2011. március 31., csütörtök

=)

Sziasztok!
Bizonyára minden TH fan tudja, hogy ma van a mi Georgunk születésnapja. Ezentúl is boldog születést napot neki, minden TH fan nevében. <3

Kedves, Sándor Márton (EXAN), nem tudom, hogy olvasod-e de ha igen, akkor szeretném köszönni, hogy írtál. Örülök, hogy tetszik a novella, bár a Te versed is kellett hozzá, ami nagyon szép. Csak gratulálni tudok a verseidhez :)

A rész folytatása holnapra várható :)
Puszi

2011. március 27., vasárnap

Novella: Rette mich

Sziasztok!
Mint láthatjátok nem a történet folytatását hoztam, hanem egy novellát. Remélem ez is tetszeni fog nektek.
Jó olvasást!

Rette mich



Szerző: Eva Kaulitz
Kategória: twincest
Korhatár: 12
Szereplők: Bill Kaulitz, Tom Kaulitz, David Jost, Saját női karakter
Műfaj: romantika
Fő párosítás: Bill/Tom
Mellékpárosítás: -
Figyelmeztetés: -
Befejezett: Igen

Későre járt az idő, mikor David kirakott a ház előtt. A korom sötétben próbáltam minél kisebb zajjal bejutni a házba. Nem akartam, hogy felébredjen, nem akartam újabb vitát. Az elmúlt napokban sokszor veszekedtünk, szerinte mindenért én vagyok a hibás. Alaptalanul vágott a fejemhez dolgokat, amik nem is voltak igazak, de meghallgatni sem volt hajlandó. Ma sem volt ez másként.
- Még is hol voltál? – kérdezte rám se nézve.
- Gustavnál. – feleltem halkan.
- Oh, miért is nem lepődök meg ezen? Észrevetted, hogy szinte minden nap annál a kis segfejnél vagy? – emelte fel a hangját.
- Ne beszélj így róla!
- Áhh, szóval még véded is?
- Tom, kérlek, hiszen beteg az édesanyja, szüksége van rám, ránk. – próbáltam megértetni vele a dolgot, de mint mindig most sem engedte, hogy befejezzem.
- Vagy inkább neked rá… Nem vagyok elég jó neked?... Mi az nem is mondasz semmit? – lenézően nézett rám, és várta válaszom. Én pedig csak lehajtott fejjel nyeltem és nyeltem a könnyeimet. Letette kezéből a kést, amivel éppen szendvicsét kente és egész testével felém fordult, majd karba tette a kezét. – Vagy talán nem elég a napi 3szori sex és tőle megkapod a ráadást? Pff, szánalmas vagy Bill. – mért végig szemeivel miután lehordott mindennek, majd fogta tányérját és hanyagul elterült a nappaliban lévő plazma TV elé.
Egy darabig még álltam ott és tehetetlenül néztem magam elé. Miért csinálja ezt? Miért változott meg ennyire? Miért utál engem? Kérdések ezrei lebegtek fejem felett, de választ sehol sem találtam rájuk, így nem volt értelme tovább ott maradnom. Felrohantam az emeletre és bezártam az ajtót. Egyedül akartam lenni, csakis egyedül. Bementem a fürdőmbe, hogy megmossam az arcom aztán a tükörbe pillantottam. Ez nem én vagyok. Hófehér, sápadt bőrű kissé beesett arcú képmásom nézett vissza rám, kinek sírástól vörös szemei alatt elhelyezkedő sötét sávok árulkodnak arról, hogy napok óta nem eszik, nem alszik. Lassan visszabattyogtam a szobámba és ki sem jöttem egészen estig, akkor is csak azért, mert hallottam Tomot elmenni.
Egy óra múlva miután tüzetesen szemügyre vettem házunk minden kis apró zugát, meguntam tovább nézni a négy falat. Az előszobába siettem felvettem a bőrkabátom és gyalog útnak indultam a sötét utcán. Nem néztem merre megyek csak mentem előre. A nyári esti szél csípősen fújt be kabátom alá mitől kirázott a hideg. Az elhullajtott könnyeket szinte arcomra fagyasztotta de csak mentem előre nem törődve semmivel. Végül David lakásánál kötöttem ki. Némi hezitálás után becsengettem. Beletelt pár percbe mire kinyitotta az ajtót, talán már aludt, mint minden rendes ember ilyenkor. Nem tévedtem. Haja kissé kócos volt, szemeit éppen nyitva tudta tartani.
- Bill? Mit keresel itt ilyenkor? – lepődött meg mikor ajtót nyitott és látszólag eltünt szeméből az álmosság.
- Ne haragudj, hogy felébresztettelek. Én csak.. én csak… bemehetek? – néztem rá szinte már könyörgően.
- Jesszusom, Bill mi van veled? – tárta ki az ajtót én pedig szinte beestem azon. A nappaliba ültünk le és kérdezgetett, de nem válaszoltam rájuk csak néztem az üvegasztalon lévő asztali díszeket. – Várj, hozok neked valamit, rémesen nézel ki. – rohant el és egy pohár vízzel meg egy takaróval tért vissza, amit aztán rám terített. – Mondd, mit tehetnék érted? – kétségbe esetnek tűnt. Megragadtam kezét és lehúztam magam mellé a kanapéra.
- Csak kérlek, maradj velem. Ígérd meg, hogy itt maradsz. – kérleltem.
- Itt maradok, ne aggódj. – vállára hajtottam a fejem és éreztem szemeim egyre elnehezülnek, és már képtelen vagyok nyitva tartani őket.
Nem tudom mennyit aludhattam, de megváltás volt számomra az a pár óra is. Mikor kinyitottam szemeim szomorúmosolygó tekintetével találtam szembe magam. Hát tényleg itt maradt velem, nem ment el.
- Csináltam neked szendvicset, egyél pár falatot. – mutatott az asztalra, de csak hányingerem lett tőle.
- Nem kérem, köszönöm.
- Legalább pár falatot, napok óta nem ettél rendesen. Bill kérlek… - nagy nehezen ugyan, de hozzáláttam a szendvicshez, de pár falat után nem bírtam többet enni. David rosszallóan megrázta a fejét, majd magához húzott. – abban a pillanatban úgy éreztem csak neki érek valamit ebben a világban, csak ő törődik velem. Nem kérdez semmit, csak figyel rám és mellettem van. Nekem pedig erre van szükségem. Pár órára ismét elszenderedtem, de hamar felébredtem. Rápillantottam az órára, hajnali 3-at mutatott.
- Hazaviszel? – kérdeztem mire biccentett a fejével és már ment is a kocsi kulcsért. Nem akartam tovább David terhére lenni. Tom már otthon van úgy is alszik, nem fog veszekedni velem. Viszonylag gyorsan hazaértem, talán túl gyorsan is. Megköszöntem Davidnek mindent majd bementem. Óvatosan elbotorkáltam a lépcsőig és felmentem az emeletre. A lépcső tetejéről láttam Tom szobájából gyenge fény és halk zaj szűrődik ki résnyire hagyott ajtaján keresztül. Benéztem a résen, talán nem kellett volna. Kezem gyorsan a szám elé kaptam és lerogytam az ajtó előtt. Nem hittem szemeimnek. Hogy képes ezt tenni velem? Én soha sem csaltam meg. Keserű könnyek marták a szemem és áztatták el arcomat. Egy hatalmas nyögés és éles fájdalom. Nem bírtam tovább ott lenni. Lerohantam a lépcsőn és hangos ajtócsapódással ismét elhagytam a házat. Zokogtam és futottam. Futottam el a messziségbe, el innen minél messzebb. Gyerekkori titkos helyünkre, egy elhagyatott gyárépületbe mentem, ahol elcsattant az első csók is közöttünk. Emlékképek jelentek meg szemeim előtt, amik még fájdalmasabbá tettek mindent.
Az ajtócsapódást Tom hallotta és azonnal felült az ágyon.
- Most el kell menned cica. – vágta oda ruháit a lányhoz, aki csak nyafogott. – Nem érted, hogy húzz el a francba? - emelte meg a hangját, amitől a lány megijedt és sietősen távozott. Tomba villámcsapásként hasított bele a bűntudat, mikor rájött valószínűleg mindent láthattam. Magára kapta ruháit és útnak eredt. Tudta hol talál meg, egyenesen a gyárhoz sietett.
A falon lévő írásokat néztem, amiket mi írtunk az évek során a titkos találkozókon. Most mindet hazugnak véltem és el akartam tűntetni őket a falról. Keresgélni kezdtem, hátha találok még egy kréta darabot, mellyel eltörölhetném a hazug szavakat. Szerencsémre hevert egy a földön így neki láttam azok lefirkálására. Egyen azonban megakadt a szemem és olvasni kezdtem.
-  Hazudhatom, hogy jelentéktelen számomra már,
Rímek mögé bújva, egy sötét alagútban az érzés ketrecbe zár,
Emlékképek gyötörte valóságom vétek, de leplezném,
Szabadulást eme fogságból nem lelek, egy hang súgja "kellesz még".
Nekem, csalogató tekinteted életembe íródva, lágyan keresem.
Megfeszít egy érzés, intim a válasz, nincs mi ki támaszt,
- Kérve-kérek édes egy utolsó, szívből szóló megértést! – mondta az utolsó sort én pedig megijedtem. Nem vettem észre, hogy itt van. Lassan közelebb jött és lekuporgott mellém.
- Bill én… én annyira sajnálok mindent. Sajnálom, hogy olyan dolgokat vágtam hozzád, Te sohasem tennél ilyet. Csak a tudat, hogy talán elveszíthetlek… kérlek szépen bocsáss meg. – patakokban folytak le könnyei gyönyörű arcán, még sem tudtam ránézni. Annyira fáj minden egyes szava és ezt nem tudom csak így elfelejteni. Nem, erre képtelen vagyok. – Mondd, mit tehetnék most? – tudja, hogy magyarázkodással nem ér semmit.

- Csak ölelj magadhoz és szeress! 

Vége

Várom a véleményeiteket *-*

2011. március 20., vasárnap

Életem az ikrek húgaként - 40. rész

Sziasztok.
Itt is van az új rész!
Jó olvasást!

Életem az ikrek húgaként

40. – rész: „Gyerünk már…”

A felkelő nap első sugarai tündöklő aranysárga színnel ragyogták be a szobát. A vakító fényre, mely gyengéden cirógatta arcom, akarva akaratlan felnyíltak pilláim. Hunyorogva néztem körbe a szobában, míg Georg mosolygó tekintetével találtam szembe magam. Leírhatatlanul gyönyörű volt még így korán reggel is. Kissé kócos haja lágyan omlott vállára, smaragdzöld szemei valósággal csillogtak, ajkain halvány mosoly ült. Elvesztem tekintetében, sugárzó szépségében. Egy pillanatig álomszerűnek tűnt, de ajkai mohón tapadtak enyémre és heves csókjai mellyel elárasztott meggyőztek róla, nem álmodom.

- Jó reggelt szépségem! – simított végig arcomon, mikor elszakadt ajkaimtól.
- Jó reggelt! – mosolyogtam rá álmosan és szorosan hozzábújtam. Nem akartam mást csak, hogy egy kicsit kényeztessen.

Mintha olvasná gondolataimat, keze már is hátam simogatásába kezdett majd hasamon állapodott meg.



- Hogy van a kis pocaklakó? – nevetett fel jóízűen.
- Georg… - sóhajtottam fel. – Nem biztos, hogy várandós vagyok.
- De ha még is? Majd ma kiderül. – adott rá egy puszit majd kiszállt az ágyból. – Készítek reggelit. – azzal ki is lépett a szobából.

Még mindig nem éreztem úgy, hogy várondós lennék. –kezem hasamra helyeztem és tovább folytattam gondolataim. És ha még is? Ha még is kiderülne, hogy egy csöppség nevelkedik bennem? Létezik, hogy nem vettem észre semmit? Egy nő megérzi ezt, tudja.
Georg lelkessége bennem is megmozgatott valamit. Titkon talán bíztam benne, hogy sejtése beigazolódik, de még is ott volt a félsz. Mi lesz ha csalódnia kell… nem akarom, hogy túlságosan beleélje magát.
Gondolatmenetem után kikászálódtam az ágyból és kicsit rendbe szedtem magam. A konyhában már megterített asztal várt.

- Elmegyünk vásárolni? – tette fel a kérdést, miután elfogyasztottuk reggelinket.
- Persze, de nem lesz próbátok?
- David nem szólt tegnap, úgy hogy mai nap szabad.
- Szuper, akkor hozom a táskám és indulhatunk.

Már a kocsiban várt rám indulásra készen.
Sorra jártuk a boltokat majd berángatott egy patikába.

- Szerinted melyik a jobb?..én nem értek hozzá. – nézegette a terhességi teszteket.
- Ez jó lesz. – mutattam a felső polcra.
- Remek, akkor mehetünk is. – vett le kapásból kettőt és a kosárba csúsztatta majd a pénztár felé igyekezett. Fizetett és hazaindultunk.

- Mikor csinálod meg? – kérdezte gyermeki izgatottsággal.
- Holnap reggel érdemesebb lenne az első pisilésnél. – pakoltam ki a szatyrokat.
- Én addig nem bírom ki. Csináld meg az egyiket, kérlek. – nézett azokkal a hatalmas szemeivel, amiknek nem tudtam ellenállni.
- Jó, oké. Ebéd után megcsinálom. – adtam be a derekam mire széles vigyor jelent meg az arcán.

Az idő hamar elrepült a főzéssel, már fél 1 van. Megterítettem és megebédeltünk.

- Akkor megcsinálod? – ölelt magához.
- Azonnal. – töröltem el az utolsó tányért és a fürdőbe igyekeztem. Magamra csuktam az ajtót és elolvastam az utasítást. A teszt elvégzése után 5 percet várni kell. Kibontottam a dobozt és elvégeztem a tesztet.

- 5 percet még várnunk kell. – válaszoltam Georg kérdő tekintetére.
- Gyerünk már…! – járkált föl s alá, én meg úgy éreztem egyre nagyobb görcs keletkezik a gyomromban minden egyes eltelt perc után.
- Lejárt már az idő?
- Igen. – pillantottam órámra. – Megnézed? – választ sem adva rohant be a fürdőbe és forgatva kezében fürkészte a tesztet.
- Ezen két csík van. Az mit jelent? – lépet ki és mutatta felém.
Nagyot nyeltem.
- Az azt jelenti, hogy… hogy….


Folyt. köv.

Továbbra is szívesen várom a kommenteket *-*

2011. március 14., hétfő

Életem az ikrek húgaként - 39. rész

Sziasztok Drágáim!

Igyekeztem hozni a következő részt, kárpótlásként a múltkoriért!
Jó olvasást!

Életem az ikrek húgaként

39. rész – „Jesszusom, de rosszul nézel ki…”

Amint kilépett az ajtón egyre rosszabbul kezdtem magam érezni így jobbnak láttam, ha felmegyek és lefekszem egy kicsit. A szobáig mégsem bírtam ki, mihelyst felértem a lépcsőn rohantam a wc-re… A délelőtt folyamán nem is egyszer.
Viszonylag hamar, negyed kettő fele már haza is ért.

- Megjöttem. Hahó, merre vagy? – hallottam kérdését a földszintről.
- Az emeleten. - Kiáltottam le, de már megint rohanhattam a mosdóba.
- Jól vagy? – kopogott be az ajtón.
- Persze, minden oké. – próbáltam összeszedni magam, majd lassan ajtót nyitottam.
- Én nem úgy látom, fal fehér vagy. Azonnal hívok orvost. – ijedtség jelent meg az arcán és már nyúlt is telefonjáért, de leállítottam. Próbáltam megnyugtatni, hogy nincs semmi bajom, biztosan csak elkaptam valamit, később jobban leszek. Végül is sikerült megnyugtatnom egy kicsit.
Nem vágytam másra, minthogy lefeküdjek aludni és ő ott legyen mellettem.
Pár órával később ébredtem fel sugdolózásra. Drága ikertestvéreim álltak az ágyszélénél. Nem bírta ki, hogy ne szóljon valakinek, mi van velem.
Lassan nyitottam ki a szemeim, még mindig szédültem egy kicsit.

- Hát ti? – kérdeztem rekedtes hangon.
- Georg szólt, hogy rosszul érzed magad és nem akarod, hogy szóljon…
- Jesszusom, de rosszul nézel ki. – vágott közbe Tom, mire Bill egy kicsit oldalba vágta.
- Kösz, úgy is érzem magam. – zuhantam vissza az ágyba.
- Na jó, én felhívom anyát, elvégre ő is orvos. – Georg hajthatatlan lett és felhívta az anyukáját, hogy jöjjön el, mert feledtén makacs vagyok, és nem akarok orvoshoz menni.
Épp a mosdóban voltam mikor megérkezett.
- Hol van most? – kérdezte mikor belépett a szobába.
- A fürdőben.
- Megint hányt. – tette hozzá Bill.
- Mióta van ilyen rosszul? –fordult fia felé, aki a fejét vakarta.
- Tegnap még nem mondott semmit, igaz egy kicsit össze is vesztünk… mielőtt elindultam akkor szólt. Azt mondta fáj a feje, szédül és hányingere van.
- Értem. Egy pillanatra! – hívta ki a folyosóra fiát.
- Mit gondolsz mi a baja? – kérdezte aggodalmasan Georg.
- Semmi. – vágta rá egyszerűen.
- Semmi? De hát nézz rá!
- Nem lehet, hogy várondós?
- Mi?? De mi mindig… jaj anyu, mi mindig védekezünk. – suttogta halkan.
- Az még nem jelent semmit. Nem mondta, hogy esetleg késne neki?
- Nem, ilyet nem említett. – tűnődött el Georg.
- Mindenesetre egy tesztet érdemes lenne csinálni.
- Rendben. – bólintott.
- Ha továbbra is rosszul érzi magát, akkor inkább vegyen be B vitamint, az segíteni fog. Ne aggódj, nincs semmi baja.
Szerencsére hamarosan sokkal jobban éreztem magam és élveztem a társaságot is. Este fele azonban mikor az ikrek megbizonyosodtak róla, hogy már jobban vagyok és miután Georg lelkére kötötték, hogyha bármi van szólni fog nekik, haza mentek.
- Főzzek egy teát, vagy mit kérsz? – sétált fel az emeletre Georg.
- Nem kérek semmit, köszönöm. – léptem ki a fürdőből, és láttam Georg arcára rémület ült ki.
- Megint rosszul vagy? – kérdezte és a tekintettem fürkészte.
- Nem, már nincs semmi bajom. Ne aggódj. – mosolyogtam rá, mire megkönnyebbülten magához ölelt.

Annyira hiányzott már a közelsége, hogy óvó karjai közzé vonjon.
- Úgy féltem. – vallotta be végül. Én csak felnéztem gyönyörű arcára és halványan megcsókoltam. Percekig élveztük egymás csókolgatását, majd az ágyon telepedtünk le. Újabb csókot akartam adni telt ajkaira, de láttam valami nyomasztja.
- Mi a baj szívem? A tegnapi igaz? Figyelj én … - de hevesen megrázta a fejét.
- Felejtsük el a tegnapit jó? Tudom, te csak segíteni akartál nekik, csak hát elég abszurd ez a dolog. Viszont valamit meg kell beszélnünk. – fogta meg lágyan kezem. Mintha mázsás súlytól szabadultam volna meg szavai hallatán, viszont utóbbi mondata különösen csengett. Némán figyeltem rá, és vártam kezdje el.
- Mikor jött meg utoljára? – vágott a közepébe, én pedig nem értettem mire érti.
- Tessék?
- Tudod…szóval nem késett mostanában? – látszott rajta zavarban van, de érdekli a dolog.
- Nem, miért?
- Gondolj csak bele, szédülsz, hánysz.
- Nem vagyok terhes, Georg.
- És ha még is? Minden jel erre utal.
- Nem lehetek terhes, hiszen mindig vigyázunk.
- Az sem add 100%-os védelmet, szeretném, ha megcsinálnál egy tesztet.
- De szívem…
- Kérlek, szeretném ha megcsinálnád. – simított végig karomon.
- Rendben, holnap veszek egyet. – egyeztem bele végül, mire megcsókolt.
- Köszönöm. – vont magához és félőn karjai közzé bújtam.

Nem éreztem, úgy, hogy terhes lennék….de ha még is? Ha még is neki van igaza és teherbe estem? Majd holnap kiderül… - gondolataim végül mély álomba merítettek.

Folyt. köv.

Következő rész: „ Gyerünk már…”

2011. március 13., vasárnap

Életem az ikrek húgaként - 38. rész

Sziasztok!

Bocsánat, hogy így eltűntem, de rémes hetem volt és így nem tudtam hozni részt. Viszont szeretném megköszönni Angelnek és Meloddynak a sok segítséget, amit kaptam tőlük. Na de itt a rész, jó olvasást!

Életem az ikrek húgaként

38. rész – Újabb botrány?

Épp a konyhában készítettem az esti vacsorát, mikor hallottam, hogy nyitódott az ajtó. Georg elég korán ért haza a szokásoshoz képest.
- Megjöttem. – tette le a kocsi kulcsát a kis asztalra.
- A konyhában vagyok. – szóltam mire a hátam mögött termett.
- Szia, kicsim. – adott egy puszit a homlokomra, majd szemügyre vette mit csinálok.
- Szia. Ilyen hamar végeztettek, vagy David talált ki megint valamit?
- Nem is próbáltunk… illetve elkezdtünk, csak…
- Csak? – néztem rá kérdőn, nem értettem miről beszél.
- Hát elkezdtük volna, csak Bill elfelejtette a szöveget. – lépett a hűtőhöz és kinyitotta.
- Bill, a szöveget? – ez meglepett.
- Igen. – fordult felém halálos komolysággal majd a nappaliba ment.
- Georg mi a baj? – mentem utána, de a nappali bejáratánál megálltam.
- A bátyáid. – válaszolta tömören rám se nézve, nekem pedig megfagyott a vér az ereimben.
- Mi történt? – kérdeztem halkan és közelebb sétáltam hozzá, reménykedve, hogy nem arról van szó, amire gondolok.
- Szerintem tudod. – pillantott rám.
Arcom fehérré vált, kiszáradt a torkom és hevesen vert a szívem. Felnéztem arcára, amiről semmit sem tudtam leolvasni.
- Sajnálom… - ez volt az első, ami az eszembe jutott. Melléléptem és megfogtam a kezét, de nem reagált semmit. Sóhajtottam egyet, mintha bármilyen kis erőt is adna, majd belekezdtem.
- Én sem tudtam erről semmit, amíg… az egyik este rájuk nem nyitottam, amint csókolóztak…
- A részletekre nem vagyok kíváncsi. – mondta hűvösen és az ablakhoz sétált.
- Én szerettem volna elmondani, de megkértek rá, hogy had maradjon titokban, ők majd elmondják, ha eljön az ideje… Georg kérlek… tudod, hogy soha nem hazudnék neked. – sétáltam mellé és válaszra várva kémleltem a narancssárga színben pompázó égboltot.
- Tudom. – válaszolta egyszerűen, majd leült a kanapéra. Utána mentem és letérdeltem elé. Felemeltem kicsit a fejét, hogy belenézzek gyönyörű smaragdzöld szemébe.
- Kérlek, ne haragudj. – simítottam meg puha arcát, mire azon halvány mosoly jelent meg.
- Nem haragszom. – lehelt finom csókot ajkaimra. Örültem, hogy megérti és nem haragszik rám, de még sem éreztem úgy, hogy teljesen megbékélt volna.
- Nem jössz vacsizni?
- De igen. – kisétáltunk a konyhába és csendben megvacsoráztunk. Nem igazán szólt semmit, én pedig nem akartam erőltetni, pedig annyi mindent akartam volna mondani neki.
- Elmegyek tusolni. – szóltam be a nappaliba, ahol a tv-t nézte.
- Oké, majd megyek én is, csak ezt még végignézem. – azzal felbattyogtam az emeletre és vártam, mikor jön ő is. Fél egy után nem bírtam tovább, elaludtam. Hajnalban arra ébredtem, hogy zaj van. Felgyújtottam az éjjeli lámpát és láttam Georg még nincs mellettem. Lesiettem és láttam amint édesen összekuporogva alszik a kanapén. Ráterítettem egy takarót és kikapcsoltam a tv-t.
Reggel mikor felkeltem ő már a konyhában főzte reggeli kávéját.
- Ne haragudj, elaludtam a tv-n.
- Semmi baj, én is. Csak hajnalban keltem fel.
- Igen és köszönöm. – értette ezt a takaróra. Biccentettem a fejemmel és beszürcsöltem gőzölgő italomba.
Mikor a közelemben van, mindig melegebbnek érzem a levegőt és önkéntelenül is öröm tölt el. Azon a reggelen viszont valami furcsa hűvösség ült ki közöttünk. Nem akartam fintorgatni a dolgot, mert nem voltam benne biztos, hogy tényleg így van, ahogy én gondoltam és féltem mit mondana erre Georg így csak csendben iszogattam a kávémat.

Eközben az ikreknél:

- Jó reggelt! – köszöntötte Bill élete szerelmét.
- Jó reggelt. – simított végig öccse arcán és szenvedélyes csókban forrtak össze. Az elmúlt éjszaka varázsa még reggel is érezhető volt közöttük. Mennyi mindenen mentek keresztül mostanában, mégis a szerelmük olyan erős, hogy kibír minden akadályt és ezt már ők is tudják. Egy valakivel azonban még tisztázniuk kell a történteket, hogy önfeledten boldogok legyenek, ez pedig Andreas…

Nálunk:

- Anyu telefonált, várnak minket ebédre.
- Sajnálom, én most nem tudok elmenni. Nem érzem túl jól magam, de te menj csak nyugodtan, úgy is olyan ritkán találkoztok.
- Rosszul érzed magad? Mi a baj? – ijedtség jelent meg az arcán.
- Fáj a fejem és egy kicsit hányingerem van, de lefekszek és jobb lesz. Menj csak nyugodtan.
- Nem akarlak magadra hagyni.
- Nem lesz semmi bajom, biztos csak elrontottam a gyomrom. Na de siess, ne várasd meg őket. – rosszallóan rázta meg a fejét.
- Sietek vissza, és ha bármi baj van, hívj.
- Úgy lesz, de ne aggódj! – adott egy gyors puszit és már csak az ajtó csukódását hallottam. Amint kilépett az ajtón egyre rosszabbul kezdtem magam érezni így jobbnak láttam, ha felmegyek és lefekszem egy kicsit. A szobáig mégsem bírtam ki, mihelyst felértem a lépcsőn rohantam a wc-re… A délelőtt folyamán nem is egyszer.

Folyt. köv.

Következő rész: „ Jesszusom, de rosszul nézel ki…”

Várom a véleményeket *-*

2011. március 1., kedd

Életem az ikrek húgaként - 37. rész

Sziasztok.

Tudom, tudom már megint régen volt rész, de annyi minden összejött, amitől most megkíméllek titeket! Így inkább jó olvasást!

Életem az ikrek húgaként

37. rész – Forró éjszaka

Az idősebbik Kaulitz türelmetlenül szorongatta a kormányt az egyik főúti piros lámpánál.
- Ajjh, gyerünk már. Ezt nem hiszem el. – sóhajtozott, amin Bill csak jóízűen felnevezett. – Na végre. – váltott zöldre a jelzőlámpa és tövig nyomta a gázpedált. Nagy sebességgel szelte az utat, minél hamarabb haza szeretett volna érni és minél hamarabb akarta érezni szerelme hófehér, törékeny, ám még is oly gyönyörű testét. Korábbi emlékképek jelentek meg a szeme előtt, ami még inkább fokozta a már amúgy is csillapíthatatlan vágyát öccse iránt.
- Hé Tom, lassíts már! Van időnk bőven. – szólt mosolyogva bátyára és kezét Tom combjára helyezte, aki szinte beleremegett ebbe.
- Nem Bill. Minden időt ki kell használnunk. Elviselhetetlen volt nélküled az elmúlt 2 hét. – pillantott öccsére majd újra az utat figyelte. – Egész éjjel szeretkezni akarok veled, be akarom bizonyítani, hogy mennyire szeretlek. – Billt érzések tömkelege lepte el. Megmelengették bátyja szavai. Mohósága mosolyt csalt az arcára, és benne is elindította az a magas fokú vágyat Tom iránt. Újra érezni akarta, újra át akarta élni azokat a szenvedélyes pillanatokat, amiket eddigi aktusaik alatt átélt.
- De hisz nem kell bizonyítanod semmit sem. – hajolt át és finoman beleharapott bátyja fülébe, majd bekapcsolta a rádiót és próbálta elterelni gondolatait. Ha Tomot már vezetés közben felizgatja abból nem lesz jó dolog.
Már kezdett besötétedni mikor Tom leparkolt a ház előtt. Némi nehézség után sikeresen kinyitotta a bejárati ajtót és amint beléptek hangos csapódással zárult be újra és kattant a zár. Mohón felkapta Billt, aki lábait dereka köré fonta. Elsöpörte hosszú fekete haját öccse nyakáról és finoman beleharapott. Bill száját mélyről feltörő rekedtes nyögés hagyta el miközben körmeivel cirógatta szerelme nyakát. Némi botladozással ugyan, de feljutottak az emeletre és berontottak Tom szobájába.
- Őrülten akarlak! – hangzott miközben óvatosan lefektette öccsét ágyára. – Megbolondulok érted! – Bill szólni akart valamit, de lehetősége már nem volt rá. Tom mohón tapadt ajkaira és olyan szenvedéllyel csókolta, mintha ezen múlna az életük. Kezei utat törtek a vékony anyag alatt. Bill már nem tudott uralkodni magán. Bátyja érintései perzselték már amúgy is heves testét. Édes kínzás volt számára, mire Tom megfosztotta a felesleges ruhadaraboktól. Behintette teste minden apró kis porcikáját, minden négyzetcentiméterét nedves csókokkal elidőzve az érzékeny pontoknál. Finoman beleharapott mellbimbójába, kezével ékességét simogatta.
Egy pillanatra felpillantott és végig nézett öccsén. Kócos fekete haja szétterül a párnán, gyönyörű mogyoróbarna szemeit szorosan összecsukja, ajkaival O- alakot formán mellyel nevét suttogja, mellkasa szaporán jár föl s alá, testét ezernyi kis verejtékcsepp borítja, kezeivel a lepedőt görcsösen markolja, férfiassága egyre csak duzzad és keményedig kezei alatt.



Milyen törékeny, még is mily gyönyörű, számára legszebb a világon.
Fölhajolt arcához és belecsókolt nyakába. Bill ekkor hatalmasat rándult és belekapaszkodott bátyjába. Szorosan magára húzta és kezeivel felfedező útra indult testén. Mosolyogva vette kezébe az ágaskodó hímtagot és hol gyorsan, hol lassan mozgatta rajta kezeit. Az őrült határáig sodorta Tomot, aki már nem bírta sokáig az édes kínt. Feltérdelt és befúrta magát Bill combjai közzé. Kissé megemelte csípőjét, majd óvatosan beléhatolt. Leírhatatlan boldogság járta át szívüket, mikor testük egyesült. Más világba kerültek, ahol kizártak mindent és mindenkit. Ott, abban a percen csak ketten léteztek.
Az apró nyögések egyre hangosabbak lettek és megtöltötték vele a sötét szobát. Tom egy utolsót lökött öccsén mire a két test megfeszülve emelkedett el az ágytól. Az orgazmus villámcsapásként járta át testüket. Tom öccsén pihent meg, amíg visszanyerte szabályos légzését, majd melléfeküdt és szorosan magához húzva csókolta meg. Nem szóltak semmit csak feküdtek csendben, egymás karjaiban.
Pár perc múlva azonban Tom nem bírta tovább.
- Én tényleg annyira sajnálom… – búgta öccse fülébe, aki ujjaival elhallgatta őt.
- Shh! Fogd már be!! – teperte le Tomot és beleült férfiasságába. – Azt mondtad egész este szeretkezni akarsz…! – húzódott kacér mosolyra szája és lassan mozogni kezdett ….

Folyt. köv.

Következő rész: Újabb botrány?