2010. július 1., csütörtök

A megvalósult álom - 33.rész

Nos szervusztok drágáim (:
Íme a rész, amit igyekeztem hosszúra és izgalmasra írni illetve érzelmeket belecsalni. Kommenteket feltétlen kérek. <3 br="">
Tom: Ezt nézd…

Bill, a Tom által mutatott papírra nézett.

Bill: Lehetséges ez?

Tom: Nem tudom, de mindjárt kiderült.

Azzal le is szállt az ágyról és a konyha felé vette az irányt, ahol a többiek épp a sütőben lévő pizzára vártak és közben a managerrel beszélgettek. Bill szinte alig bírta utolérni bátyját, aki már messziről kiabálni kezdett Davidnek.

Tom: David…David…ember hol vagy már?

David: A konyhában, mi van?

Tomék hamar odaértek mellé.

Tom: Ez mi, most komoly?

David kezébe nyomta a papír és nézegetni kezdte. Nem értette mi a problémája a programmal, mikor szerinte pont jó.

David: Mi lenne? Nem tudsz olvasni?

Bill: Úgy érti, hogy…hogy lehet, hogy az elkövetkező hetekben bőven lesz szabadidőnk.

David: Ja vagy úgy…nos április közepe van, és az első koncert csak 3 nap múlva van, gondoltam rátok fér egy kis kikapcsolódás, megnézhetitek a várost vagy tudom is én ….de ha annyira ki vagy akadva ettől egy telefonba kerül és szerzek pár interjút és fotózást.

Tom: Ááá nem kell köszi, így tökéletes lesz.

Georgék is csak néztek, hogy mi van. David most meglepet mindenkit, szabadidő? Máskor próba a koncert előtt, aztán koncert és VIP party az azt követő interjúk és fotózások szinte minden városban és hullafáradtam késő este térhetnek csak nyugovóra és nem tudják nyugodtan kipihenni magukat. Mi folyik itt? Valami megváltozott, még ha jó irányba is, de ez különös. Tom nem törődve a többiekkel kaján vigyorral az arcán indult vissza az ágyaz felé. Bill pedig követte. Befeküdt Tom mellé az ágyba, aki szorosan magához húzta.

Tom: Tudod, hogy ez mit jelent?

Bill: Több időnk lesz egymásra…

Tom: Úgy van…engem baromira nem érdekel, hogy a többiek mit csinálnak, csak minket hagyjanak békén…

Bill örült ennek, de még sem volt olyan boldog, mint Tom és ezt ő is észre vette.
Tom: Hé baba, mi a baj?

Bill: Semmi…nem lényeg.

Ült fel az ágyán Bill, nem akart Tom szemébe nézni, mert egyből rájönne, hogy hazudott, bár ez így sem sikerült. Tom Bill mögé mászott és hátulról átölelte, Bill pedig Tom vállára tette a fejét.

Tom: Ne hazudj nekem, mindig érzem, ha valami bajod van Bill.

Bill felsóhajtott, majd belekezdett a mondandójába, tudta Tom elől nem tud titkolni semmit és őszintén nem is akart. Egy jó kapcsolat alapja a kölcsönös bizalom és a problémák megosztása egymással.

Bill: Semmi, csak fura, láttam Daviden, hogy valami nem oké és ez aggaszt. Örülök neki, hogy most lazított a tempón, de tudom, valami baj van. De még is mi hogy nem mondja el?

Tom nem lepődött meg Bill szavain. Ő ilyen tőrödig másokkal és próbál nekik segíteni és mivel David közel áll a csapathoz így nem meglepő, hogy neki is segíteni szeretne.

Tom: Biztos nem fontos annyira…vagy egyszerűen nem akar beszélni róla…de ha annyira aggaszt, akkor kérdezd meg tőle, biztos elmondja…de most gyere, menjünk enni.

Hallotta Gustav kiáltását miszerint kész a vacsora és menjenek enni. Mielőtt kiléptek volna a busz folyosójára Tom adott egy érzelemmel dús csókot Billnek. Szüksége volt rá, ezt érezte Tom is. Csendben vacsoráztak meg, nem igazán volt kedvük beszélgetni. A vacsora után Gustav és Georg elvonultak játszani a beszerelt playstation-nel, Tom pedig fürödni ment. Bill is indult volna ágya felé, de visszafordult.

Bill: David…

Szólt halkan, szinte alig hallhatóan.

David: Hm??

Bill: Beszélhetnénk?

David: Persze, mi a gond Bill?

Azonnal helyet is foglaltok az asztalnál.

Bill: Nekem nincs semmi bajom, de….

David: De?

Bill: De neked igen…David mi történt? És ne mond, hogy nincs semmi, mert látom rajtad.

David szomorúan felsóhajtott és lesütötte szemét.

David: Bella…
Bill: Bella? Összevesztettek?

David szótlanul bólogatott.

Bill: De hát miért? Tök jól megvagytok, most jegyezted el nem rég, turné után esküvő még is mi történt?

David: Igen jól megvagyunk, de most… most olyan fura. Úgy volt, hogy jön ő is velünk a turnéra és most pár nappal a turné előtt bejelenti, hogy ő nem jön. Gondolhatod, hogy esett, aztán este is volt valami baja így korán lefeküdt alig beszéltünk valamit. Reggel meg indulás előtt azzal jön, hogy a VIP partykon meg ilyen olyan rendezvényeken majd biztos „enyelgek” más lányokkal, akik szebbek és jobbak nála.

Bill kikerekedett szemekkel figyelte Davidet, nem érti mi ütött Bellába, mert nem ilyennek ismerték meg, más részt viszont nagyon együtt érzett a managerükkel és hagyta had beszélje ki magát.

David: Próbáltam milliószor hívni, de vagy a hangposta vagy egyszerűen nem veszi fel. Én ezt egyszerűen nem értem mi folyik itt és nagyon aggódom miatta, de most nem mehetek haza. Most azt akarom, hogy ha végre felvenné a telefont megbeszélhetnénk aztán meg kihasználva az alkalmat, hogy van szabadidőnk találkozni vele.

Bill: Jesszusom, David, ez szörnyű. Én..én nem is tudom, mit mondjak. Nem ilyennek ismertem meg Bellát, vajon mi lehet…de próbálj megnyugodni, biztosan felveszi hamarosan és beszéltek, hidd el akkor te is megnyugszol és majd ő is és nem lesz itt semmi gond.

Próbálta bátorítani egy szerény mosoly kíséretében a managert. Nem sok sikerrel.

David: Remélem Bill, nagyon remélem.

Pár perc csend támadt köztük. Kellett ez a csend, talán kicsit megnyugtatta Davidet is, mert ő törte meg a csendet.

David: Gondolom Tom elég pipa lehetett délelőtt…meg is értem, hogy elküldött a búsba.

Bill: Kicsit az volt, de is törődj vele, tudod milyen, nem gondolja komolyan. És amúgy is érthető, hogy ideges voltál.

Egy jó darabig még beszélgettek. Éjfél is elmúlt javában, talán fél 1 is. A többiek már javában alszanak. Lassan David és Bill is lefeküdni készült. Fáradtak voltak már nagyon. El is indultak a „szobájuk” irányába.

David: Hé, Bill… köszi, mindent.

Bill: Nincs mit, jó éjt David.

Mosolygott, majd elsétált.

David: Jó éjt Bill.

Bill egyenesen a fürdőbe ment tusolni. Jól esett neki, ahogy a víz végigfolyik a testén. Elgondolkozott David baján, igazán sajnálta őt, nem ezt érdemelné. Milyen szerencse, hogy ők Tommal nem veszekednek, ők szeretik egymást úgy igazán, tiszta szívből, őszintén. Hamar magára kapta pizsamáját ami nem állt másból, mint egy póló és egy boxer. Az ágyához sétált. Elhúzta a függönyt és Tomot találta ott, aki már rég édesen alszik. Biztos feljött Billhez, miután a többiek elaludtak. Nem akarta felkelteni ikrét ezért csak óvatosan mászott az ágyába, majd kicsit közelebb húzódott Tomhoz, aki azon nyomban magához ölelte. Talán még sem aludt?

Tom: Megbeszéltettek mindent? Mi a baja?

Bill: Bella…

Röviden elmesélte a dolgot.

Tom: Jesszus, szegény David, biztos ki van én meg olyan tapló voltam vele. Na, már mind1... rendbe fog jönni köztük minden.

Bill közelebb húzódott Tomhoz, már amennyire ennél jobban tudott.

Bill: Tom, ugye mi sosem fogunk veszekedni? Ugye sosem hagysz el??

Bill sírásba kezdett. Tom pedig letörölgette a könnyeket és mélyen Bill szemébe nézett.

Tom: Nem Billchi, soha nem hagylak el és nem fogunk veszekedni. Te vagy a mindenem…szeretlek.

Bill: Éhn..én is szeh..szeretlekh tégedh.

Bill zokogása nem hagyott alább. Tom szorosan ölelte amennyire csak tudta és csókolta testvérét.

Tom: Shh… nem sírj szerelmem…nincs semmi baj…shhh

Simogatta Bill hátát, egészen addig, míg teljesen meg nem nyugodott és álomba nem merült. Egy darabig még nézte szuszogó öccsét, aztán őt is elnyomta az édes álom.





Folyt.köv.


UI.: A helyesírást légyszi nézzétek el, elég késő van már XD

6 megjegyzés:

  1. juj, én vagyok az első, aki komit ír! Hehe, most büszke vagyok magamra. Egyébként nagyon jó! Annyira édesek a srácok, mikor így összebújnak, mint a végén is. :)

    VálaszTörlés
  2. Igen, tök cukik :) És nagyon jó lett a rész :D

    VálaszTörlés
  3. Örülök, hogy tetszik a rész, ezért érdemes csinálni :) És szerintem is nagyon édesek az ikrek. Ma még hozok részt, a délután folyamán szerettem volna, de nem tudom, hogy jön össze, mert egy régi osztálytársam jön látogatóba, de igyekszem. Amúgy ötleteket szeretnék kérni tőletek, hogy miben változtassak, miből legyen többet-kevesebb stb stb. Kritikákból tanul az ember :)

    VálaszTörlés
  4. Király!Imádom!!!!!!!!!!!!Folytatást gyorsan!
    TWINCEST mindenek felett!!!!!!!

    VálaszTörlés
  5. Oltári. Komolyan mondom elmehetnél írónak is. Nagyon jó! Remélem hamar tudod folytatni! De azért néha aludj is!

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm szépen, imádlak titeket :D
    Hát én ilyen éjjeli bagoly vagyok mostanában. Mindenki alszik és tök csend meg nyugi van és ilyenkor jön az ihlet, délelőtt meg lustálkodok XD

    VálaszTörlés