. Fölé hajoltam és szenvedélyesen megcsókoltam. Vártam, míg alábbhagy fájdalma, majd folytattam megkezdett tevékenységem. Hamarosan a fájdalmast kéjes nyögések és zihálások váltották fel.
Soha nem fogom elfelejteni ezt a mámoros éjszakát, mikor először lettünk egymásié. Ahogy ezernyi kis apró izzadságcsepp ragyogott hófehér bőrén. Ahogy gyönyörű ajka szabályos O alakot formál, melyen keresztül nevem suttogja. Miként teste megfeszül a beteljesülés pillanatában és fáradtan dől mellkasomra egy hosszú csók után.

Leírhatatlan boldogság vett körül és életemben először nem az eszemre, hanem a szívemre hallgattam, ami az óta is Érte és csak is Érte dobog.


Vége

2011. április 17., vasárnap

Életem az ikrek húgaként - 43. rész

Sziasztok.
Régen kaptatok részt, úgy hogy most hoztam egyet. Remélem tetszeni fog. Jó olvasást!

Életem az ikrek húgaként

43. rész – Keserű boldogság

Reggel borzalmas hányingerre ébredtem. Kirohantam a mosdóba és magamra zártam az ajtót. Miután rendbe szedtem magam egy kicsit, úgy gondoltam ideje lenne visszakászálódnom Georg mellé. Amint ezt kigondoltam már is kopogott az ajtón.
- Jól vagy? – hallottam a hangján, hogy megijedt. Felelet helyett inkább kinyitottam ajtót, mire ő szorosan magához ölelt.
- Gyere, menjük vissza. – óvatosan húzott maga után, de én megtorpantam, mire kérdőn nézett rám.
- Megcsinálom a tesztet. – azzal visszaléptem és újra magamra csuktam az ajtót. Végre meg szerettem volna bizonyosodni róla, hogy tényleg várandós vagyok-e. A zuhanykabinnak támaszkodva vártam, hogy teljen el az a néhány perc, ami most örökkévalóságnak tűnt. Egyszer csak Georg dugta be a fejét az ajtón.
- Lehet már tudni? – tárta ki szélesebbre az ajtót és belépett.
- Még várni kell egy kicsit. – lassan mellém sétált és maga felé fordított.
- Bármi is lesz az eredmény, én melletted vagytok, szeretlek. – cirógatta meg az arcomat, majd ajkaimra tapadt. Kis idő után pedig olyan hírtelen lépett el tőlem, hogy már fájt.
- Nézd meg. – bökött fejével a teszt felé. Hozzám hasonlóan ő is izgatott volt. Tettem pár bátortalan lépést a teszt felé, majd megnéztem.
- Negatív. – mutattam felé, hogy lássa, tényleg csak egy csík van rajta. Arca elkomorult, de már abban a pillanatban magához ölelt és simogatta a hátam. Teljesen össze voltunk zavarodva.
- Én … én ezt nem értem. – suttogta alig halhatóan. – Állandóan rosszul érzed magad, a teszt meg hol ezt, hol azt mutatja. – valóban fura, ráadásul már mindketten reménykedtünk, hogy ez a teszt is pozitív lesz.
- Délután majd kérek időpontot az orvoshoz, az lesz a legbiztosabb.
- Felhívjam anyut? Sok jó kollégája van, biztos tud ajánlani valakit.
- Nem köszi, Dr. Schwarzbach nagyszerű orvos, mindig hozzájárok.
- Gyere ide. – ölelt meg és egy nagy puszit nyomott a homlokomra. – Pihenjünk még egy kicsit.
- Ne haragudj, de én már nem tudok. Bill is hamarosan itt lesz, inkább elkészülök.
- Igazad van, jobb lesz, ha én is készülődök lassan, be kell mennem a stúdióba.

Bill pontosan érkezett, sosem késik. Széles mosollyal az arcán ölelt magához.
- Szia hugi. Miújság?
- Szia Bill, semmi különös. – sóhajtottam.
- Nekem nem úgy tűnik. Történt valami? Összevesztetek? Mert akkor adok neki. – emelte ökölbe a kezét, amin muszáj volt nevetnem.
- Na persze Bill, el is bírnál Georggal. – nyújtottam rá a nyelvem.
- Ne becsülj alá kérlek, van még amit te sem tudsz rólam. Kérdezd csak meg Tomot. – csillant fel a szeme ördögien és megnyalta a szája szélét.
- El tudom képzelni. – néztem rá sejtelmesen, mire megforgatta szemeit és jóízűen felnevetett. – Na, gyere… menjünk. – ültünk be és szeltük az utat Berlin felé.
Néhány órás vásárlás után, - mert mindenhova be kellett mennünk a tökéletes ajándékért – végül egy utazási irodában kötöttünk ki.

- Jó napot kívánok. Miben segíthetek?
- Jó napot! Utat szeretnénk foglalni 2 személyre. – mondta Bill és készségesen válaszolt a nő minden kérdésére.
- Szerencséjük van, van még 2 szabad hely az esti járaton.
- Na és a szálloda?
- Lássuk csak. Kettőt tudok ajánlani. Az egyik a Sun Beach, ez közvetlen a part mellett van, gyönyörű panorámával. A másik a központban van ez a The Lady’s.
- A Sun Beach-et kérjük. – a nő lefoglalta a szállást is. Némi formalitás után elköszöntünk és útnak indultunk.

- Hé Bill, itt nem jobbra kellett volna fordulnod? – néztem rá kérdőn.
- Ki mondta, hogy hazamegyünk? – kacsintott felém, majd újra az utat fürkészte.
- Még is hova megyünk? – kérdeztem, de a válasz csak annyi volt, hogy majd látom legyek türelmes.
- Na megjöttünk, gyere. – parkolt le Berlin túlsó végében egy csodaszép park mellett.
- Bill ez … csodaszép.
- Tetszik? Mutatok még ennél is szebbet. – 10 perc sétálás után egy teraszos, keleti hangulatú étterembe értünk. Amint beértünk rögtön egy fehéringes pincér termett előttünk.
- Jó napot Herr Kaulitz. A szokásos?
- Jó napot Hans. Igen, mint mindig. – mosolygott Bill, majd követni kezdtük a férfit.
- Honnan ismer téged? – kérdeztem, miközben tüzetesen körbenéztem az étteremben. Még soha sem jártam itt. Minden olyan gyönyörű. Halványságra falak nagy ablakokkal és képekkel, a háttérben halkan egy kedves dallam szólt. Pár ember ült csak az asztaloknál, akik halkan beszélgettek és néha fel-felnevettek.
- Ha úgymond üzleti vacsora van, vagy valamit ünnepelünk, mindig ide jövünk. Ide nem járnak paparazzik, ráadásul nagyon kedvesek az emberek és nyugodt minden.
- Gyönyörű hely.
- Tudtam, hogy tetszeni fog. – mosolygott Bill és helyet foglaltunk az asztalunknál.
- És mivel érdemeltem ezt ki? –pillantottam fel az étlapból.
- Ugyan már. A húgom vagy és régen lógtunk már együtt, szerettem volna veled lenni egy kicsit.
- Köszönöm. – elég sok időt töltöttünk az étteremben és a parkban is. Jól esett beszélgetni, régen volt rá lehetőségünk, hogy mindent elmondjunk egymásnak. Illetve majdnem mindent… azt nem mondtam el még neki sem.
- Jobb lesz, ha sietünk, különben Tom leszedi a fejünket. – pillantott órájára, ami fél 3-at mutatott.
- Igazad van. Sok dolgunk van, amíg anyáék haza érnek. Már is mehetünk csak egy pillanat. – kotorásztam a táskámban a telefonomért. – Csak el kell intéznem egy telefont, addig menj előre.
- Jól van, de siess.
- Sietek. – megvártam, míg kicsit távolabb ment majd tárcsáztam Dr. Schwarzbach rendelőjének számát.

* Jó napot Melissa, Eva Kaulitz vagyok… Igen, köszönöm jól. A doktor úr mikor tudna fogadni? … Nagyon köszönöm, akkor hétfő délután. Viszonthallásra.*

Gyorsan letettem és igyekeztem a kocsihoz.
- Ez gyors volt.
- Mondtam, hogy sietek. – mosolyogtam rá és elindultunk haza. Útközben nem sokat beszéltünk, ő az utat figyelte én pedig a gondolataimban merültem el. Annyira kellemes volt vele ez a délután. Boldog voltam és legalább egy kis időre eltudtam felejteni a gondomat. De ideje újra összeszedni magam, mert anyáéknak nagy nap ez a mai és szeretném, ha tényleg mindannyian boldogok lennék, legalább ezen az estén.
Folyt. köv.

2011. április 10., vasárnap

Szülinap :)

Sziasztok!

Holnap lesz 1 éves a blog, de mivel holnap húzós napom lesz, ezért most jelentkezem.
Szeretnék köszönetet mondani Nektek, amiért rendszeres látogatók voltatok az elmúlt 1 évben. Köszönöm a 770 kommentárt és a több mint 29 ezer látogatót *-*
Nem is gondoltam mikor elkezdtem a írni, hogy ennyi olvasóm lesz. Nagyon köszönök mindent és remélem a következőkben is velem lesztek :D

2011. április 9., szombat

Életem az ikrek húgaként - 42. rész

Sziasztok.
Meghoztam az újabb részt. Tudom, tudom nem épp a legizgisebb és leghosszabb, de kellett mert a következőkben fel fognak gyorsulni az események. Nem is mondom tovább, inkább olvassátok!

Életem az ikrek húgaként

42. rész – Kellemes délután

- Csak, hogy megérkeztettek. – nyitott ajtót Gordon és betessékelt minket a nappaliban.
- Ne haragudjatok, de borzalmas dugó volt a főutcán. – mondta Georg és kezet fogott apuval.
- Na és persze a paparazzók. Nem is értem, hogy kerültek oda két perc alatt, de legalább volt egy jó napjuk. Kíváncsi leszek, milyen zaftos sztorit találnak majd ki. – fintorogtam.
- Ezek mindig a sarkunkban vannak, megszokhattad volna már. – vágta oda Tom unottan, majd helyet foglalt az asztalnál. Bill azonban terelni kezdte a témát.
- Jól vagy? – úgy imádom őket, a széltől is óvnának, ha tudnának.
- Persze, már semmi bajom. Ne aggódj! – nyomtam egy puszit az arcára mire elmosolyodott.
- Kérni szeretnék majd valamit. – súgta oda, aztán hozzálátott elfogyasztani tányérja tartalmát.
Kíváncsiság öntött el, hogy mit akarhat. Talán van valami új fejlemény közte és Tom között? Vagy tanácsra lenne szüksége? Esetleg Davidékkel van probléma és nem tudják elfogadni a felálló helyzetet?

- Azt mondtad kérni szeretnél valamit. Most kettesben vagyunk, figyelek. – ültünk ki a hintaágyra és epekedve vártam kérését.
- Áh igen. Tudod, hogy holnap lesz anyáéknak a házassági évfordulójuk és gondoltam, ha ráérsz, elkísérhetnél megvenni az ajándékot. Tomnak a stúdióba kell mennie.
- Persze, hogy elkísérlek. Úgy is régen voltunk együtt vásárolni.
- Tudom, ezért szóltam. – vigyorodott el és összeborzolta a hajam.
- Hé, ezt még visszakapod. – sandítottam rá. – Azt hittem valami zűr van köztetek Tommal. – váltottam komolyra a szót. Érdekelt van-e valami változás.
- Nem, minden a legnagyobb rendben. – mondta nyugodtan és a távolba nézett.
- Na és David, Gustav?
- Sikerült valamilyen szinten elfogadniuk a helyzetet, bár David jön az erkölcsről szóló prédikációjával és a bántó megjegyzéseivel. Persze Tom olyankor egyből a védelmemre siet és beolvas neki. De ez sem mehet így sokáig elvégre a managerünk. – sóhajtott és a játszadozó kutyusokra nézett.
- Na látod épp ez az, a managered és nem az apád. Semmi köze a magánéletedhez, el kell fogadnia és idővel el is fogja. Úgy sem tehet semmit.
- Tom is mindig ezt mondja. – mosolyodott el halványan.
- Mert ez így van. Jaj te, tudod, hogy mennyire imádlak? – húztam magamhoz, mint egy kisgyermek féltve őrzött játékát, amit senkivel sem akar megosztani. Fejét vállamra hajtva pihentette. Reméltem, hogy kicsit megnyugodott és nem fog törődni David hülye beszólásaival, mert néha nagyon durva tud lenni.
Elmélkedésünket anyu törte meg.
- Hát itt vagytok, úgy eltűntetek. – ült le mellénk.
- Csak kijöttünk beszélgetni. A többiek? – érdeklődött Bill.
- A nappaliban vannak. Épp szegény Georgot fárasztják. Apropó Georg. Mesélj, miújság veletek? – kérdezte kíváncsian.
- Semmi különös, nagyon jól megvagyunk. – mosolyogtam és igyekeztem nem elszólni magam a baba kapcsán, míg nem vagyok benne biztos, hogy várandós vagyok.
- Ennek örülök. Bevallom féltem egy kicsit. Hirtelen letettek szerelmesek, aztán hamar össze is költöztetek. De látom felesleges volt aggódnom. Georg jó ember, vigyázz rád és nagyon szeret téged.
- Eleinte kicsit én is tartottam a közös életről, de már nem menne nélküle. Hiányzik ha nem szuszog mellettem.
- Mi lesz veled turnén? – tette fel a kérdést Bill.
- Fogalmam sincs. – nevettem fel, mire Georg jelent meg az ajtóban.
- Csak nem rólam van szó? – ült le és húzott az ölébe, majd belecsókolt a nyakamba, amitől kicsit kirázott a hideg.
- Áh dehogy. – legyintett Bill széles mosollyal az arcán.
Beszélgettünk még egy ideig majd pár óra múlva hazaindultunk várva a holnap reggelt és az újabb tesztet.

Folyt. köv.

2011. április 3., vasárnap

Ajándék

Sziasztok.

Azt hiszem ilyesmit régen kaptatok már, hát most újra kaptok.
"A legjobb Twincest írok díját"

Számtalan tehetséges író van, még is pár embert kiszeretnék emelni közülük. Ezek az emberek rengeteg gyönyörű történettel ajándékoztak meg minket és talán példaképpé is váltak. Remélem olvashatunk még tőlük megannyi csodás művet és az eddigiekért elismerésül küldöm a következőknek:

- Slash
- Ayumi
- Molly
- Angel
- Erika Ino
- Dinn



(Aki nem olvasta el a következő részt, lentebb megtalálja)

2011. április 2., szombat

Életem az ikrek húgaként - 41. rész

Sziasztok drágáim.
Itt az ígért rész. Jó olvasást!

Életem az ikrek húgaként

41. rész: Bizonytalanság

- Ezen két csík van. Az mit jelent? – lépet ki és mutatta felém.
Nagyot nyeltem
- Az azt jelenti, hogy… hogy... – akadt el a szavam és a teszt után nyúltam, majd mikor megbizonyosodtam róla, hogy tényleg két csíkot mutat, Georgra pillantottam, aki gyermeki izgatottsággal várta válaszom.
- Pozitív lett. – válaszoltam végül és azon nyomban karjai között találtam magam.
- Komolyan? Várandós vagy? Ezt nem hiszem el. – bólintottam mire kapott fel és óvatosan megforgatott a levegőben. Magához szorított és csókokkal hintette be arcomat. Könnycsepp csillant meg szemeiben és leírhatatlan tündöklő mosoly ajkain.
A mennyországban éreztem magam, szinte még fel sem fogtam mi is történik.
- Én tudtam, annyira tudtam… köszönöm édesem, el sem hiszem…. – lelkesedett önfeledten mire jóízűen felnevettem.
- Te is kellettél hozzá. – mosolyogtam rá sejtelmesen, mire büszkén kihúzta magát.
- Azonnal felhívom anyut. – nyúlt volna a telefonjáért, de megfogtam kezét.
- Várjuk meg a reggeli eredményt is, nem mindig megbízhatóak ezek a gyorstesztek.
- Igazad van, várjunk reggelig. – tette le telefonját és karjai közzé vont.

A délután hátralévő részét egymás kényeztetésével töltöttük, amit a mobiltelefonom monoton csörgése zavart meg.
- Anyu az. – néztem a kijelzőre és megnyomtam a kis zöld gombot.

*Szia, anyu. Miújság? …. Üzenem a fiúknak, hogy ne járjon annyit a szájuk. Komolyan nincs semmi bajom, ne aggódj. Kérlek… jó oké. Rendben… Szia* - tettem le és nagyot sóhajtottam.

- Mi a baj? – kérdezte Georg miközben a karom cirógatta.
- Semmi, csak az ikrek bogarat ültettek a fülébe, hogy milyen rosszul vagyok.
- Csak aggódnak, ez természetes.
- Tudom, de nincs semmi bajom. - csókoltam meg majd magam után húztam a fürdőbe.

Reggel ismét a beszűrődő mapsugarak játékára keltem. Egészen beragyogták a szobát így a reggeli órákban. Oldalra fordultam és Georg békésen szuszogott mellettem. Őt nem zavarták a vakító fények. Odahajoltam hozzá és egy apró puszit leheltem ajkaira, majd a fürdőbe mentem.
Fáradtnak éreztem magam és semmi kedvem nem volt felkelni, így visszavackoltam magam Georg mellé. Mocorgásomra azonban felébredt.

- Jó reggelt szívem. – pusziltam meg.
- Jó reggelt. – suttogta még kissé álmosan és magához vont. – Megcsináltad a tesztet? – pillantott rám hírtelen.
- Jesszusom, totálisan kiment a fejemből. – nem is értettem, hogy felejthettem el megcsinálni, mikor direkt kikészítetem a polcra. – Ne haragudj kicsim. – búgtam halkan fülébe.
- Semmi baj, majd holnap reggel megcsinálod. – beszélgetésünket halk pityegés zavarta meg. Mobiljáért nyúlt és olvasni kezdte az SMS-t.

- Anyukádék várnak minket ebédre.
- És most mennyi az idő?
- Fél 10. – pillantott az órára.
- Akkor még egy kicsit maradjunk. Bújtam hozzá és szinte azonnal vissza is aludtam.

Körülbelül egy órával később ébredtem fel simogatásra, de én magamra húztam a takarót.
- Ébredj szívem, mennünk kell. – hallottam hangján, hogy mosolyog. Dünnyögtem neki valamit, de nem hiszem, hogy értette.
- Jól van, te akartad. – húzta le rólam a takarót és szó szerint rám vette magát és csikizni kezdett.
- Jól vahn.. kehlek máhr. – nevettem és nagy nehezen kikászálódtam.
- Már kész is vagy? – néztem végig rajta. Sötét farmer térdnadrágot és egy fehér pólót viselt, ami megfeszült izmos felsőtestén, haját pedig összefogta, amit mindig is szerettem.
- Igen, már nem bírtam tovább feküdni. De jobb ha sietsz mert elkésünk.
Viszonylag hamar elkészültem. A nagy melegre tekintettel, egy vékonypántos kékszínű egybe ruhát vettem fel. Megigazítottam a hajam, kevés smink a paparazzik miatt és már indulhattunk is.

Röpke félóra alatt megérkeztünk a fővárosba, ahol természetesen elkerülhetetlen volt a dugó. – Ezt nem hiszem el. – szólalt meg Georg és fejével oldalra bökött. Kinéztem az ablakon és 3-4 lesifotós kitartottam kattintgatta gépeit.
- Meglesz a holnapi címlap sztori. – felhangosítottam a zenét, ügyet sem vetve rájuk, de szerencsére pillanatokon belül megindult a sor, így tovább haladhattunk.

Folyt. köv.