2011. február 20., vasárnap

Angel novellája - Én is

Sziasztok.

Drága barátnőm megajándékozott egy TWC-s novellával.
Szerintem fantasztikus lett.
Kérlek olvassátok el és írjatok véleményt!

Én is

A hideg penge ismét a csuklómon volt. Nem érte el az ereimet, sőt még a bőrömet sem sértette fel, de annyira megnyugtató volt. Ezt a bicskát még a 10. szülinapunkra kaptam. Neki is van egy pont ugyanilyen. Leszámítva egy dolgot. Abba más kezdőbetű van gravírozva.

Először a sima egyszerű pengét használtam, de egy idő után már az nem segített. Van rajta egy recés penge is. Egy ideje azt használom. Nagyobb fájdalmat és élvezetet okoz, mint a sima. Ahogy így okoztam rövid megnyugvást magamnak lépteket hallottam a lépcsőn. Épp csak annyi időm volt, hogy a bicskát bevágjam a párnám alá már nyílt is a szobám ajtaja és hatalmas mosollyal belépett rajta.

Az arca ki volt pirulva és a levegőt is gyorsabban vette. Látszott Rajta, hogy futott. Leült mellém az ágyra és még mindig hatalmas vigyorral az arcán kibökte:

- Megnősülök!

Abban a pillanatban meghűlt bennem a vér és forogni kezdett velem a szoba. ~Nem! Ez nem lehet! Nem nősülhet meg! Hiszen Ő nem ilyen! Mindig azt mondta, hogy nem fog megnősülni.~

- Gratulálok! - mondtam a már jól begyakorolt műmosollyal. - Ez fantasztikus!

- Ugye? - a hangjában izgatottság és boldogság keveredett. - Natalija is nagyon meglepődött, de nagyon örült.

Natalija a barátnője volt legalább egy éve. Nagyon kedves lány, de igazából soha nem kedveltem túlságosan. Más körülmények között persze biztos barátok lettünk volna és most is jól kijöttünk, de haragot éreztem iránta ami miatt elvette tőlem Tomot. Persze tudom, hogy nem szándékosan, de akkor is.

- Aha. - bólogattam.

- Átmegyek anyuékhoz és elmondom nekik. Jössz? - nyújtotta felém mosolyogva a kezét.

- Most nem. Van egy kis dolgom.

- Jó. Majd jövök. - mondta és már kint is volt a szobámból.

Pár pillanat múlva halottam az ajtónyitódást és az autó motorjának zaját. Elment. Itt hagyott egyedül a fájó szívemmel. Csak ültem az ágyon lehajtott fejjel és a könnyeim lassan folydogáltak az arcomon. Nem hittem volna, hogy az egyik legrosszabb álmom valóra fog válni. Valahol tudat alatt számítottam rá, de mindig reménykedtem, hogy nem fog megtörténni. ~Mit is képzeltem. Hiszen ő olyan gyönyörű és kedves. Akármelyik lányt megkaphatja, miért kellenék neki én? Az ikertestvére. Tudom, hogy ez beteges és abszurd, de akkor is szeretem.~Ezek a gondolatok keringtek a fejemben mikor ismét elővettem a bicskát.

A recés kést végighúztam a csuklómon, de nem segített. Ez már nem olyasfajta fájdalom volt. Ez már sokkal inkább kínzott és fájt, mint eddig. Kinyitottam a legélesebb kést és belevágtam vele a csuklómba. A fájdalomtól ordítani bírtam volna mégsem tettem csak megcsináltam ugyanezt a másik kezemen. Ahogy a vér elkezdett lefolyni a fehér bőrömön mosolyogtam és elkezdtem énekelni a Der letzte Tag-ot:

Újra itt vagyunk

Nálad, a háztetőn

Tőlem az egész világ megsemmisülhet odalent ma éjjel

Utoljára vagyunk együtt?

Pedig csak most kezdődött el



Hogyha ez a nap az utolsó,

kérlek még ne mondd el nekem

Hogyha itt a vége, kérlek ne mondd,

még ne mondd el nekem!



Talán már a következő nap lenne,

mikor minden óra megáll

Ahol a horizont véget ér,

és az álmok aludni mennek

Utoljára vagyunk együtt?

Pedig csak most kezdődött el



Hogyha ez a nap az utolsó,

Kérlek, még ne mondd el nekem

Hogyha itt a vége, kérlek, ne mondd,

Még ne mondd el nekem...

A vér teljesen szétfolyt a szőnyegen én pedig elájultam.

A következő emlékem az, hogy a kórházban fekszem. Már sötét volt és csak a folyosón lévő lámpák égtek. Az infúzió lassú csöpögése tökéletesen hallatszott a csendben. Valaki fogta a kezemet. Még elég gyengének éreztem magam, de erőt vettem magamon és felé fordultam. Valahol a mérhetetlen ijedség és a mérhetetlen megnyugvás kavargott bennem. Tom ült az ágyam mellett és a kezemet fogta. Nem vette észre, hogy felébredtem csak magában beszélt.

- Bill! Miért tetted ezt? Tudom, hogy nagyon sok ért téged az utóbbi időben, de miért? Mond miért? - a hangjában a sírás tükröződött és pár nedves cseppet éreztem a kezemen. Sírt. - Látod? Még én is sírok. Féltelek. Mindennél jobban. Hiszen az ikertestvérem vagy és nagyon szeretlek. Nem akarlak elveszíteni. Most biztosan nem. Tudod Natalija és én ma délután szétmentünk. Tudom, hogy reggel megkértem a kezét, de mikor felhívtam, hogy később nem megyek át és nem kérem meg a kezét az apjától elkezdett hisztizni. Ezért felbontottam az eljegyzést.

- Tom. - a hangom teljesen erőtlen volt.

- Bill. - kapta fel a fejét. - Hogy vagy Öcsi? - arcán egy szomorú mosolyszerű jelent meg.

- Élek. - mosolyogni próbáltam, de nem igazán ment.

- Nagyon ránk ijesztettél. Ugye tudod?

- Anyuék?

- Hazamentek. Délelőtt 11-kor hoztak be. Azóta itt voltak, de pár órája hazaküldtem őket pihenni. Lévén, hogy akkor már lassacskán éjfél fele járt az idő.

- Hát ezt tettem. - teljesen elcsüggedtem és próbáltam a csuklómon lévő kötésre összpontosítani, de még egy kicsit homályosan láttam.

- Ne is próbálj ilyenekre gondolni! Biztos megvolt rá az okod. De mi nem haragszunk. Mármint féltünk és rettentően megijedtünk, de nem hibáztatunk. - a hangja megnyugtatott.

Ha akkor azt mondja, hogy ugorjak ki az ablakon hát kiugrom, mert amit mondott az számomra olyan volt, mint a Szent írás.

- Köszönöm.

- Szívesen. - a hangjában hallottam, hogy mosolyog. - Próbálj meg még aludni egy kicsit. Hazamegyek, de ígérem, mire reggel felébredsz, itt leszek.

- Rendben. - bólintottam.

Tom hazament én pedig szinte azonnal visszaaludtam. Nem tudtam mennyi vért vesztettem és nem is érdekelt. Itt volt mellettem és megvárta, míg felébredek. Ez mindennél többet jelentett nekem.

Az ígéretét betartotta. Mikor kinyitottam a szememet már ott ült mellettem és mosolygott ahogy kinyitottam a szememet.

- Jó reggelt! - mosolyogtam rá.

- Jó reggelt neked is! Jól aludtál?

- Mondhatjuk. Kicsit fáztam. A kórházak mindig olyan hidegek.

- Este már nem fogsz, mert hazaviszlek.

- Komolyan? - kérdeztem döbbenten.

- Sikerült kiegyeznem az orvosoddal és azt mondta, ha sokat pihensz és nyugodt környezetben vagy akkor hazajöhetsz. Ja és anyáik is nemsokára bejönnek, és együtt viszünk haza. Úgy jó esz?

- Persze. - bólintottam. - Amíg ti a közelemben vagytok addig minden jó. De valamit kérdezhetnék?

- Természetesen. - látszott rajta, hogy egy kicsit meglepődött, de nagyon készséges volt.

- Mennyi vért vesztettem? - a kérdés meglepte.

- Pontosan nem tudom, de az állapotod már túl volt a kritikus ponton. Azt mondták, hogyha később talállak meg nagyobb baj is történhetett volna.

- Értem. Nagyon szépen köszönöm!

- Nincs mit. - mosolygott.

- De igen van. - erősködtem. - Neked köszönhetem, hogy itt vagyok.

- Jaj, Bill. - olyan édesen ejtette a nevemet, hogy bele borzongtam. Leült az ágy szélére és szorosan magához ölelt. - Én köszönöm, hogy vagy nekem.

Szorosan ölelt magához, ami nagyon jól esett. Óvatosan átöleltem, egyrészt mert féltem, hogy elhúzódik másrészt a kanül még mindig ott kandikált ki a kezemből (aki nem tudja a kanül az a pici cucc, amin keresztül infúziót adják, de ha már az emberben van vért is levehetnek belőle).

- Én köszönöm! - az arcomat a vállába temettem így jobban be tudtam szippantani az illatát.

A délelőtt hátralévő részében beszélgettünk úgy mindenféléről. Már elég rég volt ilyen. Majd megjöttek anyáék és hazamentünk. A szobám már ki volt takarítva. Gondoltam mennyi ideig tarthatott.

Tom egész délután leste minden óhajomat és sóhajomat. Nagyon jól esett, hogy törődött velem. De láttam rajta, hogy nagyon fáradt.

- Tom. - kezdtem halkan. - Kérdezhetnék valamit?

- Persze. - mosolyogva tette a kezét a kezemre, amitől a szívem hevesebben kezdett verni.

- Az éjjel nem aludtál valami sokat igaz?

- Előtted felesleges lenne titkolóznom.

- A szobámat takarítottad?

- Igen. - bólintott.

- Köszönöm.

- Neked bármit. - szemében valami furcsa kavargott.

- Feküdj le pihenni.

- De mi lesz veled? - aggódott.

- Elleszek. Nem nyúlok a késhez.

- Rendben.

Kiment a szobámból, de mielőtt becsukta volna az ajtót visszapillantott majd miután konstatálta, hogy minden rendben átment a szobájába.

Megrohantak a gondolatok és az érzelmek. Attól a délutántól jobban szerettem Tomot, ha ez egyáltalán lehetséges volt.

Az agyamban rengeteg emlékkép és gondolat kavargott. Mire észbe kaptam már besötétedett és a fejemben egy versike kezdett formát ölteni, ami énekelni kezdtem:

- Az ikrem vagy,

a másik felem,

Mégis szeretlek.

Vágyom rád,

Kívánom a csókod

Boldogít a mosolyod.

- Ő az ikrem, akire vágyom

Ő az ikrem akiről álmodom.

E szavak hallatán felkaptam a fejemet. Tom ott ált az ajtófélfának dőlve egy szál boxerban és engem nézett. Lassú léptekkel odajött az ágyhoz és leült.

- Tom én...- kezdtem el dadogni.

- Én is. - mosolyogva megcsókolt.

*-*

Életem az ikrek húgaként - 36. rész

Sziasztok.
Tudom, tudom keddre ígértem részt és hoztam is csak aztán levettem, mert nem lett az igazi, így kicsit átformáltam. De most végre itt van. A Valentin- napos novellán még dolgozok, viszont ma este kaptok majd egy meglepit. Addig is olvassátok el a részt és írjatok véleményt!

Életem az ikrek húgaként

36. rész – Felismerés

Miután Bill befejezte a dalt óvatosan Tomra pillantott, aki csak állt ott tátott szájjal majd odasietett öccséhez és nem törődve senkivel és semmivel magához ölelte és olyan szenvedéllyel, mint még soha csókolta meg Billt. Nem érdekelte, hogy ott vannak a többiek, David és a menedzsment többi tagja. Most csak Bill érdekelte és az a mérhetetlen boldogság, amit akkor érzett. Elkiáltotta volna magát, hogy a világ megtudja mennyire boldog, de helyette csak csókolta azt, akit mindenkinél jobban szeret.
Hosszú percekig, szinte kifulladásig csókolóztak. Mikor már nem bírták tovább elszakadtak egymástól, de még mindig nem vettek tudomást a többiekről, akik csak tátott szájjal pislogtak rájuk. Nem hittek a szemüknek. A csendet végül David törte meg.

- Mi… a .. jó ..élet ..folyik ..itt? Még is mi ez Kaulitz? – kérdése azonban nem jutott el Tom tudatáig.

- Köszönöm. – súgta öccse fülébe Tom és szorosan magához ölelte.

- Mondjátok… mondjátok, hogy ez nem igaz. – dadogta Gustav. Még mindig nem hitt a szemének. Georg viszont nem szólt semmit. Nézet maga elé és próbálta értelmezni az előbb látottakat.
- Srácok, én tudom, hogy ez most elég fura és abszurd, de amit látattok az a valóság. Szeretem Billt és nem csak úgy, mint a testvérem.
- Tessék? – hitetlenkedett David.
- Ez az egész a turné végén kezdődött. Másként kezdtem tekinteni Billre. Egyszerűen úgy éreztem állandóan mellette kell lennem és figyelnem őt, mert ha nincs velem, akkor megörülök. Próbáltam elfojtani ezeket az érzéseket, de nem ment. Napról napra erősödött a vágy, hogy elmondjam neki mennyire szeretem. Aztán mikor már végkép nem bírtam, cselekedtem és most itt járunk… - mosolygott öccsére.
- De hiszen testvérek vagytok, ez nem normális. Ilyen nincs. – tárta szét kezeit Gustav.
- Én sem hittem haver, de még is van. Nekem Bill kell és senki más. Számomra ő jelent mindent és ő tesz igazán boldoggá. Őrülten szerelmes vagyok belé.
- Ezt nem hiszem el. Felfogtátok mit csináltok? Mi lesz így a Tokio Hotellel? Ha ez kiderül, lehúzhatjuk a rolót. Hova lett az a régi lelkesedés az álmaitok iránt? A csúcson nem állhattok meg. Felejtsétek el ezt a marhaságot, még hogy szerelmes vagy az öcsédbe. Ez abszurd. – taglalta David.
- Az álmunkat sosem adjuk fel, de az életünket sem. Tiszta szívből szeretem Tomot és kell nekem. – szállt be az eszmecserébe Bill is.
- De még is mióta van ez köztetek és egyáltalán ki tud még róla? – David reagálni sem tudod Bill előbbi mondataira, mert Gustav közbe szólt.
- Másfél hónapja járunk. – mondta ki büszkén Tom és úgy érezte kissé megkönnyebbült, hogy barátai is tudnak a dologról, így legalább előttük nem kell titkolózniuk. – Rajtatok kívül senki illetve… - halkult el és Billre pillantott.
- Évi igaz? – szólalt meg hírtelen Georg, mire mindenki felkapta a fejét.
- I..igen, egy ideje már ő is.
- Szóval ezért volt olyan fura, tudtam, hogy nem mond el valamit…
- Kérlek Georg, ne haragudj rá, mi kértük meg, hogy ne szóljon. Csak nekünk segített. – próbált megvédeni Bill.

Georg arcáról most semmit sem tudott leolvasni. Sem az undor sem pedig a harag jeleit nem mutatta. Mit érezhet most igazából? Azt csak is ő tudja.
Nem szólt csak semmit csak nagyot sóhajtva letette a gitárját és David felé fordult.
- Elmehetek? – kérdezte, mire David az ajtó fele bökött fejével. Csendben kisétált az ajtón majd elhajtott kocsijával.

- Nos a próbának vége, menjetek haza. A többit később megbeszéljük, ha már mindenki túltette magát a dolgon. – fordult sarkon a manager.
- De David én … - szólt utána Bill, de az leintette.
- Majd később Bill, majd később. – azzal az elment és hangos ajtócsapódással adta a többiek tudtára most ne zavarja senki. Képtelenségnek és felfoghatatlannak vélte ezt az egészet. Nem is tudja mire vélni a körülötte zajló dolgokat.

Miután David távozott, a többieknek sem volt értelme tovább maradni.
- Gustav, legalább mondj valamit. – Bill már szinte könyörögve nézett barátjára. Nem erre számított. Azt hitte teljesen kiakadnak és David is üvöltözni kezd majd, ami végülis megtörtént, de nem volt olyan vészes, mint gondolta.
- Nem ítélek el titeket, de ezt még fel kell fognom. Nem minden nap tapasztal ilyet az ember. Mindenesetre én örülök, hogy elmondtátok. – rázott kezet az ikrekkel majd ő is távozott.
Gustavról sem tükröződött semmi. Talán sejtett valamit? Kicsit eltűnődve indultak haza az ikrek is.

- Szólni kellene Évinek, hogy Georg tudja. – nyúlt telefonjáért Bill.
- Hagyd, Georg már úgy is hazaért. Később felhívjuk és megbeszéljük.
- Szerinted nagyon össze fognak veszni? – sandított Tomra, aki az utat figyelte.
- Nem hinném. Georg nem az az őrjöngős típus és meg fogja érteni, hogy Évi csak nekünk segített.
- Remélem igazad van.
Tom csak halványan elmosolyodott.
- Mit szólnál hozzá, ha megünnepelnénk, hogy kibékültünk. – szegezte a kérdést öccsének.
- Mire gondolsz?
- Nos van egy pár ötletem. – jelent meg az arcán az a tipikus mosoly, amiből Bill rögtön tudta mire gondol bátyja.
- Benne vagytok. – válaszolta röviden és remélte minél hamarabb hazaérnek.

Folyt. köv.

Következő rész: Forró éjszaka

2011. február 13., vasárnap

Twincest (I know you want me) +18

Sziasztok drágáim!

Először is köszönöm, hogy átléptük a 23 ezres látogatást *-*
Nekem nagyon sokat jelent.
Másrészt ne haragudjatok, hogy ilyen sokáig nem hoztam részt, de a sulival kapcsolatos dolgok nem épp pozitívan hatottak rám.(De mivel ez szerintem senkit nem érdekel, így megkímélek Titeket tőle.) Igyekszem minél előbb hozni a részt és elkésve ugyan, de egy Valentin napi novellával is készültem. Addig pedig kárpótlásként hoztam egy jó kis +18-as TWC-s videót.
Pussz

(Oldalt friss hírek)

video

2011. február 1., kedd

Életem az ikrek húgaként - 34. 35. rész

Sziasztok.
Volt egy kis időm szóval hoztam a dupla rész!
Jó olvasást!

Életem az ikrek húgaként

34. rész – Talán kibékülnek?
35. rész - Békülés

Úgy döntöttünk Georggal, hogy ma ott alszunk, aminek én most kifejezetten örültem. Az ikreknek szükségük van rám.
Este hamar eltelt és nem tudtam Billel beszélni. Azt mondta fáradt és lefekszik, így nem akartam zavarni. Tom is hasonló képen tett. Miután letusoltam bebújtam Georg mellé az ágyba.
- Min gondolkozol? – kérdeztem tőle, mikor már kínosnak éreztem a köztünk lévő csendet.
- Csak ezen az estén. Az ikrek olyan furák, én ezt nem értem. Ez nem rájuk vall. – cirógatta meg vállam.
- Még nem békültek ki és szerintem emiatt van feszültség közöttük. Ráadásul most Andy is elég bunkó volt. Látja, hogy nem akarnak erről beszélni, még is erőlteti. Az bezzeg, hogy Tom holnap megy varratszedésre, az nem érdekli. Mindig csak a nők meg a pia. Úgy örülök, hogy te nem vagy ilyen. – nyomtam egy puszit meztelen mellkasára, mire hatalmas mosoly suhant át az arcán és az ölébe húzott. Bűntudatom van, hogy kételyek között hagyom, hiszen én tudom az igazságot, tudok mindent, még sem mondhatok semmit. Nem akarok neki hazudni, így inkább ha tehetem kerülöm a témát. Bár tudom ez sem megoldás, de addig megteszi, míg rendeződnek a dolgok.
- Nekem csak te kellesz. Gyere ide…- hajoltam közel hozzá mire fordított helyzetünkön és testem feltérképezésére indult.

Másnap reggel sajnos korán indulnunk kellett, mert Georg szülei vártak ránk. Elköszöntünk a többiektől és már indultunk is.

Pár órával később:

- Készen vagy Tom? Indulhatunk? El fogunk késni. – szólt fel az emeletre bátyjának Bill.
- Jövök. – sietett le a lépcsőn. – Upsz a papírok. – fordult volna vissza, de Bill megfogta a kezét.
- Már eltettem, induljunk.
Az út hosszúnak tűnt a kórházig a dugó miatt, de félóra múlva odaértek.
- Jó napot doktorúr. – fogtak kezet az orvossal a rendelőben.
- Jó napot. Nos hogy vagy Herr Kaulitz? Nem jelentkeztek nagyobb fájdalmak?
- Nem. Jól vagyok.
- Akkor levesszük a kötést és kivesszük a varratokat. Nővérke kérem, készítse elő az eszközöket. – a doki óvatosan leszedte a kötést, majd neki látott a varrat eltávolításának.
- A seb szépen összeforrt, nincs jele gyulladásnak, fertőzésnek. Előfordulhat, hogy egy darabig még érzéken lesz. Felírok egy kenőcsöt, naponta 2x kenje be vele.
- Mikor gitározhatok újra? Tudja hamarosan fellépésünk lesz és nem szeretnék kijönni a formából. – érdeklődött.
- Párnap múlva már bátran mozgathatja, de azt javaslom, most még ne erőltesse a karját, még könnyen felszakadhat.
- Rendben. Köszönjük doktorúr.
- Kérem. – azzal távoztak is.

- Öregem, végre ettől is megszabadultam. – dőlt hátra a kocsiban Tom.
- Hallottad a dokit, nem erőltetheted meg. –intette óvatosságra bátyát.
- Majd te úgy is vigyázol rám. – tekintett öccsére, aki erre csak szélesen elmosolyodott. Tom nem tudta levenni tekintetét öccséről. Végre mosolyog, úgy igazán mosolyog, ahogy szokott. Melegség öntötte el a szívét és úgy érezte ma talán megbeszélhetik a dolgokat. Nem akarta elhamarkodni ezért inkább még élvezte kicsit Bill mosolyát. Bekapcsolta a rádiót és miért is ne épp az egyik kedvenc száma ment benne. Először csak fejével kezdett el bólogatni az ütemre, majd rappelni is elkezdett. A végén már kézzel, lábbal hadonászott és párszor fel is sziszentett, ha meghúzódott kezén a seb. Bill jókat derült bátya mutatványán és néha- néha ő is elmondott pár sort a szövegből. Észre sem vették, de már meg is érkeztek.

- Te teljesen megörültél. – nevetett Bill mikor bementek a házba.
- Most miért? Csak élveztem a zenét.
- Örülök, hogy jó kedved van.
- Ezt neked köszönhetem Billchi és a mosolyodnak. – tolta óvatosan a falhoz és egy apró csókot lehelt öccse szájára. Felemelő érzés volt mindkettejüknek, de Bill hamar realizálódott. Nem kéne addig ezt csinálniuk, amíg meg nem beszélik a dolgot.
- Tom… ezt most ne. – bújt ki Tom karjából, de ő utána nyúlt.
- Bill kérlek, én már nem bírom tovább.
Billen látszott a zavartság és jelen pillanatban nem tudta mit is akar. Az előbbi csók teljesen elbódította.
- Nem nézünk meg egy filmet? Csinálok popcornt. – azzal a konyhába sietett.

Tom csak felsóhajtott és keresett valami filmet. Beszélni akart Billel és elmondani mennyire sajnálja az egészet, de jelenleg az is boldoggá tette, hogy Bill egyáltalán szóba áll vele és érezte neki is ugyan olyan jól esett az az aprócska kis csók. Érezte, hogy beleremegett és ez reményt adott neki a béküléshez. Miután előkereste Bill kedvenc filmjét egy nagy tál popcorn kíséretében leültek a TV elé. Tom nem hozta fel a témát csak örült annak, hogy testvére ott van mellette és lopva figyelhette őt.

----------------------------------------------------------

A másnap reggel a nap sokkal fényesebben ragyogott az égen. Az utca halk morajlása keltette fel az idősebbik testvért. Kinyitotta szemét és nagyot nyújtózkodott. Lesietett a konyhába és anya üzenetét kezdte el kémlelni az asztalon.

„ Sziasztok Drágáim!

Évi keresett titeket. Hívjátok fel fontosnak tűnt.
David is volt itt, azt mondta, ha lehet, Bill menjen be a stúdióba.
Gordon Hamburgban van, későn ér haza.
Ebéd a hűtőben, melegítsétek meg és egyetek.
Legyen szép napotok.
Puszi:
Anya”

Miután elolvasta a cetlit töltött magának kávét és az asztalon lévő kalácsból kezdett el majszolni mikor Bill jelent meg a lépcsőn.

- Jó reggelt vagyis delet. – mosolygott és csatlakozott bátyához.
- Ühüm. – bológatott Tom teleszájal.
- Ez olvastad? – Bill.
- Igen. Kérsz? – jutotta a tálcát öccsének.
- Felhívom, biztos aggódik. – nyúlt a telefonért és bepötyögte a számom, de a készülék csak sípolt. – A francba ki van kapcsolva. – ült vissza az asztalhoz és ő is elfogyasztotta ebédjét.
- Mit akarsz ma csinálni? – kérdezte Tom miután befejezte az evést.
- Be kell bennem a stúdióba.
- Megyek én is.
- Hát ha akarsz.
Felsiettek az emeletre és készülődni kezdtek.

Stúdióban:

- Na hát Tom, hát te itt? Az orvos nem azt mondta, hogy pihenned kell még? – pacsizott le Gustav az ikrekkel.
- Hiányzott már a gitárom és különben is már jól vagyok.
- Hey szevasz öregem, de rég jártál már erre. – fogott kezet Georggal is majd azonnal megragadta kedvenc gitárját és pengetni kezdte a húrokat.
- Ez igen Kaulitz. Mi van már a kényszerpihenőt sem bírod? – jelent meg David is az ajtóban.
- De, csak már hiányzott már a fene nagy pofád. – röhögtek fel mindannyian.
- Jól van azért túlzásokba ne essünk, de csak hogy tudd, jó, hogy itt vagy.
- Meghiszem azt, nélkülem ez a kóceráj nem az igaza.
- Kezdhetnénk végre? – ütötte meg a dobokat Gustav.
- Jól van jól van befogom. - szólt oda Tom. Mindenki elfoglalta a helyét, majd Georg visszaszámolt és elkezdtek játszani, ám Bill valami mást kezdett el énekelni. A zene elhalkult és kérdőn néztek rá, de ő csak énekelt tovább egyre inkább beleélve magát.

„… Néha visszatér még ugyanúgy
Egy régi félelem
De semmi nem hajt igazán
Ha elhiszed, hogy túl vagy mindenen
Rég nem volt szélvihar a néma tengeren
Mert összetörhet, s te félsz nem élnéd túl
Ha a szíved védtelen
De félig él, az aki nem mer (nem mer nem mer)

Ami volt, marad a múlt, egy régi emlék

A szívedben érzed
Hogy van még mért élned
A tűz újra éled
És újból megéget
De nem kell, hogy félj
Nem kell, több szó
Engedd, hogy fájjon
Engedd, így jó
A szíved újra érzem…újra érzem…”

Tom ámultan figyelte öccsét és elakadt a lélegzete mikor felfogta mit is énekel Bill. A gitár kiesett a kezéből. Végre mindent megértett. Megértette mit jelent a dal, amit Bill most neki és egyedül csak is neki énekelt. Megértette, hogy Bill ezzel azt akarja mondani, hogy régen volt már szerelmes és ezért viselte meg ennyire, de tudja, hogy Tom szereti és félti őt. Tudja, hogy semmi sincs kockázat nélkül így a szerelem sem és meri folytatni a kettejük kapcsolatát. Megbocsát neki.
Miután Bill befejezte a dalt óvatosan Tomra pillantott, aki csak állt ott tátott szájjal majd odasietett öccséhez és nem törődbe senkivel és semmivel magához ölelte és olyan szenvedéllyel, mint még soha csókolta meg Billt. Nem érdekelte, hogy ott vannak a többiek, David és a menedzsment többi tagja. Most csak Bill érdekelte és az a mérhetetlen boldogság, amit akkor érzett. Elkiáltotta volna magát, hogy a világ megtudja mennyire boldog, de helyette csak csókolta azt, akit mindenkinél jobban szeret.



Folyt. köv.

Köv. rész: Felismerés

Tudom, hogy ez a kép már egyszer szerepelt, de ehhez jobbat nem találtam :D
Zenerészlet(kicsit átalakítva): Mester Tamás: Szabadíts fel

Várom a kommenteket továbbra is *-*